Felso lead kep.jpg
Kategória: Fotók - 2013
Vissza a galéria kategóriákhoz
A TURNÉ 2084 és a Karcolatok 20 éve.



2013.12.23., Örök átutazó
2013. december 23-án 18.30-kor kerül adásba a KARCOLATOK albumról és a KARCOLATOK 20 koncertsorozat előkészületeiről forgatott dokumentumfilm az M1-en. Lévai Balázs szerkesztő-rendező Örök átutazó című filmjében ízelítőt kapunk a próbákról, járhatunk Ákos stúdiójában, valamint megszólalnak régi és mai zenésztársak, barátok, kollégák, kritikusok, közreműködők is.

Kategória megtekintése

2013.12.14., KARCOLATOK 20 TURNÉZÁRÓ - SZOMBATHELY
Ákos katonáskodásának helyszínén, Savaria helyőrségben zárult a KARCOLATOK 20 turné. Juhász Viktor fotói a stáb előkészítő munkájától a koncerten át az előadás utáni meghatott ünneplésig kísérik végig az eseményeket. Csordultig telt csarnok, fergeteges hangulat - a közönségen és a zenekaron is érződik a meghatottság: valami véget ért... Ákos az előadás után megajándékozza a banda és a stáb tagjait, valamint kiosztja a TURNÉ 2084 DUPLA DVD után járó platinalemezeket. De ő is kap ajándékot, a legfontosabbat: a közönség ragaszkodó szeretetét. Emellett rajongói sütemények, mézeskalácsok, apró figyelmességek egész sora, valamint a zenekar ajándéka Ákosnak: egy falióra a készülő új stúdióba. Bizony, múlik az idő...
KÖSZÖNJÜK! CSODA VOLT!

"Kiváló minőségben megszólaló dalok - örök koncertélmény" - vaskarika.hu
"Profin, érzékenyen reagál a közönségre - önfeledt bulizás" - alon.hu
"Profi hang és előadásmód, és a közönség szeretete" - szombathelyi7.hu

Kategória megtekintése

2013.12.13., KARCOLATOK 20 - KECSKEMÉT 2

Az esti előadás minden korábbin túltesz. gyönyörű helyszín, felfokozott hangulat, emberi méretek, vicces történetek és katartikus csöndek. Elsöprő siker a Szindbád-klip forgatási helyszínén! Köszönjük, Kecskemét!
(Juhász Viktor képriportja)

"Zseniális - több, mint koncert - szembenézés önmagunkkal, katartikus ünneplés" - Audi Magazin

Kategória megtekintése

2013.12.13., KARCOLATOK 20 - KECSKEMÉT 1
Matinékoncert a világ talán legszebb színházában! Délután is forró, esti hangulat, döbbenet és tombolda. (Juhász Viktor fotói)

Kategória megtekintése

2013.12.12., KARCOLATOK 20 - ERKEL 2.
A második Erkel Színházban adott koncert egyben az utolsó budapest KARCOLATOK 20 előadás is volt. Óriási hangulat, csordultig telt ház, sztorik, csöndek, nevetések, tapsvihar. Az Átkozz el 2013-as változatában az eredeti zeneszerző, Hauber Zsolt vendégeskedett. Az előkészületek és a koncert krónikája Juhász Viktor képein.

"Játékos önirónia és kérlelhetetlen minőség - szép este volt"
- Magyar Nemzet
"Önirónia és humor - nagyszerű, maradandó élmény" - Heti Válasz

Kategória megtekintése

2013.12.06-07., HD-képfelvétel a pécsi koncerteken
A pécsi Kodály Központ dupla teltházas KARCOLATOK 20-hétvégéje képben és hangban is rögzítésre került. A nagy munkába engednek bepillantást Vámos Dénes werkfotói.

Kategória megtekintése

2013.12.07., KARCOLATOK 20 - PÉCS 2.
Parádés pécsi party! Csordultig telt a Kodály Központ ékszerdoboza. A banda útja a szecessziós Palatinus Hoteltől a hangpróbán át a koncertdiadalig. Aztán az álló ováció után vár az éjszakai országút... (Fotó: Fazekas István)

"Profin szerkesztett, precíz, hatásos" - bama.hu

Kategória megtekintése

2013.12.06., KARCOLATOK 20 - PÉCS 1.
Patent piknik Pécsett! Az előadáson egy extra dal is elhangzik, az Őszi tájkép. Könnyek, csöndek, nagy nevetések, ünneplés - egy méltó és szép helyszínen. A szünetben Páva Zsolt polgármester is gratulál, a buli után Zsiráf és Vivát Bacchus legénysége is tiszteletét teszi. Az utazás, az előkészületek és az előadás képei Fazekas István fotóin.

