<![CDATA[Ákos hivatalos honlap]]> http://www.akos.hu.hu Hírek <![CDATA[Fezenezés. (2010-09-08)]]> A Fezen Rádió interjút készített Ákossal a SZINDBÁD TURNÉ 2010 most szombati, székesfehérvári állomása és a hamarosan megjelenő új stúdióalbum kapcsán. A beszélgetés többször is hallható lesz a székesfehérvári székhelyű rádióban, amely  az FM 102.9-es frekvencián fogható a városban. Először holnap, 2010. szeptember 9-én, csütörtökön adják le, aztán holnapután, pénteken, majd a koncert napján, szeptember 11-én, szombaton. Mindegyik alkalommal reggel 9 órakor kerül adásba az anyag. Természetesen a beszélgetés elérhető lesz az interneten is, a fezen.hu oldalon. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Pannon halom. Székes fehér. (2010-09-07)]]> A Pannonhalmi Apátsági Pincészet nyerte Az Év Pincészete - 2010 díjat. Ákost a büszke díjazott nevében Rábai László főapáti titkár és Liptai Zsolt főborász hívta meg az ünnepélyes díjátadóra, ahol arra kérték, méltassa a pincészet borait és a Bencés humor című hangoskönyv anyagából olvasson fel részleteket. A remek hangulatú nap képeit Gyuris Bütyök László színpadmester fotózta, katt IDE! Ajánljuk!

Most szombaton, 2010. szeptember 11-én 21 órakor dörren a banda SZÉKESFEHÉRVÁR városában, a FEZEN rendezvényén. Mindenkit szeretettel várunk!

Az új stúdióalbum anyagán a napokban az utolsó simításokat végzik, hamarosan gyártásba kerül, és ezután elkezdődhet az előrendelés. Minden alkotó nagyon izgatott, várja a közönség reakcióját az új dalokra. Az anyag várhatóan október 20-án lát napvilágot, 12 új dallal és gazdag DVD-melléklettel. A tervek szerint a megjelenés előtt egy hónappal már előrendelhető lesz a kiadvány.

]]>
hu
<![CDATA[Gőzerő. (2010-09-03)]]> Őrült iramban zajlanak Ákos új stúdióalbumának végső munkái: Sellyei műhelyében forr a maszter, tegnap pedig Emmer László fotóművész műtermében elkészültek a borítófotók. Az anyag várhatóan október 20-án lát napvilágot, 12 új dallal és gazdag DVD-melléklettel. A tervek szerint a megjelenés előtt egy hónappal már előrendelhető lesz a kiadvány.

Ezzel egyidőben Ákos és a banda készül a két őszi bevetésre is a SZINDBÁD TURNÉ 2010 lezárásaként:
- Szeptember 11., szombat, 21 óra: SZÉKESFEHÉRVÁR - FEZEN
- Szeptember 25., szombat, 20.30: DUNASZERDAHELY (Felvidék, Szlovákia)

A FEZEN kapcsán téves riasztás történt, Ákos az eredetileg meghirdetett 21 órai időpontban lép színpadra. Elnézést kérünk!

]]>
hu
<![CDATA[AKOXVLOG 17: Zűrzavar, harmónia (2010-08-25)]]> Az utolsó előtti simítások a készülő új Ákos-albumon: vonósokat és kürtöket rögzítettek a Pannónia C stúdióban Ákos öt új szerzeményéhez és egy Szakos-kompozícióhoz. A zenekart Pejtsik Péter dirigálta és Szabó Viktor hangmérnök rögzítette, Lepés Gábor, az Ákos-stúdió rezidens hangmérnöke, valamint a szerzők aktív közreműködésével. Juhász Viktor remek kisfilmjéért katt IDE! Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[AKOXVLOG 16: A kisdobos (2010-08-18)]]> Készül Ákos új stúdióalbuma! A 16. videónapló-bejegyzés Juhász Viktor jóvoltából a kétnapos dobfelvételről tudósít a Pannónia hangstúdiójából. Ákos kerékpárral hajt a dobfelvétel helyszínére, Sanyi a vadonatúj alchemy cintányérjait püföli, Szabó Viktor hallgat és rögzít, Szakos, Lepe és Sellyei szakért. Sándor két műszak alatt nyolc új dal dobszólamát játszotta fel az új albumhoz, amely a tervek szerint október végén jelenik meg. Az AKOXVLOG 16-ért katt IDE! Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Bencés humor - kapható a Webáruházban! (2010-08-13)]]> Az idei könyvhétre jelent meg a Bencés Kiadó gondozásában a Bencés humor hangoskönyv-sorozat első darabja, Áldás, áldomás címmel. A felvételek az Akox2 Stúdióban készültek, az anyagot Szigethy Gábor irodalomtörténész szerkesztette és rendezte, Lepés Gábor volt a hangmérnök. A produkcióban Ákos olyan nagyszerű színművészek partnereként szerepel, mint Kubik Anna és Blaskó Péter. A fergeteges hangulatú munka idén áprilisban zajlott Ákos stúdiójában, az eseményeket Juhász Viktor fotói örökítik meg ITT. A kiadvány hosszas várakozás után kapható a Webáruházban, katt IDE! Szívből ajánljuk!
 
A közelgő dunaszerdahelyi koncert kapcsán Ákos a felvidéki Szabad Újságnak nyilatkozott. Bárány János cikkéért katt IDE! Ajánljuk!
]]>
hu
<![CDATA[AKOXVLOG 15: Püspökön egy pápa (2010-08-11)]]> A SZINDBÁD TURNÉ 2010 pápai előadásáról tudósít a 15. videónapló-bejegyzés, Streba Zoli jóvoltából. Az AFC tanulmányúton, Madár látványfelelős nyilatkozik, pakol a technika. A banda dörren, beleremeg a föld, aztán koncert utáni hevült elemzés, találkozások, fotózkodás, sudár jegenyefa. A remek hangulatú epizódért katt IDE! Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[SZINDBÁD DALA: Negyedmillió. Négy hónapja első!!! (2010-08-09)]]> A Szindbád dala klipje a megjelenés óta eltelt négy hónap alatt  a Jútyúbon elérte a 250 ezres nézettséget! A SZINDBÁD DALA DualDisc maxi pedig szintén április óta vezeti a MAHASZ Single listáját. Köszönjük!]]> hu <![CDATA[Elmarad Kéménd! VLOG 14. (2010-08-04)]]> Figyelem! Fontos hír: a V.IV Fesztivál szervezőitől kapott tájékoztatás értelmében elmarad a kéméndi fesztivál, és vele együtt Ákos koncertje! A jegyek visszaválthatóak a Ticketpro jegyirodáiban, 30 napon belül. Kérjük, mindenki adja tovább ezt a közérdekű hírt!

Idén ősszel két dátummal bővül a SZINDBÁD TURNÉ 2010 előadássorozata: 

- Szeptember 11., szombat, 21 óra: SZÉKESFEHÉRVÁR - FEZEN
- Szeptember 25., szombat, 20 óra: DUNASZERDAHELY (Felvidék, Szlovákia) 

A SZINDBÁD TURNÉ 2010 előadásai közötti szünetekben Ákos az új lemez felvételein dolgozott. Az egyik dalban Árok Sándor gitármuvész pengette mesterhangszerét, neki Ákos a pápai koncertre menet mutatta meg a dal gitárszólamait. Spanyolgitárokkal kardozó emberek a hátsó ülésen, elmélyült stúdiómunka, itt mindenki otthon érzi magát. Juhász Viktor hangulatos videónapló-bejegyzése már a 14. a sorban. Az anyagért katt IDE! Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[VIV FESZT OFF - :-( (2010-08-03)]]> Figyelem! Fontos hír: a mai napon, 2010. augusztus 3-án a következő levelet kaptuk a V.IV Fesztivál (Kéménd) szervezőitől:
"Hivatalosan is lemondjuk az augusztus 5-re tervezett Ákos-koncertet. Indoklás: a V.IV Fesztivál szponzorációs problémák miatt nem kerül megrendezésre."

Az utolsó nyári menet tehát a fesztivál lemondása miatt ELMARAD. Viszont idén ősszel két dátummal is bővül a SZINDBÁD TURNÉ 2010 előadássorozata: 

- Szeptember 11., szombat, 21 óra: SZÉKESFEHÉRVÁR - FEZEN
- Szeptember 25., szombat, 20 óra: DUNASZERDAHELY (Felvidék, Szlovákia)

]]>
hu
<![CDATA[Csinálj meg, bébi! (2010-07-28)]]> Már elérhető a videónapló-sorozat legújabb, 13. epizódja, amelyet a SZINDBÁD TURNÉ 2010 budapesti állomásán, a StarGarden fesztiválon rögzített Streba Zoli. Fölhajtás és masszázs, utoljára még megpendül az árvízkárosultak javára elárverezett Kramer, a sodró erejű buli után az Osibisa együttes képviseletében Isaac Aryee és Gregg Kofi Brown gratulál. Az anyagért katt IDE! Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Vonós. Fúvós. (2010-07-27)]]> A készülő albumhoz vonósokat és kürtöket rögzítettek a Pannónia C stúdióban Ákos öt új szerzeményéhez és egy Szakos-kompozícióhoz. A zenekart Pejtsik Péter dirigálta és Szabó Viktor hangmérnök rögzítette, Lepés Gábor, az Ákos-stúdió rezidens hangmérnöke, valamint a szerzők aktív közreműködésével. A komoly hangzás egyértelműen látszik Juhász Viktor fotóin a Galériában. A képekért katt IDE! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Fotók a stúdiómunkáról. Készül az új album! (2010-07-24)]]> Juhász Viktor kamerája végigkísérte a stúdiómunkát is: a heti események fotói megtekinthetők a Galériában. Katt IDE! Ajánljuk!

A SZINDBÁD TURNÉ 2010 ezután már csak EGY alkalommal látható a nyáron:
- Augusztus 5., csütörtök: KÉMÉND (Felvidék, Szlovákia), V.IV Fesztivál - További info: ITT!

]]>
hu
<![CDATA[Stúdióhajrá. Hegyaljai recenziók. (2010-07-20)]]> A SZINDBÁD TURNÉ 2010 utolsó nyári előadásáig Ákos és Lepe az új album anyagán dolgoznak stúdióban. Ákos az összes hangszerelési munka befejeztével először a gitár- és basszussávokat játszotta fel, majd ezt követően kezdődtek az intenzív ének- és vokálfelvételek. A héten Szakos is többször megfordul a stúdióban, szintén gitárfelvételi céllal, Pejtsik Péter pedig a vonós hangszereléseket egyeztette Ákossal, valamint az egyik dalban csellószólamot játszott. Az új Ákos-stúdióalbum a tervek szerint október végén jelenik meg, 12 új dallal, gazdag DVD-melléklettel, rengeteg extrával. Ajánljuk!

A SZINDBÁD TURNÉ 2010 ezután már csak EGY alkalommal látható a nyáron:
- Augusztus 5., csütörtök: KÉMÉND (Felvidék, Szlovákia), V.IV Fesztivál - További info: ITT!

Ákosék legutóbbi koncertjéről, a hegyaljai dörrenetről számol be néhány cikk:

"A banda már első percben olyan intenzív ugrálást és üdvrivalgást vált ki a húszezres tömegből, hogy azt a világ bármelyik zenekara megirigyelné" - szindbadturne.blogspot
"Hatalmas buli - Ákos még azokat is megmozgatta, akik korábban soha nem voltak egyetlen fellépésén sem" - mymusic.hu
"Mindenki ámul, mert a nagymester igazi dörgős rockkoncertet tol le. Valószínűleg feltalálta az időgépet és visszament jópár évet. Jót tett neki" - neon.hu
"Teljesen megtelt a nagyszínpad előtti terület, rendkívül jó hangulatú kötetlen bulin lehettünk ott" - hiroshir.hu

"A dalverseivel szíveket operáló Ákos profi látvány- és hangzásvilágban játszódó produkciója megkoronázta a bulit" - kulturpart.hu 
"Az Ákos-koncert gyakorlatilag lesöpörte mindet egyszerre. A fesztivál utolsó bulija így a fesztivál legjobb bulija is lett egyben" - zeneforum.hu

]]>
hu
<![CDATA[Tokaji diadal. 90.000!!! (2010-07-18)]]> A zenekar a koncert előtti napot Ákos meghívására Áts Károly főborász társaságában a Royal Tokaji pincéjében töltötte. A fantasztikus vendéglátás, a világ legszebb furmintja, sárgamuskotálya és aszúi után a banda óvatos léptekkel közelítette meg a fesztivál helyszínét, de a közönség ordítása hamar lelket öntött beléjük: Bukovinszky Béla főszervező tájékoztatása szerint Ákosék koncertjét több mint húszezren látták a tokaji csillagos égbolt alatt. A SZINDBÁD TURNÉ 2010 ezzel elérte és meg is haladta a 90 ezres nézőszámot! Szívből köszönjük! Juhász Viktor fotói már elérhetők a Galériában, katt IDE! Ajánljuk!

"A banda már első percben olyan intenzív ugrálást és üdvrivalgást vált ki a húszezres tömegből, hogy azt a világ bármelyik zenekara megirigyelné" - szindbadturne.blogspot

Streba Zoltán operatőr/vágó/rendező jóvoltából elkészült a 12. videónapló-bejegyzés. A békéscsabai és miskolci felvételeken különféle testnedvek kerülnek szóba, masszír és birkanyírás képei láthatók, súlyos zenekari konfliktus előszele érződik, valamint megtudható, mi is az a kárhozat helye, szóljanak-e Ákos bácsinak, és hogyan kell sztárul járni. Az anyagért - szigorúan csak azoknak, akik az ilyet el bírják viselni! - katt IDE! Ajánljuk!

A SZINDBÁD TURNÉ 2010 ezután már csak EGY alkalommal látható a nyáron:
- Augusztus 5., csütörtök: KÉMÉND (Felvidék, Szlovákia), V.IV Fesztivál - További info: ITT!

]]>
hu
<![CDATA[A TOKAJI HAJÓS. (2010-07-17)]]> MA, 2010. július 17-én, szombaton 21 órai kezdettel adja le a magyar Music Television az Ákos előtt tisztelgő MTV Icon koncert összefoglalóját. Ajánljuk, bár valószínűsíthetően ekkor már mindenki a Hegyalja Fesztiválon lesz...: Ákos és a banda MA, szombaton 23 órakor dörren a tokaj-rakamazHegyalja Fesztiválon! Mindenkit szeretettel várunk!

A SZINDBÁD TURNÉ 2010 ezután már csak EGY alkalommal látható a nyáron:
- Augusztus 5., csütörtök: KÉMÉND (Felvidék, Szlovákia), V.IV Fesztivál - További info: ITT!

]]>
hu
<![CDATA[Holnap: SZINDBÁD A HEGY ALJÁN! (2010-07-16)]]> Holnap, 2010. július 17-én, szombaton 21 órai kezdettel adja le a magyar Music Television az Ákos előtt tisztelgő MTV Icon koncert összefoglalóját. Ajánljuk, bár valószínűsíthetően ekkor már mindenki a Hegyalja Fesztiválon lesz...: Ákos és a banda holnap, szombaton 23 órakor dörren a tokaj-rakamazHegyalja Fesztiválon! Mindenkit szeretettel várunk!

A SZINDBÁD TURNÉ 2010 ezután már csak EGY alkalommal látható a nyáron:
- Augusztus 5., csütörtök: KÉMÉND (Felvidék, Szlovákia), V.IV Fesztivál - További info: ITT!

]]>
hu
<![CDATA[Orfű: tombolda. 70.000!!! Hibátlan. (2010-07-15)]]> Ákos az EFOTT-koncert előtti estén Gus Isidore-ral, Seal gitárosával találkozott Pécsett. Másnap az orfűi hőségben tartott hangpróbát a zenekar, Sanyi gyulladt csuklóját az előadás előtt sörrel hűtötték. Az esti banzáj elképesztően tüzes hangulatúra sikeredett, és nemcsak a forró nyáreste miatt: a szervezők tájékoztatása szerint Ákos koncertjét tizenegyezren ugrálták-tapsolták-énekelték végig. A SZINDBÁD TURNÉ 2010 ezzel elérte és meg is haladta a 70 ezres nézőszámot! Szívből köszönjük! Juhász Viktor nagyszerű koncertfotóiért katt IDE! Ajánljuk!

Az első recenziók alapján az EFOTT-koncert eposzi jelzője a hibátlan lett:
"A koncert hibátlan volt" - partyzoo.hu 
"A fények és a vizuál hibátlan, kliprészletek, animációk" -
index.hu
"Az előadás hibátlan, hiteles és a legkevésbé sem önismétlő" - mymusic.hu

MA, 2010. július 15-én, csütörtökön 20 órai kezdettel adja le a magyar Music Television az Ákos előtt tisztelgő MTV Icon koncert összefoglalóját. Ismétlés holnapután, szombaton, 21 órakor. Ajánljuk, bár ekkor már mindenki a Hegyalja Fesztiválon lesz...

A SZINDBÁD TURNÉ 2010 már csak két alkalommal dörren a nyáron:
- Július 17., szombat: TOKAJ-RAKAMAZ,, Hegyalja Fesztivál - Jegyrendelés ITT!
- Augusztus 5., csütörtök: KÉMÉND (Felvidék, Szlovákia), V.IV Fesztivál - További info: ITT!

]]>
hu
<![CDATA[MAFOTT: SZINDBÁD ORFŰN. Figyelés. (2010-07-14)]]> MA, 2010. július 14-én, szerdán a SZINDBÁD TURNÉ 2010 keretében Ákos és a banda a Pécs melletti Orfűn lép színpadra az EFOTT rendezvényén. Nagy banzáj lesz, mindenkit szeretettel várunk!

A SZINDBÁD TURNÉ 2010 ezután már csak két alkalommal dörren a nyáron:
- Július 17., szombat: TOKAJ-RAKAMAZ,, Hegyalja Fesztivál - Jegyrendelés ITT!
- Augusztus 5., csütörtök: KÉMÉND (Felvidék, Szlovákia), V.IV Fesztivál - További info: ITT!

Megjelent a Figyelő című hetilap TOPLISTA különszáma, Emberek, arcok alcímmel. A szép kivitelű kiadvány 136. oldalán a szerkesztőség felkérésére Ákos listája olvasható a szerinte legfontosabb tíz zenei előadóról. Ferenczi György, Tankcsapda, Makám, Pejtsik Péter, Jamie Winchester, Hobó, Ágnes, Harcsa Veronika, Magna Cum Laude, Larry Hangman és Berecz András. A cikket ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Tévénézés. Holnap SZINDBÁD! (2010-07-13)]]> A RTLklub rövidebb és hosszabb tudósítása az MTV Icon-estéről már megtekinthető a videótárukban. Katt IDE és IDE is!

A tv2 anyaga az ünnepi estéről ITT érhető el.

A SZINDBÁD TURNÉ 2010 még három alkalommal dörren a nyáron: holnap, 2010. július 14-én, szerdán ORFŰ-n, az EFOTT rendezvényén játszik a banda. Most szombaton, július 17-én a Hegyalja Fesztivál vendégei lesznek Tokajban. A nyáron UTOLJÁRA augusztus 5-én, csütörtökön Budapesttől alig egy órányira, az északi országhatár mellett, a felvidéki Kéménden a V.IV Fesztivál egyik fő attrakciójaként lépnek színpadra.

]]>
hu
<![CDATA[Ikon-visszhang. (2010-07-12)]]> MA, 2010. július 12-én, hétfőn este 20.05-től az RTL Klub Fókusz című műsorában hosszabb beszámoló látható a múlt szombati MTV Icon-estéről. Ugyanezen a csatornán 0.20-tól a Reflektor magazinban számolnak be ismét Ákos megájkonulásáról. Ajánljuk!

Ugyancsak MA este 20.10-től a tv2 Aktív című műsorában látható riport az MTV Iconról. Szintén ajánljuk!

A Somogy Online is az Icon-estről tudósít, a cikkért katt IDE!

szindbadturne.blogspot beszámolója ITT olvasható. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[VIV. A dob és a basszus. ÁKOSIKON. (2010-07-11)]]> Ákos a siófoki fellépés délelőttjén még a Felvidékre utazott a kéméndi VIV Fesztivál kapcsán: középkori tematika, petrence, malomkövek, Fekete László. A SZINDBÁD TURNÉ 2010 utolsó nyári koncertjének sajtótájékoztatóján készült képekért katt IDE!

A zenekar a Dob + Basszus Live műsorában lépett színpadra Siófokon, a Coke Club-ban. Ákossal az este házigazdája, Lévai Balázs beszélgetett, voltak filmbejátszások és vendégek is (Harcsa Veronika jazzénekesnő és Kentaur, Ákos barátja, díszlettervező, festőművész és énekes), a banda pedig az események közti szünetekben rázendített: tíz dalt játszottak, közöttük az Adj hitet című opuszt Harcsa Veronikával közösen. Bogárinvázió, nagy nevetések és rockcsörömp egy remek hangulatú estén: Juhász Viktor fotóiért katt IDE!

Aki erről lemaradt, az tényleg sajnálhatja! Eszméletlen nagy buli volt az MTV Icon: ütős és még ütősebb átdolgozások, respekt és gátlástalan játékosság, szellemes és megható pillanatok, hála és öröm. Ákost felesége, Krisztina mellett Gyuris Bütyök László színpadmester, Sanyi, Samu, Zalán és Krisztián, valamint néhány palack villányi rosé támogatta, nehogy túlságosan elérzékenyüljön a felravatalozástól. Eszenyi Enikő tangót adott elő Marlene Dietrich-reinkarnációként, az Anti Fitness nem viccelt, a Hősök szöveggé írták a dalcímeket, Bársony Bálinték szvingtempóban játszották a banzájt, Ferenczi György az est legelegánsabb gesztusaként nem ismert slágert hozott, hanem Ákos verseit zenésítette meg. A Turbo művészien rockolt, a Road zúzott, Szirtes Edina Mókus elképesztően énekelte a Pejtsik Péter által áthangszerelt dalokat, a Magashegyi Underground az est legemelkedettebb pillanatát varázsolta Siófokra. Jamie és bandája tanár módra muzsikált, a Superhero átesett a tűzkeresztségen, Moogék (Dorozsmai Peti fiával a doboknál!) Orwellt idézték, a Compact Disco finom, táncos elektronikával érkezett. A végén az összes fellépő a közönséggel együtt énekelte a We Are The World az Ilyenek voltunk című "nemzedéki himnuszt". Egyértelmű és megindító volt, hogy minden fellépő mennyi szeretettel és energiával készült erre az estére. A koncertet hevült tivornya tetőzte be, zenészbarátkozással, sztorizással és zenekari csocsóbajnoksággal. Köszönjük, igazi ünnep volt! Juhász Viktor minden biológiai törvényszerűséget meghazudtolva már fel is töltötte a képeket IDE! Szívből ajánljuk!

A velvet.hu az MTV Icon-estéről tudósít, a cikkért katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[MA IS BULI!!! (2010-07-10)]]> MA, 2010. július 10-én, szombaton Siófokon, a Coke Clubban az MTV Icon Ákos-napjának keretében népszerű előadók játszanak Ákos-dalokat, a Főhős meg a közönséggel együtt csak néz. Kezdés 21 órakor.A rendezvényről és a fellépőkről rengeteg információ ITT!
AZ ESEMÉNY INGYENES!!!

A SZINDBÁD TURNÉ 2010 még három alkalommal dörren a nyáron:
- Július 14., szerda: ORFŰ (Pécs), EFOTT
- Július 17., szombat: TOKAJ-RAKAMAZ,, Hegyalja Fesztivál - Jegyrendelés ITT!
- Augusztus 5., csütörtök: KÉMÉND (Felvidék, Szlovákia), V.IV Fesztivál - További info: ITT!

]]>
hu
<![CDATA[MA: IRÁNY SIÓFOK! Gitárdömping az Ákos-stúdióban. (2010-07-09)]]> Ákos és zenekara MA, 2010. július 9-én, pénteken, a Dob + Basszus Live műsorában lép színpadra Siófokon, a Coke Club-ban, 20.30-kor. Ákossal az este házigazdája, Lévai Balázs beszélget, lesznek filmbejátszások és vendégek is (Harcsa Veronika jazzénekesnő és Kentaur, Ákos barátja, díszlettervező, festőművész és énekes), a banda pedig az események közti szünetekben rázendít: a műsorban várhatóan hat-nyolc dalt játszanak el. Holnap, július 10-én, szombaton pedig ugyanott az MTV Icon Ákos-napjának keretében népszerű előadók játszanak Ákos-dalokat, a Főhős meg a közönséggel együtt csak néz. Kezdés 21 órakor. A rendezvényről és a fellépőkről rengeteg információ ITT! MINDKÉT ESEMÉNY INGYENES!!!

A SZINDBÁD TURNÉ 2010 még három alkalommal dörren a nyáron:
- Július 14., szerda: ORFŰ (Pécs), EFOTT
- Július 17., szombat: TOKAJ-RAKAMAZ,, Hegyalja Fesztivál - Jegyrendelés ITT!
- Augusztus 5., csütörtök: KÉMÉND (Felvidék, Szlovákia), V.IV Fesztivál - További info: ITT!

A melós turné-hétvége óta Ákos megállás nélkül dolgozik a stúdióban. Lepe hangmérnökletével rögzítésre kerültek az első végleges énekfelvételek az új albumhoz, majd megjelent Kálló Péter gitártechnikus a kegyszereivel, és gitárcsörömpölés verte fel a kertvárosi csendet. A Szindbád dala karcos hangzása több szerzeményben is visszaköszön. Számos erősítő/láda-kombinációt használtak, a legtöbbet Ákos új, fehér Schecter gitárja jutott szóhoz, valamint az Ikon-érából ismerős Telecaster és az Indiántánc idejét idéző Strato hallatta a hangját, de a lemez címadó dalában még a Hűség-turné során sokat használt Les Paul is megdörren. Gyuris Bütyök László színpadmester fotóiért katt IDE! Ajánljuk!

"Ákos semmit sem bízott a véletlenre: legészvesztőbb, legvérforralóbb dalaival pillanatok alatt fantasztikus hangulatot varázsolt a semmi közepére. Imádtam. Elejétől a végéig." A Veszprémi Napló a SZINDBÁD TURNÉ 2010 balatonfüredi előadásáról tudósít. A cikkért katt IDE! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Holnap: Coke. (2010-07-08)]]> Ákos és zenekara legközelebb holnap, 2010. július 9-én, pénteken, a Dob + Basszus Live műsorában lép színpadra Siófokon, a Coke Club-ban. Holnapután, július 10-én, szombaton ugyanott az MTV Icon Ákos-napjának keretében népszerű előadók játszanak Ákos-dalokat, a Főhős meg a közönséggel együtt csak néz. A rendezvényről és a fellépőkről rengeteg információ ITT!
MINDKÉT ESEMÉNY INGYENES!!!

A SZINDBÁD TURNÉ 2010 még három alkalommal dörren a nyáron:
- Július 14., szerda: ORFŰ (Pécs), EFOTT
- Július 17., szombat: TOKAJ-RAKAMAZ,, Hegyalja Fesztivál - Jegyrendelés ITT!
- Augusztus 5., csütörtök: KÉMÉND (Felvidék, Szlovákia), V.IV Fesztivál - További info: ITT!

]]>
hu
<![CDATA[INGYENBULIK A COKE CLUBBAN! 200.000!!! (2010-07-07)]]> Ákos és zenekara legközelebb holnapután, 2010. július 9-én, pénteken, a Dob + Basszus Live műsorában lép színpadra Siófokon, a Coke Club-ban. Másnap, július 10-én, szombaton ugyanott az MTV Icon Ákos-napjának keretében népszerű előadók játszanak Ákos-dalokat, a Főhős meg a közönséggel együtt csak néz. A rendezvényről és a fellépőkről rengeteg információ ITT!
MINDKÉT ESEMÉNY INGYENES!!!

A SZINDBÁD TURNÉ 2010 még három alkalommal dörren a nyáron:
- Július 14., szerda: ORFŰ (Pécs), EFOTT
- Július 17., szombat: TOKAJ-RAKAMAZ,, Hegyalja Fesztivál - Jegyrendelés ITT!
- Augusztus 5., csütörtök: KÉMÉND (Felvidék, Szlovákia), V.IV Fesztivál - További info: ITT!

Az Ákos fogyija című kamucikk mára eltűnt a Story Online oldalról. Elnézést persze nem kértek. Legalább az olvasóktól nem ártott volna.

A Szindbád dala időközben elérte és meg is haladta a 200 ezres nézettséget a Jútyúbon! Köszönjük!

]]>
hu
<![CDATA[Bréking Nyúz: MEGSZAKÍTJUK ADÁSUNKAT!!! (2010-07-06)]]> Újabb borzalmak derültek ki Ákosról! Nem fogják elhinni: Püspökön egy pápa konferálta fel a koncertjét! Vagyis nem. Pápán egy püspök! Skandallum, döbbenet, ez már mégiscsak túlzás. Ne feledjék, hol hallották először: velvet.hu! (Igaz, az akos.hu mindezt hírül adta korábban, de ugye ekkor még nem volt botrány. És mi ez ahhoz képest, hogy a Story Online Ákos fogyija címmel írt cikket. Ebben az az érdekes, hogy Ákos sem ebben, sem más témában nem nyilatkozott ennek a sajtóorgánumnak, kitaláció az egész... Szép dolog a mindenható bulvármédia figyelme, na.) ]]> hu <![CDATA[A kis gömböc. Atomvillanás. Videónapló 10 és 11! (2010-07-06)]]> Itt a két legújabb videónapló-bejegyzés, Streba Zoltán operatőr-vágó jóvoltából. Az milyen, amikor Hien dalára ropja a színfalak mögött Ákos? Ilyen. A VIVA Comet díjkiosztó korelnökének már a kisfia is dedikál. A zenekar kakukktojásként élőben játssza a Szindbád dalát. A 10. vlogért katt IDE! Pakson Sanyi a sztár, meg Zalán, természetesen. A szolíd céges rendezvény rövid összefoglalása a 11. naplóbejegyzésben ITT látható. Ajánljuk!
 
A balatonfüredi koncert előkészületei közben kapta mikrofonvégre az RTL Klub Reflektor című műsorának stábja Ákost, aki főleg az idei nyári terveiről mesélt. A riporter Süle László volt. Az anyag ITT tekinthető meg. Ajánljuk!
]]>
hu
<![CDATA[VOLTról: RTL. Pápai visszhang. (2010-07-05)]]> MA, 2010. július 5-én, hétfőn este 20.05-től az RTL KLub Fókusz című műsorában látható egy összefoglaló a VOLT Fesztiválról, amelyben Ákos is megszólal. Ajánljuk!

"Az őszre tervezett stúdióalbumról két újdonság, a Szindbád dala és a Főleg régen került be a programba, a technikusok pedig idén is retinarobbantó fényekkel és a mester átható tekintetének óriásira nagyított, villódzó másaival készültek."  :-) Hangulatos koncertismertető a SZINDBÁD TURNÉ 2010-ről az est.hu oldalán, katt IDE! Ajánljuk!

"A pápai előadás a világ bármely és bármekkora színpadán megállta volna a helyét, legyen az a new yorki Madison Square Garden vagy a londoni Wembley" - Székely Attila kaposfői lelkipásztor Ákos pápai koncertjéről ír. Nagyon szép cikk, szívből ajánljuk! Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Posztsopron, Béfüred. 60.000 néző!!! (2010-07-04)]]> A soproni fellépés másnapján Ákos és a banda a 42. Kékszalag vitorlásverseny záróeseményeként Balatonfüreden csördített oda. Hangbeállás verőfényben, szúnyoginvázió, kegyelmes időjárás és orbitális koncerthangulat a strand melletti réten, a semmi közepén. Ünnepi este volt, köszönjük! Juhász Viktor nagyszerű fotói már elérhetők a Galériában, katt IDE! Ajánljuk!

A balatonfüredi előadással a SZINDBÁD TURNÉ 2010 elérte és meg is haladta a 60 ezres látogatottságot! Szívből köszönjük!

"Az összes számból konkrét versszakokat énekeltem, hiába küzdöttem ellene" - Az index.hu szerzője a küzdelmeiről szóló írásában csokorba szedve nyújtja át az Ákossal szemben eddig kitalált összes negatív sztereotípiát. ("jól kitalált dalgyártó", "erőltetett rímek", "kiszámítható", "felépített", "túl komolyan veszi magát", "semmi érzelmet nem mutat", "termékmenedzser", stb.) És természetesen "hipnózist csempész a dallamaiba". Mostantól elég lesz ebből szemezgetni, ha valaki okos, Index-kompatibilis véleményt akar hangoztatni egy házibulin. Olvassuk csak el, tanulságos: katt IDE!

Van, aki Ákosék soproni koncertjét kicsit másképp látta, igaz, őt kevesebben olvassák: "Nem egy negyvenévesen egykori huszonéves önmagára emlékező pocakos bácsit kaptunk, hanem egy hátszőringerlően, fejbőrbizsergetően zúzós rockbulit." - Hankó Viktor cikke a Budapestkávé blogján ITT olvasható.

"A pénteki, elsöprő sikerű koncertet követően Lobenwen Norbert, a VOLT Fesztivál főszervezője úgy nyilatkozott: fair play-díjat érdemel Ákos." A sziget.hu híréért katt IDE!

Az Index hírportál videóstábja is mikrofonvégre kapta Ákost a VOLT Fesztiválon. A riporter Dankó Gábor volt. Az anyag ITT érhető el. Ajánljuk!

A FesztiválTV is interjút készített Ákossal a VOLT-os fellépés előtt. A videó ITT látható. Ajánljuk!

Holnap, 2010. július 5-én, hétfőn este 20.05-től az RTL KLub Fókusz című műsorában látható egy összefoglaló a VOLT Fesztiválról, amelyben Ákos is megszólal. Ajánljuk!

Ákos és zenekara legközelebb 2010. július 9-én, pénteken, a Dob + Basszus Live műsorában lép színpadra Siófokon, Coke Club-ban. Másnap, július 10-én, szombaton ugyanott az MTV Icon Ákos-napjának keretében népszerű előadók játszanak Ákos-dalokat, a Főhős meg a közönséggel együtt csak néz. A rendezvényről és a fellépőkről rengeteg információ ITT!

A SZINDBÁD TURNÉ 2010 még három alkalommal dörren a nyáron:
- Július 14., szerda: ORFŰ (Pécs), EFOTT - Jegyrendelés ITT!
- Július 17., szombat: TOKAJ-RAKAMAZ,, Hegyalja Fesztivál - Jegyrendelés ITT!
- Augusztus 5., csütörtök: KÉMÉND (Felvidék, Szlovákia), V.IV Fesztivál - További info: ITT!

]]>
hu
<![CDATA[A HAJÓS A BALATONON. (2010-07-03)]]> A VOLT Fesztivál szervezőitől kapott információ szerint Ákosék előadására 22 ezer néző volt kíváncsi tegnap este Sopronban! Köszönjük! "A pénteki, elsöprő sikerű koncertet követően Lobenwen Norbert, a VOLT Fesztivál főszervezője úgy nyilatkozott: fair play-díjat érdemel Ákos." A hírért katt IDE! Képek a koncertről ITT! Ajánljuk!

MA, 2010. július 3-án, szombaton folytatódik a SZINDBÁD TURNÉ 2010Balatonfüreden csördít oda a banda,  a 42. Kékszalag vitorlásverseny záróeseményeként. (A helyi szervezőktől kapott információ szerint a balatonfüredi koncert a Paksi Atomerőmű nyaralója melletti egykori focipályán, a jelenleg lezárt, füves területen, a Kisfaludy Strand oldalában lesz.) Szívből ajánljuk!
]]>
hu
<![CDATA[MAVOLT, HOLNAPFÜRED. Népszabó. NLC. (2010-07-02)]]> MA, 2010. július 2-án, pénteken folytatódik a SZINDBÁD TURNÉ 2010 :  Sopronban, a VOLT Fesztivál Nagyszínpadán lép fel Ákos és zenekara.  Aki hallja, adja át: a fesztivál szervezőinek kérésére AZ ELŐZETESEN KIADOTT IDŐPONTNÁL KORÁBBAN, 20.30-kor LÉP SZÍNPADRA AZ ÁKOS-BANDA!!! Holnap, július 3-án, szombaton pedig  Balatonfüreden csördít oda a banda,  a 42. Kékszalag vitorlásverseny záróeseményeként. (A helyi szervezőktől kapott információ szerint a balatonfüredi koncert a Paksi Atomerőmű nyaralója melletti egykori focipályán, a jelenleg lezárt, füves területen, a Kisfaludy Strand oldalában lesz.) Szívből ajánljuk!

Szintén MA a Népszabadság hasábjain olvasható egy interjú az idén "megájkonult" Ákossal és Nagy Feróval. A kérdező Rab László volt. Már a netein is olvasható, katt IDE! Ajánljuk!

A Nők Lapja Café oldal beszélgetett Ákossal. Fencsik Tamás interjúja ITT olvasható. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[SZINDBÁD TURNÉ 2010: SopronFüred. Közben dobolnak. (2010-07-01)]]> Holnap, 2010. július 2-án, pénteken folytatódik a SZINDBÁD TURNÉ 2010Sopronban, a VOLT Fesztivál Nagyszínpadán lép fel Ákos és zenekara. Holnapután, július 3-án, szombaton pedig  Balatonfüreden csördít oda a banda,  a 42. Kékszalag vitorlásverseny záróeseményeként. (A helyi szervezőktől kapott információ szerint a balatonfüredi koncert a Paksi Atomerőmű nyaralója melletti egykori focipályán, a jelenleg lezárt, füves területen, a Kisfaludy Strand oldalában lesz.) Szívből ajánljuk!

Szintén holnap a Népszabadság hasábjain olvasható egy interjú az idén "megájkonult" Ákossal és Nagy Feróval. A kérdező Rab László volt. Ajánljuk!

A készülő új Ákos-albumhoz két napon át dobot rögzítettek a Pannónia C stúdióban. (Itt készült a Szindbád dala dobfelvétele is.) Ákos és Bánfalvi Sanyi mellett Szakos Krisztián, Varga Béla dobtechnikus, Szabó Viktor rezidens hangmérnök, Lepés Gábor és Sellyei Tamás producer ügyködik a minél jobb hangzáson. A felvétel közben Lepe a laptopján Ákos előző napi gitárfelvételeit szerkeszti. Gyuris Bütyök László színpadmester az első dobfelvételi napon fotózott, az eredményért katt IDE! Ákos ismét kerékpárral hajt a dobfelvétel helyszínére, Sanyi a vadonatúj alchemy cintányérjait püföli, Szabó Viktor hallgat és rögzít, Szakos, Lepe és Sellyei szakért. (Sándor két műszak alatt hét új dal dobszólamát játszotta el!) A második felvételi nap eseményei Juhász Viktor képein: katt IDE! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[SZINDBÁD. VOLT. Kékszalag. (2010-06-30)]]> A SZINDBÁD TURNÉ 2010 holnapután, 2010. július 2-án, pénteken folytatódik:  Sopronban, a VOLT Fesztivál Nagyszínpadán lép fel Ákos és zenekara. Másnap, július 3-án, szombaton  Balatonfüreden csördít oda a banda,  a 42. Kékszalag vitorlásverseny záróeseményeként. (A helyi szervezőktől kapott információ szerint a balatonfüredi koncert a Paksi Atomerőmű nyaralója melletti egykori focipályán, a jelenleg lezárt, füves területen, a Kisfaludy Strand oldalában lesz.) Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Készül az album! SZINDBÁD TURNÉ VOLT ÉS LESZ! 35.000!!! (2010-06-29)]]> Bár a SZINDBÁD TURNÉ 2010 javában zajlik, Ákos a koncertek közötti szünetekben az új lemez felvételein dolgozik. Tegnap délelőtt az Akox2 Stúdió állandó hangmérnökével, Lepével  elektromos gitárokat vettek fel Kálló Péter gitártechnikus segítségével, délután pedig az akusztikus megszólalásé volt a főszerep: Ákos mellett az egyik dalban Árok Sándor gitárművész pengette mesterhangszerét, Sellyei Tamás producer felügyeletével. A stúdióban érdeklődő közönségként Ákos felesége, Krisztina, valamint a legfrissebb családtag, Júlia is megjelent. Gitárkiállítás és erősítődömping: Juhász Viktor remekbe szabott fotóiért katt IDE! Ajánljuk!

A SZINDBÁD TURNÉ 2010 a múlt szombati pápai előadással elérte a 35 ezres nézőszámot! Köszönjük!

Ákos koncertsorozata most pénteken és szombaton folytatódik: július 2-án Sopronban, a VOLT Fesztiválon, július 3-án Balatonfüreden csördít oda a banda,  a 42. Kékszalag vitorlásverseny záróeseményeként. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Püspök, Pápa. Élménybeszámolók. Sajtónap. Stopponthú. (2010-06-27)]]> A SZINDBÁD TURNÉ 2010 pápai előadása a Református Egyházi Napok Dunántúl (REND) keretében jött létre. A koncert előtt Ákos remek hangulatú pódiumbeszélgetésen vett részt Pitti Katalin operaénekes és Osgyán Dániel, a Református Szeretetszolgálat orvosa társaságában. Az esti, fergeteges rockbulit Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke nyitotta meg. Kígyózó sorok a csarnok előtt, feszült várakozás, majd thermonukleáris dörrenet a koncertteremben. A szaunakoncert igen emlékezetesre sikeredett: rögtönzött csujjogató, pengetődobálás és ájulásközeli állapotok tarkították az amúgy sem unalmas összképet. Juhász Viktor fotóiért katt IDE! Ajánljuk!
"Ákosék megint mindent megtettek azért, hogy az évszázad buliját hozzák össze." A factoryblog részletes beszámolója a pápai előadásról ITT olvasható. Ajánljuk!
A Pápa Ma oldala is beszámol a tegnapi Ákos-koncertről. A cikkért katt IDE! Ugyanitt részletes tudósítást és több fotót is ígérnek nemsokára. Ajánljuk!

Ákos a VOLT-fesztivál meghívásáról nyilatkozik az RTLklub stábjának az Andante Borpatika belső udvarán (az eredmény ITT látható, Ákos a 18. percnél szólal meg), majd Ernyey Béla színművésszel beszélget a Gentleman magazinban ősszel megjelenő nagyinterjúhoz. Ezután a Népszabadság munkatársa, Rab László kérdezi az MTV Icon jelölés kapcsán. Innen a Neo FM stúdiójába megy, hogy az Ákos-hétvégéhez rögzítsenek vele interjúkat. Egy munkás hétköznap Juhász Viktor fotóin: katt IDE

Ákos a stop.hu portálnak nyilatkozott. Boross Zsuzsi cikkéért katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[SZINDBÁD MAPÁPA. (2010-06-26)]]> MA, 2010. június 26-án, szombaton Pápa városában dörren a SZINDBÁD TURNÉ 2010! Szívből ajánljuk!

A SZINDBÁD TURNÉ 2010 Veszprém megyei előadásairól (Június 26., PÁPA, valamint július 3., Balatonfüred) az Index Veszprém tudósít ITT! Ajánljuk!

Szintén MA, 2010. június 26-án, szombaton este 19 órai kezdettel az RTL KLUB Fókusz Plusz című műsorában a VOLT Fesztivállal foglalkoznak. Az anyagban Ákos is megszólal. Ajánljuk!

Neo FM frekvenciáin MTV Icon Ákos-hétvége van. Óránként Ákos-dalok, interjúk és értékes nyeremények, köztük exkluzív bejutási lehetőség a július 10-i, siófokMTV Icon Ákos-napra. A rendezvényről és a fellépőkről rengeteg információ ITTAjánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Icon hétvége. Habemus Papam! (2010-06-25)]]> MA, 2010. június 25-én, pénteken du. 14 órától a Neo FM frekvenciáján két napon keresztül MTV Icon Ákos-hétvége lesz. Óránként Ákos-dalok, interjúk és értékes nyeremények, köztük exkluzív bejutási lehetőség a július 10-i, siófokMTV Icon Ákos-napra. Ajánljuk!

A SZINDBÁD TURNÉ 2010 következő előadása holnapszombaton, június 26-án lesz, 21 órai kezdettel PÁPÁn, a Városi Sportcsarnokban. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[TV Eger. Holnapután felszáll a fehér füst! (2010-06-24)]]> A TV Eger a miskolci Ákos-koncertről és az árvízkárosultak javára rendezett adakozásról számol be. A kisfilmért katt IDE! Ajánljuk!

A SZINDBÁD TURNÉ 2010 következő előadása holnapután, szombaton, június 26-án lesz, 21 órai kezdettel PÁPÁn, a Városi Sportcsarnokban. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[SZINDBÁD LIVE. (2010-06-23)]]> A Szindbád dala koncertverziója a VIVA Comet-díjkiosztón hangzott el, a csatorna élőben közvetítette. A felvétel korábban a remek akosfan oldalon is megjelent, mostantól pedig hivatalos feltöltésként elérhető a Jútyúbon is. Katt IDE! Ajánljuk!

A Vöröskereszt a saját honlapján mondott köszönetet Ákosnak a miskolci gyűjtés ötletéért és levezényléséért. A rövid hírért katt IDE! Mi is köszönjük!

A HírTV stábja Ákos stúdiójában járt, hogy a fájlmegosztás hatásairól kérdezzék, ahogy a Délmagyarország is tette a romokban heverő hazai CD- és DVD-kiadásról szóló cikkében. Gyuris Bütyök László színpadmester fotóiért katt IDE! Ajánljuk!

A MAi, 2010. június 23-i, szerdai Békés Megyei Hírlap 11. oldalán Ákos-interjú olvasható, amelyet Licska Balázs készített a békéscsabai koncert előtt. Ízelítő a cikkből ITTAjánljuk!

A SZINDBÁD TURNÉ 2010 következő előadása most szombaton, június 26-án lesz, 21 órai kezdettel PÁPÁn, a Városi Sportcsarnokban. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Miskolc: képes krónika. B. Csaba. Pápa! (2010-06-22)]]> A Vöröskereszt fogadja a felajánlásokat, a műszak épít, a zenekar próbál. Aztán felgördül a (nem is létező) függöny, kopnak a pengetők, törnek a dobverők, remeg az egész sportcsarnok a közönségben felszabaduló energiától! Meghatott pillanatok és iszonyat tombolda: Juhász Viktor fotói a tegnapi, miskolci turnéelőadáson készültek. A képekért katt IDE! Ajánljuk!

"A szűnni nem akaró tapsviharok, a jóízű nevetések és a feszült hallgatások magukért beszélnek." A Miskolci Egyetem közéleti és kulturális lapja a tegnapi miskolci koncertről tudósít ITT. Ajánljuk!

A holnapi, 2010. június 23-i, szerdai Békés Megyei Hírlap 11. oldalán Ákos-interjú olvasható, amelyet Licska Balázs készített a békéscsabai koncert előtt. Ízelítő a cikkből ITTAjánljuk!

A SZINDBÁD TURNÉ 2010 következő előadása most szombaton, június 26-án lesz, 21 órai kezdettel PÁPÁn, a Városi Sportcsarnokban. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[30.000! MA: A SZINDBÁD TURNÉ 2010 MISKOLCON! (2010-06-21)]]> A tegnapelőtti, fergeteges békéscsabai Ákos-koncertről a beol.hu képriportja tudósít. Katt IDE! Ajánljuk!

Végre Miskolc városában is dörren a Szindbád dala: MA, 2010. június 21-én, hétfőn nagyszabású koncert  lesz a Városi Szabadidőközpontban! A jún. 6-ra váltott jegyek érvényesek. További belépők még kaphatók!!! Ajánljuk!

miskolci Ákos-koncert kapcsán gyűjtést szervez a Produkció az árvízkárosultak számára, a Magyar Vöröskereszttel együttműködve. Elsősorban fertőtlenítő-, tisztító- és tisztálkodási szereket várnak a szervezet munkatársai, de bármilyen adományt szívesen fogadunk a koncert napján reggel 9 órától. Aki pénzzel kíván segíteni a rászorulókon, az a Magyar Vöröskereszt K&H Bank 10405004-00026547-00000000 számú számlájára juttathatja el felajánlását, a közlemény rovatban kérjük feltüntetni, hogy a Borsod megyei árvízkárosultak részére használható fel az adomány. Köszönjük!

A paksi és a békéscsabai előadással a SZINDBÁD TURNÉ 2010 elérte és meg is haladta a harmincezres nézőszámot! Köszönjük!

]]>
hu
<![CDATA[Holnap: SZINDBÁD MISKOLCON!!! Jótékonyság. (2010-06-20)]]> Felbolydul a  békéscsabai ufó: építés, hangpróba, munkában a masszőr, hogy életre keltse a zenekar tagjait. Aztán indul a dörrenet. Kaszáló fények, őrjöngés, az ősidőket idéző hangulat színpadon és nézőtéren egyaránt! A tegnapi, békéscsabai tombolda Juhász Viktor fotóin megtekinthető ITT! Ajánljuk!

Holnap végre Miskolc városában is dörren a Szindbád dala: a koncert ÚJ IDŐPONTban, 2010. június 21-én, hétfőn lesz a Városi Szabadidőközpontban! A jún. 6-ra váltott jegyek érvényesek. További belépők még kaphatók!!! Ajánljuk!

miskolci Ákos-koncert kapcsán gyűjtést szervez a Produkció az árvízkárosultak számára, a Magyar Vöröskereszttel együttműködve. Elsősorban fertőtlenítő-, tisztító- és tisztálkodási szereket várnak a szervezet munkatársai, de bármilyen adományt szívesen fogadunk a koncert napján reggel 9 órától. Aki pénzzel kíván segíteni a rászorulókon, az a Magyar Vöröskereszt K&H Bank 10405004-00026547-00000000 számú számlájára juttathatja el felajánlását, a közlemény rovatban kérjük feltüntetni, hogy a Borsod megyei árvízkárosultak részére használható fel az adomány. Köszönjük!

]]>
hu
<![CDATA[SZINDBÁD BÉKÉSCSABÁN! (2010-06-19)]]> Tegnap a Paksi Atomerőmű zártkörű rendezvényén lépett fel Ákos és zenekara. Építés az özönvízszerű eső áztatta sportpályán, lelkes készülődés, hangpróba. A banda a húrokba csap, csillogó szemek, őrjöngés, kordonbontó tombolda a szolíd céges rendezvényen.  A frissítő zápor éppen a ráadás közepére érkezik meg. A buli fáradalmait a szekszárdi Takler pincében "piheni ki" a csapat, itt ünneplik a veterán stábtag, Rita újabb 19. születésnapját. Köszönjük a meghívást! Juhász Viktor fotói már megtekinthetők a Galériában. Katt IDE! Ajánljuk!

MA, 2010. június 19-én, szombaton Békéscsabán folytatódik a SZINDBÁD TURNÉ 2010!

Két nappal múlva végre Miskolc városában is dörren a Szindbád dala: a koncert ÚJ IDŐPONTban, 2010. június 21-én, hétfőn lesz a Városi Szabadidőközpontban! A jún. 6-ra váltott jegyek érvényesek. További belépők még kaphatók!!! Ajánljuk!
miskolci Ákos-koncert kapcsán gyűjtés szervez a Produkció az árvízkárosultak számára, a Magyar Vöröskereszttel együttműködve. Elsősorban fertőtlenítő-, tisztító- és tisztálkodási szereket várnak a szervezet munkatársai, de bármilyen adományt szívesen fogadunk a koncert napján reggel 9 órától. Aki pénzzel kíván segíteni a rászorulókon, az a Magyar Vöröskereszt K&H Bank 10405004-00026547-00000000 számú számlájára juttathatja el felajánlását, a közlemény rovatban kérjük feltüntetni, hogy a Borsod megyei árvízkárosultak részére használható fel az adomány. Köszönjük!
]]>
hu
<![CDATA[Csaba békés. Egyelőre! (2010-06-18)]]> Az Ákos-stáb a kamerapróbától az élő közvetítésig. Hasak, díszletek, autogramgyűjtő tinik, irgalmatlan visítás. Ákos a nagyszabású gálára Marci fia kíséretében érkezik, majd kakukktojásként élőben zenél a bandával. A legjobb férfi énekes kategóriájában szenior jelöltként indul és nem nyer. Marci hazafelé az autóban átkölti a népszerű sláger visszatérő motívumának szövegét: "Béjbe - kérlek - tényleg - plébekk". A tegnapi VIVA Comet-gála képei Juhász Viktor jóvoltából már megtekinthetők a Galériában. Katt IDE! A rajongói lelkesedésből működő, professzionális szintű, rengeteg archív anyagot felsorakoztató akosfan oldalon már elérhető a Szindbád dala élő verziója, amelyet a gála élő közvetítéséből rögzítettek. Katt IDE! Ajánljuk!

Holnap, 2010. június 19-én, szombaton Békéscsabán folytatódik a SZINDBÁD TURNÉ 2010!

Két nappal később pedig végre Miskolc városában is dörren a Szindbád dala: a koncert ÚJ IDŐPONTban, 2010. június 21-én, hétfőn lesz a Városi Szabadidőközpontban! A jún. 6-ra váltott jegyek érvényesek. További belépők még kaphatók!!! Ajánljuk!
miskolci Ákos-koncert kapcsán gyűjtést szervez a Produkció az árvízkárosultak számára, a Magyar Vöröskereszttel együttműködve. Elsősorban fertőtlenítő-, tisztító- és tisztálkodási szereket várnak a szervezet munkatársai, de bármilyen adományt szívesen fogadunk a koncert napján reggel 9 órától. Aki pénzzel kíván segíteni a rászorulókon, az a Magyar Vöröskereszt 10200139-27013627-00000000 számú számlájára juttathatja el felajánlását, a közlemény rovatban kérjük feltüntetni, hogy a Borsod megyei árvízkárosultak részére használható fel az adomány. Köszönjük!

]]>
hu
<![CDATA[VIVA. JUVE. CSABA. MISKOLC: SZINDBÁD TURNÉ 2010! (2010-06-17)]]> MA, 2010. június 17-én, csütörtökön 14 és 17 óra között a békéscsabai Juventus Rádió hullámhosszán hallható egy terjedelmes interjú Ákossal, több részletben. A riporter Orosz Sándor volt. A téma az aktuális SZINDBÁD TURNÉ 2010 és a június 19-i, szombati Ákos-koncert Békéscsabán. Ajánljuk!

Ákos és zenekara MA, 2010. június 17-én, csütörtökön Budapesten a VIVA Comet-díjátadóján lép fel, a Syma Csarnokban. (Ákos korelnökként kapott jelölést Az év legjobb férfi énekese kategóriában.) A banda a helyszínen zajló építés és izgatott készülődés közben tegnap ejtette meg a hangpróbát. Juhász Viktor fotói már megtekinthetők ITT! Ajánljuk! Ajánljuk!

Holnapután
, 2010. június 19-én, szombaton Békéscsabán folytatódik a SZINDBÁD TURNÉ 2010!

Két nappal később pedig végre Miskolc városában is dörren a Szindbád dala: a koncert ÚJ IDŐPONTban, 2010. június 21-én, hétfőn lesz a Városi Szabadidőközpontban! A jún. 6-ra váltott jegyek érvényesek. További belépők még kaphatók!!! Ajánljuk!
miskolci Ákos-koncert kapcsán gyűjtést szervez a Produkció az árvízkárosultak számára, a Magyar Vöröskereszttel együttműködve. Elsősorban fertőtlenítő-, tisztító- és tisztálkodási szereket várnak a szervezet munkatársai, de bármilyen adományt szívesen fogadunk a koncert napján reggel 9 órától. Aki pénzzel kíván segíteni a rászorulókon, az a Magyar Vöröskereszt 10200139-27013627-00000000 számú számlájára juttathatja el felajánlását, a közlemény rovatban kérjük feltüntetni, hogy a Borsod megyei árvízkárosultak részére használható fel az adomány. Köszönjük!]]>
hu
<![CDATA[Ma Demó, holnap üstökös! (2010-06-16)]]> MA, 2010. június 16-án, szerdán jelenik meg a Demokrata című hetilap aktuális száma, benne az 56. oldalon Bándy Péter recenziója a SZINDBÁD TURNÉ 2010 budapesti előadásáról. Ajánljuk! 

Holnap, 2010. június 17-én, csütörtökön Ákos és zenekara Budapesten a VIVA Comet-díjátadóján lép fel, a Syma Csarnokban. (Ákos korelnökként kapott jelölést Az év legjobb férfi énekese kategóriában.) A banda a helyszínen zajló építés és izgatott készülődés közben ma ejtette meg a hangpróbát. Juhász Viktor fotói már megtekinthetők ITT! Ajánljuk!

Most szombaton, 2010. június 19-én Békéscsabán folytatódik a SZINDBÁD TURNÉ 2010!

Két nappal később pedig végre Miskolc városában is dörren a Szindbád dala: a koncert ÚJ IDŐPONTban, 2010. június 21-én, hétfőn lesz a Városi Szabadidőközpontban! A jún. 6-ra váltott jegyek érvényesek. További belépők még kaphatók!!! Ajánljuk!
A miskolci Ákos-koncert kapcsán gyűjtést szervez a Produkció az árvízkárosultak számára, a Magyar Vöröskereszttel együttműködve. Elsősorban fertőtlenítő-, tisztító- és tisztálkodási szereket várnak a szervezet munkatársai, de bármilyen adományt szívesen fogadunk a koncert napján reggel 9 órától. Aki pénzzel kíván segíteni a rászorulókon, az a Magyar Vöröskereszt 10200139-27013627-00000000 számú számlájára juttathatja el felajánlását, a közlemény rovatban kérjük feltüntetni, hogy a Borsod megyei árvízkárosultak részére használható fel az adomány. Köszönjük!

Az EFOTT-sajtótájékoztatón az esemény főtámogatója, a djuice készített interjút Ákossal. A videó ITT látható. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Romok. Demo. Viva. Csaba. Mislóc City. (2010-06-15)]]> A Délmagyarország a romokban heverő hazai CD- és DVD-kiadásról szóló cikkében Ákos is megszólal. Kiss Gábor Gergő írásáért katt IDETanulságos cikk, ajánljuk!

Holnap
, 2010. június 16-án, szerdán jelenik meg a Demokrata című hetilap aktuális száma, benne az 56. oldalon Bándy Péter recenziója a SZINDBÁD TURNÉ 2010 budapesti előadásáról. Ajánljuk!

Ákos és zenekara holnapután, 2010. június 17-én, csütörtökön Budapesten a VIVA Comet-díjátadóján lép fel, a Syma Csarnokban. Ajánljuk!

2010. június 19-én, most szombaton Békéscsabán folytatódik a SZINDBÁD TURNÉ 2010!

Két nappal később pedig végre Miskolc városában is dörren a Szindbád dala: a koncert ÚJ IDŐPONTban, 2010. június 21-én, hétfőn lesz a Városi Szabadidőközpontban! A jún. 6-ra váltott jegyek érvényesek. További belépők még kaphatók!!! Ajánljuk!
miskolci Ákos-koncert kapcsán gyűjtést szervez a Produkció az árvízkárosultak számára, a Magyar Vöröskereszttel együttműködve. Elsősorban fertőtlenítő-, tisztító- és tisztálkodási szereket várnak a szervezet munkatársai, de bármilyen adományt szívesen fogadunk a koncert napján reggel 9 órától. Aki pénzzel kíván segíteni a rászorulókon, az a Magyar Vöröskereszt 10200139-27013627-00000000 számú számlájára juttathatja el felajánlását, a közlemény rovatban kérjük feltüntetni, hogy a Borsod megyei árvízkárosultak részére használható fel az adomány. Köszönjük!

]]>
hu
<![CDATA[Gyűjtés. SZINDBÁD, AZ ÁRVÍZI HAJÓS. (2010-06-14)]]> Ákos és zenekara 2010. június 17-én, most csütörtökön Budapesten a VIVA Comet-díjátadóján lép fel, a Syma Csarnokban. Ajánljuk!

2010. június 19-én, szombaton Békéscsabán folytatódik a SZINDBÁD TURNÉ 2010!

Két nappal később pedig végre Miskolc városában is dörren a Szindbád dala: a koncert ÚJ IDŐPONTban, 2010. június 21-én, hétfőn lesz a Városi Szabadidőközpontban! A jún. 6-ra váltott jegyek érvényesek. További belépők még kaphatók!!! Ajánljuk!
miskolci Ákos-koncert kapcsán gyűjtést szervez a Produkció az árvízkárosultak számára, a Magyar Vöröskereszttel együttműködve. Elsősorban fertőtlenítő-, tisztító- és tisztálkodási szereket várnak a szervezet munkatársai, de bármilyen adományt szívesen fogadunk a koncert napján reggel 9 órától. Aki pénzzel kíván segíteni a rászorulókon, az a Magyar Vöröskereszt 10200139-27013627-00000000 számú számlájára juttathatja el felajánlását, a közlemény rovatban kérjük feltüntetni, hogy a Borsod megyei árvízkárosultak részére használható fel az adomány. Köszönjük!

]]>
hu
<![CDATA[SZINDBÁD 150. (2010-06-11)]]> Ákos saját rendezésű klipje, a turné-címadó SZINDBÁD DALA a Youtube videómegosztón két hónap alatt elérte a 150 ezres nézőszámot. Az azonos című DualDisc maxi pedig a megjelenés óta első a Mahasz Single listáján. Köszönjük!

A stop.hu a tegnapi EFOTT-sajtótájékoztatón beszélgetett Ákossal. A cikk ITT olvasható. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[EFOTT. Telesport. Bevezetem! (2010-06-10)]]> Az Andante Borpatikában tartotta sajtótájékoztatóját az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT). Ákos július 14-én, az első nap fő attrakciójaként lép színpadra a rendezvényen. A sajtóeseményen megjelent a 25 éves Ladánybene 27 és Mező Misi is, a Magna Cum Laude képviseletében. A moderátor Vujity Tvrtko volt. Juhász Viktor fotóiért katt IDE! A fesztivál honlapja ITT érhető el, az Ákos-koncert napjára pedig ITT lehet napijegyet váltani 4.900 Ft-os áron. Ajánljuk!

A sajtótájékoztatón Ákost a foci-VB kapcsán a telesport.hu munkatársa kérdezte. A videóinterjúért katt IDE!

Ugyanitt a bevezetem.hu kérdezte Ákost az ÚJ IDŐPONTRA KERÜLT MISKOLCI KONCERTről. A SZINDBÁD TURNÉ 2010 eredetileg június 6-ra hirdetett miskolci előadása 2010.június 21-én, hétfőn dörren a Városi Szabadidőközpontban. A videóinterjúért katt IDE! Ajánljuk!

Soron következő Ákos-események:

- Június 17., csütörtök: Budapest, Syma Csarnok, VIVA Comet-díjátadó

SZINDBÁD TURNÉ 2010:
- Június 19., szombat: BÉKÉSCSABA, Városi Sportcsarnok
- Június 21., hétfő: MISKOLC, Városi Szabadidőközpont -  ÚJ IDŐPONT!!!
  A jún. 6-ra váltott jegyek érvényesek.  További belépők még kaphatók!!!

]]>
hu
<![CDATA[Hajó az élet viharos tengerén. (2010-06-09)]]> Lehet-e bevérzett torokkal három órán át beszélgetni és énekelni a Bárka Színház 50 fokos levegőjében? Egyebek mellett erre az orvostudományi kérdésre keresi a választ Lévai Balázs műsora, a Dob+Basszus Live. Ákos élete képekben, a vének tanácsa, az ukrán verőlegény dala, zséduett. A küzdelmes este eredménye várhatóan egy őszi tévéműsor lesz. Átizzadt ingek, csillogó szemek, forró hangulat Juhász Viktor fotóin. A képekért katt IDE! Ajánljuk!

"A zsúfolásig telt Bárka Színházban szó volt a zenéről, szövegírásról, irodalomról, családról, tervekről. A beszélgetések mellett (között, előtt, után) természetesen zenélt is a hazai popzene legnagyobb csillaga." A hirado.hu beszámolója az eseményről ITT.

]]>
hu
<![CDATA[A hajós a Bárkában. NLC. (2010-06-08)]]> A Nők Lapja Café kérdezte Ákost az árvízkárosultak megsegítéséért indult jótékonysági árverésről és az ÚJ IDŐPONTRA KERÜLT MISKOLCI SZINDBÁD-KONCERTről. A cikkért katt IDE! Ajánljuk!

MA, 2010. június 8-án, kedden Ákos a Bárka Színház vendége lesz: Lévai Balázs élő beszélgetős műsorában, a Dob+Basszus Live című program keretében Ákos este 8 órától mesél 22 éves pályafutásáról, dalainak születéséről, a költészet iránti szeretetéről, valamint zenekarával több dalt is előad. Az est egyik vendége Zséda, akivel egy duettet mutatnak be. Bekapcsolódik a beszélgetésbe Lackfi János költő is, hogy teljesen átértelmezze Ákos egyik dalát, amit ott helyben elő is kell adnia az énekesnek. A Mucsi Zoltán-Scherer Péter riporterpáros erre az estére is oknyomozó riporttal készül, valamint a Vének Tanácsa is meghozza ítéletét Ákosról. A Bárka Színházba összesen 200 érdeklődő fér be, a többiek a színház Stúdiójában kivetítőről követhetik a talkshow eseményeit.

Jegyek kaphatók:

Bárka Színház Jegypénztár

1082 Budapest, Üllői út 82.
Tel.: (1) 303 6505, 303 6506
Hétköznap 14-től 19 óráig

Bárka Jegyiroda
1092 Budapest, Ráday utca 37.
Tel.: (1) 323 1978, 323 1979, 483 1325
Hétköznap 10-től 18 óráig

Soron következő Ákos-események:

- Június 8., kedd: Dob + Basszus Live, Budapest, Bárka Színház
- Június 17., csütörtök: Budapest, Syma Csarnok, VIVA Comet-díjátadó

SZINDBÁD TURNÉ 2010:
- Június 19., szombat: BÉKÉSCSABA, Városi Sportcsarnok
- Június 21., hétfő: MISKOLC, Városi Szabadidőközpont -  ÚJ IDŐPONT!!!
  A jún. 6-ra váltott jegyek érvényesek.  További belépők még kaphatók!!!

]]>
hu
<![CDATA[SZINDBÁD ODACSÖRDÍTETT. Osibisa! Bárka az árvízen. (2010-06-07)]]> A StarGarden fesztivál záróeseményeként lépett színre Ákos és zenekara. Az ötezres közönség elképesztő hangulatot varázsolt a Syma Csarnokba, az első perctől az utolsóig végigtáncolva és -énekelve a bulit! A banda is formában volt: mosolyok, összekacsintások, húrtépés és felaprított dobverők halmai jelezték, hogy senki nem fogja vissza magát. A sodró erejű koncert után az Osibisa együttes két tagja, a huszonéves Isaac Aryee és a veterán gitáros-énekes Gregg Kofi Brown tette tiszteletét az öltözőben és az elragadtatás hangján gratulált Ákosnak, majd a buli utáni családias ünneplésre is a bandával maradtak. Juhász Viktor remek hangulatú fotósorozata már megtekinthető ITTEmlékezetes, ünnepi este volt, köszönjük!

"Szombat éjjel megérkezik Ákos és olyan rockoncertet nyom az átfazonírozott dalokból, hogy úgy érezzük, mégsem süllyed el első útján a StarGarden: LED-fallal, vetítéssel, friss fényekkel, tempósan. És ami talán a legfontosabb: rengeteg öniróniával. Ha kell, hanyagul konferálva, ha kell Lady Gaga Bad Romance-ét csempészve a dalok közé, de száz százalékig profin."  A Népszabadság 17. oldalán és az online verzióban Papp Sándor Zsigmond Stargarden-recenziója igen elismerően szól Ákos koncertjéről. A cikkért katt IDE! Ajánljuk!

Szindbád dalol címmel Vinyu koncertbeszámolója olvasható a rajongói lelkesedésből született Szindbád Turné blogspot oldalán. Katt IDE! Ugyanitt további koncertbeszámolók, útitervek, közös utazások a koncertekre. Ajánljuk!

Ákos gitárja, a legendás Kramer Ferrington az árverésen 600.000 forintért (!!!) kelt el. Összesen közel 40 millió forint gyűlt össze, a bevétel az árvíz károsultjait segíti. Köszönjük mindenkinek, aki licitált vagy részt vesz a jótékony akcióban!

Nemzeti Összefogás az Árvízkárosultak javára:

OTP számlaszám: 11742001-20063982

MISKOLCI ÁKOS-KONCERT az időjárás miatt - a katasztrófavédelem vezetésének döntése alapján -  ÚJ IDŐPONTBAN KERÜL MEGRENDEZÉSRE!SZINDBÁD TURNÉ 2010 MISKOLCI ELŐADÁSA 2010. június 21-én, hétfőn este 20 órakor lesz. Kérjük, aki teheti, adja tovább a hírt! A már megváltott jegyek az új időpontra érvényesek vagy a váltás helyén visszaválthatók. A megértést köszönjük!

MA, 2010. június 7-én, hétfőn este 20:10 kezdettel a TV2 Aktív című műsorában riport látható a hétvégén zajlott StarGarden fesztiválról, amelyben Ákos is megszólal. Ajánljuk!

Holnap, 2010. június 8-án, kedden Ákos a Bárka Színház vendége lesz: Lévai Balázs élő beszélgetős műsorában, a Dob+Basszus Live című program keretében Ákos este 8 órától mesél 22 éves pályafutásáról, dalainak születéséről, a költészet iránti szeretetéről, valamint zenekarával több dalt is előad. Az est egyik vendége Zséda, akivel egy duettet mutatnak be. Bekapcsolódik a beszélgetésbe Lackfi János költő is, hogy teljesen átértelmezze Ákos egyik dalát, amit ott helyben elő is kell adnia az énekesnek. A zseniális riporterpáros, Mucsi Zoltán és Scherer Péter erre az estére is oknyomozó riporttal készül, valamint a Vének Tanácsa is meghozza ítéletét Ákosról. A Bárka Színházban összesen 200 érdeklődő követheti az eseményeket, ezen kívül erre az alkalomra a színház épülete mellett felállított sátorban kivetítőkön keresztül lehet nyomon követni a talkshow eseményeit. Itt kötetlen szórakozás vár a látogatókra nyári büfével és DJ-vel, aki a főműsor után Bonanza Banzai- és Ákos-slágerekkel gondoskodik majd a jó hangulatról.

Jegyek kaphatók:

Bárka Színház Jegypénztár

1082 Budapest, Üllői út 82.
Tel.: (1) 303 6505, 303 6506
Hétköznap 14-től 19 óráig

Bárka Jegyiroda
1092 Budapest, Ráday utca 37.
Tel.: (1) 323 1978, 323 1979, 483 1325
Hétköznap 10-től 18 óráig

Soron következő Ákos-események:

- Június 8., kedd: Dob + Basszus Live, Budapest, Bárka Színház
- Június 17., csütörtök: Budapest, Syma Csarnok, VIVA Comet-díjátadó

SZINDBÁD TURNÉ 2010:
- Június 19., szombat: BÉKÉSCSABA, Városi Sportcsarnok
- Június 21., hétfő: MISKOLC, Városi Szabadidőközpont -  ÚJ IDŐPONT!!!
  A jún. 6-ra váltott jegyek érvényesek vagy a váltás helyén visszaválthatók.
  További belépők még kaphatók!!!

]]>
hu
<![CDATA[MISKOLC: ÚJ IDŐPONT!!! Kramer - indul a licit!A készülődés fotói. Akox Vlog 09. Magyar a hírlap. (2010-06-05)]]> HOLNAPI MISKOLCI ÁKOS-KONCERT az időjárás miatt - a katasztrófavédelem vezetésének döntése alapján -  ÚJ IDŐPONTBAN KERÜL MEGRENDEZÉSRE! A mentésben résztvevő rendvédelmi szervek (konkrétan a hadtáp emberei) a mai naptól birtokukba veszik a Városi Sportcsarnokot, így a SZINDBÁD TURNÉ 2010 MISKOLCI ELŐADÁSA 2010. június 21-én, hétfőn este 20 órai kezdettel kerül megrendezésre. Kérjük, aki hallja, olvassa, az adja tovább a hírt! A már megváltott jegyek az új időpontra érvényesek vagy a váltás helyén visszaválthatók. A megértést köszönjük!

A műszak és a banda is a MA esti StarGarden-fellépésre készül: ez lesz a SZINDBÁD TURNÉ 2010 egyetlen budapesti koncertje! Ákos pedig elbúcsúzik első komoly hathúrosától, a fekete, elektroakusztikus Kramer Ferrington elektroakusztikus gitártól: ezt ajánlja fel az árvízkárosultak megsegítéséért rendezett árverésre.  A hangszer annak idején még a Bonanza-bulikon is megszólalt, Ákos ezen írta és játszotta számtalan dalát, például A Megváltó címűt, és ezen mutatta meg - 18 évvel ezelőtt - Dorozsmai Petinek a Hello kezdetleges alapötletét is. A gitár feltűnt Ákos első szólóalbumának, a Karcolatoknak a borítóján (Jan Hnizdo fotóján) és a Dúdolni halkan klipjében is főszerepet kapott. Reméljük, méltó kezekbe kerül a legendás hangszer! Juhász Viktor fotósorozata a mai hangbeállásról már elérhető ITT! Ajánljuk!

                   

Az első két turnéállomás eseményeit foglalja össze a legújabb videónapló-bejegyzés, Juhász Viktor és Streba Zoltán jóvoltából. Hangbeállás, új gitár, hosszúra nyúlt nadrág és bélázás, már megint, ezúttal fel-. Az Akox Vlog 9. fejezetéért katt IDE! Ajánljuk!

A Magyar Hírlap Ákos-interjúja a ma esti StarGardenről és az árvízkárosultakat segítő árverésről már olvasható a neten is, katt IDE! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Reszkess, Ninive! Árverés: ÁKOS GITÁRJA! (2010-06-05)]]> MA, 2010. június 5-én, szombaton a SZINDBÁD TURNÉ 2010 egyetlen budapesti koncertjét adja a StarGarden fesztivál keretében.
- Június 5., szombat, 22.30: BUDAPESTStarGarden Fesztivál

Kedvcsinálónak érdemes megnézni a fergeteges szegedi turnényitány és a tízezres mosoni ütközet képeit ITT és ITT. Ajánljuk!

Szintén MA, 2010. június 5-én, szombaton a Magyar Hírlap Kultúra rovatában olvasható egy rövid interjú Ákossal a maStarGarden-fellépésről és a jótékonysági akcióról, amellyel az árvíz károsultjait kívánják segíteni a fesztivál fellépői. Ákos talán leghíresebb gitárját, a fekete, elektroakusztikus Kramer Ferringtont ajánlja fel a jótékony célra. A hangszer annak idején még a Bonanza-bulikon is megszólalt, Ákos ezen írta és játszotta számtalan dalát, például A Megváltó címűt, és ezen mutatta meg - 18 évvel ezelőtt - Dorozsmai Petinek a Hello kezdetleges alapötletét is. A hangszer feltűnt Ákos első szólóalbumának, a Karcolatoknak a borítóján (Jan Hnizdo fotóján) és a Dúdolni halkan klipjében is főszerepet kapott. Reméljük, méltó kezekbe kerül a legendás hangszer!

Ákost a TV2 kérdezte a borral való viszonyáról. A vágatlan anyag megtekinthető ITT. A közelgő miskolci dörrenet kapcsán a helyi Trend Televízió magazinjának nyilatkozott, a felvételért katt IDE*** 7 év után újra Ákos-koncert Miskolcon! *** Mindkét felvételt ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[SZINDBÁD TURNÉ, BUDAPEST!Spot da blog! Platina. (2010-06-04)]]> Ma a gyalázatos trianoni békediktátum 90. évfordulója van. Mostantól június 4. a nemzeti összetartozás napja.

Holnap, 2010. június 5-én, szombaton a SZINDBÁD TURNÉ 2010 egyetlen budapesti koncertjét adja a StarGarden fesztivál keretében.
- Június 5., szombat, 22.30: BUDAPESTStarGarden Fesztivál

Kedvcsinálónak érdemes megnézni a fergeteges szegedi turnényitány és a tízezres mosoni ütközet képeit ITT és ITT. Ajánljuk!

Aki a SZINDBÁD TURNÉ 2010 előadásaira készül, esetleg csak érdeklődik, az rengeteg információt talál a rajongói lelkesedésből működtetett Szindbád Turné blogspoton. Koncertbeszámolók, útitervek, közös utazások a koncertekre. Katt IDEAjánljuk!

A Mahasz Single listáján megjelenése óta első a SZINDBÁD DALA című DualDisc-maxi. Nemrég kaptuk a hírt, hogy a kiadvány időközben platina minősítést kapott! Köszönjük minden lemezvásárlónak!

]]>
hu
<![CDATA[STARGARDEN. A vitorlákat már kifeszítették! (2010-06-03)]]> MA, 2010. június 3-án, csütörtökön 20 órai kezdettel a TV2 Aktív című műsorában látható egy rövid interjú Ákossal. A téma a borhoz való viszony. Ajánljuk!

Holnapután, 2010. június 5-én, szombaton a SZINDBÁD TURNÉ 2010 egyetlen budapesti koncertjét adja a StarGarden fesztivál keretében.
- Június 5., szombat, 22.30: BUDAPESTStarGarden Fesztivál

Kedvcsinálónak érdemes megnézni a fergeteges szegedi turnényitány és a tízezres mosoni ütközet képeit ITT és ITT. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[SZINDBÁD A CSILLAGKERTBEN. (2010-06-01)]]> Idén egyetlen budapesti koncertet ad Ákos: a “legendák fesztiválja”, vagyis a StarGarden keretében lép fel, 2010. június 5-én, most szombaton 22.30-kor a SYMA Csarnokban.

Ákos és csapata megkülönböztetett figyelemmel készül a budapesti nagykoncertre. A SZINDBÁD TURNÉ 2010 eddigi két előadásán közel 18 ezer érdeklődő volt tanuja a megújult repertoárnak, az egyedülálló megszólalásnak és látványvilágnak. A szervezők kedvezményes jegyekkel kedveskednek mindazoknak, akik részt kívánnak venni ezen a koncertnapon: június 3-án éjfélig vásárolható kétszemélyes belépő, 19.900 Ft-ért. Ezzel a jeggyel két személy számára megtekinthető az Osibisa, John Mayall, a Skorpió, a Blood Sweat & Tears, a Kool and the Gang, a Bikini, a Karthago, Ákos, Tóth Vera és Molnár Ferenc Caramel, a KFT és a Bergendy együttes előadása is 2010. június 5-én, szombaton a StarGarden programjában. Jegyelővétel az akos.hu webáruházában, a fesztivaljegy.hu oldalon és az ismert jegyirodákban.

