website.jpg
1994 (Életrajz)

Eddigi pályafutás:

-1992 | 1993 | 1994 | 1995 | 1996 | 1997 | 1998 | 1999 | 2000 | 2001 | 2002 | 2003 | 2004 | 2005 | 2006 | 2007 | 2008 | 2009 | 2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016



Hosszútávú produceri szerződés a BMG Ariola Hungary lemezkiadóval. Sikeres szólólemezének folytatásaként elkészíti a második Ákos-albumot: a TEST 1994 márciusában jelenik meg; azonnal a harmadik helyre ugrik a MAHASZ Top 40 eladási listáján és öt hét alatt aranylemez lesz. Az Év Dala kategóriában elnyeri az ARTISJUS Szerzői Jogvédő Hivatal által alapított Huszka Jenő-díjat. Az Arany Zsiráf-díjat ezúttal Az Év Videója kategóriában nyeri meg, a szólóalbumon megjelent Hello című dal videóklipjével. Budapest Sportcsarnok-beli szólókoncertje kirobbanó sikert arat, ezt követően országjáró turnéra indul. A Fehér Sólyom Zeneműkiadó tulajdonos-cégvezetőjeként beválasztják a Magyar Zeneműkiadók Szövetségének elnökségébe. Az MCM Entertainments nemzetközi rádiós szervezet hat élőben rögzített Ákos-dal sugárzási jogát vásárolja meg. A dalok a világ 18 országának több, mint 320 rádióállomásán hallhatóak, közülük a Monumentum című felkerül az MCM koncertalbumára, melyen Ákos olyan rangos előadók közt szerepel, mint George Michael, Whitney Houston, U2, Nirvana, Mariah Carey, Phil Collins és mások. A TEST angol változata ALL IS ONE címmel lát napvilágot.