Kategória megtekintése

2013.11.30., KARCOLATOK 20 - Hódmezővásárhely - este
Sportteljesítménynek is beillő dupla teltházas hódmezei kaland a Fekete Sas tükörtermében! Délutáni és esti előadás: nagyjából nettó öt óra éneklés, sztorizás, gitározás, dobolás és egyéb zajkeltés... A közönség ismét ünneppé varázsolta a koncerteket! Köszönjük! (Fotó: Juhász Viktor)

Kategória megtekintése

2013.11.30., KARCOLATOK 20 - Hódmezővásárhely - délután
"Egész este egymással randevúzott a 19. és a 21. század" - Index/Lángoló Gitárok
(Fotó: Juhász Viktor)

Kategória megtekintése

2013.11.25., KARCOLATOK-BULI A PATIKÁBAN
Az idén húszéves Karcolatok-album és az 1993-as U2 előtti fellépés kapcsán egy átfogó televíziós anyag is készül, izgalmas háttéranyagokkal és remek interjúkkal, amelyekben Ákos egykori alkotótársai is megszólalnak. A szerkesztő-rendező Lévai Balázs ötletére Ákos az Andante Borpatikába hívta a csapatot. Akik megjelentek: László Attila gitáros, Madarász 'Madi' Gábor gitáros, B. Bíró Zoltán latin zenész, Hauber Zsolt szintetizátoros, Losonczi 'Losó' Pál billentyűs, Keresztes Ildikó, Tunyogi Bernadette és Orsi vokalisták, valamint Lepe. (Sajnos Dorozsmai és Samu igazoltan hiányzott.) Jazzista és rocker, jobbikos és klubrádiós, szingli és családanya harmóniája a terített asztal mellett - szenzációs hangulatú este volt! (Amatőr fotóanyag Ákos és Losó telefonjaiból)

Kategória megtekintése

2013.11.23., KARCOLATOK 20 - DEBRECEN 2
Totális teltház, felfokozott hangulat, önfeledt ünneplés: a második debreceni KARCOLATOK 20 előadásának képei.
(Juhász Viktor fotói)

"Zsúfolásig telt koncertterem, oldott zenekar, jobbnál jobb dalok" - haon.hu

Kategória megtekintése

2013.11.22., KARCOLATOK 20 - DEBRECEN 1
Stand-up elemekkel fűszerezett koncerteste, komoly látvány- és hangzásélmény. Ákos annyit dumált, hogy az első felvonás tíz perccel hosszabbra sikerült a szokásosnál... Juhász Viktor képei a hangbeállástól a koncert végéig követik az eseményeket.
(Köszönet dr. Balogh László és dr. Rezes Szilárd gégész szakorvosnak a segítségért!)

"Lúdbőröző katarzis - Ákos sokadjára is elvarázsolta közönségét" - Hajdú-Bihari Napló

Kategória megtekintése

2013.11.21., Vízipóló EB-sajtótájékoztató
Hazánk rendezi meg a 2014-es vízilabda Európa-bajnokságot. Az esemény sajtótájékoztatójára Ákost is elhívta a Magyar Vízilabda Szövetség: ő kapta meg az első jegyet az Európa-bajnokságra. A torna két fő arca, Drávucz Rita és Kásás Tamás világklasszis sportoló adta át neki a 001-es számú jegyet a rangos eseményre. (Juhász Viktor fotói)

A Nemzeti Sport Online a helyszínen Ákost is megkérdezte a vízipólóhoz fűződő viszonyáról. A videóinterjú ITT!
Ákos a DigiSport adásában is megszólal, ITT!
Kategória megtekintése

2013.11.17., KARCOLATOK 20 - MÜPA 2
Újabb fergeteges-szép este a Művészetek Palotájában! Ákos ugyan torokbajokkal küszködött, konferálni is alig maradt hangja, de maga mögött tudhatta a zenekart és a közönség támogató szeretetét. Heroikus helytállás és felszabadult pillanatok, sztorik, rögtönzések, nagy nevetések, döbbent csöndek és az elmaradhatatlan tombolda a ráadásban. Felemelő élmény volt, köszönjük! (Juhász Viktor fotói)

Kategória megtekintése

2013.11.17., A MÁSODIK MÜPA KONCERT - FAZÉK
A MűPa-koncerthétvége második előadása az előkészületektől a katartikus fináléig Fazekas István képein.