A koncerttel a szervezők és a fellépők az árvízkárosultakat segítik: valamennyi belépőből 1000 Ft-ot erre a célra fordítanak, a Magyar Televízió 1-es csatornáján pedig szombaton este árverésen vásárolhatók meg a StarGarden fesztiválon fellépő hazai- és világsztárok – közöttük Ákos – relikviái. Az árverés bevételéből ugyancsak az árvízkárosultakat segítik.
Kedvcsinálónak érdemes megnézni a fergeteges szegedi turnényitány és a mosoni ütközet képeit ITT és ITT!

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!

]]>
hu
<![CDATA[Ezer éve nem volt ekkora buli! (2010-05-30)]]> "Több mint tízezren tombolták végig Ákos közel két órás koncertjét" - írja a kisalfold.hu. A cikkért katt IDE! Ugyanitt remek fotóanyag is megtekinthető a SZINDBÁD TURNÉ 2010 második koncertjéről. Ajánljuk!

Már a zenekar hangbeállását is tömeges érdeklődés kísérte Mosonmagyaróváron. Szakos új Roland-szintiket villant (V-Synth GT 2.0 LE és Lucina AX-09), Ákos a hófehér Orange gitárcucchoz illő Schecter Pete Dee Signature hangszerrel dörög. Izgatott készülődés, tévétorna, imádság. Az előkészületek képeiért katt IDE!
Az 1000 esztendős Moson megye még nem látott ilyen sokaságot: tízezres tömeg és eszméletlen rockhangulat a SZINDBÁD TURNÉ 2010 második állomásán! Juhász Viktor fantasztikus koncertfotóiért katt IDE! Szívből ajánljuk!

Jövő szombaton, június 5-én a SZINDBÁD TURNÉ 2010 egyetlen budapesti koncertjét adja a StarGarden fesztivál keretében.
- Június 5., szombat, 22.30: BUDAPESTStarGarden Fesztivál, jegyrendelés ITT!

]]>
hu
<![CDATA[Ma osonjon Mosonra: SZINDBÁD TURNÉ 2010! (2010-05-29)]]> MA, 2010. május 29-én, szombaton Mosonmagyaróvár városában dörren a SZINDBÁD TURNÉ 2010! Az INGYENES rendezvény a turné második állomása. Kedvcsinálónak érdemes megnézni a múlt szombati fergeteges szegedi turnényitány képeit ITT! Jövő szombaton, június 5-én a SZINDBÁD TURNÉ 2010 egyetlen budapesti koncertjét adja a StarGarden fesztivál keretében. Szívből ajánljuk!

MA, 2010. május 29-én, szombaton délelőtt 10.20-tól a HírTV Különkiadás című műsorában vendégeskedik Ákos. Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán fesztiválszervezők társaságában a jövő szombati StarGardenes fellépésről esik szó, valamint arról a jótékonysági akcióról, amelynek keretében az árvíz sújtotta térségnek kíván segíteni a hazai zenei élet színe-java. Ajánljuk! 

- Május 29., szombat, 21 óra: MOSONMAGYARÓVÁR, Szt. István út, INGYENES!
  Az 1000 éves Moson vármegye ünnepi rendezvénye
- Június 5., szombat, 22.30: BUDAPESTStarGarden Fesztivál, jegyrendelés ITT!

]]>
hu
<![CDATA[Holnap: Mosonmagyaró vár! (2010-05-28)]]> Holnap, 2010. május 29-én, szombaton Mosonmagyaróvár városában dörren a SZINDBÁD TURNÉ 2010! Az INGYENES rendezvény a turné második állomása. Kedvcsinálónak érdemes megnézni a múlt szombati fergeteges szegedi turnényitány képeit ITT! Jövő szombaton, június 5-én Ákos és zenekara a SZINDBÁD TURNÉ 2010 egyetlen budapesti koncertjét adja a StarGarden fesztivál keretében. Másnap, június 6-án, vasárnap pedig Miskolc városában dörren a Szindbád dala. Szívből ajánljuk!

A zene.hu is a SZINDBÁD TURNÉ 2010 nyitókoncertjéről tudósít, remek fotóanyaggal. Katt IDE! Ajánljuk!

Ákos a június 6-i turnéelőadás kapcsán Miskolcon járt: sajtótájékoztató és dedika az Acélvárosban. (Érezni, hogy itt atom egy buli lesz!!!) Még Gyuris Bütyök László színpadmester és Fiák Főnéni Kriszta asszisztens is dedikál! Ákos egy újabb Oakley napszemüvegben mutatkozik, ez a Fuel Cell magyarkodó modellje, egyelőre egy van belőle Magyarországon, összesen pedig 50 db kerül forgalomba. Juhász Viktor remek fotóiért katt IDE!

- Május 29., szombat, 21 óra: MOSONMAGYARÓVÁR, Szt. István út, INGYENES!
  Az 1000 éves Moson vármegye ünnepi rendezvénye
- Június 5., szombat, 22.30: BUDAPESTStarGarden Fesztivál, jegyrendelés ITT!
- Június 6., vasárnap, 20.30: MISKOLC, Városi Szabadidőközpont, jegyrendelés ITT!

]]>
hu
<![CDATA[Holnapután: INGYENSZINDBÁD! (2010-05-27)]]> MA, 2010. május 27-én, csütörtökön reggel 8.30 és 10 óra között ismétli meg a Radio Q (FM 99,5) a tegnapi adást, amelyben Ákos a SZINDBÁD TURNÉ 2010 egyetlen budapesti koncertje, a StarGarden kapcsán beszélget Fiala Jánossal, a főszervezők, Fülöp Zoli és Lobenwein Noresz társaságában. Ajánljuk!

Ákosnak tegnap több sajtóprogramja is volt: a VIVA marketingeseinek szeszélye folytán a Comet-díj legjobb férfi énekes jelöltjeivel együtt a budapesti Vörösmarty téren utcazenészt játszott; innen az MTV Icon nagyinterjújára ment az Andante Borpatikába, de közben adott két TV2-es interjút is. A melós nap a Rádió Q stúdiójában ért véget, Fiala János műsorában. Juhász Viktor fotói az eseménydús szerdáról ITT tekinthetők meg. Ajánljuk!

Ugyancsak MA 15 és 16 óra között Miskolc városában, a Szinva Parkban dedikál Ákos. Az esemény ezúttal limitált idejű lesz, ezért kérünk minden érdeklődőt, hogy időben érjen oda!

Holnapután, 2010. május 29-én, szombaton Mosonmagyaróvár városában dörren a SZINDBÁD TURNÉ 2010! Az INGYENES rendezvény a turné második állomáa lesz. Kedvcsinálónak érdemes megnézni a fergeteges szegedi turnényitány képeit ITT! Jövő szombaton, június 5-én a SZINDBÁD TURNÉ 2010 egyetlen budapesti koncertjét adja a StarGarden fesztivál keretében. Másnap, június 6-án, vasárnap pedig Miskolc városában dörren a Szindbád dala. Szívből ajánljuk!

- Május 29., szombat, 21 óra: MOSONMAGYARÓVÁR, Szt. István út, INGYENES!
  Az 1000 éves Moson vármegye ünnepi rendezvénye
- Június 5., szombat, 22.30: BUDAPESTStarGarden Fesztivál, jegyrendelés ITT!
- Június 6., vasárnap, 20.30: MISKOLC, Városi Szabadidőközpont, jegyrendelés ITT!

]]>
hu
<![CDATA[Kisbence. Délmagyar 2.0. Dedika Miskolcon. RTL. (2010-05-26)]]> Tegnap óta kapható az "Áldás, áldomás" című hangoskönyv, amely a Bencés humor sorozat első kötete. A felvétel Ákos stúdiójában készült, az anyagot Szigethy Gábor irodalomtörténész szerkesztette és rendezte, Lepés Gábor volt a hangmérnök. A produkcióban Ákos olyan nagyszerű színművészek partnere, mint Kubik Anna és Blaskó Péter. A remek hangulatú felvételek során Juhász Viktor fotózott. Katt IDE! Ajánljuk!

"A folyamatosan csápoló, tapsoló nézők már a vadonatúj Szindbád dalát is együtt énekelték ikonjukkal" - a Délmagyar átfogó beszámolója a SZINDBÁD TURNÉ 2010 nyitóelőadásáról ITT olvasható. Ajánljuk!

Az RTLklub stábja, Czakó József szerkesztő vezetésével szintén a nagy sikerű szegedi turnényitón járt. Tudósításuk ITT, a vágatlan backstage anyag pedig ITT látható. Ajánljuk!

Holnap, 2010. május 27-én, csütörtökön 15 és 16 óra között Miskolc városában, a Szinva Parkban dedikál Ákos. Az esemény ezúttal limitált idejű lesz, ezért kérünk minden érdeklődőt, hogy időben érjen oda!

A banda már a most szombati, INGYENES mosonmagyaróvári koncertre koncentrál, nem feledve, hogy jövő szombaton, június 5-én a SZINDBÁD TURNÉ 2010 egyetlen budapesti koncertjét adja a StarGarden fesztivál keretében. Másnap, június 6-án, vasárnap pedig Miskolc városában dörren a Szindbád dala. Kedvcsinálónak érdemes megnézni a múlt szombati fergeteges szegedi turnényitány képeit ITTSzívből ajánljuk!

- Május 29., szombat, 21 óra: MOSONMAGYARÓVÁR, Szt. István út, INGYENES!
  Az 1000 éves Moson vármegye ünnepi rendezvénye
- Június 5., szombat, 22.30: BUDAPESTStarGarden Fesztivál, jegyrendelés ITT!
- Június 6., vasárnap, 20.30: MISKOLC, Városi Szabadidőközpont, jegyrendelés ITT!]]>
hu
<![CDATA[Fókuszáljunk! Index-címlap. (2010-05-25)]]> MA, 2010. május 25-én, kedden az RTL Klub 20.05-kor kezdődő Fókusz műsorában Czakó József riportja látható a szegedi turnényitó előadásról: exkluzív felvételek a backstage-ből, mindhárom fellépő (MCL, TCS, Ákos) megszólal. Ajánljuk!

A banda már a most szombati, INGYENES mosonmagyaróvári koncertre koncentrál, nem feledve, hogy jövő szombaton, június 5-én a SZINDBÁD TURNÉ 2010 egyetlen budapesti koncertjét adja a StarGarden fesztivál keretében. Másnap, június 6-án, vasárnap pedig Miskolc városában dörren a Szindbád dala. Kedvcsinálónak érdemes megnézni a múlt szombati fergeteges szegedi turnényitány képeit ITT! Szívből ajánljuk!

- Május 29., szombat, 21 óra: MOSONMAGYARÓVÁR, Szt. István út, INGYENES!
  Az 1000 éves Moson vármegye ünnepi rendezvénye
- Június 5., szombat, 22.30: BUDAPESTStarGarden Fesztivál, jegyrendelés ITT!
- Június 6., vasárnap, 20.30: MISKOLC, Városi Szabadidőközpont, jegyrendelés ITT!

A Lángoló Gitárok blog (nem tévedés!) a múlt szombati, Dóm téri koncertről számol be ITT! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Pünkösd, királyság: TURNÉSTART. (2010-05-23)]]> A SZINDBÁD TURNÉ 2010 a szegedi Dóm téren indult - óriási sikerrel! Az első lelkes beszámoló a születésnapos Délmagyarország honlapján olvasható, katt IDE! A laptól kapott tájékoztatás szerint közel nyolcezren buliztak önfeledten a Magna Cum Laude, a Tankcsapda és az estét záró Ákos zenéjére. Az újság fotói az eseményről ITT érhetők el. A szegedma.hu szintén a koncertről tudósít, remek képanyag kíséretében. A cikkért katt IDE! Ajánljuk!

Épít a műszak a Dóm téren. Lelkes érdeklődők hallgatják a banda hangbeállását. Megérkeznek Ákos új hangszerei a Schecter Guitars USA jóvoltából: Ákos 2010-es hangszerarzenálja egy PT és egy Pete Dee Signature modellel gazdagodott. Gitárszemle Cserkó birodalmában, MCL- és Csapda-koncert: az előzmények fotósorozatáért katt IDE!
Bajtársias légkörben, kiváló időjárási viszonyok közepette, fergeteges hangulattal startolt a SZINDBÁD TURNÉ 2010! A fotók láttán felmerül a kérdés: hát így néz ki egy rendes, négygyerekes családapa?! (Most már elárulhatjuk, hogy a koncert előtti hetet kórházban töltötte, és dr. Erőss Loránd idegsebész baráti és szakmai segítsége nélkül aligha tudott volna lábra és színpadra állni a turnényitón...) Füst, kivetítés, diktátorszemüveg, valamint rocktörténeti együttműködés és hosszas közös ünneplés a sikeres előadás után - Juhász Viktor képes koncerttudósításáért katt IDE! Találkozunk 100 év múlva! Ajánljuk!

A banda már a jövő szombati, INGYENES mosonmagyaróvári koncertre gondolva hajtja álomra a fejét, nem feledve, hogy két hét múlva, június 5-én a SZINDBÁD TURNÉ 2010 egyetlen budapesti koncertjét adja a StarGarden fesztivál keretében. Másnap, június 6-án, vasárnap pedig Miskolc városában dörren a Szindbád dala. Szívből ajánljuk!

"Ez nem nooormális! De nagyon jó!"

Szubjektív beszámolót közöl sylverdevil és Pactolous blogja is a SZINDBÁD TURNÉ 2010 nyitókoncsertjéről. Katt IDE és IDEAjánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[MA: SZINDBÁD TURNÉ 2010 START! Kedvezményes jegyek! (2010-05-22)]]> Hosszas előkészületek után MA, 2010. május 22-én, éppen Júlia napján dörren a SZINDBÁD TURNÉ 2010 nyitóelőadása Szegeden, a Dóm téren! Szívből ajánljuk!

Minden ellenkező híreszteléssel szemben a helyszínen még bőven kaphatók a jegyek, egészen az előadás kezdetéig! A 100. születésnapját ünneplő Délmagyarország döntése alapján a helyszínen mindenki válthat kedvezményes előfizetői jegyet 4.990 Ft-ért. Ezzel a Magna Cum Laude műsora (18.30-kor), a Tankcsapda koncertje (20 órától) és Ákos vadonatúj programja (22.10-től) egyaránt megtekinthető. A mai napon az alábbi két helyszínen lehet jegyet venni:
- REÖK Palota Jegyiroda - délelőtt 10 órától
- Helyszíni jegyárusító pavilon - Aradi vértanúk tere - 15 órától

]]>
hu
<![CDATA[ELŐREJELZÉS: HOLNAP LESZ! (2010-05-21)]]> Holnap, 2010. május 22-én dörren a SZINDBÁD TURNÉ 2010 nyitóelőadása Szegeden, a Dóm téren! A zenekar bevetésre kész, a technika már vadul építkezik a helyszínen, teljes az izgalom. Juhász Viktor fotósorozata az utolsó főpróbáról tudósít, katt IDE! Szívből ajánljuk!

Minden ellenkező híreszteléssel szemben a helyszínen még bőven kaphatók a jegyek, egészen az előadás kezdetéig! Az előfizetői helyszíni jeggyel a Magna Cum Laude műsora (18 órakor), a Tankcsapda koncertje (20 órától) és Ákos vadonatúj programja (22.10-től) egyaránt megtekinthető.

]]>
hu
<![CDATA[SZEGED RESZKETHET EZERREL. Kulcs. (2010-05-20)]]> Holnapután, 2010. május 22-én dörren a SZINDBÁD TURNÉ 2010 nyitóelőadása Szegeden, a Dóm téren! A zenekar bevetésre kész, a technika már úton van a helyszínre, teljes az izgalom. Juhász Viktor fotósorozata az utolsó főpróbáról tudósít, katt IDE! Szívből ajánljuk!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat hivatalos lapja, a KULCS Magazin nemrégiben interjút készített Ákossal a június 6-i, miskolci turnéelőadás kapcsán. Az anyag ITT olvasható. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[SZINDBÁD TURNÉ 2010: három éjjel, három nap! (2010-05-19)]]> Már csak hármat kell aludni - annak, aki tud! - a SZINDBÁD TURNÉ 2010 szegedi nyitókoncertjéig! A Magna-Tank-Ákos közös készülődésről a Metropol rövid híre tudósítja a nagyérdeműt ITT! Ajánljuk!

Az MTI is külön közleményben foglalkozik a szombaton induló Ákos-turnéval. A hír ITT olvasható, MTI-előfizetők pedig egy teljes Ákos-interjúval lehetnek gazdagabbak. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[ÁLMATLANSÁG: SZINDBÁD TURNÉ 2010 FŐPRÓBAHÉT! (2010-05-18)]]> Már csak négyet kell aludni a SZINDBÁD TURNÉ 2010 nyitóelőadásáig! Messze-messze, egy távoli szibériai hangárban a koncertsorozat főpróbahete zajlik. A banda és a komplett műszaki stáb -44 fokban lázasan készül az országjárás előadásaira. Kötelező kellékek - a teljesség igénye nélkül: füstgép, kivetítők, diktátorszemüveg. Ja, és forró tea. Juhász Viktor fotósorozatáért katt IDE! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Ikon. Sztár. (2010-05-17)]]> Az MTV Icon idei promóciójához Nánási Pál készített fotókat a két Ikonról, Ákosról és Nagy Feróról. Ezen a fotózáson járt kint a Coke Club stábja és készített werkfilmet. Ákos épül, szépül és verset szaval. Az anyag ITT tekinthető meg. Ajánljuk!

A TV2 múlt szombatra beharangozott Így készült a StarGarden című kisfilmje - melyben Ákos is megszólal -  már a neten is elérhető, ITT. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Szimbi 100.000! (2010-05-16)]]> A SZINDBÁD DALA klipje a Jútyúbon az áprilisi megjelenés óta eltelt öt hét alatt elérte a százezres nézőszámot. Köszönjük!]]> hu <![CDATA[Class. Hír. TV2. Luxor. (2010-05-15)]]>

Most hétvégén, 2010. május 15-én, szombaton és 16-án, vasárnap a Class FM Ákos-hétvégét tart! Óránként idézik fel Ákos legismertebb slágereit, és óránként értékes Ákos-nyereményeket sorsolnak ki, köztük páros belépőket a jövő szombati turnényitó előadásra, május 22-re, a szegedi Dóm téren megrendezésre kerülő nagykoncertre! Ajánljuk!

MA, 2010. május 15-én, szombaton, 10 órai kezdettel  a HírTV  Különkiadás című műsorában látható Tuba Mariann interjúja, amely a héten lezajlott Ákos - Lukács Laci - Mező Misi próbán készült. Ajánljuk!

Szintén MA, 2010. május 15-én, szombaton, 12:05-től a TV2-n Így készült a StarGarden címmel átfogó dokumentumfilm látható a június 4-5-i budapesti legendák fesztiváljának fellépőiről, amelyben Ákos is megszólal. Ajánljuk!

Ugyancsak MA, 2010. május 15-én, szombaton este 20:00-tól az M1 Luxor Show-jában az Ákos-zenekar két prominens tagja, Kékkői Zalán gitáros és Szakos Krisztián hangszerelő-mindenes szerepel, és mesél a jövő szombaton induló SZINDBÁD TURNÉ 2010-ről. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Klassz. Híres. Tévé kettő. Hangáradat. (2010-05-14)]]> Most hétvégén, 2010. május 15-én, szombaton és 16-án, vasárnap a Class FM Ákos-hétvégét tart! Óránként idézik fel Ákos legismertebb slágereit, és óránként értékes Ákos-nyereményeket sorsolnak ki, köztük páros belépőket a turnényitó előadásra, május 22-re, a szegedi Dóm téren megrendezésre kerülő nagykoncertre! Ajánljuk!

Szintén most szombaton, 2010. május 15-én 10 órai kezdettel  a HírTV  Különkiadás című műsorában látható Tuba Mariann interjúja, amely a héten zajlott Ákos - Lukács Laci - Mező Misi próbán készült. Ajánljuk!

Holnap, 2010. május 15-én, szombaton, 12:05-től a TV2 adásán Így készül a StarGarden címmel egy átfogó dokumentumfilm látható a június 4-5-i budapesti legendák fesztiváljáról, amelyben Ákos is megszólal. Ajánljuk!

A SZINDBÁD TURNÉ 2010 előkészületei az utolsó fázisba értek: a zenekar immár egy hangárban, teljes felszereléssel készülődik a május 22-én, a szegedi Dóm téren startoló országjárásra. Juhász Viktor fotóiért katt IDE! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Fókuszban. (2010-05-13)]]> Az RTLklub stábja is kint járt a május 22-i, szegedi, Dóm téri turnényitó előadás három fellépőjének (Ákos, Tankcsapda, Magna Cum Laude) közös próbáján. Eme jeles eseményen készült felvételek MA, 2010. május 13-án, csütörtökön este 20:05-től az RTLklub Fókusz című műsorában láthatók. A riporter Czakó József volt. Az anyag már megtekinthető a neten, ITT. Ajánljuk!
]]>
hu
<![CDATA[Különös kegyelem. Örömcsörömp. (2010-05-12)]]> A budapesti StarGarden Fesztivál kapcsán Jávorszky Béla Szilárd készített Ákossal interjút, amely már a rendezvény honlapján is olvasható, ITT. Ajánljuk!

VIVA TV Interaktív című műsorában vendégeskedett Ákos a turnényitó előadás, a május 22-i szegedi, Dóm téri nagykoncert két másik fellépőjével, Lukács Lacival (Tankcsapda) és Mező Misivel (Magna Cum Laude) együtt. Utána az Ákos-banda próbahelyén önfeledt csörömpölés keretében készültek az előadás közös dalára. (Ákosék már hetek óta próbálnak ugyanitt.) Az emberileg, művészileg és rocktörténetileg egyaránt kimagasló jelentőségű próbaeseményen több médium is megjelent. Amint hírt kapunk a tudósítások várható megjelenéséről, közzétesszük. Juhász Viktor fotói az éjszakába nyúló délután eseményeit örökítik meg. Katt IDE! Ajánljuk!
 
Holnap, 2010. május 13-án, csütörtökön 20:05-től az RTLklub Fókusz című műsorában látható egy anyag a szegedi nagykoncertre készülő hármasról. A riporter Czakó József volt. Ajánljuk!
]]>
hu
<![CDATA[Maviva, maneo. (2010-05-11)]]> MA, 2010. május 11-én, kedden 16:30-tól a VIVA TV Interaktív című műsorában vendégeskedik Ákos, méghozzá a turnényitó előadás, a május 22-i szegedi, Dóm téri nagykoncert két másik fellépőjével, Lukács Lacival a Tankcsapdából és Mező Misivel a Magna Cum Laude-ból. Ajánljuk!
 
Szintén MA este 22 órától a Neo FM frekvenciáján hallható Portré című műsorban beszélgetés hallható Ákossal. A riporter Balázsi Panna. Ajánljuk!
]]>
hu
<![CDATA[Portré. VIVA. (2010-05-10)]]> Holnap, 2010. május 11-én, kedden 16:30-tól a VIVA TV Interaktív című műsorában vendégeskedik Ákos, méghozzá a turnényitó előadás, a május 22-i szegedi, Dóm téri nagykoncert két másik fellépőjével, Lukács Lacival a Tankcsapdából és Mező Misivel a Magna Cum Laude-ból. Ajánljuk!
 
Szintén holnap, 2010. május 11-én, kedden este 22 órától a NeoFM frekvenciáján hallható Portré című műsorban beszélgetés hallható Ákossal. A riporter Balázsi Panna. Ajánljuk!
]]>
hu
<![CDATA[Ne mondjon csütörtököt. Téma. Precomet. (2010-05-06)]]> MA, 2010. május 6-án,  csütörtökön a 21 órától hallható Magyar Hangok című műsorban hallható egy nagyobb lélegzetű Ákos-interjú a Neo FM-en. Ajánljuk!

Az MTV Icon sajtótájékoztatóján a Helyi Téma is interjút készített Ákossal. A cikk már olvasható az újság eheti számában. Ajánljuk!

Az RTLklub éppen a Comet-sajtótájékoztató előtt interjúvolta meg Ákost. Az anyag ITT tekinthető meg. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Magyar hang. Comet-és Oakley-fotók. (2010-05-05)]]> Holnap, 2010. május 6-án,  csütörtökön a 21 órától hallható Magyar Hangok című műsorban hallható egy nagyobb lélegzetű Ákos-interjú a Neo FM-en. Ajánljuk!

Ákos a VIVA Comet sajtótájékoztatójára volt hivatalos, ahol bejelentették az idén éppen 10. alkalommal megrendezésre kerülő COMET Díjkiosztó jelöltjeit. Az év férfi előadójának járó díjra Ákost is jelölték. A gála 2010. június 17-én, csütörtökön este a Syma Csarnokban lesz, az estét Ákos produkciója nyitja meg: élőben dörren a SZINDBÁD DALA! A sajtótájékoztatóról az Oakley szaküzletébe sietett: a cég jóvoltából napszemüvegeket választott a kollekcióból. Juhász Viktor fotóiért katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[COMET. Bélaoszlató. (2010-05-04)]]> MA délelőtt a VIVA Televízió sajtótájékoztató keretén belül jelentette be az idei  jubileumi, immár 10. alkalommal megrendezésre kerülő COMET Díjkiosztó jelöltjeit, ahol is Ákos ismét a nomináltak közé került: Az év férfi előadójának járó díjért verseng. A díjat ezúttal is a közönség szavatai alapján ítélik oda: a 06-91-331-031-es telefonszámon lehet szavazni a jelöltekre! A végeredményre a gála napján derül fény, amelyet 2010. június 17-én, csütörtökön este a Syma Csarnokban tartanak. Az estét Ákos produkciója nyitja meg, élőben dörren a SZINDBÁD DALAAjánljuk!

A mai COMET-sajtótájékoztatón járt a TV2 Aktív című műsorának stábja, akik többek között Ákost is mikrofonvégre kapták. A rövid anyag ma, május 4-én, kedd este 23:40-től látható az Aktív késő esti adásában. Ajánljuk!

Oké, oké, rossz humor volt. Valójában nem Béla. Hanem Júlia, aki Munkás Szent József ünnepén született. Egészséges, kerek fejű, gyönyörű! Az édesanyja is remek egészségnek örvend. Már otthon van, a testvérei - Marci (12), Anna (8) és Kata (5) - legnagyobb örömére. A jókívánságokat szívből köszönjük!

]]>
hu
<![CDATA[Neo. (2010-05-03)]]> MA, 2010. május 3-án, hétfőn a Neo FM hullámhosszán 19 és 20 óra között a Neo Premier műsorában mutatják be a SZINDBÁD DALA című új Ákos-szerzeményt. Csütörtökön, május 6-án pedig a 21 órától hallható Magyar Hangok című műsorban megy le egy nagyobb lélegzetű Ákos-interjú. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Kövesd a fehér nyulat! (2010-05-02)]]> Holnap, 2010. május 3-án, hétfőn a Neo FM hullámhosszán 19 és 20 óra között a Neo Premier műsorában mutatják be a SZINDBÁD DALA című új Ákos-szerzeményt. Csütörtökön, május 6-án pedig a 21 órától hallható Magyar Hangok című műsorban megy le egy nagyobb lélegzetű Ákos-interjú. Ajánljuk!]]> hu <![CDATA[Ákos Speciál. Stop. Bársony! (2010-04-29)]]> A stop.hu Ákossal és Nagy Feróval beszélgetett az MTV Icon kapcsán. A cikkért katt IDE! Ajánljuk!

Gyulai Bence szintén az MTV Icon sajtótájékoztatóján beszélgetett Ákossal. A terjedelmes anyag a velvet.hu oldalon olvasható. A cikkért katt IDE! Az interjú közben Szécsi István fotózott, a képek ITT érhetők el. Szívből ajánljuk!

MA, 2010. április 29-én, csütörtökön kerül az újságosokhoz a ROCKINFORM Ákos-különszáma, amelyben több mint negyven oldalon exkluzív interjúk, fotóanyagok találhatók a Főhősről, a régi és jelenlegi zenésztársairól és a háttérben dolgozó stábtagokról, az átfogó diszkográfia és a hazai zenei élet legismertebb előadóinak véleménye mellett. A 990 Ft-os áron kapható újsághoz egy DVD-melléklet is kapcsolódik, amely a 2000 és 2009 közötti koncertek átfogó kivonatát és számos werkfilm-részletet tartalmaz. A ROCKINFORM ÁKOS-különszám 3 hónapon át vásárolható meg, többek között az Ákos-webáruházból is megrendelhető lesz, sőt a turnéállomásokon is fellelhető lesz az új Ákos-relikviák mellett! Szívből ajánljuk!

A lap tartalmából:
Az Ákos-életmű
Ákos: Magányos küzdelem társakkal
Fekete Tibor Samu: Nincs középút
Kékkői Zalán: Profizmus van, nincs véletlen!
Dorozsmai Péter: Kilométerkövek
Madarász Gábor: Ákos adu ásza
Szakos Krisztián: Mozaik
Kálló Péter: Ha hirtelen elpattan egy húr...
Bánfalvi Sándor: Kábeldobok
Varga Béla: A dobverőket, a bőröket és a 2/4-et hozza
Lepés „Lepe” Gábor: Multikulturális világ
Gyuris „Bütyök” László: A színpad mestere
Jamie Winchester: Ösztönnel és céltudattal
Fiák Krisztina: A „főnéni”
Kiss „Snoopy” Zsolt: A zeneipar véglegesen átalakul
Bucsai Tímea: A promóciós
Papanikolaou Nikolaos: Kaleidoszkóp
Juhász Viktor: Talentumok a pincében
Diszkográfia
Hatástanulmány

]]>
hu
<![CDATA[Mária. Ikon. Kóla. Dob. Basszus. Bárka. Rockinform. (2010-04-28)]]> MA, 2010. április 28-án, szerdán reggel 8.15-től a Mária Rádió Napindító című műsorában hallható egy hosszabb interjú Ákossal. Az adó Budapesten az FM94,2-n fogható, valamint az interneten is követhető: katt IDE! Ismétlés 2010. május 1-jén, szombaton este 20.30-tól. Ajánljuk!

A Music Television által szervezett nyári ingyenes MTV Icon koncertek Siófokon, a Balaton partján 2008-ban kezdődtek, akkor a Neoton Família, az LGT és a Tankcsapda dalait játszották ismert hazai előadók, tavaly pedig a Hungária, Demjén Ferenc és az Edda volt soron. Idén Ákos és Nagy Feró előtt tiszteleg nyáron a könnyűzenei élet: a két nagyágyút számos zenész köszönti, többek között Jamie Winchester, az Anti Fitness Club, a Turbo, a Road, a Compact Disco és Copy Con. Az Ákos-dalok napja 2010. július 10., szombat lesz, Nagy Feró szerzeményei július 31-én hallhatók. A két popikon legendás dalait felvonultató koncertek a nézők számára ingyenesek és exkluzívak: élőben kizárólag a Coke Club-ban szólalnak meg, televízióban felvételről csak az MTV-n láthatók. Olyan szokatlan együttműködések és egyedi előadások várhatók, amelyekről még sokáig mesélhet majd, akinek lesz szerencséje személyesen is végighallgatni a koncerteket. Ákos dalait többek között Eszenyi Enikő, Sebestyén Márta és Ferenczi György adja majd elő. Az ünnepi este előtt Ákos kétszer is szerepel Lévai Balázs produkciójában, a Dob + Basszus Live-ban: először 2010. június 8-án, kedden a budapesti Bárka Színházban (az előadásra már kaphatók jegyek a Bárka pénztárában, valamint a jegy@barka.hu címen, további információkért katt IDE), másodszor az MTV Icon koncert előtti estén, 2010. július 9-én pénteken Siófokon, a Coke Clubban. A Dob + Basszus Live előadásokon Ákos és zenekara is eljátszik egy-egy dalt, valamint neves vendégekkel, beszélgetésekkel, filmbejátszásokkal, meglepetésekkel tarkítva tekintik át a karrierjét.
A turnéelőadások mellé tehát három új dátum kerülhet a naptárba:
- 2010. június 8., kedd: Dob + Basszus Live, Budapest, Bárka Színház
- 2010. július 9., péntek: Dob + Basszus Live, SiófokCoke Club
- 2010. július 10., szombat: MTV Icon, Ákos-nap, SiófokCoke Club

Nánási Pál fotózta Nagy Ferót és Ákost abból az alkalomból, hogy 2010-ben ők nyerik a megtisztelő MTV Icon címet. Juhász Viktor fotói tudósítanak a munkálatokról ITT. Ákost a Népstadion szoborkertjében interjúvolta meg a TV2 stábja a június 5-i StarGardenes fellépés kapcsán. Ez lesz a SZINDBÁD TURNÉ 2010 egyetlen budapesti előadása. Innen az MTV Icon sajtótájékoztatójára ment, ahol hírül adták, hogy idén Nagy Feró mellett Ákos munkássága előtt tiszteleg a hazai könnyűzenei élet. Az eseménydús nap képeiért katt IDE! Ajánljuk!

Holnap
, 2010. április 29-én, csütörtökön kerül az újságosokhoz a ROCKINFORM Ákos-különszáma, amelyben több mint negyven oldalon exkluzív interjúk, fotóanyagok találhatók a Főhősről, a régi és jelenlegi zenésztársairól és a háttérben dolgozó stábtagokról, az átfogó diszkográfia és a hazai zenei élet legismertebb előadóinak véleménye mellett. A 990 Ft-os áron kapható újsághoz egy DVD-melléklet is kapcsolódik, amely a 2000 és 2009 közötti koncertek átfogó kivonatát és számos werkfilm-részletet tartalmaz. A ROCKINFORM ÁKOS-különszám 3 hónapon át vásárolható meg, többek között az Ákos-webáruházból is megrendelhető lesz, sőt a turnéállomásokon is fellelhető lesz az új Ákos-relikviák mellett! Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Napindító. (2010-04-27)]]> Holnap, 2010. április 28-án, szerdán reggel 8:15-től a Mária Rádió Napindító című műsorában hallható egy hosszas interjú Ákossal. Az adó Budapesten az FM94,2-n fogható, valamint az interneten is követhető, a www.mariaradio.hu oldalon. Ismétlés 2010. május 1-jén, szombaton este 20:30-tól. Ajánljuk!
]]>
hu
<![CDATA[Rockinform. Szpesöl. (2010-04-26)]]> Most csütörtökön, 2010. április 29-én kerül az újságosokhoz a ROCKINFORM Ákos-különszáma, amelyben több mint negyven oldalon exkluzív interjúk, fotóanyagok találhatók a Főhősről, a régi és jelenlegi zenésztársairól és a háttérben dolgozó stábtagokról, az átfogó diszkográfia és a hazai zenei élet legismertebb előadóinak véleménye mellett. A 990 Ft-os áron kapható újsághoz egy DVD-melléklet is kapcsolódik, amely a 2000 és 2009 közötti koncertek átfogó kivonatát és számos werkfilmet tartalmaz. A ROCKINFORM ÁKOS-különszám 3 hónapon át vásárolható meg, többek között az Ákos-webáruházból is megrendelhető lesz, sőt a turnéállomásokon is fellelhető lesz az új Ákos-relikviák mellett! Szívből ajánljuk!

Múlt szombaton, 2010. április 24-én Ákos a Juventus Rádió Sztársáv című műsorának vendége volt, ahol Sándor András újságíróval beszélgetett. Aki lemaradt volna róla, az most az adást három részletben meghallgathatja: ITT, ITT és ITT. Ajánljuk!
]]>
hu
<![CDATA[Juventus. (2010-04-24)]]> MA, 2010. április 24-én, szombaton reggel 9 és 10 óra között a Juventus Rádió Sztársáv című műsorának vendége Ákos. A téma ezúttal is az új maxi, a SZINDBÁD DALA, valamint a május 22-én startoló SZINDBÁD TURNÉ 2010. A riporter Sándor András. Ajánljuk!
]]>
hu
<![CDATA[Sztársáv. (2010-04-23)]]> Holnap, 2010. április 24-én, szombaton reggel 9 és 10 óra között a Juventus Rádió Sztársáv című műsorának vendége Ákos. A téma ezúttal is az új maxi, a SZINDBÁD DALA, valamint a május 22-én startoló SZINDBÁD TURNÉ 2010. A riporter Sándor András. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[SZINDBÁD TURNÉ: MÁR CSAK EGY HÓNAP!!! (2010-04-22)]]> PONTOSAN EGY HÓNAP MÚLVA, 2010. május 22-én indul a SZINDBÁD TURNÉ 2010!!!

- Május 22., szombat: SZEGED, Dóm tér (a Délmagyarország 100. születésnapja)
Jegyrendelés ITT!

- Június 5., szombat: BudapestStarGarden Fesztivál
Jegyrendelés ITT!

- Június 6., vasárnap: MISKOLC, Városi Szabadidőközpont
Jegyrendelés ITT!

- Június 19., szombat: BÉKÉSCSABA, Városi Sportcsarnok
Jegyrendelés ITT!

- Június 26., szombat: PÁPA, Városi Sportcsarnok
Jegyrendelés ITT!

- Július 2., péntek: SOPRON, VOLT Fesztivál
Jegyrendelés ITT!

- Július 3., szombat: BALATONFÜRED, Sportpálya

- Július 14., szerda: ORFŰ (Pécs), EFOTT
Jegyrendelés
ITT!

- Július 17.
, szombat: TOKAJ-RAKAMAZ,, Hegyalja Fesztivál
Jegyrendelés
ITT!

- Augusztus 5., csütörtök: KÉMÉND (Felvidék, Szlovákia), V.IV Fesztivál

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!

]]>
hu
<![CDATA[A lényeg ugyanaz. Woodoo. Szegedi turnéstart. (2010-04-21)]]> MA, 2010. április 21-én, szerdán jelenik meg a Demokrata című hetilap aktuális száma, benne Ákos-interjú, Bándy Péter tollából. Ajánljuk!
 
Ákos a Woodoo üzletében fellépőruhákat válogatott a SZINDBÁD TURNÉ 2010 előadásaihoz Fiák Kriszta asszisztens és Tusor Anikó stylist társaságában. (Idén a cég öltözteti az egész zenekart.) A féktelen dorbézolást a krisztusi korba ért Juhász Viktor fotói örökítik meg. Katt IDE!
 
Vásárhelyi TV  a szegedi sajtótájékoztatón forgatott Ákossal a SZINDBÁD TURNÉ 2010 nyitókoncertje kapcsán. Katt IDE! Ajánljuk!
]]>
hu
<![CDATA[Sufnipalettademo. (2010-04-20)]]> MA, 2010. április 20-án, kedden 16:30-tól a HírTV Paletta című műsorában vendégeskedik Ákos. A téma az új klipes megjelenés, a  SZINDBÁD DALA és az egy hónap múlva induló SZINDBÁD TURNÉ 2010. Ajánljuk!

Megkezdődtek a próbák a SZINDBÁD TURNÉ 2010 előadásaihoz! Kálló Péter gitártechnikus próbahelyén kezdett zörögni a banda: mindjárt az első próbanapon három vadonatúj átdolgozást tettek magukévá. Az eseményről Gyuris Bütyök László színpadmester fotósorozata tudósít, katt IDE

Holnap, 2010. április 21-én, szerdán jelenik meg a Demokrata című hetilap aktuális száma, benne Ákos-interjú, Bándy Péter tollából. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Palettán. (2010-04-19)]]> Holnap, 2010. április 20-án, kedden 16:30-tól a HírTV Paletta című műsorában vendégeskedik Ákos. A téma az új klipes megjelenés, a  SZINDBÁD DALA és az egy hónap múlva induló SZINDBÁD TURNÉ 2010. Ajánljuk!]]> hu <![CDATA[Ponthúzó. (2010-04-17)]]> A music.hu oldalon Balajti Péter kritikája olvasható a SZINDBÁD DALA DualDisc maxiról, amely rögtön a MAHASZ Single lista első helyén nyitott! A cikkért katt IDE! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Elle. A SZINDBÁD DALA az első helyen!!! (2010-04-16)]]> Krúdy Tamás interjúvolta meg Ákost az Elle Man számára. A közvetlen hangulatú beszélgetés a magazin következő számában jelenik meg, MA, 2010. április 16-án, pénteken. Az íráshoz Emmer László fotózott, aki számos Ákos-album képanyagáért felelős: Ismerj fel, Hűség, A hét parancsszó, Vertigo, Új törvény, Andante. Csupán a fotókért is megéri majd a cikk, de az interjú is remek! Néhány előzetes kép ITT látható. Szívből ajánljuk!

A SZINDBÁD DALA az első helyen nyitott a MAHASZ Single listáján. A SZINDBÁD DALA klipjét pedig egyetlen hét alatt több mint 46 ezer érdeklődő tekintette meg a Jútyúbon. Köszönjük!

]]>
hu
<![CDATA[Szindbád, a punk rocker. (2010-04-15)]]> Krúdy Tamás interjúvolta meg Ákost az Elle Man számára. A közvetlen hangulatú beszélgetés a magazin következő számában jelenik meg, holnap, 2010. április 16-án, pénteken. Az íráshoz Emmer László fotózott, aki számos Ákos-album képanyagáért felelős: Ismerj fel, Hűség, A hét parancsszó, Vertigo, Új törvény, Andante. Csupán a fotókért is megéri majd a cikk, de az interjú is remek! Néhány előzetes kép ITT látható. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Szegedi sajttáj - TURNÉNYITÁNY 2010! (2010-04-14)]]> Alig hat hét múlva, 2010. május 22-én indul útjára a SZINDBÁD TURNÉ 2010 koncertsorozata, amelynek nyitóelőadására a szegedi Dóm téren kerül sor. A koncert több szempontból is különlegesnek számít: ezen a napon ünnepli 100 éves fennállását a Délmagyarország című napilap, ebből az alkalomból az ünnepi est folyamán a hazai zenei élet három kiemelkedő előadója, a Magna Cum Laude, a Tankcsapda és Ákos lép színpadra. Az esemény közeledtével a mai napon sajtótájékoztatót tartott a lap. A három fellépő képviseletében Mező Misi, Lukács Laci és Ákos beszélt. A komoly információcserét általános hülyéskedés, zenészanekdoták és fergeteges halászlé tetőzte be. Juhász Viktor fotósorozatáért katt IDE! A sajtóeseményről a szegedma.hu és a Délmagyar honlapja is beszámol. Valamint a TV2 Aktív című műsora is foglalkozott a témával, a rövid hír már ITT megtekinthető. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Bencés humor. (2010-04-13)]]> Az Akox2 Stúdióban megkezdődtek a Bencés humor hangoskönyv-sorozat első lemezének felvételei. Az anyagot Szigethy Gábor irodalomtörténész szerkesztette és rendezi, Lepés Gábor a hangmérnök. A produkcióban Ákos olyan nagyszerű színművészek partnere, mint Kubik Anna és Blaskó Péter. A fergeteges hangulatú első munkanapon Juhász Viktor fotózott, a képekért katt IDE!]]> hu <![CDATA[Miskolc: IDŐPONTVÁLTOZÁS!!! Duna. (2010-04-11)]]> KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY: mint több borsodi hírportál is hírül adta, a Miskolc városába tervezett Ákos-koncert napjára a Városi Szabadidőközpont mellett álló Jégpályára a SZINDBÁD TURNÉ 2010 előadásával egyidőben egy operaprodukciót szerveztek. A szervezők és a város kérésére, a torlódás és a hangerőkülönbségből adódó kellemetlenségek elkerülése érdekében az Ákos-koncert új időpontra került át:

ÁKOS - SZINDBÁD TURNÉ 2010
MISKOLC
2010. június 6., vasárnap - Városi Szabadidőközpont

A DUNA TV adásán április 10-én, szombaton este volt látható Barkó Judit új műsora, a Lélek Boulevard, amelynek vendége ezúttal Ákos volt. Aki esetleg lemaradt volna róla, az az adást a DUNA TV videótárában már megtekintheti, ITT! Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Lélek. Mjúzik. (2010-04-10)]]> MA, 2010. április 10-én, szombaton este 21:25-től a DUNA TV adásán jelentkezik Barkó Judit műsora, a Lélek Boulevard, amelynek vendége ezúttal Ákos Szívből ajánljuk!

Ugyancsak MA, 2010. április 10-én, szombaton 10 órától a Music Television Top 10 at 10 című műsora Ákos legjobb tíz klipjét sorakoztatja fel, köztük a vadonatúj SZINDBÁD DALA című videóklipet. A lista ismétlése holnap, 2010. április 11-én, vasárnap 10 órától látható. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Reflektor. Boulevard. Top 10. (2010-04-09)]]> MA,  2010. április 9-én, pénteken reggel 8:35-kor az RTL KLUB Reflektor című műsorban látható Süle László Ákos-interjúja. Ismétlés éjjel 0:20-tól, valamint a Reflektor TV-n több alkalommal  a hétvége során. A későbbiekben ez  az anyag is megtalálható lesz a csatorna honlapján. Ajánljuk!  

Holnap, 2010. április 10-én, szombaton este 21:25-től a DUNA TV adásán jelentkezik Barkó Judit műsora, a Lélek Boulevard, amelynek vendége ezúttal  Ákos lesz. Szívből ajánljuk!

Szintén holnap, 2010. április 10-én, szombaton 10 órától a Music Television  Top 10 at 10 című műsora Ákos legjobb tíz klipjét sorakoztatja fel, köztük a vadonatúj SZINDBÁD DALA című videóklipet. A lista ismétlése másnap, 2010. április 11-én, vasárnap 10 órától látható. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Egy hosszú nap krónikája. (2010-04-07)]]> Ákos a készülő új album első kislemezdalát a Class FM reggeii műsorában, Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani vendégeként mutatta be. (A SZINDBÁD DALA című szerzemény tegnap jelent meg DualDisc formátumú maxin.) A Főhős a rádióból az Andante Borpatikába vágtat, ahol interjút ad az RTLklub két stábjának is, az egyiknek Sári Évivel együtt, de felel a Demokrata és a Népszava (!) kérdéseire is. Rövid munkaebéd után a VIVA TV stúdiójába siet, ahol  bemutatja a SZINDBÁD DALA klipjét a másik női szereplő, Brózik Klári társaságában, aztán megjelenik a zenekar is, hogy élő adásban köszöntsék fel. Juhász Viktor fotóiért katt IDE!

A nap lezárásaként Ákos az Andante Borpatikában látja vendégül a stábot, itt minden közreműködő megkapja a maxi tiszteletpéldányát és levetítik a SZINDBÁD DALA klipjét is. Aztán tánc hajnalig! Gyuris Bütyök László színpadmester fotósorozatáért katt IDE!

Az RTL KLUB Fókusz című műsorának április 6-án Ákossal és az egyik főszereplővel, Sári Évivel készült interjúja már megtekinthető a csatorna honlapján, ITT! A klipből és a werkfilmből pedig egy kisebb extrát is készítettek, katt IDE

Szintén az RTL KLUB adásán, pénteken, 2010. április 9-én, reggel 8:35-kor a Reflektor című műsorban látható Süle László Ákos-interjúja. Ismétlés éjjel 0:20-tól, valamint a Reflektor TV-n több alkalommal  a hétvége során. A későbbiekben ez  az anyag is megtalálható lesz a csatorna honlapján. 

Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[A SZINDBÁD-klip előzményei képekben. A KLIP! És a werkfilm. (2010-04-06)]]> Ákos feminin mozdulatainak és kozmopolitizmusának újabb leleplező bizonyítékaként a cosmopolitan.hu oldalnak nyilatkozott. A cikkért katt IDE! Ráadásul még ajánljuk is!

Ákos a készülő új album első kislemezdalához saját forgatókönyve alapján klipet rendezett. (A SZINDBÁD DALA című szerzemény MA jelent meg  DualDisc formátumú maxin). Egy hónappal a forgatás és több mint két hónappal a klip bemutatója előtt Papanikolaou Nikolaos technikai rendezővel és Juhász Viktor operatőrrel együtt helyszíneltek a kecskeméti Katona József Színházban, Cseke Péter igazgató jóvoltából. A hosszúra nyúlt technikai bejárás végül ruhapróbába torkollott. A jelmeztárban Latabár Árpád legendás színész felöltőjére is rábukkantak. Juhász Viktor fotóiért katt IDE!

Két héttel később a maxi borítójához fotózta Ákost Erdélyi Gábor ugyanitt, a képek ITT láthatók. A fotózásról tudósít Horváth Balázs képsorozata ITT.

A 2010. február 28-i első forgatási nap vasárnapján még az utolsó változtatásokat játssza fel a hanganyaghoz az Absolute stúdióban. Innen az Andante Borpatikába rohan, ahol a zenekar már túlesett a birkanyíráson: mezeijo hajszobrász az ő tollán is igazít. Innen Ákos Kecskemétre vágtat, ahol a színházban már dolgoznak a berendezők, Juhász Viktor operatőr pedig az első snitteket készíti elő Streba Zoli másodoperatőr/vágó társaságában. Vasárnap késő éjjelig rögzítik a Szindbád dala című klip nyitóképeit, majd hajnalban folytatják a munkát csaknem 16 órán át. A hosszú menetelést, a remek hangulatú, maratoni forgatást Gyuris Bütyök László színpadmester fotósorozata örökíti meg. Katt IDE!

A zenekart a forgatásra szállító busz hétfő hajnalban lerobban az autópályán. Gyűrött fejek, ájultan alvó sminkes csapat, némi tanácstalanság, aztán Kálló Peti gitártechnikus/hangszerész/alkalmi buszsofőr megoldja a helyzetet. Mire a csapat a színházba ér, Ákos már harctéri izgalomban várja őket. Fodrászolás és sminkelés után a banda bevetésre kész! Tyuki mester újra a fedélzeten! A 365 fotóból (!!!) álló sorozat első részéért katt IDE!
A munkás hétfő reggel egészen délutánig tart: a zenekari felvételeket a kecskeméti Katona József Színház forgószínpadán rögzítik. Ákos a basszusgitár-témát ismétli át Samuval, Szakos izgul és izzad, Zalán mosolyog, Sanyi kegyetlenül csépel. A nagy röhögések ellenére fegyelmezett a munkatempó, sodró a lendület. Ordító gitárok verik fel a kisvárosi csendet. Egy végtelen hétfő délelőtt képeiért katt IDE!
Délutántól éjjelig a zenekar által megidézett Szindbád jeleneteit veszik fel. Szindbád pedig nem lehet meg nőtársaság nélkül: jönnek is élete hölgyei a Delnőtől az Apácáig sorban. A stáb és a színházi segítők egyaránt lélegzetvisszafojtva figyelik Krúdy figurájának legújabb kori újjászületését. A jelenetekben a bajszos Ákos partnere az Adj hitet klipjéből is ismert Sári Évi mellett Brózik Klári volt. Fantasztikus élmény, jó mulatság és férfimunka: köszönet minden résztvevőnek! A harmadik sorozat ITT látható.
Szívből ajánljuk!

A SZINDBÁD DALA klipjéért KATT IDE!!!

A 8. sorszámú videónapló-bejegyzés a klipforgatásról tudósít ITT!

]]>
hu
<![CDATA[FELTÁMADÁS: SZINDBÁD DALA! (2010-04-06)]]> MA, 2010. április 6-án, kedden hallható először a készülő új album első kislemezdala! A SZINDBÁD DALA című szerzemény MA jelenik meg DualDisc formátumú maxin. A dal a Class FM hullámhosszain hangzik fel először: Ákos a Morning Show műsorában, Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani vendégeként mutatja be április 6-án, kedden reggel 8 és 9 óra között. A kiadvány már rendelhető a Webáruházban, KATT IDE!

Ugyancsak MA jelenik meg a Képmás magazin áprilisi száma, benne egy remek interjú, amelyet Szám Kati, a lap főszerkesztője készített Ákossal és feleségével, Krisztával solymári otthonukban, annak kapcsán, hogy negyedik gyermeküket várják. A cikkből ízelítő olvasható ITTGebauer Hanga Klára fotóiért katt IDE!

A VIVA TV sem feledkezik meg Ákos születésnapjáról: MA minden órában egy-egy Ákos-klipet játszanak le, és a 15 órakor kezdődő Interaktív című műsorban pedig bemutatják a SZINDBÁD DALA videóklipjét. A műsorban Ákos 17 órától vendégeskedik, hozzá érkeznek a zenésztársak és a klip szereplői. Ajánljuk!

A klip bemutatóját követően rengeteg fotó kerül a Galériába a klip előkészítő munkáiról, a jelmezpróbákról, bejárásokról és magáról a forgatásról. Emellett a Jútyúb hivatalos Ákos-csatornáján is látható lesz a SZINDBÁD DALA videóklipje.

A klipforgatáson járt a TV2 stábja is, így a MA  23:00-kor kezdődő Aktívban Ákos-interjú, rövid werkfilm és kliprészlet is látható lesz. Az Aktív holnapi, április 7-i adása 20:10 órakor kezdődik, itt várhatóan lemegy a teljes klip! Ezt az adást holnapután, április 8-án, csütörtökön ismétlik meg a Mokka műsorában.

Szintén MA, 2010. április 6-án, kedden 20:05 órai kezdettel az RTL KLUB Fókusz című műsorában látható egy hosszasabb beszélgetés Ákossal az új kislemez és klip kapcsán. A riporter Czakó József volt. Ajánljuk!

A SZINDBÁD-maxikiadvány megjelenését nagy várakozás előzi meg: DualDisc formátumban lát napvilágot (a DADC ausztriai gyárában készülő kétoldalas korong egyik fele CD, a másik fele DVD-formátumú). A különleges, DuraCase csomagolású „kislemez” tekintélyes anyagot tartalmaz: a SZINDBÁD DALA című szerzemény albumverziója, valamint további három remix szerepel a CD-oldalon. A DVD-oldalon az összes változat térhatású, DD5.1-es és DTS hanggal is meghallgatható. A gazdag képanyag tartalmazza a dal nagyszabású videóklipjét, amelyet nagyfilmes stábbal forgattak a Kecskeméti Katona József Színházban, Ákos maga rendezte, saját forgatókönyv alapján. Emellett a készülő album stúdiómunkáiba és a klipforgatásba is betekintést enged a videónapló, amelynek az első nyolc bejegyzése került a korongra. A dalt élőben is bemutatja az Ákos-zenekar a turné állomásain!

ÁKOS - SZINDBÁD TURNÉ 2010

Május 22.
, szombat: SZEGED, Dóm tér, a Délmagyarország 100. születésnapja
Június 5., szombat: BUDAPEST, StarGarden Fesztivál - Jegyrendelés ITT!
Június 12., szombat: MISKOLC, Városi Szabadidőközpont - Jegyrendelés ITT!
Június 19., szombat: BÉKÉSCSABA, Városi Sportcsarnok - Jegyrendelés ITT!
Június 26., szombat: PÁPA, Városi Sportcsarnok - Jegyrendelés ápr. 15-től!
Július 2., péntek: SOPRON, VOLT Fesztivál - Jegyrendelés ITT!
Július 3., szombat: BALATONFÜRED - Jegyrendelés ápr. 15-től!
Július 14., szerda: ORFŰ (Pécs), EFOTT - Jegyrendelés ITT!
Augusztus 5., csütörtök: KÉMÉND (Szlovákia), V.IV Fest - Jegyrendelés ápr. 15-től!

És végezetül: megérkezett a hetedik és a talányos sorszámú 8 és feledik videónapló-bejegyzés a Jútyúb Akox Vlog csatornájára.  Katt IDE és IDE! Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Hírek locsolás mellé: SZINDBÁD VITORLÁT BONT! (2010-04-05)]]> Holnap, 2010. április 6-án, kedden hallható először a készülő új album első kislemezdala! A SZINDBÁD DALA című szerzemény holnap jelenik meg  DualDisc formátumú maxin. A dal a Class FM hullámhosszain hangzik fel először: Ákos a Morning Show műsorában, Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani vendégeként mutatja be április 6-án, kedden reggel 8 és 9 óra között. A kiadvány már rendelhető a Webáruházban, KATT IDE!

Ugyancsak április 6-án jelenik meg a Képmás magazin áprilisi száma, benne egy remek interjú, amelyet Szám Kati, a lap főszerkesztője készített Ákossal és feleségével, Krisztával solymári otthonukban, annak kapcsán, hogy negyedik gyermeküket várják. A cikkből ízelítő olvasható ITTGebauer Hanga Klára fotóiért katt IDE!

A VIVA TV sem feledkezik meg Ákos születésnapjáról: holnap minden órában egy-egy Ákos-klipet játszanak le, és a 15 órától kezdődő Interaktív című műsorban pedig bemutatják a SZINDBÁD DALA videóklipjét. A műsorban 17 órától Ákos is vendég lesz, hozzá érkeznek a zenésztársak és a klip szereplői. Ajánljuk!

Holnap rengeteg fotó kerül a Galériába a klip előkészítő munkáiról, a jelmezpróbákról, bejárásokról és magáról a forgatásról. Emellett holnaptól a youtube hivatalos Ákos-csatornáján is látható lesz a SZINDBÁD DALA videóklipje.

A klipforgatáson járt a TV2 stábja is, így a holnap  23:00-kor kezdődő Aktívban Ákos-interjú, rövid werkfilm és kliprészlet is látható lesz. Az Aktív holnaputáni, április 7-i adása 20:10 órakor kezdődik, itt várhatóan lemegy a teljes klip! Ezt az adást másnap, április 8-án, csütörtökön ismétlik meg a Mokka műsorában.

A SZINDBÁD-maxikiadvány megjelenését nagy várakozás előzi meg: DualDisc formátumban lát napvilágot (a DADC ausztriai gyárában készülő kétoldalas korong egyik fele CD, a másik fele DVD-formátumú). A különleges, DuraCase csomagolású „kislemez” tekintélyes anyagot tartalmaz: a SZINDBÁD DALA című szerzemény albumverziója, valamint további három remix szerepel a CD-oldalon. A DVD-oldalon az összes változat térhatású, DD5.1-es és DTS hanggal is meghallgatható. A gazdag képanyag tartalmazza a dal nagyszabású videóklipjét, amelyet nagyfilmes stábbal forgattak a Kecskeméti Katona József Színházban, Ákos maga rendezte, saját forgatókönyv alapján. Emellett a készülő album stúdiómunkáiba és a klipforgatásba is betekintést enged a videónapló, amelynek az első nyolc bejegyzése került a korongra. A dalt élőben is bemutatja az Ákos-zenekar a turné állomásain!

ÁKOS - SZINDBÁD TURNÉ 2010

Május 22.
, szombat: SZEGED, Dóm tér, a Délmagyarország 100. születésnapja
Június 5., szombat: BUDAPEST, StarGarden Fesztivál - Jegyrendelés ITT!
Június 12., szombat: MISKOLC, Városi Szabadidőközpont - Jegyrendelés MÁtól, ITT!
Június 19., szombat: BÉKÉSCSABA, Városi Sportcsarnok - Jegyrendelés MÁtól, ITT!
Június 26., szombat: PÁPA, Városi Sportcsarnok - Jegyrendelés ápr. 15-től!
Július 2., péntek: SOPRON, VOLT Fesztivál - Jegyrendelés ITT!
Július 3., szombat: BALATONFÜRED - Jegyrendelés ápr. 15-től!
Július 14., szerda: ORFŰ (Pécs), EFOTT - Jegyrendelés MÁtól, ITT!
Augusztus 5., csütörtök: KÉMÉND (Szlovákia), V.IV Fest - Jegyrendelés ápr. 15-től!

És végezetül: megérkezett a hetedik és a talányos sorszámú 8 és feledik videónapló-bejegyzés a Jútyúb Akox Vlog csatornájára.  Katt IDE és IDE! Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Christus resurrexit: éljen április 4.! (2010-04-04)]]> Áldott Húsvétot kíván minden kedves olvasójának a www.akos.hu csapata!

MA, 2010. április 4-én, Húsvét vasárnap 12.40-kor, az Élő egyház című vallási híradóban adja le a Duna TV azt az anyagot, amelyet Ákossal a törökbálinti pódiumbeszélgetés alkalmával rögzítettek. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Húsvét. (2010-04-03)]]> Holnap, 2010. április 4-én, Húsvét vasárnap 12.40-kor, az Élő egyház című vallási híradóban adja le a Duna TV azt az anyagot, amelyet Ákossal a törökbálinti pódiumbeszélgetés alkalmával rögzítettek. Szívből ajánljuk!

Hogy könnyebben menjen a feltámadásra (esetleg a nyúlra) való várakozás, felkerült a Jútyúbra a talányos sorszámú 8 és feledik videónapló-bejegyzés, Juhász Viktor és Váraljai Tamás jóvoltából. A rövid tudósítás alpindeszkázás közben örökíti meg a Főhőst, miközben mások meg dolgoznak a SZINDBÁD DALA DualDisc MAXI programozásán. (A kiadvány azóta elkészült, sőt húsvéti ajándékként már be is érkezett a raktárba, úgyhogy a futárcég hamarosan kezdheti a kiszállítást!) Az AkoxVlog 08 és fél megtekintéséhez katt IDE! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Nagypéntek. (2010-04-02)]]> ]]> hu <![CDATA[Nagycsütörtök. (2010-04-01)]]> MA, 2010. április 1-jén, csütörtökön jelenik meg a Heti Válasz címlapinterjúja Ákossal, Sztereó hatás címmel. Nem áprilisi tréfa: Szindbád dala és a készülő új album mellett Stumpf András kérdései nyomán szó esik a hosszúra nyúlt szoclib végvonaglásról, árjapulcsis politikai mikiegerekről és a hiányzó kultúrpolitikai koncepcióról, amihez azért elhangzik néhány gondolatébresztő ötlet. Az anyaghoz Fürjes Viktória fotózott, a képek ITT láthatók. A kiadványba a neten is bele lehet lapozni: katt IDEAjánljuk!

Szintén MA, 2010. április 1-jén, a Juventus Rádió az egész napot Ákosnak szenteli: óránként egy-egy Ákos-dal hangzik fel. Aki figyelmes, ezzel még értékes nyereményeket is szerezhet. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[A válasz hete. (2010-03-31)]]> Holnap, 2010. április 1-jén, Nagycsütörtökön jelenik meg a Heti Válasz címlapinterjúja Ákossal, Stumpf András tollából. Ez nem tréfa! A cikk- és a címlap-előzetesért katt IDE! Az anyaghoz Fürjes Viktória fotózott, a képek ITT láthatók. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Ákos • SZINDBÁD DALA - jön a premier! SZINDBÁD TURNÉ 2010. Képmás. VLOG 07: Polgári rock! (2010-03-29)]]> Alig több mint egy hét múlva, 2010. április 6-án, kedden hallható először a készülő új album első kislemezdala! A SZINDBÁD DALA című szerzemény aznap lát napvilágot DualDisc formátumú maxin. A dal a Class FM hullámhosszain hangzik fel először: Ákos a Morning Show műsorában, Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani vendégeként mutatja be április 6-án, kedden reggel 8 és 9 óra között. A kiadvány már rendelhető a Webáruházban, KATT IDE!

Ugyancsak április 6-án jelenik meg a Képmás magazin áprilisi száma, benne egy remek interjú, amelyet Szám Kati, a lap főszerkesztője készített Ákossal és feleségével, Krisztával solymári otthonukban, annak kapcsán, hogy negyedik gyermeküket várják. Gebauer Hanga Klára fotóiért katt IDE!

A VIVA TV sem feledkezik meg Ákos születésnapjáról: jövő kedden minden órában egy-egy Ákos-klipet játszanak le. Az aznap 15 órától kezdődő Interaktív című műsorban pedig bemutatják a SZINDBÁD DALA videóklipjét.

Szintén ugyanezen a napon rengeteg fotó kerül a Galériába a klip előkészítő munkáiról, a jelmezpróbákról, bejárásokról és magáról a forgatásról.

A SZINDBÁD DALA klipforgatásán járt a TV2 stábja is, így április 6-án a 23:00-kor kezdődő Aktívban Ákos-interjú, rövid werkfilm és kliprészlet is látható lesz. Az Aktív másnapi, ápr. 7-i adása 20:10 órakor kezdődik, itt várhatóan lemegy a teljes klip! Ezt az adást  április 8-án, csütörtökön ismétlik meg a Mokka műsorában.

A SZINDBÁD-maxikiadvány megjelenését nagy várakozás előzi meg: DualDisc formátumban lát napvilágot (a DADC ausztriai gyárában készülő kétoldalas korong egyik fele CD, a másik fele DVD-formátumú). A különleges, DuraCase csomagolású „kislemez” tekintélyes anyagot tartalmaz: a SZINDBÁD DALA című szerzemény albumverziója, valamint további három remix szerepel a CD-oldalon. A DVD-oldalon az összes változat térhatású, DD5.1-es és DTS hanggal is meghallgatható. A gazdag képanyag tartalmazza a dal nagyszabású videóklipjét, amelyet nagyfilmes stábbal forgattak a Kecskeméti Katona József Színházban, Ákos maga rendezte, saját forgatókönyv alapján. Emellett a készülő album stúdiómunkáiba és a klipforgatásba is betekintést enged a videónapló, amelynek az első nyolc bejegyzése került a korongra. A dalt élőben is bemutatja az Ákos-zenekar a turné állomásain!

ÁKOS - SZINDBÁD TURNÉ 2010

Május 22.
, szombat: SZEGED, Dóm tér, a Délmagyarország 100. születésnapja
Június 5., szombat: BUDAPEST, StarGarden Fesztivál - Jegyrendelés ITT!
Június 12., szombat: MISKOLC, Városi Szabadidőközpont - Jegyrendelés ápr. 5-től!
Június 19., szombat: BÉKÉSCSABA, Városi Sportcsarnok - Jegyrendelés ápr. 5-től!
Június 26., szombat: PÁPA, Városi Sportcsarnok - Jegyrendelés ápr. 15-től!
Július 2., péntek: SOPRON, VOLT Fesztivál - Jegyrendelés ITT!
Július 14., szerda: ORFŰ (Pécs), EFOTT - Jegyrendelés ápr. 5-től!
Augusztus 5., csütörtök: KÉMÉND (Szlovákia), V.IV Fest - Jegyrendelés ápr. 15-től!

Jegyrendelés a turnényitó szegedi bulira:
   - Teljes áru jegyek (7.990Ft) ITT!
   - Kedvezményes előfizetői jegyek (4.990 Ft):
     - a Délmagyarország- és a Délvilág ügyfélszolgálati irodáiban:
        - Szeged, Szabadkai út 20., 06-62-567-835
        - Szeged, Gutenberg u. 5., 06-62-310-933
        - Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27., 06-62-242-419
        - Makó, Szegedi u. 9-13., 06-62-213-198
        - Szentes, Kossuth u. 8., 06-63-314-838

A szegedi turnényitányra a Kisalföld előfizetői is válthatnak kedvezményes jegyet:
     - Kisalföld hűségkártyával:
       - Kisalföld Sajtóház, recepció –
         Győr, Újlak u. 4/A, Tel.: 06-96-504-444
       - Kisalföld Pavilon –
         Győr, Baross út, Tel.: 06-96-504-525
       - Soproni Szerkesztőség –
         Sopron, Frankenburg u. 2/A, Tel.: 06-99-511-385
       - Mosonmagyaróvári Szerkesztőség –
         M.magyaróvár, Régi Vámház tér 14., Tel.: 06-96-577-577
       - Rábaközi Szerkesztőség –
         Csorna, Szent István tér 18., Tel.: 06-96-593-418

És végezetül: megérkezett a hetedik videónapló-bejegyzés az Ákos-stúdióból, a SZINDBÁD DALA énekfelvételeiről. Katt IDE! Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Krúdy. Elle. Emmer. Képmás. Válasz. MTA. (2010-03-27)]]> Krúdy Tamás interjúvolta meg Ákost az Elle Man számára. A közvetlen hangulatú beszélgetés a magazin következő számában jelenik meg, várhatóan 2010. április 16-án. Az íráshoz Emmer László fotózott, aki számos Ákos-album képanyagáért felelős: Ismerj fel, Hűség, A hét parancsszó, Vertigo, Új törvény, Andante. Csupán a fotókért is megéri majd a cikk, de az interjú is remek! Egyelőre néhány előzetes kép ITT látható. Szívből ajánljuk!

A Képmás magazin áprilisi számában jelenik meg az az interjú, amelyet Szám Kati, a lap főszerkesztője készített Ákossal és feleségével, Krisztával solymári otthonukban, annak kapcsán, hogy negyedik gyermeküket várják. Gebauer Hanga Klára fotóiért katt IDE!

A Heti Válasz címlapinterjút kért Ákostól. Stumpf András írása a 2010. április 1-jén megjelenő számban olvasható, és ez nem tréfa! A cikkhez Fürjes Viktória fotózott, a képek ITT láthatók.

Ákos a Magyar Tudományos Akadémia konferenciájának vendége volt, a rendezvény a 2011-es magyar EU-elnökség jegyében zajlott, Ákos kerekasztal-beszélgetésen vett részt Markó Iván balettművész-koreográfussal, Mácsai Pál színművésszel és Erdélyi Dániel filmrendezővel. A beszélgetés moderátora Ókovács Szilveszter volt. Az eseményről rövid összefoglaló olvashaó ITTGyuris Bütyök László színpadmester fotóiért katt IDE! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[MTA. Passió. Nagyhétfő. (2010-03-25)]]> Ákos holnap, 2010. március 26-án, pénteken a Magyar Tudományos Akadémia konferenciájának vendége lesz. A rendezvény a 2011-es magyar EU-elnökség jegyében zajlik, Ákos kerekasztal-beszélgetésen vesz részt Markó Iván balettművész-koreográfussal, Mácsai Pál színművésszel és Erdélyi Dániel filmrendezővel.

Most hétvégén, 2010. március 28-án, virágvasárnapon a Törökbálinti Művelődési Ház vendége lesz Ákos, ahol az ünnepi Passió-filmvetítés előtt Jókai Anna írónővel beszélget "a feltámadásba vetett hit erejéről és nemzetünk jövőjéről". Jó tág téma. Ajánljuk!

Hétfőn pedig egy újabb videónapló-bejegyzéssel,  friss koncertinfókkal és a SZINDBÁD DALA hamarosan bekövetkező nyilvános bemutatójának híreivel jelentkezünk!

]]>
hu
<![CDATA[ÁKOS • SZINDBÁD DALA. ELŐRENDELÉS!!! (2010-03-18)]]> A tervek szerint 2010. április 6-án, kedden jelenik meg az első kereskedelmi forgalomba kerülő kislemez a 2010. őszére várható, új Ákos-stúdióalbumról. Az új, karcos rock-szerzemény címe: SZINDBÁD DALA, a kiadvány mostantól előrendelhető a Webáruházban, KATT IDEÁkos legutóbbi maxi-kiadványai (Minden most kezdődik el – 2007, Negyven – 2008) meghaladták a hétezres példányszámot, dupla platina minősítést kaptak, hosszú hetekig vezették a Mahasz single-listáját. A legutóbbi Ákos-stúdióalbum, a 2006-os Még közelebb platinalemez lett és elnyerte az év rockalbumáért járó Fonogram-díjat. A 2009-es 40+ koncertlemez dupla platina lett és Fonogram-jelölést is kapott.

A SZINDBÁD-maxikiadvány megjelenését nagy várakozás előzi meg: DualDisc formátumban lát napvilágot (a DADC ausztriai gyárában készülő kétoldalas korong egyik fele CD, a másik fele DVD-formátumú). A különleges, DuraCase csomagolású „kislemez” tekintélyes anyagot tartalmaz: a SZINDBÁD DALA című szerzemény albumverziója, valamint további három remix szerepel a CD-oldalon. A DVD-oldalon az összes változat térhatású, DD5.1-es és DTS hanggal is meghallgatható. A gazdag képanyag tartalmazza a dal nagyszabású videóklipjét, amelyet nagyfilmes stábbal forgattak a Kecskeméti Katona József Színházban, Ákos maga rendezte, saját forgatókönyv alapján. Emellett a készülő album stúdiómunkáiba és a klipforgatásba is betekintést enged a videónapló, amelynek az első nyolc bejegyzése került a korongra.
Országos megjelenés: 2010. április 6.

A dalt élőben is bemutatja az Ákos-zenekar a SZINDBÁD TURNÉ 2010 előadásain:

Május 22., szombat: SZEGED, Dóm tér, a Délmagyarország 100. születésnapja - Jegyrendelés ITT!
Június 5., szombat: BUDAPEST, StarGarden Fesztivál - Jegyrendelés ITT!
Július 2.
, péntek: SOPRON, VOLT Fesztivál - Jegyrendelés ITT!
Július 14., szerda: ORFŰ (Pécs), EFOTT

]]>
hu
<![CDATA[Borkultusz - már újságként is!!! (2010-03-17)]]> A tavalyi esztendőben Pánczél Andrea boros műsort indított a tv2-n  Borkultusz címmel. Ugyanezen a címen mostantól egy elegáns magazin is megjelenik az újságárusoknál, az első szám éppen MA, 2010. március 17-én, szerdán lát napvilágot, benne Ákos mesél a borhoz fűződő viszonyáról, a készülő új stúdióalbumról, a hamarosan megjelenő SZINDBÁD DALA-maxiról, az Andante Borpatika alapításáról és a családjáról. A cikk fotóiért katt IDE! Szívből ajánljuk!]]> hu <![CDATA[R.I.P. 50 (2010-03-16)]]> Kaszás Attila ma lenne 50 éves.

KATT IDE és IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Forradalmi hírek: SZINDBÁD DALA. SZINDBÁD TURNÉ 2010. (2010-03-15)]]> Zúgjatok, harangok! Éljen márczius 15! Nem engedünk a 48-ból!

A tervek szerint 2010. április 6-án, kedden jelenik meg az első kereskedelmi forgalomba kerülő kislemez a 2010. őszére várható, új Ákos-stúdióalbumról. Az új, karcos rock-szerzemény címe: SZINDBÁD DALA, a kiadvány mostantól előrendelhető a Webáruházban, KATT IDEÁkos legutóbbi maxi-kiadványai (Minden most kezdődik el – 2007, Negyven – 2008) meghaladták a hétezres példányszámot, dupla platina minősítést kaptak, hosszú hetekig vezették a Mahasz single-listáját. A legutóbbi Ákos-stúdióalbum, a 2006-os Még közelebb platinalemez lett és elnyerte az év rockalbumáért járó Fonogram-díjat. A 2009-es 40+ koncertlemez dupla platina lett és Fonogram-jelölést is kapott.

A SZINDBÁD-maxikiadvány megjelenését nagy várakozás előzi meg: DualDisc formátumban lát napvilágot (a DADC ausztriai gyárában készülő kétoldalas korong egyik fele CD, a másik fele DVD-formátumú). A különleges, DuraCase csomagolású „kislemez” tekintélyes anyagot tartalmaz: a SZINDBÁD DALA című szerzemény albumverziója, valamint további három remix szerepel a CD-oldalon. A DVD-oldalon az összes változat térhatású, DD5.1-es és DTS hanggal is meghallgatható. A gazdag képanyag tartalmazza a dal nagyszabású videóklipjét, amelyet nagyfilmes stábbal forgattak a Kecskeméti Katona József Színházban, Ákos maga rendezte, saját forgatókönyv alapján. Emellett a készülő album stúdiómunkáiba és a klipforgatásba is betekintést enged a videónapló, amelynek az első nyolc bejegyzése került a korongra.
Országos megjelenés: 2010. április 6.

A dalt élőben is bemutatja az Ákos-zenekar a SZINDBÁD TURNÉ 2010 előadásain:

Május 22., szombat: SZEGED, Dóm tér, a Délmagyarország 100. születésnapja - Jegyrendelés ITT!
Június 5., szombat: BUDAPEST, StarGarden Fesztivál - Jegyrendelés ITT!
Július 2.
, péntek: SOPRON, VOLT Fesztivál - Jegyrendelés ITT!
Július 14., szerda: ORFŰ (Pécs), EFOTT

]]>
hu
<![CDATA[Ünnepi műsor. (2010-03-14)]]> Holnap, 2010. március 15-én, hétfőn este 22 órai kezdettel az m2 műsorán újból látható lesz a jubileumi koncertsorozatot megörökítő ÁKOS 40+ koncertfilm televíziós változata. Ajánljuk!
]]>
hu
<![CDATA[StarGarden. (2010-03-12)]]> Sajtótájékoztató keretében tegnap, 2010. március 11-én, csütörtökön jelentették be a szervezők, hogy június 4-5-én új fesztivál indul útjára Budapesten a Népstadion kertben. A StarGarden című esemény mottója “A legendák fesztiválja”, amely keretében 4 színpadon 2 nap alatt 40 hazai- és világsztár ad koncertet. A fellépők kivétel nélkül olyanok, akik az elmúlt évtizedek során mára klasszikussá érett dalokat és lemezeket alkottak, akiknek slágereit ma már generációk érzik sajátjuknak. A pazarnak mondható programkínálatban szerepel többek között a Deep Purple, a Kool & the Gang, az Animals, John Mayall, az Omega, a Korál, és még sokan mások.

A szervezők nyilatkozata szerint "az utóbbi évtizedek egyik legfontosabb hazai popkulturális ikonjaként" Ákosnak fontos és kiemelt helye van a legendák fesztiválján. Június 5-én, szombaton ő és zenekara lesz a Stargarden egyik fő fellépője. A 2010-es nyári turné egyetlen budapesti koncertjeként Ákos közel kétórás koncerttel várja rajongóit a SYMA Csarnokban.

A szervezők szerint a StarGarden igazi prémium esemény lesz, ahol a résztvevőket magas komfortfokozatú szolgáltatások, kulturált körülmények várják. A tartalmas koncertprogram mellett erre az alkalomra éttermek épülnek fel, a legnevesebb hazai borászok és pincészetek pedig széles kínálatot garantálnak a fesztiválozóknak.

Ákos és a StarGarden fesztivál szervezői különleges kedvezménnyel kedveskednek a rajongóknak. Az első 1000 vásárló, aki az Ákos webáruházban vált napijegyet 12.900 Ft helyett 10.900 Ft-ért juthat hozzá. Jegyrendelés ITT!