Kategória megtekintése

2013.11.16., KARCOLATOK 20 - MÜPA 1
Egy fergeteges hangulatú koncert krónikája - a Művészetek Palotája méltó helyszíne volt az ünnepi előadásnak! Öröm ilyen helyen játszani! Bennszakadt csendek, tapsviharok, álló ováció, értő és elragadtatott hallgatóság. Vendégként Dorozsmai mester a doboknál! A koncert után a köztársasági elnök úr is gratulál, a Karcolatok gitáros dalainak hangszerelője, László Attila is eljött. Meghatott, szép pillanatok. Köszönjük, ünnepi este volt! (Juhász Viktor fotói)

"Stílus, profizmus, precízség és megújulás" - polgarportal.hu

Kategória megtekintése

2013.11.16., AZ ELSŐ MÜPA KONCERT - FAZÉK
Az elsőként meghirdetett előadás a KARCOLATOK 20 sorozatból: a Művészetek Palotájában lezajlott esemény előkészületei és a fantasztikus hangulatú koncert Fazekas István sajátos látásmódú képein.

Kategória megtekintése

2013.11.10., Az Andante Borpatika 8. születésnapja
Az Andante Borpatika8. születésnapján adott egymásnak randevút a közönség, a Bodri Pincészet (Szekszárd), a Barta Pince (Tokaj), a Heimann Birtok (Szekszárd), valamint Szigethy Gábor irodalomtörténész, Szőcs Artúr színművész, Lovász Irén énekesnő és Ákos.
(Gyuris Bütyök László színpadmester fotói)

"Magas színvonal, elhivatottság és jó ízlés" - Borászportál

Kategória megtekintése

2013.11.08., KARCOLATOK20 TURNÉSTART AZ ERKEL SZÍNHÁZBAN
Döbbent, katartikus csöndek és még az erkélyen is állva tapsoló, minden rezdülésre figyelő tömeg - óriási élmény volt a turnéstart! Sztorik és muzsikálás, eredeti verziók és a felismerhetetlenségig áthangszerelt, új változatok. Az Erkel Színház felavatása hiánytalanul megtörtént! A közönség reakciójától eufórikus állapotba került zenekar a szünetben próbál magához térni, a második felvonásban Dorozsmai Péter a sztárvendég (Hello), a végén felszabadult ünneplés. Kálló Peti hangszerész-gitártechnikusnak már megint születésnapja van, Ókovács igazgató úr is gratulál. Méltó és emlékezetes turnéstart volt, köszönjük! (Juhász Viktor fotói)

"Alkotói jószándék, prémium minőségű kivitelezés" - Shock Magazin
"Művészi tételeivel méltó a teátrum-közegre" - music.hu

Kategória megtekintése

2013.11.08., A TURNÉSTART ELŐZMÉNYEI
A felújított Erkel Színház színpadán lázas készülődés - közben gyűlik a nézősereg a kapuknál. A fergeteges hangulatú turnéstart előzményei Juhász Viktor fotóin.

Kategória megtekintése

2013.11.05., JELMEZES FŐPRÓBA 4
A banda kész! Az utolsó nyilvános főpróba kéoei, sztárvendégek, régi barátok, ismerősök. (Juhász Viktor fotói)

"Egyik libabőr a másik után" - zene.hu
"Felszabadult örömzenélés - átgondolt, megkomponált produkció" - Magyar Hírlap

Kategória megtekintése

2013.11.04., JELMEZES FŐPRÓBA 3
Ákos produkciójának támogatói voltak a vendégek a harmadik főpróbán. Nem volt protokollhangulat, az biztos! Szivós Márton világbajnok és Märcz Tamás olimpiai bajnok vízipólós is tiszteletét tette, úgy tűnt, nekik is tetszett...! Köszönjük a látogatást, megtisztelő volt! (Juhász Viktor fotói)

Kategória megtekintése

2013.11.03., JELMEZES FŐPRÓBA 2
Álló ováció és hamisítatlan arénahangulat a KARCOLATOK 20 turné második nyilvános főpróbáján! (Juhász Viktor fotói)

Kategória megtekintése

2013.10.31., JELMEZES FŐPRÓBA 1
Lezajlott a teltházasnak ígérkező KARCOLATOK 20 koncertsorozat első jelmezes főpróbája! Egész komoly kis produkció lesz ebből... (Juhász Viktor fotói)

Kategória megtekintése

2013.10.28., Ruhapróba a Karcolatok 20 koncertekhez
Tusor Anikó stylist maga megruházta az egész bandát! A próbahelyen a zenekar tagjai felpróbálták a KARCOLATOK 20 koncertsorozat színpadi Saxoo-ruháit, aztán csörömpöltek éjfélig. Súlyos lesz! (Juhász Viktor fotói)

Kategória megtekintése

2013.10.21., Krúdy-Szindbád szobra Óbudán
Óbuda önkormányzata Szindbád-szobrot avatott a Fő téren Krúdy Gyula születésének 135., halálának 80. évfordulóján. Bús Balázs polgármester és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter leplezte le Szanyi Péter szobrászművész alkotását. A szoboravatási ünnepségen a Szindbád című Huszárik-filmből Latinovits Zoltán hangja is megszólalt, majd Ákos adott elő egy Krúdy-novellát. Az esemény zárásaként Ittzés Gergely fuvolaművész játszott a jelenlevőknek. (Juhász Viktor fotói)

Kategória megtekintése

2013.10.17., Martens Shop
A banda a KARCOLATOK 20 koncertsorozathoz színpadi cipőket válogatott a Martens boltjában. (Fiák Krisztina fotói)

Kategória megtekintése

2013.10.08., NAGYPRÓBÁK A KARCOLATOK20 koncertekhez
Nincs visszaút! A banda a turnéindító előadás előtt pontosan egy hónappal már a nagyteremben próbálja a KARCOLATOK 20 jubileumi színházi turné dalait. (Gyuris Bütyök László színpadmester fotói)

Kategória megtekintése

2013.10.02., A TURNÉ 2084 dupla DVD megjelenésének napja
Egy hosszú nap krónikája: Ákos a TURNÉ 2084 Dupla DVD kiadvány megjelenésének napján sajtótájékoztatót tartott az Uránia filmszínházban. A műsorvezető Kiss Orsolya volt. Délután és este zártkörű premiervetítést tartottak a koncertfilmből, a vetítések után Lévai Balázs beszélgetett Ákossal. A remek hangulatú nap eseményeit Fazekas István fotói örökítik meg.

"Borzongató izgalom, katartikus közös éneklés" - music.hu.

Kategória megtekintése

2013.09.24., Krúdy-est a Patikában
Hosszú szünet után Ákos és Szigethy Gábor irodalomtörténész újra Krúdy-estet tartott az Andante Borpatikában a Kaland a régi királlyal című hangoskönyv anyagából. Ismét remek hangulat fogadta Kelemen és Gyugyics urakat. Az esemény után megünnepelték Gyuris Bütyök László színpadmester 26. születésnapját is! (Az ünnepelt fotói)

Kategória megtekintése

2013.09.07., A Telekom-fellépés Tyuki szemével
(Fotók: Tyukodi László)

Kategória megtekintése

2013.09.07., Telekom Olimpia
Lezajlott a TURNÉ 2084 utolsó utáni koncertje: Ákos és a banda a koncertsorozatot támogató Telekom zártkörű sportrendezvényén, a Telekom Olimpián lépett fel. Zanzásított repertoár, hangulatfelelős köménymag, agyeldobás a köbön. Szolíd kis céges buli, na. Köszönjük a jutalomjátékot! (Fotók: Juhász Viktor)

Kategória megtekintése

2013.09.06., Csupa nő - kiállítás
A Csupa Nő kiállításon - a Hungexpo-n - Zenélni jó! címmel Tóth Csaba, a Roland hangszergyártó cég ügyvezetője beszélgetett Ákossal zenéről, zenélésről és zenetanulásról. (Juhász Viktor fotói)