További info: ITT
]]>
hu
<![CDATA[Szabad a tér: TURNÉSTART! (2010-03-08)]]> Ákos a mai napon a Szegedi Szabadtéri Játékok sajtótájékoztatóján vett részt: az ő koncertje nyitja majd az évadot a Dóm téren, 2010. május 22-én. "Nulladik nap", "szuperkoncert": mindegy minek hívják, de a banda dörgedelmes turnéstartot tervez Szegeden. Ugyanezen a napon - a Délmagyarország című napilap 100. születésnapján - a Magna Cum Laude és a Tankcsapda is a húrokba csap. Nem lesz egyszerű program! A fotókért katt IDE! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Szállj fel magasra. (2010-03-07)]]> Két napon át zajlottak az énekfelvételek Ákos stúdiójában a készülő maxihoz. Műszaki részletek az eziránt érdeklődőknek: Wunder Audio CM7-es mikrofon, Rupert Neve preamp, LA-2A kompresszor: csupa brutál minőségű felszerelés. Az új dalra és a DualDisc maxi-kiadványra már csak egy hónapot kell várni: a tervek szerint 2010. április 6-án, kedden jelenik meg.
Az előrendelés egy hét múlva indul!
Ákos és a banda komoly tempót diktál: időközben leforgatták az új dal videóklipjét is (az előkészítésről és magáról a forgatásról több tonna fotó készült, a Galériában a klip bemutatójával egyidőben lesznek elérhetők), gyűlnek a remixek a maxihoz, készül a végleges 2010-es turné-menetrend. Juhász Viktor fotóiért katt IDE! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[PPKE. (2010-03-05)]]> Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a Stephaneum aulájában Horkay Hörcher Ferenc beszélgetett Ákossal közéletről és zenéről. Gyuris Bütyök László fotóiért katt IDE! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Kultbor. (2010-03-03)]]> Pánczél Andrea boros műsora a tv2-n fut  Borkultusz címmel. Ugyanezen a címen mostantól egy elegáns magazin is megjelenik az újságárusoknál, az első szám 2010. március közepén lát napvilágot, benne Ákos mesél a borhoz fűződő viszonyáról, a készülő új stúdióalbumról, a hamarosan megjelenő maxiról, az Andante Borpatika alapításáról és a családjáról. A cikkhez Imre Barna fotózott, a képekért katt IDE! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Irina Hekkerová. (2010-02-25)]]> Kedves Felhasználók! A mai napon, 2010. február 25-én, csütörtökön 09.10-kor támadás érte az akos.hu oldalát, feltehetően ennek következtében 35 percig nem voltunk elérhetők. Az okozott hibát helyreállítottuk, a leállásért elnézést kérünk - azok nevében is, akik kegyeskedtek kellemetlenkedni. Köszönjük a türelmet!

]]>
hu
<![CDATA[VLOG 06: Nóbel-díj. Hős Anya- és Hős Város-érdemrend. (2010-02-23)]]> "Chuck Norris 20 perc alatt dobolja fel a kétórás nagylemezt." Ákos és a csapat a Pannónia "C" hangstúdióban rögzíti a készülő új album első kislemezdalához a dobsávokat. Bánfalvi Sanya szívhez szóló játékát ultrabrutális mikrofonparkkal veszik fel, a munkálatoknál Ákoson kívül olyan szaktekintélyek bábáskodnak, mint Varga Béla dobtechnikus, Gyuris Bütyök László színpadmester, Lepe, valamint Róbert Balázs és Szabó Viktor hangmérnökök, no meg az elmaradhatatlan, örökké üvöltöző Sellyei, akinek speciális felvételi technikáiba is betekintést nyerhet a néző. A stúdióásatások során megtalálják Háry Péter régi hangszerét, a Chapman Stick-et: ez az AkoxVlog számára alkalmat ad némi retróvideózásra is 2005-ből. A hajnalig tartó stúdiómunkát Juhász Viktor újabb videónapló-bejegyzése örökíti meg, a megtekintéshez katt IDE!

A vonatkozó fotógaléria ITT érhető el Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Leányszöktetés és más történetek. (2010-02-17)]]> A böjt előtti utolsó estén Szigethy Gábor irodalomtörténész és Ákos tartott Krúdy-felolvasóestet a hangoskönyv anyagából az Andante Borpatikában. Az ismét derűs hangulatú estén a vendégek közt feltűnt a Ránki Dezső-Klukon Edit zongoraművész-házaspár, valamint a Patika állandó fellépőjeként is ismert Szekeres László zongorista. A rockműfajt az Ákos-zenekar gitárosa, Kékkői Zalán képviselte. Gyuris Bütyök László fotóiért katt IDE! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Roland. (2010-02-16)]]> Ákos hangszertámogatója hosszú évek óta a Roland. Szindbád legújabb kori magyar hangja a mai Krúdy-est előtt a Roland-honlapnak nyilatkozott az általa használt technikáról, de szó esik a TURNÉ 2010 előkészületeiről is. Katt IDE! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Bálint-napi dobpergés. (2010-02-16)]]> Sebestyén Márta és Andrejszki Judit adott fantasztikus hangulatú Bálint-napi koncertet az Andante Borpatikában. Csakúgy, mint egy évvel ezelőtt, a hölgyek felkérésére Ákos a Hamletből olvasott fel egy Valentin-aktualitású részletet angolul és magyarul, ez utóbbit Arany János fordításában. Gyuris Bütyök László színpadmester fotósorozata ITT látható.

A fellépésről Ákos a Pannónia "C" hangstúdióba vágtat, a készülő új album első kislemezdalának dobfelvételére. Bánfalvi Sanya szívhez szóló játékát ultrabrutális mikrofonparkkal rögzítik, a felvétel születésénél Ákoson kívül olyan szaktekintélyek bábáskodnak, mint Varga Béla dobtechnikus, Gyuris Bütyök László színpadmester, Lepe, valamint Róbert Balázs és Szabó Viktor hangmérnökök, no meg az elmaradhatatlan Sellyei. A hajnalig tartó menetet Juhász Viktor fotói örökítik meg, a megtekintéshez katt IDE! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Bálint-napi zenés ajándékkosár! (2010-02-13)]]> A derűs, hófúvással tarkított importünnepre két új videónapló-bejegyzéssel készült az AkoxVlog: Juhász Viktor operatőr-vágó-rendező jóvoltából az első, a második és harmadik rész után itt egy rövid tudósítás a Magyar Tudományos Akadémia báljáról, ahol Ákos díszvendégként Krúdy-novellákat adott elő - katt IDE! -, valamint megérkezett az újabb kisfilm Ákos stúdiójából, a folytatódó gitárfelvételekről - ITT tekinthető meg. (A vonatkozó fotósorozatok ITT és ITT láthatók.)

Készül az új album, az első dal megjelenése áprilisra várható egy DualDisc maxi és egy vadonatúj klip képében. Májusban indul a turné, nagyvárosok, fesztiválok, a műsorban egy-két új nóta is helyet kap, de a régebbiek is friss hangszerelésben szólalnak majd meg. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Esztétika. (2010-02-12)]]> "Érzékenység és mélység." A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Esztétika Tanszékének honlapján kritika olvasható a 40+ című dupla koncert-CD-ről, Bradák Soma tollából. Katt IDEAjánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[NoGram. (2010-02-11)]]> A Fonogram díjkiosztóján Ákos legutóbbi koncertkiadványa, a platinalemezes ÁKOS 40+ című dupla CD jelöltként szerepelt Az év hazai klasszikus pop-rock albuma kategóriában. A kategória győztese a Back II Black lett. Gratulálunk!

]]>
hu
<![CDATA[GramFonó. (2010-02-10)]]> MA,  2010. február 10-én, szerdán, 20 órai kezdettel rendezik meg a magyar zenei élet kiemelkedő eseményét, a Fonogram - Magyar Zenei Díj Gálaestet. A hazai zenei élet egyik legfontosabb díjkiosztójának jelöltjei között Az év hazai klasszikus pop-rock albuma kategóriában ÁKOS legutóbbi kiadványa, a 40+ című platinalemezes dupla koncert-CD is szerepel! A nomináltak teljes listája ITT olvasható. A végeredményre a gálaesten derül fény, amelyet a Magyar Televízió  élőben közvetít. Ajánljuk!
]]>
hu
<![CDATA[Szindbád az Akadémián. (2010-02-09)]]> Idén a Magyar Tudományos Akadémia bálja a "Szindbád az Akadémián" címet viselte. Ákos a rendezvény díszvendégeként az elnök, Pálinkás József asztaltársaságában foglalt helyet feleségével, Krisztinával együtt. Mellettük Szigethy Gábor irodalomtörténész és felesége, Gábor Júlia, Vizy E. Szilveszter (az MTA volt elnöke), Paczolay Péter (az Alkotmánybíróság Elnöke), Kopits György (a Költségvetési Tanács elnöke), valamint partnereik ültek, a Ránki Dezső-Klukon Edit zongoraművész-házaspárral egyetemben. Juhász Viktor képsorozatán Tiffán Ede villányi borász, Járai Zsigmond egykori jegybankelnök és Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke is szerepel. A fotókért katt IDE! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[A harmadik vlogbejegyzés. (2010-02-06)]]> Juhász Viktor egyre zseniálisabb videóbejegyzéseket készít az AkoxVlog számára a készülő új album és a 2010-es turné kapcsán, ekszkluzíve az Ákos-stúdióból. A harmadik részlet Ákost hólapátolás és málházás közben kapja rajta Kálló Péter gitártechnikus/hangszer-ész társaságában. A nap végére befut a zenekar is egy nagyobb megbeszélésre a turné és a klip előkészületeiről. Az anyag ITT érhető el. Szívből ajánljuk! (Vik-tor, Vik-tor!)

Ugyanezen a napon fotók is készültek, a galéria ITT látható. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[A kilencfejű rém. (2010-02-05)]]> Újabb tonnányi felszerelés érkezik a már amúgy is túlzsúfolt Akox2 Stúdióba, így összesen két láda és kilenc fej biztosítja a megrázó összhatású gitárhangzást: a JCM800, a JMP, egy Metropoulos és egy Custom Audio, valamint Lepe, Sellyei, Kálló Péter, a fotós/operatőr Juhász Viktor és Ákos. Selyem rábeszélésére Suhr gitárokat is kipróbálnak, előkerül Kálló Peti vintage Les Paul modellje is. Lázas stúdiómunka, szó szerint; rommá játszott ujjbegyek; a Pantokrator, a Szűzanya és Szindbád is rezzenéstelen arccal figyeli az eseményeket. Juhász Viktor szépséges fotóiért katt IDE! Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Marshall, hólapát. (2010-02-04)]]> Ákos órákon át havat takarít, hogy a gitárládákat a stúdióba szállítmányozó autó le tudjon pakolni a solymári hómezőkön (Sztársors 2010, Hungary). A málha behordása után Kálló Péter (hangszerész, gitártechnikus és multiinstrumentalista) vezényletével felszabadultan gitárhangzást csiholnak eszeveszett hangerő mellett. Szinte lángolnak a csövek! Estére befut a zenekar is egy nagyobb megbeszélésre, ahol a tavaszra várható klipes szerzeményről  és a turnén játszandó dalokról zajlik az eszmecsere. A tegnapi eseményeket Juhász Viktor nagyszerű fotói örökítik meg ITT. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Palatinus. (2010-02-03)]]> A MAHASZ közlése szerint az ÁKOS 40+ című koncertalbum elérte a platina minősítést! A dupla CDFonogram - Magyar Zenei Díj Gálaesten is jelölt Az év hazai klasszikus pop-rock albuma kategóriában. Az ÁKOS 40+ DVD-változata pedig már DUPLA PLATINA! Köszönjük!]]> hu <![CDATA[Fonogram. (2010-02-02)]]> A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (MAHASZ) - együttműködésben az Előadóművészi Jogvédő Irodával (EJI) - 2010. február 10-én, szerdán, este 20 órai kezdettel rendezi meg a magyar zenei élet kiemelkedő eseményét, a Fonogram - Magyar Zenei Díj Gálaestet. A hazai zenei élet egyik legfontosabb díjkiosztójának jelöltjeit a mai napon hozták nyilvánosságra: Az év hazai klasszikus pop-rock albuma kategóriában ÁKOS 40+ című legutóbbi kiadványa is jelöltként szerepel! A nomináltak teljes listája ITT olvasható. A végeredményre a gálaesten derül fény, melyet a Magyar Televízió  élőben közvetíteni fog.
]]>
hu
<![CDATA[Glamour-szavazás. Szindbád a Borpatikában. (2010-01-31)]]> Idén másodszor díjazza a Glamour magazin az olvasók által legjobbnak ítélt divattervezőt, modellt, színésznőt, műsorvezetőnőt, énekesnőt, valamint a legsármosabb férfit - ez a titulus valójában "a Glamour olvasói által leginkább kedvelt, becsült és elismert" férfit jelenti. Az olvasói javaslatok alapján összeállított listában Ákos is jelöltként szerepel. A kedvencekre ITT lehet voksolni. A szavazók között értékes nyereményeket sorsolnak ki, többek között belépőket a márciusi díjátadó gálára. Varga Ágota fotói az Ákossal készült interjú közben készültek, ITT tekinthetők meg. Ajánljuk!

Ákos a forgatásról az Andante Borpatikába rohant: Szigethy Gábor irodalomtörténésszel ismét Krúdy-felolvasóestet tartott a hangoskönyv anyagából.  A remek hangulatú estén a vendégek közt feltűnt Mécs Károly és Tompos Kátya színművész is, Barkó Judit televíziós műsorvezetővel egyetemben. Gyuris Bütyök László színpadmester fotói megtekinthetők ITT! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Basszová gitárová. (2010-01-27)]]> Egy újabb kemény műszak a gyárban. Négy férfi, egy eset: Ákos már semmit se szégyell, most éppen basszusgitározik, Sellyei fejfájással küszködik, Lepe csak néz és szakért, Juhász Vittorio pedig fotózta mindezt. A képekért katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Schneider Fáni. (2010-01-18)]]> Zkari kari, vézna dobos, jazz-funky és fusion, Jávor-bajusz. Cementeszsákok, sok füst, kevés fény, nullakettes vodka. Szegény anyám mondta is. Itt az AkoxVlog újabb rövid videójelentése a készülő új album és a 2010-es turné kapcsán, ekszkluzíve az Ákos-stúdióból. Juhász Viktor operatőr jóvoltából a második részlet ITT érhető el.

A zenekari karácsony fotóiért katt IDE, a gitárfelvétel képanyaga pedig ITT tekinthető meg. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[A selyem és a méz: gitárfelvétel! (2010-01-17)]]> Az első gitárfelvételek zajlottak Ákos stúdiójában az új albumhoz: moderált hörgéssel és csörömpöléssel mutatkozott be az új Telecaster Deluxe. A kíméletlen húrnyúzás közben Lepe és Sellyei "Selyem" Tamás hangmérnök sanyargatta a potmétereket. Miután a Főhős déltől estig rojtosra gitározta az ujjait, feleségével az V. Magyar Borok Báljára rohant, talpig szmokingban. A mindig éber Juhász Viktor fotói ITT tekinthetők meg. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Évadnyitó. (2010-01-16)]]> Ákos és Szigethy Gábor irodalomtörténész évadnyitó Krúdy-felolvasóestet tartott a hangoskönyv anyagából az Andante Borpatikában.  Teltház, fergeteges hangulat, mint mindig. A vendégek közt feltűnt Blaskó Péter színművész is. Gyuris Bütyök László színpadmester fotói megtekinthetők ITT! Legközelebb 2010. január 29-én. pénteken lesz Krúdy-est a Patikában. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Forza, Juve! (2010-01-03)]]> MA, 2010. január 3-án, vasárnap reggel 7.45-kor Ákos a Juventus Rádió élő adásában Várkonyi Attilának ad telefoninterjút az idei tervekről, eseményekről, valamint a videóblogról. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Fiatalság, bolondság. (2010-01-02)]]> S.O.S. gyorshírek! Holnap, 2010. január 3-án, vasárnap reggel 7.45-kor Ákos a Juventus Rádió élő adásában Várkonyi Attilának ad telefoninterjút az idei tervekről, eseményekről, valamint a videóblogról. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[2010: új kezdet. (2010-01-01)]]> Új év, új kezdet. És egy készülő új Ákos-stúdióalbum. A Főhős - a korábbi szokásoktól eltérően - most először  a  frissen formálódó korong munkálataiba is betekintést enged egy külön Ákos Videóblog formájában. Január 1-jétől folyamatosan kerülnek fel részletek, exkluzív felvételek az Akox2 stúdióból a Jutyúb AkoxVlog oldalára. Az első részlet már ITT meg is tekinthető. Ajánljuk!]]> hu <![CDATA[BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT! (2009-12-31)]]> Ákos és az akos.hu csapata boldog új esztendőt kíván minden kedves olvasónak!

Munkás év van mögöttünk. A jubileumi, akusztikus turné második szakasza, rengeteg koncert, a három kiadvány előkészítő munkái, az ÁKOS 40+ című, aranylemezes dupla CD, a platina DVD és az első magyar zenei blu-ray kiadása, valamint a kész és a még készülő új dalok. Jövőre áprilisra várható egy új kislemezdal, májustól júliusig rockos turnéelőadások és - ha minden jól megy - őszre az új stúdióalbum. 2009 eseményei ITT olvashatók, az esztendő fotói pedig ITT érhetők el. Találkozunk 2010-ben!

Az Ákos-történet 2009-es fejezete:

Rátóti Zoltán színművész meghívására Ákos is fellép a Nemzeti Színházban, az őrségi Magyarföld falu fatemplomának felépítéséért rendezett jótékonysági esten. Olyan nagyszerű művészek mellett lép színpadra mint Blaskó Péter, Ráckevei Anna, Rudolf Péter színészek, Gulyás Dénes, Kiss B. Attila, Miklósa Erika operaénekesek és még sokan mások. A Danubius Rádió szavazásán Ákos 2008. legjobb énekese, az év dala kategóriában pedig a Negyven győzött! (A dal ekkor 40 hete (!!!) első a Mahasz single listáján, a DualDisc formátumú kislemez pedig platina minősítést kapott.) Ákos a szervezők felkérésére lép fel Az év üzletembere - Entrepreneur of the Year 2008 díjátadó gálán a Marriott Hotelben. Czomba Imre zongorakíséretével énekel, de Presser Gábor is színpadra hívja, hogy együtt adják elő a Gondolj rám című régi LGT-számot, amelyet korábban a Magyar Dal Napján játszottak közösen. Ákos és Szigethy Gábor irodalomtörténész országszerte több helyen tart Krúdy-estet a Kaland a régi királlyal című hangoskönyv anyagából. Budapest, Esztergom és Veszprém után az író szülővárosába, Nyíregyházára is eljutnak. A világhírű népdalénekes, Sebestyén Márta és a reneszánsz muzsikájának avatott művésze, Andrejszki Judit fantasztikus hangulatú Bálint-napi koncertjén Ákos a Hamletből olvas fel angolul és magyarul. Ákos a Magyar Borok Báljának vendége, két dal erejéig fel is lép a rendezvényen. Közzéteszik az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 állomásait: a budapesti koncertre néhány hét leforgása alatt elfogy az összes jegy, így dupla előadást hirdetnek. A fertőrákosi barlangkoncertre négy hónappal az előadás előtt elkel minden jegy. A 2003-as dupla Andante-koncertalbum – megjelenése után csaknem hat esztendővel! – a 21. helyen újra belép az albumlistára. A dupla platina, háromlemezes Még közelebb-DVD és Az utolsó hangos dal 2004-es koncertfilmje egyszerre szerepel a DVD TOP 20-ban. A Single listát megjelenése óta, tehát csaknem egy éve (!) vezeti a Negyven című jubileumi dal, míg a 2007-es Minden most kezdődik el "visszaszorul" a 3. helyre: ez némileg érthető is: kevés nóta szokott 84 hetet tölteni a TOP 10-ben... A legnépszerűbb videómegosztó oldalon közzéteszik a Persze hajnal van megint 2008-as koncertklipjét: a felvételt alig egy hét alatt több mint 8.000 érdeklődő tekinti meg. Ezzel egyidőben a Nem ér semmit a dal tangóharmonikás koncertverzióját április 3-án mutatja be a VIVA TV. Április 6-án a Sláger Rádió reggeli műsorában mutatkozik be Ákos vadonatúj szerzeménye, a Gumicukor, és az élő adásban a beszélgetés mellett muzsikál is zenésztársaival.  Másnap Ákos a Kisfaludy Szalon vendége Győrött, a Zichy-kastélyban. A Feltámadásra várva című beszélgetés során Krúdy Gyula novellái mellett Babits és Pázmány műveit és saját verseit adja elő, valamint a Szentírásból olvas fel. A Gumicukor című dalt a Fábry-showban játssza el zenekarával. Április 18-án Győrött indul útnak az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009, amelyet további tizennégy állomás követ. Budapesten ismét dupla előadás, Ákos közönsége megtölti a debreceni Főnix Csarnokot és a szegedi Városi Sportcsarnokot is, Tatabánya városában szintén csordultig telt ház várja a produkciót. A VOLT Fesztivál nyitókoncertje szintén nagy siker, másnap Ákos a fesztivál részeként Szigethy Gábor társaságában rendkívüli Krúdy-felolvasóestet is tart, a Sepultura beállásának hangárnyékában. A turné további négy nyári előadással egészül ki. Hódmezővásárhelyen a beszékezett Kossuth téren tízezren hallgatják a zenekart. A koncert másnapján dr. Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanád egyházmegye püspöke, dr. Lázár János polgármester és Bán Csaba református lelkész mellett maga is felszólal a Szent István téren tartott városi ünnepségen. A jubileumi akusztikus turné a határon túlra is eljut: augusztus 30-án, az erdélyi Kézdivásárhelyen dörren a banda. A Székely Újság címlapja szerint húszezernél is többen voltak kíváncsiak Ákos koncertjére! A fergeteges hangulatú bulit az eső sem tudja elmosni, az igen lelkes tömeg mindvégig kitart. A turnézáró előadásnak szeptember 4-én a Dunaújváros Főiskola ad otthont. Az egy évvel korábban indult jubileumi akusztikus sorozat 29 előadást élt meg, apró színháztermektől húszezres szabadtéri koncertekig sokféle helyszínen volt hallható, összesen 65.000 érdeklődő látta. A zenekar és a komplett produkció 8.898 kilométert utazott az előadások kapcsán. A műsor több fazonigazításon esett át, csiszolódott a repertoár, egyre izgalmasabb lett a látvány, tisztult a megszólalás. A Bormarketing Kht. a magyar borkultúrát népszerűsítő kampányához kéri fel Ákost, olyan nevek mellett, mint Rudolf Péter, Lukács Sándor és Ónodi Eszter színművészek, Borbás Marcsi műsorvezető, valamint Zséda, Novák Péter és Stahl Judit. Alig ér véget az országjáró turné, Ákos újra a Krúdy-hangoskönyv anyagával lép fel: a produkció éppen a 30. előadással zárja a 2009-es évadot. Várpalotán Szabó Pál Csaba, a Trianon Múzeum igazgatója Cseh Tamás helyére invitálja a kuratóriumba. Az Ákos-honlap látogatói és a VIVA TV nézői szavazással döntik el, hogy melyik klip képviselje a jubileumi, akusztikus koncerteket megörökítő kiadványt a zenetévéken: a Dúdolni halkan 2009-es verziója kapja a legtöbb szavazatot. Az ÁKOS 40+ című dupla CD / DVD október 2-án lát napvilágot. A 15 órától induló, remek hangulatú dedikálás hajnali negyed kettő tájban ér véget: Ákos 10 órán és 10 percen kereszül osztja az aláírásokat. Mindkét kiadvány az 1. helyen nyit a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (MAHASZ) hivatalos lemezeladási listáján! A Playboy magazin magyar kiadása a tizedik születésnapját gazdag lapszámmal ünnepli: a leporelló ezúttal egy hatalmas csoportkép, csaknem 130 meghatározó magyar közéleti személy részvételével: Ákos is meghívást kap a fotózásra. Az origo.hu zenei oldala, a Quart nagyinterjút készít Ákossal. A Szerelmes földrajz stábja két napon át forgat Ákossal a Balaton-felvidéktől Solymáron át a kies Budapestig.. A műsort november 7-én mutatja be a Duna TV. December első napjaiban boltokba kerül az ÁKOS 40+ BLU-RAY kiadvány. Ez az első magyar zenei Blu-ray! Az előadás komplett felvételét tartalmazza HD minőségben, rengeteg extra tartalommal. A SONY Magyarország külön akcióval készül: bizonyos blu-ray lejátszókhoz Ákos kiadványát adják ajándékba. A Kommentár Alapítvány rendezvényén, a „Közösségi terek ma és holnap” című konferencián Simon L. László (az Írószövetség titkára, költő, író), Balatoni Mónika (dramaturg, rendező), Baán László (a Szépművészeti Múzeum főigazgatója) és Borókai Gábor (a Heti Válasz főszerkesztője) társaságában nyilvános beszélgetésen vesz részt.

]]>
hu
<![CDATA[Ponthú. (2009-12-28)]]> "A lemezen keresztül is átjön, mennyire jól érezte magát és egymást a 6 kiváló zenész és közönsége." A zene.hu oldalon Balázs András kritikája olvasható az ÁKOS 40+ című dupla CD-ről. Katt IDE! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Mamegy. Info. A mesélő. (2009-12-27)]]> MA, 2009. december 27-én, vasárnap este 20:05 kezdettel az m1 adásában látható az Ákos 40+ koncertfilm televíziós változata. Szívből ajánljuk!

Ákos még az adventi időszakban adott interjút az Info Rádiónak. Az anyag már írásban is elérhető a rádió honlapján, Kaposi Dávid szerkesztő jóvoltából. Katt IDE! Ajánljuk!

Ugyanezen a honlapon valóságos kincs az Andante Borpatika állandó fellépőjének, Berecz András mesemondónak karácsonyi interjúja, öt oldalon keresztül, ITT. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[ÁKOS 40+ az m1-en. (2009-12-26)]]> Holnap, 2009. december 27-én, vasárnap este 20:05 kezdettel az m1 adásán látható az Ákos 40+ koncertfilm televíziós változata. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[BOLDOG KARÁCSONYT! (2009-12-24)]]> Ákos és az akos.hu csapata boldog Karácsonyt kíván minden kedves olvasónak!
Három nap múlva, 2009. december 27-én, vasárnap este 20:05 kezdettel az m1 adásán látható az Ákos 40+ koncertfilm televíziós változata, ahol az adás megengedi, HD-ben. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Zenekari kari. (2009-12-22)]]> Ákos zenehallgatásra és karácsonyozásra hívta a 2010-es zenekar és stáb tagjait a stúdióba. Halk tivornya keretében mutatta be a készülő dalokat és a turné színpadtervét, valamint átadta az ÁKOS 40+ aranylemezeket is. Juhász Viktor fotósorozatához katt IDE! A képeken Fiák Kriszta asszisztens, Snoopy koncerthangmérnök, Kálló Peti hangszerész, Lepe stúdióhangmérnök és Bütyök színpadmester mellett, Szakos Krisztián, Samu, Kékkői Zalán és Bánfalvi Sanyi is megjelenik. Boldog Karácsonyt kívánunk!

]]>
hu
<![CDATA[Arany és platina. (2009-12-18)]]> Örömmel tudatjuk, hogy a  Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (MAHASZ) immár hivatalosan is aranylemezzé  nyilvánította az októberben boltokba került ÁKOS 40+ dupla koncert CD-t, az ÁKOS 40+ DVD pedig platina státuszba ért!!! Köszönjük minden vásárlónak!]]> hu <![CDATA[Way. (2009-12-17)]]> tól, 2009. december 17-től, csütörtöktől kapható az újságárusoknál a WAY magazin - negyedévente jelentkező életmód magazin, melynek címlapinterjúja ezúttal Ákossal készült. Ajánljuk!]]> hu <![CDATA[Aktív Extra. (2009-12-14)]]> MA, 2009. december 14-én, hétfőn este 20:03-tól a TV2  Aktív Extra című műsorában exkluzív részleteket mutatnak be az ÁKOS 40+ BLU-RAY kiadványból. Az adás már  megtekinthető a műsor honlapján, ITT. Ajánljuk! ]]> hu <![CDATA[Dedikafotók! (2009-12-12)]]> A jubileumi akusztikus turné anyagát megörökítő ÁKOS 40+ című blu-ray megjelenése alkalmából tartott dedikálást Ákos a nemrég megnyitott ALLEE áruházban, a Sony Centerben. (A Sony Magyarország akciójában országszerte minden Sony Centerben vásárolt BD-lejátszóhoz ajándékba adják Ákos világszínvonalú kiadványát.) Az eseményről Erdélyi Gábor fotói tudósítanak, ITT! Ajánljuk!

A PR Herald az ÁKOS 40+ blu-ray sajtótájékoztatóján járt, a tudósítás ITT olvasható. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Olé Allee: MA DEDIKA!!! (2009-12-11)]]> A SONY Magyarország külön akcióval készül az Ákos 40+ BLU-RAY kapcsán: országszerte a SONY saját boltjaiban vásárolt BD-lejátszókhoz az  új kiadványt adják ajándékba. Az akció decembertől a készlet erejéig tart. MA, december 11-én, pénteken 15 és 17 óra között Ákos dedikál a BLU-RAY megjelenése kapcsán! A helyszín: ALLEE bevásárló központ - SONY CENTER (2. emelet) - 1117 Budapest, Október 23. út. Fontos: a dedikálás limitált idejű lesz, Ákos csak a 40+ dupla CD / DVD / blu-ray kiadványokat dedikálja! A helyszínen - az új kiadvány mellett - akciós BD-lejátszó is vásárolható. Mindenkit szeretettel várunk!]]> hu <![CDATA[Holnap dedix. (2009-12-10)]]> A SONY Magyarország külön akcióval készül az Ákos 40+ BLU-RAY kapcsán: országszerte a SONY saját boltjaiban vásárolt BD-lejátszókhoz az  új kiadványt adják ajándékba. Az akció decembertől a készlet erejéig tart. HOLNAP, december 11-én, pénteken 15 és 17 óra között Ákos dedikál a BLU-RAY megjelenése kapcsán! A helyszín: ALLEE bevásárló központ - SONY CENTER (2. emelet) - 1117 Budapest, Október 23. út. Fontos: a dedikálás limitált idejű lesz, Ákos csak a 40+ dupla CD / DVD / blu-ray kiadványokat dedikálja! A helyszínen - az új kiadvány mellett - akciós BD-lejátszó is vásárolható. Mindenkit szeretettel várunk!]]> hu <![CDATA[Sztár-szélessáv. (2009-12-09)]]> Az m1-en sugárzott Sztársáv Ákos-adása már megtekinthető a neten! A Főhős mellé két régi barát, Samu és Kentaur érkezett a stúdióba. A műsorvezető Gundel Takács Gábor, a szerkesztő pedig Csizmár Edina. Katt IDEAjánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Emegy. Blúréj. (2009-12-08)]]> MA, 2009. december 8-án, kedden 21:05-től az m1-en futó Sztársáv című műsor ezúttal Ákossal foglalkozik. A Főhős mellé két régi barát, Samu és Kentaur érkezik a stúdióba. A műsorvezető Gundel Takács Gábor, a szerkesztő pedig Csizmár Edina. Ajánljuk!

A jubileumi akusztikus turné anyagát megörökítő ÁKOS 40+ című blu-ray megjelenése alkalmából tartott sajtótájékoztatót Ákos az Andante Borpatikában. Erdélyi Gábor fotói már megtekinthetők ITT! Ajánljuk!]]>
hu
<![CDATA[Sztársáv. Karácsonyi akció. (2009-12-07)]]> Holnap, 2009. december 8-án, kedden 21:05-től az m1-en futó Sztársáv című műsor ezúttal Ákossal foglalkozik. A Főhős mellé két régi barát, Samu és Kentaur érkezik a stúdióba. A műsorvezető Gundel Takács Gábor, a szerkesztő pedig Csizmár Edina. Ajánljuk!
 
Az Ákos-webáruház az ünnepek közeledtével karácsonyi akciót hirdet: számos kiadvány most exkluzív áron vagy épp egyedi csomagban vásárolható meg. Az akció 2009. december 6-tól 2009. december 31-ig tart. További részletekért KATT IDE! Ajánljuk!
]]>
hu
<![CDATA[Ákos 40+ BLU-RAY. SONY akció. (2009-12-04)]]> tól, 2009. december 4-től, péntektől kapható az ÁKOS 40+ BLU-RAY kiadvány! Várható teljes országos megjelenés: december 9.! A SONY Magyarország külön akcióval készül a kiadvány kapcsán: bizonyos blu-ray lejátszókhoz az Ákos 40+ BLU-RAY-t adják ajándékba. Az akció decembertől a készlet erejéig tart. Az érintett lejátszók listáját hamarosan közzétesszük. Ami már biztos: december 11-én, pénteken 15 és 17 óra között dedikálást tart Ákos a BLU-RAY megjelenése kapcsán! A helyszín: ALLEE bevásárló központ - SONY CENTER (2. emelet) - 1117 Budapest, Október 23. út. Fontos: a dedikálás limitált idejű lesz, és kizárólag az új kiadványokat dedikálja Ákos!

ÁKOS 40+ - BLU-RAY
– A jubileumi, exkluzív dalestek teljes anyaga képhordozón –

2008. szeptemberétől egy éven át jubileumi, akusztikus előadásokkal járta az országot Ákos és zenekara. Ezalatt 29 koncertet adtak, 65.000 érdeklődőnek zenéltek, a produkció összesen 8.898 kilométert utazott. Az előadás mindenütt fergeteges siker volt, a katartikus csönd és az álló ováció egyetlen koncerten sem maradt el. Számos helyszínen adtak dupla koncertet a nagy érdeklődés miatt.

Az elegáns, látványos turnét BLU-RAY kiadvány örökíti meg, amely az előadás komplett felvételét tartalmazza, HD minőségben. Ez az első magyar zenei Blu-ray! Extraként a feliratokat, két hangnormát (tömörítés nélküli PCM 2.0 és 5.1), a 2008-as  turnédalokat, két werkfilmet, egy turnéelőzetes kisfilmet, valamint két korábbi anyag (az Adj hitet  videóklipje és a Három akusztikus dal a Borpatikában című kisfilm) HD minőségű változatát  kapjuk. A kiadvány remek képanyaggal ellátott füzettel,  Elite Single Blu-Ray tokban lát napvilágot. A Blu-Ray országos megjelenése: 2009. december 9., de az Ákos-webáruház vásárlói már pár nappal korábban, 2009. december 4-én hozzájuthatnak a kiadványhoz!!!

]]>
hu
<![CDATA[Rockinform. (2009-12-03)]]> MA, 2009. december 3-án, csütörtökön lát napvilágot a Rockinform  zenei magazin december-januári száma, melyben  egy terjedelmes  interjú olvasható Ákossal. A riporter Gergácz László volt. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Horizon. (2009-12-01)]]> MA, 2009. december 1-jén, kedden jelenik meg a MALÉV fedélzeti magazinja, a HORIZON  decemberi száma, amelyben egy hosszas Ákos-interjú olvasható a Baptista Szeretetszolgálat által életre hívott Cipősdoboz-akcióról. Az újság december hónapban minden MALÉV járaton megtalálható. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[A szeretet árvái. (2009-11-29)]]> Ákos november közepén ismét Erdélyben töltött pár napot, ezúttal is meglátogatta Böjte Csaba parajdi gyermekotthonát, a Szent Borbála Házat. MA, 2009. november 29-én, Advent első vasárnapján 16:40-től a Duna TV adásán látható A szeretet árvái című műsor, amely a napköziotthonról szól. Az adásban Ákos is megszólal. Szívből ajánljuk! ]]> hu <![CDATA[Holnap Duna. (2009-11-28)]]> Ákos november közepén ismét Erdélyben töltött pár napot, ezúttal is meglátogatta Böjte Csaba parajdi gyermekotthonát, a Szent Borbála Házat. Holnap, 2009. november 29-én, Advent első vasárnapján 16:40-től a Duna TV adásán látható A szeretet árvái című műsor, amely a napköziotthonról szól. Az adásban Ákos is megszólal. Szívből ajánljuk!
]]>
hu
<![CDATA[Advent és évadzárás a Patikában. (2009-11-27)]]> Ákos és Szigethy Gábor irodalomtörténész jubileumi Krúdy-felolvasóestet tartott a hangoskönyv anyagából az Andante Borpatikában: a 30. előadás egyben a 2009-es évad utolsó Krúdy-estje volt.  Teltház, fergeteges hangulat, mint mindig. Gyuris Bütyök László színpadmester fotói már megtekinthetők ITT. Ajánljuk!

Az adventi időszakban még jónéhány nagyszerű program és a legjobb borok várják az érdeklődőket az Andante Borpatikában. December 10-én, csütörtökön a Vivat Bacchus lép fel. Másnap, december 11-én, pénteken Sebestyén Márta műsora, december 17-én, csütörtökön Lovász Irén ünnepi koncertje látható-hallható. December 22-én, kedden a nagyszerű tokaji borász, Áts Károly karácsonyi borkóstolójára kerül sor, ahogy ez az utóbbi években már tradició. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Blu-Ray előrendelés: INDULJ!!! Duna TV. (2009-11-23)]]> tól, 2009. november  23.-tól, hétfőtől már ELŐrendelhető a jubileumi turnét megörökítő ÁKOS 40+ BLU-RAY az Ákos-webáruházból, INNEN! Az előrendelési időszak 2009. november 23-tól 2009. december 1-ig tart. Aki ebben az időszakban az ÁKOS 40+ BLU-RAY kiadványt a webáruházból rendeli meg, a tervek szerint már december 4-én kézhez veheti! Ezenkívül egy kis meglepetéssel is készülünk a webáruház vásárlói számára; aki innen rendeli meg az ÁKOS 40+ BLU-RAY kiadványt, az egy ÁKOS 40-es pólót kap ajándékba! AMÍG A KÉSZLET TART!

ÁKOS 40+ - BLU-RAY
– A jubileumi, exkluzív dalestek teljes anyaga képhordozón –

2008. szeptemberétől egy éven át jubileumi, akusztikus előadásokkal járta az országot Ákos és zenekara. Ezalatt 29 koncertet adtak, 65.000 érdeklődőnek zenéltek, a produkció összesen 8.898 kilométert utazott. Az előadás mindenütt fergeteges siker volt, a katartikus csönd és az álló ováció egyetlen koncerten sem maradt el. Számos helyszínen adtak dupla koncertet a nagy érdeklődés miatt.

Az elegáns, látványos turnét BLU-RAY kiadvány örökíti meg, amely az előadás komplett felvételét tartalmazza, HD minőségben. Ez az első magyar zenei Blu-ray! Extraként a feliratokat, két hangnormát (tömörítés nélküli PCM 2.0 és 5.1), a 2008-as  turnédalokat, két werkfilmet, egy turnéelőzetes kisfilmet, valamint két korábbi anyag (az Adj hitet  videóklipje és a Három akusztikus dal a Borpatikában című kisfilm) HD minőségű változatát  kapjuk. A kiadvány remek képanyaggal ellátott füzettel,  Elite Single Blu-Ray tokban lát napvilágot. A Blu-Ray országos megjelenése: 2009. december 9., de az Ákos-webáruház vásárlói már pár nappal korábban, 2009. december 4-én hozzájuthatnak a kiadványhoz!!!

Ákos az erdélyi Parajdon a sóbányában rendezett borkóstoló díszvendége volt. Az eseményről a Duna TV tudósít holnap, 2009. november 24-én, kedden, a hajnali 6.20-kor kezdődő TérKép című műsorban, Farkas Kriszta szerkesztő-riporter jóvoltából. Az adás már a csatorna honlapján is fellelhető, ITT. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Holnaptól Blu-Ray előrendelés!!! (2009-11-22)]]> Hosszas előkészületek után végre finishbe ért az ÁKOS 40+ BLU-RAY gyártatása: a kiadvány HOLNAPtól, 2009. november  23-tól, hétfőtől már ELŐrendelhető az Ákos-webáruházbanl! Az előrendelési időszak 2009. november 23-tól 2009. december 1-ig tart. Aki ebben az időszakban az ÁKOS 40+ BLU-RAY kiadványt a webáruházból rendeli meg, a tervek szerint már december 4-én kézhez veheti! Ezenkívül egy kis meglepetéssel is készülünk a webáruház vásárlói számára; aki innen rendeli meg az ÁKOS 40+ BLU-RAY kiadványt, az egy ÁKOS 40-es pólót kap ajándékba!

ÁKOS 40+ - BLU-RAY
– A jubileumi, exkluzív dalestek teljes anyaga képhordozón –

2008. szeptemberétől egy éven át jubileumi, akusztikus előadásokkal járta az országot Ákos és zenekara. Ezalatt 29 koncertet adtak, 65.000 érdeklődőnek zenéltek, a produkció összesen 8.898 kilométert utazott. Az előadás mindenütt fergeteges siker volt, a katartikus csönd és az álló ováció egyetlen koncerten sem maradt el. Számos helyszínen adtak dupla koncertet a nagy érdeklődés miatt.

Az elegáns, látványos turnét BLU-RAY kiadvány örökíti meg, amely az előadás komplett felvételét tartalmazza, HD minőségben. Ez az első magyar zenei Blu-ray! Extraként feliratokat, két hangnormát (tömörítés nélküli PCM 2.0 és 5.1), a 2008-as  turnédalokat, két werkfilmet, egy turnéelőzetes kisfilmet, valamint két korábbi anyag (az Adj hitet-klip és a Három akusztikus dal a Borpatikában című kisfilm) HD minőségű változatát kapjuk. A kiadvány remek képanyaggal ellátott füzettel, Elite Single Blu-Ray tokban lát napvilágot. A Blu-Ray országos megjelenése: 2009. december 9., de az Ákos-webáruház vásárlói már pár nappal korábban, 2009. december 4-én hozzájuthatnak a kiadványhoz!!!

]]>
hu
<![CDATA[Emerkettő. (2009-11-17)]]> MA, 2009. november 17-én, kedden 20:20 magasságában az MR2-Petőfi Rádió hullámhosszán a Kultúrfitnesz című műsorban beszél Ákos az októberben boltokba került 40+ dupla CD és DVD kiadványokról. A szerkesztő - műsorvezető pedig Horváth Gergely volt. Ajánljuk! ]]> hu <![CDATA[Kultúrfitnesz. Kulcs. (2009-11-16)]]> Holnap, 2009. november 17-én, kedden 20:20 magasságában az MR2-Petőfi Rádió hullámhosszán a Kultúrfitnesz című műsorban beszél Ákos az októberben boltokba került 40+ dupla CD és DVD kiadványokról. A  szerkesztő - műsorvezető pedig Horváth Gergely volt. Ajánljuk!
 
Már beszerezhető a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat hivatalos ingyenes lapja, a KULCS magazin ehavi száma, benne Ákos-interjúval.  A cikk már a neten is elérhető, ITT. Ajánljuk!
]]>
hu
<![CDATA[Különkiadás. (2009-11-14)]]> MA, 2009. november 14-én, szombaton 11 óra után a HírTV Különkiadás című kulturális műsorában Ókovács Szilveszter beszélget élőben Ákossal. Szívből ajánljuk! ]]> hu <![CDATA[Régi és új. (2009-11-13)]]> Holnap, 2009. november 14-én, szombaton 11 óra után a HírTV Különkiadás című kulturális műsorában Ókovács Szilveszter beszélget élőben Ákossal. Szívből ajánljuk! ]]> hu <![CDATA[Idén uccsó K. Rúdy a Patikában! (2009-11-11)]]> MA, 2009. november 11-én, szerdán, Szent Márton napján, az Andante Borpatika 4. születésnapján idén utoljára Krúdy-estet tart Ákos és Szigethy Gábor irodalomtörténész. Mindenkit szeretettel várunk!

]]>
hu
<![CDATA[Ismét szerelem. (2009-11-10)]]> MA, 2009. november 10-én, kedden, 15.15-kor ismétli a Duna TV a Szerelmes földrajz című dokumentumsorozat Ákossal készült adását, de már a neten is fellelhető, ITT. Hollós László tévés produkciója már nyolcvan adást megélt: a műsorban mindig egy híresség mutatja be a számára legkedvesebb magyar tájat. Ákossal két napon át forgatott a stáb, a Balaton-felvidéktől Solymáron át a kies Budapestig. Az első nap a Balatoné volt. Tájak és emberek: a 90. életévében járó Gyurka bácsi és a Szent György-hegy, az Asszonybosszantó kocsma, a híres vitai nyárfasor, a szigligeti vízpart és a skót Eve néni öreg présháza. A második forgatási nap helyszínei és szereplői: piaci árusok a Teleki téren, Farkas atya a Bazilikában és a Szent Jobb kápolnában, Pista bácsi a solymári Aranykorona vendéglőben (ebéd Krúdy szellemében!), Szigethy Gábor irodalomtörténész Ákos stúdiójában, valamint a fügefás kert. A stáb végül az Andante Borpatikában ünnepelte meg a fárasztó menet végét. Gyuris Bütyök László színpadmester ezúttal is hűségesen követte az eseményeket. az első nap képei ITT láthatók, a második forgatási nap fotóiért katt IDESzívből ajánljuk!

Az RTLklub Ákos-portréja is megtekinthető már a neten. Katt IDE! Szívből ajánljuk!

Holnap, 2009. november 11-én, szerdán, Szent Márton napján, az Andante Borpatika 4. születésnapján idén utoljára Krúdy-estet tart Ákos és Szigethy Gábor irodalomtörténész. Mindenkit szeretettel várunk!

]]>
hu
<![CDATA[Ákos útjai. (2009-11-09)]]> Holnap, 2009. november 10-én, kedden, 15.15-kor ismétli a Duna TV a Szerelmes földrajz című dokumentumsorozat Ákossal készült adását, de már a neten is fellelhető, ITT. Hollós László tévés produkciója túl van a nyolcvanadik adáson: a műsorban mindig egy híresség mutatja be a számára legkedvesebb magyar tájat. Ákossal két napon át forgatott a stáb, a Balaton-felvidéktől Solymáron át a kies Budapestig. Az első nap a Balatoné volt. Tájak és emberek: a 90. életévében járó Gyurka bácsi és a Szent György-hegy, az Asszonybosszantó kocsma, a híres vitai nyárfasor, a szigligeti vízpart és a skót Eve néni öreg présháza. A második forgatási nap helyszínei és szereplői: piaci árusok a Teleki téren, Farkas atya a Bazilikában és a Szent Jobb kápolnában, Pista bácsi a solymári Aranykorona vendéglőben (ebéd Krúdy szellemében!), Szigethy Gábor irodalomtörténész Ákos stúdiójában, valamint a fügefás kert. A stáb végül az Andante Borpatikában ünnepelte meg a fárasztó menet végét. Gyuris Bütyök László színpadmester ezúttal is hűségesen követte az eseményeket. az első nap képei ITT láthatók, a második forgatási nap fotóiért katt IDESzívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Borkultusz. Portré. Ákos útja / Szerelmes földrajz. (2009-11-08)]]> MA, 2009. november 8-án, vasárnap 12 órától a tv2-n látható Pánczél Andrea új boros műsora Borkultusz címmel, amelyben Ákos mesél  a borhoz fűződő viszonyáról. A riporter Bánfalvi Laura volt, a beszélgetés pedig a későbbiekben megtekinthető lesz a műsor honlapján, ITT. Ajánljuk!

Ugyancsak ma, 2009. november 8-án, vasárnapról hétfőre virradó éjjel, 0:10-től az RTL KLUB Portré című műsorában vendégeskedik Ákos, akit  Barabás Évi  műsorvezető kérdez. Az interjú hamarosan látható lesz az RTL Klub honlapján is. Szívből ajánljuk!

Jövő kedden, 2009. november 10-én, 15.15-kor ismétli a Duna TV az Ákossal készült Szerelmes földrajz című szép műsort, de már a neten is fellelhető, ITT. Hollós László tévés produkciója már nyolcvan adást megélt: a műsorban mindig egy híresség mutatja be a számára legkedvesebb magyar tájat. Ákossal két napon át forgatott a stáb, a Balaton-felvidéktől Solymáron át a kies Budapestig. Az első nap a Balatoné volt. Tájak és emberek: a 90. életévében járó Gyurka bácsi és a Szent György-hegy, az Asszonybosszantó kocsma, a híres vitai nyárfasor, a szigligeti vízpart és a skót Eve néni öreg présháza. A második forgatási nap helyszínei és szereplői: piaci árusok a Teleki téren, Farkas atya a Bazilikában és a Szent Jobb kápolnában, Pista bácsi a solymári Aranykorona vendéglőben (ebéd Krúdy szellemében!), Szigethy Gábor irodalomtörténész Ákos stúdiójában, valamint a fügefás kert. A stáb végül az Andante Borpatikában ünnepelte meg a fárasztó menet végét. Gyuris Bütyök László színpadmester ezúttal is hűségesen követte az eseményeket. az első nap képei ITT láthatók, a második forgatási nap fotóiért katt IDESzívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Éljen november 7.! MA FÖLDRAJZÓRA!Holnap Borkultusz. És Portré. (2009-11-07)]]> MA, 2009. november 7-én, szombaton 15.50-kor látható a Duna TV műsorán a Szerelmes földrajz című dokumentumsorozat következő darabja, főszerepben Ákossal.  Hollós László tévés produkciója már nyolcvan adást megélt: a műsorban mindig egy híresség mutatja be a számára legkedvesebb magyar tájat. Ákossal két napon át forgatott a stáb, a Balaton-felvidéktől Solymáron át a kies Budapestig. Az első nap a Balatoné volt. Tájak és emberek: a 90. életévében járó Gyurka bácsi és a Szent György-hegy, az Asszonybosszantó kocsma, a híres vitai nyárfasor, a szigligeti vízpart és a skót Eve néni öreg présháza. A második forgatási nap helyszínei és szereplői: piaci árusok a Teleki téren, Farkas atya a Bazilikában és a Szent Jobb kápolnában, Pista bácsi a solymári Aranykorona vendéglőben (ebéd Krúdy szellemében!), Szigethy Gábor irodalomtörténész Ákos stúdiójában, valamint a fügefás kert. A stáb végül az Andante Borpatikában ünnepelte meg a fárasztó menet végét. Gyuris Bütyök László színpadmester ezúttal is hűségesen követte az eseményeket. az első nap képei ITT láthatók, a második forgatási nap fotóiért katt IDE! Ismétlés jövő kedden, 2009. november 10-én, 15.15-kor, de már a neten is fellelhető, ITT. Szívből ajánljuk!

Holnap, 2009. november 8-án, vasárnap 12 órától a tv2-n látható Pánczél Andrea új boros műsora Borkultusz címmel, amelyben Ákos mesél  a borhoz fűződő viszonyáról. A riporter Bánfalvi Laura volt, a beszélgetés pedig a későbbiekben megtekinthető lesz a műsor honlapján, ITT. Ajánljuk!

Ugyancsak holnap, 2009. november 8-án, vasárnap éjjel, 0:10-től az RTL KLUB Portré című műsorában vendégeskedik Ákos, akit  Barabás Évi  műsorvezető kérdez. Az interjú hamarosan látható lesz az RTL Klub honlapján is. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Szerelmes földrajz. (2009-11-06)]]> Holnap, 2009. november 7-én, szombaton 15.50-kor látható a Duna TV műsorán a Szerelmes földrajz című dokumentumsorozat következő darabja, főszerepben Ákossal.  Hollós László tévés produkciója már nyolcvan adást megélt: a műsorban mindig egy híresség mutatja be a számára legkedvesebb magyar tájat. Ákossal két napon át forgatott a stáb, a Balaton-felvidéktől Solymáron át a kies Budapestig. Az első nap a Balatoné volt. Tájak és emberek: a 90. életévében járó Gyurka bácsi és a Szent György-hegy, az Asszonybosszantó kocsma, a híres vitai nyárfasor, a szigligeti vízpart és a skót Eve néni öreg présháza. A második forgatási nap helyszínei és szereplői: piaci árusok a Teleki téren, Farkas atya a Bazilikában és a Szent Jobb kápolnában, Pista bácsi a solymári Aranykorona vendéglőben (ebéd Krúdy szellemében!), Szigethy Gábor irodalomtörténész Ákos stúdiójában, valamint a fügefás kert. A stáb végül az Andante Borpatikában ünnepelte meg a fárasztó menet végét. Gyuris Bütyök László színpadmester ezúttal is hűségesen követte az eseményeket. az első nap képei ITT láthatók, a második forgatási nap fotóiért katt IDE! Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Az utolsó Krúdy-estek a Borpatikában 2009-ben. (2009-11-04)]]> Ákos december 1-től nem vállal fellépéseket, az új dalokon dolgozik. Amíg a munka tart, a Krúdy-estek is szünetelnek. Az Andante Borpatikában idén utoljára jövő hétfőn és szerdán tart Krúdy-felolvasóestet Ákos Szigethy Gábor irodalomtörténésszel:

- 2009. november 9-én, hétfőn, a Pannonhalmi Apátsági Pincészet újbor-kóstolóján,
- november 11-én, szerdán, Szent Márton napján, az Andante Borpatika 4. születésnapján.

Mindenkit szeretettel várunk!

]]>
hu
<![CDATA[CBA. Tini lady. Zsiráf. (2009-11-02)]]> MA, 2009. november 2-án, hétfőn jelenik a CBA magazin ehavi száma, melynek címlapján Ákos szerepel, benne Füredi Marianne  interjúja Ákossal az októberben polcokra került ÁKOS 40+ dupla CD és DVD kiadványokról. Az ingyenes újságot az ország valamennyi CBA üzletében meg lehet találni. Ajánljuk!

Szintén tól, 2009. november 2-től, hétfőtől kapható az újságárusoknál a (nem tévedés!) Tini Lady című magazin, amelyben Bólyi Alexandra Ákos-interjúja olvasható. Ajánljuk!

Egy másik gimiseknek szóló újság, a Zsiráf  tette 2009. októberében  címlapjára Ákost. Az újság időközben már a neten is fellelhető és egyben letölthető, INNEN. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Hírlapos. Lánchíd ismét. (2009-10-31)]]> MA, 2009. október 31-én, szombaton a Magyar Hírlap Kultúra  rovatában Somogyi F. Anikó interjúja olvasható Ákossal.  A cikk már az újság online felületén is elérhető, hozzászólási lehetőséggel, ITT. Ajánljuk!

Szintén MA, 2009. október 31-én, szombaton  este 23:05 és 23:55 között ismétlik a Lánchíd Rádió Ákossal folytatott beszélgetését. A szerkesztő-riporter ezúttal Lentulai Krisztián volt. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Holnap Hírlap. (2009-10-30)]]> Holnap, 2009. október 31-én, szombaton a Magyar Hírlap  Kultúra  rovatában Somogyi F. Anikó interjúja olvasható Ákossal. Ajánljuk! ]]> hu <![CDATA[Élő kalauz. (2009-10-28)]]> MA, 2009. október 28-án, szerdá14:30 és 16:00  között Ákos élőben vendégeskedik a Lánchíd Rádió Délutáni Kalauz című műsorában. A szerkesztő-riporter Lentulai Krisztián lesz. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Holnap Lánchíd. (2009-10-27)]]> Holnap, 2009. október 28-án, szerdá14:30 és 16:00  között Ákos élőben vendégeskedik a Lánchíd Rádió Délutáni Kalauz című műsorában. A szerkesztő-riporter Lentulai Krisztián lesz. Szívből ajánljuk!]]> hu <![CDATA[\"Ünnepi zene fekete-fehérben\" FOON. (2009-10-26)]]> "Először érzem, hogy filmre sikerült vinni az estét. Nem túlrángatott a film, passzol a nézelődős koncepcióhoz. Még jobban megragad a takarékos, az unplugged helyzethez képest is finomított, sose túlrojtozó hangszerelés. Így utólag bámulom meg azt is, ahogy az Őszi tájképre helyezi Ákos egyik angol dalverzióját. Marad a mértékletesség, amely az egyik legbecsülendőbb erény." MA, 2009. október 26-án, hétfőn a Magyar Nemzet napilapban jelent meg Ókovács Szilveszter recenziója az ÁKOS 40+ DVD-kiadványról. Ajánljuk!
 
A belga Foon Mastering Centerben Paul van der Jonckheyd végezte az ÁKOS 40+ maszteringmunkáit. (Ez az utolsó fázis a végső hangzás kialakításakor.) A világhírű stúdió honlapja azóta Ákos zenéjével és a kiadvány borítójával jelentkezik be. Katt IDE! Ajánljuk!
]]>
hu
<![CDATA[Sztársáv. És Café. (2009-10-24)]]> MA, 2009. október 24-én, szombaton 13 és 14 óra között a Juventus Rádió frekvenciáján, Várkonyi Attila műsorában, a Sztársávban vendégeskedik Ákos. A műsort a rádió honlapján is lehet követni, a www.juventus.hu oldalon. Ajánljuk!
 
Szintén MA, 2009. október 24-én, szombaton 16 órai kezdettel a soproni NAP Rádió Starcafé műsorában Kóczán Bálint beszélget Ákossal a jubileumi ÁKOS 40+ kiadványok kapcsán. Az adást az Interneten is lehet hallgatni, a Nap Rádió honlapján. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Juventus. Nap. (2009-10-23)]]> Holnap, 2009. október 24-én, szombaton 13 és 14 óra között a Juventus Rádió frekvenciáján, Várkonyi Attila műsorában, a Sztársávban vendégeskedik Ákos. A műsort a rádió honlapján is lehet követni, a www.juventus.hu oldalon. Ajánljuk!

Szintén holnap, 2009. október 24-én, szombaton 16 órai kezdettel a soproni NAP Rádió Starcafé műsorában Kóczán Bálint beszélget Ákossal a jubileumi ÁKOS 40+ kiadványok kapcsán. Az adást az Interneten is lehet hallgatni, a Nap Rádió honlapján. Ajánljuk!
]]>
hu
<![CDATA[Pesti ajánló. (2009-10-22)]]> MA, 2009. október 22-én, csütörtökön jelenik meg a Pesti Est vadonatúj száma, benne egy kiemelt ajánló az ÁKOS 40+ koncert DVD-kiadványról. Ajánljuk!]]> hu <![CDATA[SATURN. (2009-10-21)]]> Holnaptól, 2009. október 22-től, csütörtöktől kapható a CKM magazin mellékleteként az 5 éves SATURN áruházlánc speciális kiadványa, melyben a számos technikai újítás, az áruházláncban kapható termékekről szóló leírás mellett egy egy oldalas Ákos-interjú lelhető fel. Az újság a későbbiekben a Playboy magazinhoz csatolva is beszerezhető lesz, novembertől pedig minden egyes SATURN boltban megtalálható. Ajánljuk!]]> hu <![CDATA[Palettán. (2009-10-20)]]> MA, 2009. október 20-án, kedden 16.30 órai kezdettel a HírTV Paletta című műsorában vendégeskedik Ákos. A téma  a jubileumi ÁKOS 40+ dupla CD és DVD kiadványok, melyről Turda Adrienn műsorvezető kérdezi. A szerkesztő Zimon András. Az adást holnap, 2009. október 21-én, szerdán 6 órakor és 13.30-kor ismétlik. Ajánljuk!]]> hu <![CDATA[Híres tévé. Kelemen és Gyugyics. (2009-10-19)]]> Holnap, 2009. október 20-án, kedden 16.30-as kezdettel a HírTV Paletta című műsorában vendégeskedik Ákos. A téma  a jubileumi ÁKOS 40+ dupla CD és DVD kiadványok, melyről Turda Adrienn műsorvezető kérdezi. A szerkesztő Zimon András. Az adást másnap, 2009. október 21-én, szerdán 6 órakor és 13.30-kor ismétlik. Ajánljuk!
 
Ákos ismét Szigethy Gábor irodalomtörténésszel tartott remek hangulatú Krúdy-felolvasóestet a hangoskönyv anyagából az Andante Borpatikában. Ákos meglepetés-novellája Gyugyicsról és Kelemenről, könnyek és fuldokló nevetés, Latinovits képeslapja Mezei Máriának. Gyuris Bütyök László színpadmester fotósorozata ITT látható. Ajánljuk!
 
A Kaland a régi királlyal című hangoskönyv anyaga legközelebb holnapután, 2009. október 21-én, szerdán hallható élőben Gyula városában. A műsor az Andante Borpatikában legközelebb 2009. október 30-án, pénteken (minden jegy elkelt!), aztán a Pannonhalmi Apátsági Pincészet november 9-i kóstolóján  kerül színre. Szívből ajánljuk!
]]>
hu
<![CDATA[\"Az egymásra találás folytatása.\" Nemzz! (2009-10-17)]]> "Az Ákos-dalok rendkívül személyesek, megszólítósak, olyanok, mintha rólunk szólnának. Más műfaj, de a Cseh Tamás-daloknál érzi ezt az ember. (...) Az egész pakk meg, úgy ahogy van, a mostanság sokat emlegetett magyar dal legszebb pillanatai közé tartozik." MA, 2009. október 17-én, szombaton jelent meg a Magyar Nemzet című napilap hétvégi száma, benne Hegyi Zoltán recenziója az ÁKOS 40+ dupla CD / DVD kiadványról. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Nemzetes úr. (2009-10-16)]]> Holnap, 2009. október 17-én, szombaton jelenik meg a Magyar Nemzet című napilap hétvégi száma, benne Hegyi Zoltán recenziója az ÁKOS 40+ dupla CD / DVD kiadványról. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Pesti Est. (2009-10-15)]]> MA, 2009. október 15-én, csütörtökön jelenik meg a Pesti Est eheti száma, melyben Orosz Anna Ákost kérdezte kedvenc budapesti helyeiről, a városhoz fűződő emlékeiről, valamint az Andante Borpatikáról is. Az interjúhoz külün fotósorozat készült Gabelics Antal és  Egry Tamás  fotósok jóvoltából, ami már ITT megtekinthető. A cikk már elérhető a www.est.hu oldalán, ITT. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Ma Téma. Holnap Est. Demokrata. (2009-10-14)]]> MA, 2009. október 14-én, szerdán jelenik meg a Helyi Téma című közéleti ingyenes hetilap legújabb száma, benne Udvardi Judit Ákossal készített interjúja. Az újság fellelhető Budapesten és környékén. Ajánljuk! 

Szintén MA, 2009. október 14-én, szerdán kerül az újságárusokhoz a Demokrata friss száma, melyben Bándy Péter ÁKOS 40+ CD/DVD kritikája olvasható. Ajánljuk!

Holnap, 2009. október 15-én, csütörtökön jelenik meg a Pesti Est eheti száma, melyben Orosz Anna Ákost kérdezte kedvenc budapesti helyeiről, a városhoz fűződő emlékeiről, valamint az Andante Borpatikáról is. Az interjúhoz külün fotósorozat készült Gabelics Antal és  Egry Tamás  fotósok jóvoltából, ami már ITT megtekinthető. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Téma Helyben. (2009-10-13)]]> Holnap, 2009. október 14-én, szerdán jelenik meg a Helyi Téma című közéleti ingyenes hetilap legújabb száma, benne Udvardi Judit Ákossal készített interjúja. Az újság fellelhető Budapesten és környékén. Ajánljuk! ]]> hu <![CDATA[Este Pesten. Mjúzik kritik. (2009-10-12)]]> A Pesti Est interjút készített Ákossal a jubileumi ÁKOS 40+ kiadványok kapcsán. A beszélgetés során szóba kerültek Ákos kedvenc budapesti helyei, emlékei, és az Andante Borpatika is. Az interjúhoz külün fotósorozat készült Gabelics Antal és  Egry Tamás  fotósok jóvoltából, ami már ITT megtekinthető. Az interjú pedig az  ingyenes programmagazin most csütörtöki, 2009. október 15-i számában lesz olvasható.  Ajánljuk! 
 
"Nagyon erős repertoár, bravúros zenei átiratok, kitűnő előadás és pazar hangzás jellemzik Ákos legújabb koncertcédéjét."  - a music.hu zenei portálon az elsők között olvasható egy igen pozitív kritika az ÁKOS 40+ dupla CD és DVD kiadványról Balajti Péter tollából. A CD-ajánló ITT, a DVD-ajánló pedig ITT található. Ajánljuk!
]]>
hu
<![CDATA[Szülinapos Playboy. (2009-10-10)]]> A Playboy  magazin magyar kiadása a napokban ünnepli a tizedik születésnapját. Ebből az alkalomból gazdag lapszám lát napvilágot, a leporelló ezúttal egy hatalmas csoportkép, csaknem 130 meghatározó magyar közéleti személy részvételével: színészek, zenészek, sportolók, tollforgatók, politikusok, gazdasági emberek, akikkel az elmúlt tíz esztendő során interjút közölt a lap. Ákos is meghívást kapott erre a fotózásra, ahol a résztvevőket mikrofonvégre is kapták. Az itt készült videók ITT és ITT tekinthetők meg. Ajánljuk!]]> hu <![CDATA[Number One!Hírnök. Zene. Nol. Metropol. (2009-10-08)]]> Friss hír: az alig pár napja boltokba került  ÁKOS 40+ dupla CD és a  DVD is a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (MAHASZ)  hivatalos lemezeladási listáján azonnal az 1. helyen nyitott!!! Egyszerre két fronton - TOP40 lemezeladási lista és  DVD Top20  lista -  lett első a jubiileumi kiadvány!!! Köszönjük!!!

MA, 2009. október 8-án, csütörtökön jelenik meg a Hírnök című magazin, benne Ákossal készített interjúval a jubileumi kiadványok kapcsán. Az újságot Budapest és környékén terjesztik. Ajánljuk!

Az ÁKOS 40+ dupla CD és DVD megjelenéséről számos portál beszámol: a zene.hu ITT, az MTI közleménye alapján többek között  a Népszabadság Online, a nol.hu  ITT, a Metropol ingyenes újság online verziója pedig ITT. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[JákShow. Reflektor Extra. (2009-10-07)]]> MA, 2009. október 7-én, szerdán este 18 és 20 óra között a Danubius Rádió Jáksó Hot20 című műsorában vendégeskedik Ákos. Ajánljuk!

Az RTL KLub Reflektor című műsorának Ákos-interjúja vágatlan verzióban már elérhető a műsor honlapján, ITT. A riporter Simonkovics Ákos volt. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Origo. Index. Klubreflekt. Jáksó. (2009-10-06)]]> Az origo.hu zenei oldala, a Quart készített interjút Ákossal. A Láthatatlan ritmusdáridó a külföldi zenei sajtóban bevett és izgalmas rovat átvétele: abból áll, hogy egy-egy előadónak néhány zeneszámot mutatnak, nem árulva el, hogy mik azok. Olyan dalokról van szó, amelyekről azt gondolják, hogy az interjúalanynak valamilyen köze van hozzájuk, akár úgy, hogy hatottak rá, vagy hozzá hasonló (esetleg pont ellentétes) művészi programot követnek, stb. A beszélgetőtárs Rónai András volt. A  fotóanyag ITT látható, a cikk pedig  ITT olvasható. Szívből ajánljuk!

Az Index társoldala, a Dívány.hu képviseletében Dénes Dóra faggatta Ákost a honi popsztárságról, ennek vetületeiről, no meg a jubileumi turné emlékeiről. Katt IDE! Ajánljuk!

MA, 2009. október 6-án, kedden reggel 08.35-től, majd keddről szerdára virradó hajnalban 01.25-től látható az RTL Klub Reflektor című magazinja, benne az Ákossal készült interjú a jubileumi turné és az ÁKOS 40+ kiadványok kapcsán. A riporter Simonkovics Ákos volt. Az anyag pedig már megtekinthető az  RTL KLub honlapján is, ITT. Ajánljuk!

Holnap, 2009. október 7-én, szerdán este 18 és 20 óra között a Danubius Rádió Jáksó Hot20 című műsorában vendégeskedik Ákos. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Sláger. Kvart. Dívány. Reflektor. Nyertesek! Szerverleállás. (2009-10-05)]]> A Sláger Rádió is kint járt Ákos pénteki maratoni dedikálását megelőző sajtótájékoztatón, ahol Juhász Gergely műsorvezető  készített vele interjút. A videó ITT nézhető meg. Ajánljuk!

Az origo.hu zenei oldala, a Quart készített interjút Ákossal. A Láthatatlan ritmusdáridó a külföldi zenei sajtóban bevett és izgalmas rovat átvétele: abból áll, hogy egy-egy előadónak néhány zeneszámot mutatnak, nem árulva el, hogy mik azok. Olyan dalokról van szó, amelyekről azt gondolják, hogy az interjúalanynak valamilyen köze van hozzájuk, akár úgy, hogy hatottak rá, vagy hozzá hasonló (esetleg pont ellentétes) művészi programot követnek, stb. A beszélgetőtárs Rónai András volt. A  fotóanyag ITT látható, a cikk pedig végre ITT olvasható. Ajánljuk!

Az Index társoldala, a Dívány.hu képviseletében Dénes Dóra faggatta Ákost a honi popsztárságról, ennek vetületeiről, no meg a jubileumi turné emlékeiről. Katt IDE! Ajánljuk!

Holnap, 2009. október 6-án, kedden reggel 08.35-től, majd keddről szerdára virradó hajnalban 01.25-től látható az RTL Klub Reflektor című magazinja, benne az Ákossal készült interjú a jubileumi turné és az ÁKOS 40+ kiadványok kapcsán. A riporter Simonkovics Ákos volt. Az anyag a későbbiekben megtekinthető lesz az RTL KLub honlapján is. Ajánljuk!

*****

Az Ákos-honlap látogatói és a VIVA TV nézői szavazással döntötték el, hogy melyik klip képviselje a jubileumi, akusztikus koncerteket megörökítő ÁKOS 40+ című dupla CD / DVD / Blu-ray kiadványt a zenetévéken!!! A szavazás lezárult, a Dúdolni halkan 2009-es verziója nyert! Köszönjük mindenkinek, aki szavazott! A szavazatot leadók között dedikált ÁKOS 40+ hanghordozókat és más relikviákat sorsoltunk ki. A nyertesek: Széles Katalin, Tiszkó Tímea, György Kata, Kiss Orsolya és Skrabák János. Gratulálunk!

Ezúton tájékoztatjuk az Ákos-honlap látogatóit, hogy holnap, 2009. október 6-án, kedden reggel 6 és 9 óra között szerverkarbantartási munkálatok miatt nem lesz elérhető a  www.akos.hu oldal! Köszönjük a türelmet!

]]>
hu
<![CDATA[Csabaházi. Ertéel. (2009-10-04)]]> A jubileumi akusztikus turné anyagát megörökítő ÁKOS 40+ című dupla CD és DVD megjelenése alkalmából tartott sajtótájékoztatót Ákos az Andante Borpatikában. Az eseményen a zenekar tagjai is megjelentek, Ákossal interjút készített többek között az RTLklub, az Index és a Sláger Rádió is. Ezt követően 15 órától indult a remek hangulatú dedikálás. Még Kaszás Attila szülőfalujából, a felvidéki Zsigárdról is érkeztek érdeklődők! Ákos forró teát főzet a hűvös estében várakozóknak, őstermelők terményeikkel támogatják az alkotói tevékenységet: az ajándékok között őrölt piros paprika Boldogról, penyigei somlekvár, szatmárcsekei pálinka és bicskei termelői virágméz is megjelent. Köszönjük! Az utolsó érdeklődők hajnali negyed kettő tájban hagyták el a helyszínt: Ákos a koncertlemez kapcsán 10 órán és 10 percen kereszül osztotta az aláírásokat! Erdélyi Gábor fotói megtekinthetők ITT! Ajánljuk!

MA, 2009. október 4-én, vasárnap este 20 és 21 óra között a Danubius Rádió Hajrá, magyarok! című műsorában Abaházi Csaba beszélget Ákossal a jubileumi turné emlékeiről, valamint a pénteken boltokba került ÁKOS 40+ dupla CD és DVD kiadványról. Ajánljuk!

Holnapután, 2009. október 6-án,  kedden reggel 08.35-től, majd keddről szerdára virradó hajnalban 01.25-től látható az RTL Klub Reflektor című magazinja, benne az Ákossal készült interjú a jubileumi turné és az ÁKOS 40+ kiadványok kapcsán. A riporter Simonkovics Ákos volt. Az anyag a későbbiekben megtekinthető lesz az RTL KLub honlapján is. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Dedikamaraton. Dunabajusz. Origo. Patikanyitó. (2009-10-03)]]> A jubileumi akusztikus turné anyagát megörökítő ÁKOS 40+ című dupla CD és DVD megjelenése alkalmából tartott sajtótájékoztatót Ákos az Andante Borpatikában. Az eseményen a zenekar tagjai is megjelentek, Ákossal interjút készített többek között az RTLklub, az Index és a Sláger Rádió is - a megjelenésekről igyekszünk időben beszámolni itt, a honlapon! Ezt követően 15 órától indult a remek hangulatú dedikálás. Még Kaszás Attila szülőfalujából, a felvidéki Zsigárdról is érkeztek érdeklődők! Ákos forró teát főzet a hűvös estében várakozóknak, őstermelők terményeikkel támogatják az alkotói tevékenységet: az ajándékok között őrölt piros paprika Boldogról, penyigei somlekvár, szatmárcsekei pálinka és bicskei termelői virágméz is megjelent. Köszönjük! Az utolsó érdeklődők hajnali negyed kettő tájban hagyták el a helyszínt: Ákos a koncertlemez kapcsán 10 órán és 10 percen kereszül osztotta az aláírásokat! Erdélyi Gábor fotói megtekinthetők ITT! Ajánljuk!

Holnap, 2009. október 4-én, vasárnap este 20 és 21 óra között a Danubius Rádió Hajrá, magyarok! című műsorában Abaházi Csaba beszélget Ákossal a jubileumi turné emlékeiről, valamint a tegnap megjelent ÁKOS 40+ dupla CD és DVD kiadványról. Ajánljuk!

Az origo.hu zenei oldala, a Quart készített interjút Ákossal. A Láthatatlan ritmusdáridó a külföldi zenei sajtóban bevett és izgalmas rovat átvétele: abból áll, hogy egy-egy előadónak néhány zeneszámot mutatnak, nem árulva el, hogy mik azok. Olyan dalokról van szó, amelyekről azt gondolják, hogy az interjúalanynak valamilyen köze van hozzájuk, akár úgy, hogy hatottak rá, vagy hozzá hasonló (esetleg pont ellentétes) művészi programot követnek, stb. A beszélgetőtárs Rónai András volt. A cikk hamarosan megjelenik, a fotóanyag ITT látható.

Itt a patikaszezon! Ákos ismét Szigethy Gábor irodalomtörténésszel tartott Krúdy-felolvasóestet a hangoskönyv anyagából az Andante Borpatikában. Óriási hangulat: az özvegyasszony álma, a Tanár úr 27. születésnapja és bensőséges ünneplés. Gyönyörű nők, jó borok, torta rogyásig. Gyuris Bütyök László színpadmester fotósorozatáért katt IDE! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[DEDIKAMA: ÁKOS 40+ (2009-10-02)]]> MA, 2009. október 2-án, pénteken jelenik meg a jubileumi, akusztikus turnét megörökítő ÁKOS 40+ című új koncertkiadvány dupla CD-n és DVD-n. A KIADVÁNYOK MEGRENDELHETŐK A WEBÁRUHÁZBAN!!! Az országos megjelenés napján 15 órától dedikálás is lesz az Andante Borpatikában, Budapesten, az I. ker., Bem rkp. 2. szám alatt. Mindenkit szeretettel várunk! A kiadvány Blu-ray verziója HD-minőségű képpel, rengeteg extrával várhatóan idén novemberben kerül a polcokra.

Ugyancsak MA jelenik meg a Playboy. A magazin magyar kiadása most ünnepli a tizedik születésnapját. Ebből az alkalomból gazdag lapszám lát napvilágot, a leporelló ezúttal egy hatalmas csoportkép lesz, csaknem 130 meghatározó magyar közéleti személy részvételével: színészek, zenészek, sportolók, tollforgatók, politikusok, gazdasági emberek, akikkel az elmúlt tíz esztendő során interjút közölt a lap. Ákos is meghívást kapott a fotózásra, a lemezajánlóban pedig az ÁKOS 40+ dupla CD / DVD a fő hír. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Stílus és lendület. HOLNAP DEDIKA!!! ÁKOS 40+. Pléhboj. (2009-10-01)]]> Az Ákos-honlap látogatói és a VIVA TV nézői szavazással döntötték el, hogy melyik klip képviselje a jubileumi, akusztikus koncerteket megörökítő ÁKOS 40+ című dupla CD / DVD / Blu-ray kiadványt a zenetévéken. A szavazás lezárult: a győztes pedig a Dúdolni halkan klipje lett, amit hamarosan rotációban láthatunk a hazai zenecsatornákon.

MA, 2009. október 1-jén, csütörtökön jelenik meg a Stílus és Lendület című havi ingyenes autós-motoros magazinban az Ákossal készült interjú. A lap mától egy hónapon át az ország valamennyi MOL kútján hozzáférhető.  A magazin szerkesztőinek kérése az volt, hogy az éppen eladásra szánt VZR1800-as cirkálójával szerepeljen a cikkhez készült fotósorozaton. A képek megtekinthetők ITTAjánljuk!

Holnap, 2009. október 2-án, pénteken jelenik meg a jubileumi, akusztikus turnét megörökítő ÁKOS 40+ című új koncertkiadvány dupla CD-n és DVD-n. A KIADVÁNYOK MEGRENDELHETŐK A WEBÁRUHÁZBAN!!! Az országos megjelenés napján 15 órától dedikálás is lesz az Andante Borpatikában, Budapesten, az I. ker., Bem rkp. 2. szám alatt. Mindenkit szeretettel várunk! A kiadvány Blu-ray verziója HD-minőségű képpel, rengeteg extrával várhatóan idén novemberben kerül a polcokra.

Ugyancsak holnap jelenik meg a Playboy, a magazin magyar kiadása most ünnepli a tizedik születésnapját. Ebből az alkalomból gazdag lapszám lát napvilágot, a leporelló ezúttal egy hatalmas csoportkép lesz, csaknem 130 meghatározó magyar közéleti személy részvételével: színészek, zenészek, sportolók, tollforgatók, politikusok, gazdasági emberek, akikkel az elmúlt tíz esztendő során interjút közölt a lap. Ákos is meghívást kapott a fotózásra. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[MA: eredményhirdetés! Jazz. Pannonhalma. (2009-09-30)]]> HOLNAPUTÁN, pénteken, 2009. október 2-án jelenik meg a jubileumi, akusztikus turnét megörökítő ÁKOS 40+ című új koncertkiadvány dupla CD-n és DVD-n. A KIADVÁNYOK MEGRENDELHETŐK A WEBÁRUHÁZBAN!!! Az országos megjelenés napján 15 órától dedikálás is lesz az Andante Borpatikában, Budapesten, az I. ker., Bem rkp. 2. szám alatt. Mindenkit szeretettel várunk! A kiadvány Blu-ray verziója HD-minőségű képpel, rengeteg extrával várhatóan idén novemberben kerül a polcokra.