Kategória megtekintése

2013.08.31., Krúdy a Várban
Több mint egy évtizedes hagyomány, hogy a Budavári Önkormányzat a Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepével köszönti Buda 1686. évi visszavívását, a török uralom alól való felszabadulást. Az ünnepi műsorba Ákos is meghívást kapott a Szentháromság térre: Szigethy Gábor irodalomtörténésszel tartott remek hangulatú Krúdy-estet a Kaland a régi királlyal című hangoskönyv anyagából. (Gyuris Bütyök László színpadmester fotói)

Kategória megtekintése

2013.08.29., Veled utazom-játék, forgatás
Ákos főtámogatója, a Telekom jóvoltából a TURNÉ 2084 nyári előadásaihoz kapcsolódott a VELED UTAZOM-játék a Facebookon, ahol kérdéseket lehetett feltenni Ákosnak. A játék során két alkalommal is nyertesek utazhattak a turnébuszon az aktuális előadás helyszínére. A több száz feltett kérdés közül húszra Ákos videóinterjúban válaszolt. Ez a fotósorozat a forgatásról számol be - a rögzített anyag ITT érhető el. (Fotó: mezeijo - aki a produkciónk fodrásza is!)

Kategória megtekintése

2013.08.22., 2084 TURNÉZÁRÓ SZEGEDEN
A SZIN rendezvényén búcsúzott a banda és a közönség is a TURNÉ 2084 előadásaitól. Hatalmas tömeg, fergeteges hangulat: az utolsó állomással a turné látogatottsága meghaladta a 200.000 nézőt! Köszönjük, fantasztikus menet volt!
(Totálképek: Juhász Viktor, minden más: Tyukodi László)

"Egy rendkívül precíz ember hiba nélkül szórakoztatta a fesztiválozókat" - Délmagyar
"Ákos egyszerűen tökéleteset alkotott" - Hír24
"Markáns remixkoncert - természetesen laza, könnyed" - Index
"A legtöbben Ákos koncertjére voltak kíváncsiak - frenetikus koncert" - SZIN
Interjú a koncert előtt ITT!

Kategória megtekintése

2013.08.22., A szegedi turnézáró előkészületei
(Tyukodi László fotói)

Kategória megtekintése

2013.08.20., Budapest, koncert a nemzeti ünnepen
Több mint huszonötezres tömeg előtt dörrent a TURNÉ 2084 budapesti előadása: komoly látvány- és hangtechnika, lelkes, kitartó, minden poénra vevő közönség. És még az időjárás is kegyes volt! Köszönjük a meghívást, megtiszteltetés volt ezen az ünnepi estén koncertezni!
(Totálképek: Juhász Viktor, minden más: Tyukodi László)

Kategória megtekintése

2013.08.20., A budapesti ünnepi koncert előkészületei
Még zajlik a bontás Mosonmagyaróvárott, amikor a stáb már építeni kezdi az ünnepi Ákos-koncert színpadát a Tabánban. A délutáni hangbeállást is ezrek hallgatják végig. (Fotó: Tyukodi László)

Kategória megtekintése

2013.08.19., Mosonmagyaróvár, 2084
A szó szoros értelmében viharos sikert aratott Ákos és a banda Mosonmagyaróváron:  tomboló szél, szórványos eső, de a közel tízezres közönség lelkesen kitartott. Köszönjük, Mosonmagyaróvár!
(Totálképek: Juhász Viktor, minden más: Tyukodi László)

"Emelkedett pillanatok - fantasztikus látvány- és hangtechnika - tapsvihar" - Kisalföld

A Kisalföld interjúja ITT!

Kategória megtekintése

2013.08.19., A mosonmagyróvárikoncert előkészületei
(Fotó: Tyukodi László)

Kategória megtekintése

2013.08.02., FEZEN 2084
Thermonukleáris robbanás Székesfehérvár határában! Minden rezdülésre figyelő, lelkes közönség, zúzda, tombolda, hangorkán! Köszönjük, FEZEN!!! (Juhász Viktor fotói)

"Teltház - a legtöbben Ákos koncertjére voltak kíváncsiak" - szekesfehervar.hu
"Elképesztő profizmus, végletekig kidolgozott show, tökéletes fesztiválprodukció" - FEZEN
"Sokkal több, mint egy koncert - igazi, profi látványszínház" - Írókéz
Ákos-interjú a FEZEN-buli előtt ITT!