Az Ákos-honlap látogatói és a VIVA TV nézői szavazással döntötték el, hogy melyik klip képviselje a jubileumi, akusztikus koncerteket megörökítő ÁKOS 40+ című dupla CD / DVD / Blu-ray kiadványt a zenetévéken!!! A szavazás lezárult, az eredményhirdetés MA lesz, 2009. szeptember 30-án, szerdán, szintén az Interaktívban, élőben, 17 órakor. A három, egymással versengő koncertklip ITT látható. Köszönjük mindenkinek, aki szavazott!

Szintén MA, 2009. szeptember 30-án, szerdán, 20.00 és 22.00 óra között Ákos a Jazzy Rádióban (FM 90.9, Budapest vételkörzetében) Rókusfalvy Pál műsorvezető vendége lesz. Az egyórás beszélgetésben a kezdetektől a holnapután, 2009. október 2-án, pénteken megjelenő legújabb kiadványig minden szóba kerül. Ajánljuk!

Ákos két napon át Pannonhalma vendége volt: Szigethy Gábor irodalomtörténésszel tartottak Krúdy-felolvasóestet a hangoskönyv anyagából. Az első estén a bencés gimnázium diákjainak szóló összeállítás hangzott el, az előadás után a diákság beszélgetett Ákossal. A második estén az Apátsági Pincészet volt az előadás helyszíne, remek hangulatban, értő közönség előtt. A fotókért katt IDE! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Zárul a mókatár! Jazzy. (2009-09-29)]]> Most pénteken, 2009. október 2-án jelenik meg a jubileumi, akusztikus turnét megörökítő ÁKOS 40+ című új koncertkiadvány dupla CD-n és DVD-n. A KIADVÁNYOK MEGRENDELHETŐK A WEBÁRUHÁZBAN!!! Az országos megjelenés napján 15 órától dedikálás is lesz az Andante Borpatikában, Budapesten, az I. ker., Bem rkp. 2. szám alatt. Mindenkit szeretettel várunk! A kiadvány Blu-ray verziója HD-minőségű képpel, rengeteg extrával várhatóan idén novemberben kerül a polcokra.

Az Ákos-honlap látogatói szavazással döntik el, hogy melyik klip képviselje a jubileumi, akusztikus koncerteket megörökítő ÁKOS 40+ című dupla CD / DVD / Blu-ray kiadványt a zenetévéken!!! MA, 2009. szeptember 29-én, kedden zárul a szavazás, aki bele akar szólni, még ma éjfélig megteheti az Ákos-honlapon! Figyelem! A szavazáshoz regisztráció szükséges a www.akos.hu oldalon, valamint be is kell jelentkezni a honlapra. Minden felhasználó csak egy szavazatot adhat le! A három, egymással versengő koncertklip ITT látható, és ugyanitt lehet szavazni is! Eredményhirdetés: 2009. szeptember 30-án, szerdán, szintén az Interaktívban, élőben, 17 órakor. A szavazók között értékes ajándékokat sorsolunk ki, pl. a jubileumi Ákos 40+ dupla CD és DVD dedikált példányait.

Holnap, 2009. szeptember 30-án, szerdán, 20.00 és 22.00 óra között Ákos a Jazzy Rádióban (FM 90.9, Budapest vételkörzetében) Rókusfalvy Pál műsorvezető vendége lesz. Az egyórás beszélgetésben a kezdetektől a 2009. október 2-án, pénteken megjelenő legújabb kiadványig minden szóba kerül. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[HOLNAP ZÁRÓRA A SZAVAZÓBOLTBAN! (2009-09-28)]]> Az Ákos-honlap látogatói szavazással döntik el, hogy melyik klip képviselje a jubileumi, akusztikus koncerteket megörökítő ÁKOS 40+ című dupla CD / DVD / Blu-ray kiadványt a zenetévéken!!! Holnap, 2009. szeptember 29-én, kedden zárul a szavazás, aki bele akar szólni, még holnap éjfélig megteheti az Ákos-honlapon! Figyelem! A szavazáshoz regisztráció szükséges a www.akos.hu oldalon, valamint be is kell jelentkezni a honlapra. Minden felhasználó csak egy szavazatot adhat le! A három, egymással versengő koncertklip már a Jútyúbon is látható: a Csillagok alatt ITT, a Dúdolni halkan ITT, a Gumicukor ITT látható a videómegosztón, ráadásul HQ minőségben!!! Szavazni pedig ITT lehet a három versenyklipről! Az eddig leadott szavazatok között minimális a különbség: a jelenlegi első helyezett 37%-on áll, a második 36%, a harmadik 27% !!!  Eredményhirdetés: holnapután, 2009. szeptember 30-án, szerdán, a VIVA Interaktívban, élőben, 17 órakor. A szavazók között értékes ajándékokat sorsolunk ki, pl. a jubileumi Ákos 40+ dupla CD és DVD dedikált példányait.

Most pénteken, 2009. október 2-án jelenik meg a jubileumi, akusztikus turnét megörökítő ÁKOS 40+ című új koncertkiadvány dupla CD-n és DVD-n. A KIADVÁNYOK MEGRENDELHETŐK A WEBÁRUHÁZBAN!!! Az országos megjelenés napján 15 órától dedikálás is lesz az Andante Borpatikában, Budapesten, az I. ker., Bem rkp. 2. szám alatt. Mindenkit szeretettel várunk! A kiadvány Blu-ray verziója HD-minőségű képpel, rengeteg extrával várhatóan idén novemberben kerül a polcokra.

]]>
hu
<![CDATA[Dedika, ÁKOSNEGYVENPLUSZ. Szavazósó. HQ! (2009-09-24)]]> Jövő héten pénteken, 2009. október 2-án jelenik meg a jubileumi, akusztikus turnét megörökítő ÁKOS 40+ című új koncertkiadvány dupla CD-n és DVD-n. Az országos megjelenés napján 15 órától dedikálás is lesz az Andante Borpatikában, Budapesten, az I. ker., Bem rkp. 2. szám alatt. Mindenkit szeretettel várunk! A kiadvány Blu-ray verziója HD-minőségű képpel, rengeteg extrával várhatóan idén novemberben kerül a polcokra.

Az Ákos-honlap látogatói és a VIVA TV nézői szavazással döntik el, hogy melyik klip képviselje a jubileumi, akusztikus koncerteket megörökítő ÁKOS 40+ című dupla CD / DVD / Blu-ray kiadványt a zenetévéken!!! A három klip: Gumicukor, Csillagok alatt, Dúdolni halkan. Ezek közül az Ákos-honlapon választhatnak az érdeklődők 2009. szeptember 29-én éjfélig. Figyelem! A szavazáshoz regisztráció szükséges a www.akos.hu oldalon, valamint be is kell jelentkezni a honlapra. Minden felhasználó csak egy szavazatot adhat le! A három, egymással versengő koncertklip már a Jútyúbon is látható: a Csillagok alatt ITT, a Dúdolni halkan ITT, a Gumicukor ITT látható a videómegosztón, ráadásul HQ minőségben!!! Szavazni pedig ITT lehet a három versenyklipről! Az első három nap alatt leadott szavazatok között minimális a különbség: a jelenlegi első helyezett 35,74%-on áll, a második 35,52%, a harmadik 29,74% !!!  Eredményhirdetés: 2009. szeptember 30-án, szerdán, szintén az Interaktívban, élőben, 17 órakor. A szavazók között értékes ajándékokat sorsolunk ki, pl. a jubileumi Ákos 40+ dupla CD és DVD dedikált példányait.

]]>
hu
<![CDATA[ÁKOS 40+ dupla CD / DVD megjelenés! ÉS AZNAP DEDIKA!Valamint: KLIPSZAVAZÁS!!! (2009-09-22)]]> Jövő héten pénteken, 2009. október 2-án jelenik meg a jubileumi, akusztikus turnét megörökítő ÁKOS 40+ című új koncertkiadvány dupla CD-n és DVD-n. Az országos megjelenés napján 15 órától dedikálás is lesz az Andante Borpatikában, Budapesten, az I. ker., Bem rkp. 2. szám alatt. Mindenkit szeretettel várunk! A kiadvány Blu-ray verziója HD-minőségű képpel, rengeteg extrával várhatóan idén novemberben kerül a polcokra.

Az Ákos-honlap látogatói és a VIVA TV nézői szavazással döntik el, hogy melyik klip képviselje a jubileumi, akusztikus koncerteket megörökítő ÁKOS 40+ című dupla CD / DVD / Blu-ray kiadványt a zenetévéken!!! A három klip: Gumicukor, Csillagok alatt, Dúdolni halkan. Ezek közül az Ákos-honlapon választhatnak az érdeklődők 2009. szeptember 29-én éjfélig. Figyelem! A szavazáshoz regisztráció szükséges a www.akos.hu oldalon, valamint be is kell jelentkezni a honlapra. Minden felhasználó csak egy szavazatot adhat le! A három, egymással versengő koncertklip ITT látható, és ugyanitt lehet szavazni is! Jelenleg túl vagyunk az ezer szavazaton, a három klipre leadott szavazatok között minimális a különbség!!!  Eredményhirdetés: 2009. szeptember 30-án, szerdán, szintén az Interaktívban, élőben, 17 órakor. A szavazók között értékes ajándékokat sorsolunk ki, pl. a jubileumi Ákos 40+ dupla CD és DVD dedikált példányait.

]]>
hu
<![CDATA[MASZAVAZZ! Jezsuita. (2009-09-21)]]> Az Ákos-honlap látogatói és a VIVA TV nézői szavazással döntik el, hogy melyik klip képviselje a jubileumi, akusztikus koncerteket megörökítő ÁKOS 40+ című dupla CD / DVD / Blu-ray kiadványt a zenetévéken!!! MA, 2009. szeptember 21-én, hétfőn a VIVA TV Interaktív című műsorában Ákos 17 órai kezdettel mutatja be a három klipet (Gumicukor, Csillagok alatt, Dúdolni halkan), amelyek közül az Ákos-honlapon választhatnak az érdeklődők 2009. szeptember 29-én éjfélig. Figyelem! A szavazáshoz regisztráció szükséges a www.akos.hu oldalon, valamint be is kell jelentkezni a honlapra. Minden felhasználó csak egy szavazatot adhat le! A három, egymással versengő koncertklip ITT látható, és ugyanitt lehet szavazni is! Eredményhirdetés: 2009. szeptember 30-án, szerdán, szintén az Interaktívban, élőben, 17 órakor. A szavazók között értékes ajándékokat sorsolunk ki, pl. a jubileumi Ákos 40+ dupla CD és DVD dedikált példányait.

Ákos a Jezsuita Café rendezvényének vendége volt: a Jézus Szíve templom csordultig telt udvarában Vértesaljai László atya kérdéseire válaszolva beszélt sok mindenről. Sajnos képeket egyelőre nem találtunk az eseményről, de bele lehet hallgatni a beszélgetés rögzített anyagába ITT. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[KLIPSZAVAZÁS ÁKOS 40+!!! (2009-09-20)]]> Az Ákos-honlap látogatói és a VIVA TV nézői szavazással döntik el, hogy melyik klip képviselje a jubileumi, akusztikus koncerteket megörökítő ÁKOS 40+ című dupla CD / DVD / Blu-ray kiadványt a zenetévéken!!! Holnap, 2009. szeptember 21-én, hétfőn a VIVA TV Interaktív című műsorában Ákos 17 órai kezdettel mutatja be a három klipet (Gumicukor, Csillagok alatt, Dúdolni halkan), amelyek közül az Ákos-honlapon választhatnak az érdeklődők 2009. szeptember 29-én éjfélig. Figyelem! A szavazáshoz regisztráció szükséges a www.akos.hu oldalon, valamint be is kell jelentkezni a honlapra. Minden felhasználó csak egy szavazatot adhat le! A három, egymással versengő koncertklip ITT látható, és ugyanitt lehet szavazni is! Eredményhirdetés: 2009. szeptember 30-án, szerdán, szintén az Interaktívban, élőben, 17 órakor. A szavazók között értékes ajándékokat sorsolunk ki, pl. a jubileumi Ákos 40+ dupla CD és DVD dedikált példányait.

]]>
hu
<![CDATA[Új galériák: Szerelmes földrajz! (2009-09-18)]]> Hollós László tévés sorozata, a Szerelmes földrajz már nyolcvan adást megélt: a műsorban mindig egy híresség mutatja be a számára legkedvesebb magyar tájat. Ákossal két napon át forgatott a stáb, a Balaton-felvidéktől Solymáron át a kies Budapestig. Az első nap a Balatoné volt. Tájak és emberek: a 90. életévében járó Gyurka bácsi és a Szent György-hegy, az Asszonybosszantó kocsma, a híres vitai nyárfasor, a szigligeti vízpart és a skót Eve néni öreg présháza. A második forgatási nap helyszínei és szereplői: piaci árusok a Teleki téren, Farkas atya a Bazilikában és a Szent Jobb kápolnában, Pista bácsi a solymári Aranykorona vendéglőben (ebéd Krúdy szellemében!), Szigethy Gábor irodalomtörténész Ákos stúdiójában, valamint a fügefás kert. A stáb végül az Andante Borpatikában ünnepelte meg a fárasztó menet végét. A műsor a Duna TV-n lesz látható, 2009. november 7-én, szombaton. Gyuris Bütyök László színpadmester ezúttal is hűségesen követte az eseményeket: az első nap képei ITT láthatók, a második forgatási nap fotóiért katt IDE! Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[ELINDULT AZ ELŐRENDELÉS: ÁKOS 40+!!! (2009-09-14)]]> A zene.hu cikke a jubileumi turnéról és a 2009. október 2-án megjelenő ÁKOS 40+ kiadványokról ITT olvasható. Ajánljuk!

A Vendégkönyvben új topik nyílt a Kiadványok menüpont alatt: az ÁKOS 40+ (dopla CD / DVD / Blu-ray) rovatban a jubileumi koncertkiadványokról lehet eszmét cserélni. Ajánljuk!

ÁKOS 40+
dupla CD / DVD / Blu-ray
– A jubileumi, exkluzív dalestek teljes anyaga hang- és képhordozón –

Ákos, az énekes, zeneszerző, szövegíró, költő, alkalmi színész és kliprendező 2008-ban töltötte be negyvenedik életévét. A kilencvenes évek kultikus zenekarának alapító-énekese több mint húsz éve ír és ad elő dalokat, ezalatt 24 magyar nyelvű és hat angol albumot rögzített. A kiadványok többsége aranylemez lett, de több platina is van köztük. Töretlen sikerét több száz telt házas koncert, lelkes, kitartó és fogékony közönség, valamint számtalan szakmai díj jelzi. Olyan szerzemények fűződnek a nevéhez, mint az Induljon a banzáj!, a Valami véget ért, az 1984, szólistaként a Hello, a Dúdolni halkan, az Indiántánc, az Ilyenek voltunk, a Végre, az Ikon, a Keresem az utam, az Ölelj meg újra vagy a Minden most kezdődik el.

2008. szeptemberétől egy éven át jubileumi, akusztikus előadásokkal járta az országot Ákos és zenekara. Ezalatt 29 koncertet adtak, 65.000 érdeklődőnek zenéltek, a produkció összesen 8.898 kilométert utazott. Az előadás mindenütt fergeteges siker volt, a katartikus csönd és az álló ováció egyetlen koncerten sem maradt el. Számos helyszínen adtak dupla koncertet a nagy érdeklődés miatt.

Az elegáns, látványos turnét dupla CD, DVD, és – magyar előadótól elsőként – Blu-ray kiadvány örökíti meg. A dupla CD-n a koncert teljes hanganyaga (32 track!) hallható, a maszter Belgiumban készült, Paul Van der Jonckheyd munkája. A DVD szintén az előadás komplett felvételét tartalmazza, extraként a feliratokat, három hangnormát (sztereó, Dolby Digital 5.1 és DTS), valamint a 2009-es extra turnédalokat kapjuk. A Blu-ray nem egyszerűen jobb képminőséget kínál: ugyanannak a sorozatnak egy másik előadását, a Művészetek Palotájában megrendezett dupla koncertet rögzítették HD-felbontásban, sztereó és térhatású hanggal, valamint rengeteg extrával, werkfilmmel, klipekkel. Ez az első magyar zenei Blu-ray! Jellemző az anyag igényességére, hogy még a werkfilm is HD-ben került rögzítésre. Mindhárom kiadványhoz remek képanyaggal ellátott füzet társul, a dupla CD és a DVD különlegesen szép Super Jewel Boxban lát napvilágot. A dupla CD és a DVD előrendelése mostantól 2009. szeptember 29-ig tart, tervezett országos megjelenés: 2009. október 2.

Az előrendeléshez katt IDE!

A Blu-ray várhatóan 2009. novemberében kerül a polcokra.

]]>
hu
<![CDATA[DSTV. (2009-09-11)]]> MA, 2009. szeptember 11-én, pénteken a dunaújvárosi DSTV-ben, a Kultúrtér című műsorban 18.40-től látható az ÁKOS 40+1 turnézáró koncertjén készült beszámoló. A neten is nézhető, ITT. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Add ide a Ada. Zenepont. Kérdőív. Cirkáló. (2009-09-10)]]> MA, 2009. szeptember 10-én, csütörtökön 17 órai kezdettel a VIVA TV Interaktív című műsorában látható az az interjú és rövid beszámoló, amelyet Ada készített az ÁKOS 40+1 turnézáró eseményéről Dunaújvárosban. Ajánljuk!

A zene.hu rövid interjúra kérte Ákost az elmúlt nyárról és a készülő ÁKOS 40+ kiadványokról. Katt IDE! Ajánljuk!

Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik az ÁKOS 40+1 turné siófoki és dunaújvárosi állomásán egy kérdőív kérdéseire válaszolva véleményükkel segítették csapatunk munkáját. Közöttük 5 db Ákos-relikviát sorsoltunk ki és a nyerteseket e-mailben értesítettük. Köszönjük!

Stílus és Lendület magazinnak nyilatkozott Ákos, az interjú 2009. októberében jelenik meg az ingyenes lapban. A magazin szerkesztőinek kérése az volt, hogy az éppen eladásra szánt VZR1800-as cirkálójával szerepeljen a képeken. Acsai Miklós fotói megtekinthetők ITT! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Újra Gyula, Várpalotán. Ada, Interaktív. (2009-09-09)]]> Alig ért véget az országjáró turné, Ákos újra a Krúdy-hangoskönyv anyagával lép fel. Szigethy Gábor irodalomtörténésszel ezúttal Várpalotára látogattak. Séta a Vár fokán, Szabó Pál Csaba, a Trianon Múzeum igazgatója Cseh Tamás helyére invitálja Ákost a múzeum kuratóriumába, fantasztikus Krúdy-vacsora a Két bagolyhoz címzett vendéglőben: Gyuris Bütyök László színpadmester fotósorozata már megtekinthető ITT. Az Andante Borpatikában 2009. szeptember 30-án, szerdán lesz Krúdy-est. Szívből ajánljuk!

Holnap, 2009. szeptember 10-én, csütörtökön 17 órai kezdettel a VIVA TV Interaktív című műsorában látható az az interjú és rövid beszámoló, amelyet Ada készített az ÁKOS 40+1 turnézáró eseményéről Dunaújvárosban. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Székely az újság! (2009-09-08)]]> MA, 2003. szeptember 8-án, kedden jelenik meg a kézdivásárhelyi illetőségű Székely Újság, benne az Ákossal a húszezres nagykoncert alkalmával készült interjú. A szerkesztőség a rendelkezésünkre bocsátotta a cikket, ITT olvasható. Köszönjük és szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[DIADALÍV 2008-2009. (2009-09-05)]]> Méltó ünnepléssel zárult az ÁKOS 40 és 40+1 koncertsorozat diadalmenete Dunaújvárosban!!! Utazás, hangolás, fodrászolás, félmeztelenkedés, Ada, a VIVA TV műsorvezetője is elkíséri a csapatot a turnézáró koncertre: a koncertelőkészületek képeiért katt IDE! Fantasztikus volt a hangulat: az elegáns színházi atmoszférát már a koncert kétharmadától álló tombolda váltotta fel. Ováció után halk tivornya: valami véget ért. Erdélyi Gábor koncertfotói ITT érhetők el. Köszönjük, Dunaújváros!

Az egy évvel ezelőtt, 2008. szeptemberében indult jubileumi akusztikus sorozat 29 előadást élt meg, apró színháztermektől húszezres szabadtéri koncertekig sokféle helyszínen volt hallható, összesen 65.000 érdeklődő látta. A zenekar és a komplett produkció 8.898 kilométert utazott az előadások kapcsán. A műsor több fazonigazításon esett át, csiszolódott a repertoár, egyre izgalmasabb lett a látvány, tisztult a megszólalás. Köszönjük a közönségnek a szeretetet, a figyelmet, a zenészeknek és a műszaki stábnak az odaadást, a munkát. Ez jó mulatság, férfimunka volt!

A jubileumi akusztikus koncerteket dupla CD és DVD-kiadvány örőkíti meg, a tervezett országos megjelenés időpontja 2009. október 2. A kiadványok hamarosan előrendelhetők lesznek a Webáruházban. A BluRay-változat várhatóan idén novemberben lát napvilágot, ezen a koncertsorozat egy másik előadása lesz látható HD-felbontásban, valamint rengeteg extra, werkfilmek, klipek.

]]>
hu
<![CDATA[A JUBILEUM VÉGE: A LEGUTOLSÓ HALK DAL. MA!!! (2009-09-04)]]> Irány Dunaújváros!

EZ AZ UTOLSÓ ELŐADÁS A JUBILEUMI ÁKOS 40+1 SOROZATBÓL!!!

TURNÉZÁRÓ ELŐADÁS MA:
DUNAÚJVÁROS
Szeptember 4.
, péntek, 19.30, Főiskolai Sportcsarnok

]]>
hu
<![CDATA[Pléhboj. AZ UTOLSÓ 40+1 KONCERT!!! (2009-09-03)]]> A Playboy magazin magyar kiadása idén októberben ünnepli a tizedik születésnapját. Ebből az alkalomból gazdag lapszám lát napvilágot október 2-án - a tervek szerint ugyanezen a napon jelenik meg a 40+ című dupla koncert-CD és DVD is. A magazinban a leporelló ezúttal egy hatalmas csoportkép lesz, csaknem 130 meghatározó magyar közéleti személy részvételével: színészek, zenészek, sportolók, tollforgatók, politikusok, gazdasági emberek, akikkel az elmúlt tíz esztendő során interjút közölt a lap. Ákos is meghívást kapott a fotózásra. Juhász Viktor képeiért katt IDE!

MÁR CSAK EGYETLEN KONCERT VAN HÁTRA A JUBILEUMI ÁKOS 40+1 SOROZATBÓL!!!

TURNÉZÁRÓ ELŐADÁS HOLNAP:
DUNAÚJVÁROS
Szeptember 4.
, péntek, 19.30, Főiskolai Sportcsarnok

]]>
hu
<![CDATA[KÉZDIVÁSÁRHELYI DIADAL!!! ÉS AZ UTOLSÓ ESÉLY: DUNAÚJVÁROS! (2009-09-01)]]> A Székely Újság címlapja szerint húszezernél is többen voltak kíváncsiak Ákos koncertjére Kézdivásárhelyen! A fergeteges hangulatú bulit az eső sem tudta elmosni, az igen lelkes tömeg mindvégig kitartott. Ákost, a zenekart és az egész stábot néhány napig a tenyerén hordta az erdélyi város: köszönjük a meghívást, a szíves vendéglátást, örömmel jövünk ide vissza, Kézdivásárhely!

Az utazás és a színpadépítés képei, valamint kutyák, lovak, szekerek Erdélyi Gábor szociofotóin. Az előkészületek képeiért katt IDE! Hatalmas tömeg, fantasztikus hangulat, a falakon lógó kíváncsiskodók, eső és pezsgőzuhany: a kézdivásárhelyi diadal fotóiért katt IDE!

"Pompás színpaddal, elképesztő fénytechnikával kápráztatta el a közönséget, közvetlen hangon szólt rajongóihoz" - kronika.ro

Az Udvarhelyi Híradó hétfői címlapján is Ákos szerepelt, Mózsi bácsival együtt, akinél Pünkösdkor járt. A cikkért katt IDE, a korábbi pünkösdi tudósításunk ITT érhető el. Ajánljuk!

MÁR CSAK EGYETLEN KONCERT VAN HÁTRA A JUBILEUMI ÁKOS 40+1 SOROZATBÓL!!!

TURNÉZÁRÓ ELŐADÁS:
DUNAÚJVÁROS
Szeptember 4.
, péntek, 19.30, Főiskolai Sportcsarnok
Jegyrendelés ITT!

]]>
hu
<![CDATA[AZ UTOLSÓ ESÉLY: DUNAÚJVÁROS! (2009-08-31)]]> MÁR CSAK EGYETLEN KONCERT VAN HÁTRA A JUBILEUMI ÁKOS 40+1 SOROZATBÓL!!!

TURNÉZÁRÓ ELŐADÁS:
DUNAÚJVÁROS
Szeptember 4.
, péntek, 19.30, Főiskolai Sportcsarnok
Jegyrendelés ITT!

]]>
hu
<![CDATA[MA: ÁKOS 40+1 KÉZDIVÁSÁRHELYEN! (2009-08-30)]]> MÁR CSAK KÉT KONCERT VAN HÁTRA A JUBILEUMI ÁKOS 40+1 SOROZATBÓL!!!
MA KÉZDIVÁSÁRHELY FŐTERÉN DÖRREN AZ ÁKOS 40+1!

KÉZDIVÁSÁRHELY - ERDÉLY
Augusztus 30.
, vasárnap, 21 óra, Fő tér - INGYENES!

"Az évtized bulija Kézdivásárhelyen" - Ezzel a címmel harangozza be a kézdivásárhelyi programsorozatot a kronika.ro, a cikkért katt IDE!

TURNÉZÁRÓ ELŐADÁS:
DUNAÚJVÁROS
Szeptember 4.
, péntek, 19.30, Főiskolai Sportcsarnok
Jegyrendelés ITT!

]]>
hu
<![CDATA[\"Az évtized bulija Kézdivásárhelyen.\" (2009-08-29)]]> MÁR CSAK KÉT KONCERT VAN HÁTRA A JUBILEUMI ÁKOS 40+1 SOROZATBÓL!!!
HOLNAP KÉZDIVÁSÁRHELY FŐTERÉN DÖRREN AZ ÁKOS 40+1!

KÉZDIVÁSÁRHELY - ERDÉLY
Augusztus 30.
, vasárnap, 21 óra, Fő tér - INGYENES!

"Az évtized bulija Kézdivásárhelyen" - Ezzel a címmel harangozza be a kézdivásárhelyi programsorozatot a kronika.ro, a cikkért katt IDE!

TURNÉZÁRÓ ELŐADÁS:
DUNAÚJVÁROS
Szeptember 4.
, péntek, 19.30, Főiskolai Sportcsarnok
Jegyrendelés ITT!

A dunaújvárosi Rádió24 a turnézáró koncertesemény apropóján Ákos-hétvégét tart: most szombaton és vasárnap, 2009. augusztus 29-30-án óránként két Ákos-dalt játszanak le, vasárnap este 18 órától pedig egy hosszabb műsor hallható, exkluzív Ákos-interjúval! A Rádió 24 az FM 102,9-en fogható Dunaújvárosban és környékén, de elérhető a neten is, ITT. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Hód TV! (2009-08-28)]]> A hódmezővásárhelyi VTV készített interjút Ákossal az augusztus 19-i szabadtéri koncert előtt. Az anyag ITT látható. Ajánljuk!

A dunaújvárosi Rádió24 a turnézáró koncertesemény apropóján Ákos-hétvégét tart: most szombaton és vasárnap, 2009. augusztus 29-30-án óránként két Ákos-dalt játszanak le, vasárnap este 18 órától pedig egy hosszabb műsor hallható, exkluzív Ákos-interjúval! A Rádió 24 az FM 102,9-en fogható Dunaújvárosban és környékén, de elérhető a neten is, ITT. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[AZ UTOLSÓ HALK DAL! (2009-08-27)]]> Ákos a Dunaújvárosi Főiskolán tartott sajtótájékoztatót a vészesen közelgő turnézáró előadás okán. Az esemény után a Rádió24-nek adott exkluzív interjút. Gyuris Bütyök László színpadmester fotósorozata az eseményről ITT érhető el. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Magyar bor. Mindenkor! (2009-08-26)]]> Bormarketing Kht. megbízásából imázskampány népszerűsíti a magyar borkultúrát, "Magyar bor mindenkor" címmel. Az egyhónapos kampány 2009. szeptember 15-től lesz látható a tévében, olyan személyiségek szereplésével, mint Rudolf PéterLukács Sándor és Ónodi Eszter színművészek, Borbás Marcsi műsorvezető, valamint Zséda, Novák Péter és Stahl Judit. Ákos a testes vörösbor műfaját képviseli a névsorban. Az országos kampány elsődleges célja, hogy a „magyar bor mindenkor" üzenettel összhangban bemutassa a magyar borkultúra sokszínűségét. A reklámfilm rendezője Török Ferenc (Overnight, Moszkva tér). Juhász Viktor sorozata a fotózáson és a remek hangulatú forgatáson készült, a képekért katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Vásárhelyi TV. (2009-08-25)]]> Holnap, augusztus 26-án, szerdán a Vásárhelyi TV 18 órakor kezdődő Magazin című műsorában látható egy hosszabb beszámoló és Ákos-interjú a hódmezővásárhelyi koncert kapcsán. Az anyag a későbbiekben megtekinthető lesz a www.vasarhelyitv.hu oldalon is. Ajánljuk!]]> hu <![CDATA[VISSZASZÁMLÁLÁS INDUL: ITT AZ UTOLSÓ JUBILEUMI BULI!!! (2009-08-24)]]> MÁR CSAK KÉT KONCERT VAN HÁTRA A JUBILEUMI ÁKOS 40+1 SOROZATBÓL!!!

KÉZDIVÁSÁRHELY - ERDÉLY
Augusztus 30.
, vasárnap, 21 óra, Fő tér - INGYENES!

TURNÉZÁRÓ ELŐADÁS:
DUNAÚJVÁROS

Szeptember 4.
, péntek, 19.30, Főiskolai Sportcsarnok
Jegyrendelés ITT!

]]>
hu
<![CDATA[Fergeteg, Hódmező. (2009-08-21)]]> "Fergeteges koncertet adott Ákos" - Ezzel a címmel számol be a város honlapja a hódmezővásárhelyi előadásról. Katt IDE! Szívből ajánljuk!

A delmagyar.hu is beszámol az ünnepi eseményekről. "Kovács Ákos koncertjére már valóságos tömeggé nőtte ki magát a Kossuth téri forgatag." A cikkért katt IDE!

A Magyar Nemzet honlapja Ákos-idézettel spékelt rövid hírben tudósít a hódmezővásárhelyi augusztus 20-i ünnepségről. Katt IDE! A HírTV is a megemlékezésről számol be, Ákos beszédéből is bevágtak egy részt. Katt IDE! A beszéd teljes szövege ITT érhető el, de a hodmezovasarhely.hu oldalon is olvasható. Katt IDE! Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Hódmező megtelt! (2009-08-20)]]> A Kossuth tér megtelt! Egyes becslések szerint öt-tízezren hallgathatták Ákost és zenekarát Hódmezővásárhely kisebbik főterén. Hangpróba a délutáni verőfényben, néhány száz érdeklődő részvételével, szép hölgyek, munkás mosolyok, feszült várakozás az esti erőpróba előtt: az előkészületek fotóiért katt IDE! Akinek a fergeteges bulin a színpaddal szemben már nem jutott hely, az kivetítőkön követhette az előadást. Áhítatos csend és decens tombolda: hullott a borospohár, borult a szekrényke, lazult a kedély. (Ahhoz képest, hogy Ákos kialvatlanul, a készülő koncertalbummal töltött éjszakák után ért a helyszínre, nem volt éppen punnyadt buli!) Erdélyi Gábor koncertképei ITT láthatók.

A koncert másnapján Ákos részt vett a Szent István király plébánia szentmiséjén, amelyet dr. Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanád egyházmegye püspöke celebrált, majd dr. Lázár János polgármester, a püspök atya és Bán Csaba református lelkész mellett maga is felszólalt a Szent István téren tartott városi ünnepségen. Németh Norbert fotói az eseményekről ITT érhetők el. Ákos beszédének rövid részletéért katt IDE! Ajánljuk!

A hódmezővásárhelyi promenad.hu rövid beszámolója a koncertről ITT olvasható, az ünnepségről ITT tudósít a lap. Ajánljuk!

MÁR CSAK KÉT KONCERT VAN HÁTRA A JUBILEUMI ÁKOS 40+1 SOROZATBÓL!!!

KÉZDIVÁSÁRHELY - ERDÉLY
Augusztus 30.
, vasárnap, 21 óra, Fő tér - INGYENES!

TURNÉZÁRÓ ELŐADÁS:
DUNAÚJVÁROS

Szeptember 4.
, péntek, 19.30, Főiskolai Sportcsarnok
Jegyrendelés ITT!

]]>
hu
<![CDATA[MAMEZŐ: HÓD! (2009-08-19)]]> MA, 2009. augusztus 19-én, szerdán dörren az első ingyenes ÁKOS 40+1 koncert Hódmezővásárhelyen! Az előadás másnapján, a város Szent István-napi ünnepségén pedig Ákos mond ünnepi beszédet a kenyérszentelés előtt. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[ÁKOS 40+1: MÁR CSAK 3 ELŐADÁS!!! (2009-08-18)]]> Holnap, 2009. augusztus 19-én, szerdán dörren az első ingyenes ÁKOS 40+1 koncert Hódmezővásárhelyen! Az előadás másnapján, a város Szent István-napi ünnepségén pedig Ákos mond ünnepi beszédet a kenyérszentelés előtt. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[SZABADTÉRI VIZSGAKONCERT. SióTévé. (2009-08-16)]]> Az ismét megújított repertoár, az új színpadi megjelenés, a pörgősebb szabadtéri műsor kitűnőre vizsgázott Siófokon! A forró hangulatú estén a csöndesebb, katartikus pillanatok sem maradtak el, de a közönség ízelítőt kapott a 2010-re tervezett Ákos-rockbulik hangulatából is. Az előkészületek képeiért katt IDE! Erdélyi Gábor koncertfotói ITT érhetők el. Szívből ajánljuk! 

Holnap, 2009. augusztus 17-én, hétfőn a Sió TV 18.30-kor kezdődő Siófoki Krónika című műsorában beszámoló és egy rövid Ákos-interjú is látható a tegnapi koncertről. Az anyag később megtekinthető lesz a www.siotv.hu oldalon is.

Hódmezővásárhelyre már nagyon várják az Ákos-zenekart: Krupincza Mariann cikke a ráadáskoncertekről a Tisza Rádió honlapján olvasható. Katt IDE! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[MASIÓ! (2009-08-15)]]> MA DÖRREN az utolsó ÁKOS 40+1 koncertek első bulija!!! AZ UTOLSÓ NÉGY ELŐADÁSON - és a Webáruházban is - KAPHATÓ A 2008-2009-ES JUBILEUMI TURNÉ ÖSSZES ÁLLOMÁSÁT MEGÖRÖKÍTŐ TURNÉPÓLÓ IS!!! A banda a héten a próbateremben izzadt, hogy MA jelentősen megkavart repertoárral lepje meg a sorozat első szabadtéri előadásának nézőit Siófokon. A próbán készült fotók Gyuris Bütyök László színpadmester jóvoltából már megtekinthetők a Galériában. Katt IDE!

SIÓFOK
Augusztus 15.
, szombat, 20 óra - Szabadtéri Színpad
(Esőnap: Augusztus 16., vasárnap, 20 óra)

]]>
hu
<![CDATA[HOLNAP SIÓFOKON AZ ÁKOS 40+1!!! TURNÉPÓLÓ. Próbafotók. (2009-08-14)]]> Már csak EGYET kell aludni - annak, aki tud! - az utolsó ÁKOS 40+1 koncertek első bulijáig. AZ UTOLSÓ NÉGY ELŐADÁSON - és a Webáruházban is - KAPHATÓ A 2008-2009-ES JUBILEUMI TURNÉ ÖSSZES ÁLLOMÁSÁT MEGÖRÖKÍTŐ TURNÉPÓLÓ IS!!! A banda újra a próbateremben izzad, hogy most szombaton jelentősen megkavart repertoárral lepje meg a sorozat első szabadtéri előadásának nézőit Siófokon. A próbán készült fotók Gyuris Bütyök László színpadmester jóvoltából már megtekinthetők a Galériában. Katt IDE!

SIÓFOK
Augusztus 15.
, szombat, 20 óra - Szabadtéri Színpad
(Esőnap: Augusztus 16., vasárnap, 20 óra)

Hódmezővásárhely
re már nagyon várják az Ákos-zenekart: Krupincza Mariann cikke a ráadáskoncertekről a Tisza Rádió honlapján olvasható. Katt IDE! Ajánljuk!

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
Augusztus 19.
, szerda,  20 óra, Kossuth tér - INGYENES!

KÉZDIVÁSÁRHELY - ERDÉLY
Augusztus 30.
, vasárnap, 21 óra, Fő tér - INGYENES!

TURNÉZÁRÓ ELŐADÁS:

DUNAÚJVÁROS

Szeptember 4.
, péntek, 19.30, Főiskolai Sportcsarnok
Jegyrendelés ITT!

]]>
hu
<![CDATA[Kérjük, vigyázzanak, az ajtók záródnak: AZ UTOLSÓ NÉGY ÁKOS 40+1 KONCERT KÖVETKEZIK!!! (2009-08-13)]]> Már csak kettőt kell aludni - annak, aki tud! - az utolsó ÁKOS 40+1 koncertek első darabjáig. A banda újra a próbateremben izzad, hogy most szombaton jelentősen megkavart repertoárral lepje meg a sorozat első szabadtéri előadásának nézőit Siófokon:

SIÓFOK
Augusztus 15.
, szombat, 20 óra - Szabadtéri Színpad
(Esőnap: Augusztus 16., vasárnap, 20 óra)

Hódmezővásárhely
re már nagyon várják az Ákos-zenekart: Krupincza Mariann cikke a ráadáskoncertekről a Tisza Rádió honlapján olvasható. Katt IDE! Ajánljuk!

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
Augusztus 19.
, szerda,  20 óra, Kossuth tér - INGYENES!

KÉZDIVÁSÁRHELY - ERDÉLY
Augusztus 30.
, vasárnap, 21 óra, Fő tér - INGYENES!

TURNÉZÁRÓ ELŐADÁS:

DUNAÚJVÁROS

Szeptember 4.
, péntek, 19.30, Főiskolai Sportcsarnok
Jegyrendelés ITT!

AZ UTOLSÓ NÉGY ELŐADÁSON KAPHATÓ LESZ A 2008-2009-ES JUBILEUMI TURNÉ ÖSSZES ÁLLOMÁSÁT MEGÖRÖKÍTŐ TURNÉPÓLÓ IS!!!

]]>
hu
<![CDATA[SZABAD A TÉR! Sió a fok. (2009-08-08)]]> Pont egy hét múlva dörren az ÁKOS 40+1 első meglepetéskoncertje Siófokon, az Ákos-turnék rituális helyszínén, a Szabadtéri Színpadon. A banda izgatottan készül: ez lesz az első szabadtéri előadás a jubileumi sorozatban!

SIÓFOK
Augusztus 15.
, szombat, 20 óra - Szabadtéri Színpad
(Esőnap: Augusztus 16., vasárnap, 20 óra)
Jegyrendelés ITT!

]]>
hu
<![CDATA[Kedvencek. (2009-08-07)]]> MA, 2009. augusztus 7-én, pénteken 12 órától, valamint 18 órától a VIVA TV új műsorában, a VIP Listában Ákos aktuális kedvenc klipjeit mutatják be. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Kertbarát. VIP Lista. (2009-08-06)]]> MA, 2009. augusztus 6-án, csütörtökön jelenik meg a Kertbarát magazin nyári (július-augusztus havi) száma, benne képes nagyinterjú Ákossal a solymári kertről, Sándor Mária újságírónő tollából. Szívből ajánljuk!

Holnap, 2009. augusztus 7-én, pénteken 12 órától, valamint 18 órától a VIVA TV új műsorában, a VIP Listában Ákos aktuális kedvenc klipjeit mutatják be. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Kossuthos ébresztő. (2009-08-02)]]> MA, 2009. augusztus 2-án, vasárnap reggel 8 óra magasságában az MR1 - Kossuth Rádió frekvenciáján Gadácsi János beszélgetése hallható Ákossal, a Vasárnapi Újság című műsorban. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Nyári hómező. (2009-08-01)]]> Az ÁKOS 40+1 TURNÉ 2009 meglepetéskoncertjeinek száma egy újabb időponttal bővült! A  múlt októberi  dupla telt házas Fekete Sas-beli ÁKOS 40 koncert után a Produkció ismét meghívást kapott Hódmezővásárhelyre, a Szent István napi rendezénysorozat keretén belül:

- 2009. augusztus 19., szerda este,  20 óra - HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Kossuth tér

A koncert INGYENES! Mindenkit szeretettel várunk!

]]>
hu
<![CDATA[Vasárnapi újság. (2009-07-31)]]> Holnapután, 2009. augusztus 2-án, vasárnap reggel 8 óra magasságában az MR1 - Kossuth Rádió frekvenciáján Gadácsi János beszélgetése hallható Ákossal, a Vasárnapi Újság című műsor keretén belül. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[A motorszezon közepén. (2009-07-14)]]> ELADÓ Ákos motorja!!!
A cirkáló géposztály tekintélyes képviselője a VZR1800R típusjelű Suzuki Intruder. 1800 köbcenti, brutál hang, 240-es hátsó kerék. Sérülésmentes, gyári új állapot, gyári táskaszett. Részletek, adatok, tesztek, fotók ITT!

]]>
hu
<![CDATA[Forró didergés. (2009-07-10)]]> "Nem sok művész képes arra, hogy a jéghideg kőfejtőben ülő közönség tagjainál jó értelemben vett borzongást, s egyidejűleg lelkükben gyúló forróságot idézzen elő. (...) Az ünneplőbe öltöztetett dalok különös sikert arattak." Az Egyetemünk című lap netes kiadásában Kéri Annamária koncertbeszámolója olvasható a fertőrákosi kőfejtőben megrendezett ÁKOS 40+1 előadásról. Katt IDE! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[ÁKOS 40+1: Meglepetéskoncertek!!! (2009-07-06)]]> SIÓFOK
Augusztus 15., szombat, 20 óra - Szabadtéri Színpad
(Esőnap: Augusztus 16., vasárnap, 20 óra)
Jegyrendelés ITT!

KÉZDIVÁSÁRHELY - ERDÉLY
Augusztus 30., vasárnap, 21 óra - Fő tér
INGYENES!

DUNAÚJVÁROS
Szeptember 4., péntek, 19.30  - Dunaújvárosi Főiskola - Sportcsarnok
Jegyrendelés ITT!

]]>
hu
<![CDATA[Boldogasszony. (2009-07-05)]]> A szervezők közlése szerint közel ötszázan hallgatták Szigethy Gábor és Ákos Krúdy-estjét a Művészek a templomért programsorozat keretében a máriaremetei Kisboldogasszony Bazilika szabadtéri oltáránál. A nyári jótékonysági rendezvényeken a Bazilika belső berendezésének felújítására gyűjtenek. Ákos olyan művészek mellett szerepel a sorozatban, mint Berecz András vers- és énekmondó vagy Rudolf Péter színművész. A siker ezúttal sem maradt el. Gyuris Bütyök László színpadmester fotóiért katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Krúdy VOLT. Safety, akosfan, bazilika. (2009-07-04)]]> A VOLT-nyitó, fergeteges hangulatú, teltházas ÁKOS 40+1 turnézáró után Ákos még egyszer fellépett a fesztiválon: a PestiEst sátrában Krúdy-novellákat olvasott fel Szigethy Gábor irodalomtörténész társaságában. Az élhető Magyarország emlékének megidézése a sár borította soproni sztyeppén is sikerült, annak ellenére, hogy a háttérben a Sepultura hangbeállása zajlott. (A lábdob nem volt halk.) Meglepően sok érdeklődő simítgatta lelkét az előadással, és a megfáradt fesztiválozók végül vastapssal búcsúztak a Krúdy-novelláktól. Gyuris Bütyök László színpadmester fotóiért katt IDE!

MA, 2008. július 4-én, szombaton 11.05-kor az m1-en jelentkezik Istenes László motoros magazinműsora, a MotorVízió. Az adásban Ákos motorosként nyilatkozik a Safety Hungary kétnapos motoros vezetéstechnikai oktatásáról, amelyen maga is részt vett. Ajánljuk!

A múlt heti Heti Válasz címlapinterjúja Ákossal már a neten is olvasható, hozzászólási lehetőséggel. Katt IDE! Szívből ajánljuk!

Hosszabb kihagyás után újra beindult az akosfan rajongói oldal, rengeteg ákosos cikk, rádió- és tévériport lelőhelye! Katt IDE! Ajánljuk!

Ákos MA, 2009. július 4-én, szombaton 19 órától a Művészek a templomért programsorozat keretében tart Krúdy-estet Szigethy Gábor irodalomtörténésszel együtt a máriaremetei Kisboldogasszony Bazilika szabadtéri oltáránál. (1029 Budapest, Templomkert 1.) A programsorozat jótékonysági rendezvényein a Bazilika belső berendezésének felújítására gyűjtenek. Főszervező háziasszony Schmitt Pálné Makray Katalin olimpikon, Ákos olyan művészek mellett szerepel a sorozatban, mint Berecz András vers- és énekmondó vagy Rudolf Péter színművész. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Pesti est délben Sopronban. MotorVízió. (2009-07-03)]]> VOLT-on MA, 2009. július 3-án, pénteken tart Krúdy-felolvasóestet Ákos és Szigethy Gábor irodalomtörténész a Pesti Est-színpadon, éppen ebédidő előtt, 12.30-kor. Új novellákkal is készülnek! Szívből ajánljuk!

Holnap, 2008. július 4-én, szombaton 11.05-kor az m1-en jelentkezik Istenes László motoros magazinműsora, a MotorVízió. Az adásban Ákos motorosként nyilatkozik a Safety Hungary kétnapos motoros vezetéstechnikai oktatásáról. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Soproni roham. Krúdy-est délidőben. (2009-07-02)]]> A VOLT-fesztet Ákos turnézáró bulija nyitotta tegnap. Az eleve forró sportcsarnokban hamar áttüzesedett a hangulat, amelynek végkifejleteként a közönség még a ráadás első hangjai előtt megrohamozta a színpadot! A banda meghatottan fogadta az ünneplést: bár még augusztusra néhány meglepetéskoncert ígérkezik, a jubileumi turné ezzel a kis soproni diadallal véget ért... Beszerel a műszak, a banda készül, a közönség sorakozik: az előkészületek képei ITT láthatók. Rövidgatyás elegancia és fullasztó szmokingok, levegőzés a szünetben, irtózat tombolda a ráadásban! Erdélyi Gábor koncertfotóiért katt IDE! Köszönjük, Sopron!

A VOLT honlapja röviden beszámol a tegnapi ÁKOS 40+1 előadásról, katt IDE! Videóinterjú Ákossal az előadás szünetében: katt IDE!

 VOLT-on HOLNAP, 2009. július 3-án, pénteken tart Krúdy-felolvasóestet Ákos és Szigethy Gábor irodalomtörténész a Pesti Est-színpadon, éppen ebédidő előtt, 12.30-kor. Új novellákkal is készülnek! Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Ma: BÚCSÚ A FEGYVEREKTŐL. Kultúrház. Aztán Kandúr Gyula. (2009-07-01)]]> Az ÁKOS 40+1 utolsó turnéelőadása a soproni VOLT Fesztivál nyitókoncertje lesz MA, szerdán!
MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK!

SOPRON - VOLT FESZTIVÁL- Július 1., szerda, 18 óra, Soproni Sportcentrum

Az ÁKOS 40+1 turnézáró koncertről ma, 2009. július 1-jén este, 23 órai kezdettel az m1-en a VOLT 2009 eseményei között a Kultúrház című műsor  is beszámol. A riporter Winkler Nóra. Ajánljuk!

Ugyancsak a VOLT-on holnapután, 2009. július 3-án, pénteken tart Krúdy-felolvasóestet Ákos és Szigethy Gábor irodalomtörténész a Pesti Est-színpadon, éppen ebédidő előtt, 12.30-kor. Új novellákkal is készülnek! Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Déli est. Turnévég. (2009-06-30)]]> Az ÁKOS 40+1 utolsó turnéelőadása a soproni VOLT Fesztivál nyitókoncertje lesz HOLNAP, szerdán!
MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK!

SOPRON - VOLT FESZTIVÁL- Július 1., szerda, 18 óra, Soproni Sportcentrum
A szervezők az utolsó ÁKOS 40+1 turnéelőadásra 200 db korlátozott számú, kedvezményes árú jegyet bocsátanak ki - ezek a Fesztiválra nem, csak a turnézáró/fesztiválnyitó ÁKOS 40+1 koncertre érvényesek. A jegyek 4.990 Ft-os áron vásárolhatók meg az Ákos-webáruházban, ITT. (Jegyátvétel és kifizetés a helyszínen 15 órától, a Sportcsarnok jegypénztárában. Név és megrendelési szám ellenében.) Hajrá! Amíg a készlet tart!!!

Ugyancsak a VOLT-on 2009. július 3-án, pénteken tart Krúdy-felolvasóestet Ákos és Szigethy Gábor irodalomtörténész a Pesti Est-színpadon, éppen ebédidő előtt, 12.30-kor. Új novellákkal is készülnek! Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Rendszer? Váltás? VOLT? Est délben. (2009-06-29)]]> Az est könyvek sorozatában, a VOLT Produkció kiadványaként megjelent a 89-09 - A rendszerváltás pillanatai című könyv, amelyben ötven értlemiségi emlékszik vissza a húsz évvel ezelőtti eseményekre. Lobenwein Tamás korabeli fotóival, Schmidt Mária és Pozsgay Imre előszavával, az ötven írás között Ákos erre az alkalommal írt novellájával. Szívből ajánljuk!

Az ÁKOS 40+1 utolsó turnéelőadása a soproni VOLT Fesztivál nyitókoncertje lesz most szerdán!
MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK!

SOPRON - VOLT FESZTIVÁL- Július 1., szerda, 18 óra, Soproni Sportcentrum
A szervezők az utolsó ÁKOS 40+1 turnéelőadásra 200 db korlátozott számú, kedvezményes árú jegyet bocsátanak ki - ezek a Fesztiválra nem, csak a turnézáró/fesztiválnyitó ÁKOS 40+1 koncertre érvényesek. A jegyek 4.990 Ft-os áron vásárolhatók meg az Ákos-webáruházban, ITT. Hajrá! Amíg a készlet tart!!!

Ugyancsak a VOLT-on 2009. július 3-án, pénteken tart Krúdy-felolvasóestet Ákos és Szigethy Gábor irodalomtörténész a Pesti Est-színpadon, éppen ebédidő előtt, 12.30-kor. Új novellákkal is készülnek! Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Turnézáró fesztiválnyitány: VOLT lesz! KEDVEZMÉNYES JEGYEK!!! (2009-06-26)]]> Az ÁKOS 40+1 utolsó turnéelőadása a soproni VOLT-fesztivál nyitókoncertje lesz.

A szervezők az utolsó ÁKOS 40+1 turnéelőadásra 200 db korlátozott számú, kedvezményes árú jegyet bocsátanak ki - ezek a Fesztiválra nem, csak a turnézáró/fesztiválnyitó ÁKOS 40+1 koncertre érvényesek. A jegyek 4.990 Ft-os áron vásárolhatók meg mostantól az Ákos-webáruházban, ITT. Hajrá! Amíg a készlet tart!!!

MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK!

SOPRON - VOLT FESZTIVÁL- Július 1., szerda, 18 óra, Soproni Sportcentrum

]]>
hu
<![CDATA[Marhajó. Macicikk! (2009-06-25)]]> Ditzmann "Maci" Tamás az ÁKOS 40+1 koncertturné technikai oldaláról írt egy kétoldalas beszámolót az XLR magazinba. A cikk már online is elérhető, katt IDE! Ajánljuk!

A Heti Válasz címlapinterjút készített Ákosssal. Stumpf András cikke MA, 2009. június 25-én, csütörtökön jelenik meg a lap aktuális számában. Szívből ajánljuk!

Az ÁKOS 40+1 utolsó turnéelőadása a soproni VOLT Fesztivál nyitókoncertje lesz.
MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK!

SOPRON - VOLT FESZTIVÁL- Július 1., szerda, 18 óra, Soproni Sportcentrum

]]>
hu
<![CDATA[Maradunk marhák? (2009-06-24)]]> A Heti Válasz címlapinterjút készített Ákosssal. Stumpf András cikke holnap, 2009. június 25-én, csütörtökön jelenik meg a lap aktuális számában. Szívből ajánljuk!

Az ÁKOS 40+1 utolsó turnéelőadása a soproni VOLT Fesztivál nyitókoncertje lesz.
MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK!

SOPRON - VOLT FESZTIVÁL- Július 1., szerda, 18 óra, Soproni Sportcentrum

]]>
hu
<![CDATA[40+1 (ezer). Fertőrákos: TŰZFORRÓ, JÉGHIDEG! Már csak VOLT!!! (2009-06-21)]]> A fertőrákosÁKOS 40+1 előadásra négy hónappal a koncert előtt az utolsó szálig elfogytak a jegyek, így érezhető volt, hogy ez egy különleges este lesz... A közönség tűzforró hangulattal lepte meg a bandát a fagyos kőfejtőben! Ákos a budapesti Kreatív Fesztiválról érkezett a koncert helyszínére - a hírek szerint egy MacBook Pro-val és célszoftverekkel segíti zeneszerzői munkáját az almás cég. Várhatóan az eseményen rögzített ötletei is rákerülnek a következő albumra. Fertőrákoson a technika néhány óra alatt belakta a szokatlan helyszínt: az elképesztő (és elképesztően hideg!) kőfejtő estére igazi csodabarlang lett. Az előkészületek fotóiért katt IDE! A pokrócokba bugyolált közönség hamar ledobta a láncot és együtt ünnepelt Ákosékkal. Bármerre nézett az ember, mindenütt mosolyok, csillogó tekintetek, felszabadult öröm! Erdélyi Gábor koncertfotóiért katt IDE! Ákost édesapja is elkísérte erre a turnéállomásra és koncert után Szakos papa is tiszteletét tette az öltözőben.
Fertőrákos, ez igazi ünnep, emlékezetes este volt! Köszönjük!

Ákos jubileumi akusztikus turnéja ezzel elérte a negyvenezres nézőszámot! Köszönjük! 

Az ÁKOS 40+1 utolsó turnéelőadása a soproni VOLT -fesztivál nyitókoncertje lesz.
MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK!

SOPRON - VOLT FESZTIVÁL- Július 1., szerda, 18 óra, Soproni Sportcentrum

]]>
hu
<![CDATA[MA FERTŐ: 40+1! (2009-06-20)]]> MA,  2009. június 20-án, szombaton délelőtt 11 órától Ákos is jelen lesz az Orczy kertben (Budapest, VIII. ker., Orczy út 1.) megrendezésre kerülő Kreatív Fesztiválon. A rendezvénysorozat most szombati napja kifejezetten a zenéről szól. Utána irány a fertőrákosi Barlangszínház, ahol is az utolsó előtti ÁKOS 40+1 turnéelőadás kerül megrendezésre!

MÁR CSAK 2 (!!!) ELŐADÁS VAN HÁTRA AZ ÁKOS 40+1 SOROZATBÓL!

SOPRON-FERTŐRÁKOS
 - Június 20., szombat, 20.30, BARLANGSZÍNHÁZ

Mivel a holnapi fertőrákosi koncertre még februárban az utolsó szálig elfogytak a jegyek, minden érdeklődőt várunk az ÁKOS 40+1 országjáró turné UTOLSÓ előadására a soproni VOLT-fesztiválra!!!

SOPRON - VOLT FESZTIVÁL- Július 1., szerda, 18 óra, Soproni Sportcentrum

]]>
hu
<![CDATA[Kreatív. HOLNAP Ákos ismét 40+1! (2009-06-19)]]> Holnap,  2009. június 20-án, szombaton délelőtt 11 órától Ákos is jelen lesz az Orczy kertben (Budapest, VIII. ker., Orczy út 1.) megrendezésre kerülő Kreatív Fesztiválon. A rendezvénysorozat most szombati napja kifejezetten a zenéről szól. Utána irány a fertőrákosi Barlangszínház, ahol is az utolsó előtti ÁKOS 40+1 turnéelőadás kerül megrendezésre!

MÁR CSAK 2 (!!!) ELŐADÁS VAN HÁTRA AZ ÁKOS 40+1 SOROZATBÓL!

SOPRON-FERTŐRÁKOS
 - Június 20., szombat, 20.30, BARLANGSZÍNHÁZ

Mivel a holnapi fertőrákosi koncertre még februárban az utolsó szálig elfogytak a jegyek, minden érdeklődőt várunk az ÁKOS 40+1 országjáró turné UTOLSÓ előadására a soproni VOLT-fesztiválra!!!

SOPRON - VOLT FESZTIVÁL- Július 1., szerda, 18 óra, Soproni Sportcentrum

]]>
hu
<![CDATA[Magyar szó. FERTŐRÁKOS! (2009-06-18)]]> "Minden mozdulatukon átüt valami elemi erő, ami átragad a közönségre és megsokszorozódva visszaáramlik a színpadra" - a Magyar Szó  három újságírójának cikke a szegedi ÁKOS 40+1-ről ITT olvasható, hozzászólási lehetőséggel. Ajánljuk!

MÁR CSAK 2 (!!!) ELŐADÁS VAN HÁTRA AZ ÁKOS 40+1 SOROZATBÓL!
Mivel a most szombati, fertőrákosi koncertre még februárban az utolsó szálig elfogytak a jegyek, minden érdeklődőt várunk az ÁKOS 40+1 országjáró turné UTOLSÓ előadására a soproni VOLT-fesztiválra!!!

SOPRON-FERTŐRÁKOS
 - Június 20., szombat, 20.30, BARLANGSZÍNHÁZ

SOPRON - VOLT FESZTIVÁL- Július 1., szerda, 18 óra, Soproni Sportcentrum

]]>
hu
<![CDATA[VOLT különszám. (2009-06-17)]]> Holnap, 2009. június 18-án, csütörtökön jelenik meg a PESTI EST  VOLT különszáma. Benne, a 25. oldalon Ákos mesél a VOLT-hoz fűződő személyes élményeiről, valamint a július 1-jei VOLT-nyitó ÁKOS 40+1 koncertről. A cikk egyébként már olvasható a VOLT honlapján, ITT. Ajánljuk!

"A tökéletes színpadi vizualizáció, a kiváló hangtechnika és nem utolsó sorban Ákosék komoly felkészültsége hatalmas sikert aratott." - egy újabb beszámoló a veszprémi ÁKOS 40+1 koncertről, az Egyetemunk.com  oldalán, ITT.

]]>
hu
<![CDATA[Veszprémi remeklés. AZ UTOLSÓ ESÉLY: VOLT! (2009-06-14)]]> Közel háromezer néző varázsolt ünnepi hangulatot a veszprémi ÁKOS 40+1 előadásra! Köszönjük, Veszprém, még találkozunk! Lázas építés a kétharmadra szekcionált Veszprém Arénában, Ákos már a következő album demóit mutatja a zenekari tagoknak a dörgedelmes hangcuccon, a közönség türelmesen sorakozik a bejutásra várva: az előkészületek képeiért katt IDE! Snoopy hangmérnök szerint a zenekar csúcsformában játszott, a lelkes közönség pedig minden eddiginél korábban rohamozta meg a színpadot. Eperjes Károly színművész a saját előadása után érkezett (éppen a "Végre / Most, hogy végre látlak" sornál...), és a koncert után együtt ünnepelt Ákosékkal. Erdélyi Gábor koncertfotóiért katt IDE!

A veszprémi kultúra- és partyportál, a VeKep.hu három oldalas fotósorozata az előadásról ITT érhető el. "Zseniális fény, háttéreffektusokkal, kimért színpadi eleganciával, tökéletes hangzással: fergeteges siker Veszprémben" - a VeHir.hu cikke "Fergeteges koncertsiker Veszprémben" címmel ITT olvasható! Hozzászólási lehetőség is van. "Gyönyörű vetítések, tökéletes hangosítás, lenyűgöző technika - dermedt csendek, nagy röhögések, rég hallott slágerek" - az indexveszprem.hu beszámolója a koncertről ITT érhető el. "Ákos együtt élt a közönségével, olyan hangulatot teremtett, amilyet csak igazi művész és igazi profi tud" - a Komárom-Esztergom Megyei Hírlap recenziója a tatabányai ÁKOS 40+1 előadásról ITT olvasható. Ajánljuk!

MÁR CSAK 2 (!!!) ELŐADÁS VAN HÁTRA AZ ÁKOS 40+1 SOROZATBÓL!
Mivel a jövő szombati, fertőrákosi koncertre még februárban az utolsó szálig elfogytak a jegyek, minden érdeklődőt várunk az ÁKOS 40+1 országjáró turné UTOLSÓ előadására a soproni VOLT-fesztiválra!!!

SOPRON-FERTŐRÁKOS
 - Június 20., szombat, 20.30, BARLANGSZÍNHÁZ

SOPRON - VOLT FESZTIVÁL- Július 1., szerda, 18 óra, Soproni Sportcentrum

]]>
hu
<![CDATA[MA VESZPRÉM! (2009-06-13)]]> MA VESZPRÉM városában látható az ÁKOS 40+1 koncert!!!
MÁR CSAK 3 (!!!) ELŐADÁS VAN HÁTRA AZ ÁKOS 40+1 SOROZATBÓL!

VESZPRÉM - Június 13., szombat, 19.30, Veszprém Aréna

Ugyancsak ma, 2009. június 13-án, szombaton a Veszprémi Napló hasábjain Virág Rita Ákossal készült interjúja olvasható. A cikk elérhető az újság on-line verziójában, ITT. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Napló. HOLNAP VESSZ PRÉM! (2009-06-12)]]> Holnap, 2009. június 13-án, szombaton a Veszprémi Napló hasábjain Virág Rita Ákossal készült interjúja olvasható. Ajánljuk!

HOLNAP VESZPRÉM városában látható az ÁKOS 40+1  koncert!!!
MÁR CSAK 3 (!!!) ELŐADÁS VAN HÁTRA AZ ÁKOS 40+1 SOROZATBÓL!

VESZPRÉM - Június 13., szombat, 19.30, Veszprém Aréna

]]>
hu
<![CDATA[Hírlapos. Színes. (2009-06-10)]]> MA, 2009. június 10-én, szerdán a Komárom-Esztergom Megyei Hírlap aktuális számának 3. oldalán olvasható elismerő recenzió a múlt szombati, tatabányai ÁKOS 40+1 koncertről. Ajánljuk!

Szintén ma, 2009. június 10-én, szerdán jelenik meg a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának lapja, a SZÍNES Fehér/Fekete, címlapon Ákossal. Benne hosszas interjú Maisch Patrícia tollából. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[24 óra. Turnébusz. (2009-06-08)]]> MA, 2009. június 8-án, hétfőn a 24 óra című napilap méltató kritikát közöl a tatabányai teltházas ÁKOS 40+1 koncertről Ribáry Zoltán tollából. Ajánljuk!

Jó hír a Budapestről vidékre utazó koncertlátogatóinknak: az Ákos Produkció jól bevált utaztató partnere, a Homm Kft. a nyári turnédátumokra ezentúl közvetlen buszjáratokat indít! A direkt buszjáratok a koncert helyszínére szállítják az érdeklődőket, és a koncert végeztével pedig visszahozzák egy adott budapesti csomópontra! Az indulás minden esetben a Déli Pályaudvarnál található Krisztina Pláza parkolójából. Az első szervezett buszút a  most szombati, 2009. június 13-i, veszprémi ÁKOS 40+1 koncertre indul!
További információért katt  IDE

]]>
hu
<![CDATA[TESSÉK VÁLASZTANI! Tatabányai diadal! (2009-06-07)]]> Drága jó Tatabánya! Ez valami fenomenális volt!!! Eszméletlen hangulat, csordultig telt ház (tudjuk, mínusz a 25 szék a színpad melletti lelátón), a koncertsorozat talán leglazább darabja eddig. Nagyjából ezért érdemes dalokat írni, koncertezni, meg élni. Köszönjük! Az előadás fotói Erdélyi Gábor jóvoltából már megtekinthetők a Galériában! A gigantikus pakolás és a hangpróba képei: Ákos a dobnál, Dorozsmai a zongoránál, munkában a fodrászat és a catering, kígyózó sorok a sportcsarnok előtt. Az előkészületek képeiért katt IDE! A zenekar minden rezdülésére érzékeny, fantasztikus közönség, sistergő poénok és konstans viháncolás a színpadon, majd az elmaradhatatlan tombolda és ováció. A koncert után halk italozás és rituális kacsamáj-fogyasztás lágy kenyérrel. A színfalak mögött Radnai Péter, a Playboy főszerkesztője is tiszteletét teszi (sajnos nyuszik nélkül), a banda egy kezdő gitáros hangszerét dedikálja. Az emlékezetes koncertsiker és az utórezgések képeiért katt IDE!

MÁR CSAK 3 (!!!) ELŐADÁS VAN HÁTRA AZ ÁKOS 40+1 SOROZATBÓL!
Legközelebb Veszprémben dörren az ÁKOS 40+1:
VESZPRÉM - Június 13., szombat, 19.30, Veszprém Aréna

MA, 2009. június 7-én, vasárnap EP-választás! Mindenki szavazzon! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[MATATA!!! (2009-06-06)]]> MA a Budapesthez legközelebb eső helyszínen, Tatabányán látható az ÁKOS 40+1  koncert!!!
MÁR CSAK 4 (!!!) ELŐADÁS VAN HÁTRA AZ ÁKOS 40+1 SOROZATBÓL!

TATABÁNYA - Június 6., szombat, 19.30, Földi Imre Városi Sportcsarnok

A banda a háromhetes turnészünet után emlékpróbát tartott a ma folytatódó ÁKOS 40+1 koncertsorozathoz. Gyuris Bütyök László fotóiért katt IDE! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[HOLNAP TATAI MATATÁS! (2009-06-05)]]> HOLNAP a Budapesthez legközelebb eső helyszínen, Tatabányán látható az ÁKOS 40+1  koncert!!!
MÁR CSAK 4 (!!!) ELŐADÁS VAN HÁTRA AZ ÁKOS 40+1 SOROZATBÓL!

TATABÁNYA - Június 6., szombat, 19.30, Földi Imre Városi Sportcsarnok

]]>
hu
<![CDATA[Csíksomlyói zarándoklat - ennyit Trianonról.ÁKOS 40+1: HOLNAPUTÁN, SZOMBATON. (2009-06-04)]]> Ákos családostul, feleségével és két nagyobbik gyermekével a pünkösdi csíksomlyói zarándoklaton Erdélyben járt. A látogatás során számos más programban is része volt: úttalan utakon, terepjáróval járta be a Sóvidék erdeit, kirándult a Békás-szoroshoz, bort kóstolt a parajdi sóbányában létrehozott látványpincében, valamint részt vett a Szent Borbála-ház felszentelési ünnepségén. (Ez utóbbi a Dévai Szent Ferenc Alapítvány újonnan megnyitott napközi otthona. A helyi óvodások és iskolások műsorában Anna lánya is szerepelt a sóbányaigazgató feleségétől kölcsönkapott székely ruhában.) Ahogy korábban, Ákosék ezúttal is Parajdon szálltak meg, az idén 80 esztendős Mózsi bácsi portáján. A csíksomlyói Nyeregben sok ezer zarándokkal együtt részt vettek a szentmisén. Az ájtatos tömeget jócskán eláztatta az eső, a Bucsin-tetőn pedig még hó is esett Pünkösdkor! Másnap Gyimesbükkre, a történelmi Magyarország vasúti határállomására utaztak, felkapaszkodtak a Rákóczi-vár romjaira és látták befutni a Székely Gyors mozdonyát is. (A szerelvény Erdélyben mindenütt megrendítő fogadtatásban részesült: síró, meghatott emberek nemzeti zászlókkal integettek a sínek mentén, az állomásokon kenyérrel, ünnepi ételekkel és pálinkával kínálták az utasokat.) Ákos a néhány napos túra alatt számos alkalommal kétoldalú, baráti csúcstalálkozón cserélt eszmét aktuális közéleti kérdésekről, például Karcsival, a hegyi birkapásztorral, a sóvidéki erdőkben tevékenykedő szénégetőkkel, valamint Böjte atyával, akit Csaba testvérként, gyermekmentő ferences szerzetesként tart számon a közvélemény. Az út szervezésében felülmúlhatatlan érdemeket szerzett Lukács Csaba fotóiért katt IDE! Szívből ajánljuk!

Juhász Gyula: Trianon

Holnapután a Budapesthez legközelebb eső helyszínen, Tatabányán látható az ÁKOS 40+1  koncert!!!
MÁR CSAK 4 (!!!) ELŐADÁS VAN HÁTRA AZ ÁKOS 40+1 SOROZATBÓL!

TATABÁNYA - Június 6., szombat, 19.30, Földi Imre Városi Sportcsarnok

]]>
hu
<![CDATA[Rockinform. Demokrata. Megaszombat! (2009-06-03)]]> MA, 2009. június 3-án, szerdán jelenik meg a Magyar Demokrata című hetilap, benne  színészek, sportolók, társadalomkutatók és más közéleti emberek válaszolnak arra a kérdésre, hogy milyen eredményt várnak a most vasárnapi, 2009. június 7-i EP-választásoktól. A megkérdezettek között Ákos is megszólal. Ajánljuk!

Holnap, 2009. június 4-én, csütörtökön  jelenik meg a Rockinform legfrissebb száma, benne Gergácz László Ákos-interjúja a 10-11. oldalon. Ajánljuk!

A hét végén a Budapesthez legközelebb eső helyszínen, Tatabányán látható a következő ÁKOS 40+1 koncert, 2009. június 6-án, szombaton. MÁR CSAK 4 (!!!) ELŐADÁS VAN HÁTRA AZ ÁKOS 40+1 SOROZATBÓL!

TATABÁNYA - Június 6., szombat, 19.30, Földi Imre Városi Sportcsarnok

]]>
hu
<![CDATA[Aki tud, aludjon négyet! ÁKOS 40+1 Tatabányán!Műhely. EP-Demokrata. (2009-06-02)]]> MA, 2009. június 2-án, kedden jelenik meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem lapja, a MŰHELY, amelyben Szabados Enikő Ákos-interjúja olvasható. Ajánljuk!

Holnap, 2009. június 3-án, szerdán jelenik meg a Magyar Demokrata című hetilap, benne  színészek, sportolók, társadalomkutatók és más közéleti emberek válaszolnak arra a kérdésre, hogy milyen eredményt várnak a most vasárnapi, 2009. június 7-i EP-választásoktól. A megkérdezettek között Ákos is megszólal. Ajánljuk!

Már csak négyet kell aludni a következő ÁKOS 40+1 előadásig!!! A hét végén a Budapesthez legközelebb eső helyszínen, Tatabányán látható a koncert, 2009. június 6-án, szombaton.
MÁR CSAK 4 (!!!) ELŐADÁS VAN HÁTRA AZ ÁKOS 40+1 SOROZATBÓL!

TATABÁNYA - Június 6., szombat, 19.30, Földi Imre Városi Sportcsarnok

]]>
hu
<![CDATA[Vége a turnészünetnek! ÁKOS 40+1 most szombaton! (2009-06-01)]]> Már csak ötöt kell aludni a következő ÁKOS 40+1 előadásig!!! A hét végén a Budapesthez legközelebb eső helyszínen, Tatabányán látható a koncert, 2009. június 6-án, szombaton.

TATABÁNYA - Június 6., szombat, 19.30, Földi Imre Városi Sportcsarnok

]]>
hu
<![CDATA[Quart.hu. (2009-05-27)]]> Az Origo portál zenei oldala, a quart.hu közöl videóval és néhány fotóval megspékelt beszámolót az ÁKOS 40+1 szegedi előadásáról, ahová Vincze Barbara újságíró és Karip Timi fotós kísérte el a stábot. Katt IDE!

MÁR CSAK 4 (!!!) ELŐADÁS VAN HÁTRA AZ ÁKOS 40+1 SOROZATBÓL!
A jövő hét végén a Budapesthez legközelebb eső helyszínen, Tatabányán látható az ÁKOS 40+1:

TATABÁNYA - Június 6., szombat, 19.30, Földi Imre Városi Sportcsarnok

]]>
hu
<![CDATA[40+1 CSODA: SZEGEDI RECENZIÓ. TATABÁNYA KÖZELEG! (2009-05-26)]]> A Tisza Rádió beszámolója a szegedi ÁKOS 40+1 koncertről ITT olvasható. Ajánljuk!

MÁR CSAK 4 (!!!) ELŐADÁS VAN HÁTRA AZ ÁKOS 40+1 SOROZATBÓL!
A jövő hét végén a Budapesthez legközelebb eső helyszínen, Tatabányán látható az ÁKOS 40+1:

TATABÁNYA - Június 6., szombat, 19.30, Földi Imre Városi Sportcsarnok

]]>
hu
<![CDATA[TATA A BÁNYA! ÁKOS 40+1. (2009-05-25)]]> Már csak tizenkettőt kell aludni a következő ÁKOS 40+1 előadásig! A jövő hét végén a Budapesthez legközelebb eső helyszínen, Tatabányán látható a koncert, 2009. június 6-án, szombaton.

TATABÁNYA - Június 6., szombat, 19.30, Földi Imre Városi Sportcsarnok

MÁR CSAK 4 (!!!) ELŐADÁS VAN HÁTRA AZ ÁKOS 40+1 SOROZATBÓL!

]]>
hu
<![CDATA[Activity. Budapesthez legközelebb: TATABÁNYA! (2009-05-22)]]> Az Aktív stábja által Szegeden, az ÁKOS 40+1 turné során forgatott anyag három verziója érhető el a TV2 honlapján. A rövidebb anyag megtekinthető ITT. A hosszabb verzió ITT érhető el. Egy részlet az adásba nem került anyagból elérhető ITT! Ajánljuk!

MÁR CSAK 4 (!!!) ELŐADÁS VAN HÁTRA AZ ÁKOS 40+1 SOROZATBÓL!
A következő koncert a Budapesthez legközelebb eső helyszínen, Tatabányán látható, 2009. június 6-án, szombaton.

]]>
hu
<![CDATA[További aktivitás. 24 óra.Bonanza DVD másodszor, senki többet harmadszor. (2009-05-21)]]> Egy hosszabb részlet az Aktív által forgatott, de adásba nem került anyagból elérhető ITT! Ajánljuk!

MA, 2009. május 21-én, csütörtökön a 24 óra című tatabányai napilapban olvasható egy rövid interjú a közelgő ÁKOS 40+1 koncert kapcsán. Ajánljuk!

MÁR CSAK 4 (!!!) ELŐADÁS VAN HÁTRA AZ ÁKOS 40+1 SOROZATBÓL!
A következő koncert a Budapesthez legközelebb eső helyszínen, Tatabányán látható, 2009. június 6-án, szombaton.

A szegedindex.hu a múlt szombati előadás előtt rögzített hosszabb Ákos-interjúból az utolsó három percet tette közzé. Katt IDE!

Hamarosan megjelenik a Bonanza Banzai 93-94 - dupla DVD, rajta a Búcsúkoncert anyaga. A zenekar megalakulásának 21. évfordulójára érkező kiadvány a második, egyúttal dupla Bonanza DVD. Országos megjelenés: 2009. május 28. Már ELŐrendelhető az Ákos webáruházban.Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Még aktívabb. Mézeskalács. (2009-05-20)]]> MA, 2009. május 20-án, szerdán kerül adásba a TV2-n a szegedi ÁKOS 40+1 turnéállomáson forgatott anyag hosszabb változata. Konczlik Lilla riportja a 16.40-kor kezdődő Aktívban látható. A rövidebb, tegnap leadott anyag pedig megtekinthető ITT. Mindkettőt ajánljuk!

Szilvió blogja a pécsi ÁKOS 40+1 koncertről tudósít. Katt IDE! Szívből ajánljuk!

Még 16 nap turnészünet, aztán újra ÁKOS 40+1!
MÁR CSAK 4 (!!!) ELŐADÁS VAN HÁTRA A SOROZATBÓL!
A következő ÁKOS 40+1 koncert a Budapesthez legközelebb eső helyszínen, Tatabányán látható, 2009. június 6-án, szombaton.

]]>
hu
<![CDATA[Hiperaktív. (2009-05-19)]]> MA, 2009. május 19-én, kedden adja le a TV2 azt az anyagot, amelyet az Aktív stábja forgatott a szegedi ÁKOS 40+1 turnéállomáson. Konczlik Lilla riportjának rövidebb verziója ma a 19.10-kor induló Aktív Extra adásban látható. Ennek az anyagnak egy hosszabb változata látható majd holnap az Aktívban, 16.40-kor. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[SZEGEDI ATOMVILLANÁS, PÉCSI TOMBOLDA.Recenziók és turnészünet. Már csak négy ÁKOS 40+1!!! (2009-05-18)]]> Ultraradikális ÁKOS 40+1 koncerthétvége zajlott a déli végeken: szombaton Szegeden, vasárnap Pécsett játszott a produkció. Szegeden háromezres, csordultig telt ház, irgalmatlan nagy buli! Köszönjük a Délmagyarország meghívását, a közönség aktív részvételét, a remek szervezést! Visszajövünk! Erdélyi Gábor fotósorozata az előkészületekről ITT, a koncertképek ITT láthatók. A társulat a szegedi diadal után reggel 5-re érkezett Pécsre, kissé megrogyva. Ákos a Cella Septichorába és a székesegyházba is ellátogatott a pécsi előadás előtt. A csendes hangpróbát és a lelkes érdeklődők kígyózó sorait megörökító fotósorozatért katt IDE! A közönség ovációjától hamar felébredt a zenekar: nagy csöndek, hatalmas röhögések, szép muzsikálás és elképesztő, mosolygós tombolda Pécsett! A koncertfotókért katt IDE! Köszönjük, Szeged, köszönjük, Pécs!

Holnap, 2009. május 19-én, kedden adja le a TV2 azt az anyagot, amelyet az Aktív stábja forgatott a szegedi ÁKOS 40+1 turnéállomáson. Konczlik Lilla riportja a 19.10-kor induló Aktív Extra adásban látható. Ismétlés másnap az Aktívban, 16.40-kor. Ajánljuk!

Most 17 nap turnészünet következik:
MÁR CSAK 4 (!!!) ELŐADÁS VAN HÁTRA A SOROZATBÓL!
A következő ÁKOS 40+1 koncert a Budapesthez legközelebb eső helyszínen, Tatabányán látható, 2009. június 6-án, szombaton.

A delmagyar.hu beszámolója a szegedi ÁKOS 40+1 előadásról - hozzászólási lehetőséggel - ITT olvasható. Ugyancsak a delmagyar.hu-n érhető el a Délmagyarország és a Délvilág című lapokban nyomtatásban megjelent koncertbeszámoló. Katt IDE!

"A több ezres közönség felállva tapsolva búcsúzott éjjel tizenegy körül a fellépőktől" - A Pécsi Újság honlapján rövid recenzió olvasható a vasárnapi buliról. Katt IDE!

"Ákos negyvenen túl is bombabiztosan hozza a tőle megismert profi színvonalat, de művészi ambícióit sem őrölte fel a rutin." - A bama.hu pécsi koncertkritikájáért katt IDE! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[SZEGEDI ATOMVILLANÁS! És ma Pécs! (2009-05-17)]]> Ultraradikális koncertsiker Szögedében! Ez valami elképesztő volt: háromezres, csordultig telt ház, irgalmatlan nagy buli! Köszönjük a Délmagyarország meghívását, a közönség aktív részvételét, a remek szervezést! Visszajövünk! Erdélyi Gábor fotósorozata az előkészületekről ITT, a koncertképek ITT láthatók. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Szia, Szeged, helló, Pécs! (2009-05-16)]]> Thermonukleáris ÁKOS 40+1 koncerthétvége a déli végeken MA és HOLNAP, szombaton és vasárnap!!!

SZEGED - Május 16., szombat, 19.30
Városi Sportcsarnok

PÉCS - Május 17., vasárnap, 19.30
Lauber Dezső Sportcsarnok]]>
hu
<![CDATA[HOLNAPTÓL ÁKOS 40+1 HÉTVÉGE!!! Vitorlás az éjszakában. Erő a közösségben. (2009-05-15)]]> A szegedma.hu oldalon A hét embere rovatban Ákos a vendég. Katt IDE! Ajánljuk! 

A pécsi egyetem hírlapjának honlapja készített interjút Ákossal a közelgő, vasárnapi ÁKOS 40+1 koncert kapcsán. Katt IDE! Szívből ajánljuk!

ÁKOS 40+1 koncerthétvége a déli végeken most szombaton és vasárnap!!!

SZEGED
- Május 16., szombat, 19.30
Városi Sportcsarnok

PÉCS - Május 17., vasárnap, 19.30
Lauber Dezső Sportcsarnok

]]>
hu
<![CDATA[Paletta. Körút. (2009-05-14)]]> MA, 2009. május 14-én, csütörtökön 16.30-tól a HírTV Paletta című műsorában vendégeskedik Ákos. A téma a jelenleg zajló ÁKOS 40+1 koncertsorozat, a kérdező Kurucz Éva. Ajánljuk!

Szintén MA a Szegedi Városi Televízió 19.30-kor kezdődő Körút című műsorában látható interjú Ákossal a most szombati, szegedi ÁKOS 40+1 koncert kapcsán. Ajánljuk!

HOLNAPUTÁN ÁKOS 40+1 koncert Szegeden!!! Másnap pedig irány Pécs!!!

SZEGED
- Május 16., szombat, 19.30
Városi Sportcsarnok

PÉCS
 - Május 17., vasárnap, 19.30
Lauber Dezső Sportcsarnok

]]>
hu
<![CDATA[Szegedi-Híres TV. Stephanus. (2009-05-13)]]> Holnap, 2009. május 14-én, csütörtökön  a Szegedi Városi Televízió 19.30-kor kezdődő Körút című műsorában látható interjú Ákossal a most szombati, szegedi ÁKOS 40+1 koncert kapcsán. Ajánljuk!

Szintén holnap 16.30-tól a HírTV Paletta című műsorában vendégeskedik Ákos. A téma a jelenleg zajló ÁKOS 40+1 koncertsorozat, a kérdező pedig Kurucz Éva lesz. Ajánljuk!

Ajánlott olvasmány: Czakó Gábor író kapta az idei Stephanus-díjat irodalmi kategóriában, ebből az alkalomból készített vele interjút Pósa Zoltán. Katt IDE! Szívből ajánljuk!

ÁKOS 40+1 koncerthétvége a déli végeken most szombaton és vasárnap!!!

SZEGED
- Május 16., szombat, 19.30
Városi Sportcsarnok

PÉCS - Május 17., vasárnap, 19.30
Lauber Dezső Sportcsarnok

]]>
hu
<![CDATA[Vivát. Tiszán innen, Dunán túl! Bővebb Bama. (2009-05-12)]]> MA, 2009. május 12-én, kedden 17 órától a VIVA TV Interaktív című műsorának lesz vendége Ákos, ahol Zola fogja faggatni az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 eseményeiről.  Ajánljuk!

A bama.hu interjúja hatoldalasra bővült az Ákos által utólag megválaszolt kérdésekkel. Katt IDE! Újra ajánljuk!

A szegedi Délmagyarország netes kiadásában Gonda Zsuzsanna beszélgetése olvasható Ákossal a most szombati ÁKOS 40+1 koncert kapcsán. Katt IDE! Már olvasható a Dunántúli Napló weblapján Mészáros B. Endre Ákos-interjúja a közelgő vasárnapi pécsi ÁKOS 40+1 koncert apropóján. Katt IDEMindkettőt ajánljuk!

Thermonukleáris ÁKOS 40+1 koncerthétvége a déli végeken most szombaton és vasárnap!!!

SZEGED - Május 16., szombat, 19.30
Városi Sportcsarnok

PÉCS - Május 17., vasárnap, 19.30
Lauber Dezső Sportcsarnok

]]>
hu
<![CDATA[Kikötő. Dunántúl. Délmagyar. VIVA. ÁKOS 40+1 HÉTVÉGE. (2009-05-11)]]> Elegáns hölgyek és urak, színházi atmoszféra, a szünetben táncparódiák az öltözőben, aztán a második részben lazuló fegyelem, nagy röhögések, döbbent csöndek, végül álló ováció és vastaps. A zegerszegi diadal képeiért katt IDE! Köszönjük, Zalaegerszeg!

"A kacagás és az áhítat jól megfér itt egymás mellett..."
"Profi előadás, akár a zenészeket, akár az énekest, akár a műszaki hátteret nézzük. Íve van a koncertnek: sikere - nem meglepő módon - a dalok jól felépített sorrendjén és szerkesztettségén múlik."
A Zalai Hírlap online kiadásában koncertbeszámoló olvasható a zalaegerszegi ÁKOS 40+1 koncertről. Katt IDE! Ajánljuk!

MA, 2009. május 11-én, hétfőn jelenik meg Gonda Zsuzsanna beszélgetése Ákossal a szegedi Délmagyarország napilap hasábjain a most szombati ÁKOS 40+1 koncert kapcsán. Az online-verzióért katt IDE!
Ugyancsak MA olvasható a Dunántúli Napló című napilapban Mészáros B. Endre Ákos-interjúja a közelgő vasárnapi pécsi ÁKOS 40+1 koncert apropóján. A cikk már a neten is elérhető, katt IDEMindkettőt ajánljuk!

Thermonukleáris ÁKOS 40+1 koncerthétvége a déli végeken most szombaton és vasárnap!!!

SZEGED - Május 16., szombat, 19.30
Városi Sportcsarnok

PÉCS - Május 17., vasárnap, 19.30
Lauber Dezső Sportcsarnok

A Kikötő portál Ákos-interjúját Bolla Ágnes jegyzi. Katt IDE!Ajánljuk!

Holnap, 2009. május 12-én, kedden 17 órától a VIVA TV Interaktív című műsorának lesz vendége Ákos, ahol Zola fogja faggatni az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 eseményeiről.  Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[TÍZEZER LÉPÉS. ZEGERSZEGI KÉPEK!!! (2009-05-10)]]> Az ÁKOS 40+1 koncerttel indult a XV. Egerszeg Fesztivál. Zenehallgatás és orrcsepphasználat a turnébuszon, intenzív stábélet és izgatott készülődés a hangpróbán. Dolgozó emberek arcai Erdélyi Gábor szociófotóin, katt IDE!  Elegáns hölgyek és urak, színházi atmoszféra, a szünetben táncparódiák az öltözőben, aztán a második részben lazuló fegyelem, nagy röhögések, döbbent csöndek, végül álló ováció és vastaps. A zegerszegi diadal képeiért katt IDE! Köszönjük, Zalaegerszeg!

A tegnapi koncerttel az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 elérte és meghaladta a tízezres nézőszámot! Köszönjük!

]]>
hu
<![CDATA[MA: SZALADJ ZALA, RESZKESS EGERSZEG!!! Sajjtáj, graffiti. (2009-05-09)]]> Ákos a közelgő 40+1 előadások kapcsán Pécsett és Szegeden tartott sajtótájékoztatót. Az utóbbi városban súlyos halászléevészetbe torkollt az esemény, a halászcsárdában összefutott Vajda Attila olimpiai bajnok kenussal is. Gyuris Bütyök László színpadmester fotói már megtekinthetők a Galériában. Katt IDE!

"Ákos tovább ünnepel" - A graffiti.hu beszámolója a dupla budapesti ÁKOS 40+1 koncertről ITT olvasható. Ajánljuk!

MA az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 Zalaegerszegre érkezik!
ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009
ZALAEGERSZEG
- Május 9., szombat, 19.30, Városi Sportcsarnok

]]>
hu
<![CDATA[HOLNAP: ZALAEGERSZEG!!! Három a kislány! Bahama Mama. (2009-05-08)]]> A Mahasz Single listáján három Ákos-dal szerepel az első tízben!!! Az első a Gumicukor, kizárólag a mobilos letöltések és az online zeneáruházak forgalma alapján (nem számítanak a koncerteken ajándékba adott CD-k és a honlap több tízezres letöltése sem). A harmadik helyen a Negyven áll, amely a megjelenésétől egy éven át volt első a listán. Nyolcadik a Minden most kezdődik el, amely éppen 88 hetet (!!!) töltött az első tízben. Köszönjük!

A bama.hu oldalon az olvasók kérdéseire válaszolt Ákos. Az eredmény ITT olvasható. Ajánljuk!

HOLNAP az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 dörren Zalaegerszegen!
ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009
ZALAEGERSZEG
- Május 9., szombat, 19.30, Városi Sportcsarnok

Jegyterjesztő helyek:

ZALAEGERSZEG
- Városi Sportcsarnok, Stadion út 3., Tel.:  (92) 599 954, Mobil: (30) 630 0478
- Alexandra Könyváruház, Zala Plaza, Stadion út 5., Tel.: (92) 500 237
- IBUSZ, Eötvös u. 6-10., Tel.: (92) 311 458, (92) 511 880

NAGYKANIZSA
- Alexandra Könyváruház, Kanizsa Plaza, Tel.: (93) 516 556
- Hevesi Sándor Műv. Központ, Széchenyi tér 5-9., Tel.: (93) 311 468

KESZTHELY

- Keszthely Tourist, Kossuth L. u. 25., Tel.: (83) 312 031

HÉVÍZ
- Keszthely Tourist, Rákóczi F.u.1-3., Tel.: (83) 340 291

ZALAKAROS

- Keszthely Tourist, Gyógyfürdő tér 3., Tel.: (93) 340 776

ZALALÖVŐ

- Művelődési Központ, Szabadság tér 2., Tel.: (92) 371 004

ZALASZENTGRÓT

- Művelődési Központ, Batthyányi u.9., Tel.: (83) 360 120

]]>
hu
<![CDATA[HOLNAPUTÁN: ZEGERSZEG RESZKETHET EZERREL!!!Bama 14.30-ig. (2009-05-07)]]> A bama.hu oldalon a közelgő pécsi ÁKOS 40+1 előadás kapcsán MA 14.30-ig lehet kérdéseket feltenni Ákosnak ITT. A válaszokból készülő cikk hamarosan megjelenik a baranyai weblapon. Pécsett 2009. május 17-én, vasárnap, a Lauber Dezső Sportcsarnokban lesz jubileumi, akusztikus Ákos-koncert.

HOLNAPUTÁN az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 borzolja a kedélyeket Zalaegerszegen!
ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009
ZALAEGERSZEG
- Május 9., szombat, 19.30, Városi Sportcsarnok

]]>
hu
<![CDATA[MaDemo. ZEGERSZEG! Bama.hu (2009-05-06)]]> A bama.hu oldalon a közelgő pécsi ÁKOS 40+1 előadás kapcsán lehet kérdéseket feltenni Ákosnak ITT. A válaszokból készülő cikk hamarosan megjelenik a baranyai weblapon. Pécsett 2009. május 17-én, vasárnap, a Lauber Dezső Sportcsarnokban lesz jubileumi, akusztikus Ákos-koncert.

MA, 2009. május 6-án, szerdán jelenik meg a Magyar Demokrata című hetilapban Bándy Péter koncertkritikája a dupla budapesti ÁKOS 40+1 előadásról. Ajánljuk!

Most szombaton az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 borzolja a kedélyeket Zalaegerszegen!
ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009
ZALAEGERSZEG
- Május 9., szombat, 19.30, Városi Sportcsarnok

]]>
hu
<![CDATA[DemoKritika. (2009-05-05)]]> Holnap, 2009. május 6-án, szerdán jelenik meg a Magyar Demokrata című hetilapban Bándy Péter koncertkritikája a dupla budapesti ÁKOS 40+1 előadásról. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[ZEGERSZEG EZERREL. Nemzetes. (2009-05-04)]]> "Katarzis van, szeretetáradás, nem sikoltozós rajongói-rocksztári viszony." A mai, 2009. május 4-i, hétfői  Magyar Nemzet  Kultúra rovatában Még egyszer Ákos turnéjáról címmel Lukács Csaba írása olvasható. Szívből ajánljuk!

"Nem hagyott kétséget afelől, hogy erővel tényleg bírni fogja még." A debreceni Főnix-beli ÁKOS 40+1 koncert egyik legfrissebb utózöngéje: a deol.hu portál beszámolója A hat húr kitart címmel Wiedemann Krisztina tollából. Szívből ajánljuk!

A zalai sajtó is foglalkozik a közelgő ÁKOS 40+1 koncerttel. A Zalai Hírlap képviseletében Gyuricza Ferenc készített a napokban interjút Ákossal, amely már az újság online verziójában is olvasható ITT. Ajánljuk!

Már csak ötöt kell aludni és az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 Zalaegerszegen borzolja a kedélyeket!
ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009
ZALAEGERSZEG
- Május 9., szombat, 19.30, Városi Sportcsarnok

]]>
hu
<![CDATA[DEBRECENI ANZIKSZ. Ó, Kovács úr! Napló. Starcafé, Sopron. (2009-05-02)]]> Elképesztő hangulat, gyönyörű nőkkel és HD-képfelvétellel súlyosbítva Debrecenben! A cívis város már a harmadik előadást kapta a jubileumi turnéból: a tavalyi dupla Kölcsey-buli után tegnap több mint kétezer néző előtt lépett fel Ákos és zenekara a "színháziasított" Főnix Csarnokban. Utazás, hangpróba, Samu és a lepényhal-frizura: az előkészületek képeiért katt IDE! Finom muzsikaszó, taps, sírás és nevetés, minden eddiginél korábbi színpadroham és szűnni nem akaró ünneplés: Erdélyi Gábor remekbeszabott fotósorozatáért katt IDE!

“Kovács Ákos hangi teljesítménye lefegyverző. Százötven perc töméntelen dalszövege, a nehezített akkordsorok dacára is hibátlan intonációjú, fölényes és egyedi énekes produkció. Tomboló siker." A mai, 2009. május 2-i, szombati Magyar Nemzet című napilap Kultúra rovatában Ókovács Szilveszter recenzióbravúrja olvasható. Szívből ajánljuk!

“Vérpezsdítő tombolás, apró lélekrezdülések.” Szintén a mai, 2009. május 2-i, szombatHajdú-Bihari NAPLÓ címlapon számol be Ákos tegnap esti bulijáról. Az újság online  oldalán, a haon portálon pedig Tamás Nándor méltató írása  olvasható ITT. Ajánljuk!

“Ákos elemében volt, az átvezető humoros történetek egy sajátos stand-up-est hangulatát kölcsönözték az egyébként ünnepélyes fellépésnek.” A Cívishír.hu debreceni portál is lelkes kritikával emlékezik meg a tegnapi Főnix-beli ÁKOS 40+1 koncertről. Ákos-lázban égett Debrecen címmel olvasható írásuk ITT. Ajánljuk!

Holnap, 2009. május 2-án, szombaton Ákos lesz a sopronNap Rádió sztármagazinjának a vendége. A rádió Sopronban és környékén az FM94,1 MHz-en fogható, valamint a neten, ITT. A Starcafé című műsorban elhangzik a Gumicukor című új dal is, Kóczán Bálint házigazda a dupla soproni ÁKOS 40+1  koncert kapcsán kérdezi Ákost (az elsőre, június 20-ra már már az összes belépő elkelt). Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[MA DEBRECENI DÖBBENET!!! ÁKOS 40+1. Naprádió. (2009-05-01)]]>

MA ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 döbbent Debrecenben!
ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009
DEBRECEN - Május 1.
, péntek, 19.30, Főnix Csarnok

Jegyterjesztő helyek:

DEBRECEN
- Kölcsey Központ, Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Tel.: (52) 518 497
- Apolló mozi, Debrecen, Miklós u. 1., Tel.: (52) 417 847
- Főnix Csarnok, Debrecen, Kassai u. 28., Tel.: (52) 505 397
- Tourinform, Debrecen, Piac u. 20., Tel.: (52) 412 250

- NYÍREGYHÁZA
- Ticketline Jegyiroda, Szarvas u.1-3., Tel.: (70) 289 2913, www.ticketline.hu
- Interticket, www.interticket.hu, Tel.: (1) 266 0000

Holnap, 2009. május 2-án, szombaton Ákos lesz a sopronNap Rádió sztármagazinjának a vendége. A rádió Sopronban és környékén az FM94,1 MHz-en fogható, valamint a neten, ITT. A Starcafé című műsorban elhangzik a Gumicukor című új dal is, Kóczán Bálint házigazda a dupla soproni ÁKOS 40+1  koncert kapcsán kérdezi Ákost (az elsőre, június 20-ra már már az összes belépő elkelt). Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[A sódar olyan ízletes! DEBRECENI ÁKOS 40+1. Ítélet szólt.Nineteen-ninetyfour. (2009-04-30)]]> Ma éppen 15 éve, 1994. április 30-án adta első szólókoncertjét Ákos a Budapest Sportcsarnokban. Ez volt a Test című album lemezbemutatója. Egy kis múltidézés: Test, Keresd meg a lányt, Csak te vagyKicsi szív, valamint az akkor sokkoló Monumentum. Hú de rég vóóót!

"Ákos megint nem hagyott cserben. A színházi atmoszférát teremtő dalok semmivel sem mértek rám kisebb csapást, mint korábban, egy nagyobb arénában, fémesre csiszolt formában. Ünnep volt ismét." Fürst Ádám Attila írása a dupla teltházas budapesti ÁKOS 40+1 kapcsán. Katt IDE! Szívből ajánljuk!

MA, 2009. április 30-án, csütörtökön jelenik meg a Pesti Műsor, benne egy Ákos-villáminterjú. Ajánljuk!

Ugyancsak MA Ákos a Fábry Showder vendége lesz az RTLklubon. Zenekarával a Gumicukor című új nótát játssza, talpig szmokingban. Az adás 21.20-kor kezdődik, Ákosék valószínűleg a vége felé lesznek, 22.30 után. Szívből ajánljuk!

Holnap az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 borzolja a kedélyeket Debrecenben!
ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009
DEBRECEN - Május 1.
, péntek, 19.30, Főnix Csarnok

Jegyterjesztő helyek:

DEBRECEN
- Kölcsey Központ, Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Tel.: (52) 518 497
- Apolló mozi, Debrecen, Miklós u. 1., Tel.: (52) 417 847
- Főnix Csarnok, Debrecen, Kassai u. 28., Tel.: (52) 505 397
- Tourinform, Debrecen, Piac u. 20., Tel.: (52) 412 250

- NYÍREGYHÁZA
- Ticketline Jegyiroda, Szarvas u.1-3., Tel.: (70) 289 2913, www.ticketline.hu
- Interticket, www.interticket.hu, Tel.: (1) 266 0000

]]>
hu
<![CDATA[HOLNAPUTÁN DEBRECEN!!!Pesti a műsor. SHOWDER. Egerszegi sajttáj. (2009-04-29)]]> Ákos Zalaegerszegen tartott sajtótájékoztatót a május 9-i ÁKOS 40+1 koncert kapcsán. Az itt készült interjúk közül az első MA, 2009. április 29-én, szerdán, 14 és 16 óra között hallható az Egerszeg Rádióban (FM 92,9), Zalaegerszegen és 30 km-es vonzáskörzetében. A riporter Jóna István. A zalanews portál szintén a sajtótájékoztatóról tudósít, rövid szöveggel és rögzített hanganyaggal, katt IDE!! Ajánljuk!

Holnap, 2009. április 30-án, csütörtökön jelenik meg a Pesti Műsor, benne egy Ákos-villáminterjú. Ajánljuk!

Ugyancsak holnap Ákos a Fábry Showder vendége lesz az RTLklubon. Zenekarával a Gumicukor című új nótát játssza, talpig szmokingban. Az adás 21.20-kor kezdődik, Ákosék valószínűleg a vége felé lesznek, 22.30 után. Szívből ajánljuk!

Holnapután az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 borzolja a kedélyeket Debrecenben!
ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009
DEBRECEN - Május 1.
, péntek, 19.30, Főnix Csarnok

Jegyterjesztő helyek:

DEBRECEN
- Kölcsey Központ, Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Tel.: (52) 518 497
- Apolló mozi, Debrecen, Miklós u. 1., Tel.: (52) 417 847
- Főnix Csarnok, Debrecen, Kassai u. 28., Tel.: (52) 505 397
- Tourinform, Debrecen, Piac u. 20., Tel.: (52) 412 250

- NYÍREGYHÁZA
- Ticketline Jegyiroda, Szarvas u.1-3., Tel.: (70) 289 2913, www.ticketline.hu
- Interticket, www.interticket.hu, Tel.: (1) 266 0000

]]>
hu
<![CDATA[DEBRECENBE KÉNE MENNI! Estisóder. Zegerszeges. (2009-04-28)]]> Ákos Zalaegerszegen tartott sajtótájékoztatót a május 9-i ÁKOS 40+1 koncert kapcsán. Az itt készült interjúk közül az első holnap, 2009. április 29-én, szerdán, 14 és 16 óra között hallható az Egerszeg Rádióban (FM 92,9), Zalaegerszegen és 30 km-es vonzáskörzetében. A riporter Jóna István. 

Holnapután, 2009. április 30-án, csütörtökön Ákos a Fábry Showder vendége lesz az RTLklubon. Zenekarával a Gumicukor című új nótát játssza, talpig szmokingban. Az adás 21.20-kor kezdődik, Ákosék valószínűleg a vége felé lesznek, 22.30 után. Szívből ajánljuk!

Másnap pedig az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 borzolja a kedélyeket Debrecenben!
ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009
DEBRECEN - Május 1.
, péntek, 19.30, Főnix Csarnok

Jegyterjesztő helyek:

DEBRECEN
- Kölcsey Központ, Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Tel.: (52) 518 497
- Apolló mozi, Debrecen, Miklós u. 1., Tel.: (52) 417 847
- Főnix Csarnok, Debrecen, Kassai u. 28., Tel.: (52) 505 397
- Tourinform, Debrecen, Piac u. 20., Tel.: (52) 412 250

- NYÍREGYHÁZA
- Ticketline Jegyiroda, Szarvas u.1-3., Tel.: (70) 289 2913, www.ticketline.hu
- Interticket, www.interticket.hu, Tel.: (1) 266 0000

]]>
hu
<![CDATA[BUDAPEST, BUDAPEST, TE CSODÁS!Ma GyarHírlap. Metrópótló. Reszkess, Debrecen! (2009-04-27)]]> Ezt most nem kezdjük elmesélni, mert nem lehet. Döbbenetes hangulatot varázsolt a közönség a BKK-ba vasárnap is! A hangpróba előtt Ákos és Dorozsmai Peti is dobfelvételt készített: arra az új dalötletre játszottak, amelyet Ákos nemrég rögzített a stúdiójában. Aztán jöttek az elmaradhatatlan sztorizások, az izgatott készülődés a színfalak mögött. Czomba Imrét két nő vette kezelésbe, miközben nézői roham zajlott a bejáratoknál. Erdélyi Gábor fotói a tegnapi koncert előkészületeiről már megjelentek a Galériában! Katt IDE! Ákosh & The Penguins in da house, baby! A lírai első felvonás katartikus csöndjei után a második félidő megrázó tomboldát, látványparádét és örömzenélést hozott. A végén a színpadroham és a szűnni nem akaró vastaps sem maradt el. Az eseményeket halk, de intenzív pezsgőzés követte az öltözőben. A koncert és az utórezgések fotóiért katt IDEDuplán köszönjük, Budapest! 

Reszkess, Debrecen! Már csak négyet kell aludni: a Főnixben 2009. május 1-jén, pénteken borzongat az ÁKOS 40+1!

A ma, 2009. április 27-én, hétfőn megjelenő Magyar Hírlapban Somogyi F. Anikó beszámolója olvasható a hétvégi dupla BKK-őrületről. Ajánljuk!

Az ingyenes Metropol című lap a 7. oldalán rövid cikkecskében tudósít a hétvégi dupla teltházról. Hosszabb beszámoló a lap online verziójában olvasható, katt IDEAjánljuk!

A debreceni sajttájról újabb anyag jelent meg: a Napi Élet című blogban hosszas Ákos-videó tekinthető meg, hozzászólási lehetőséggel. (A hozászólások között már meg is jelent egy klasszikus: a romantikus kádári időket idéző "az énekesek csak énekeljenek" kezdetű refrén.) Érdekes anyag, katt IDE! A deol.hu pedig rövid beszámolót közöl az eseményről, ITT! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Tegnap is BKK, MA IS BKK!!! Gumicukor-topik. (2009-04-26)]]> Fergeteges hangulat, álló ováció, lenyűgöző vetítések, totál teltház: jól startolt a budapesti dupla! Erdélyi Gábor fotói már megtekinthetők a Galériában! Pillantás a kulisszák mögé: pakolás, hangpróba, birkanyírás, új gitártémák, beöltözés, torokkarbantartás, imádság. Juhász Viktor kezében még a werkfilm is HD-ben forog! Az előkészületek képeiért katt IDE! Tekintetek, gyertyák, bennszakadt sóhajok és nevetések, Madár látványtechnikus a kivetítőn brillírozik, a közönség ledobja a láncot és állva ünnepel. A koncertképek ITT láthatók. Szívből ajánljuk! Köszönjük, Budapest!

MA IS ÁKOS 40+1 A BKK-BAN!!!

BUDAPEST - Április 26., vasárnap, 20 óra - Kongresszusi Központ
Az utolsó pótszékes jegyek a BKK-koncertre:
- BKK jegypénztár - nyitva: koncertkezdés előtt egy órával! Tel.: (20) 958 1240

A debreceni Friss Rádió (FM 90 - Debrecen 40 km-es vonzáskörzete) látta vendégül Ákost a jövő heti ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 debreceni előadása alkalmából. A koncert 2009. május 1-jén lesz a Főnix Csarnokban. A beszélgetés holnap, hétfőn, április 27-én hallható, 15 órakor. Ajánljuk!

Új fórumtéma nyílt a Vendégkönyvben: a Kiadványok menüpont alatt az ÁKOS 40+1 koncertek ajándékmaxijáról, a GUMICUKOR című CD-ról lehet beszélgetni. Katt IDE!

Juhász Viktor hangulatos turnéelőzetes kisfilmjéért katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[MA ÉS HOLNAP: BKK, ÁKOS 40+1! Cívishír. (2009-04-25)]]> MA: ÁKOS 40+1 BUDAPESTEN!!!

BUDAPEST - Április 25. és 26., szombat és vasárnap, 20 óra - Kongresszusi Központ
A JEGYEK AZ UTOLSÓ SZÁLIG ELFOGYTAK!
Mivel tudjuk, hogy nagyon nagy az érdeklődés, az át nem vett tiszteletjegyeket koncertkezdés körül a pénztárban kiárusítjuk:
- BKK jegypénztár - nyitva: - az előadások előtt egy órával!!! Tel.: (20) 958 1240

Ilyen zsúfolt teltházat ritkán lát a BKK. Tumultuózus jelenetek várhatók, minden érdeklődőtől türelmet és megértést kérünk a bejutásnál. Előre is köszönjük! Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

Ákos a héten Debrecenben tartott sajtótájékoztatót annak kapcsán, hogy az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 keretében május 1-jén, tehát jövő pénteken játszik a Főnix Csarnokban. Az első tudósítás a sajtótájékoztatóról a Cívishír honlapján olvasható. Katt IDE! Ajánljuk!

Juhász Viktor hangulatos turnéelőzetes kisfilmjéért katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Kultúrfitnesz. DUPLA 40+1 BKK!!! Cegléd 88. Friss Rádió. (2009-04-24)]]> MA, 2009. április 24-én, pénteken Leirer Timi Ákos-interjúja hallható a Petőfi Rádióban, a Kultúrfitnesz című müsorban, 20 órai kezdettel. A beszélgetés írásos kivonata elérhető ITT!  Ajánljuk!

HOLNAP LESZ A DUPLA BUDAPESTI KONCERT ELSŐ ELŐADÁSA!!!

BUDAPEST - Április 25. és 26., szombat és vasárnap, 20 óra - Kongresszusi Központ
Az utolsó pótszékes jegyek a dupla BKK-koncertre az alábbi két pénztárban lelhetők fel:
- BKK jegypénztár - nyitva: pénteken, 16-tól 18 óráig, valamint az előadások előtt egy órával!!! Tel.: (20) 958 1240
- Lemezkuckó, Budapest, Király u. 67., Tel.: (1) 351 1218
   (Sodexo-, Accor-, ChequeDéjeuner-, Cadhoc-utalványt elfogadnak!)

Ágicus blogja is a győri turnéstartról számol be. Katt IDE! Ajánljuk!

Ugyancsak MA a debreceni Friss Rádió tart Ákos-napot (FM 90 - Debrecen 40 km-es vonzáskörzete) a jövő heti ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 debreceni előadása alkalmából. A koncert 2009. május 1-jén lesz a Főnix Csarnokban. Ugyanez a rádió látta vendégül Ákost: a tegnap élőben lezajlott beszélgetést hétfőn, április 27-én ismétlik, 15 órakor. Ajánljuk!

Most vasárnap, április 26-án, 18 órai kezdettel sugározza az Ákossal rögzített beszélgetését a ceglédi RÁDIÓ88. Az FM 92,5 MHz-en fogható, Cegléd 20 km-es körzetében. A FAVORIT című műsorban egy teljes órán keresztül Ákos-dalok szólnak majd, műsorvezető Petró Károly. Ajánljuk!

Juhász Viktor hangulatos turnéelőzetes kisfilmjéért katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Petőfi Emerkettő Sándor. KultúrFax. (2009-04-23)]]> MA, 2009. április 23-án, csütörtökön jelenik meg az ElleMan magazin aktuális száma, benne - a Kultúrfax rovatban - Ákos ajánl kiállítást, DVD-t, borokat és könyvet az olvasóknak. Szívből ajánljuk!

Holnap, 2009. április 24-én, pénteken Leirer Timi Ákos-interjúja hallható a Petőfi Rádióban, a Kultúrfitnesz című müsorban, 20 órai kezdettel. A beszélgetés írásos kivonata elérhető ITT!  Ajánljuk!

MOST HÉTVÉGÉN: DUPLA ÁKOS 40+1 A BKK-BAN!!!

BUDAPEST - Április 25. és 26., szombat és vasárnap, 20 óra - Kongresszusi Központ
Az utolsó pótszékes jegyek a dupla BKK-koncertre az alábbi két pénztárban lelhetők fel:
- BKK jegypénztár - nyitva: pénteken, 16-tól 18 óráig,valamint az előadások előtt egy órával!!! Tel.: (20) 958 1240
- Lemezkuckó, Budapest, Király u. 67., Tel.: (1) 351 1218
   (Sodexo-, Accor-, ChequeDéjeuner-, Cadhoc-utalványt elfogadnak!)

Juhász Viktor hangulatos turnéelőzetes kisfilmjéért katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[ElleMan. AKTÍV HÉTVÉGE! (2009-04-22)]]> Holnap, 2009. április 23-án, csütörtökön jelenik meg az ElleMan magazin aktuális száma, benne - a Kultúrfax rovatban - Ákos ajánl kiállítást, DVD-t, borokat és könyvet az olvasóknak. Szívből ajánljuk!

MOST HÉTVÉGÉN: DUPLA ÁKOS 40+1 A BKK-BAN!!!

BUDAPEST - Április 25. és 26., szombat és vasárnap, 20 óra - Kongresszusi Központ
Az utolsó pótszékes jegyek a dupla BKK-koncertre az alábbi két pénztárban lelhetők fel:
- BKK jegypénztár - nyitva: hétfőn, szerdán és pénteken 16-tól 18 óráig, Tel.: (20) 958 1240
- Lemezkuckó, Budapest, Király u. 67., Tel.: (1) 351 1218
   (Sodexo-, Accor-, ChequeDéjeuner-, Cadhoc-utalványt elfogadnak!)

Juhász Viktor hangulatos turnéelőzetes kisfilmjéért katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Insomnia 40+1. Exit és a többiek. (2009-04-21)]]> MÁR CSAK NÉGYET KELL ALUDNI A DUPLA BUDAPESTI KONCERT ELSŐ ELŐADÁSÁIG!!! - annak, aki tud!

BUDAPEST - Április 25. és 26., szombat és vasárnap, 20 óra - Kongresszusi Központ
Az utolsó pótszékes jegyek a dupla BKK-koncertre az alábbi két pénztárban lelhetők fel:
- BKK jegypénztár - nyitva: hétfőn és szerdán, 16-tól 18 óráig, Tel.: (20) 958 1240
- Lemezkuckó, Budapest, Király u. 67., Tel.: (1) 351 1218
   (Sodexo-, Accor-, ChequeDéjeuner-, Cadhoc-utalványt elfogadnak!)

A storyonline.hu videókamerája az ÁKOS 40+1 zártkörű főpróbáján járt. Az anyag nem csak náluk látható: az Exit oldalára és a TV 24-re is kikerült. Ajánljuk!

Juhász Viktor hangulatos turnéelőzetes kisfilmjéért katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[40+1-hétvége a BKK-ban! Tatabányai jegyek! (2009-04-20)]]> A győri turnéstart fergetegesre sikeredett, a közönség nagyon kitett magáért! Dugig telt ház, ragyogó tekintetek, könny és felszabadult röhögések: Erdélyi Gábor koncertfotói ITT láthatók! Soha rosszabb turnényitót! Köszönjük, Győr!

Juhász Viktor hangulatos turnéelőzetes kisfilmjéért katt IDE!

A zoom.hu videóinterjújának írásos kivonata ITT érhető el. Már csak a hozzászólások miatt is érdemes elolvasni! Hángérien Elmeállapot 2009. Tanulságos. Ajánljuk!

MÁR CSAK ÖTÖT KELL ALUDNI A DUPLA BUDAPESTI KONCERT ELSŐ ELŐADÁSÁIG!!!

BUDAPEST - Április 25. és 26., szombat és vasárnap, 20 óra - Kongresszusi Központ
Az utolsó pótszékes jegyek a dupla BKK-koncertre az alábbi két pénztárban lelhetők fel:
- BKK jegypénztár - nyitva: hétfőn és szerdán, 16-tól 18 óráig, Tel.: (20) 958 1240
- Lemezkuckó, Budapest, Király u. 67., Tel.: (1) 351 1218
   (Sodexo-, Accor-, ChequeDéjeuner-, Cadhoc-utalványt elfogadnak!)

Végre teljes az összes turnéhelyszín jegyterjesztőinek a listája!!! Megjöttek az eddig hiányzó tatabányai jegyterjesztők adatai. MINDEN ELLENKEZŐ HÍRESZTELÉSSEL SZEMBEN LESZ KONCERT TATABÁNYÁN!!! Nem is akármilyen!

ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 - KONCERT TATABÁNYÁN,
a Városi Sportcsarnokban (Földi Imre Sportcsarnok)
2009. június 6-án, szombaton, 19.30-kor

A TATABÁNYAI KONCERT JEGYTERJESZTŐI:

- Ákos Webáruház, valamint:

TATABÁNYA,
- Sportcsarnok jegypénztár, Ságvári út 9., Tel.: (34) 316 642
- Közművelődés Háza, Tahiti Ifjúsági Iroda, Szent Borbála tér 1., Tel.: (34) 304 451, Nyitva: 9-17
- Fortuna Jegyiroda, Kodály tér 8., Tel.: (30) 985 2849, Nyitva: H-P: 8-17-ig (Sodexo)
- Car-Tour Tatabánya, Fö tér 18/D, Tel: (34) 511 711, Tel.: H-P 8:00-17:00
- IBUSZ Tatabánya, Fő tér 20., Tel: (34) 310 897, Nyitva: H-P: 8-17, Szo: 8-12

- TATA, Vértes Utitárs Utazási Iroda, Alkotmány út 2/5, Tel.: (34) 380 114,
    Nyitva: H-P: 9-17, Szo: 8-12
- TATA, Tourinform, Ady Endre út 9.. Tel.: (34) 586 045, Nyitva: H-P: 8-17, Szo-V: 10-19
- DOROG, Tensi Utazási Iroda, Bécsi út 43. F 1/19, Tel.: (33) 503 355, Nyitva: H-P 8-17 Sz: 9-12
- KOMÁROM, Tourinform, Igmándi út 2., Tel: (34) 540 590
- ÉRD, Tiffany Jegyiroda, Emma utca 2., Tel.: (23) 367 434, Nyitva: H-P: 10-18, Szo: 9-13
- BUDAŐRS, IBUSZ, Tesco, Kinizsi út 1-3., Tel.: (23) 428 102, Nyitva: H-Szo: 9.00-20, V: 9-19
- BUDAŐRS, IBUSZ Pannon Park, Baross utca 165.
- BUDAŐRS, TUI Utazási Központ, Lead Travel & Ticket, Szabadság út 37., Tel.: (23) 500 475,
    Nyitva: H-P 9-17.30
- BUDAŐRS, Media Markt, Petőfi utca 64., Tel.: (23) 445-600
TÖRÖKBÁLINT, Cora, Torbágy utca 1., Tel.: (23) 515-500, Nyitva: H-Szo: 8-21, V: 8-20
- BUDAKESZI, Babautazás, Pátyi út 1., Tel.: (23) 457 471, Nyitva: H-CS: 10-18, P: 10-16
- SZÉKESFEHÉRVÁR, IBUSZ, Táncsics utca 5., Tel.: (22) 329 393, Nyitva: H-P: 8-18, Szo: 8-12
- SZÉKESFEHÉRVÁR, ÁKOS Jegyiroda, Kossuth u. 11., Tel.: (22) 502-425,
    Nyitva: H-K-Sze-P: 8.30-17, Cs: 9-18:30
- SZÉKESFEHÉRVÁR, Premier Szervezö Iroda, Kossuth u. 14. (Isolabella Pizzéria udvara),
    Tel.: (22) 507 235, Nyitva: H-P.: 9-18, Szo: 10-12
- BUDAPEST, Broadway Jegyiroda, Hollán Ernő u. 10., Tel: (1) 340 4040, 340 4883, Nyitva: 11-18
- Interticket, www.interticket.hu, Tel.: (1) 266 0000
- TEX hálózata, www.tex.hu, Tel.: (30) 303 0999

]]>
hu
<![CDATA[GYŐRÜLET! Fotódömping. Robiblog. Filozófus. Music.hu. (2009-04-19)]]> A győri turnéstart fergetegesre sikeredett, a közönség nagyon kitett magáért! Plafonról fényképezett, pihenő Dorozsmai, gégegyulladásos énekes gargalizálás közben, feszült várakozás: a győri turnényitány előzményeinek képeiért katt IDE! Dugig telt ház, ragyogó tekintetek, könny és felszabadult röhögések: Erdélyi Gábor koncertfotói ITT láthatók! Soha rosszabb turnényitót! Köszönjük, Győr!

"Teltházzal startolt Ákos turnéja!" A music.hu beszámolója az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 nyitóelőadásáról ITT olvasható. Ajánljuk!

Néhány fénykép megtekinthető az előadásról a Kisalföld honlapján is: ezeket még a koncert közben töltötték fel. Katt IDE!

"Felejthetetlen élménnyel lettem gazdagabb..." - Robi blogja a tegnapi győri koncertről tudósít. Katt IDE! Ajánljuk!

"Fantasztikus élmény volt, remek zenészek, megyek máskor is!" A - feltehetően felvidéki - Philosophus beszámolója a fergeteges győri turnéstartról ITT olvasható. Ajánljuk!

Juhász Viktor hangulatos turnékisfilmjéért katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[MA TURNÉSTART!!! MTI. BKK. Zoom. (2009-04-18)]]> MA, 2009. április 18-án, szombaton Győr városában startol az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009!!!

MÁR CSAK EGY HÉT A DUPLA BUDAPESTI KONCERT ELSŐ ELŐADÁSÁIG!!!

BUDAPEST - Április 25. és 26., szombat és vasárnap, 20 óra - Kongresszusi Központ
Az utolsó pótszékes jegyek a dupla BKK-koncertre az alábbi két pénztárban lelhetők fel:
- BKK jegypénztár - nyitva: hétfőn és szerdán, 16-tól 18 óráig, Tel.: (20) 958 1240
- Lemezkuckó, Budapest, Király u. 67., Tel.: (1) 351 1218
   (Sodexo-, Accor-, ChequeDéjeuner-, Cadhoc-utalványt elfogadnak!)

Az MTI híre az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009-ről ITT olvasható. Ajánljuk!

A zoom.hu videóinterjúja a zártkörű főpróba után készült. Katt IDE! Ajánljuk!

Juhász Viktor hangulatos turnéelőzetes kisfilmjéért katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Szép holnap! FókuszNet. DuóInfó. Single lista. (2009-04-17)]]> Holnap, 2009. április 18-án, szombaton Győr városában startol az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009!!!

A Fókusz stábja az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 zártkörű főpróbáján forgatott a Klébelsberg Kúriában. A vágott anyag már megtekinthető a neten is, katt IDE! A forgatott anyag egy másik része elérhető ITT! Ajánljuk!

Győr és környéke már nagyon várja Ákosékat: a keddi zártkörű főpróbán járt a mosonmagyaróvári DuóInfó honlap tudósítója, akinek az eseményről szóló rövid cikke ITT, háromoldalas képgalériája pedig ITT érhető el. Ajánljuk!

Igaz, hogy az idei repertoárból már kikerült, de 53 hete jelent meg a Negyven című dal, tehát több mint egy éve vezeti a Mahasz Single listáját (!!!)... És még mindig első. A hatodik helyen pedig még mindig ott figyel a két évvel ezelőtti kislemezsiker, a Minden most kezdődik el. Köszönjük!

Juhász Viktor hangulatos turnéelőzetes kisfilmjéért katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Ein augenblick. Fókusz. Glamour. A nyilvános főpróba képei! (2009-04-16)]]> Tegnap a zsúfolásig telt Klébelsberg Kultúrkúriában adott nyilvános főpróbakoncertet az ÁKOS 40+1 turnézenekar. A fergeteges hangulatú este közönsége meghallgathatta a teljes műsort és minden jelenlevő az új maxival gazdagodott! Az esemény hangbeállásán a legifjabb rajongógenerációt Zalán kislánya képviselte. Erdélyi Gábor fotói már megjelentek a Galériában. Katt IDE! Ajánljuk!

MA, 2009. április 16-án, csütörtökön jelenik meg a Blikk TV magazin (a napilap mellékleteként), benne Hámori Eszter Ákos-interjúja. Ajánljuk!

Szintén MA  jelenik meg a Glamour magazin májusi száma, benne Ákos ajánl olvasnivalót az érdeklődőknek. Hajdanvolt úriemberek, Updike és Krúdy regényes élete. Ajánljuk!

A Fókusz stábja az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 zártkörű főpróbáján forgatott a Klébelsberg Kúriában. Várhatóan a mai adásban megy le az anyag 20 órai kezdettel az RTLklubon. Ajánljuk!

Juhász Viktor hangulatos turnéelőzetes kisfilmjéért katt IDE!

A hét végén pedig, most szombaton, 2009. április 18-án Győr városában startol az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009!!!

]]>
hu
<![CDATA[Kossuth. DunaTV. InfoRádió. Glamour. Tévéblikk. A zártkörű főpróba képei. (2009-04-15)]]> Családtagok, barátok, támogatók és a sajtó képviselői előtt adott próbakoncertet az ÁKOS 40+1 turnézenekar. A decens sajtóbemutató álló ovációba és vastapsba torkollott... Az eseményt gyors lefolyású pezsgős fogadás követte. Erdélyi Gábor fotói már megtekinthetők a Galériában. Katt IDE!

MA, 2009. április 15-én, szerdán 20 órakor lesz az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 nyilvános főpróbája a Klébelsberg Kultúrkúria színháztermében! Cím: 1028 Budapest, Templom u. 2-10.

Ákos a Kossuth Rádió programajánlójának nyilatkozott. Mohácsi Edit riportja MA, 2009. április 15-én, szerdán hangzott el, reggel 7.45 és 8.00 között, a 180 perc című adásban. Utólag is meghallgatható, katt IDE! Ákos 55.15-nél szólal meg. Ajánljuk!

Szintén MA, 17.35-től a  Duna TV-ben, a Kikötők című műsorban látható az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 zártkörű főpróbája előtt készített interjú, valamint bejátszás a bemelegítő koncertről. Ajánljuk!

Az InfoRádió is Ákossal interjúzott, az eredmény ITT hallható! Ajánljuk!

Holnap, 2009. április 16-án, csütörtökön  jelenik meg a Glamour magazin májusi száma, benne Ákos ajánl olvasnivalót az érdeklődőknek. Hajdanvolt úriemberek, Updike és Krúdy regényes élete. Ajánljuk!

Szintén holnap jelenik meg a Blikk TV magazin (a napilap mellékleteként), benne Hámori Eszter Ákos-interjúja. Ajánljuk!

Juhász Viktor hangulatos turnéelőzetes kisfilmjéért katt IDE!

A hét végén pedig, most szombaton, 2009. április 18-án Győr városában startol az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009!!!

]]>
hu
<![CDATA[Az egyetlen igazság. ÁKOS 40+1 FŐPRÓBA! 180 perc. (2009-04-14)]]> MA, 2009. április 14-én, kedden a KlubRádió reggeli műsorában 9.30-kor hallható Hankó Viktor Ákos-interjúja, amelyet az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 egyik próbáján készített. Az interjú írásos kivonata a rádió honlapján is elérhető, katt IDE! Ajánljuk!

Ákos a Kossuth Rádió programajánlójának nyilatkozott. Mohácsi Edit riportja holnap, 2009. április 15-én, szerdán hallható, reggel 7.45 és 8.00 között, a 180 perc című adásban. Ajánljuk!

Holnap, 2009. április 15-én, szerdán 20 órakor lesz az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 nyilvános főpróbája a Klébelsberg Kultúrkúria színháztermében! Cím: 1028 Budapest, Templom u. 2-10.

Juhász Viktor hangulatos turnéelőzetes kisfilmjéért katt IDE!

A hét végén pedig, most szombaton, 2009. április 18-án Győr városában startol az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009!!!

]]>
hu
<![CDATA[Húsvét: mit tojt a nyúl? Gumicukrot! Rádióklub. (2009-04-13)]]> Ajándék GUMICUKOR. Katt IDE!

Juhász Viktor hangulatos turnéelőzetes kisfilmjéért katt IDE!

Már csak ötöt kell aludni az ÁKOS 40+1 TURNÉSTARTIG!!!

tól, 2009. április 13-tól, hétfőtől a Győr 25 km-s vételkörzetében sugárzó Oxygen FM rádió (FM 103.1öt napon át minden nap 13:30-kor részletekben adja le azt a hosszú telefoninterjút, amelyet Koródi Petra készített Ákossal a Győrött most szombaton, április 18-án induló ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 kapcsán. Az interjúrészletek kiegészítik egymást, aki csak egy-egy részt hall, az is kap érdekes információt, de az adásba kerülés után a részleteket felteszik a rádió honlapjára is, így egyben is meghallgatható lesz az anyag. Ajánljuk! 

Holnap, 2009. április 14-én, kedden a KlubRádió reggeli műsorában 9.30-kor hallható Hankó Viktor Ákos-interjúja, amelyet az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 egyik próbáján készített. Az interjú írásos kivonata a rádió honlapján is elérhető, katt IDE! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Feltámadás. Oxigén! Turnéelőzetes. (2009-04-12)]]> MINDEN OLVASÓNKNAK ÁLDOTT HÚSVÉTOT KÍVÁNUNK! 

Holnaptól, 2009. április 13-tól, hétfőtől a Győr 25 km-s vételkörzetében sugárzó Oxygen FM rádió (FM 103.1öt napon át minden nap 13:30-kor részletekben adja le azt a hosszú telefoninterjút, amelyet Koródi Petra készített Ákossal a Győrött most szombaton, április 18-án induló ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 kapcsán. Az interjúrészletek kiegészítik egymást, aki csak egy-egy részt hall, az is kap érdekes információt, de az adásba kerülés után a részleteket felteszik a rádió honlapjára is, így egyben is meghallgatható lesz az anyag. Ajánljuk!

Juhász Viktor
hangulatos turnéelőzetes kisfilmjéért katt IDE!

Már csak 6 nap és indul az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009!!!

]]>
hu
<![CDATA[MÁR CSAK EGY HÉT ÉS INDUL A TURNÉ!!! Az utolsó pótszékek a BKK-ba! Bravúros fotók. Story Online. (2009-04-11)]]> Nagypénteken a banda teljes koncertfénnyel próbálta végig az ÁKOS 40+1 műsorát, és ámuldozott Madár látványtechnikus vetítésein. A születésnapját ünneplő Samut tortamerénylet érte. A felkészülés utolsó csendes hétköznapjáról Juhász Viktor bravúros fotósorozata tudósít, katt IDE!

MA, április 11-én, szombaton 10 órai kezdettel a Music Television Top10 című műsorában Ákos tíz klipjét adják le, köztük a két vadonatúj kisfilmet, a Persze hajnal van megint és a Nem ér semmit a dal élő verzióját. A műsort holnap, április 12-én, vasárnap, szintén 10 órai kezdettel ismétlik. Ajánljuk!

A Story Online még a hétfői, születésnapi Bumeráng adása után beszélgetett Ákossal. A rövid tudósításért és a videóinterjúért katt IDE! Ajánljuk!

MÁR CSAK EGY HÉT ÉS INDUL AZ ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009!!!

ÁKOS 40+1 - Turné 2009
Jubileumi, exkluzív dalest
Lírai szerzemények két felvonásban



Nyilvános főpróba: április 15., szerda, 20 óra
Klébelsberg Kultúrkúria, 1028 Budapest, Templom u. 2-10.
Jegyek ITT!

Az országjáró turné állomásai:

GYŐR
Április 18., szombat, 19.30 -  Egyetemi Csarnok
Jegyrendelés ITT!

BUDAPEST
Április 25. és 26., szombat és vasárnap, 20 óra - Kongresszusi Központ
A webáruház jegykészletei mindkét előadásra ELFOGYTAK.
Az utolsó pótszékes jegyek a dupla BKK-koncertre az alábbi két pénztárban lelhetők fel:
- BKK jegypénztár - nyitva: hétfőn és szerdán, 16-tól 18 óráig, Tel.: (20) 958 1240
- Lemezkuckó, Budapest, Király u. 67., Tel.: (1) 351 1218
   (Sodexo-, Accor-, ChequeDéjeuner-, Cadhoc-utalványt elfogadnak!)

DEBRECEN
Május 1., péntek, 19.30 - Helyszínváltozás: Főnix Csarnok
Jegyrendelés
ITT!

ZALAEGERSZEG
Május 9., szombat, 19.30 -  Városi Sportcsarnok
Jegyrendelés ITT!

SZEGED
Május 16., szombat, 19.30 - Városi Sportcsarnok
Jegyrendelés ITT!

PÉCS
Május 17., vasárnap, 19.30  - Lauber Dezső Sportcsarnok
Jegyrendelés ITT!

TATABÁNYA
Június 6.., szombat, 19.30  -  Városi Sportcsarnok
(Jegyek hamarosan a helyszín szervezésében, valamint a webáruházban ITT!!!)

VESZPRÉM
Június 13., szombat, 19.30  -  Veszprém Aréna
Jegyrendelés ITT!

SOPRON - FERTŐRÁKOS
Június 20., szombat, 20.30  -  Barlangszínház
A Soproni Ünnepi Hetek rendezvénye
MINDEN JEGY ELKELT!!!

SOPRON - VOLT FESZTIVÁL
Július 1.
, szerda, 18 óra - Soproni Sportcentrum
Jegyrendelés ITT!

]]>
hu
<![CDATA[Nagypéntek: Napkelte. Nagyszombat: Ákos TopTen. BKK-pótszékek! Győri fotók. (2009-04-10)]]> MA, 2009. április 10-én, pénteken reggel 8.40-kor Ákos a Napkelte című adásban Süveges Gergő vendége volt az m1-en. Nagypéntek, feltámadás, indul az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009!!! Az adás már megtekinthető ITT! Ajánljuk!

Holnap, április 11-én, szombaton 10 órai kezdettel a Music Television Top10 című műsorában Ákos tíz klipjét adják le, köztük a két vadonatúj kisfilmet, a Persze hajnal van megint és a Nem ér semmit a dal élő verzióját. A műsort másnap, április 12-én, vasárnap, szintén 10 órai kezdettel ismétlik. Ajánljuk!

A webáruház jegykészletei a dupla budapesti ÁKOS 40+1 előadásra ELFOGYTAK.
Az április 25-én, szombaton és 26-án vasárnapKongresszusi Központban megrendezésre kerülő előadások utolsó pótszékes jegyei az alábbi két pénztárban lelhetők fel:
- BKK jegypénztár - nyitva: hétfőn és szerdán, 16-tól 18 óráig, Tel.: (20) 958 1240
- Lemezkuckó, Budapest, Király u. 67., Tel.: (1) 351 1218
   (Sodexo-, Accor-, ChequeDéjeuner-, Cadhoc-utalványt elfogadnak!) 

Győrött - ahol jövő héten szombaton startol az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009!!! - Ákos a Kisfaludy Szalon vendége volt. Szigethy Gábor meghívására a Feltámadásra várva című beszélgetés során Krúdy Gyula novellái mellett Babits és Pázmány műveit és saját verseit adta elő, valamint a Szentírásból olvasott fel  a rendezvénynek otthont adó, zsúfolásig megtelt Zichy-kastélyban. A fantasztikus hangulatú estéről a HírCity hírportál számol be ITT. Az egyik Krúdy-novellát rögzítették, katt IDE! Huszár Adrienn jóvoltából már az esemény fotói is megtekinthetők a Galériában! Katt IDESzívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY A BUDAPESTI JEGYEKRŐL! Napkelte. (2009-04-09)]]> Holnap, 2009. április 10-én, pénteken reggel 8.35 körül Ákos a Napkelte című adásban Süveges Gergő vendége lesz az m1-en. Nagypéntek, feltámadás, indul az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009!!!

Az ÁKOS 40+1 turnéstartig még nyolcat kell aludni!

16 nap van hátra a dupla budapesti ÁKOS 40+1 előadásig,
de a webáruház BKK-jegykészlete ELFOGYOTT.

Az április 25-én, szombaton és 26-án vasárnapKongresszusi Központban megrendezésre kerülő előadások utolsó pótszékes jegyei az alábbi két pénztárban lelhetők fel:

- BKK jegypénztár - nyitva: hétfőn és szerdán, 16-tól 18 óráig, Tel.: (20) 958 1240
- Lemezkuckó, Budapest, Király u. 67., Tel.: (1) 351 1218
   (Sodexo-, Accor-, ChequeDéjeuner-, Cadhoc-utalványt elfogadnak!)

]]>
hu
<![CDATA[Forr. 5000. 18000!!! Kisfaludy Szalon, Győr. (2009-04-08)]]> MA, 2009. április 8-án, szerdán jelenik meg a Magyar Demokrata című hetilap, benne Bándy Péter közéleti Ákos-interjúja. A víz már forr, jön az ÁKOS 40+1 turné és a katarzis. Ajánljuk!

A két új Ákos-koncertklip megjelent a Jútyúbon. A korábban publikált Persze hajnal van megint már túl van a 18.000 megtekintésen, a Nem ér semmit a dalra öt nap alatt több mint 5.000 látogató kattintott. Ajánljuk!

Győrött - ahol jövő héten szombaton startol az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009!!! - Ákos a Kisfaludy Szalon vendége volt. Szigethy Gábor meghívására a Feltámadásra várva című beszélgetés során Krúdy Gyula novellái mellett Babits és Pázmány műveit és saját verseit adta elő, valamint a Szentírásból olvasott fel  a rendezvénynek otthont adó, zsúfolásig megtelt Zichy-kastélyban. A fantasztikus hangulatú estéről a HírCity hírportál számol be ITT. Az egyik Krúdy-novellát rögzítették, katt IDE! Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Szülinapi próba. Demokrata. Feltámadásra várva. (2009-04-07)]]> Tegnap a Sláger stúdiójából Ákos a próbaterembe sietett: melós egy szülinap volt. Muzsika, köszöntés, zenekari tortaevés: Juhász Viktor fotói már megtekinthetők a Galériában! Katt IDE!

MA, 2009. április 7-én, kedden Szigethy Gábor irodalomtörténész meghívására Ákos a Kisfaludy Szalon vendége lesz Győrött, a Zichy-kastélyban. A Feltámadásra várva című beszélgetés során Krúdy Gyula novellái mellett Babits és Pázmány műveit és saját verseit adja elő, valamint a Szentírásból olvas fel. Szívből ajánlanánk, de már telt ház van. (Viszont a jövő szombaton éppen Győrött indul az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009!!!)

Holnap, 2009. április 8-án, szerdán jelenik meg a Magyar Demokrata című hetilap, benne Bándy Péter közéleti Ákos-interjúja. A víz már forr, jön az ÁKOS 40+1 turné és a katarzis. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[TATABÁNYA: új turnéidőpont!!! Slágerképek. Hírlap a neten. (2009-04-06)]]> A Bumeráng adásának vendége volt Ákos a Sláger Rádióban ma reggel. A remek hangulatú adásban megajándékozta a műsorvezetőket és maga is kapott ajándékot, élőben adta elő a Persze hajnal van megint és a Nem ér semmit a dal című számot (Czomba Imre és Kékkői Zalán kíséretével), valamint itt debütált a Gumicukor című új dal is. Juhász Viktor fotói már megtekinthetők a Galériában. Katt IDE!

Somogyi F. Anikó cikke Ákossal már a Magyar Hírlap on-line kiadásban is olvasható! Katt IDE!

Az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 koncertsorozata Tatabányát is érinti. Az előre kiadott programhoz képest később, PONTOSAN KÉT HÓNAP MÚLVA, 2009. június 6-án, szombaton kerül megrendezésre a tatabányai előadás, amellyel kapcsolatban nagyon sok érdeklődő levelet, visszajelzést kaptunk eddig: Ákos szólistaként még soha korábban nem koncertezett a városban! A jegyek előrendelése mai naptól indul a webáruházban!

A koncertsorozat a jövő hét végén indul!!!

ÁKOS 40+1 - Turné 2009
Jubileumi, exkluzív dalest
Lírai szerzemények két felvonásban



Az országjáró turné állomásai:

GYŐR
Április 18., szombat, 19.30 -  Egyetemi Csarnok
Jegyrendelés ITT!

BUDAPEST
Április 25. és 26., szombat és vasárnap, 20 óra - Kongresszusi Központ
Jegyrendelés ITT!

DEBRECEN
Május 1., péntek, 19.30 - Helyszínváltozás: Főnix Csarnok
Jegyrendelés
ITT!

ZALAEGERSZEG
Május 9., szombat, 19.30 -  Városi Sportcsarnok
Jegyrendelés ITT!

SZEGED
Május 16., szombat, 19.30 - Városi Sportcsarnok
Jegyrendelés ITT!

PÉCS
Május 17., vasárnap, 19.30  - Lauber Dezső Sportcsarnok
Jegyrendelés ITT!

TATABÁNYA
Június 6.., szombat, 19.30  -  Városi Sportcsarnok
(Jegyek hamarosan a helyszín szervezésében, valamint a webáruházban ITT!!!)

VESZPRÉM
Június 13., szombat, 19.30  -  Veszprém Aréna
Jegyrendelés ITT!

SOPRON - FERTŐRÁKOS
Június 20., szombat, 20.30  -  Barlangszínház
A Soproni Ünnepi Hetek rendezvénye
MINDEN JEGY ELKELT!!!

SOPRON - VOLT FESZTIVÁL
Július 1.
, szerda, 18 óra - Soproni Sportcentrum
Jegyrendelés ITT!

]]>
hu
<![CDATA[ÁKOS 40+1: szülinapi hírek. (2009-04-06)]]> MA 2009. április 6-án, hétfőn Ákos a Sláger Rádió élő reggeli műsorának, a Bumerángnak a vendége  8.35-től. A műsor kettős ünnepi aktualitását az adja, hogy ma a Bumeráng éppen tíz esztendős, Ákos pedig 40+1!!! Jön a TURNÉ 2009, az adásban bemutatásra kerül a GUMICUKOR című vadonatúj dal, és élőben is zenélnek! Ákos az élő rádiós szereplés után a Sláger WebChat vendége lesz, kérdéseket lehet küldeni neki. Katt IDE! Ajánljuk!

A Persze hajnal van megint után már a Nem ér semmit a dal koncertklipje is látható a Jútyúbon. Katt IDE! Az előbbi már a tizenhatezres nézőszámnál jár, az utóbbi, friss klip a hétvége folyamán több mint háromezer látogatót könyvelhetett el. Ajánljuk!

Szintén MA jelenik meg a Magyar Hírlap, benne Somogyi F. Anikó cikke Ákossal a Sztárvilág rovatban. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Görbe fa - élőben! Aztán WebChat. GUMICUKOR. Hírlapos. (2009-04-05)]]> Holnap 2009. április 6-án, hétfőn Ákos a Sláger Rádió élő reggeli műsorának, a Bumerángnak lesz a vendége  8.35-től. A műsor kettős ünnepi aktualitását az adja, hogy ezen a napon a Bumeráng éppen tíz esztendős, Ákos pedig 40+1!!! Jön a TURNÉ 2009, az adásban bemutatják a GUMICUKOR című vadonatúj dalt, és élőben is zenélnek! Ákos az élő rádiós szereplés után a Sláger WebChat vendége lesz, ide kérdéseket is lehet feltenni neki. Katt IDEAjánljuk!

A Persze hajnal van megint után már a Nem ér semmit a dal koncertklipje is látható a Jútyúbon. Katt IDE!

Szintén hétfőn jelenik meg a Magyar Hírlap, benne Somogyi F. Anikó cikke Ákossal a Sztárvilág rovatban. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Ááááprilis négyről szóljon az ének. MA HÍRTV 10.50-kor!!!Magyar a Hírlap! Gumi a Cukor! (2009-04-04)]]> Nem ér semmit a dal klipje már a Jútyúbon is látható, katt IDE!!! (Itt is katt a HD gombra a jobb minőséghez!)

MA, 2009. április 4-én, szombaton látható a HírTV-n Tuba Mariann érdekes beszélgetése Ákossal, amelyet az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 egyik próbáján vettek fel. A Különkiadás című műsorban megy le 10.50-kor. A műsorvezető Ókovács Szilveszter. Szívből ajánljuk! (Ismétlés vasárnap 13.45-kor, hétfőn 9.45-kor és szerdán 14.45-kor.)

Most hétfőn, 2009. április 6-án Ákos a Sláger Rádió élő reggeli műsorának, a Bumerángnak lesz a vendége  8.45-től. A műsor ünnepi aktualitását az adja, hogy ezen a napon a Bumeráng éppen tíz esztendős, Ákos pedig 40+1!!! Jön a TURNÉ 2009, az adásban bemutatják a vadonatúj, GUMICUKOR című dalt, és élőben is muzsikál a banda! Ajánljuk!

Szintén hétfőn jelenik meg a Magyar Hírlap, benne Somogyi F. Anikó cikke Ákossal a Sztárvilág rovatban. Ajánljuk!

Az ÁKOS 40+1 próbáján készített interjút Ákossal a Magyar Demokrata című hetilap, megjelenés a jövő héten. T. Szántó György fotói már megtekinthetők a Galériában. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Nem ér semmit a dal: videópremier.Szülinapos Bumeráng: GUMICUKOR! Különkiadás. (2009-04-03)]]> MA, 2009. április 3-án, pénteken mutatja be a VIVA TV Ákos újabb koncertklipjét a jubileumi turnéról. A tangóharmonikás Nem ér semmit a dal felvételei a Kongresszusi Központban, Kecskeméten és Hódmezővásárhelyen készültek a tavalyi ÁKOS 40 előadások során. A klip és az Ákossal rögzített beszélgetés 16.50 körül kerül bemutatásra. Ajánljuk!

A klip már a Jútyúbon is látható, katt IDE!!! (Itt is katt a HD gombra a jobb minőséghez!)

Holnap, 2009. április 4-én, szombaton látható a HírTV-n Tuba Mariann érdekes beszélgetése Ákossal, amelyet az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 egyik próbáján vettek fel. A Különkiadás című műsorban megy le 10.50-kor. A műsorvezető Ókovács Szilveszter. Szívből ajánljuk!

Most hétfőn, 2009. április 6-án Ákos a Sláger Rádió élő reggeli műsorának, a Bumerángnak lesz a vendége  8.45-től. A műsor ünnepi aktualitását az adja, hogy ezen a napon a Bumeráng éppen tíz esztendős, Ákos pedig 40+1!!! Jön a TURNÉ 2009, az adásban bemutatják a vadonatúj, GUMICUKOR című dalt, és élőben is muzsikál a banda! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[KLIPPREMIER: Nem ér semmit a dal. AJÁNDÉK MAXI A KONCERTEZŐKNEK! (2009-04-02)]]> Holnap, 2009. április 3-án, pénteken mutatja be a VIVA TV Ákos újabb koncertklipjét a jubileumi turnéról. A harmonikás Nem ér semmit a dal felvételei a Kongresszusi Központban, Kecskeméten és Hódmezővásárhelyen készültek a tavalyi ÁKOS 40 előadások során. A klip és az Ákossal rögzített beszélgetés 16.50 körül kerül bemutatásra. Ajánljuk!

Az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 főtámogatója, a Volksbank jóvoltából minden érvényes jeggyel rendelkező ÁKOS 40+1 koncertlátogató exkluzív maxi-CD-t kap ajándékba!!! A kiadvány nem kerül kereskedelmi forgalomba! Szerepel rajta a vadonatúj Gumicukor című dal stúdióváltozata, a Persze hajnal van megint és a Nem ér semmit a dal 2008-as koncertfelvétele, valamint a CD multimédiás részén a két koncertdal klipje. Ajánljuk, naná!

]]>
hu
<![CDATA[Nem tréfa: NS Magazin. Próbahelyes videó. (2009-04-01)]]> Holnap, 2009. április 2-án, csütörtökön jelenik meg a Nemzeti Sport Magazin áprilisi száma, benne Ákos-nagyinterjú Galambos Dániel tollából. Sportos kérdések, exkluzív fotók, címszavakra adott sztorizós válaszok. Ajánljuk!

A tegnapi, próbahelyekről szóló Fókusz-anyag megtekinthető a neten. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[TURNÉHÍREK: tele a barlang! Soproni DUPLA. NYILVÁNOS FŐPRÓBA. Ma fókuszálás. (2009-03-31)]]> A zenekar felkészülése az utolsó szakaszba érkezett: megkezdődtek a nagypróbák az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 előadásaihoz! Ákos a helyszínen interjút adott a Magyar Hírlap munkatársának és a VIVA TV-nek. Remek hangulatban zajlott a hosszúra nyúlt délután, már az új nóta, a Gumicukor is jól megy, az új átdolgozásokkal együtt. Gyuris Bütyök László színpadmester és Juhász Viktor fotói már megjelentek a Galériában. Katt IDE és IDE!

Tizennyolc nap múlva indul az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009!!!

A koncertsorozat két budapesti állomására, április 25-26-ra az utolsó jegytömböket is megnyitották a jegypénztárak. Jegyrendelés ITT! A webáruházon kívül az alábbi jegypénztárakban lehet  megvásárolni a belépőket (itt még fellelhető egy-két kósza jegy az ápr. 25-i, szombati, budapesti előadásra - jegyvásárlás a jelzett utalványokkal is!):

- Broadway Ticket, Hollán Ernő u. 10., (1) 340 4883 (Cadhoc, Program Ticket, TicketCulture)
- Lemezkuckó, Király u. 67., (1) 351 1218 (Sodexo, Accor, ChequeDéjeuner, Cadhoc)
- Ticketpro Jegyközpont, Károly krt. 9., (1) 555 5515 (Sodexo, Accor)
- Kulturinfó Jegyiroda, XVI. ker., Bp., Rákosi út 110., (1) 402 0063
- Kristóf Jegyiroda, Europark, Üllői u. 201., (1) 347 1711 (Sodexo)
- Interticket - www.interticket.hu, Tel.: (1) 266 0000
- BKK jegypénztár - Nyitva hétfőn és szerdán: 16-tól 18 óráig, Tel.: (20) 958 1240
- Ticketportal - www.ticketportal.hu, V.ker, Egyetem tér 5., Tel.: (1) 302 2942

Aki nem bírja kivárni a hivatalos turnéstartot, azt szeretettel várja a pesthidegkúti Klébelsberg Kultúrkúria (1028 Budapest, Templom u. 2-10.) az ÁKOS 40+1 című jubileumi országjáró turné nyilvános, családias főpróbájára 2009. április 15-én, 20 órától. Jegyek még korlátozott számban kaphatók a Kultúrkúriában. Elérhetőségek ITT!

A turné legtávolabbi meghirdetett időpontjára, a június 20-i sopron-fertőrákosi barlangkoncertre MINDEN JEGY ELKELT! Alig tíz nappal később az ÁKOS 40+1 újra Sopron vendége lesz: az elegáns jubileumi előadás nyitja meg az idei VOLT fesztivál eseményeit július 1-jén, szerdán, 18 órakor a Soproni Sportcentrumban. Jegyrendelés ITT! Aki halmozni akarja az élvezeteket, az ÁKOS 40+1 koncert után még elérheti az aznapi fellépőt a nagyszínpadon. Ákos mégegyszer feltűnik majd a VOLTon: Szigethy Gábor irodalomtörténésszel Krúdy-estet tartanak július 3-án a Kaland a régi királlyal című hangoskönyv anyagából.

MA, 2009. március 31-én, kedden 20 órakor jelentkezik az RTLklub tévécsatornán a Fókusz című műsor, amely a zenekari próbahelyekről szól. Az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 próbáin is kint járt a stáb, vélhetően az Ákossal készült beszélgetésből is bevágnak egy rövid részletet. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Fókuszban. Egy kis alföld. GUMICUKOR: Sláger. (2009-03-30)]]> Holnap, 2009. március 31-én, kedden 20 órakor jelentkezik az RTLklub tévécsatornán a Fókusz című műsor, amely a zenekari próbahelyekről szól. Az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 próbáin is kint járt a stáb, vélhetően az Ákossal készült beszélgetésből is bevágnak egy rövid részletet. Ajánljuk!

A Kisalföldben megjelent cikk már az interneten is olvasható, hozzászólási lehetőséggel. Katt IDE! Ajánljuk!

A vadonatúj, Gumicukor című dal - szokjuk az ironikus címet - bemutatója a tervek szerint éppen egy hét múlva, 2009. április 6-án, hétfőn lesz a Sláger Rádió reggeli műsorában, a Bumerángban, ahol Ákos vendégeskedik és élőben zenélni is fog.

]]>
hu
<![CDATA[Hajrámagyarok! Kisalföld. BaMa Live. (2009-03-27)]]> Ma, 2009. március 27-én, pénteken jelenik meg a pécsi Bama Live programajánló magazin, benne cikk a tavaszi Ákos 40+1 turnéról. Ajánljuk!

Holnap, 2009. március 28-án, szombaton jelenik meg a Kisalföld című napilap Ákos-interjúja Fábián György tollából. (A Kisalföld ajándékkoncertje lesz az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 nyitóelőadása Győrött, április 18-án. Már csak három hét és indul a turné!!!) Mitől exkluzív egy koncert, Magyarország sorsa és az igazság. Szívből ajánljuk!

Most vasárnap, 2009. március 29-én 21 és 22 óra között Ákos a Danubius Rádióban Abaházi Csaba vendége lesz. Bemutatásra kerül a Persze hajnal van megint és a Nem ér semmit a dal koncertfelvétele, és szó esik a hamarosan induló ÁKOS 40+1 turnéról is. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Klippremier! (2009-03-26)]]> MA, 2009. március 26-án, csütörtökön, 16.50 magasságában kerül bemutatásra Ákos legfrissebb klipje: a VIVA TV Interaktív című műsorában lesz a Persze hajnal van megint egysnittes kisfilmjének televíziós premierje. Utána Ada  faggatja Ákost telefonon. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Esti tévéújság. Vivát. MÁR CSAK EGY HÓNAP! (2009-03-25)]]> Holnap, 2009. március 26-án, csütörtökön jelenik meg az ingyenes EstTV magazin (a PestiEst terjesztési helyein), benne nagyinterjú Ákossal Balajti Péter tollából. Nagyböjt és Krúdy, kulcsnóták és sikeresség, valamint az ÁKOS 40+1 turnéAjánljuk!

Szintén holnap, március 26-án, csütörtökön 16:50 magasságában kerül televíziós bemutatásra Ákos legfrissebb klipje: a VIVA TV Interaktív című műsorában lesz elsőként látható a Persze hajnal van megint kisfilmje. A klippremier után Ada  faggatja majd Ákost élőben. Ajánljuk!

PONTOSAN MÁHOZ EGY HÓNAPRA LESZ AZ ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 ELSŐ BUDAPESTI ELŐADÁSA!!!

ÁKOS 40+1 - Turné 2009
Jubileumi, exkluzív dalest
Lírai szerzemények két felvonásban



Az országjáró turné állomásai:

GYŐR
Április 18., szombat, 19.30 -  Egyetemi Csarnok
Jegyrendelés ITT!

BUDAPEST
Április 25. és 26., szombat és vasárnap, 20 óra - Kongresszusi Központ
Jegyrendelés ITT!

DEBRECEN
Május 1., péntek, 19.30 - Helyszínváltozás: Főnix Csarnok
Jegyrendelés
ITT!

ZALAEGERSZEG
Május 9., szombat, 19.30 -  Városi Sportcsarnok
Jegyrendelés ITT!

SZEGED
Május 16., szombat, 19.30 - Városi Sportcsarnok
Jegyrendelés ITT!

PÉCS
Május 17., vasárnap, 19.30  - Lauber Dezső Sportcsarnok
Jegyrendelés ITT!

TATABÁNYA
Május 23., szombat, 19.30  -  Városi Sportcsarnok
(jegyek a helyszín szervezésében a későbbiekben kaphatók, netes rendelés nincs!)

VESZPRÉM
Június 13., szombat, 19.30  -  Veszprém Aréna
Jegyrendelés ITT!

SOPRON - FERTŐRÁKOS
Június 20., szombat, 20.30  -  Barlangszínház
A Soproni Ünnepi Hetek rendezvénye
Jegyek a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. jegypénztárában (9400 Sopron, Liszt Ferenc u. 1.), valamint a neten, ITT!

]]>
hu
<![CDATA[Az első próba az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 előadásaihoz Debreceni jegyek a webáruházban! (2009-03-24)]]> A banda a turnén bemutatásra kerülő vadonatúj nóta elsajátításával kezdte a 2009-es próbaidőszakot. A remek hangulatú összejövetelen Gyuris Bütyök László színpadmester fotózott. Katt IDE!

A webáruházban már a május 1-jei, debreceni ÁKOS 40+1 koncertre is rendelhetők jegyek!
Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[8.000!!! Herr Mónika. Szt. Endre. (2009-03-23)]]> PERSZE HAJNAL VAN MEGINT

Ákos
• ének
Czomba Imre • zongora

A felvétel 2008. szeptember 21-én készült. (BKK)
Mix, master: Ákos, Akox2 Stúdió
Rendező: Papanikolaou Nikolaos

A legnépszerűbb videómegosztón egyetlen hét alatt már több mint 8.000 érdeklődő tekintette meg a turnékedvcsináló klipet!!! Az idei ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 során is ez a dal zárja majd az első felvonást! Katt IDE! (Aztán a jobb minőségért katt a kép alatt jobb oldalon a HD feliratú gombra!) A videóklip hamarosan televíziós bemutatásra is kerül, a Nem ér semmit a dal harmónikás koncertváltozatával egyetemben!

Szigethy Gábor irodalomtörténész és Ákos tegnap Szentendrén tartott Krúdy-felolvasóestet a  Kaland a régi királlyal című hangoskönyv anyagából és korábban nem hallott novellákból. Gyuris Bütyök László színpadmester képei már megtekinthetők a Galériában. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Jubileum: Karcolatok 16. (2009-03-22)]]> Éppen 16 éve (!!!) jelent meg Ákos első szólóalbuma, a Karcolatok. Juhéjjj!

]]>
hu
<![CDATA[Kozmóboj: régimódi macsó. Gusztus. Krúdy Szentendrén. (2009-03-20)]]>

A héten jelent meg a Cosmopolitan magazinban egy Ákossal készült interjú Bodnár Hajni tollából, a Kínpad rovatban. Nőideál, miben alszol: intimpistáskodás, de csak finoman. A cikk jó! Ajánljuk!

Ugyancsak mostantól kapható a Gusto című elegáns gasztromagazin, benne Ákos-interjú az Andante Borpatikáról, borokról, Krúdyról és a holnap születő dalról. Szívből ajánljuk!