Kategória megtekintése

2013.08.02., A FEZEN-koncert előzményei
(Juhász Viktor fotói)

Kategória megtekintése

2013.07.20., Koncert Debrecenben
Hatalmas volt! A turné eddigi legfantasztikusabb hangulatú bulija!!! Köszönjük, Debrecen, ide mindig jó visszatérni...!!! (Fotó: Tyukodi László)

"A jövőt nem csak a hangzás idézte, hanem a színpadtechnika is" - haon.hu
"Egy tűt sem lehetett leejteni a környéken" - DTV


Kategória megtekintése

2013.07.20., A debreceni koncert előkészületei
A Veled utazom-játék nyertesei a turnébuszon, hangbeállás, egy lelkes szobrászpalánta Ákos-akciófigurával és bronzszoborral támad, régi rajongók a szeretetükkel és csokoládéval halmozzák el a meglett énekest. (Fotó: Tyukodi László)

Kategória megtekintése

2013.07.06., Soproni koncertportrék
Kiss Kriszti portréfotói az elsöprő sikerű soproni előadásról.

Kategória megtekintése

2013.07.06., Koncert a VOLT Fesztiválon
Irgalmatlan látvány, fantasztikus hangulat, óriási tömeg. És a dalok... A VOLT Fesztivál 21 éves történetének rekordnézőszámát regisztrálták Ákos koncertjén!!! Köszönjük a meghívást, köszönjük, Sopron, fantasztikus este volt! És a végén még előkerültek a csöcsök is...! (Juhász Viktor fotói)

"Monumentális - igazi rajongótábor, profi hang, fény és lézershow" - sziget.hu
"Ákos koncertjén volt a legtöbb ember a színpad előtt" - RTLklub

Kategória megtekintése

2013.07.06., A soproni fellépés előkészületei
Hangbeállás a nagyszínpadon, találkozás a Telekom Veled utazom-játékának nyerteseivel, testi és lelki felkészülés a koncertre. (Juhász Viktor fotói)

Kategória megtekintése

2013.07.04., HURTS-találka
Ákos a soproni Hurts-koncert előtt a zenekar tagjaival találkozott. Theo és Adam gazdagabb lett néhány Ákos-relikviával, 2084 CD-vel, valamint egy palack jófajta magyar borral. (Mint már korábban többször beszámoltunk róla, Ákos három remixet is készített a brit HURTS zenekar Miracle című dalához. Theo, az énekes azonnal megosztotta a Twitter oldalán azt a videót, amely a vonósfelvételek munkálatait örökíti meg. Ezt a szöveget írta mellé: "Miracle...by Akos. Wonderful." Az Eighties Remix pedig ITT halható.)
(
Fotó: Polyák Bea/VOLT)

Kategória megtekintése

2013.06.28., Koncert a Hegyalján
Ákos a Hegyalja Fesztivál leglátogatottabb és leglátványosabb koncertjét adta. Brutál hangzás, lenyűgöző lézershow és forró hangulat a hűvös tokaji éjszakában.

"Precíz, látványos és roppant intenzív" - hegyaljafesztival.hu
"Óriási ováció, tomboló tömeg, szemet gyönyörködtető fényjáték" - szeretlekmagyarorszag.hu

Kategória megtekintése

2013.06.28., A tokaji fellépés előzményei
A tokaji TURNÉ 2084 előadás előzményei Tyukodi László fotóin.

Kategória megtekintése

2013.06.25., The Lab
Ákos és a banda - Tusor Anikó stylist vezetésével - ismét a Király utcai The Lab boltban járt, hogy a TURNÉ 2084 előadásihoz fellépőgöncöket válogassanak. Ákos az üzlet belterületén csiszolta gördeszkatudását - általános riadalmat keltve. (Nem kell megijedni, a narancssárga kukásruha a boltban maradt!) (Juhász Viktor fotói)

Kategória megtekintése

2013.06.15., 2084-koncert Békéscsabán
Tízezres tombolda Békéscsabán: nagyot szól a szintirock! Köszönjük!
(Tyukodi László fotói)

"Ákos ismét hódított Békéscsabán - rendkívül nagy siker" - beol.hu
"Jött, látott és megrázta Békéscsabát!" - zeneihirek.hu

Kategória megtekintése

2013.06.15., A békéscsabai koncert előzményei
A békéscsabai TURNÉ 2084 előadás előzményei Tyukodi László fotóin.