Vasárnap, 2009. március 22-én 19 órakor Ákos és Szigethy Gábor irodalomtörténész a szentendrei városháza dísztermében tart böjtös Krúdy-felolvasóestet a  Kaland a régi királlyal című hangoskönyv anyagából és korábban nem hallott novellákból. Az esemény a Szentendrei Tavaszi Fesztivál 2009 rendezvénye. Helyszín: Szentendre, Városház tér 1-3. Belépőjegy: 1500 Ft, elővétel: Tourinform Szentendre, Dumtsa Jenő u. 22., Tel.: (26) 317 965, valamint az Interticket országos hálózatában. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[4.000!!! Porcelán az elefántboltban. (2009-03-18)]]> PERSZE HAJNAL VAN MEGINT

Ákos
• ének
Czomba Imre • zongora

A felvétel 2008. szeptember 21-én készült. (BKK)
Mix, master: Ákos, Akox2 Stúdió
Rendező: Papanikolaou Nikolaos

A legnépszerűbb videómegosztón két nap alatt már több mint 4.000 érdeklődő tekintette meg a turnékedvcsináló klipet!!! Az idei ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 során is ez a dal zárja majd az első felvonást! Katt IDE! (Aztán a jobb minőségért katt a kép alatt jobb oldalon a HD feliratú gombra!)

Szigethy Gábor irodalomtörténész és Ákos holnap, 2009. március 19-én, csütörtökön Herend városában a Porcelánmanufaktúra vendégeiként tartanak böjtös Krúdy-felolvasóestet a  Kaland a régi királlyal című hangoskönyv anyagából és korábban nem hallott novellákból. Szívből ajánlanánk, de telt ház van.

]]>
hu
<![CDATA[PERSZE HAJNAL VAN MEGINT. Turnékedvcsináló a Jutyúbon.Kasza 49. (2009-03-16)]]> PERSZE HAJNAL VAN MEGINT

Ákos
• ének
Czomba Imre • zongora

A felvétel 2008. szeptember 21-én készült. (BKK)
Mix, master: Ákos, Akox2 Stúdió
Rendező: Papanikolaou Nikolaos

A legnépszerűbb videómegosztón már nézhető a Persze hajnal van megint egysnittes koncertverziója a tavalyi ÁKOS 40 koncertsorozat budapesti állomásáról. Az idei ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 során is ez a dal zárja majd az első felvonást! Katt IDE! (Aztán a jobb minőségért katt a kép alatt jobb oldalon a HD feliratú gombra!)

MÁR CSAK ALIG EGY HÓNAP ÉS INDUL A TURNÉ!!!

ÁKOS 40+1 - Turné 2009
Jubileumi, exkluzív dalest
Lírai szerzemények két felvonásban



Az országjáró turné állomásai:

GYŐR
Április 18., szombat, 19.30 -  Egyetemi Csarnok
Jegyrendelés ITT!

BUDAPEST
Április 25. és 26., szombat és vasárnap, 20 óra - Kongresszusi Központ
Jegyrendelés ITT!

DEBRECEN
Május 1., péntek, 19.30 - Helyszínváltozás: Főnix Csarnok
(jegyek a helyszín szervezésében kaphatók, netes rendelés nincs!)

ZALAEGERSZEG
Május 9., szombat, 19.30 -  Városi Sportcsarnok
Jegyrendelés ITT!

SZEGED
Május 16., szombat, 19.30 - Városi Sportcsarnok
(jegyek a helyszín szervezésében a későbbiekben kaphatók, netes rendelés nincs!)

PÉCS
Május 17., vasárnap, 19.30  - Lauber Dezső Sportcsarnok
Jegyrendelés ITT!

TATABÁNYA
Május 23., szombat, 19.30  -  Városi Sportcsarnok
(jegyek a helyszín szervezésében a későbbiekben kaphatók, netes rendelés nincs!)

VESZPRÉM
Június 13., szombat, 19.30  -  Veszprém Aréna
Jegyrendelés ITT!

SOPRON - FERTŐRÁKOS
Június 20., szombat, 20.30  -  Barlangszínház
A Soproni Ünnepi Hetek rendezvénye
Jegyrendelés a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. jegypénztárában (9400 Sopron, Liszt Ferenc u. 1.), valamint a neten, ITT!

* * *

Kaszás Attila ma lenne 49 éves.





Szintén Jútyúb. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Forradalom és szabadságharc. (2009-03-15)]]> ÉLJEN A MAGYAR SZABADSÁG!
ÉLJEN A HAZA!

A nagyméltóságú helytartótanács sápadt vala és reszketni méltóztatott - jegyezte fel naplójában Petőfi Sándor. A nagyméltóságú helytartótanácsok, a hatalmukhoz foggal-körömmel, bármi áron ragaszkodó, gerinctelen politikusok március 15-én mindig reszketni méltóztatnak, mert ezen a napon minden évben szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy bár hatalmukat nevezhetik törvényesnek, kapkodó kormányzásukat reformoknak, undorító önzésüket cselekvőkészségnek, erkölcstelen hazudozásukat okos taktikának, gerinctelenségüket hajlékonyságnak, alávalóságukat kormányozni tudásnak – ha máskor nem, de március 15-én nagyon sok magyarnak eszébe jut az a másfélszáz évvel ezelőtti lázas pillanat.”
Szigethy Gábor tanár úr gondolatai 2009. március 15-re ITT!

]]>
hu
<![CDATA[DUPLA BKK!!! (2009-03-09)]]> Miután pár hét leforgása alatt elkeltek a belépők az április 25-i, BKK-beli koncertre (a néhány maradék jegy a pénztárakban!)Ákos és zenekara újra duplázni fog Budapesten!

Az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 ÚJABB FŐVÁROSI ELŐADÁSA:

- 2009. április 26., vasárnap, 20 óra - Budapest - Kongresszusi Központ

Jegyrendelés ITT!

A webáruházon kívül a hét közepétől az alábbi jegypénztárakban lehet  megvásárolni a belépőket:
(itt még fellelhető egy-két maradék jegy az ápr. 25-i, szombati, budapesti előadásra is)

- Broadway Ticket, Hollán Ernő u. 10., (1) 340 4883 (Cadhoc, Program Ticket, TicketCulture)
- Lemezkuckó, Király u. 67., (1) 351 1218 (Sodexo, Accor, ChequeDéjeuner, Cadhoc)
- Ticketpro Jegyközpont, Károly krt. 9., (1) 555 5515 (Sodexo, Accor)
- Kulturinfó Jegyiroda, XVI. ker., Bp., Rákosi út 110., (1) 402 0063
- Kristóf Jegyiroda, Europark, Üllői u. 201., (1) 347 1711 (Sodexo)
- Interticket - www.interticket.hu, Tel.: (1) 266 0000
- BKK jegypénztár - Nyitva hétfőn és szerdán: 16-tól 18 óráig, Tel.: (20) 958 1240
- Ticketportal - www.ticketportal.hu, V.ker, Egyetem tér 5., Tel.: (1) 302 2942  

]]>
hu
<![CDATA[Mahaszos. Turnékedvcsináló hajnal. (2009-03-08)]]> Nem csalás, nem ámítás: a 2003-as dupla Andante-koncertalbum - megjelenése után csaknem hat esztendővel! - újra betört az albumlistára! A platinalemez jelenleg a 21. helyen tanyázik a legkelendőbb hanghordozók között. A dupla platina, háromlemezes Még közelebb-DVD, Az utolsó hangos dal 2004-es koncertfilmje és a tavaly megjelent BB-DVD egyaránt szerepel a DVD TOP 20-ban. A Single listát megjelenése óta, tehát csaknem egy éve (!) vezeti a Negyven című jubileumi dal, míg a 2007-es Minden most kezdődik el "visszaszorult" a 3. helyre: ez némileg érthető is, elfáradhatott szegényke, kevés nóta szokott 84 hetet tölteni a TOP 10-ben...

A zenekar hamarosan elkezdi a próbákat az ÁKOS 40+1 előadásaihoz! A fokozódó turnékedvhez a Persze hajnal van megint című dal tavalyi koncertfelvételével szeretne hozzájárulni honlapunk. Egyetlen snitt, csak zongora és ének, mégis nagyon üt. Megjelenés 2009. március 16-án!

ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 jegyhírek:

A webáruház  már az utolsó darab jegyeket árusítja a 2009. április  25-i, szombati BKK-beli ÁKOS 40+1 előadásra!!! Maradék belépők - szintén egyre korlátozottabb számban - az alábbi jegypénztárakban:

- Broadway Ticket, Hollán Ernő u. 10., (1) 340 4883 (Cadhoc, Program Ticket, TicketCulture)
- Lemezkuckó, Király u. 67., (1) 351 1218 (Sodexo, Accor, ChequeDéjeuner, Cadhoc)
- Ticketpro Jegyközpont, Károly krt. 9., (1) 555 5515 (Sodexo, Accor)
- Kulturinfó Jegyiroda, XVI. ker., Bp., Rákosi út 110., (1) 402 0063
- Kristóf Jegyiroda, Europark, Üllői u. 201., (1) 347 1711 (Sodexo)
- Interticket - www.interticket.hu, Tel.: (1) 266 0000
- Budapest Kongresszusi Központ Jegypénztára - 2009. március 16-ig kizárólag telefonos rendelés: (20) 958 1240

]]>
hu
<![CDATA[Zenekari találkozó. Éteri szimfónia. (2009-03-05)]]> Az ÁKOS 40+1 TURNÉ legénységét találkozóra hívta össze a Főhős. A zenekar (a gitáros, Zalán kivételével, aki igazoltan hiányzott a megbeszélésről) és a szűkebb stáb meghallgatta a vadonatúj dalt, szó esett a repertoár megújuló darabjairól, a kezdődő próbaidőszakról és a hamarosan induló országjárás sok-sok részletéről. Döntés született arról is, hogy március közepétől egy rövid, hangulatos koncertrészlet lesz megtekinthető itt a honlapon (Persze hajnal van megint), egy másik, élőben előadott dal klipje pedig remélhetőleg a televíziókban lesz látható (Nem ér semmit a dal). Az új szerzemény meglepetés marad, a koncerteken hallhatja először a közönség. Gyuris Bütyök László színpadmester fotói a mai találkozóról már megtekinthetők a Galériában. Katt IDE!

A megbeszélésen természetesen jelen volt Dorozsmai Péter is, Ákos mentora és zenésztársa, az ÁKOS 40+1 TURNÉ dobosa, akivel nemrég Jávorszky Béla készített interjút. Az anyag ITT olvasható. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[ÁKOS 40+1. A JEGYEK, A JEGYEK!!! Vidékre is rendelés!Kölcsey helyett Főnix!!! (2009-03-03)]]> ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 jegyhírek:

- az április 25-i budapesti előadásra az első és második kategóriás belépők ELFOGYTAK a webáruházban! A maradék jegyek az alább részletezett pénztárakban vásárolhatók meg.
(A BKK pénztáránál telefonos egyeztetés után lehet jegyet venni!)
- a sopron-fertőrákosi barlangkoncertre - a TURNÉ 2009 legutolsó meghirdetett előadására - a szervező Pro Kultúra Kft. honlapja szerint a belépők többsége elkelt, holott a koncert négy hónap múlva lesz...

Beindult a jegyek árusítása több vidéki előadásra is a webáruházban!

Helyszínváltozás:
- a május 1-jei debreceni előadás
 a helyi szervezők kérésére a Kölcseyből átkerül a nagyobb befogadóképességű Főnix Csarnokba.

A turnén egy vadonatúj dal is bemutatásra kerül, a repertoár néhány darabja is frissül.

A webáruházon kívül az alábbi pénztárakban lehet belépőket vásárolni az Ákos 40+1 - TURNÉ 2009 budapesti állomására (a jegyvásárlás a jelzett utalványokkal is lehetséges!):

- Broadway Ticket, Hollán Ernő u. 10., (1) 340 4883 (Cadhoc, Program Ticket, TicketCulture)
- Lemezkuckó, Király u. 67., (1) 351 1218 (Sodexo, Accor, ChequeDéjeuner, Cadhoc)
- Ticketpro Jegyközpont, Károly krt. 9., (1) 555 5515 (Sodexo, Accor)
- Kulturinfó Jegyiroda, XVI. ker., Bp., Rákosi út 110., (1) 402 0063
- Kristóf Jegyiroda, Europark, Üllői u. 201., (1) 347 1711 (Sodexo)
- Interticket - www.interticket.hu, Tel.: (1) 266 0000
- Budapest Kongresszusi Központ Jegypénztára - 2009. március 16-ig kizárólag telefonos rendelés: (20) 958 1240

ÁKOS 40+1
- Turné 2009

Jubileumi, exkluzív dalest
Lírai szerzemények két felvonásban



Az országjáró turné állomásai:

GYŐR
Április 18., szombat, 19.30 -  Egyetemi Csarnok
Jegyrendelés ITT!

BUDAPEST
Április 25., szombat, 20 óra - Kongresszusi Központ
Jegyrendelés ITT!

DEBRECEN
Május 1., péntek, 19.30 - Helyszínváltozás: Főnix Csarnok
(jegyek a helyszín szervezésében a későbbiekben kaphatók, netes rendelés nincs!)

ZALAEGERSZEG
Május 9., szombat, 19.30 -  Városi Sportcsarnok
Jegyrendelés ITT!

SZEGED
Május 16., szombat, 19.30 - Városi Sportcsarnok
(jegyek a helyszín szervezésében a későbbiekben kaphatók, netes rendelés nincs!)

PÉCS
Május 17., vasárnap, 19.30  - Lauber Dezső Sportcsarnok
Jegyrendelés ITT!

TATABÁNYA
Május 23., szombat, 19.30  -  Városi Sportcsarnok
(jegyek a helyszín szervezésében a későbbiekben kaphatók, netes rendelés nincs!)

VESZPRÉM
Június 13., szombat, 19.30  -  Veszprém Aréna
Jegyrendelés ITT!

SOPRON - FERTŐRÁKOS
Június 20., szombat, 20.30  -  Barlangszínház
A Soproni Ünnepi Hetek rendezvénye
Jegyrendelés a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. jegypénztárában (9400 Sopron, Liszt Ferenc u. 1.), valamint a neten, ITT!

]]>
hu
<![CDATA[Népi szabóság. (2009-03-02)]]> A hazai koncertviszonyokról szól Serfőző Melinda cikke, amely a Népszabadság múlt szombati számában jelent meg. Az anyagban Ákos is megszólal. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Borbál. (2009-03-01)]]> Ákos a Magyar Borok Báljának vendége volt, két dal erejéig fel is lépett a rendezvényen: Czomba Imre zongorakíséretével adta elő a Minden most kezdődik el és a Keresem az utam című dalt.  Juhász Viktor nagyszerű, hangulatos fotósorozatának képein más hírességek mellett a legjelentősebb hazai borosgazdák is felbukkannak: Takler Ferenc (Szekszárd), Gere Attila és Bock József (Villány), a Gál család (Eger), Szepsy István (a közönségdíj nyertese, Tokaj) és sokan mások. Katt IDE! Ajánljuk! 

]]>
hu
<![CDATA[Könyvjelző. (2009-02-28)]]> Ákos tavaly decemberben az Alexandra Könyvesházban Oberfrank Pál színművész vendégeként beszélgetett közönség előtt a Magasles című pódiumműsorban. A beszélgetés kivonatos verziója több oldalon, Erdélyi Gábor remek fotóival illusztrálva olvasható az Alexandra havi magazinjában, a Könyvjelzőben (a törzsvásárlói kártyával rendelkezők számára ingyenes, egyébként 345 Ft). A lap holnap, 2009. március 1-jén, vasárnap jelenik meg, minden Alexandra könyvesboltban fellelhető. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Palettás. TURNÉS. ÚJDALOS. (2009-02-25)]]> MA, 2009. február 25-én, szerdán 16:30-kor a HírTV Paletta című közéleti magazinjának a vendége lesz Ákos, ahol Turda Adrienn  műsorvezető a tavasszal folytatódó jubileumi Ákos 40+1 turnéról kérdezi a Főhőst. Ajánljuk!

Az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 jegyei rohamosan fogynak:
- az április 25-i budapesti előadásra az első kategóriás belépőkből már csak néhány darab van.
- a sopron-fertőrákosi barlangkoncertre - a TURNÉ 2009 legutolsó meghirdetett előadására - a szervező Pro Kultúra Kft. honlapja szerint a belépők többsége elkelt, holott a koncert négy hónap múlva lesz...

A turnén egy vadonatúj dal is bemutatásra kerül, a repertoár néhány darabja is frissül. Hamarosan beindul a többi vidéki előadásra szóló jegyek árusítása is a jegypénztárakban!

A webáruházon kívül az alábbi pénztárakban lehet belépőket vásárolni az Ákos 40+1 - TURNÉ 2009 budapesti állomására (a jegyvásárlás a jelzett utalványokkal is lehetséges!):

- Broadway Ticket, Hollán Ernő u. 10., (1) 340 4883 (Cadhoc, Program Ticket, TicketCulture)
- Lemezkuckó, Király u. 67., (1) 351 1218 (Sodexo, Accor, ChequeDéjeuner, Cadhoc)
- Ticketpro Jegyközpont, Károly krt. 9., (1) 555 5515 (Sodexo, Accor)
- Kulturinfó Jegyiroda, XVI. ker., Bp., Rákosi út 110., (1) 402 0063
- Kristóf Jegyiroda, Europark, Üllői u. 201., (1) 347 1711 (Sodexo)
- Interticket - www.interticket.hu, Tel.: (1) 266 0000

]]>
hu
<![CDATA[Aktív. (2009-02-23)]]> MA, február 23-án, hétfőn este 19:05-től a TV2  Aktív című bulvárműsora a sikerről faggatja Ákost. Több mint húsz esztendő jó pár kiemelkedő pillanata alig néhány percben. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[TURNÉ 2009 hírek. Veszprémi anzix. (2009-02-19)]]> Az ÁKOS 40+1 - TURNÉ 2009 aktuális hírei:

- A miskolci szervezőkkel sajnos nem sikerült megálapodni, így idén nem lesz Miskolcon Ákos-koncert.
- Az április 25-i, budapesti ÁKOS 40+1 előadásra rohamosan fogynak a jegyek, az első kategóriás belépőkből már csak néhány darab van. Mindez még csak a reklám nélküli, netes fogyás!

A webáruházon kívül az alábbi pénztárakban lehet belépőket vásárolni az Ákos 40+1 - TURNÉ 2009 budapesti állomására (a jegyvásárlás a jelzett utalványokkal is lehetséges!):

- Broadway Ticket, Hollán Ernő u. 10., (1) 340 4883 (Cadhoc, Program Ticket, TicketCulture)
- Lemezkuckó, Király u. 67., (1) 351 1218 (Sodexo, Accor, ChequeDéjeuner, Cadhoc)
- Ticketpro Jegyközpont, Károly krt. 9., (1) 555 5515 (Sodexo, Accor)
- Kulturinfó Jegyiroda, XVI. ker., Bp., Rákosi út 110., (1) 402 0063
- Kristóf Jegyiroda, Europark, Üllői u. 201., (1) 347 1711 (Sodexo)
- Interticket - www.interticket.hu, Tel.: (1) 266 0000

A jegyek a jövő héten további jegypénztárakba kerülnek ki, és csak ezután indul a kampány.

Veszprémben tartott Krúdy-estet Szigethy Gábor irodalomtörténész és Ákos a Kaland a régi királlyal című hangoskönyv anyagából. Gyuris Bütyök László színpadmester fotói már megjelentek a Galériában. Katt IDE!

Holnap, február 20-án, pénteken a Kelet-Magyarország c. napilap hasábjain olvasható egy beszámoló Ákos és Szigethy Gábor látogatásáról és előadásáról Krúdy Gyula egykori iskolájában, a nyíregyházi Kossuth Lajos Evangélikus Gimnáziumban. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Interaktív alkotás. Veszprém. (2009-02-17)]]> MA, 2009. február 17-én, kedden 16:40-től a VIVA TV Interaktív című műsorában Ada vendége lesz Ákos, ahol az idei turnéról és tervekről beszélgetnek majd. Ajánljuk!

Ugyancsak mafebruár 17-én, kedden 20 órai kezdettel a Nyíregyházi TV-ben, az Alkotás utca című műsorban látható egy hosszasabb beszélgetés Ákossal, valamint bejátszás a nyíregyházi Krúdy-estről. A műsor online is követhető ITT!

Szigethy tanár úr és Ákos holnap, február 18-án, szerdán Veszprém városában tart Krúdy-estet a Kaland a régi királlyal című hangoskönyv anyagából. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[ÁKOS 40+1: TURNÉ 2009!!! Interaktív. Alkotás utca. (2009-02-16)]]> ÁKOS 40+1 - Turné 2009
Jubileumi, exkluzív dalest
Lírai szerzemények két felvonásban



Az országjáró turné állomásai:

GYŐR
Április 18., szombat, 19.30 -  Egyetemi Csarnok
(jegyek a helyszín szervezésében a későbbiekben kaphatók, netes rendelés nincs!)

BUDAPEST
Április 25., szombat, 20 óra - Kongresszusi Központ
Jegyrendelés ITT!

DEBRECEN
Május 1., péntek, 19.30 -  Kölcsey Központ
(jegyek a helyszín szervezésében a későbbiekben kaphatók, netes rendelés nincs!)

ZALAEGERSZEG
Május 9., szombat, 19.30 -  Városi Sportcsarnok
(jegyek a helyszín szervezésében a későbbiekben kaphatók, netes rendelés nincs!)

SZEGED
Május 16., szombat, 19.30 - Városi Sportcsarnok
(jegyek a helyszín szervezésében a későbbiekben kaphatók, netes rendelés nincs!)

PÉCS
Május 17., vasárnap, 19.30  - Lauber Dezső Sportcsarnok
(jegyek a helyszín szervezésében a későbbiekben kaphatók, netes rendelés nincs!)

TATABÁNYA
Május 23., szombat, 19.30  -  Városi Sportcsarnok
(jegyek a helyszín szervezésében a későbbiekben kaphatók, netes rendelés nincs!)

VESZPRÉM
Június 13., szombat, 19.30  -  Veszprém Aréna
(jegyek a helyszín szervezésében a későbbiekben kaphatók, netes rendelés nincs!)

SOPRON - FERTŐRÁKOS
Június 20., szombat, 20.30  -  Barlangszínház
A Soproni Ünnepi Hetek rendezvénye
Jegyrendelés a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. jegypénztárában (9400 Sopron, Liszt Ferenc u. 1.), valamint a neten, ITT!

Figyelem! Az április 25-i, Budapest - Kongresszusi Központ-beli előadásra előrendelt jegyek a héten kerülnek kiszállításra, ezzel egyidőben a jegypénztárakba is ki fognak kerülni a maradék belépők. A jegypénztárak listáját hamarosan közzétesszük.

Holnap, február 17-én, kedden  16:40-től a VIVA TV Interaktív című műsorában Ada vendége lesz Ákos, ahol az idei turnéról és tervekről beszélgetnek majd. Ajánljuk!

Ugyancsak holnapfebruár 17-én, kedden 20 órai kezdettel a Nyíregyházi TV-ben, az Alkotás utca című műsorban látható egy hosszasabb beszélgetés Ákossal, valamint bejátszás a nyíregyházi Krúdy-estről. A műsor online is követhető ITT!

]]>
hu
<![CDATA[Bálint-nap a Patikában. ÁKOS 40+1: TURNÉ 2009!!! (2009-02-15)]]> ÁKOS 40+1 - Turné 2009
Jubileumi, exkluzív dalest
Lírai szerzemények két felvonásban



Az országjáró turné állomásai:

GYŐR
Április 18., szombat, 19.30 -  Egyetemi Csarnok
(jegyek a helyszín szervezésében a későbbiekben kaphatók, netes rendelés nincs!)

BUDAPEST
Április 25., szombat, 20 óra - Kongresszusi Központ
Jegyrendelés ITT!

DEBRECEN
Május 1., péntek, 19.30 -  Kölcsey Központ
(jegyek a helyszín szervezésében a későbbiekben kaphatók, netes rendelés nincs!)

ZALAEGERSZEG
Május 9., szombat, 19.30 -  Városi Sportcsarnok
(jegyek a helyszín szervezésében a későbbiekben kaphatók, netes rendelés nincs!)

SZEGED
Május 16., szombat, 19.30 - Városi Sportcsarnok
(jegyek a helyszín szervezésében a későbbiekben kaphatók, netes rendelés nincs!)

PÉCS
Május 17., vasárnap, 19.30  - Lauber Dezső Sportcsarnok
(jegyek a helyszín szervezésében a későbbiekben kaphatók, netes rendelés nincs!)

TATABÁNYA
Május 23., szombat, 19.30  -  Városi Sportcsarnok
(jegyek a helyszín szervezésében a későbbiekben kaphatók, netes rendelés nincs!)

VESZPRÉM
Június 13., szombat, 19.30  -  Veszprém Aréna
(jegyek a helyszín szervezésében a későbbiekben kaphatók, netes rendelés nincs!)

SOPRON - FERTŐRÁKOS
Június 20., szombat, 20.30  -  Barlangszínház
A Soproni Ünnepi Hetek rendezvénye
Jegyrendelés a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. jegypénztárában (9400 Sopron, Liszt Ferenc u. 1.), valamint a neten, ITT!

További tárgyalások folynak egy miskolci ÁKOS40+1 koncertről is, de a mai napig még nem született meg a megállapodás.

Figyelem! Az április 25-i, Budapest - Kongresszusi Központ-beli előadásra előrendelt jegyek a héten kerülnek kiszállításra, ezzel egyidőben a jegypénztárakba is ki fognak kerülni a maradék belépők. A jegypénztárak listáját hamarosan közzétesszük.

A világhírű népdalénekes, Sebestyén Márta és a reneszánsz muzsikájának avatott művésze, Andrejszki Judit adott fantasztikus hangulatú Bálint-napi koncertet az Andante Borpatikában.Az angyali hangú Márti ütőgardonon, ütőhangszereken és különféle pikulákon is játszott - ez utóbbiak közül kiemelkedik a belga rendőrtől ajándékba kapott magyar pásztorsíp. Judit elképesztően énekelt, emellett a számára készített, egyedi csembalón, valamint szintetizátoron is remekelt. (Ő egyébként annak a Pejtsik Péternek a felesége és öt gyermekének édesanyja, aki az After Crying nevű, világhírű progresszív rockzenekar csellistája, valamint Ákos lemezeinek vonóshangszerelője is.) A hölgyek felkérésére Ákos a Hamletből olvasott fel egy Valentin-aktualitású részletet angolul és magyarul, ez utóbbit Arany János fordításában. Gyuris Bütyök László színpadmester fotói már megtekinthetők ITT! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[300! (2009-02-13)]]> Újabb fergeteges Krúdy-előadás az Andante Borpatikában a Kaland a régi királlyal című hangoskönyv anyagából: ez volt az utolsó budapesti felolvasóest a nagyböjti időszak előtt. Elképesztő hangulat, óriási nevetések, új novellák, Szigethy tanár úr és Ákos duettje, mint Gyugyics és Kelemen. Komoly társaság: dr. Farkas Attila atya (művészettörténész), Janáky István (építész, az Iparművészeti Főiskola tanára, Ákos házának tervezője és Krúdy kiváló ismerője), Németh Lajos professzor (Ákos egyetemi olasztanára) és Szigethy Gábor (irodalomtörténész) - háromszáz év tudás és tapasztalat egy asztalnál! Gyuris Bütyök László színpadmester fotói már megtekinthetők ITT! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Nyíregyi kaland. (2009-02-10)]]> Az író szülővárosában, Nyíregyházán tartott két ízben is Krúdy-felolvasást Ákos és Szigethy Gábor irodalomtörténész. Délután a Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium tanárai és végzős diákjai élvezték élőben a Kaland a régi királlyal című hangoskönyv anyagát. Itt tanult annak idején maga Krúdy is, és az előadás díszletéül is az író saját bútorai szolgáltak! Este pedig a Nyíregyházi Főiskola Bessenyei aulájában hangzottak fel a novellák. A nap eseményeit Gyuris Bütyök László színpadmester és Szarka Lajos fotói örökítik meg. Katt IDE és IDE! Ajánljuk!

Ma, 2009. február 10-én, kedden a Nyíregyházi TV Híradójában 18 órai és 19 órai kezdettel számolnak be a tegnap esti Krúdy-felolvasásról. Egy hét múlva, február 17-én, kedden 20 órai kezdettel az Alkotás utca című műsorukban látható egy hosszasabb beszélgetés Ákossal, valamint bejátszás a nyíregyházi Krúdy-estről. A műsor online is követhető ITT!

A Kölcsey TV is kint járt Ákos és Szigethy Gábor nyíregyházi Krúdy-estjén,  melyről készült híradásuk ITT tekinthető meg.

]]>
hu
<![CDATA[Hómezők lovagja. (2009-02-09)]]> A nagy sikerű őszi nyíregyházi ÁKOS40 koncert után újra a városba érkezik az énekes. Ma, 2009. február 9-én, hétfőn délután a gimnáziumban Szigethy Gábor irodalomtörténész társaságában tart irodalomórát, majd 19 órától az író szülővárosában, a Nyíregyházi Főiskola Bessenyei aulájában lesz Krúdy-felolvasóestje  a Kaland a régi királlyal című hangoskönyv anyagából. "Autogramvadászok kíméljenek!" jeligére a kiadóba. Ajánljuk!

A Sunshine Rádiónak nyilatkozott Ákos a mai felolvasóest kapcsán. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Gyere Nyíregyre! Szánsájn. (2009-02-08)]]> „Ennek a városnak voltam az írója, mióta elsõ regényemet, elbeszélésemet írni kezdtem. Az én olvasóim sohase kérdezték, hol születtem. Minden írásomból kitûnik, hogy nyíregyházi vagyok, aki büszke származására.”
A nagy sikerű őszi nyíregyházi ÁKOS40 koncert után újra a városba érkezik az énekes. Holnap, 2009. február 9-én, hétfőn 19 órától az író szülővárosában, a Nyíregyházi Főiskola Bessenyei aulájában tart Krúdy-felolvasóestet Szigethy Gábor irodalomtörténész társaságában a Kaland a régi királlyal című hangoskönyv anyagából. "Autogramvadászok kíméljenek!" jeligére a kiadóba. Ajánljuk!

A Sunshine Rádiónak nyilatkozott Ákos a holnapi felolvasóest kapcsán. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[ÁKOS 40+1. JEGYELŐRENDELÉS MOST!!! (2009-02-02)]]> A nagy kritikai- és közönségsikert megélt akusztikus dalestekből álló jubileumi koncertsorozat 2009-ben folytatódik! Némiképp felfrissített repertoárral a tavaszi és nyári hónapokban is robog tovább a szmokingos turné. Az Ákos 40+1 jubileumi ráadáskoncertek végleges országos helyszíneit február közepén hozzuk nyilvánosságra.

A jegyELŐrendelés MA, 2009. február 2-án, hétfőn 0 órakor startolt a webáruházban.
Néhány óra leforgása alatt reggelre elfogyott az első száz jegy!!!

- Budapest Kongresszusi Központ, 2009. április 25.,  szombat, 20 óra

]]>
hu
<![CDATA[ÁKOS 40+1: a folytatás. Előrendelés HOLNAPTÓL! (2009-02-01)]]> A nagy kritikai- és közönségsikert megélt akusztikus dalestekből álló jubileumi koncertsorozat 2009-ben folytatódik! Némiképp felfrissített repertoárral a tavaszi és nyári hónapokban is robog tovább a szmokingos turné. Az Ákos 40+1 jubileumi ráadáskoncertek végleges országos helyszíneit február közepén hozzuk nyilvánosságra. A jegyELŐrendelés HOLNAP, 2009. február 2-án, hétfőn startol a webáruházban!
Felkészülni, vigyázz, kész, ...:

- Budapest Kongresszusi Központ, 2009. április 25.,  szombat, 20 óra

Ákos ma, 2009. február 1-jén, vasárnap délelőtt 10 órakor a Lánchíd Rádióban a hét aktuális eseményeiről beszélget Vitézy Zsófia műsorában. Ajánljuk!

Ákos és Szigethy Gábor irodalomtörténész az Andante Borpatikában tartott remek hangulatú Krúdy-estet a Kaland a régi királlyal című hangoskönyv anyagából. A csordultig telt Patikában a közönség soraiban olyan hírességek is megjelentek mint Mádl Dalma asszony, Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője, Lovász Irén énekesnő, Keresztes Ildikó és Kicska László zenész. Az eseményről Gyuris Bütyök László színpadmester fotósorozata tudósít ITT. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Indigó. (2009-01-31)]]>

Ákos holnap, 2009. február 1-jén, vasárnap délelőtt 10 órakor a Lánchíd Rádióban a hét aktuális eseményeiről beszélget Vitézy Zsófia műsorában, az Indigóban. Ajánljuk!]]>
hu
<![CDATA[Az év üzletembere. Péter 50. (2009-01-26)]]> Ákos a szervezők felkérésére lépett fel Az év üzletembere - Entrepreneur of the Year 2008 díjátadó gálán a Marriott Hotelben. Czomba Imre zongorakíséretével énekelte el a Minden most kezdődik el és a Keresem az utam című dalt, de Presser Gábor is színpadra hívta, hogy együtt adják elő a Gondolj rám című régi LGT-számot, amelyet korábban a Magyar Dal Napján játszottak közösen. Az eseményeket az is színesítette, hogy a délutáni próba és az esti előadás között Ákos átrohant arra a meglepetésbulira, ahol 50. születésnapja alkalmából a zenésztársak köszöntötték fel Dorozsmai Pétert, a nagyszerű dobost, zeneszerzőt, hangmérnököt, producert és többszörösen visszaeső stúdiótulajdonost. Az eseménydús vasárnap képei Erdélyi Gábor fotós jóvoltából már megtekinthetők a Galériában. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Slágergyanús! (2009-01-19)]]> A Sláger Rádió hallgatói dönthetik el, ki kapja a "2008 legjobb hazai dala" címet a szakma legrangosabb díjkiosztóján, a FONOGRAM 2009-en! A harminckét jelölt között Ákos jubileumi dala (a Negyven) is szerepel, DAL01-es kóddal.
A szavazás menete: a kedvenc dal kódját a 0630 3030130-as normál díjas SMS-számra várják, a szavazók közt egy páros VIP-belépőt sorsolnak ki a gálaestre, amelyet a Magyar Televízió 1-es csatornája élőben közvetít 2009. február 11-én, szerdá20 órától a Millenáris Teátrumból.

]]>
hu
<![CDATA[Az év dala, az év énekese. (2009-01-18)]]> A Danubius Rádió szavazásán a hallgatók szerint Ákos lett 2008. legjobb énekese, az év dala kategóriában pedig a Negyven győzött! (A dal a megjelenése óta - 40 hete (!!!) - első a Mahasz single listáján, a DualDisc formátumú kislemez pedig platina minősítést kapott.)  Mindenkinek köszönjük!

Ákos a héten Hévíz városában tart Krúdy-estet Szigethy Gábor irodalomtörténész társaságában.

További jó hír, hogy a jubileumi akusztikus turné 2009-ben is folytatódik. A részletes turnétervet február elején tesszük közzé. Ettől kezdve a belépők is előrendelhetők lesznek.

]]>
hu
<![CDATA[Danubius szavazás! (2009-01-11)]]> A Danubius Rádió arra kíváncsi, a hallgatók szerint kik a legkedveltebb magyar előadók, melyek voltak a legkedveltebb magyar dalok a 2008-as esztendőben. 2009. január 15-ig hét kategóriában, kategóriánként maximum három jelöltre lehet szavazni.

Keresik a 2008-as év
-    legjobb magyar zenekarát
-    legjobb magyar énekesnőjét
-    legjobb magyar énekesét
-    legjobb magyar dalát
-    legjobb magyar lemezét
-    magyar felfedezettjét/reménységét
-    legnagyobb magyar zenei csalódását

A szavazatokat az abahazi.csaba@danubius.hu címre várják, a tárgy rovatba feltétlenül be kell írni, hogy szavazás! A 2008-as év legjobbjait január 18-án teszi közzé Abaházi Csaba a Hajrá, magyarok! adásában.

]]>
hu
<![CDATA[Ez a magyar föld. Békebeli. (2009-01-10)]]> Rátóti Zoltán színművész meghívására Ákos is fellépett a Nemzeti Színházban azon a jótékonysági esten, amelyet az őrségi Magyarföld falu fatemplomának felépítéséért rendeztek. A műsorban világhírű operaénekesek, népzenészek, kitűnő muzsikusok, népszerű színészek és táncosok fogtak össze a nemes célért.  Ákos a Keresem az utam című dal erre az estére készült átiratát adta elő Czomba Imre zongorakíséretével, a végén dörgő visszatapssal. Olyan nagyszerű művészek mellett lépett színpadra mint Blaskó PéterRáckevei AnnaRudolf Péter színész, Gulyás Dénes, Kiss B. AttilaMiklósa Erika operaénekes, Herczku Ági, Sebestyén Márta népdalénekes, Héja Domonkos és a Danubia Szimfonikus Zenekar, a Honvéd TáncszínházSándor György humoralista és még sokan mások. Az összefogásról, a hihetetlen hangulatról, művészbarátkozásról és -évődésről Erdélyi Gábor fotói már megtekinthetők a 2009-es Galériában, ITT. Szívből ajánljuk!

A Zalai Hírlap nyomtatásban és on-line három cikkben is beszámol az elsöprő sikerű előadásról. A nyomtatott cikk letölthető ITT, a netes verzió ITT olvasható. Gyuricza Ferenc írása "A hazai művésztársadalom színe-java állt össze Magyarföldért" címmel ITT érhető el. A 34 állandó lakosú Magyarföldről és a templomépítő szándékról ITT lehet olvasni. Az újság képgalériája az eseményről ITT található. Ajánljuk!

Békebeli hangulat az Andante Borpatikában: Szigethy Gábor irodalomtörténész és Ákos 2009-ben először tartott Krúdy-estet a Kaland a régi királlyal című hangoskönyv anyagából. Óriási nevetések, illusztris vendégek: az előző napi gáláról Sándor György és Sebestyén Márta is tiszteletét tette a felolvasóesten. Gyuris Bütyök László színpadmester fotói már megtekinthetők ITT.

2009. január 12-én, hétfőn Krúdy-est lesz Esztergomban, a Helischer József Városi Könyvtárban (Bánomi út 8., Dobó Gimnázium). Az Andante Borpatikában legközelebb január 31-én, szombaton látható az est. Ajánljuk! 

]]>
hu
<![CDATA[Állórajt 2009. (2009-01-06)]]> Az új esztendő első hírei:

2009. január 8-án, csütörtökön Ákos is fellép a Nemzeti Színházban azon a jótékonysági esten, amelyet az őrségi Magyarföld falu fatemplomának felépítéséért rendeznek. A műsorban világhírű operaénekesek, népzenészek, kitűnő muzsikusok, népszerű színészek és táncosok fognak össze a nemes célért.  Ákos olyan művészek mellett lép színpadra mint Blaskó PéterRáckevei AnnaRudolf Péter színművész, Gulyás Dénes, Kiss B. AttilaMiklósa Erika operaénekes, Herczku Ági, Sebestyén Márta népdalénekes, Héja Domonkos és a Danubia Szimfonikus Zenekar, a Honvéd TáncszínházSándor György humoralista és még sokan mások.

Másnap, január 9-én, pénteken Szigethy Gábor irodalomtörténésszel tart Krúdy-estet az Andante Borpatikában. Szívből ajánlanánk, de teltház van.

]]>
hu
<![CDATA[BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT! (2008-12-31)]]> Előszilveszteri hangulat az Andante Borpatikában: Szigethy Gábor irodalomtörténész és Ákos 2008-ban utoljára tartott Krúdy-estet a Kaland a régi királlyal című hangoskönyv anyagából. Óriási nevetések, komoly marhapörkölt maradványai, Szigethy tanár úr kapucnis Ákos 40-melegítőben. Gyuris Bütyök László színpadmester fotói már megtekinthetők a Galériában. Katt IDE!

Minden kedves olvasónknak boldog új esztendőt kívánunk!
Köszönjük az egész éves érdeklődést!
2008 ákosos története ITT olvasható!
2009 is sok szépet tartogat, lesz például újabb turné az akusztikus dalesttel tavasszal és még sok finomság!

"Mikor édesebb a bor, a remény, a jövendő, ha nem azon az éjszakán, amely utoljára rekeszti be a megunt, megvénült esztendőt? Talán nem is kell hinni a babonákban, hogy ezen az éjszakán régi kedvünkre eszméljünk, új reményeinkkel megismerkedjünk, hiszen az emberi élet oly rövidre van szabva, hogy minden esztendő, amelyet hátunk mögött hagyhatunk: csak vigasztalás lehet, hogy már nem tart oly hosszant a tennivaló. Hagyjátok az embereket játszadozni ez éjszakákon, hagyjátok a betegeket új reményekre éledni, hagyjátok elhinni, hogy a múlt idő nyomtalanul múlik el felettünk. Csak a megszerelmesedéstől óvakodjatok ez éjszakán, mert ekkor nagy jelentősége van minden szerelemnek, egy esztendeig nyöghetjük hatalmát. De mily jó tudni, hogy az éjféli óraütést sokmillió ember várja ébren és jókedvűen, akinek kedve, öröme, reménysége azonos a miénkkel. Hagyjátok örvendezni a szegény embereket!" (Krúdy Gyula)

]]>
hu
<![CDATA[Felragyog újra a Napom. (2008-12-28)]]> A Napkelte adásában Szinetár Miklós és Süveges Gergő beszélgetett Ákossal. Az anyag már letölthető ITT. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Kései pirkadat. (2008-12-27)]]> Holnap, 2008. december 28-án, vasárnap a Napkelte műsorában Ákos-interjú látható 8.30-as kezdettel. A karácsonyi hangulatú, hosszabb beszélgetést az ÁKOS 40 turné dupla zárókoncertje után néhány nappal rögzítették. Süveges Gergő és Szinetár Miklós a műsorvezető. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Áts. Story. (2008-12-25)]]> Az Andante Borpatikában a megnyitás óta minden évben Áts Károly tokaji borosgazda tart karácsonyi borkóstolót. Az idei eseményen a borok és a hozzájuk komponált ételek mellett Szekeres László zongorajátéka és Ákos Krúdy-felolvasása tette hangulatossá az estét. Gyuris Bütyök László színpadmester fotói már megtekinthetők a Galériában. Katt IDE!

Megjelent Kollár Zsuzsi Ákos-interjúja, hozzászólási lehetőséggel olvasható a Story Online oldalán. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[BOLDOG KARÁCSONYT! (2008-12-24)]]>
Az akos.hu minden olvasójának szeretetteli, békés, boldog Karácsonyt kívánunk!

"Karácsony az ember ünnepe. Egy ember születik. Egy a sok milliárd közül, aki született, születik és születni fog a földön. Az ember statisztikai alkotóelem. Nem véletlen, hogy Jézus egy népszámlálás alkalmával jött a világra – amikor egy római császár tudni akarta, hány alattvalója van országában. Az ember számítások tárgya. Egy a milliárdok közül. És mégis, ugyanakkor: egyetlen, egyedülálló és megismételhetetlen! Azért ünnepeljük oly fénnyel Jézus születését, hogy tanusítsuk: minden ember valaki, egyedülálló és megismételhetetlen." (II. János Pál)

]]>
hu
<![CDATA[Gazdaságkor, advent. (2008-12-22)]]> 'Jézus tanításában hajszálpontosan benne van minden, ami szükséges a normális élethez.  Ebben semmilyen bántalom, semmilyen ki-berekesztés nincsen. Gazdaságkorban élünk, amely kőkemény világelfogyasztói rendszert üzemeltet. Korunkban a kizsákmányolás, a környezetpusztítás, a hazugság, az önzés, a viszály nem hiba, hanem rendszerszerűség, még erénynek is mondhatnánk. Gazdaságkor úgy jött létre, hogy megtagadta Istent, más szóval a lét szellemi alapjait, és a hideg észbe meg a forró érdekbe vetette bizalmát. Az áldozat irányát megfordította: a bort nem teszi Krisztus vérévé, hanem Krisztus vérét változtatja vissza borrá, és kiméri a kocsmában."
Czakó Gáborral az MTI készített interjút. Mindig időszerű, adventben különösen aktuális gondolataiért katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Karácsonyi cipősdoboz-akció. Rockinform. (2008-12-20)]]> Ákos és az éppen tizedik születésnapját ünneplő Márton fia tegnap a Baptista Szeretetszolgálat meghívására a Petőfi Csarnokban járt. Ahogy tavaly Erdélyben, most is saját készítésű karácsonyi ajándékcsomagokat, "cipősdobozokat" adtak át hat nehéz sorsú gyermeknek. Az eseményre a Delirious? nevű brit zenekar koncertje előtt került sor, a banda énekese, Martin Smith (~ Kovács Márton) szintén ajándékot adott át, de kapott is: Ákosék egy tripla Még közelebb-DVD-vel és az azonos című albummal lepték meg a koncert előtt. Fehér Bertalan és Nehézy László fotói már megtekinthetők az eseményről a Galériában. Katt IDE!

A Rockinform magazin aktuális számában beszámoló olvasható a kecskeméti ÁKOS 40 előadásról. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[A mai sajtó. (2008-12-19)]]> A Café & Bar című vendéglátóipari szaklap karácsonyi számának hasábjain az idén háromesztendős Andante Borpatika kapcsán  Szuna Noémi készített interjút Ákossal. Az újság MA, 2008. december 19-én,  pénteken jelenik meg, fellelhető a nagyobb vendéglátóipari egységekben és szállodákban. Ajánljuk!

Ugyancsak ma, pénteken jelenik meg a Kelet-Magyarország című lapban az az Ákos-interjú, amelyet még a nyíregyházi Ákos 40 koncert előtt készített Nyéki Zsolt. Az interjú bővebb terjedelemben is olvasható a lap internetes oldalán, ITT. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Café & Bar. Kelet. Menedék zenében. (2008-12-18)]]> A Café & Bar című vendéglátóipari szaklap karácsonyi számában az idén háromesztendős Andante Borpatika kapcsán Szuna Noémi készített interjút Ákossal. Az újság holnap, 2008. december 19-én,  pénteken jelenik meg, fellelhető a nagyobb vendéglátóipari egységekben és szállodákban. Ajánljuk!

Ugyancsak holnap, pénteken jelenik meg a Kelet-Magyarország című lapban az az Ákos-interjú, amelyet még a nyíregyházi Ákos 40 koncert előtt készített Nyéki Zsolt. Az interjú bővebb terjedelemben is olvasható lesz később a lap internetes oldalán. Ajánljuk!

Menedék zenében címmel már a neten is olvasható Varga Klára recenziója az Ákos 40 turnézáró előadásról. Katt IDE! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Kokaspörkölt! (2008-12-16)]]> Szigethy Gábor és Ákos Krúdy-estje a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Házban gondolkodtatta el a közönséget. Az igen jó hangulatú előadást követő rögtönzött dedikálás után kokaspörkölttel súlyosbított tivornya kezdődött a Takler pincében. (Ákos felolvasómániája az asztalnál is kitartott.) A visszafogottnak nem nevezhető esemény ezután hajnalig tartó pincelátogatásba torkollt. Gyuris Bütyök László színpadmester fotói már megtekinthetők ITTAjánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Szekszárd. Karácsonyi rendelés. (2008-12-15)]]> MA, 2008. december 15-én, hétfőn Ákos Szigethy Gábor irodalomtörténésszel egyetemben Szekszárd városának vendége lesz. Takler Ferenc borosgazda meghívására Krúdy-estet tartanak 18 órától a Babits Mihály Művelődési Házban. Ajánljuk!

Az Ákos webáruház tájékoztatja kedves vásárlóit, hogy csak a 2008. december 18., csütörtök 20 óráig beérkezett rendeléseket tudjuk teljesíteni Karácsonyig. A később beérkező megrendeléseket a két ünnep között, valamint az újévben, 2009. január 5. után szállítjuk. Megértésüket köszönjük! 

]]>
hu
<![CDATA[Alex. Szexárd. (2008-12-12)]]> MA, 2008. december 12-én, pénteken Ákos nyilvános beszélgetésen vesz részt Budapesten, a Nyugati téren található Alexandra könyvesház legfelső emeletén, a Panorámateremben. A 19 órakor kezdődő párbeszéd a Magasles címet kapta, belépődíj nincs, a házigazda Oberfrank Pál színművész. Turné utáni hangulat, advent, talán Krúdy is megszólal, autogramvadászok kíméljenek.  Szívből ajánljuk!

Hétfőn, 2008. december 15-én Ákos Szigethy Gábor irodalomtörténésszel egyetemben Szekszárd vendége lesz. Takler Ferenc borosgazda meghívására Krúdy-estet tartanak 18 órától a Babits Mihály Művelődési Házban. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Magasles - S.O.S. (2008-12-11)]]> Sajnos elfelejtettünk korábban szólni, hogy holnap, 2008. december 12-én, pénteken Ákos nyilvános beszélgetésen vesz részt Budapesten, a Nyugati téren található Alexandra könyvesház legfelső emeletén, a Panorámateremben. A 19 órakor kezdődő párbeszéd a Magasles címet kapta, belépődíj nincs, a házigazda Oberfrank Pál színművész. Turné utáni hangulat, advent, talán Krúdy is megszólal, autogramvadászok kíméljenek.  Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Karácsonyi kaland. (2008-12-10)]]> Szigethy Gábor irodalomtörténész és Ákos tartott Krúdy-estet a Kaland a régi királlyal című hangoskönyv anyagából az Andante Borpatikában. Remek hangulatban telt az este a novellákkal, Móricz Zsigmond Krúdy-emlékezetével, Szigethy tanár úr írásával Ákosról, mint Szindbád kései reinkarnációjáról.
Gyuris Bütyök László színpadmester fotói már megtekinthetők a Galériában. Katt IDE!

Az Ákos webáruház különleges karácsonyi akcióval kedveskedik vásárlóinak: 2008. december 9. és 2009. január 9. között kedvezményes áron kínálunk különböző, ajándékozáshoz is ideális csomagokat. Minden megrendeléshez egy Ákos-kiadványt adunk ajándékba! Az akció részleteiről bővebben ITT, valamint a webáruházban ITT olvasható részletes információ. Reményteli Adventet és boldog Karácsonyt mindenkinek!

]]>
hu
<![CDATA[Orient expressz. Krúdy a Patikában. Karácsonyi akció. (2008-12-08)]]> A OrientPress oldalára kikerült az Andante Borpatikában készített Ákos-videóinterjú. Katt IDE!

Ugyancsak a Patikában holnap, 2008. december 9-én, kedden Ákos Szigethy Gábor irodalomtörténész társaságában tart Krúdy-estet. A műsor anyagát a Kaland a régi királlyal című Krúdy-hangoskönyv adja. Szívből ajánlanánk, de tök teltház van.

Az Ákos webáruház különleges karácsonyi akcióval kedveskedik vásárlóinak: 2008. december 9. és 2009. január 9. között kedvezményes áron kínálunk különböző csomagokat. Minden megrendeléshez egy Ákos-kiadványt adunk ajándékba. Az akció részleteiről bővebben ITT, valamint a webáruházban ITT olvasható részletes információ.

]]>
hu
<![CDATA[Éljen! Celebbetegség. (2008-12-03)]]> MA, 2008. december 3-án, szerdán mutatta be a VIVA TV az Ákos 40 jubileumi turnéról szóló POParazzi anyagot 11:54-kor. Ismétlés holnap, csütörtökön reggel 7.54-kor, 8.54-kor és 9:54-kor. Ajánljuk!

A zoom.hu videóinterjút készített Ákossal egy díjátadó rendezvényen. Az eredmény ITT látható. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Razzia. Mária. (2008-12-02)]]> MA, 2008. december 2-án, kedden 21 órától hallható a Mária Rádióban az a beszélgetés, amelyet a dupla budapesti turnézáró ÁKOS 40 előadás előtt rögzítettek. Ajánljuk!

Holnap, 2008. december 3-án, szerdán mutatja be a VIVA TV az Ákos 40 jubileumi turnéról szóló POParazzi anyagot 11:54-kor. Ismétlés másnap, csütörtökön reggel 7.54-kor, 8.54-kor és 9:54-kor. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Mária. Klára. Koncertfotó. (2008-12-01)]]> MA, 2008. december 1-jén, hétfőn a Magyar Nemzetben jelenik meg Varga Klára tudósítása a Művészetek Palotájában lezajlott ÁKOS 40 turnézáróról. Ajánljuk!

A concertphoto.hu is a turné zárókoncertjéről tudósít. Katt IDE! Ajánljuk!

Sándor András lelkes koncertbeszámolója a nógrádi hírportálon és - rövidebb változatban - a storyonline.hu oldalon jelent meg. Katt IDE és IDEAjánljuk!

Holnap, 2008. december 2-án, kedden 21 órától hallható a Mária Rádióban az a beszélgetés, amelyet a dupla budapesti turnézáró ÁKOS 40 előadás előtt rögzítettek. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[FERGETEGES TURNÉZÁRLAT. ADVENT.Népszabás kétszer. Metropol. MyMusic. (2008-11-29)]]> A dupla ÁKOS 40 turnézárón mintha bomba robbant volna a Művészetek Palotájában: fergeteges hangulat, súlyos csöndek, hatalmas röhögések és álló ováció még a harmadik emeleti erkély utolsó sorában is! Megrendülés és felszabadultság: a dupla menet legvégén meghatottan állongott közönség és zenész egyaránt. Oldásként a fináléban Samu és Dorozsmai Peti négykezese és Zalán polkaprodukciója színesítette a képet. A közönség soraiban Blaskó Péter, Szarvas Józsi, a gratulálók között Berecz Andris és Kentaur is megtisztelte jelenlétével a produkciót.
(Ákos súlyos hangszalaggyulladással állt színpadra, de egybehangzó vélemények szerint ez nem látszott-hallatszott a maratoni előadáson, például ugyanúgy tépte a húrokat - szó szerint! -, mint máskor. Ezúton mondunk köszönetet dr. Balázs Boglárka gégésznek.)

A “visszafogott, színházi jellegű kamarakoncertet” eddig csaknem 20.000 néző látta, és a tervek szerint 2009-ben is folyatódik a mutatvány!

Mindkét záróelőadás HD minőségben került rögzítésre, így már két komplett koncertfilmre való anyag is utómunkára vár: a turnényitó dupla BKK és a dupla MűPa-záróbuli felvétele. Erdélyi Gábor fotós számítógépe kissé későn ocsúdott az összeomlásból, de a MűPa-őrület képei már felkerültek a Galériába. Katt IDE, IDE és IDE!

Csodálatos ünnep volt az egész jubileumi turné! Köszönjük!

"Valószínűleg ritkán látnak ilyet a Művészetek Palotájában." Serfőző Melinda a nol.hu képviseletében járt a tegnapi turnézárón, írása ITT olvasható. 

A metropol.hu cikke a turnézáró előadásról ITT érhető el.

MyMusic oldalon Baranyi Ágnes beszámolója a délutáni MűPa-előadásról ITT olvasható.

Népszabadság nyomtatott mellékletében már korábban megjelent Jávorszky Béla Szilárd képes Ákos-interjúja, mostantól a cikk a neten is elérhető. Katt IDE!

A hétvégén a Magyar Nemzet adventi mellékletében Eperjes Károly, Czakó Gábor és sokan mások mondják el az ünneppel kapcsolatos gondolataikat. Ákost Varga Klára kérdezte.

Mindet ajánljuk!]]>
hu
<![CDATA[BÚCSÚ A NEGYVENEKTŐL. (2008-11-28)]]> MA, 2008. november 28-án, pénteken zárul a jubileumi Ákos 40 turné!

Turnézáró előadás:
BUDAPEST, Művészetek Palotája - KÉT KONCERT!!!
November 28.
, péntek, 16.30 és 21 óra

A mai dupla előadáson már kapható lesz az Ákos stúdiójában készült Babits-verslemez is! A kiadvány mostantól a webáruházban is megrendelhető, katt IDE!

A dupla ÁKOS 40 turnézáróból MTI-hír lett (nem sámli), a cikkért katt IDE! A Művészetek Palotájában zajló építési munkák képeit pedig Juhász Viktor barátunknak köszönhetjük, a fotók megtekinthetők ITT! Ajánljuk!

Ugyancsak MA jelenik meg a Népszabadság mellékleteként a TV-Magazin, benne képes Ákos-interjú Jávorszky Béla Szilárd tollából. Ajánljuk!

Szintén MA lát napvilágot a BEST magazin, benne hosszas Ákos-interjú, Sándor András újságíró tollából. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[SZÉP HOLNAP. (2008-11-27)]]> HOLNAP, 2008. november 28-án, pénteken zárul a jubileumi Ákos 40 turné!

Turnézáró előadás:
BUDAPEST, Művészetek Palotája - KÉT KONCERT!!!
November 28.
, péntek, 16.30 és 21 óra

Az előadáson már kapható lesz az Ákos stúdiójában készült Babits-verslemez is!

Ugyancsak holnap jelenik meg a Népszabadság mellékleteként a TV-Magazin, benne képes Ákos-interjú Jávorszky Béla Szilárd tollából. Ajánljuk!

Szintén holnap lát napvilágot a BEST magazin, benne hosszas Ákos-interjú, Sándor András újságíró tollából. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Budai hírlap. Torokgyík. Turnézáró. (2008-11-25)]]> A Budai hírlap készített Ákossal interjút, az anyag már a neten is olvasható, katt IDEAjánljuk!

Most pénteken zárul az ÁKOS 40 turné.
Remélhetőleg Ákos addigra felépül a hangszalag-gyulladásból,
mert a két budapesti előadásra - egy-két kósza szóló belépőn kívül - MINDEN JEGY ELKELT!

Turnézáró előadás:
BUDAPEST, Művészetek Palotája - KÉT KONCERT!!!
November 28.
, péntek, 16.30 és 21 óra

]]>
hu
<![CDATA[Tisza. Sztársáv. Backstage. (2008-11-21)]]> Ma, 2008. november 21-én, pénteken a szegedi Tisza Rádió hullámhosszán - a 92,4 Mhz-en - 16 és 18 óra között hallható a békéscsabai koncert előtt készített interjú Ákossal. Az adás a rádió honlapján is követhető, ITT

Holnap, 2008. november 22-én, szombaton Ákos a Juventus Rádió vendége lesz a Sztársáv című élő adásban, 12 órától. Ajánljuk!

Szintén holnap, 2008. november 22-én, szombaton a nyíregyházi illetőségű Kölcsey TV adásán,  a 17:15-kor kezdődő Backstage c. műsorban látható egy nagyobb beszámoló és interjú Ákossal a szabolcsi megyeszékhelyen tartott ÁKOS 40 koncertről. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Csabacsuda by RTL. Zene. (2008-11-19)]]> A békéscsabai ÁKOS 40 turnéállomáson forgatott tudósítás holnap, 2008. november 20-án, csütörtökön reggel 8.35-kor látható az RTL Klub adásán a Reflektor című műsorban, Süle László szerkesztésében. Az anyag már megtekinthető a neten is, ITT! Ajánljuk!

Az első recenzió a nyíregyházi ÁKOS 40 koncertről a zene.hu oldalán jelent meg. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Nyíri csend. És a kiáltás! Csak a MűPa! (2008-11-18)]]> Tizenkét év várakozás után igen lelkes tömeg fogadta Ákost és csapatát tegnap a Bujtosiban! A kezdetben lassan eszmélő nyíregyházi közönség őrületes hangulatot varázsolt a sportcsarnokba, a fináléban a tömeg csaknem a falig tolta a színpadot. Utána halk tivornya zajlott a zártkörű fogadáson Áts Károly tokajhegyaljai és Bolyki János egri gazda boraival. Köszönjük a meghívást! Az eseményen készült fotósorozat már megtekinthető a Galériában Erdélyi Gábor jóvoltából. A technikusokból álló zsűri pontozza a próbát, Ákos beretválja Krisztiánt, Samu erőt gyűjt a szmokingok tövében. A hosszas utazás és a lázas előkészületek képeiért katt IDE! A fergeteges sikerű utolsó vidéki előadás fotói ITT láthatók!

Ezután már csak két budapesti ÁKOS 40 koncert lesz,
ezekre - egy-két kósza szóló belépőn kívül - MINDEN JEGY ELKELT!

Turnézáró előadás:
BUDAPEST, Művészetek Palotája - KÉT KONCERT!!!
November 28.
, péntek, 16.30 és 21 óra

]]>
hu
<![CDATA[MANYÍR! Mindenki Nyíregyre! (2008-11-17)]]> MA lesz az utolsó vidéki ÁKOS 40 előadás!!!

NYÍREGYHÁZA, Bujtosi Szabadidő Csarnok
November 17., hétfő, 19 óra
Jegyek a megadott jegyirodákban és a koncert helyszínén!

Utána már csak két budapesti koncert lesz,
ezekre - egy-két kósza szóló belépőn kívül - MINDEN JEGY ELKELT!

Turnézáró előadás:
BUDAPEST, Művészetek Palotája - KÉT KONCERT!!!
November 28.
, péntek, 16.30 és 21 óra

]]>
hu
<![CDATA[NYÍREGYEN EGYETLEN! (2008-11-16)]]> HOLNAP lesz az utolsó vidéki ÁKOS 40 előadás!!!

NYÍREGYHÁZA, Bujtosi Szabadidő Csarnok
November 17., hétfő, 19 óra
Jegyek a megadott jegyirodákban és a koncert helyszínén!

Utána már csak két budapesti koncert lesz,
ezekre - egy-két kósza szóló belépőn kívül - MINDEN JEGY ELKELT!

Turnézáró előadás:
BUDAPEST, Művészetek Palotája - KÉT KONCERT!!!
November 28.
, péntek, 16.30 és 21 óra

]]>
hu
<![CDATA[Csabai csuda. Beol. (2008-11-15)]]> Három hét koncertszünet után izgatottan készülődött a legénység-leányság a turnébuszban. Az RTL Klub stábja is elkísérte az ÁKOS 40 gárdáját a békéscsabai repülő csészealjhoz, erről várhatóan egy rövid tudósítás látható majd a csatorna adásában. Az előkészületek képeiért katt IDE! A jól elkapott tempók, hosszas konferanszok, nagy röhögések és vadonatúj vetítések éjszakája zajlott Békéscsabán tegnap. Köszönjük! A lelkes tömeg, a katartikus csend és tombolás képeiért katt IDE! (Fotó: Erdélyi Gábor)

A beol.hu portál szintén a tegnapi, fergeteges hangulatú ÁKOS 40 buliról közöl tudósítást, képgalériával és hozzászólási lehetőséggel, katt IDE! Ugyanezen a honlapon olvasható egy Ákos-interjú, amely a koncert előtt készült, de hangfelvételként is meghallgatható két részletben. Katt IDE! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[MACSABA!!! Zeneponthú. (2008-11-14)]]> A zene.hu remek cikke az ÁKOS 40 koncertekről tudósítja a nagyérdeműt. Aki érdeklődik, annak már csak négy előadás (és kevés jegy!) áll rendelkezésre. Katt IDE! Ajánljuk!

MA újra ÁKOS 40 koncert!!!

BÉKÉSCSABA, Városi Sportcsarnok
November 14., péntek, 19 óra
Jegyek már csak előadás előtt a helyszínen!

A további előadások:

NYÍREGYHÁZA, Bujtosi Szabadidő Csarnok
November 17., hétfő, 19 óra
Jegyek a megadott jegyirodákban vagy katt IDE!

Turnézáró előadás:
BUDAPEST, Művészetek Palotája - KÉT KONCERT!!!
November 28.
, péntek, 16.30 és 21 óra
(A délutáni előadásra van még néhány kósza szóló belépő a pénztárban, egyébként minden jegy elkelt!!!)

]]>
hu
<![CDATA[Nyíregyi sajttáj. Campus. (2008-11-11)]]> Ákos a szabolcsi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatót a közelgő ÁKOS 40 koncert kapcsán. Gyuris Bütyök László színpadmester fotózott az eseményen, az eredmény megtekinthető ITT.

A Kölcsey Televízió a sajtótájékoztatón forgatott interjút Ákossal, ez ITT érhető el. Ajánljuk!

Ma, 2008. november 11-én, kedden este a Nyíregyházi TV híradójában 18 órától, 19 órától és 23 órától látható összefoglaló a tegnapi sajtótájékoztatóról. Ismétlés holnap, szerdán reggel 6 órától és 7-kor. Az adás megtekinthető későbbb a televízió honlapján is, ITT. November 14-én pénteken pedig a 18:30-kor kezdődő Fiesta című kulturális műsorukban látható egy hosszasabb anyag az ott készült beszélgetésből.

A Szabolcs Online ITT tudósít a sajttájról.

Holnap, 2008. november 12-én, szerdán 18 órától a nyíregyházi Campus Rádió egy egész órát szentel Ákosnak a közelgő nyíregyházi ÁKOS 40 koncert kapcsán. A Zenedoboz című műsorban elhangzó hosszas interjút Pócsi István készítette. Az adás Nyíregyházán az FM 97,9 MHz-en hallható, az on-line változat pedig ITT érhető el. Vasárnap, november 16-án 17 órától pedig ismétlés. Ajánljuk!

MOST PÉNTEKen újra ÁKOS 40 koncert!!!

BÉKÉSCSABA, Városi Sportcsarnok
November 14., péntek, 19 óra
Jegyek a megadott jegyirodákban vagy katt IDE!

A további előadások:

NYÍREGYHÁZA, Bujtosi Szabadidő Csarnok
November 17., hétfő, 19 óra
Jegyek a megadott jegyirodákban vagy katt IDE!

Turnézáró előadás:
BUDAPEST, Művészetek Palotája - KÉT KONCERT!!!
November 28.
, péntek, 16.30 és 21 óra
(A délutáni előadásra van még néhány kósza szóló belépő a pénztárban, egyébként minden jegy elkelt!!!)

]]>
hu
<![CDATA[ÁKOS 40: túl a tizenkétezren! (2008-11-10)]]> Az ÁKOS 40 jubileumi turné mindenütt elképesztő sikereket könyvelhetett el: a "kamarajellegű, visszafogott, színházi" előadást eddig több mint tizenkétezer érdeklődő látta! A dupla telt házas színházi előadások és a csordultig telt arénakoncertek után idén már csak két vidéki csarnokban és a MűPában látható a produkció. A Művészetek Palotájába meghirdetett turnézáró előadásra pillanatok alatt elkelt minden jegy. Sajnos nem kaptunk másik dátumot a MűPától, de ugyanazon a napon délutáni koncert is lesz. Békéscsabára és Nyíregyházára még kaphatók belépők, a turnézáró matinéra úgyszintén.

MOST PÉNTEKen újra ÁKOS 40 koncert!!!

BÉKÉSCSABA, Városi Sportcsarnok
November 14., péntek, 19 óra
Jegyek a megadott jegyirodákban vagy katt IDE!

A további előadások:

NYÍREGYHÁZA, Bujtosi Szabadidő Csarnok
November 17., hétfő, 19 óra
Jegyek a megadott jegyirodákban vagy katt IDE!

Turnézáró előadás:
BUDAPEST, Művészetek Palotája - KÉT KONCERT!!!
November 28.
, péntek, 16.30 és 21 óra
Jegyek a megadott jegyirodákban vagy katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Hajrámagyarvisszhang. AKOSH FORTY IN CSABA BÉKÉSH! (2008-11-09)]]> MA, 2008. november 9-én, vasárnap Ákos a Danubius Rádióban vendégeskedik Abaházy Csabánál, a Hajrá, magyarok! című műsorban 20 órától. Akinek ennyi nem elég, közvetlen ezután, 21 órakor bekapcsolhatja az Echo TV-t, ahol a Kunszt című műsor vendége lesz a Főhős. Ajánljuk!

PÉNTEKen újra ÁKOS 40 koncert!!!
BÉKÉSCSABA, Városi Sportcsarnok
November 14., péntek, 19 óra
Jegyek a megadott jegyirodákban vagy katt IDE!

A további előadások:

NYÍREGYHÁZA, Bujtosi Szabadidő Csarnok
November 17., hétfő, 19 óra
Jegyek a megadott jegyirodákban vagy katt IDE!

Turnézáró előadás:
BUDAPEST, Művészetek Palotája - KÉT KONCERT!!!
November 28.
, péntek, 16.30 és 21 óra
Jegyek a megadott jegyirodákban vagy katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[MTV, Hajrá, magyarok! ECHO. (2008-11-08)]]> MA, 2008. november 8-án, szombaton 10 órakor a Music Television ismétli az Ákos Top 10 című videóösszeállítását. Ajánljuk!

Szintén ma, november 8-án, szombaton  10 órakor a Csaba Rádió 104 Mhz-en hallható egy telefonos interjú Ákossal a közelgő békéscsabai ÁKOS 40 koncert kapcsán. Ajánljuk!

Holnap, 2008. november 9-én, vasárnap Ákos a Danubius Rádióban vendégeskedik Abaházy Csabánál, a Hajrá, magyarok! című műsorban 20 órától. Akinek ennyi nem elég, közvetlen ezután, 21 órakor bekapcsolhatja az Echo TV-t, ahol a Kunszt című műsor vendége lesz a Főhős. Ajánljuk!

CSUPÁN HAT NAP MÚLVA, jövő pénteken újra ÁKOS 40 koncert!!!
BÉKÉSCSABA, Városi Sportcsarnok
November 14., péntek, 19 óra
Jegyek a megadott jegyirodákban vagy katt IDE!

A további előadások:

NYÍREGYHÁZA, Bujtosi Szabadidő Csarnok
November 17., hétfő, 19 óra
Jegyek a megadott jegyirodákban vagy katt IDE!

Turnézáró előadás:
BUDAPEST, Művészetek Palotája - KÉT KONCERT!!!
November 28.
, péntek, 16.30 és 21 óra
Jegyek a megadott jegyirodákban vagy katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[VIVA. Music. Danubius. Echo. Babits 125.ÁKOS 40: MÁR CSAK EGY HÉT CSABÁIG! (2008-11-07)]]> MA, 2008. november 7-én, pénteken Ákos Napot tart a VIVA TV, Ákos a 15 órakor kezdődő élő adás során a stúdió vendége lesz. Ajánljuk!

Holnap, 2008. november 8-án, szombaton 10.00-kor a Music Television ismétli az Ákos Top 10 című videóösszeállítását. Ajánljuk!

Holnapután, 2008. november 9-én, vasárnap Ákos a Danubius Rádióban vendégeskedik Abaházy Csabánál, a Hajrá, magyarok! című műsorban 20 órától. Akinek ennyi nem elég, közvetlen ezután, 21 órakor bekapcsolhatja az Echo TV-t, ahol a Kunszt című műsor vendége lesz a Főhős. Ajánljuk!

Ezen a héten a hazai színészvilág színe-java több napon át dolgozott Ákos stúdiójában: Szigethy Gábor irodalomtörténész rendezésében Babits Mihály verseiből lemez készül a  költő születésének 125. évfordulójára. Olyan művészek adták egymásnak a kilincset, mint Mécs Károly, Blaskó Péter, Kubik Anna, Cseke Péter, Pápai Erika, Sztankay István, Trokán Péter, Igó Éva, Eperjes Károly, Tompos Kátya, Szarvas József, Oberfrank Pál és Szőcs Artúr. A lemezen Ákos is mond verset, de maga Babits és Latinovits is megszólal archív felvételről. Ákos privát fotói a munkáról már megtekinthetők ITT és ITT.

PONTOSAN EGY HÉT MÚLVA, jövő pénteken újra ÁKOS 40 koncert!!!
BÉKÉSCSABA, Városi Sportcsarnok
November 14., péntek, 19 óra
Jegyek a megadott jegyirodákban vagy katt IDE!

A további előadások:

NYÍREGYHÁZA, Bujtosi Szabadidő Csarnok
November 17., hétfő, 19 óra
Jegyek a megadott jegyirodákban vagy katt IDE!

Turnézáró előadás:
BUDAPEST, Művészetek Palotája - KÉT KONCERT!!!
November 28.
, péntek, 16.30 és 21 óra
Jegyek a megadott jegyirodákban vagy katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Novhét, novnyolc. Alternatíva. (2008-11-06)]]> Holnap, 2008. november 7-én, pénteken Ákos Napot tart a VIVA TV, Ákos a 15 órakor kezdődő élő adás során a stúdió vendége lesz. Ajánljuk!

Holnapután, 2008. november 8-án, szombaton 10.00-kor a Music Television ismétli az Ákos Top 10 című videóösszeállítását. Ajánljuk!

Az alternatíva blog rövid beszámolót közöl a szombathelyi Ákos 40 koncertről, hozzászólási lehetőséggel. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Magyar Hírlap (2008-11-05)]]> MA, 2008. november 5-én szerdán a Magyar Hírlap 5. oldalán hosszú cikk jelent meg Somogyi F. Anikó tollából az Ákos 40 jubileumi turné kapcsán. A képes beszámolóban rengeteg háttéranyag is szerepel, mivel a szerző a koncertstábot személyesen kísérte el egy előadásra, Szombathelyre. Az írás már az újság online verziójában is olvasható, ITT! Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[MTV. ÁKOS 40. (2008-11-03)]]> MA, 2008. november 3-án, hétfő10.00-kor a Music Television leadja az Ákos Top 10 című videóösszeállítását. Ismétlés november 8-án, szombaton, szintén délelőtt 10-től. November 7-én, pénteken pedig Ákos Napot tartanak a VIVA TV-n, ahol Ákos az élő adás során a stúdió vendége lesz. A beharangozó ITT olvasható! Ajánljuk!

Jövő pénteken pedig, alig 11 nap múlva: újra ÁKOS 40 koncert!!!

BÉKÉSCSABA, Városi Sportcsarnok
November 14., péntek, 19 óra
Jegyek a megadott jegyirodákban vagy katt IDE!

A további előadások:

NYÍREGYHÁZA, Bujtosi Szabadidő Csarnok
November 17., hétfő, 19 óra
Jegyek a megadott jegyirodákban vagy katt IDE!

Turnézáró előadás:
BUDAPEST, Művészetek Palotája - KÉT KONCERT!!!
November 28.
, péntek, 16.30 és 21 óra
Jegyek a megadott jegyirodákban vagy katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[A hét előadója. Éljen november 7! (2008-11-02)]]> Holnap, 2008. november 3-án, hétfő10.00-kor a Music Television leadja az Ákos Top 10 című videóösszeállítását. Ismétlés november 8-án, szombaton, szintén délelőtt 10-től. November 7-én, pénteken pedig Ákos Napot tartanak a VIVA TV-n, ahol Ákos az élő adás során a stúdió vendége lesz. A beharangozó ITT olvasható! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[MÁR CSAK NÉGY ÁKOS 40!!! (2008-10-31)]]> Az ÁKOS 40 jubileumi turné mindenütt elképesztő sikereket könyvelhetett el.
A dupla telt házas színházi előadások és a csordultig telt arénakoncertek után idén már csak két vidéki csarnokban és a MűPában látható a produkció. A Művészetek Palotájába meghirdetett turnézáró előadásra pillanatok alatt elkelt minden jegy. Sajnos nem kaptunk másik dátumot a MűPától, de ugyanazon a napon délutáni koncert is lesz. Békéscsabára és Nyíregyházára még kaphatók belépők, a turnézáró matinéra úgyszintén.

BÉKÉSCSABA, Városi Sportcsarnok
November 14., péntek, 19 óra
Jegyek a megadott jegyirodákban vagy katt IDE!

NYÍREGYHÁZA, Bujtosi Szabadidő Csarnok
November 17., hétfő, 19 óra
Jegyek a megadott jegyirodákban vagy katt IDE!

Turnézáró előadás:
BUDAPEST, Művészetek Palotája - KÉT KONCERT!!!
November 28.
, péntek, 16.30 és 21 óra
Jegyek a megadott jegyirodákban vagy katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Kapos és Kapos és nők. (2008-10-30)]]> Videóinterjú Ákossal a kaposvári Ákos 40 koncert előtti sajtótájékoztatón, valamint felvételek a fergeteges hangulatú előadásról. A Kapos TV anyaga már elérhető ITT. Ajánljuk!

"Teltház, vastaps, rejtett olykor derengő fohász…" Szubjektív beszámoló ugyanerről a koncertről a KaposPont oldalán, ITT!

Vig György Ákos-interjúja már az nlcafe.hu oldalán is elérhető. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Kapos, Nőlap. Csili. (2008-10-29)]]> MA, 2008. október 29-én, szerdán a Danubius Rádió reggeli műsorában hallható Ákos: Rákóczi Ferinek és Lovász Lászlónak, azaz a Csili stábjának nyilatkozott. Az eredmény 8 és 9 óra között kerül adásba. Szívből ajánljuk!

Szintén MA a Nők Lapja  aktuális számának 20. oldalán lát napvilágot Vig György Ákos-interjúja, amelyet még az ÁKOS 40 jubileumi turné próbáinak szünetében készített. Szívből ajánljuk!

Szintén MA este a Kapos TV kulturális műsorában, a Géniuszban egy hosszabb anyagban foglalkoznak a kaposvári ÁKOS 40 koncerttel. A műsor 19.30-kor kezdődik, de később felteszik erre az oldalra is. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[A nőknek a lapja! Zalai. Géniusz. Danubiusz. (2008-10-28)]]> A Zalai Hírlap MAI, 2008. október 28-i, keddi számában olvasható Gyuricza Ferenc Ákossal készített interjúja. Az írás "Ünnepi és katartikus" címmel elérhető a neten is, ITT! A szerző képei a szombathelyi ÁKOS 40 koncertről megtekinthetők ITTAjánljuk!

Holnap, 2008. október 29-én, szerdán a Danubius Rádió reggeli műsorában hallható Ákos: Rákóczi Ferinek és Lovász Lászlónak, azaz a Csili stábjának nyilatkozott. Az eredmény 8 és 9 óra között kerül adásba. Szívből ajánljuk!

Szintén holnapszerdán a Nők Lapja  aktuális számának 20. oldalán lát napvilágot Vig György Ákos-interjúja, amelyet még az ÁKOS 40 jubileumi turné próbáinak szünetében készített. Szívből ajánljuk!

Szintén holnapszerdán este a Kapos TV kulturális műsorában, a Géniuszban egy hosszabb anyagban foglalkoznak a kaposvári ÁKOS 40 koncerttel. A műsor 19.30-kor kezdődik, de később felteszik erre az oldalra is. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Ákos a Magyar Dal Napján. The Budapest Times. (2008-10-25)]]> A Magyar Televízió rögzítette a Magyar Dal Napja teljes műsorát. Ákos is adásba került mindhárom dalával: Gondolj rám - Presser Gábor zongorakíséretével, Várj, míg felkel majd a Nap és Negyven. A nap legjobbjait összegző órában a Gondolj rám című duett szerepelt. Az Ákos Rajongói Társaság honlapjának jóvoltából a felvétel visszanézhető ITTKöszönjük!