Kategória megtekintése

2013.06.04., Karcolatok 20 - a fotók
(Emmer László fotói)

Kategória megtekintése

2013.06.04., Fotózás a Karcolatok 20 koncertekhez
Ákos ismét Emmer László fotóművész műtermébe látogatott: az őszi Karcolatok 20 koncertekhez készítettek egy múltidéző fotósorozatot. Az eseményeket Juhász Viktor örökítette meg.

Kategória megtekintése

2013.05.15., Koncert Brüsszelben
Meghatottság és ünnepi dörrenet - egy skatulyányi Magyarország Brüsszelben. (Juhász Viktor fotói)

Kategória megtekintése

2013.05.14-15., A brüsszeli előadás előzményei
Hajnali utazás, kókadozó stáb, a koncert miatt Brüsszelbe utazó rajongók. Zenekar a kirakatban. Sólymot, Szent Mihályt és csokoládét mindenkinek! Valamint a hangbeállás képei. (Gyuris Bütyök László színpadmester és Juhász Viktor fotói)

Kategória megtekintése

2013.05.13., DM-kiállítás
A Depeche Mode Fan Exhibition hivatalos hazai megnyitóján más hírességek mellett Ákos is beszélt a zenekarhoz fűződő viszonyáról. Az esemény támogatója, a Telekom kérésére egy korábbi fellépőruháját is kiállítják - a piros bombert a 2004-es Kisstadion-beli koncerten és Az utolsó hangos dal-turné állomásain viselte. (Juhász Viktor fotói)

Kategória megtekintése

2013.05.03., Koncert Londonban
Az óra körbejár: a 2012-ben éppen Londonban indult szintirock turné újra a brit fővárosba érkezett! Megint telt ház a Clapham Grand-ben, óriási hangulat, közös éneklés és tombolda az első perctől az utolsóig - éppen Lepe 44. születésnapján.  Köszönjük, London! (Juhász Viktor fotói)

"Egy ilyen élményt érdemes egy külön erre a célra felcímkézett dobozban elraktározni -  masszív energia és szeretet" - The Kingdom

Kategória megtekintése

2013.05.03., A londoni koncert előzményei
Reptér, buli és metrózás, piacozás halakkal, fűszerekkel és egzotikus húsokkal, aztán irány Clapham: kígyózó sorok a Grand előtt, bent dübörgő hangbeállás. A mosoly arcai a tömegben. (Juhász Viktor fotói)

Kategória megtekintése

2013.04.24., 2084 TURNÉNYITÓ, Pécsi Egyetemi Napok
Méltó turnéstart Pécsett: a TURNÉ 2084 első előadása nagyot dörrent a Pécsi Egyetemi Napok rendezvényén. (Tyukodi László fotói)

"Ákos tarolt a PEN-en - hatalmas volt az érdeklődés a koncertjére" - Pécsi Napilap
"Különleges hangzású koncert - sokan csak Ákos miatt látogattak ki" - PécsMa
"Nem aprózta el a látványt, a hang is tökéletesen rendben volt, akárcsak Ákos maga" - Trubadúr


Kategória megtekintése

2013.04.24., A turnényitó előadás előzményei
Zenekari utazás, hangbeállás, valamint tüneményes sütemények, hölgykoszorú, próbababák és  rozéfröccsök. (Tyukodi László fotói)

Kategória megtekintése

2013.04.10., KÉPMÁS
A Képmás magazin címlapinterjújához Emmer László fotózta Ákost.
 
Kategória megtekintése

2013.04.10., Képmás-fotózás
A Képmás magazin címlapinterjújához Emmer László fotózta Ákost. A cikk várhatóan a magazin májusi számában jelenik meg Szám Kati tollából.
(Juhász Viktor képei)

Kategória megtekintése

2013.04.08., Veled utazom, sajtótájékoztató
Ákos az Akvárium Klubban tartott sajtótájékoztatót a VELED UTAZOM MAXI és klip megjelenésének alkalmából. Itt szó esett a HURTS-remixről, a hamarosan induló TURNÉ 2084 előadásairól is, valamint a KARCOLATOK 20 akusztikus előadás terveiről.
(Juhász Viktor fotói)