Ákossal közöl interjút a The Budapest Times című, angol nyelvű lap hétfőn, 2008. október 27-én megjelenő száma, Dan Nolan tollából. "Hungarian rock giant still rolling at 40" - azaz "A magyar rockóriás negyvenévesen is száguld". Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[KAPOSI ŐRÜLET. Ma magyar. ÁKOS 40 - NEHOGY LEMARADJ! (2008-10-24)]]> Megrendülés és nevetés, döbbent csöndek és tapsorkán a csordultig telt sportcsarnokban: Kaposvár nagyon kitett magáért! Dér Tamás főszervező és Szita Károly polgármester is gratulál, a Vivát Bacchus legénységével egyetemben. (Ákos a zongorahangszerelések jelentős részét Balásy Szabolccsal készítette még az év elején.) Szakos Krisztián szintetizátoros közelgő születésnapját bombasikerrel és Fiák Kriszta első asszisztens jóvoltából szőke nős tortával ünnepli a zenekar. Erdélyi Gábor fotói az odaútról és az előkészületekről ITT láthatók, a koncert képeiért katt IDE!

A Kapos TV is kint járt a szerdai ÁKOS 40 koncerten. Az itt forgatott anyaguk egy részlete már a televízió honlapján is megtekinthető. Katt IDE!

A Kapos Extra szintén az előadásról számol be, ITT! Szívből ajánljuk!

A Magyar Televízió MA, 2008. október 24-én adja le a Magyar Dal Napja során élőben rögzített műsorát. Ákos a 18.30 és 19.30 között sugárzott blokkban szerepel mindhárom dalával (Gondolj rám - Presser Gábor zongorakíséretével, Várj, míg felkel majd a Nap és Negyven). A nap legjobbjait összegző órában 20.05 és 21.05 között a Gondolj rám című duett hallható újra. Ajánljuk!

Az ÁKOS 40 jubileumi turné mindenütt elképesztő sikereket könyvelhetett el.
A dupla telt házas színházi előadások és a csordultig telt arénakoncertek után idén már csak két vidéki csarnokban és a MűPában látható a produkció. A Művészetek Palotájába meghirdetett turnézáró előadásra pillanatok alatt elkelt minden jegy. Sajnos nem kaptunk másik dátumot a MűPától, de ugyanazon a napon délutáni koncert is lesz. Békéscsabára és Nyíregyházára még kaphatók belépők, a turnézáró matinéra úgyszintén.

BÉKÉSCSABA, Városi Sportcsarnok
November 14., péntek, 19 óra
Jegyek a megadott jegyirodákban vagy katt IDE!

NYÍREGYHÁZA, Bujtosi Szabadidő Csarnok
November 17., hétfő, 19 óra
Jegyek a megadott jegyirodákban vagy katt IDE!

Turnézáró előadás:
BUDAPEST, Művészetek Palotája - KÉT KONCERT!!!
November 28.
, péntek, 16.30 és 21 óra
Jegyek a megadott jegyirodákban vagy katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[1956 - NEMZETI ÜNNEPKAPOSVÁRI BOMBASIKER! A Magyar Dal Napja. (2008-10-23)]]> "Tiszta voltál, büszke, vad."
Emlékezzünk a hőseinkre, akik nem féltek felkelni a hétpróbás sztálinista gazemberek ellen, akik nem voltak gyávák forradalmat csinálni.

"ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc
és ötvenhat: egyszer minden száz évben
talpra állunk kínzóink ellen. Bármi
következik, boldogság, hogy megértem..."
(Faludy György: Ezerkilencszázötvenhat, te csillag)

Ünnepi olvasnivaló ITT.

Megrendülés és nevetés, döbbent csöndek és tapsorkán a csordultig telt sportcsarnokban: Kaposvár tegnap nagyon kitett magáért! Dér Tamás főszervező és Szita Károly polgármester is gratulál, a Vivát Bacchus legénységével egyetemben. (Ákos a zongorahangszerelések jelentős részét Szabolccsal készítette még az év elején.) Krisztián közelgő születésnapját bombasikerrel és Fiák Kriszta jóvoltából pucér nős tortával ünnepli a zenekar. Erdélyi Gábor fotói az odaútról és az előkészületekről ITT láthatók, a koncert képeiért katt IDE!

A kaposvári ÁKOS 40 koncert sikeréről ma este a Somogy TV is beszámol: a 18 órai, 19 órai, valamint a 20 órai Híradójukban látható egy rövid híranyag a jubileumi előadásról. Úgyszintén a 18:30-kor kezdődő Mottó című kulturális magazinműsorukban is  téma lesz a tegnap esti koncert. Az anyagok később felkerülnek a tévé honlapjára is.  

A Magyar Televízió holnap, 2008. október 24-én adja le a Magyar Dal Napja során rögzített műsorát. Ákos a 18.30 és 19.30 között sugárzott blokkban szerepel mindhárom dalával (Gondolj rám - Presser Gábor zongorakíséretével, Várj, míg felkel majd a Nap és a Negyven). A nap legjobbjait összegző órában 20.05 és 21.05 között a Gondolj rám című duett hallható újra. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[MA KAPÓS VÁR!!! MűPa jegyrendelés!!! Hölgyvilág. (2008-10-22)]]> MA lesz az ÁKOS 40 jubileumi turné következő koncertje:
KAPOSVÁR, Városi Sportcsarnok, 2008. október 22., szerda, 19 óra

Ákos a mai kaposvári koncert sajtónapja során a Kapos TV-ben is járt. A képes tudósításért katt IDE!

A Művészetek Palotájába meghirdetett turnézáró előadásra pillanatok alatt elkelt minden jegy. Sajnos nem kaptunk másik dátumot a MűPától, de ugyanazon a napon délutáni előadás is lesz. A jegyek mostantól rendelhetők ITT! 

2008. november 28., péntek:
BUDAPEST, Művészetek Palotája, 16.30

Holnap, a nemzeti ünnepen, 2008. október 23-án, csütörtökön jelenik meg a Hölgyvilág című lap, benne Ákos-interjú a 44-45. oldalon. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Holnap kapás! (2008-10-21)]]> Az ÁKOS 40 jubileumi turné következő állomása HOLNAP lesz:
KAPOSVÁR, Városi Sportcsarnok
Október 22., szerda, 19 óra

Mint megtudtuk, a holnapra beharangozott Magyar Hírlap-cikk megjelenése "későbbre tolódik".
:-(

]]>
hu
<![CDATA[Szombathelyi recenziók: Diákportál, Vasi karika, Nyugat. (2008-10-20)]]> A vaskarika.hu képes beszámolója a szombathelyi Ákos 40 koncert sikeréről ITT olvasható, hozzászólási lehetőséggel. Szívből ajánljuk!

A szombathelyi diákportál képes beszámolója a koncertről ITT olvasható. Ajánljuk!

A nyugat.hu híradása pedig ITT érhető el. Ajánljuk!

Az ÁKOS 40 jubileumi turné következő állomása most szerdán lesz:
KAPOSVÁR, Városi Sportcsarnok
Október 22., szerda, 19 óra

]]>
hu
<![CDATA[Szombathelyi győzelem! Kaposvári izgalom! (2008-10-19)]]> A turné első arénakoncertje előtt izgatottan fészkelődött a buszban az Ákos 40 gárdája. Az előzetes hírek szerint óriási érdeklődésre számíthattak Szombathelyen. Az odaút, a hangbeállás és a csarnok előtt kígyózó tömeg képeiért katt IDE! Minden várakozás beigazolódott! Közel háromezres tömeg ünnepelte Ákosékat az Arena Savaria épületében, elképesztő volt a fogadtatás! Kijelenthető, hogy az intim, színházi koncertek hangulatát sikerült a sportcsarnokba is átmenteni: a katartikus csöndek és nagy röhögések után a finálé hangrobbanása és a szolíd tombolás sem maradt el. Csillogó szemek, roham a színpadhoz, mindenki zongorázik, Szakos mamája is gratulál, Ákos mint Rocky. Erdélyi Gábor fotói az előadásról, az utórezgésekről és a halk zenekari ünneplésről ITT láthatók.  Köszönjük, Szombathely!

Az ÁKOS 40 jubileumi turné következő állomása most szerdán lesz:
KAPOSVÁR, Városi Sportcsarnok
Október 22., szerda, 19 óra

A koncert kapcsán Ákos Kaposvárott tartott sajtónapot a héten, ennek keretében a Kapos Extra újság szerkesztőségében és több tévéstúdióban is járt, a városházán pedig Szita Károly polgármesterrel tartott sajtótájékoztatót. Képek az eseményről ITT! A Kapos Extra kiváló Ákos-interjúja pedig ITT olvasható, Varga Kata tollából. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[MA SZOMBAT! Hejjj!!! PLATINA. (2008-10-18)]]> A legális letöltések és az eladások alapján az ÁKOS 40 DualDisc maxi már PLATINALEMEZ!!! Köszönjük!!!

MA lesz az első arénakoncert az ÁKOS 40 jubileumi turné során:

SZOMBATHELY, Aréna Savaria
Október 18., szombat, 19 óra

]]>
hu
<![CDATA[SAVARIA, VIGYÁZZ! (2008-10-17)]]> MA, 2008. október 17-én pénteken 19.15-kor ismétli a Mária Rádió a két nappal ezelőtt reggel leadott Ákos-interjút. FM 94,2, de a  műsort a rádió honlapján is lehet követni, katt IDE! Szívből ajánljuk!

A Debreceni TV Ákos-koncertbeszámolója már megtekinthető az interneten. Katt IDE!

Az ÁKOS 40 jubileumi turné következő állomása HOLNAP lesz:
SZOMBATHELY, Aréna Savaria
Október 18., szombat, 19 óra

A jövő héten szerdán, 2008. október 22-én Kaposvárott csettinget az Ákos 40 turné. A helyi szervezők még a Kongresszusi Központban jártak megtekinteni az előadást. Az erről szóló beszámoló ITT olvasható. (A Kapos Extra újság archív oldalát kissé lefelé kell görgetni, hogy eljussunk a cikkhez.) Ajánljuk!

 

A bama.hu internetes portál ITT tudósítja a nagyérdeműt a jövő szerdai, kaposvári Ákos 40 koncertről, hozzászólási lehetőséggel. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Az első komolyabb reflexió a turné derekán... Meg a VTV. Szombaton Szombathely! Konzervlázadó! (2008-10-16)]]> MA, 2008. október 16-án, csütörtökön Stumpf András recenziója olvasható az Ákos 40 jubileumi turnéról a Heti Válasz aktuális számában. Ajánljuk!

Az eduline.hu oktatási portál interjút készített Ákossal, iskola-tanárok-tanulás témakörben. Katt IDE!

A Vásárhelyi TV Ákos-tudósításának harmadik része is felkerült a Jútyúbra. Katt IDE! Szívből ajánljuk!

Az Ákos 40 turné kecskeméti előadása során készült Ákos-interjút a Kecskeméti Televízió holnap, 2008.  október 17-én, pénteken adja le a Múzsa című műsorban, teljes terjedelemben. Szívből ajánljuk!

Az ÁKOS 40 jubileumi turné következő állomása HOLNAPUTÁN lesz:

SZOMBATHELY, Aréna Savaria
Október 18., szombat, 19 óra

]]>
hu
<![CDATA[Mária. Alon. Heti a válasz! (2008-10-15)]]> MA, 2008. október 15-én, szerdán reggel 07.10- től a Mária Rádió hullámhosszán (FM 94,2) a Szerdai Napindító című műsorban Marti Zoltán hosszas Ákos-interjúja hallható. A műsort a rádió honlapján is lehet követni, katt IDE! Ajánljuk!

Az alon.hu interjúja Ákossal a most szombati, szombathelyi Ákos 40 koncert kapcsán ITT olvasható! Ajánljuk!

Holnap, 2008. október 16-án, csütörtökön Stumpf András recenziója olvasható az Ákos 40 jubileumi turnéról a Heti Válaszban. Ajánljuk!

Az ÁKOS 40 jubileumi turné következő állomása:

SZOMBATHELY, Aréna Savaria
Október 18., szombat, 19 óra

]]>
hu
<![CDATA[Ave, Maria. DTV. (2008-10-14)]]> Holnap, 2008. október 15-én, szerdán reggel 07.10- től a Mária Rádió hullámhosszán (FM 94,2) a Szerdai napindító című műsorban Marti Zoltán hosszas Ákos-interjúja hallható. A műsort a rádió honlapján is lehet követni, katt IDE! Ajánljuk!

Szintén holnap, 2008. október 15-én, szerdán adja le a Debreceni TV az Ákossal készült interjút, valamint a koncerten forgatott anyagot 20 órai kezdettel a Debreceni színképek című kulturális magazinműsorában. A riporter Tán Eszter, az anyag később megtekinthető lesz a tévé honlapján is, ITT.

Eddig tartottak a színházi bulik. Az ÁKOS 40 jubileumi turné arénákban folytatódik.
A következő állomás most szombaton lesz:

SZOMBATHELY, Aréna Savaria
Október 18., szombat, 19 óra

]]>
hu
<![CDATA[Paletta. Metropol. (2008-10-13)]]> MA, 2008. október 13-án, hétfőn a Paletta élő műsorában Turda Adrienn vendége lesz Ákos a HírTV-n, 16.25-kor. Ajánljuk!

A metropol.hu oldalának Ákos 40 koncertértékelése ITT olvasható! Ajánljuk!

Eddig tartottak a színházi bulik. Az ÁKOS 40 jubileumi turné arénákban folytatódik.
A következő állomás:

SZOMBATHELY, Aréna Savaria
Október 18., szombat, 19 óra

]]>
hu
<![CDATA[Debreceni páros. RÁADÁS A PALOTÁBAN! Egy hír a tévén. (2008-10-12)]]> A kálvinista Róma kipipálva!!! Az elsöprő pénteki tombolda után a tegnapi előadás is fantasztikusra sikeredett! Két csordultig telt házas buli a Kölcseyben, és micsoda hangulat...!!! Az intézmény vezetője, Makray Balázs szerint ebben a házban ekkora siker még nem volt... Köszönjük, Debrecen!
A szombati előadás képei Erdélyi Gábor fotós jóvoltából már megtekinthetők a Galériában. Katt IDE!

"Különleges hangulat, óriási siker és persze remek dalok" (...)
"...leszűrhettük, hogy Ákos popikonsága ellenére nagyszerű humorral megáldott, közvetlen figura..."

A haon.hu lelkes beszámolója a pénteki debreceni Ákos-koncertről ITT olvasható. Ajánljuk!

Nyilvánosságra került a 2008-as jubileumi ÁKOS 40 turné utolsó előadása:

2008. november 28., péntek:
BUDAPEST, Művészetek Palotája, 21 óra
Jegyek már rendelhetők ITT!

Holnap, 2008. október 13-án, hétfőn a Paletta élő műsorában Turda Adrienn vendége lesz Ákos a HírTV-n, 16.25-kor. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[MA IS CÍVIS ŐRÜLET! (2008-10-11)]]> A tegnapi koncert előkészületeiről és az esti őrületről már megtekinthetők Erdélyi Gábor fotói a Galériában! Standing ovation, ahogy a nagykönyvben meg van írva... A cívis város közönsége állva tapsolta meg a Debreceni Őszi Fesztivál nyitókoncertjét. Fantasztikus hangulat, néhány speciális szövegváltozat, Czomba Imre improvizatív átirata Nagyvárosi majom címmel, valamint elképesztő szépségek a közönség soraiban. Katt IDE és IDE!

A Hajdú-Bihari Napló mai száma a címlapján Ákos-fotóval jelent meg!

Ahogy tegnap, MA IS ÁKOS 40 KONCERT DEBRECENBEN!!!

DEBRECEN
Október 11., szombat, Kölcsey Központ, 20.00
Az utolsó jegyek a Kölcsey jegypénztárában!

MA, 2008. október 11-én, szombaton 16 és 17 óra között hallható Kóczán Bálint műsorvezető Ákos-interjúja a soproni Nap Rádió műsorában (FM 94.1 MHz, Sopronban és vonzáskörzetében). A rádió interneten is fogható, ITT. A fő téma az Ákos 40 jubileumi turné jövő heti, október 18-i előadása Szombathelyen.

]]>
hu
<![CDATA[MA DEBRECENBE KÉNE MENNI. A rádió napja. (2008-10-10)]]> MA ÉS HOLNAP ÁKOS 40 KONCERT DEBRECENBEN!!!

DEBRECEN -  KÉT ELŐADÁS!

Október 10.
, péntek, Kölcsey Központ, 20.00 - A Debreceni Őszi Fesztivál nyitóelőadása
A maradék jegyek a jegypénztárakban!

Október 11., szombat, Kölcsey Központ, 20.00
Az utolsó 50 jegy a Kölcsey jegypénztárában!

Holnap, 2008. október 11-én, szombaton 16 és 17 óra között hallható Kóczán Bálint műsorvezető Ákos-interjúja a soproni Nap Rádió műsorában (FM 94.1 MHz, Sopronban és vonzáskörzetében). A rádió interneten is fogható, ITT. A fő téma az Ákos 40 jubileumi turné jövő heti, október 18-i előadása Szombathelyen.

]]>
hu
<![CDATA[VTV. DEBRECEN!!! (2008-10-09)]]> A Vásárhelyi TV beszámolója a Fekete Sas báltermében tartott dupla ÁKOS 40 koncertről (Ákos-interjúval spékelve) már megtekinthető két részletben, ITT és ITT.

A Debreceni Őszi Fesztivál sajtótájékoztatóján Ákos is részt vett, a Debrecen.hu tudósítása ITT olvasható. Ajánljuk!

HOLNAP ÉS HOLNAPUTÁN ÁKOS 40 KONCERT DEBRECENBEN!!!

DEBRECEN -  KÉT ELŐADÁS!

Október 10.
, péntek, Kölcsey Központ, 20.00 - A Debreceni Őszi Fesztivál nyitóelőadása
A maradék jegyek a jegypénztárakban! (BŐVEN VAN!)

Október 11., szombat, Kölcsey Központ, 20.00
Az utolsó 50 jegy a Kölcsey jegypénztárában!

]]>
hu
<![CDATA[Mi jöhet három DUPLA BULI után? A NEGYEDIK! (2008-10-08)]]> Az ÁKOS 40 jubileumi turné következő állomása:

DEBRECEN -  KÉT ELŐADÁS!

Október 10.
, péntek, Kölcsey Központ, 20.00 - A Debreceni Őszi Fesztivál nyitóelőadása
A maradék jegyek a jegypénztárakban! (BŐVEN VAN!)

Október 11., szombat, Kölcsey Központ, 20.00
Az utolsó 50 jegy a Kölcsey jegypénztárában!

]]>
hu
<![CDATA[Vásár, hejj! Ma Kó! Nyócvannyóc. (2008-10-07)]]> MA, 2008. október 7-én, kedden 18 órától lesz látható az Ákossal készített interjú a koncertről szóló összefoglalóval együtt a Vásárhelyi Televízió műsorán. Ajánljuk!

Ugyancsak ma18 órától a Makói VTV Híradójában látható a hódmezővásárhelyi koncertről készült rövid tudósítás. A neten is megtekinthető, a honlapjukon az Online adás feliratra kattintva.

A szegedi illetőségű Rádió 88 a vásárhelyi ÁKOS 40 koncert előtti napon készített interjút Ákossal, aki a Mega című műsor vendége volt egy jó hangulatú interjú erejéig. A beszélgetés meghallgatható a rádió honlapján. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Délmagyar. Vásárhelyi TV. (2008-10-06)]]> A fergeteges hangulatú hódmezei dupla előadásról számol be a Délmagyarország on-line kiadása. A képriport ITT, a kurta cikk ITT olvasható, ez utóbbihoz hozzá is lehet szólni.

Holnap, 2008. október 7-én, kedden 18 órától lesz látható az Ákossal készített interjú a koncertről készített összefoglalóval együtt a Vásárhelyi Televízió műsorán. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[A hódmezei csata. Mai debreceni rádiók. (2008-10-05)]]> Elképesztő volt a hódmezei dupla: a helyszín, a hangulat, a minden. Aki ott volt, tudja, micsoda nap volt... Aki nem jött, óriási buliból maradt ki. Maratoni menet, hihetetlen és igen emlékezetes, elsöprő siker a duplán csordultig telt bálteremben. Földrengéssel kombinált szolíd bábszínházi matiné délután, katarzis és hangrobbanás este. Elegancia és tombolás mindkét előadáson... Ákos ronggyá veri a kezét a kongán, a polgármester és gyönyörű felesége is gratulál: a Fekete Sas lángokban áll! Erdélyi Gábor fotósorozata az utazásról és az előkészületekről ITT, a délutáni előadás képei ITT, az esti bulifotók ITT láthatók! Ajánljuk, szívből!

MA, 2008. október 5-én, vasárnap Buzás Borbála Ákos-interjúja hallható a Magyar Rádió debreceni stúdiójának adásában 10.20 körül. Az adás Debrecen vételkörzetében az FM 91,4 MHz-en, Szolnokon az FM 101,2 MHz-en és Nyíregyházán az AM 1251 KHz-es középhullámon fogható, valamint meghallgatható az interneten ITT.

Ugyancsak ma a debreceni Rádió FM95-ben 13 és 17 óra között szól az Euro Top40, ebben Ákos is megszólal és az Ilyenek voltunk című dal fogadtatásáról beszél az Ákos 40 koncertturnén.

]]>
hu
<![CDATA[MA HÓDOLAT MEZŐVÁSÁRHELYNEK: AZ UTOLSÓ JEGYEK!!! Holnapi debreceni rádiók. (2008-10-04)]]> HÓDMEZŐVÁSÁRHELY-  KÉT ELŐADÁS!
Október 4., szombat, Fekete Sas Rendezvényház, 17 óra és 20.30

A MAI HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI DUPLA KONCERT UTOLSÓ BELÉPŐI MINDKÉT ELŐADÁSRA
15 órától a helyszínen (Fekete Sas) kaphatók -
AMÍG A KÉSZLET TART!

Holnap
, 2008. október 5-én, vasárnap  Buzás Borbála  Ákos-interjúja hallható a Magyar Rádió debreceni stúdiójának adásában 10.20 körül. Az adás Debrecen vételkörzetében az FM 91,4 MHz-en, Szolnokon az FM 101,2 MHz-en és Nyíregyházán az AM 1251 KHz-es középhullámon fogható, valamint meghallgatható az interneten ITT.

Ugyancsak holnap a debreceni Rádió FM95-ben 13 és 17 óra között szól az Euro Top40, ebben Ákos is megszólal és az Ilyenek voltunk című dal fogadtatásáról beszél az Ákos 40 koncertturnén.

]]>
hu
<![CDATA[Holnap Vásárhely!!! JEGYINFORMÁCIÓ!!! (2008-10-03)]]> Holnap megrázza tollait a Fekete Sas... Az ÁKOS 40 jubileumi turné következő állomása:
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY-  KÉT ELŐADÁS!
Október 4., szombat, Fekete Sas Rendezvényház, 17 óra és 20.30

MINDEN ELLENKEZŐ HÍRESZTELÉSSEL SZEMBEN MÉG MINDIG KAPHATÓK JEGYEK:

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
Október 4.
, szombat, Fekete Sas Rendezvényház, 17 óra:
az utolsó 88 db jegy a hódmezei és szegedi jegypénztárban,
valamint az előadás napján 15 órától a helyszínen (Fekete Sas)
AMÍG A KÉSZLET TART!

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
Október 4., szombat, Fekete Sas Rendezvényház, 20.30:
az utolsó 26 db jegy a hódmezei és szegedi jegypénztárban,
valamint az előadás napján 15 órától a helyszínen (Fekete Sas)
AMÍG A KÉSZLET TART!

DEBRECEN
Október 10.
, péntek, Kölcsey Központ, 20.00
A Debreceni Őszi Fesztivál nyitóelőadása
A maradék jegyek a jegypénztárakban! (BŐVEN VAN!)

DEBRECEN
Október 11., szombat, Kölcsey Központ, 20.00
Az utolsó 50 jegy hétfőn, október 6-án dél körül érkezik meg
a Kölcsey jegypénztárába!

]]>
hu
<![CDATA[The Soaring Eagle. (2008-10-02)]]> MA, 2008. október 2-án, csütörtökön a Szegedi Városi TV műsorán 19.30-kor kezdődő Körút című magazinműsorban látható Majer Ivett Ákos-interjúja, szintén a szombati dupla vásárhelyi ÁKOS 40 koncert apropóján.

A Debrecen Online portál is Ákos-interjút közöl. Katt IDE! Ajánljuk!

Holnapután pedig megrázza tollait a Fekete Sas...
Az ÁKOS 40 jubileumi turné következő állomása:
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY-  KÉT ELŐADÁS!
Október 4., szombat, Fekete Sas Rendezvényház, 17 óra és 20.30

]]>
hu
<![CDATA[Csillagvilág. Körút! Bihar. (2008-10-01)]]> A Rádió Szentes (FM 106,1 MHz) MA, 2008. október 1-jén, szerdán 21 és 22 óra között ismétli a Csillagvilág Extra című műsort, benne az Ákossal készített interjút a most szombati hódmezővásárhelyi ÁKOS 40 koncert kapcsán. Műsorvezető: Nánási Attila.

A Hajdú-Bihari Napló mai, 2008. október 1-jei, szerdai számában Ákos-interjú jelenik meg. A cikk már on-line is olvasható, katt IDE! Ajánljuk!

Holnap, 2008. október 2-án, csütörtökön a Szegedi Városi TV műsorán 19.30-kor kezdődő Körút című magazinműsorban látható Majer Ivett Ákos-interjúja, szintén a szombati dupla vásárhelyi ÁKOS 40 koncert apropóján.

Az ÁKOS 40 jubileumi turné következő koncertjei:

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY-  KÉT ELŐADÁS!
Október 4., szombat, Fekete Sas Rendezvényház, 17 óra és 20.30

DEBRECEN - KÉT ELŐADÁS!
Október 10.
, péntek és október 11., szombat, Kölcsey Központ, 20.00
A Debreceni Őszi Fesztivál nyitóelőadása

]]>
hu
<![CDATA[Extra. Friss! Petőfi. Single Lista No.1.!!! Grillázs. (2008-09-30)]]> Az ÁKOS 40 című DualDisc formátumú maxi a Mahasz eladási lista élén nyitott! Érdekesség, hogy a tavaly tavasszal megjelent Minden most kezdődik el maxija 75 hete (!) van az első tízben, még ma is a tizedik. Katt IDE!

Azoknak, akik minden részletre figyelnek: a kecskeméti cukorpingvinről kiderült, hogy tömör grillázs! (Fekete és fehér marcipán bevonattal.) Na ez a nem mindegy. Köszönjük, direktor úr!
(A legszívesebben közszemlére tennénk a Patikában, de Ákos gyerekei már leették a fejét...)

Egyre-másra futnak be az ÁKOS 40 turnéstartról szóló beszámolók. A graffiti.hu ITT ír a dupla budapesti koncertről. A PopHáló cikke ITT, a Sláger Rádió beszámolója ITT olvasható. A concertphoto.hu munkatársai még a főpróbán jártak, katt IDE!  Ajánljuk!

A Hajdú-Bihari Napló holnapi, 2008. október 1-jei, szerdai számában Ákos-interjú jelenik meg. Ajánljuk!

A Rádió Szentes (FM 106,1 MHz) MA, 2008. szeptember 30-án, kedden, 17 és 18 óra között a Csillagvilág Extra című műsorban adja le az Ákossal készített interjút a most szombati hódmezővásárhelyi ÁKOS 40 koncert kapcsán. Ismétlés holnap, október 1-jén, szerdán 21 és 22 óra között. Műsorvezető: Nánási Attila.

A debreceni illetőségű Friss Rádió (FM 90 MhZ, Debrecen vételkörzetében) Ákos-napot tart szintén MA, 2008. szeptember 30-án, kedden. Minden félórában hallható egy-egy Ákos-dal, óránként nyereményjáték. A napi nyertesek közül a legszerencsésebb belépőt nyerhet a 2008. október10-i és 11-i debreceni ÁKOS 40 koncertek egyikére, 19 és 20 óra között pedig egy exkluzív Ákos-órát tartanak, ahol egy órán keresztül Ákos-koncertdalokat hallhatnak vegyesen az elmúlt húsz évből a rádióhallgatók.

Az MR2 Petőfi rádió MA, 2008. szeptember 30-án, kedden 22.50-kor a Három kérdés- Három válasz című műsorában szólaltatja meg Ákost. Ajánljuk!

Az ÁKOS 40 jubileumi turné következő koncertjei:

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY-  KÉT ELŐADÁS!
Október 4., szombat, Fekete Sas Rendezvényház, 17 óra és 20.30

DEBRECEN - KÉT ELŐADÁS!
Október 10.
, péntek és október 11., szombat, Kölcsey Központ, 20.00
A Debreceni Őszi Fesztivál nyitóelőadása

]]>
hu
<![CDATA[Mihály. Szentes. És Szeged. És Debrecen. És Hódmező. (2008-09-29)]]> Ma Szent Mihály napja van.

A Rádió 88 (FM 95,4 Mhz) Szegeden Ákos-hetet tart tóll 2008. október 4-ig . Felelevenítik az elmúlt 20 év legismertebb Ákos-dalait, lesz több nyereményjáték Ákos-CD-kért, -relikviákért és jegyet is lehet nyerni a szombati, október 4-i hódmezővásárhelyi ÁKOS 40 koncertre.

A debreceni illetőségű Friss Rádió (FM 90 MhZ, Debrecen vételkörzetében) Ákos-napot tart holnap, 2008. szeptember 30-án, kedden. Minden félórában hallható lesz egy-egy Ákos-dal, óránként nyereményjáték. A napi nyertesek közül a legszerencsésebb belépőt nyerhet a 2008. október10-i és 11-i debreceni ÁKOS 40 koncertek egyikére. 19 és 20 óra között pedig egy exkluzív Ákos-órát tartanak, ahol egy órán keresztül Ákos-koncertdalokat hallhatnak vegyesen az elmúlt húsz évből a rádióhallgatók.

A Rádió Szentes (FM 106,1 MHz) holnap, 2008. szeptember 30-án, kedden, 17 és 18 óra között a Csillagvilág Extra című műsorban adja le az Ákossal készített interjút a most szombati hódmezővásárhelyi ÁKOS 40 koncert kapcsán. Ismétlés holnapután, október 1-jén, szerdán 21 és 22 óra között. Műsorvezető: Nánási Attila.

Az MR2 Petőfi rádió holnap, 2008. szeptember 30-án, kedden 22.50-kor a Három kérdés- Három válasz című műsorában szólaltatja meg Ákost. Ajánljuk!

Az ÁKOS 40 jubileumi turné következő koncertjei:

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY-  KÉT ELŐADÁS!
Október 4., szombat, Fekete Sas Rendezvényház, 17 óra és 20.30

DEBRECEN - KÉT ELŐADÁS!
Október 10., péntek és október 11., szombat, Kölcsey Központ, 20.00
A Debreceni Őszi Fesztivál nyitóelőadása

]]>
hu
<![CDATA[KECSKEMÉTI DUPLA SIKER! (Katona József is örülne.) Délmagyar. Képeslap. (2008-09-27)]]> Kecskeméten kisebbfajta sportteljesítménynek is beillő dupla előadásra vállalkozott a The Penguins: csaknem hat órán át zenéltek-énekeltek a két koncerten.
A matiné ugyanúgy felpörgött, mint bármelyik esti buli: a Jóisten is pontosan ilyen gyönyörű környezetre teremtette az ÁKOS 40 jubileumi koncertet, mint a kecskeméti Katona József Színház. Remek hangzás köszönet Kiss Snoopy Zsoltnak, a hangmérnökünknek és csodás látvány az érdem Madarász János világítástechnikusé , sztorik és tiszta, élő örömzene. Az esti koncert előtt rövid szusszanás, aztán ismét belecsapott a zenekar: meghatott pillanatok és katartikus végkifejlet, súlyos röhögések, húrtépés, búcsúzóul Cseke Péter színidirektor egy cukorpingvinnel ajándékozta meg a zenekart. A produkció alapköve, Gyuris Bütyök László éppen a 17. születésnapját ünnepli, tehát koncert után diszkrét tivornya, pezsgők és jó borok társaságában. (Ákos a színpadon is a Tiffán pince Régimódi Cuvée-jét kortyolgatja...) Mivel az ÁKOS 40 turné valóságos Roland-hangszerarzenált vonultat fel, a cég vezetője, Tóth Csaba is tiszteletét tette a koncerten és az azt követő mulatozáson. Erdélyi Gábor fotós képei már láthatók a Galériában: az utazás és az előkészületek képei ITT, a matiné képanyaga ITT, az esti buliról és az azt követő eseményekről ITT láthatók a fotók.

A Petőfi Népe napilap hamarosan tudósít a dupla telt házas kecskeméti előadásról. Fotósuk, Halasi László már most elérhetővé tette a saját koncertképeit a baon.hu oldalán.

Ákos a kecskeméti koncertet megelőző napon Hódmezővásárhelyen tartott sajtónapot. Az első cikkek máris olvashatók a Délmagyarország hasábjain és honlapján is. Katt IDE és IDE!

Az ÁKOS 40 jubileumi turné következő koncertjei:

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY-  KÉT ELŐADÁS!
Október 4., szombat, Fekete Sas Rendezvényház, 17 óra és 20.30

DEBRECEN - KÉT ELŐADÁS!
Október 10.
, péntek és október 11., szombat, Kölcsey Központ, 20.00
A Debreceni Őszi Fesztivál nyitóelőadása

Holnap, 2008. szeptember 28-án, vasárnap jelenik meg a Magyar Nemzet Képeslap aktuális száma, benne képriport a Kongresszusi Központban lezajlott katartikus, dupla teltházas turnényitóról. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[MA ÁKOS 40 KECSKEMÉTEN!!! (2008-09-26)]]> MA, 2008. szeptember 26-án, pénteken DUPLA KONCERT KECSKEMÉTEN!
KECSKEMÉT - KÉT ELŐADÁS!
Szeptember 26
., péntek, Katona József Színház, 17.00 és 20.30

Holnap, 2008. szeptember 27-én, szombaton 12 és 13 óra között ismétli az Ákossal készült telefoninterjút a debreceni Friss Rádió (FM 90 MHz, Debrecen vételkörzetében). A téma - mi is lehetne más? - a debreceni dupla ÁKOS 40 koncert október 10-én és 11-én. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[ÁkosTeló. Kecskeméti repülőnap: ÁKOS 40! Mondom: 40! zoom.hu (2008-09-25)]]> HOLNAP, 2008. szeptember 26-án, pénteken DUPLA KONCERT KECSKEMÉTEN!
KECSKEMÉT - KÉT ELŐADÁS!
Szeptember 26
., péntek, Katona József Színház, 17.00 és 20.30

A zoom.hu beszámolója szerint Ákos "varázsolt" a színpadon. A Kongresszusi Központban lezajlott dupla ÁKOS 40 turnényitóról szóló cikkért katt IDE!

Százados "Mihály" Miklós heroikus vállakozása, a "40 videóüzenet Ákostól" az utolsó epizódjához érkezett. Halk szipogás, előkerülnek a keszkenők, diszkrét pukkanások, repkedő pezsgősdugók. Köszönjük! A 40. üzenésért katt IDE!

NOKIA és a Vodafone egy különleges akcióval kapcsolódik az Ákos 40 jubileumi turnéhoz. A NOKIA 5310 Xpress Music telefonkészülékének Ákos Special Edition verzióját hozzák forgalomba a Vodafone előfizetői számára. Az akció időtartama alatt – 2008. szeptember 22-től október 31-ig – minden fekete NOKIA 5310 készülék ákosos tartalmakkal kerül a boltokba. Két ingyenes dal (a Negyven eredeti és koncertverziója), valamint egy videó (a Krúdy-hangoskönyv stúdiómunkálatainak werkfilmje) került fel a telefon memóriakártyájára, valamint három, kifejezetten erre a készülékre fejlesztett telefontéma. A készülék Ákos 40-es díszdobozban kerül forgalomba, külön erre az alkalomra készült kiskönyvvel kiegészülve. Az Ákos Special Edition NOKIA 5310 Xpress Music a Vodafone üzleteiben kapható, és már megrendelhető a neten is! Katt IDE! További információ az Ákos Special Edition saját weboldalán! Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Ákos Aktív és Friss! 39. Zsiráf. Tiranai lepel. (2008-09-24)]]> Nézze, drága, világot jelentő Albán Úr, én a folyosón szoktam dohányozni és gondolkozni, mert ezek jól mennek egyszerre. Van ugyan, amikor nem sikerül, mert az Ákos nevű zenekar néha itt dalol kazetta képében, a szomszéd magnójának a keretein belül. Most is ez volt. Először hangerő révén fohászkodott amnesztiáért, mert neki minden bűne megbocsátható, mondta ő. Nem tudom, hogy így van-e, de szerintem nem, mert hazudik. Az egyik énekében például kiáltozva állította, hogy minden most kezdődik el. Hát kérem, elegáns Albán Úr, ez nem igaz, én legalább három dolgot tudok, ami nem akkor kezdődött el, amikor az Ákos Úr ezt harsogta, hanem sokkal előbb. Azt kellett volna mondania, hogy egy-két dolog most kezdődik el, persze inkább kevesebb, mint több. De ez még hagyján, ezek csak amolyan művészies értelmetlenségek. Azt viszont nem szabad hagyni, aranyos Albán Úr, hogy ez az ember nyíltan muzsikálja az előre hozott választást. Képes azt ordítani a kazettában, hogy induljon a kampány, essen szét a szád. Hát ez már több az elégnél! És ez az alak elmúlt negyven éves, meglett ember, és van bőr a képén a közönség előtt zenével agitálni az ellenzékes politikát, be kell tiltani, aranyos Albán Úr, én magamnak már be is tiltottam, mert bejöttem a folyosóról, nem hallgatom az uszítását, habár idebent nem megy olyan jól a gondolkodás, mint a gangon, viszont a dohányzásnak mindegy, az igaz.

Lejegyezte: Csermely Péter
(A szerző a szeptember 17-i főpróbát tekintette meg, ennek hatása alatt írta meg zártkörű esszéjét, amelyet egy magánlevélben küldött el, de engedélyével a köz elé tárjuk, mindenki okulására.)

A tegnapi Aktív adás számára forgatott Ákos-interjú vágatlan verziója elérhető ITT! Ajánljuk!

A zsiraf.hu is a hétvégi ÁKOS 40 turnényitót értékeli. Katt IDE!

MA, 2008. szeptember 24-én, szerdán 15.45-kor adja le először az Ákossal készült telefoninterjút a debreceni Friss Rádió (FM 90 MhZ, Debrecen vételkörzetében). Ismétlés szeptember 27-én, szombaton 12 és 13 óra között. A téma - mi is lehetne más? - a debreceni dupla ÁKOS 40 koncert október 10-én és 11-én. Ajánljuk!

És HOLNAPUTÁN, 2008. szeptember 26-án, pénteken DUPLA KONCERT KECSKEMÉTEN!
KECSKEMÉT - KÉT ELŐADÁS!
Szeptember 26
., péntek, Katona József Színház, 17.00 és 20.30

Az utolsó előtti, a 39. üzenet. Az egyház nyír! Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Téves riasztás. 38. Zeneponthú! Debreceni friss! (2008-09-23)]]> A zene.hu talán az egyetlen orgánum, amely eddig az ÁKOS 40 turné teltházas, szuper hangulatú nyitóbulijairól tudósított. Köszönjük! Katt IDE!

Ujvári Barbi a TV2 forgatócsoportjával a BKK-ban járt, hogy kilesse az Ákos 40 jubileumi turné nyitóelőadásának "kulisszatitkait": mi történik a kapunyitás előtt... A korábban kapott információkkal ellentétben a riport MA, 2008. szeptember 23-án, kedden az Aktívban lesz látható a TV2-n, a műsor 19:40-kor kezdődik. Az anyagot úgy harangozták be, hogy abból majd meg lehet tudni "miért van szüksége vérnyomásmérőre a sztárnak". No, ezt mi is tudni szeretnénk, ezért megnézzük. (Az is lehet, hogy egy másik sztárra gondoltak: Ákosnak jelenleg egyáltalán nincs szüksége ilyesmire. Se vérnyomásmérőre, se ilyen tufa felvezetésre. A tudósítást ajánljuk, Barbiék eddig mindig jókat csináltak.)

A 38. üzenet. Nagggyon komoly müvéjszet. Katt IDE!

Holnap, 2008. szeptember 24-én, szerdán 15.45-kor adja le először az Ákossal készült telefoninterjút a debreceni Friss Rádió (FM 90 MhZ, Debrecen vételkörzetében). Ismétlés szeptember 27-én, szombaton 12 és 13 óra között. A téma - mi is lehetne más? - a debreceni dupla ÁKOS 40 koncert október 10-én és 11-én. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[BKK MÁSODSZOR! ÉS DUPLA KONCERT HEGYEK! Ákos Special Edition. (2008-09-22)]]> Hogy mi volt itt már megint, te jó Isten! Ez tényleg döbbenet. Aki nem hiszi, járjon utána.
A vasárnapi BKK-koncert képei megtekinthetők a Galériában! Katt IDE!

Az origo.hu fotórovata is képeket közöl a hétvégi dupla előadásról, Hirling Bálint fotós jóvoltából.
Katt IDE!

Ujvári Barbi a TV2 forgatócsoportjával a BKK-ban járt, hogy kilesse az Ákos 40 jubileumi turné nyitóelőadásának "kulisszatitkait": mi történik a kapunyitás előtt... A riport MA, 2008. szeptember 22-én, hétfőn az Aktívban lesz látható a TV2-n, a műsor 19:40-kor kezdődik. Ajánljuk!

A dupla telt házas budapesti turnényitány után Kecskeméten, Hódmezővásárhelyen és Debrecenben is DUPLA KONCERT lesz!!! Köszönjük!

KECSKEMÉT - KÉT ELŐADÁS!
Szeptember 26
., péntek, Katona József Színház, 17.00 és 20.30

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY - KÉT ELŐADÁS!
Október 4., szombat, Fekete Sas Rendezvényház, 17.00 és 20.30

DEBRECEN - KÉT ELŐADÁS!
Október 10., péntek és október 11., szombat, Kölcsey Központ, 20.00
A Debreceni Őszi Fesztivál nyitóelőadása

A kecskeméti dupla ÁKOS 40 koncert mindkét előadására elkeltek a belépők a webáruházban!!!
Maradék jegyek a jegypénztárakban:
Kecskemét
- Kecskemét, Katona József Színház jegypénztára, Katona József tér 5., Tel.: (76) 501 174
- Kecskemét, Líra könyv és zeneszalon, Hornyik krt 2., Tel.: (76) 484 522,
- Kecskemét, MALOM központ  Információs pult , Korona u. 2.,  Tel.: (76) 402 200
- Szolnok, Avantgard Könyvesbolt, Baross G. u. 24.,  Tel: (56) 414 834
- Cegléd, Dent Tours, Borz u. 4., Tel.: (53) 314 799

A hódmezővásárhelyi dupla ÁKOS 40 koncert jegyeiért katt ide: 17 óra és 20.30
Jegypénztárak::
Hódmezővásárhely
- Hódmezővásárhely,  Petőfi Műv. Központ,  Szántó Kovács u. 7., Tel.: (62) 533 317
- Szeged, Csermák Hangszerüzlet,  Jókai u. 4., Tel.: (62) 424 918

A debreceni dupla ÁKOS 40 koncert jegyeiért katt ide: október 10. és október 11.
Jegypénztárak:
Debrecen
- Debrecen, Kölcsey Központ, Hunyadi u. 1 3., Tel.: (52) 518497
- Debrecen, Főnix Csarnok, Kassai út 28. , Tel.: (52) 505 397
- Debrecen, Apolló mozi, Miklós u. 1., Tel.: (52) 417 847
- Debrecen, Rockness, Vár u. 10/c, Tel.: (20) 950 5438
- Szolnok, Avantgard Könyvesbolt, Baross G. u. 24., Tel.: (56) 414834
- Eger, Modellcentrum, Almagyar u. 7.,   Tel.: (70) 336 8000
- Tiszaújváros,  IBUSZ iroda,  Barcsay tér 6 8., Tel.: (49) 341676
- Miskolc, Művészetek Háza jegypénztár, Rákóczi utca 2., Tel.: (46) 508 844

A 37. üzenet. Concert in Csaba Békésh. Katt IDE!

A mai naptól a NOKIA és a Vodafone egy különleges akcióval kapcsolódik az Ákos 40 jubileumi turnéhoz. A NOKIA 5310 Xpress Music telefonkészülékének Ákos Special Edition verzióját hozzák forgalomba a Vodafone előfizetői számára. Az akció időtartama alatt – 2008. szeptember 22-től október 31-ig – minden fekete NOKIA 5310 készülék ákosos tartalmakkal kerül a boltokba. Két ingyenes dal (a Negyven eredeti és koncertverziója), valamint egy videó (a Krúdy-hangoskönyv stúdiómunkálatainak werkfilmje) került fel a telefon memóriakártyájára, valamint három, kifejezetten erre a készülékre fejlesztett telefontéma. A készülék Ákos 40-es díszdobozban kerül forgalomba, külön erre az alkalomra készült kiskönyvvel kiegészülve. Az Ákos Special Edition NOKIA 5310 Xpress Music a Vodafone üzleteiben kapható.

]]>
hu
<![CDATA[MA IS KONCERT A BKK-ban! HATALMAS TURNÉSTART. Fotó & kollázs. Latinovits. Hódmezei dupla. Aktív! (2008-09-21)]]> Most mit írjunk? Hogy fergeteges volt a turnéstart? Hogy eszméletlen volt a hangulat? Hogy leszakadt az égbolt? Ezt úgyis csak az hiszi el, a) aki ott volt, b) aki eljön és megnézi az ÁKOS 40 jubileumi turné valamelyik állomását. Köszönjük a közönségnek, csodálatos élmény volt! Meghatottság, elegancia, feszült csend és hangrobbanás-szerű végkifejlet: Erdélyi Gábor jóvoltából az előkészületek képei ITT, a koncertfotók pedig ITT láthatók.

MA, 2008. szeptember 21-én,vasárnap:
BUDAPEST, Kongresszusi Központ, 21.00
A MAI ELŐADÁSRA AZ UTOLSÓ NÉHÁNY JEGY MEGVÁSÁROLHATÓ LESZ A BKK JEGYPÉNZTÁRÁBAN 19.30-tól!!!

Az országjáró turnét két vándorkiállítás is kíséri: Erdélyi Gábor "Ákos 40" fotósorozatának nagyításai és Tenkes barátunk (Rácz András) fotók alapján készült speciális kollázsai a koncertekkel együtt utazzák be az országot.

Hódmezővásárhelyen is DUPLA KONCERT lesz!!! Október 4-én 17 órakor és 20.30-kor is lesz buli a Fekete Sas gyönyörű báltermében. Köszönjük!
Jegyek már rendelhetők a webáruházban a 17 órás előadásra. Katt IDE!

Az Újbuda TV honlapja a Latinovits-kiállítás megnyitójáról tudósít. Hír és videó Ákos-interjúval ITT.

A 36. üzenet. A zenei rendező. Katt IDE!

Ujvári Barbi a TV2 forgatócsoportjával a BKK-ban járt, hogy kilesse az Ákos 40 jubileumi turné nyitóelőadásának "kulisszatitkait": mi történik a kapunyitás előtt... A riport holnap, 2008. szeptember 22-én, hétfőn az Aktívban lesz látható a TV2-n, a műsor 19:40-kor kezdődik. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[MA TURNÉSTART BUDAPESTEN! (2008-09-20)]]> Az ÁKOS 40 DualDisc maxi megjelent, kapható a jobb lemezboltokban és a webáruházban!!!

Gyuris Bütyök László színpadmester fél kézzel épít, fél kézzel fotóz: fényképes gyorsjelentés a Kongresszusi Központban zajló építési munkálatokról. Katt IDE!

MA, 2008. szeptember 20-án, szombaton:
ÁKOS 40 - TURNÉSTART!
BUDAPEST, Kongresszusi Központ, 21.00

HOLNAP, 2008. szeptember 21-én,vasárnap:
BUDAPEST, Kongresszusi Központ, 21.00

Hódmezővásárhelyen is DUPLA KONCERT lesz!!! Október 4-én 17 órakor és 20.30-kor is lesz buli a Fekete Sas gyönyörű báltermében. Köszönjük!
Jegyek már rendelhetők a webáruházban a 17 órás előadásra. Katt IDE!

A 35. üzenet. Feleségem szülővárosa, jelentős kedvezmény. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Pénztárnyitás a Kongresszusiban. A nyilvános főpróba képei. Hódmezei DUPLA! (2008-09-19)]]> Az ÁKOS 40 DualDisc maxi megjelent, kapható a jobb lemezboltokban és a webáruházban!!!

A Klébelsberg Kultúrkúriában csordultig telt ház előtt zajlott a nyilvános főpróba! Fantasztikus hangulat, tapsvihar két és fél órán át. Az eseményen Erdélyi Gábor fotózott. Katt IDE!

MA, 2008. szeptember 19-én, pénteken:
A Budapest Kongresszusi Központ pénztára kinyit, hogy a hétvégi ÁKOS 40 turnéstart maradék jegyeit áruba bocsássa. Nyitvatartási idő: 16-18 óra között.

HOLNAP,
2008. szeptember 20-án, szombaton:
ÁKOS 40 - TURNÉSTART!
BUDAPEST, Kongresszusi Központ, 21.00

HOLNAPUTÁN, 2008. szeptember 21-én,vasárnap:
BUDAPEST, Kongresszusi Központ, 21.00

Hódmezővásárhelyen is DUPLA KONCERT lesz!!! Október 4-én 17 órakor és 20.30-kor is lesz buli a Fekete Sas gyönyörű báltermében. Köszönjük!
Jegyek már rendelhetők a webáruházban a 17 órás előadásra. Katt IDE!

A 34. üzenet. Szájdob, valamint az Imre a hibás. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[DUÁLDISZKÓ. Próbatombolda. MA NYILVÁNOS FŐPRÓBA! (2008-09-18)]]> Az ÁKOS 40 DualDisc maxi megjelent, kapható a jobb lemezboltokban és a webáruházban!!!

A Klébelsberg Kultúrkúria meghívott vendégeinek adott próbakoncertet az Ákos 40 turnézenekar. Halk kezdés után tapsvihar, széken tomboló középvezetők, önfeledten tapsoló, mosolygó, könnyező víájpík... Aztán a fogadás, Bánffy György színművész és Láng Zsolt polgármester gratulációja, Tiffán Zsolt Régimódi Cuvée-je... Erdélyi Gábor képeiért katt IDE

MA:
Nyilvámos főpróba: - MINDEN JEGY ELKELT!
Szeptember 18.
, csütörtök, 20 óra, Klébelsberg Kultúrkúria 

HOLNAP:
A Budapest Kongresszusi Központ pénztára pénteken is ki fog nyitni, hogy maradék jegyeit áruba bocsássa.
Nyitvatartási idő: 16-18 óra között.

HOLNAPUTÁN:
KONCERT -
BUDAPEST
Szeptember 20., szombat, Kongresszusi Központ, 21.00

A 33. üzenet. Garasin Rudolf ávós keretlegény. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[DUALDISC MAXI PREMIER. Próbakoncert. TURNÉ ÖSSZINFO. (2008-09-17)]]> MA, 2008. szeptember 17-én, szerdán 10:20 körül kerül adásba az Ákossal készült interjú az Info Rádióban. A téma mi is lehetne más, mint a hét végén startoló Ákos 40 jubileumi koncertsorozat. Az azonos című DualDisc maxiról nem esett szó, de elkezdődött a kiszállítás a webáruház megrendelőihez és a boltokba!!!

Családtagok, barátok, támogatók és a sajtó képviselői előtt adott próbakoncertet az Ákos 40 turnézenekar. A decens sajtóbemutató álló ovációba és vastapsba torkollott... Soha rosszabbat! Az eseményt fogadás követte, majd halk dáridó hajnalig. Erdélyi Gábor fotózott az eseményen. Katt IDE!

A 32. üzenés: kottatudomány, valamint a rózsaszín bögre. Katt IDE!

ÁKOS 40
Jubileumi, exkluzív dalest
Lírai szerzemények két felvonásban

Jegyrendelés az ORSZÁGJÁRÓ TURNÉ 2008 előadásaira a webáruházban!
KATT
IDE!

Nyilvámos főpróba: - MINDEN JEGY ELKELT!
Szeptember 18.
, csütörtök, 20 óra, Klébelsberg Kultúrkúria

KONCERTEK:

BUDAPEST -  KÉT ELŐADÁS!
Szeptember 20., szombat, Kongresszusi Központ, 21.00 - MINDEN JEGY ELKELT!
Szeptember 21., vasárnap, Kongresszusi Központ, 21.00

KECSKEMÉT - KÉT ELŐADÁS!
Szeptember 26
., péntek, Katona József Színház, 17.00 és 20.30

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
Október 4., szombat, Fekete Sas Rendezvényház, 20.00

DEBRECEN
Október 11., szombat, Kölcsey Központ, 20.00
A Debreceni Őszi Fesztivál nyitóelőadása

SZOMBATHELY
Október 18.
, szombat, Aréna Savaria, 19.00

KAPOSVÁR
Október 22., szerda, Városi Sportcsarnok, 19.00
(jegyek a helyszín szervezésében, webáruházas rendelés nincs!)

BÉKÉSCSABA
November 14.
, péntek, Városi Sportcsarnok, 19.00

NYÍREGYHÁZA
November 17., hétfő, Bujtosi Szabadidő Csarnok, 19.00
(jegyek a helyszín szervezésében, webáruházas rendelés nincs!)

JEGYTERJESZTŐ HELYEK:

Budapest
- Broadway Jegyiroda, Hollán Ernő u. 10.,   Tel.: (1) 340 4883
- Lemezkuckó,  Király u. 67.,  Tel.: (1) 351 1218 
- Budapest Kongresszusi Központ, hétfőn és szerdán 16 és 18 óra között. Tel.: (20) 9581 240
- Interticket, Tel.: (1) 2660000

Kecskemét
- Kecskemét, Katona József Színház jegypénztára, Katona József tér 5., Tel.: (76) 501 174
- Kecskemét, Líra könyv és zeneszalon, Hornyik krt 2., Tel.: (76) 484 522,
- Kecskemét, MALOM központ  Információs pult , Korona u. 2.,  Tel.: (76) 402 200
- Szolnok, Avantgard Könyvesbolt, Baross G. u. 24.,  Tel: (56) 414 834
- Cegléd, Dent Tours, Borz u. 4., Tel.: (53) 314 799

Hódmezővásárhely
- Hódmezővásárhely,  Petőfi Műv. Központ,  Szántó Kovács u. 7., Tel.: (62) 533 317
- Szeged, Csermák Hangszerüzlet,  Jókai u. 4., Tel.: (62) 424 918

Debrecen
- Debrecen, Kölcsey Központ, Hunyadi u. 1 3., Tel.: (52) 518497
- Debrecen, Főnix Csarnok, Kassai út 28. , Tel.: (52) 505 397
- Debrecen, Apolló mozi, Miklós u. 1., Tel.: (52) 417 847
- Debrecen, Rockness, Vár u. 10/c, Tel.: (20) 950 5438
- Szolnok, Avantgard Könyvesbolt, Baross G. u. 24., Tel.: (56) 414834
- Eger, Modellcentrum, Almagyar u. 7.,   Tel.: (70) 336 8000
- Tiszaújváros,  IBUSZ iroda,  Barcsay tér 6 8., Tel.: (49) 341676
- Miskolc, Művészetek Háza jegypénztár, Rákóczi utca 2., Tel.: (46) 508 844

Szombathely
- Arena Savaria, Szombathely, Sugár út 18., Tel.: (94) 513 742
- IBUSZ irodák:
   Szombathely, Fő tér 44., Tel.: (94) 314-141
   Zalaegerszeg, Eötvös u. 6-10., Tel.: (92) 311-458, (92) 511-880
   Győr, Kazincy u.3. Tel.: (96) 311-700
   Veszprém, Rákóczi u.6. Tel.: (88) 565-540
- Alexandra Könyváruházak:
   Győr, Árkád, Budai u. 1. Tel.: (96) 519-557
   Győr Plaza, Vasvári P. u. 1./a, Tel.: (96) 410-588
   Sárvár, Fórum Üzletház, Ady E. u. 1., Tel.: (95) 520-019
   Sopron, Sopron Plaza, Lackner K. u. 35. Tel.: (99) 506-230
   Sopron, Várkerület 104., Tel.: (99) 505-247
   Szombathely, Savaria Plaza, Körmendi út 52-54., Tel.: (94) 516-525
   Szombathely, Mártírok tere 1., Tel.: (94) 509-961
   Veszprém, Balaton Plaza, Budapesti út 20-28., Tel.: (88) 560-168
   Veszprém, Cserhát utca 7., Tel.: (88) 569-210
   Zalaegerszeg, Zala Plaza, Stadion út 5. Tel.: (92) 500-237

Kaposvár
- Városi Sportcsarnok, Arany János u. 97., Tel.: (82) 527-690
- Tourinform Iroda, Fő u. 8., Tel.: (82) 512 921) - Kaposvár kártyával a 6.000Ft-os jegy CSAK ITT: 4 800 FT !!!
- Somogyi Hírlap Szerkesztősége, Kontrássy u. 2/a., Tel.: (82) 528 100
- Tesco Áruház, Berzsenyi u. 13., Tel.: (82) 526 643

Békéscsaba
- Békéscsaba, Sportcsarnok személyzeti porta, Gyulai út, Tel.: (66) 449 449
- Békéscsaba, Diáktanya, Kinizsi u. 10., Tel.: (66) 326 053
- Békés, Kulturális Központ, Jantyik M. u. 23., Tel.: (66) 411 142
- Gyula, Erkel Művelődési Központ, Béke sgt. 35., Tel.: (66) 463 544
- Orosháza, Marika divatáru, Kossuth u. 6 8., Tel.: (68) 412 805

Nyíregyháza
- Bujtosi Szabadidő Csarnok, Géza u. 8-16., Tel.: (42) 411 411, Liskány Erika: (20) 3969 653
- Színház Jegyirodája, Országzászló tér 6., Tel.: (42) 311 333, (42) 507 006, (42) 507 007
- Ticketline Jegyiroda, Szarvas u. 1-3., Tel.: (70) 2892 913
- Kelet-Magyarország Szerkesztősége, Dózsa Gy. u 4-6., Tel.: (42) 501 510, Nagy Zsófia: (20) 9747 742

]]>
hu
<![CDATA[Info. MAXI. 31. Jelmezes főpróba. (2008-09-16)]]> Holnap, 2008. szeptember 17-én, szerdán 10:20 körül kerül adásba az Ákossal készült interjú az Info Rádióban. A téma mi is lehetne más, mint a hét végén startoló Ákos 40 jubileumi koncertsorozat. Az azonos című DualDisc maxiról nem esett szó, de ma kezdődik a kiszállítás a webáruház megrendelőihez és a boltokba!!!

A 31. üzenés: Debre Szan. Katt IDE!

Már csak kettőt kell aludni az Ákos 40 jubileumi koncert nyilvános főpróbájáig, és négyet a turnényitó budapesti előadásig. Erdélyi Gábor fotósorozata a jelmezes főpróbáról tudósít. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Nincs mese: ITT TURNÉ LESZ FOGANATOSÍTVA!!! VALAMINT A MAXI ! Ákos 40! (Meg 30 is.) (2008-09-15)]]> A 30. üzenet. Titok! Katt IDE!

Holnap,  2008. szeptember 16-án, kedden bemutatásra kerül az új ÁKOS 40 DualDisc maxi! A webáruházban megrendelt példányok kiszállítása megkezdődik. Remélhetőleg szerdától fellelhető lesz a jobb lemezboltokban is!!! Csütörtökön nyilvános főpróba (IDE MÁR MINDEN JEGY ELKELT!), SZOMBAT-VASÁRNAP pedig dupla budapesti bulival STARTOL AZ ÁKOS 40 JUBILEUMI TURNÉ!!! Lákenlól!!!

Tí-lalilá-luli-lúúú, figyelám, figyelám, szógálatii közlámény: a szeptember 26-i kecskeméti matinéelőadásra (17 óra) az utolsó 20 darab jegy vár gazdára a webáruházban! Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[ÁKOS 40 JUBILEUMI ORSZÁGJÁRÓ TURNÉ. MEG A MAXI IS!!! (2008-09-14)]]> A napokon belül startoló jubileumi országjáró turné fénypróbáján Erdélyi Gábor fotózott. Katt IDE!

Kedden, 2008. szeptember 16-án bemutatásra kerül az új ÁKOS 40 DualDisc maxi is! A webáruházban megrendelt példányokat szállítjuk, és szept. 18-tól (csütörtök) fellelhető lesz a jobb lemezboltokban is!!!

A 29. videóüzenet: Hódmezővásárhely, valamint Takler Regnum. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[MÁHOZ EGY HÉTRE TURNÉSTART A BKK-BAN!!! (2008-09-13)]]> MA, 2008. szeptember 13-án, szombaton a HírTV élő adásának vendége lesz 10 óra tájban. Holnap, vasárnap a Danubius Rádió stúdiójában ezúttal Karlovits Zsolt faggatja az egy hét múlva induló Ákos 40 turnéról és az azonos című új DualDisc maxiról a Hajrá, magyarok! adásában 21 órától.

Pontosan egy hét múlva, 2008. szeptember 20-án, szombaton kezdetét veszi az Ákos 40 jubileumi turné a Budapest Kongresszusi Központban!!! Maradék- és pótszékes jegyek a jegypénztárakban!!!

- Broadway Jegyiroda, Hollán Ernő u. 10., Tel.: (1) 340 4883
- Lemezkuckó,  Király u. 67.,  Tel.: (1) 351 1218 
- Budapest Kongresszusi Központ, hétfő és szerda, 16 és 18 óra között, Tel.: (20) 9581 240
- Interticket, Tel.: (1) 2660000, http://www.jegy.hu/

28. videjóüzenés: Zalán nem tudja, hogy merre jár. KATT IDE!

]]>
hu
<![CDATA[HírTV. Danubius. Kecsói üzenés. Szindbád. Főpróba. (2008-09-12)]]> Holnap, 2008. szeptember 13-án, szombaton a HírTV élő adásának vendége lesz 10 óra tájban. Másnap, vasárnap a Danubius Rádió stúdiójában ezúttal Karlovits Zsolt faggatja a Hajrá, magyarok! adásában 21 órától.

A 27. üzenés: Zalán ujjlenyomatai, Kecskemét duplán, szept 26-án. Katt IDE!

Szindbád és táncoló elvtársak címmel Varga Klára beszámolója olvasható a mai Magyar Nemzet Kultúra rovatában a Latinovits-kiállításról, amelynek megnyitóján Ákos idézte a Színészkirály szellemét. Ajánljuk! (A megnyitón készült fotósorozat megtekinthető ITT.)

A Klébitől kapott hírek szerint a hat nap múlva esedékes nyilvános, családias főpróbára az utolsó tíz jegy vár gazdára!!! Emlékeztetőül: az ÁKOS 40 jubileumi turné nyilvános főpróbája szeptember 18-án, csütörtökön lesz, 20 órakor a Klébelsberg Kultúrkúriában.

]]>
hu
<![CDATA[Egy hét múlva nyilvános főpróba! És 26. (2008-09-11)]]> Az ÁKOS 40 jubileumi turné nagypróbáján fotózott Erdélyi Gábor. KATT IDE!

Már csak egy hét a nyilvános főpróbáig, kilenc nap a turnényitó előadásig!!!
És már a pótszékek is fogynak, AZ UTOLSÓ JEGYEK A BKK-koncertekre a budapesti JEGYIRODÁKBAN! Hajrá!

- Broadway Jegyiroda, Hollán Ernő u. 10., Tel.: (1) 340 4883
- Lemezkuckó,  Király u. 67.,  Tel.: (1) 351 1218 
- Budapest Kongresszusi Központ, hétfőn és szerdán 16 és 18 óra között, Tel.: (20) 9581 240
- Interticket, Tel.: (1) 2660000, http://www.jegy.hu/

Egy újabb videóüzenés, ezúttal a múltból: az Ákos 40 jubileumi turné előkészítő munkái közül a nyár eleji nagy hangszerelés-megbeszélések hangulatát idézzük fel ITT.

]]>
hu
<![CDATA[PÓTSZÉKES! Negyed század. Fény az éjszakában. (2008-09-10)]]> 25. ITT!

Az Ákos 40 jubileumi turné szeptember 20-i nyitóelőadására már elfogytak a jegyek, de a másnapi, 21-i koncertre is alig néhány belépő maradt. És még tíz nap a koncertig... Mindkét előadásra pótszékeket állítunk hadrendbe: az ezekre szóló jegyek ma délutántól már fellelhetők a pénztárakban!!!

Már az Ákos Webáruházon keresztül is rendelhető koncertjegy a 2008. október 18-án, Szombathelyen megrendezésre kerülő Ákos 40 jubileumi előadásra. Amíg a készlet tart! Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[A röpülés boldogsága. (2008-09-09)]]> Ma, 2008. szeptember 9-én, kedden,  Latinovits Zoltán születésének 77. évfordulóján kiállítás nyílik Budapesten, a parányi Budai Klub-Galériában (Bp. XI. Budafoki út 9-11.). Szigethy Gábor irodalomtörténész állította össze ismert és korábban ismeretlen képekből, kéziratokból, dokumentumokból, és 18 órakor ő is nyitja meg a hónap végéig megtekinthető kiállítást. A megnyitón Ákos két felolvasással idézi a Színészkirály szellemét.

A főpróbahét első napján Juhász Viktor fotózott. Az eredményért KATT IDE!

A POParazzi is kint járt az Ákos 40 turné egyik próbáján. Az itt készült interjú szintén ma, szeptember 9-én, kedden 15 órától látható a VIVA TV adásán. Ismétlés holnap, szerdán négy alkalommal is: 7:54-kor, 8:54-kor, 9:54-kor és 11:54-kor. Ajánljuk!

Ákos és a csúnya fejű kakadú. Valamint Kiskacsa Restaurant. A videóüzenet-dömping 24. darabja ITT!

]]>
hu
<![CDATA[40 maxi: ELŐRENDELÉS! Szombathely. A maradék budapesti jegyek már csak a pénztárakban! (2008-09-08)]]> A mai naptól ELŐrendelhető  - az Ákos 40 jubileumi turnéval egyidőben megjelenő -  Negyven című, DualDisc formátumú maxi, mely a dal hat változatát tartalmazza, valamint számos képi anyagot. A kiadvány CD-oldalán az eredeti verzió mellett egy koncertfelvétel, egy Szakos-remix, egy Lepe-féle meghökkentő átértelmezés és egy pianínós változat is helyet kapott, de a tavalyi Minden most kezdődik el-remixpályázat győztesei, Váradi Tamás és Viski Tamás is elkészítették a maguk remixét. A DVD-oldalon mind a hat mix hallható lesz nagy felbontású sztereóban és kétfajta kódolású 5.1-ben is, emellett a Comet-díjátadón rögzített, dokumentumanyagokkal megpakolt új klip is három hangnormával szerepel majd a kiadványon, a Krúdy-hangoskönyv werkfilmjei mellett. ELŐrendelés ITT!
A maxi hivatalos bolti megjelenése: 2008. szeptember 16., kedd.

Szintén mától az Ákos Webáruházon keresztül is rendelhető koncertjegy a 2008. október 18-án, Szombathelyen megrendezésre kerülő Ákos 40 jubileumi előadásra. Amíg a készlet tart! Katt IDE!

És egy gyors hír:  időközben a 2008. szeptember 21-i budapesti Kongresszus Központ-beli jegyek mind elkeltek a webáruházból!!! Aki tényleg nem akar lemaradni a budapesti nyitókoncertekről, az célozza be a pesti jegyirodákat, mert a maradék néhány jegyet már csak ott lehet fellelni! Kész, rajt, tűz!

- Broadway Jegyiroda, Hollán Ernő u. 10., Tel.: (1) 340 4883
- Lemezkuckó,  Király u. 67.,  Tel.: (1) 351 1218 
- Budapest Kongresszusi Központ, hétfőn és szerdán 16 és 18 óra között, Tel.: (20) 9581 240
- Interticket, Tel.: (1) 2660000, http://www.jegy.hu/

]]>
hu
<![CDATA[CÉLEGYENES: ÁKOS 40 JUBILEUMI ORSZÁGJÁRÓ TURNÉ (2008-09-07)]]> Ákos 40
Jubileumi, exkluzív dalest
Lírai szerzemények két felvonásban

Jegyrendelés az ORSZÁGJÁRÓ TURNÉ 2008 előadásaira a webáruházban!
KATT
IDE!

Nyilvámos főpróba:
Szeptember 18., csütörtök, 20 óra, Klébelsberg Kultúrkúria

KONCERTEK:

BUDAPEST
- KÉT ELŐADÁS!
Szeptember 20., szombat, Kongresszusi Központ, 21.00 - MINDEN JEGY ELKELT!
Szeptember 21., vasárnap, Kongresszusi Központ, 21.00

KECSKEMÉT
- KÉT ELŐADÁS!
Szeptember 26
., péntek, Katona József Színház, 17.00 és 20.30

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
Október 4., szombat, Fekete Sas Rendezvényház, 20.00

DEBRECEN
Október 11., szombat, Kölcsey Központ, 20.00
A Debreceni Őszi Fesztivál nyitóelőadása

SZOMBATHELY
Október 18.
, szombat, Aréna Savaria, 19.00
(jegyek a helyszín szervezésében, webáruházas rendelés később)

KAPOSVÁR
Október 22., szerda, Városi Sportcsarnok, 19.00
(jegyek a helyszín szervezésében, webáruházas rendelés nincs!)

BÉKÉSCSABA
November 14.
, péntek, Városi Sportcsarnok, 19.00

NYÍREGYHÁZA
November 17., hétfő, Bujtosi Szabadidő Csarnok, 19.00
(jegyek a helyszín szervezésében, webáruházas rendelés nincs!)


JEGYTERJESZTŐ HELYEK:

Budapest
- Broadway Jegyiroda, Hollán Ernő u. 10.,   Tel.: (1) 340 4883
- Lemezkuckó,  Király u. 67.,  Tel.: (1) 351 1218 
- Budapest Kongresszusi Központ, hétfőn és szerdán 16 és 18 óra között. Tel.: (20) 9581 240
- Interticket, Tel.: (1) 2660000, http://www.jegy.hu/

Kecskemét
- Kecskemét, Katona József Színház jegypénztára, Katona József tér 5., Tel.: (76) 501 174
- Kecskemét, Líra könyv és zeneszalon, Hornyik krt 2., Tel.: (76) 484 522,
- Kecskemét, MALOM központ  Információs pult , Korona u. 2.,  Tel.: (76) 402 200
- Szolnok, Avantgard Könyvesbolt, Baross G. u. 24.,  Tel: (56) 414 834
- Cegléd, Dent Tours, Borz u. 4., Tel.: (53) 314 799

Hódmezővásárhely
- Hódmezővásárhely,  Petőfi Műv. Központ,  Szántó Kovács u. 7., Tel.: (62) 533 317
- Szeged, Csermák Hangszerüzlet,  Jókai u. 4., Tel.: (62) 424 918

Debrecen
- Debrecen, Kölcsey Központ, Hunyadi u. 1 3., Tel.: (52) 518497
- Debrecen, Főnix Csarnok, Kassai út 28. , Tel.: (52) 505 397
- Debrecen, Apolló mozi, Miklós u. 1., Tel.: (52) 417 847
- Debrecen, Rockness, Vár u. 10/c, Tel.: (20) 950 5438
- Szolnok, Avantgard Könyvesbolt, Baross G. u. 24., Tel.: (56) 414834
- Eger, Modellcentrum, Almagyar u. 7.,   Tel.: (70) 336 8000
- Tiszaújváros,  IBUSZ iroda,  Barcsay tér 6 8., Tel.: (49) 341676
- Miskolc, Művészetek Háza jegypénztár, Rákóczi utca 2., Tel.: (46) 508 844

Békéscsaba
- Békéscsaba, Sportcsarnok személyzeti porta, Gyulai út, Tel.: (66) 449 449
- Békéscsaba, Diáktanya, Kinizsi u. 10., Tel.: (66) 326 053
- Békés, Kulturális Központ, Jantyik M. u. 23., Tel.: (66) 411 142
- Gyula, Erkel Művelődési Központ, Béke sgt. 35., Tel.: (66) 463 544
- Orosháza, Marika divatáru, Kossuth u. 6 8., Tel.: (68) 412 805

]]>
hu
<![CDATA[Sokan kérdezik... (2008-09-06)]]> ...hogy milyen is lesz az Ákos 40 jubileumi koncertsorozat. De hiszen már megmondtuk! ILYEN. És már csak két hét a budapesti bemutatóig, 12 nap a nyilvános főpróbáig...

]]>
hu
<![CDATA[AKI NEM BÍR HUSZADIKÁIG VÁRNI... (2008-09-04)]]> ...annak nem is kell! A pesthidegkúti Klébelsberg Kultúrkúria (1028 Budapest, Templom u. 2-10.) szeretettel vár minden érdeklődőt az Ákos 40 című jubileumi országjáró turné nyilvános, családias főpróbájára 2008. szeptember 18-án, csütörtökön, 20 órai kezdettel. Jegyek még korlátozott számban kaphatók a Kultúrkúriában. Elérhetőségek ITT!

A Negyven című dal koncert- és werkanyagokra alapozó klipje elérhető ITT!

]]>
hu
<![CDATA[VIVA 40. KLIPPREMIER! És 23 is. (2008-09-04)]]> Kisó és stábja is a nagypróbák egyikén járt, az itt forgatott beszélgetés és a Százados Miki eddigi főművének számító Negyven című klip premierje MA, 2008. szeptember 4-én, csütörtökön lesz a VIVA TV-n, 16.40 körül. Ajánljuk!

Lllaaassssssúúú. 23. ITT!

]]>
hu
<![CDATA[22. Aktív! (2008-09-02)]]> Taktjel, szinti. Érthetetlen. ITT.

Az Aktív stábja Ujvári Barbival az élen az Ákos 40 jubileumi turné nagypróbáján járt. A rövid beszámoló holnap, 2008. szeptember 3-án, szerdán látható a TV2-n 19:40-től. (Persze csak akkor, ha Michael Jacksonnal nem történik semmi szerdán.)

]]>
hu
<![CDATA[21. Százados. (2008-09-01)]]> ITT!]]> hu <![CDATA[20. (2008-08-30)]]> ITT. "It is alive."]]> hu <![CDATA[Miklosh. (És Kecskeméten még egy buli!) (2008-08-29)]]> Miklós 19. Ennél többet már nem is kell írni. Ez a srác nem viccel. Katt IDE!

Budapesten a szeptember 20-i turnényitó jegyei elfogytak, ezért szeptember 21-én is lesz előadás. Vészesen fogynak az Ákos 40 jubileumi dalest jegyei Kecskeméten is: az esti bulira már csak néhány belépő maradt, így aznap matiné is lesz, 17 órakor. Tehát szeptember 26-án két előadást láthat a nagyérdemű a kecskeméti Katona József színházban: 17 órakor és 20.30-kor. Köszönjük!

]]>
hu
<![CDATA[Század. (2008-08-28)]]> Durva gyerek ez a Miklós (titokban Mihály egyébként). Annyira totemhívő, hogy a turnényitó előadásig gyakorlatilag naponta akarja új kisfilmekkel bombázni hazánkat. Már megint egy újabb ITT! (A jelentős filmalkotásban Ákos a VIVA Comet díjátadó öltözőjében sztorizik Lazarus nevű görög barátjáról.)

]]>
hu
<![CDATA[JEGYTERJESZTŐK - ÁKOS 40 TURNÉ. Összpróba. Századosfilm. (2008-08-27)]]> Ákos 40
Jubileumi, exkluzív dalest
Lírai szerzemények két felvonásban

Jegyrendelés az ORSZÁGJÁRÓ TURNÉ 2008 előadásaira a webáruházban!
KATT
IDE!

BUDAPEST
Szeptember 20., szombat, Kongresszusi Központ, 21.00 - MINDEN JEGY ELKELT!
Szeptember 21., vasárnap, Kongresszusi Központ, 21.00

KECSKEMÉT
Szeptember 26
., péntek, Katona József Színház, 20.00

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
Október 4., szombat, Fekete Sas Rendezvényház, 20.00

DEBRECEN
Október 11., szombat, Kölcsey Központ, 20.00
A Debreceni Őszi Fesztivál nyitóelőadása

SZOMBATHELY
Október 18.
, szombat, Aréna Savaria, 19.00
(jegyek a helyszín szervezésében, webáruházas rendelés nincs!)

KAPOSVÁR
Október 22., szerda, Városi Sportcsarnok, 19.00
(jegyek a helyszín szervezésében, webáruházas rendelés nincs!)

BÉKÉSCSABA
November 14.
, péntek, Városi Sportcsarnok, 19.00

NYÍREGYHÁZA
November 17., hétfő, Bujtosi Szabadidő Csarnok, 19.00
(jegyek a helyszín szervezésében, webáruházas rendelés nincs!)


JEGYTERJESZTŐ HELYEK:

Budapest
- Broadway Jegyiroda, Hollán Ernő u. 10.,   Tel.: (1) 340 4883
- Lemezkuckó,  Király u. 67.,  Tel.: (1) 351 1218 
- Budapest Kongresszusi Központ, szeptember 1-től hétfőn és csütörtökön 16 18 óra között. Tel.: (20) 9581 240
- Interticket, Tel.: (1) 2660000, http://www.jegy.hu/

Kecskemét
- Kecskemét, Katona József Színház jegypénztára, Katona József tér 5., Tel.: (76) 501 174
- Kecskemét, Líra könyv és zeneszalon, Hornyik krt 2., Tel.: (76) 484 522,
- Kecskemét, MALOM központ  Információs pult , Korona u. 2.,  Tel.: (76) 402 200
- Szolnok, Avantgard Könyvesbolt, Baross G. u. 24.,  Tel: (56) 414 834
- Cegléd, Dent Tours, Borz u. 4., Tel.: (53) 314 799

Hódmezővásárhely
- Hódmezővásárhely,  Petőfi Műv. Központ,  Szántó Kovács u. 7., Tel.: (62) 533 317
- Szeged, Csermák Hangszerüzlet,  Jókai u. 4., Tel.: (62) 424 918

Debrecen
- Debrecen, Kölcsey Központ, Hunyadi u. 1 3., Tel.: (52) 518497
- Debrecen, Főnix Csarnok, Kassai út 28. , Tel.: (52) 505 397
- Debrecen, Apolló mozi, Miklós u. 1., Tel.: (52) 417 847
- Debrecen, Rockness, Vár u. 10/c, Tel.: (20) 950 5438
- Eger, Modellcentrum, Almagyar u. 7.,   Tel.: (70) 336 8000
- Tiszaújváros,  IBUSZ iroda,  Barcsay tér 6 8., Tel.: (49) 341676
- Miskolc, Művészetek Háza jegypénztár, Rákóczi utca 2., Tel.: (46) 508 844

Békéscsaba
- Békéscsaba, Sportcsarnok személyzeti porta, Gyulai út, Tel.: (66) 449 449
- Békéscsaba, Diáktanya, Kinizsi u. 10., Tel.: (66) 326 053
- Békés, Kulturális Központ, Jantyik M. u. 23., Tel.: (66) 411 142
- Gyula, Erkel Művelődési Központ, Béke sgt. 35., Tel.: (66) 463 544
- Orosháza, Marika divatáru, Kossuth u. 6 8., Tel.: (68) 412 805

***

A ma megkezdődött színházi összpróbákról tudósít Erdélyi Gábor és Juhász Viktor fotósorozata. Katt IDE és IDE!