"2013 sem lesz laza év" - Quart/Origo
"Meglepték Ákost" - Magyar Hírlap
"EP-nek is beillő kislemez" - Lángoló Gitárok/Index

Kategória megtekintése

2013.04.04., Fábry Show
Ákos a Fábry Show vendége volt: sztorik a műsorban és Ákos-féle stand-up a műszaki szünetben. A beszélgetés utáni minikoncert hatására a lelkes közönség koncertarénává változtatta a stúdiót! Juhász Viktor fotói a kamerapróbán és a műsor felvételén készültek.
- VELED UTAZOM
- TENGERMORAJ

"Ákostól felpörgött Fábry közönsége" - Origo 

Kategória megtekintése

2013.03.20., Debreceni sajtónap
A TURNÉ 2084 júliusban Debrecenbe érkezik: a Campus Fesztivál szervezői ebből az alkalomból szerveztek sajtónapot Ákosnak a cívis városban.
(Juhász Viktor fotói)

Kategória megtekintése

2013.03.12., PEN-sajtótájékoztató
Cúgos sajttáj egy reális helyszínen: a Pécsi Egyetemi Napok rendezvényén indul a TURNÉ 2084! Ákos is részt vett azon az eseményen, amelyen a sajtó munkatársait tájékoztatták a PEN programjáról. A szintirock 2013. április 24-én dörren az egykori pécsi bőrgyár udvarán. Jegyárak ITT!
(Juhász Viktor fotói)

Kategória megtekintése

2013.02.14., Pillanatfelvételek a stúdiómunkáról
A Kossuth, a Petőfi, a Bartók, a Dankó Rádió megújuló arculatához az azonosító zenéket Ákos komponálta, valamint ő volt a felvételek producere is: a felkérés nyomán 320 (!) új zenedarabot rögzített a rádióknak.
„A munka egy éven át zajlott, a  2084-album munkálataival és a nagykoncertekre való készüléssel párhuzamosan. Dolgozhattam nagy vonóskarral és olyan zseniális zenészekkel is, mint Balogh Kálmán cimbalmos, Andrejszki Judit csembalójátékos, valamint Pejtsik Péter karmester és vonóshangszerelő. A felvételek és a keverés során a legfőbb segítségem Lepés Gábor hangmérnök volt. Az első közönségreakciók nagyon jók, a rádiós hangmesterek is lelkesen nyilatkoztak az anyagról. Bízom benne, hogy nem csak a megrendelői előírásoknak és a rádiócsatornák igényeinek sikerült megfelelni, hanem a hallgatók is szeretettel fogadják a munka eredményét” – nyilatkozta Ákos.
(Juhász Viktor fotói)

Kategória megtekintése

2013.02.10., Az év borásza
Ákos Az év borásza rendezvényén vett részt, ahol a Vivat Bacchus kíséretében két dalt is elénekelt barátja, a címet elnyerő Áts Károly tokaji borosgazda tiszteletére. (Fotó: Csárdás Ferenc)

Kategória megtekintése

2013.01.24., Taylor
Új év, új élet - új hangszer! A tervekben már formálódó Karcolatok 20 koncertsorozathoz új hangszer érkezett a családba: a Taylor 514ce világklasszis elektroakusztikus gitár. Suzanne Vega is ezen játszik... (Lepe és Ákos amatőr fotói)

Kategória megtekintése

2012.01.10., Klippremier a DREDD 3D bemutatóján
A DREDD 3D című film magyarországi forgalmazója, a PARLUX Entertainment a filmet Ákos dalával, a platinalemezes 2084-albumon szereplő RÉGI JÖVŐvel vezeti fel. A dal anti-utópisztikus jövőképe sok helyen hasonlít a film hangulatához. A december 15-i teltházas lemezbemutatón már látható volt némi ízelítő a filmből a kivetítőkön. A RÉGI JÖVŐ című dalhoz a DREDD filmrészleteinek felhasználásával készült el a klip, amelyet a jútyúbos premier után a film díszbemutatóján vetítettek le először nagyközönség előtt. Az eseményen a zenekar is megjelent. (Kovács-Barna Károly és Juhász Viktor fotója)

"Mesterien összevágott klip" - music.hu

"Kifejezetten látványos, filmelőzetesnek is beillő kisfilm" - Lángoló Gitárok

Kategória megtekintése