Százados úr is zizzent. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Negyven: MAXI ÉS TURNÉ!!! (2008-08-25)]]> A Negyven című dal hat változatát tartalmazza az a maxi, amely az Ákos 40 jubileumi turnéval egyidőben jelenik meg, DualDisc formátumban. A kiadvány CD-oldalán az eredeti verzió mellett egy koncertfelvétel, egy Szakos-remix, egy Lepe-féle meghökkentő átértelmezés és egy pianínós változat is helyet kapott, de a tavalyi Minden most kezdődik el-remixpályázat győztesei, Váradi Tamás és Viski Tamás is elkészítették a maguk változatát. A DVD-oldalon mind a hat mix hallható lesz nagy felbontású sztereóban és kétfajta kódolású 5.1-ben is, emellett a Comet-díjátadón rögzített, dokumentumanyagokkal megpakolt új klip is három hangnormával szerepel majd a kiadványon. Az előrendelés hamarosan indul! A stúdiómunka utolsó fázisát Gyuris Bütyök László fotózta. Katt IDE!

Százados úr, az új videóklip elkövetője szorgalmasan gyártja kis videószösszeneteit. A célegyenesbe fordult turnéelőkészületek egyik utolsó sufnipróbájáról ollózott össze felvételeket. Katt IDE! (Közben az álmos kis jubileumi turné 2008. szeptember 20-i nyitóelőadására minden jegy elkelt...!)

]]>
hu
<![CDATA[Hamis a baba. (2008-08-22)]]> A vakáció végetért: gőzerővel zajlanak a Negyven című DualDisc formátumú maxi stúdiómunkái, valamint célegyenesbe fordult a jubileumi Ákos 40 turné is (jövő héttől már a nagypróbák zajlanak). Totemista Miklósmihály sem lankad: tizenhét vak nézőnk részére közzétette a sorozat újabb videóüzenetét. Katt IDE

]]>
hu
<![CDATA[Gál Tibor 50. (2008-08-15)]]> Egerben a Borászok parkját, valamint ekkor avatták fel az Egri Borok Háza előtt Gál Tibor, a 2005-ben elhunyt neves egri borász szobrát. A nap emlékesttel zárult a Gárdonyi Géza Színházban, itt lépett fel Ákos is, Czomba Imre zongorakíséretével. Juhász Viktor fotói az indulás előtti solymári próbán, a színházi próbán és az előadáson készültek. Katt IDE!]]> hu <![CDATA[Felkel majd a Nap. (2008-08-13)]]> Íme egy kis videó Ákos fellépéséről a Magyar Dal Napján. Szeretettel ajánljuk mind a 17 elvakult olvasónknak! (De hogy lehet elvakulva olvasni? Rejtély.) Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Magyari Dalnap. (2008-08-12)]]> Juhász Viktor fotós jóvoltából már láthatók a tegnapi események képei a Galériában. Az esti fellépés előtti próba képeiért katt IDE! Samu a színpadra lépés előtti pillanatban a hangolásnál vadonatúj bőgőhúrt szakít, a zongora önálló életre kelve kikapcsolja magát a Negyven közben: fesztiválizgalmakban és igen lelkes közönségfogadtatásban részesül az Ákos-zenekar. A koncertfotókért katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Szigethy fesztivál. (2008-08-10)]]> Egyet mondok: eperpálinka!!! Százados úr videóüzenet-sorozatának 14. darabja elérhető a Jútyúbon. Katt IDEAjánljuk!

Holnap pediglen mínuszegyedik Magyar Dalnap a Szigeten. Aki esetleg lemaradt a TV2 tudósításáról, az megnézheti ITT.

]]>
hu
<![CDATA[Little salt, new castle. (2008-08-07)]]> MA, 2008. augusztus 7-én, csütörtökön 16.40-től Ákos a VIVA TV műsorán Kisó vendége lesz. A téma a jubileumi ÁKOS 40 turné, a Magyar Dal Napján való fellépés, meg ami még eszükbe jut. Ajánljuk!

A Petőfi Csarnokban zajlottak a Magyar Dal Napja főpróbái. Itt készített riportot Ujvári Barbi, az anyag a TV2 Aktív című műsorában szintén MA, csütörtökön lesz látható, 19:40-től. Ugyanitt fotózott Juhász Viktor is, a képsorozat már megtekinthető a Galériában. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Vivace. (2008-08-06)]]> Holnap, 2008. augusztus 7-én, csütörtökön 16.40-től Ákos a VIVA TV műsorán Kisó vendége lesz. A téma a jubileumi ÁKOS 40 turné, a Magyar Dal Napján való fellépés, meg ami még eszükbe jut. Ajánljuk!

A Magyar Dal Napjának főpróbáján készített riportot Ujvári Barbi. Az anyag a TV2 Aktív című műsorában szintén holnap, csütörtökön lesz látható, 19:40-től.

]]>
hu
<![CDATA[ÁKOS 40. Országjáró turné 2008. JEGYRENDELÉS! (2008-08-04)]]> MA, 2008. augusztus 4-én, hétfőn 0:00-kor elindult az Ákos 40 jubileumi, exkluzív koncertsorozat előadásaira szóló jegyek webes RENDELÉSe az Ákos-webáruházban!!! KATT IDE!

Ákos 40
Jubileumi, exkluzív dalest
Lírai szerzemények két felvonásban

Jegyrendelés az ORSZÁGJÁRÓ TURNÉ 2008 előadásaira a webáruházban!
KATT
IDE!

BUDAPEST
Szeptember 20., szombat, Kongresszusi Központ, 21.00 - A maradék néhány jegy a jegypénztárakban!*
Szeptember 21
., vasárnap, Kongresszusi Központ, 21.00

*Budapesten a Lemezkuckó (Király u. 67., tel.: 06-1-351-1218) és a Broadway Jegyirodában (Hollán Ernő u.10, tel.: 06-1-3404-883), valamint az Interticket irodáiban (www.interticket.hu) lelhetők fel.

KECSKEMÉT
Szeptember 26
., péntek, Katona József Színház, 20.00

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
Október 4., szombat, Fekete Sas Rendezvényház, 20.00

DEBRECEN
Október 11., szombat, Kölcsey Központ, 20.00
A Debreceni Őszi Fesztivál nyitóelőadása

SZOMBATHELY
Október 18.
, szombat, Aréna Savaria, 19.00
(jegyek a helyszín szervezésében a későbbiekben kaphatók, netes rendelés nincs!)

KAPOSVÁR
Október 22., szerda, Városi Sportcsarnok, 19.00
(jegyek a helyszín szervezésében a későbbiekben kaphatók, netes rendelés nincs!)

BÉKÉSCSABA
November 14.
, péntek, Városi Sportcsarnok, 19.00

NYÍREGYHÁZA
November 17., hétfő, Bujtosi Szabadidő Csarnok, 19.00
(jegyek a helyszín szervezésében a későbbiekben kaphatók, netes rendelés nincs!)

Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy az Ákos Webáruházban történő jegyrendelés csak banki átutalással működik! A jegyrendelés és fizetés menetét az adott termékeknél tekinthetik meg. Kérjük, figyelmesen olvassák el! A megrendelt és banki átutalással kifizetett jegyeket a kifizetés sorrendjében postázzuk a megrendelők részére. A megrendeléstől számított 5 munkanapon belül kérjük, utalják el a megrendelt jegyek, valamint a csomagolási - és futárköltség ellenértékét. Amennyiben ez nem történik meg, törölni fogjuk megrendelését. Ha valaki az előrendelt jegyekkel más terméket is rendel, azt csak a jegyek kiszállításakor kapja meg! Kérjük, olvassa el részletesen a vásárlási tájékoztatót!

]]>
hu
<![CDATA[Jövő. Század. Press play! (2008-08-02)]]> Százados úr illegalitásból is támad. Újabb videóüzenet a Jútyúbon. Katt IDE!

Zajlik a készülődés a Magyar Dal Napjára. Ákos három számot énekel az eseményen, köztük a Gondolj rám című LGT-dalt 1980-ból, Presser Gábor zongorakíséretével. Az első próba Ákos stúdiójában zajlott, ahol Gyuris Bütyök László színpadmester fotózott. A képek megtekinthetők a Galériában. Katt IDE! Egy rövid telefonos videó is rögzítésre került a próbán, ez ITT látható.

]]>
hu
<![CDATA[Vnyimányije, vnyimányije! Valamint attanszión! Ákos 40 turnéhírek. Megafórum. (2008-07-31)]]> Hétfőn, 2008. augusztus 4-én itt a honlapon tesszük először közzé az ÁKOS 40 című jubileumi, akusztikus országjáró turné összes idei állomását! A hír megjelenésével egyidőben megkezdődik az internetes jegyrendelés is! Visszaszámlálás indul!

Az idei turnéról már sok szó esett a Fórumban, így közkívánatra külön topikot kapott az Ákos 40 turné a Koncertek rovatban. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[A profi és a jegyek. (2008-07-27)]]> Tájékoztatjuk Webáruházunk vásárlóit, hogy az Ákos 40 jubileumi koncertsorozat nyitóelőadásának, 2008. szeptember 20., szombat 21 órás műsorára előrendelt jegyei 2008. július 30-tól, szerdától kerülnek kiszállításra.

Százados Miklós pedig már a tizenkettedik üzenettel bombázza a Jutyúb közönségét. A profi című 40 másodperces alkotás ITT látható.

]]>
hu
<![CDATA[Tizenegyes. Nők Lapja. (2008-07-19)]]> Százados doktor nyaralása közben is videóüzen. A tizenegyedik kisfilm már fent a Jutyúbon. Katt IDE!

A Nők Lapja eheti számában, a Nekem tetszett! rovatban Víg György ajánlja Ákos Krúdy-hangoskönyvét!

A zene.hu oldalán is méltató kritika olvasható a Kaland a régi királlyal című kiadványról Balázs András tollából. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[JEGYELŐRENDELÉS szept. 20-ra: MA VÉGE! Totemes. (2008-07-15)]]> Felhívjuk tisztelt vásárlóink figyelmét, hogy az Ákos 40 jubileumi turné szeptember 20-i, budapesti nyitóelőadására UTOLJÁRA MA, 2008. július 15-én, kedden lehet jegyeket előrendelni a webáruházban!
A mai nap egyben minden jegyelőrendelés fizetési határideje is (banki átutalással).

Százados úr nem nyugszik, nem nyaral, csak folyton videóüzen! A legújabb epizód megtekinthető ITT!

]]>
hu
<![CDATA[JEGYELŐRENDELÉS szept. 20-ra: HOLNAP VÉGE! (2008-07-14)]]> Ákos 40 jubileumi turné szeptember 20-i, budapesti nyitóelőadására UTOLJÁRA HOLNAP, 2008. július 15-én, kedden lehet jegyeket előrendelni a webáruházban! KATT IDE!]]> hu <![CDATA[JEGYELŐRENDELÉS: 2008. JÚLIUS 15-IG! (2008-07-07)]]> Az Ákos 40 jubileumi turné szeptember 20-i, budapesti nyitóelőadására a webáruházban elővételben az első hat nap leforgása alatt a jegyek 62%-a elkelt!!! A legdrágább, I. kategóriás jegyek elővételben három nap alatt ELFOGYTAK!
Köszönjük!

A maradék belépők előrendelése továbbra is zajlik a webáruházban, amíg a készlet tart. KATT IDE!

Felhívjuk a vásárlók figyelmét, hogy a szeptember 20-i, budapesti nyitóelőadásra 2008. július 15-ig lehet jegyeket előrendelni a webáruházban, ez egyben minden jegyelőrendelés fizetési határideje is (banki átutalással).

]]>
hu
<![CDATA[Hajrá, Csabaházi! Macskajaj. (2008-07-06)]]> MA, vasárnap, 2008. július 6-án Ákos a Danubius Rádió élő adásának vendége lesz, Abaházi Csaba kérdezi a Hajrá, magyarok! műsorában 21 órától. Ajánljuk!

Doktor Mihail ismét lecsapott! A videóüzenet-sorozat 9. darabja megtekinthető ITT!

]]>
hu
<![CDATA[A patikárius kalandja a régi királlyal. Az éjjel elmúlt. (2008-07-05)]]> Ákos és Szigethy Gábor irodalomtörténész fergeteges hangulatú Krúdy-estet tartott az Andante Borpatikában. A felolvasás házibuli-jellegű beszélgetésbe és irodalmi eszmecserébe torkollott, hajnali kettő felé is alig akartak oszolni a vendégek. A nagy sikerre való tekintettel biztosan lesz még ilyen esemény a Patikában! Gyuris Bütyök László fotói megtekinthetők ITT!

Holnap, vasárnap, 2008. július 6-án pedig a Danubius Rádió élő adásának vendége lesz, Abaházi Csaba kérdezi a Hajrá, magyarok! műsorában 21 órától. Ajánljuk!

Az Ákos 40 jubileumi turné szeptember 20-i, budapesti nyitóelőadására a webáruházban elővételben eddig több mint ezer jegy kelt el!!! A legdrágább, I. kategóriás jegyek elővételben három nap alatt ELFOGYTAK! A belépők előrendelése továbbra is zajlik a webáruházban, amíg a készlet tart. KATT IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Dan. KrúdyPatika. Videjócsipsz. 1000! Az I.kat. kifutott! (2008-07-04)]]> Ákos ma este az Andante Borpatikában tart Krúdy-felolvasóestet. (Az előadásra már régen elkelt minden jegy.)

Vasárnap, 2008. július 6-án pedig a Danubius Rádió élő adásának vendége lesz, Abaházi Csaba kérdezi a Hajrá, magyarok! műsorában 21 órától. Ajánljuk!

Mihály újra támad! Százados "MikeDude" Miklós, a bedarált totemhívő a tavalyi Minden most kezdődik el remixpályázat győztes mixére készített önszorgalmúlag egy nonfiguratív videóklipet. Epilepsziásoknak és gyermekágyas anyáknak nem ajánlott, mindenki más számára nagyon komoly művészet! Katt IDE! A győztes remix elkövetői, a Tamások a készülő Negyven maxin is hallatják majd a hangjukat!

Az Ákos 40 jubileumi turné szeptember 20-i, budapesti nyitóelőadására a webáruházban elővételben eddig ezer jegy kelt el!!! A legdrágább, I. kategóriás jegyek elővételben három nap alatt ELFOGYTAK! A belépők előrendelése továbbra is zajlik a webáruházban, amíg a készlet tart. KATT IDE!

]]>
hu
<![CDATA[24. (2008-07-02)]]> Július 1-jén, kedden 0:00-kor elindult a 2008. szeptember 20-i budapesti turnényitó előadásra szóló jegyek webes ELŐRENDELÉSe az Ákos-webáruházban.

AZ ELSŐ 24 ÓRA LEFORGÁSA ALATT 800 (!) JEGY - A KONGRESSZUSI KÖZPONT BEFOGADÓKÉPESSÉGÉNEK CSAKNEM A FELE! - TALÁLT GAZDÁRA! Köszönjük!

A belépők előrendelése továbbra is zajlik a webáruházban, amíg a készlet tart. KATT IDE!

]]>
hu
<![CDATA[BANKI ÁTUTALÁS - egyszerű! Válaszok. 600!!! (2008-07-01)]]> MA, 2008. július 1-jén, kedden 0:00-kor elindult a 2008. szeptember 20-i budapesti turnényitó előadásra szóló jegyek webes ELŐRENDELÉSe az Ákos-webáruházban.
KATT IDE!
DÉLIG TÖBB MINT 600 (!) JEGY TALÁLT GAZDÁRA! Köszönjük!

Ma, amikor a legtöbb ember számlára kapja a fizetését vagy rendelkezik valamilyen bankkártyával, a  banki átutalás egyszerű, gyors, hatékony megoldás a fizetésre. Az Ákos 40 jubileumi, exkluzív koncertsorozat szeptember 20-i nyitóelőadására KIZÁRÓLAG banki átutalással lehet jegyet előrendelni! Így:

1. A vásárlást csak regisztrált felhasználók vehetik igénybe, ezért ha még nem regisztálta magát, kérjük, kattintson a honlap bal oldalán a "Regisztráljon" feliratú gombra! Kérjük, vásárlás előtt MINDENKÉPPEN olvassa el a vásárlói tájékoztatót! Az Áruház menüpontban a megfelelő termékkategória kiválasztása után a termékek neve mellett szereplő bevásárlókocsi-ikonra kattintva ("Kosárba rakom") jelölheti meg a megvásárolni kívánt terméke(ke)t. Amikor egy terméket a kosárba tesz, látja a kosár teljes tartalmát. Amennyiben befejezettnek tekinti a vásárlást, és biztosan a megrendelni kívánt tételek vannak a kosarában, kattintson a "Pénztár" gombra! Amennyiben már vásárolt nálunk, a rendszer automatikusan kitölti a szállítási címet. Első vásárláskor a regisztráció és a szállítási címek kitöltése kötelező! Kérjük, hogy mindenképpen olyan szállítási címet adjon meg, ahol napközben elérhető! A beérkezett megrendelésről elektronikus levélben értesítjük.

2. A megrendelt jegyek és a csomagolás+postaköltség ellenértékét a Fehér Sólyom Bt. K & H Banknál  vezetett 10402142-49535354-48501033 számú számlájára való banki átutalással lehet kiegyenlíteni. Ez történhet a számlához tartozó TeleBank vagy MobilBank szolgáltatáson keresztül, esetleg a számlavezető banknak benyújtott internetes banki átutalással vagy "átutalási megbízás" nevű nyomtatványon.

FONTOS: Az átutalás "Közlemény" rovatába MINDENKÉPPEN írja bele a rendelést visszaigazoló e-mailben szereplő Megrendelési számot!!!

3. Az előrendelt és banki átutalással kifizetett jegyeket lefoglaljuk a megrendelők részére. A jegyeket a beérkezett és átutalással kifizetett megrendelések sorrendjében csomagoljuk. Kérjük, amennyiben az ülőhellyel kapcsolatosan külön kérése, preferenciája van, azt  a megrendelés Megjegyzés rovatában jelezze!  A turnényitó előadás jegyeinek kiszállítása várhatóan 2008. augusztus első hetében történik, ennek pontos időpontjáról e-mailben értesítést küldünk. Ha valaki az előrendelt jegyekkel már terméket is rendel, azt csak a jegyek kiszállításakor kapja meg!

Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy 2008. július 1-től új vásárlási feltételekkel működünk, új futárszolgálattal dolgozunk és banki átutalással is lehet fizetni webáruházunkban. Kérjük, olvassa el részletesen a vásárlási tájékoztatót!

]]>
hu
<![CDATA[ELŐRE! ndelés, in-dulj! REKORD!!! (2008-07-01)]]> MA, 2008. július 1-jén, kedden 0:00-kor elindult a 2008. szeptember 20-i budapesti turnényitó előadásra szóló jegyek webes ELŐRENDELÉSe az Ákos-webáruházban!!! A Kongresszusi Központ nem túl nagy hely... Aki bújt, aki nem... KATT IDE!
AZ ÉJFÉLTŐL ELTELT ELSŐ TÍZ PERCBEN 120 jegyet rendeltek a lelkes aktivisták!!!

Ákos 40
Jubileumi, exkluzív dalest
Lírai szerzemények két felvonásban

NYITÓELŐADÁS:
2008. szeptember  20., szombat, 19 óra, BUDAPEST, Kongresszusi Központ

A jegyek helyre szólnak, az árak szektoronként változnak! Megjelenés az alkalomhoz illő öltözetben. MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!

Jegyelőrendelés csak banki átutalással!
Az előrendelt és banki átutalással kifizetett jegyeket lefoglaljuk a megrendelők részére. A kiszállítás várhatóan 2008. augusztus első hetében történik, ennek pontos időpontjáról e-mailben értesítést küldünk. Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy 2008. július 1-től új vásárlási feltételekkel működünk, új futárszolgálattal dolgozunk és banki átutalással is lehet fizetni webáruházunkban. Ha valaki az előrendelt jegyekkel már terméket is rendel, azt csak a jegyek kiszállításakor kapja meg! Kérjük, olvassa el részletesen a vásárlási tájékoztatót!

]]>
hu
<![CDATA[Kedvenc. JEGY-ELŐRENDELÉS: ÁKOS 40. A régi a módi. (2008-06-30)]]> Holnap, 2008. július 1-jén, kedden jelenik meg a Tina magazin, benne "Kedvencünk: Kovács Ákos" címmel képes interjú a Negyvenről, az életműdíjról, a nyaralásról és őszi Ákos 40-turnéról. Ajánljuk!

Szintén holnap, 2008. július 1-jén, kedden indul a 2008. szeptember 20-i budapesti turnényitó előadásra szóló jegyek webes ELŐRENDELÉSe az Ákos-webáruházban!!! A Kongresszusi Központ nem túl nagy hely... Aki bújt, aki nem... Lákenlól!

Százados Miklós videóüzenet-fetisiszta újabb remeke a régimódi cuvée tematikáját kapálja körül. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Rehabilitáció. Elszállás. JEGYEZD MEG! (2008-06-26)]]>

Holnap, 2008. június 27-én, pénteken a Népszabi mellékleteként megjelenő TV-magazinban olvasható Ákos-interjú Jávorszky Béla tollából a BB DVD kapcsán. Az újság online verziójában már ITT olvasható is az anyag. Ajánljuk!

MA, 2008. június 26-án, csütörtökön a Flyerz című ingyenes programmagazin közöl hosszas, képes beszélgetést Ákossal. Ajánljuk!

Jövő kedden, július 1-jén indul a 2008. szeptember 20-i budapesti turnényitó előadásra szóló jegyek webes ELŐRENDELÉSe az Ákos-webáruházban. A Kongresszusi Központ nem túl nagy hely... Aki bújt, aki nem...

]]>
hu
<![CDATA[Röpülő. ÁKOS 40: jegyesem. (2008-06-25)]]>

Holnap, 2008. június 26-án, csütörtökön a Flyerz című ingyenes programmagazin közöl hosszas, képes interjút Ákossal. Ajánljuk!

Jövő kedden, július 1-jén indul a 2008. szeptember 20-i budapesti turnényitó előadásra szóló jegyek webes ELŐRENDELÉSe az Ákos-webáruházban. A Kongresszusi Központ nem túl nagy hely... Aki bújt, aki nem...

]]>
hu
<![CDATA[Bemelegítés: egy hét múlva ÁKOS 40 JEGY-ELŐRENDELÉS! (2008-06-24)]]> Gőzerővel zajlanak az Ákos 40 turné előkészületei! Beindultak a próbák, a hangszerelési és produkciós munkák. A 2008. szeptember 20-án induló jubileumi Ákos 40 turné sajtóanyagához Erdélyi Gábor fotózta a Főhőst egy napos hajnalon. (Gábor ösztöndíjasként tanulta a fotózást Dániában, de remek grafikus is: kalapos női portréja megtekinthető az Andante Borpatikában.) A sorozat legklasszabb darabjai ITT láthatók. Másnap a banda Ákos stúdiójában gyűlt össze a meglevő anyag áthallgatására, a további feladatok megbeszélésére. Az eseményekről Gyuris Bütyök László képei tudósítanak. Katt IDE és IDE!

Az Ákos-webáruház várhatóan hamarosan lezárja a tárgyalásokat az új, országos futárcéggel, így egy hét múlva, július 1-jén beindulhat a 2008. szeptember 20-i budapesti turnényitó előadásra szóló jegyek webes ELŐRENDELÉSe!!!

]]>
hu
<![CDATA[Szigethy veszedelem. (2008-06-22)]]> Di Natale nem tud tizenegyest rúgni. Százados viszont tud videóüzenni. Az újabb meszidzs már a Jútyúbon. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Zene.hu - rajongói honlapok versenye. HírTV. Juve. (2008-06-20)]]> A zene.hu rajongói honlapokat versenyeztet! Mindenki nevezhetett, aki saját készítésű oldalt szentel kedvenc előadójának. A legnaprakészebb Ákos-oldal, az Á.R.T. bejutott a döntőbe, jelenleg első helyen van, de nagyon nyomul a Rúzsa Magdi honlap szavazóbázisa... A zene.hu főoldalán lehet szavazni, a jobb oldali táblázatban. Hajrá Á.R.T.! Katt IDE!

Holnap, 2008. június 21-én, szombaton Ákos a HírTV műsorában, a Különkiadásban vendégeskedik pontban 10.20-tól. A téma a Krúdy-hangoskönyv lesz. Innen a Juventus Rádió élő műsorába megy, ahol a VIVA Comet életműdíjról beszélget Várkonyi Attilával 12 órától. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Estévé. (2008-06-18)]]> Est TV magazin (a Bonanza-DVD médiapartnere) aktuális számában hosszas, képes Ákos-interjú olvasható Balajti Péter tollából. Ajánljuk!]]> hu <![CDATA[Szentségtartó, templomrabló. Á.R.T. (2008-06-16)]]> Százados úr, sejehaj, már a hatodik videóüzenetét is közzétette a Jútyúbon! Katt IDE!

Ákos Balatonfüreden, az ünnepi könyvhéten mutatta be a Krúdy-hangoskönyvet Szigethy Gábor irodalomtörténész társaságában, Blaha Lujza egykori villájában. A Füred TV honlapján már elérhető az itt készült interjú és tudósítás. Katt IDE!

Még tart a zene.hu rajongói oldal pályázata, ahová mindenki nevezhetett, aki saját készítésű oldalt szentel kedvenc előadójának. A legnaprakészebb Ákos-oldal, az Á.R.T. is versenyben van! Rájuk úgy lehet szavazni, hogy minél többen olvassák a róluk szóló cikket a zene.hu-n. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Negyveneste. Köménymag. A fekete körmök éjszakája. (2008-06-13)]]> A VIVA COMET A magyar könnyűzenéért díjat 2008-ban Ákos kapta! A nagyközönség a gálán kapott először ízelítőt a szeptemberben kezdődő jubileumi akusztikus előadássorozat műsorából: a Negyven című új dalt az Ákos 40 turnézenekar kíséretében énekelte el. Samu bőgőn játszott, Dorozsmai Peti dobolt, Czomba Imre zongorázott, Kékkői Zalán tépte a gitárhúrokat. A szmoking öltöztet! És tényleg. A lelkes törzsrajongók hihetetlen hangulatot csináltak, csak néztek az emocionális tinédzserek. Az eseményről Juhász Viktor képei tudósítanak a galériában. Katt IDE!

A VIVA nem viccel, ma, 2008. június 13-án, pénteken 20 órától már le is adja a Comet-gálát! Ákos a várhatóan kétórásra összevágott anyag utolsó fellépője. Ismétlés: szombaton és vasárnap 20 órától. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[MaKomet! (2008-06-12)]]> Ákos a VIVA COMET-díjkiosztó utolsó fellépőjeként MA, 2008. június 12-én, csütörtökön élőben játssza a Negyven című új dalt az Ákos 40 turnézenekar kíséretében: Samu bőgőzik, Dorozsmai Peti dobol, Czomba Imre zongorázik, Kékkői Zalán tépi a gitárhúrokat. A nagyközönség most először kap ízelítőt a szeptemberben kezdődő jubileumi akusztikus előadássorozat műsorából!

]]>
hu
<![CDATA[Üss, tökös! Telefonszám-változás a webáruházban. (2008-06-11)]]> Idén harmadszor adják át a VIVA COMET A magyar könnyűzenéért díjat. Az első évben az Edda, tavaly pedig az R-Go kapta a gömböt. Ebben az évben Ákosra esett a csatorna választása - van ebben valami szép és pikáns, ugye, de például lehetett volna  a Dolly Roll is, úgyhogy örülünk. Az indoklás szerint Ákos nemrég ünnepelte negyvenedik születésnapját és idén éppen húsz éve van a pályán, ez idő alatt "sokat tett a hazai könnyűzenéért", ahogyan a VIVA sajtóközleménye írja, lemezeit a szakma és a közönség egyaránt díjazza, koncertjei teltházasak. Ákos hamarosan turnéra indul, a nagyközönség pedig most először kap ízelítőt a szeptemberben kezdődő jubileumi akusztikus előadássorozat műsorából: Ákos a VIVA COMET-díjkiosztó vendégeként holnap, 2008. június 12-én, csütörtökön élőben játssza a Negyven című új dalt az Ákos 40 turnézenekar kíséretében: Samu bőgőzik, Dorozsmai Peti dobol, Czomba Imre zongorázik, Kékkői Zalán tépi a gitárhúrokat. A szmoking öltöztet! És tényleg.

Kedves érdeklődők, vásárlók! A webáruházban jelentős átszervezés zajlik az őszi turné jegyrendelésének beindulása előtt. Az átalakítás alatt a szolgáltatás változatlanul üzemel!!! Hamarosan új, az ország egész területére és külföldre is szállító futárpartnerünk lesz, és átutalással is lehet majd fizetni. A webáruház korábban bevezetett telefonszáma ideiglenesen megváltozott, az új szám: +36 (70) 6041796 . Köszönjük a megértést, továbbra is várjuk a megrendeléseket!

]]>
hu
<![CDATA[Jött egy busz. (2008-06-10)]]> Holnap, 2008. június 11-én, szerdán jelenik meg az ingyenes BUSZ című újság (nem vicc, buszokon terjesztik), benne Ákos-interjú a holnapután átadásra kerülő Comet-díjról ("A magyar könnyűzenéért"). Ajánljuk! Holnapután, csütörtökön pedig Ákos is fellép a Comet-gálán az ősszel induló Ákos 40 turné zenekarával, ahol a Negyven című dal akusztikus koncertverzióját játsszák. Atom lesz! Jeee!

]]>
hu
<![CDATA[Üstökös. Mikhail. Blaha. József. (2008-06-09)]]> MA, 2008. június 9-én, hétfőn Ákos az Interaktív című élő műsorban Kisó vendége lesz a VIVA TV-n a csütörtöki gálán átadásra kerülő Comet-díj és az élő fellépés kapcsán 15.40-kor. Ajánljuk!

Mikhail Darálovics újabb partizánvideója a neten! Katt IDE!

Ákos két eseményre kapott meghívást a hétvégén a Krúdy-hangoskönyv kapcsán. Szombaton a Balatonfüreden, az ünnepi könyvhéten mutatta be a kiadványt Szigethy Gábor irodalomtörténész társaságában, Blaha Lujza egykori villájában. Ákos az eperpálinka árnyékában, Krúdy-vacsora és Jásdi-borok hajnalig... Itt készült a Füred TV interjúja, amely 2008. június 11-én, szerdán lesz látható, az adás 18 órakor kezdődik. A Füred TV nem csak Balatonfüreden, hanem Tihanyban, Alsóörsön, Pécselyen, Csopakon és Zánkán is fogható, az anyag később megtekinthető lesz a http://www.furedtv.hu/ oldalon, a megfelelő adást kiválasztva. Vasárnap a Józsefvárosban rendezett Palotanegyed Fesztivál vendége volt a duó, ahol rendkívül vidám hangulatban zajlott a hangoskönyv bemutatója. Gyuris Bütyök László jóvoltából a hétvége képei már megjelentek a Galériában, ITT és ITT.

]]>
hu
<![CDATA[Palotanegyed. Interakció. (2008-06-08)]]> Ma, 2008. június 8-án, vasárnap Ákos Budapesten olvas fel Krúdy műveiből 19 órától: Szigethy Gáborral együtt meghívást kapott a Józsefvárosban megrendezésre kerülő Palotanegyed Fesztiválra. A plakátokon szereplő Lőrinc pap tér HELYETT a Krúdy-beszélgetés helyszíne a Casa de la Música klimatizált különterme lesz. A belépés ingyenes, viszont a terem igen kicsi, ezért arra kérjük az érdeklődőket, hogy jóelőre foglalják el helyeiket. Mindenkit szeretettel várunk!
Cím: 1088 Bp., Vas u. 16.
A Krúdy-hangoskönyv a helyszínen megvásárolható lesz!

Holnap, 2008. június 9-én, hétfőn Ákos az Interaktív című élő műsorban Kisó vendége lesz a VIVA TV-n a csütörtöki gálán átadásra kerülő Comet-díj és az élő fellépés kapcsán 15.40-kor. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[KRÚDY-HÉTVÉGE! Balatonfüred. Józsefváros. BaOn. (2008-06-06)]]> 75 éve hunyt el Krúdy Gyula.
„Egy napon megértik, hogy a legnagyobb volt, a legnagyobb írók és a legnagyobb magyarok egyike.” (Márai Sándor)

Holnap, 2008. június 7-én, szombaton Ákos a balatonfüredi ünnepi könyvhét vendége lesz. 17 órától a Hotel Blaha Lujza teraszán Szigethy Gábor irodalomtörténész társaságában mutatja be a Krúdy-hangoskönyvet, 18.30-tól pedig Krúdy-vacsorán vesz részt a Blaha étteremben. Helyfoglalás: Blaha Lujza Étterem, 8230 Balatonfüred, Blaha u. 4.

Másnap, június 8-án, vasárnap Budapesten olvas fel Krúdy műveiből 19 órától: Szigethy Gáborral együtt meghívást kapott a Józsefvárosban megrendezésre kerülő Palotanegyed Fesztiválra. A plakátokon szereplő Lőrinc pap tér HELYETT a Krúdy-beszélgetés helyszíne a Casa de la Música klimatizált különterme lesz. A belépés ingyenes, viszont a terem igen kicsi, ezért arra kérjük az érdeklődőket, hogy jóelőre foglalják el helyeiket. Mindenkit szeretettel várunk!
Cím: 1088 Bp., Vas u. 16.

"Olyan a lemez, mint egy hipnózis. Ebből az anyagból a szeretet és az élet ünneplése árad, evés-ivás / nők felbontásban. 148 perc egy soha be nem fejezhető mondatból. Kovács Ákos megtalálta a saját Krúdyját, a saját hangján., pompásan intonálva, tökéletes színészi teljesítményt nyújtva." (Hegyi Zoltán: Mindenzene - Magyar Nemzet)

Krúdy-hangoskönyv mindkét helyszínen megvásárolható lesz!

A kecskeméti Roland-boltnyitón a baon.hu készített interjút Ákossal. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Élet, mű. Műélet?! (2008-06-05)]]> Idén harmadszor adják át a VIVA COMET A magyar könnyűzenéért díjat. Az első évben az Edda, tavaly pedig az R-Go kapta a gömböt. Ebben az évben Ákosra esett a csatorna választása - van ebben valami szép és pikáns, ugye. Az indoklás szerint Ákos nemrég ünnepelte negyvenedik születésnapját és idén éppen húsz éve van a pályán, ez idő alatt "sokat tett a hazai könnyűzenéért", ahogyan a VIVA sajtóközleménye írja, lemezeit a szakma és a közönség egyaránt díjazza, koncertjei teltházasak. Ákos hamarosan turnéra indul, a nagyközönség pedig most először kap ízelítőt a szeptemberben kezdődő jubileumi akusztikus előadássorozat műsorából. Ákos a VIVA COMET-díjkiosztó vendégeként élőben játssza a Negyven című új dalt az Ákos 40 turnézenekar kíséretében: Samu bőgőzik, Dorozsmai Peti dobol, Czomba Imre zongorázik, Zalán tépi a gitárhúrokat. A szmoking öltöztet! És tényleg.

]]>
hu
<![CDATA[Juhász Gyula: Trianon (2008-06-04)]]> Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.

Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.

És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha,

Hogy a mienk volt legszebb koszorúja
Európának, a Kárpátok éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös pártadísze!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes műveken föltündökölt,
S egész világra árasztott derűt.
És nem lehet feledni, nem soha,
Hogy Váradon egy Ady énekelt,
És holnapot hirdettek magyarok.
És nem lehet feledni, nem, soha
A bölcsőket és sírokat nekünk,
Magyar bölcsőket, magyar sírokat,
Dicsőség és gyász örök fészkeit.
Mert ki feledné, hogy Verecke útján
Jött e hazába a honfoglaló nép,
És ki feledné, hogy erdélyi síkon
Tűnt a dicsőség nem múló egébe
Az ifjú és szabad Petőfi Sándor!
Ő egymaga a diadalmas élet,
Út és igazság csillaga nekünk,
Ha őt fogod követni gyászban, árnyban,
Balsorsban és kétségben, ó, magyar,
A pokol kapuin is győzni fogsz,
S a földön föltalálod már a mennyet!
S tudnád feledni a szelíd Szalontát, hol
Arany Jánost ringatá a dajka
Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,
Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső,
Bírnád feledni Kassa szent halottját
S lehet feledni az aradi őskert
Tizenhárom magasztos álmodóját,
Kik mind, mind várnak egy föltámadásra.

Trianon gyászos napján, magyarok,
Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,
Rossz csillagok alatt virrasztva járók,
Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan
S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött
Ma fogjatok kezet, s esküdjetek
Némán, csupán a szív veréseivel
S a jövendő hitével egy nagy esküt,
Mely az örök életre kötelez,
A munkát és a küzdést hirdeti,
És elvisz a boldog föltámadásra.

Nem kell beszélni róla sohasem
De mindig, mindig gondoljunk reá!

]]>
hu
<![CDATA[KRÚDY-HÉTVÉGE! (2008-06-03)]]> "Olyan a lemez, mint egy hipnózis. Ebből az anyagból a szeretet és az élet ünneplése árad, evés-ivás / nők felbontásban. 148 perc egy soha be nem fejezhető mondatból. Kovács Ákos megtalálta a saját Krúdyját, a saját hangján., pompásan intonálva, tökéletes színészi teljesítményt nyújtva." (Hegyi Zoltán: Mindenzene - Magyar Nemzet)

Most szombaton, 2008. június 7-én Ákos a balatonfüredi ünnepi könyvhét vendége lesz. 17 órától a Hotel Blaha Lujza teraszán Szigethy Gábor irodalomtörténész társaságában mutatja be a Krúdy-hangoskönyvet, 18.30-tól pedig Krúdy-vacsorán vesz részt a Blaha étteremben. Helyfoglalás: Blaha Lujza Étterem, 8230 Balatonfüred, Blaha u. 4.

Másnap, június 8-án, vasárnap Budapesten olvas fel Krúdy műveiből 19 órától: Szigethy Gáborral együtt meghívást kapott a Józsefvárosban megrendezésre kerülő Palotanegyed Fesztiválra. A plakátokon szereplő Lőrinc pap tér HELYETT a Krúdy-beszélgetés helyszíne a Casa de la Música klimatizált különterme lesz. A belépés ingyenes, viszont a terem igen kicsi, ezért arra kérjük az érdeklődőket, hogy jóelőre foglalják el helyeiket. Mindenkit szeretettel várunk!
Cím: 1088 Bp., Vas u. 16.

Krúdy-hangoskönyv mindkét helyszínen megvásárolható lesz!

]]>
hu
<![CDATA[A huszonegyedik század. Induló bakterház. (2008-06-02)]]> Holnap, 2008. június 3-án, kedden, este 23.20-kor kezdődik az RTL Klub műsora, a XXI. század. Az egyik fő téma a Bonanza Banzai története lesz. Szerkesztő: Kapin Zsolt. Ajánljuk!

Darált Mihály de Centurio von Doctor újabb videóüzenettel bombázza a nagyérdeműt: a negyedik Ákos-szösszenet ITT látható. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[\"148 perc egy soha be nem fejezhető mondatból\" (2008-05-31)]]> "Ebből az anyagból a szeretet és az élet ünneplése árad..."
A Magyar Nemzet hétvégi számában rendszeresen olvasható Mindenzene címmel Hegyi Zoltán sajátos hangvételű kulturális ajánlója. A mai, 2008. május 31-i, szombati szám 33. oldalán Új idióták, régi királyok címmel minden idők legszebb méltató kritikája olvasható Ákos legutóbbi munkájáról, a Krúdy-hangoskönyvről, egy valóban író ember tollából. Szívből ajánljuk!

Kecskeméten az e-Zene Roland hangszerbolt hivatalos megnyitójára kapott meghívást Ákos. Néhány szóval és két dallal köszöntötte a vidéken egyedülálló, újonnan megnyíló Roland márkakereskedést, ahol igen lelkes érdeklődők kis csapata fogadta. Zongorán kísért: Czomba Imre. Az eseményről Juhász Viktor fotói tudósítanak. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[HolnapRoland. Slágeres. (2008-05-30)]]> Holnap 2008. május 31-én, szombaton délelőtt 11 órakor nyílik meg Kecskeméten az e-Zene Roland hangszerbolt, a Jókai utca 44. szám alatt. A hivatalos megnyitón Ákos is részt vesz, néhány szóval és két dallal köszönti a vidéken egyedülálló, újonnan megnyíló Roland márkakereskedést. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A Sláger Rádió honlapján hosszas videótudósítás látható a Bonanza-sajtótájékoztatóról. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Antropológia. Roland. Füred. (2008-05-29)]]> Az antropos.hu oldal a Bonanza-sajtótájékoztatóról tudósít. Katt IDE!

Holnapután, 2008. május 31-én, szombaton délelőtt 11 órakor nyílik meg Kecskeméten az e-Zene Roland hangszerbolt, a Jókai utca 44. szám alatt. A hivatalos megnyitón Ákos is részt vesz, néhány szóval és két dallal köszönti a vidéken egyedülálló, újonnan megnyíló Roland márkakereskedést. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A jövő hét végén, június 7-én, szombaton Ákos a balatonfüredi ünnepi könyvhét vendége lesz. 17 órától a Hotel Blaha Lujza teraszán Szigethy Gábor irodalomtörténész társaságában mutatja be a Krúdy-hangoskönyvet, 18.30-tól pedig Krúdy-vacsorán vesz részt a Blaha étteremben. Helyfoglalás: Blaha Lujza Étterem, 8230 Balatonfüred, Blaha u. 4.

]]>
hu
<![CDATA[Visszhang. Origo. Képriport! (2008-05-28)]]> Az Echo Televízió ma délután 18 órakor emlékezik meg híradójában az Andante Borpatikában tartott Bonanza-sajtótájékoztatóról képes hír és rövid Ákos-interjúrészlet formájában. Ajánljuk!

Az origo.hu portál egy átfogó cikkel köszönti a ma húszéves Bonanza Banzai zenekart és az ünnepi alkalomra megjelent BB DVD-t. Katt IDE!

A legendás Bonanza Banzai első DVD-je éppen a csapat 20. születésnapjára jelent meg. Az Andante Borpatikában lezajlott, súlyos röhögésekkel és önironikus emlékezéssel tarkított sajtótájékoztatóról Juhász Viktor képriportja tudósít. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Félúton Böszörménybe. Márai-szalon. Holnap BB DVD. (2008-05-27)]]> A harmadik videóüzenet Bedarált Mihállyal (aka Dr. Százados) már a Jútyúb publikus oldalán!!! Katt IDE!

Ákos a mai napon a Várban a Márai-szalon vendége volt. A havi rendszerességgel jelentkező társadalmi esemény főszervezője, kiötlője Szigethy Gábor irodalomtörténész, a Kaland a régi királlyal című Krúdy-hangoskönyv rendezője. Ezúttal Krúdy és a bor volt a fő téma. Meghívottként Ákos beszélt a maga Krúdy-élményéről, több novellát is felolvasott, de szót kaptak barátai is, Dr. Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester és Tiffán Zsolt villányi borosgazda, Ákos alapító társa az Andante Borpatikában. Ákos több ajándékot is kapott, egy muzeális Krúdy-kötetet, egy dedikált Latinovits-fotót és egy Krúdy haláláról tudósító korabeli újságcikket Móricz Zsigmond tollából. Az este - ki gondolná! - kedélyes borozgatással ért véget. Az eseményről Gyuris Bütyök László színpadmester képei tudósítanak. Katt IDE!

Holnap jelenik meg a legendás Bonanza Banzai együttes első DVD-kiadványa!

]]>
hu
<![CDATA[Múltidéző, Aktívan. BB DVD. (2008-05-26)]]> A TV2 stábja Ujvári Barbival az élen a BB DVD most szerdai megjelenése alkalmából az Aktív című műsor számára forgatott az Andante Borpatikában. A stáb távozása után Ákos, Gábor és Zsolt remek hangulatban sztorizott tovább, régi fotókat nézegetve. Gyuris Bütyök László színpadmester fotói az eseményről megtekinthetők ITT. A forgatott anyag pedig holnap, 2008. május 27-én, kedden látható, a 19.30-kor kezdődő Aktívban a TV2-n. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Vágatlan RTL. (2008-05-25)]]> Az RTL klub stábja Ákossal forgatott, elkísérték élete fontos helyszíneire, a Teleki térre, az általános iskolájába, a Fazekas gimibe és a Közgázra is. A stáb most közzétette a hosszú forgatási nap teljes, húszperces anyagát. Katt IDE!

A Fókusz adásba került, rövidre vágott Ákos-múltidézése pedig - ahogy korábban jeleztük - megtekinthető ITT!

]]>
hu
<![CDATA[Hajdú the böszörmény. (2008-05-24)]]> Ákos Böszörményben, Besenczi vendégeként. Hosszú utazás, Ákos interjút készít Százados Miklóssal, akit állítólag "bedarált az Ákos-gépezet" (© by pszichopata hozzászóló) - (az eredmény később a Jútyúbon lesz látható). Beszélgetés a kultúrban, és főleg utána, a maréknyi maradóval. Később vacsora a bürgermeisterrel, és hosszú hazaút. Egy szombat éjjel képei Gyuris Bütyök László színpadmestrer jóvoltából. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Sztársáv. Tóksó. Zenétlen. Pont.hu. (2008-05-23)]]> Holnap, 2008. május 24-én, szombaton Ákos a Juventus Rádió élő adásában a Sztársáv című műsorban vendégeskedik 11 órától.

Ugyancsak holnap a hajdúböszörményi Sillye Gábor Művelődési Központban nyilvános beszélgetésen, afféle közönségtalálkozón vesz részt 19 órakor. Műsorvezető: Besenczi Árpád színművész. (Besenczi Árpád az Andante Borpatika állandó fellépője A helység kalapácsa című Petőfi-esttel.)

A zene.hu a szerdán megjelenő Bonanza-DVD-ről tudósít. Katt IDE!]]>
hu
<![CDATA[Ma Kultúrház! (2008-05-20)]]> A mai Kultúrház adáshoz - kezdés 22.30-kor! - az m1 forgatócsoportjának élén Sipos Szilvia rögzített egy kisebb interjút Ákos stúdiójában. Az eseményről Gyuris Bütyök László színpadmester képei már megtekinthetők a Galériában!

]]>
hu
<![CDATA[Culture Club. (2008-05-20)]]> Ma, 2008. május 20-án, kedden Ákos az m1-en a Kultúrház című műsor vendége lesz. Az adás 22.30-kor kezdődik a Királyi Egyen. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Videjó meszidzs! (2008-05-19)]]> A Százados - aki doktor is, Miklós is, viszont nem Mihály - már megint lecsapott! A Jútyúbon megjelent a Sláger 10. szülinapján rögzített második Ákos-videóüzenete, amelyből kiderülnek furcsa dolgok, pl. hogy a Szakos a Korálban zongorázik. Durva! Ugyanitt kérdéseket lehet feltenni a Comment rovatban Ákosnak az ősszel induló turnéval kapcsolatban. A felvetésekre későbbre tervezett videóüzenetekben fog reagálni, pl. elmondja, hogy miért nem lehet négy szintetizátoros egy zenekarban, főleg, ha idén nem is lesz szinti, valamint hogy hová tűnt Damon Hill. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Decanter. (2008-05-16)]]> Decanter boros magazin májusi számában keretes interjú olvasható Ákossal a borgyűjtő hírességekről szóló cikkben. Ajánljuk!]]> hu <![CDATA[KONCERTFOTÓ, NEGYVEN ÜZENET, SLÁGERSZÜLINAP (2008-05-15)]]> A Sláger Rádió 10. születésnapján lépett fel Ákos és zenekara. A Minden most kezdődik el című dal akusztikus átiratát és a Negyven című jubileumi nótát játszották, amelyet élőben itt adtak elő először. Az eseményen Juhász Viktor fotózott, az eredmény megtekinthető ITT.

A concertphoto.hu oldal a Krúdy-CD kapcsán interjút készített Ákossal, az anyag ITT olvasható. Ajánljuk!

Százados Miklós doktor ötlete nyomán Ákos negyven videóüzenettel vezeti fel az ősszel induló Ákos 40 turnét. Az első rövid darab máris megtekinthető ITT, ebben az új zongorista, Czomba Imre bemutatása a téma. A videóhoz fűzött hozzászólásokban lehet kérdéseket feltenni a turnéval kapcsolatban, amelyeket Ákos esetenként meg is válaszol. Hajrá!

]]>
hu
<![CDATA[BB DVD (2008-05-12)]]> Hihetetlen, de igaz: idén húszesztendős a Bonanza Banzai!
A legendás trió 1988. május 28-án próbált először a végleges, országos népszerűségű felállásban. A csapat híre a klubsikerek nyomán szájról szájra terjedt, hamarosan rajongók követték minden fellépésre az együttest. Valóságos tömegmozgalom lett a Bonanzából az első lemez, az Induljon a banzáj! című 1989-es első album megjelenése után. 1991-ben pedig már a legnagyobb hazai koncerttermet, a Budapest Sportcsarnokot is megtöltötték. A zenekar megalakulásának kerek évfordulójára jelenik meg az első Bonanza-DVD, rengeteg archív anyaggal, extrákkal.

Szerepel a korongon a csapat valaha készült összes videóklipje, a koncertrészletek között fellelhető az 1987-es Csillag születik tehetségkutatón rögzített első nyilvános fellépés; a KEK-en felvett amatőrfilm; a ’91-es első BS-előadás és a legendás 1992-es dupla Budapest Sportcsarnok-beli koncert legfontosabb dalai.

Az extrák között számos korabeli reklámfilm, rengeteg fotó és emlék lelhető fel: igazi retro-kiadvány ez a DVD, minden gyűjtőnek, érdeklődőnek, rajongónak kötelező darab!

Országos megjelenés: 2008. május 28.

A kiadvány önmagában és az összes BB-dalszöveget tartalmazó Szavak és csendek verseskötettel együtt kedvezményes csomagban is előrendelhető a Webáruházban!

]]>
hu
<![CDATA[A Nemzet! Százados. (2008-05-08)]]> A Magyar Nemzet ma, 2008. május 8-án, csütörtökön megjelenő számában Varga Klára tollából Ákos-interjú olvasható. Szívből ajánljuk!

Százados Miklós, a Minden most kezdődik el remixpályázat videós különdíjasa Ákos felkérésére már két dokumentumfilmet is forgatott a Krúdy-CD munkálatairól. Most szorgalmi feladatként egy igen súlyos videóval jelentkezik a NEGYVEN című dalra. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[\"Lehetsz te művész...\" (2008-05-07)]]> Az RTLklub mai Ákos-interjúja Süle László szerkesztő jóvoltából már megtekinthető a neten. Katt IDE! Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Negyven, ami negyvennégy (ezer). Track.hu. Az er, a té, az el. (2008-05-06)]]> A Negyven című új Ákos-dalt egy hónap alatt több mint  44.000 érdeklődő töltötte le! Mostantól elérhető ITT! A single listát a megjelenése óta vezeti. (Második az ötvenöt hétig az élen álló Minden most kezdődik el.)
Az albumlistán - az aranylemezes Krúdy-hangoskönyv a 9. helyen áll. Köszönjük!

Holnap
, 2008. május 7-én szerdán reggel 8.30-as kezdettel az RTL Klub Reflektor című műsorában látható Süle László interjúja Ákossal, amely a Krúdy-hangoskönyv sajtótájékoztatóján készült. Az adást még éjjel, 0:30-kor ismétlik. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Ó, Buda! (2008-05-04)]]> Az Óbuda napja című rendezvény keretében a Krúdy-hangoskönyv alkotóival, Ákossal és Szigethy Gábor irodalomtörténésszel találkozhatott a közönség a Tér Színházban, a Zichy-kastély épületében egy beszélgetős felolvasó-délutánon. A zsúfolásig megtelt teremben a közönség soraiban megjelent Czakó Gábor író és Bús Balázs polgármester is, Ákos egy névre szóló Krúdy-novellát kapott ajándékba és egy Sri Lankáról érkezett rajongóval is fotózkodott. Az este radikális evészetbe torkollott a Kéhli vendéglő (Krúdy egykori törzshelye) termeiben. Gyuris Bütyök László színpadmester fotói az eseményről megtekinthetők a Galériában.

]]>
hu
<![CDATA[Középpont. (2008-05-02)]]> Az Origo.hu cikke Ákos jubilál címmel olvasható a portál főoldalán. Ajánljuk! A cikkhez készült képsorozat Hirling Bálint fotós jóvoltából már megtekinthető a Galériában.

]]>
hu
<![CDATA[Krúdyzmus. Námbör Nájn. Roland. (2008-05-01)]]> Az Óbuda napja című eseményre kapott meghívást Ákos 2008. május 4-ére, most vasárnapra. A sok programot kínáló rendezvény keretében 17 órától beszélgetés és felolvasódélután lesz a Krúdy-hangoskönyv alkotóival, Ákossal és Szigethy Gáborral a Tér Színházban, az óbudai Fő tér 1. szám alatt a Zichy-kastély épületében. A belépés ingyenes, viszont a terem igen kicsi, ezért arra kérjük az érdeklődőket, hogy jóelőre foglalják el helyeiket. Mindenkit szeretettel várunk!

Az albumlistán az aranylemezes Krúdy-hangoskönyv már a 9. helyen áll. Köszönjük!
A honlapon az érdeklődők belehallgathatnak a kiadványba, valamint két dokumentumfilmet nézhetnek meg: a stúdiómunkáról szóló anyag ITT, a fotózáson forgatott kisfilm ITT látható.

Ákos munkáját csaknem 15 éve támogatja a japán Roland hangszergyártó cég. A most készült fotósorozaton a VP-550-es vocodert és a VG-99 típusú gitármodellező eszközt népszerűsíti. A képek Ormándi Péter fotós jóvoltából már megtekinthetők a Galériában.

]]>
hu
<![CDATA[Jubileum. (2008-04-29)]]> "Érdemes fellapozni Latinovits írásait, lehet belőlük erőt meríteni: az ő kiállása, egyenessége szinte vonzotta a hivatásos kellemetlenkedőket. A tehetségtelenek nem tűrték el maguk között, összeférhetetlennek és sok egyébnek is nevezték, még halálában is rettegnek tőle."
Jubileumi Ákos-interjút közöl a music.hu oldal Fiák Kriszta tollából. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Óbuda napja. (2008-04-28)]]> Ma, hétfőn, április 28-án Ákos a TV2-n a Mokka című reggeli élő adás vendége lesz az aranylemezes Krúdy-hangoskönyv kapcsán 8.40 tájékán. Ajánljuk!

A Fórumban az Albumok menüpont alatt megnyílt a Kaland a régi királlyal című topik, itt lehet beszélgetni a Krúdy-hangoskönyvről.

Az Óbuda napja című rendezvényre kapott meghívást Ákos 2008. május 4-én, vasárnapra. A sok programot kínáló rendezvény keretében 17 órától beszélgetés és felolvasódélután lesz a Krúdy-hangoskönyv alkotóival, Ákossal és Szigethy Gáborral a Tér Színházban, az óbudai Fő tér 1. szám alatt a Zichy-kastély épületében. A belépés ingyenes, viszont a terem igen kicsi, ezért arra kérjük az érdeklődőket, hogy jóelőre foglalják el helyeiket. Mindenkit szeretettel várunk!

]]>
hu
<![CDATA[MokkaMagellán: dupla kaland a TV2-n. (2008-04-25)]]> Holnap, 2008. április 26-án, szombaton a TV2 Magellán című műsora a zene hatásáról szól. A 19 órakor kezdődő adásban Ákos is megszólal.
 
Hétfőn, április 28-án pedig Ákos a Mokka című reggeli élő adás vendége lesz a Krúdy-hangoskönyv megjelenése kapcsán 8.40 tájékán. Ajánljuk!

Újabb remek rajongói videó a Negyven című nótára a Jútyúbon!

]]>
hu
<![CDATA[NEGYVENezer! Aranylemez. Rötölö. Reakciós. (2008-04-24)]]> A Negyven című szerzeményt 18 nap alatt éppen NEGYVENEZER érdeklődő töltötte le!
A single listát két hete vezeti, második az ötvenöt hétig az élen álló Minden most kezdődik el.) Az albumlistán - az aranylemezes Krúdy-hangoskönyv a 16. helyen áll. Köszönjük!

Az RTLklubon vetített Fókusz műsor Ákos-múltidézése már megtekinthető ITT! Ajánljuk!
(Az RTLklub csatorna stábja elkísérte Ákost életének fontos helyszíneire, a Teleki térre, ahol gyerekeskedett, a Fazekas gimibe és a Közgázra is. A hosszú forgatási nap az Andante Borpatikában ért véget.)

A Reakció blogja nagyinterjút készített Ákossal. Szívből ajánljuk!
A sok mindenre kitérő, jó hangulatú írásra érkező kommentek között hamar megjelentek a klasszikus értelmiségi toposzok. ("beállt a törpe mögé", "hányingerem van tőle", ugyanitt megtudhatjuk, hogy "hihetetlenül xar zenét csinál", "mélymagyar" és "szar ember" is, stb. - A link az Index főoldalára is kikerült.) Kérjük a drága jó olvasókat, hogy amennyiben odalátogatnak, ezekkel a megdönthetetlen állításokkal ne szálljanak vitába. Köszönjük!

]]>
hu
<![CDATA[Ízelít ő. Ertéeles! (2008-04-23)]]> A tegnap megjelent Maxima magazin Ákos-interjújából ízelítő olvasható a lap on-line verziójában. Katt IDE!

A mai HírTV-s beszélgetés a Paletta című műsorban megtekinthető ITT!

A music.hu cikke a Krúdy-sajtótájékoztatóról ITT.

Az RTLklub csatorna stábja elkísérte Ákost életének fontos helyszíneire, a Teleki térre, ahol gyerekeskedett, a Fazekas gimibe és a Közgázra is. A hosszú forgatási nap az Andante Borpatikában ért véget. Az eredmény 5-6 percbe sűrítve ma, 2008. április 23-án, szerdán látható a Fókuszban, amely 20 órakor kezdődik az RTLklubon. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[MaxiPalettDemo. Kultissimo! Vox humana. (2008-04-22)]]> A MA, 2008. április 22-én kedden megjelenő Maxima magazinban hosszas, képes Ákos-interjú olvasható Szabó Emese tollából. Remek, ajánljuk!

Ákos a HírTV kulturális ajánlóműsorának, a Palettának nyilatkozik ugyancsak MA a 16.30-kor kezdődő műsor utolsó vendégeként. Az adást holnap, szerdán, április 23-án reggel 6-kor és 13.25-kor ismétlik!

A Magyar Demokrata című hetilap holnap, 2008. április 23-án jelenik meg, benne Ákos-interjú a Krúdy-hangoskönyv kapcsán az 56. oldalon, Tűzvészből hőerőmű címmel. Ajánljuk!

A Kultissimo honlap beszámolója a Krúdy-hangoskönyv sajtótájékoztatójáról ITT olvasható.

"Emberi hang Brüsszelben" - Ahogy arról korábban hírt adtunk, Ákos Belgiumban járt: a Magyar Hullám meghívására egy közönségtalálkozón vett részt a Magyar Kulturális Intézetben (képek ITT). Az eseményről Schmitt Pál honlapja tudósít. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Maximus. Paletta. (2008-04-21)]]> A holnap, 2008. április 22-én megjelenő Maxima magazinban hosszas, képes Ákos-interjú olvasható Szabó Emese tollából. Remek, ajánljuk!

Ákos a HírTV kulturális ajánlóműsorának, a Palettának nyilatkozik ugyancsak holnap, április 22-én, kedden a 16.30-kor kezdődő műsor utolsó vendégeként. Az adást szerdán, április 23-án reggel 6-kor és 13.25-kor ismétlik!

A mai POParazzi anyaga már megtekinthető a Jútyúbon! KATTintsunk!

]]>
hu
<![CDATA[Pop. Zene.hu. Révkomárom. 37.000 letöltés két hét alatt! (2008-04-20)]]> Holnap, 2008. április 21-én hétfőn 15 órától látható a VIVA TV POParazzi hírműsorában a Krúdy-hangoskönyv sajtótájékoztatóján forgatott Ákos-interjú. Az anyag másnap, április 22-én kedden 6:50-kor, 7:50-kor, 8:50-kor, 9:50-kor és 12:50-kor ismét megtekinthető.

A zene.hu is a sajtótájékoztatón járt, tudósításuk ITT olvasható.

Révkomáromban felavatták Kaszás Attila szobrát a Jókai színház előtt. A szlovákiai oldalon lezajlott ünnepségen Ákos is részt vett, a vele készült rövid interjú is látható a szoboravatásról készült tudósításban, az m1-en holnap hajnalban 05.20-kor kezdődő Kárpát Expressz című műsorban.

Negyven című új Ákos-dalt a megjelenés óta eltelt két hét alatt 37 ezer érdeklődő töltötte le! (A zeneáruházakban holnaptól megszűnik az ingyenesség.) A nóta jelenleg a Mahasz Single Lista első helyén tanyázik, a másodikon pedig az ötvenöt héten át első Minden most kezdődik el című Ákos-szerzemény található. Az albumlistán - az első néhány nap fogyási adatai alapján - már megjelent a Krúdy-hangoskönyv is, egyelőre a 16. helyen, de már bőven túl van az aranylemez-határon. Köszönjük!

]]>
hu
<![CDATA[Szavazó-show. (2008-04-19)]]> Ákos Rajongói Társaság honlapja is indult a zene.hu rajongói honlapoknak rendezett versenyén. Mi nekik drukkolunk: HAJRÁ!]]> hu <![CDATA[Kaland a tévével. Trónfosztás! Listamámor. (2008-04-17)]]> A Krúdy-hangoskönyvről a sajtótájékoztatón készült rövid híradást a ma esti Aktívban láthatja a közönség 19.40-től a TV2-n.

55 hét után (!) a single lista éléről letaszították a Minden most kezdődik el című Ákos-dalt! Ó, borzalom, ó, rettenet!
Öröm a bánatban, hogy a brutális elkövető nem más, mint a legújabb Ákos-nóta, a Negyven, amelyet eddig 33.500 érdeklődő töltött le. Így jelenleg a Mahasz Single Lista első két helyén Ákos-dal található! Ugyanakkor az albumlistán - az első néhány nap fogyási adatai alapján - már megjelent a Krúdy-hangoskönyv is, egyelőre a 16. helyen, de már bőven túl van az aranylemez-határon. Köszönjük!

]]>
hu
<![CDATA[Fitness. Aranyoskám. Sajttáj. Harminckettő! (2008-04-16)]]> A Petőfi Rádió oldalán a Kultúrfitnesz Ákos-interjúja már írásban is elérhető. Katt IDE!

A mai napon Ákos sajtótájékoztatót tartott az Andante Borpatikában a Krúdy-hangoskönyv megjelenése alkalmából. A kiadvány néhány nap alatt elérte és meghaladta a prózai kiadványok aranylemez-példányszámát! A sajtótájékoztatón Ákos mellett felszólalt Szigethy Gábor irodalomtörténész, a hangfelvétel rendezője, valamint Joós István, a hangoskönyvet terjesztő cég, az mTon igazgatója, aki ajándékkal is köszöntötte Ákost. A sajtótájékoztatón készült első fotókat Hantó Szabolcs jóvoltából közöljük. Katt IDE!

A Negyven című dalt tíz nap alatt 32.000 érdeklődő töltötte le a honlapunkról és a track.hu oldalairól. Köszönjük!

]]>
hu
<![CDATA[Harmincezer Negyven! Fitten, fiatalosan. (2008-04-14)]]> Bőszen haladunk a harmincezredik letöltés felé - egyetlen hét alatt! - a Negyven című ajándékdallal. Köszönjük!

Holnap, 2008. április 15-én kedden a Petőfi Rádióban (Bp - FM 94,8) Ákos-interjú hallható a Kultúrfitnesz című műsorban, a '3 kérdés' rovatban, 20.15 körül. Szerkesztő-műsorvezető: Horváth Gergely. http://www.mr2-petofi.hu/

]]>
hu
<![CDATA[Origo, letöltéshegyek, rajongói videócsipsz. (2008-04-13)]]> MA, vasárnap reggel 8 körül a Kossuth Rádió műsora, a Vasárnapi újság is a negyvenről és a Krúdy-hangoskönyvről faggatja a Főhőst.

Az Ákos-honlapról és a Track.hu-ból eddig csaknem 25.000 érdeklődő (!) töltötte le a Negyven című dalt! Ezen kívül sokan a saját oldalaikon, blogjukban terjesztik tovább a nótát, így gyanítható, hogy rengeteg emberhez mások közvetítésével jutott el a jubileumi ajándék. Köszönjük!

"A dal önironikus válasz a negyvenes számra: egyszerre természetes és képtelen dolog, hogy az ember két szempillantás alatt "középkorú" lesz. Igazi egyszemélyes műhelymunka eredménye, saját zene, szöveg, hangszerelés, minden hangszert magam játszottam fel az átépítés alatt álló stúdiómban." Az Origo cikke Ákosról ITT olvasható. Ajánljuk!

Az első rajongói fotóklipek már elkészültek az új dalra. Nekünk EZ tetszik a legjobban. Atom!

A Graffiti.hu cikke ITT olvasható! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Bouquet. Kisfilmek a nagyvilágból. Vasárnapi. (2008-04-12)]]> Ma, 2008. április 12-én - öt év után először! - cikk jelenik meg a Népszabadság hasábjain Ákos munkájáról: az írás Serfőző Melinda jóvoltából olvasható a lapban. Ajánljuk!

Szintén ma, 21.30-as kezdettel vetíti a HírTV a Buké című beszélgetős műsort Borbás Marcsi vezetésével. Ákos is szerepel az adásban, valamint Balásy Szabolcs zongorakíséretével adja elő A lepkegyűjtő című dalt. Szívből ajánljuk!

A tegnap óta dupla CD-n kapható Krúdy-hangoskönyv készítése során két werkfilm is készült, ezek egyrészt megtekinthetők a kiadvány első korongjának multimédiás mellékleteként, másrészt itt, a honlapon. A kisfilmeket az a Százados Miklós doktor (alias MikeDude) készítette, aki a Minden most kezdődik el remiversenyen különdíjat kapott videós pályamunkájáért. A stúdiómunkáról szóló tudósítás megtekinthető ITT, a fotózáson forgatott dokumentumfilmért katt IDE! Érdemes!

Holnap, vasárnap reggel 8 körül a Kossuth Rádió műsora, a Vasárnapi újság is a negyvenről és a Krúdy-hangoskönyvről faggatja a Főhőst.

]]>
hu
<![CDATA[Pénteki hangoskönyv, szombati Buké, vasárnapi újság. És omerta OFF. (2008-04-11)]]> Ma, a költészet napján, 2008. április 11-én, pénteken jelenik meg a Kaland a régi királlyal című hangoskönyv Ákos előadásában. A különlegesen szép borítójú dupla CD csaknem két és fél óra felvételt tartalmaz Krúdy Gyula novelláiból. Szívből ajánljuk!

Holnap, 2008. április 12-én szombaton este 21.30-as kezdettel vetíti a HírTV a Buké című beszélgetős műsort Borbás Marcsi műsorvezetésével. Ákos is mesél az adásban, valamint Balásy Szabolcs zongorakíséretével adja elő A lepkegyűjtő című dalt. Szívből ajánljuk!

Öt év óta először ír a Népszabadság Ákos munkájáról: a cikk Serfőző Melinda jóvoltából olvasható a lap holnapi, szombati számában. Ajánljuk!

Holnapután
, vasárnap reggel 8 körül a Kossuth Rádió reggeli műsora, a Vasárnapi újság is a negyvenről és Krúdy-hangoskönyvről faggatja a Főhőst.

]]>
hu
<![CDATA[Római kaotikus. (2008-04-09)]]> Holnap, 2008. április 10-én csütörtökön Ákos a Katolikus Rádió vendége lesz Ungváry Ildikó műsorában 15.30-tól háromnegyed órán át. Itt lesz először hallható egy részlet a holnapután, április 11-én, a költészet napján megjelenő Krúdy-hangoskönyvből!!! A Negyven című új dal is elhangzik az adás végén. Szívből ajánljuk!

Ákos 2008. április 6-án vasárnap töltötte be negyvenedik életévét. Ebből az alkalomból MÁR LETÖLTHETŐ az új nóta, a Negyven. A szerzemény igazi egyszemélyes műhelymunka eredménye: Ákosé a zene, a szöveg és a hangszerelés is; énekel, vokálozik és az összes hangszert ő szólaltatja meg a felvételen. A dal az ünnepelt ajándéka: két hétig ingyenesen lehet hozzájutni innen, valamint társoldalainktól. (Az első három nap alatt közel 20 ezren (!) töltötték le eddig a dalt. Köszönjük!) KATT IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Ó, rigó: sztár trekk. (2008-04-07)]]> Ma, április 7-én, hétfőn a Csili című reggeli műsorban 8 órától Rákóczi Ferenc műsorvezető beszélget Ákossal a Danubius Rádióban. Csevegés a negyven évről, a húsz színpadon töltött esztendőről és bemutatják a Negyven című nótát is. Enjoy!

tól a Negyven című új dal az Origo zeneáruházából, a Track.hu-ról is letölthető, két hétig ingyenesen. Dánlód!

A dal és a Krúdy-hangoskönyv kapcsán az Origo ajánlója ITT olvasható. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[NEGYVEN. (2008-04-06)]]> Ákos MA, 2008. április 6-án vasárnap tölti be negyvenedik életévét. Ebből az alkalomból MÁR LETÖLTHETŐ az új nóta, a Negyven. A szerzemény igazi egyszemélyes műhelymunka eredménye: Ákosé a zene, a szöveg és a hangszerelés is; énekel, vokálozik és az összes hangszert ő szólaltatja meg a felvételen. A dal az ünnepelt ajándéka: két hétig ingyenesen lehet hozzájutni, ameddig a szerver bírja, de holnaptól partneroldalakat is bevonunk a letöltésbe. KATT IDE!

A VIVA TV és a Music Television Magyarország is köszönti ezen a napon Ákost: az MTV-n vasárnap 12-tól 13 óráig Ákos tíz kedvenc klipje megy le; a VIVÁn 13 órától egészen 16 óráig ugyanez sokkal bővebben: Ákos negyven kedvenc klipje lesz látható az ünnepelt felkonferálásával, majd ugyanitt 16 és 17 óra között a "Boldog születésnapot, Ákos!" című műsorban Ákos- és Bonanza-klipeket adnak. Nagyon zsír!

A Sláger Rádió honlapja is Ákos-napot tart. Katt IDE!

Szintén ma, vasárnap Ákos a Danubius Rádió vendége lesz Abaházi Csaba műsorában, a Hajrá, magyarok! adásában, 20 órától.

A holnapi, április 7-i, hétfői Danubius Csili című reggeli műsorban 8 órától Rákóczi Ferenc műsorvezető beszélget Ákossal. Csevegés a negyven évről, a húsz színpadon töltött esztendőről és bemutatják a vadiúj Negyven című nótát is. Enjoy!

]]>
hu
<![CDATA[Nemzet, Negyven, VIVA, MTV, Danubius (kétszer is!), TV2. (2008-04-05)]]> Ma, szombaton a Magyar Nemzet hétvégi száma ünnepi nagyinterjút közöl a Főhőssel Lukács Csaba tollából. Szívből ajánljuk! A cikkhez készült fotók ITT láthatók Pörneczi Bálint jóvoltából.

Ákos holnap, 2008. április 6-án vasárnap tölti be negyvenedik életévét. A tervek szerint ebből az alkalomból reggeltől letölthető lesz az új nóta, a Negyven. A dal az ünnepelt ajándéka: két hétig ingyenesen lehet hozzájutni, ameddig a szerver bírja, de partneroldalakat is bevonunk a letöltésbe. Jupííí!

A VIVA TV és a Music Television Magyarország is köszönti ezen a napon Ákost: az MTV-n vasárnap 12-tól 13 óráig Ákos tíz kedvenc klipje megy le; a VIVÁn 13 órától egészen 16 óráig ugyanez sokkal bővebben: Ákos negyven kedvenc klipje lesz látható az ünnepelt felkonferálásával, majd ugyanitt 16 és 17 óra között a "Boldog születésnapot, Ákos!" című műsorban Ákos- és Bonanza-klipeket adnak. Nagyon zsír!

Szintén vasárnap Ákos a Danubius Rádió vendége lesz Abaházi Csaba műsorában, a Hajrá, magyarok! adásában, 20 órától.

A holnaputáni, április 7-i, hétfői Danubius Csili című reggeli műsorban 8 órától Rákóczi Ferenc műsorvezető beszélget Ákossal. Csevegés a negyven évről, a húsz színpadon töltött esztendőről és bemutatják a vadiúj Negyven című nótát is. Enjoy!

A TV2 stúdiójában vendégeskedett Ákos. A bejátszott összeállítás és az egész élő beszélgetés megtekinthető ITT. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Jön! Ákos 40. (2008-04-04)]]> Ma, április 4-én, pénteken Ákos a Lánchíd Rádió élő adásának vendége lesz 14 órától. Az adó Budapesten és környékén az FM 100.3-on, a világhálón pedig ITT hallható.

Holnap, szombaton a Magyar Nemzet hétvégi száma ünnepi nagyinterjút közöl a Főhőssel Lukács Csaba tollából. Szívből ajánljuk! A cikkhez készült fotók ITT láthatók Pörneczi Bálint jóvoltából.

Ákos holnapután, 2008. április 6-án vasárnap tölti be negyvenedik életévét. A tervek szerint ebből az alkalomból reggeltől letölthető lesz az új nóta, a Negyven. A dal az ünnepelt ajándéka: két hétig ingyenesen lehet hozzájutni, ameddig a szerver bírja, de partneroldalakat is bevonunk a letöltésbe. Jupííí!

A VIVA TV és a Music Television Magyarország is köszönti ezen a napon Ákost: az MTV-n vasárnap 12-tól 13 óráig Ákos tíz kedvenc klipje megy le; a VIVÁn 13 órától egészen 16 óráig ugyanez sokkal bővebben: Ákos negyven kedvenc klipje lesz látható az ünnepelt felkonferálásával, majd ugyanitt 16 és 17 óra között a "Boldog születésnapot, Ákos!" című műsorban Ákos- és Bonanza-klipeket adnak. Nagyon zsír!

Szintén vasárnap Ákos a Danubius Rádió vendége lesz Abaházi Csaba műsorában, a Hajrá, magyarok! adásában, 20 órától.

]]>
hu
<![CDATA[Aktívizálj! Egy Kis show. Bruxelles. (2008-04-03)]]> Ma, 2008. április 3-án, csütörtökön Ákos két televízió élő adásban is tiszteletét teszi: 16.30-kor Kisó látja vendégül a VIVA TV adásában, 19.30-kor pedig a TV2 Aktív című műsorának stúdiójába várják. Az utóbbi helyszínen egy korábban rögzített, de még nem vetített interjú is látható majd, Ákos pedig a nézők e-mailen beküldött kérdéseire válaszol. Ezen a címen lehet kérdezni a korosodó énekestől: aktiv@tv2.hu !

A hamarosan bekövetkező negyven (életkor, dal, koncertturné) kapcsán több médiamegjelenés is várható: a Lánchíd és a Katolikus Rádió is megszólaltatja a Főhőst, a Kossuth nemzeti főadó műsora, a Vasárnapi Újság és a Danubius Rádió szintén. Most szombaton Magyar Nemzet-nagyinterjú várható, de hamarosan utcára kerül a Reakció című lap is, Ákossal a címlapon. Lákenlól!

Ákos tavaly októberben a brüsszeli magyarok 1956-os ünnepségére kapott meghívást, itt énekelte el az 1956 című dalát. A Magyar Hullám nevű közéleti és kulturális társaság már ekkor jelezte, hogy a születésnapja környékén szívesen várják vissza egy közönségtalálkozóra. Vajna Márton képei a közvetlen hangulatú beszélgetésen készültek tegnapelőtt a brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben. A műsorvezető Udvarhelyi Tibor volt, zongorán kísért Balásy Szabolcs. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Minden most kezdődött el - 52 hete + technikai szünet (2008-03-29)]]> Egy éve, 2007. március 30-án jelent meg a Minden most kezdődik el című, DualDisc formátumú Ákos-maxi. A Mahasz Single Top 10 tanusága szerint a kiadvány 52 hete tartózkodik a legjobb tíz között, és még ma is az első! Köszönjük!

Az oldal holnap, 2008. március 30-án vasárnap csak korlátozottan (vagy egyáltalán nem) lesz elérhető, karbantartás miatt. Tisztelt felhasználóink megértését kérjük!

]]>
hu
<![CDATA[Víájpí. (2008-03-28)]]> Ma, pénteken az Alföld Televízióban hallható egy beszélgetés, amelyet Ákossal rögzítettek a hamarosan letöthető ajándékdal és a Krúdy-DUPLA CD kapcsán. A hallgatva nézés Debrecen kábelhálózatán vagy az  www.alfoldtv.hu oldalon ejthető meg, a műsor címe: Hang-ár VIP. Adás: 21.05-kor.

]]>
hu
<![CDATA[Hangária. (2008-03-27)]]> Ma, 2008. március 27-én csütörtökön jelenik meg a Heti Válasz ünnepi száma, címlapján Ákossal. A beszélgetésben szó esik a közelgő negyvenről (életkor, dal és koncertsorozat), a költészet napján, április 11-én megjelenő Krúdy-hangoskönyvről és közéleti kérdésekről.

A debreceni Friss Rádió telefoninterjúja Ákossal már letölthető ITT.

Holnap, pénteken az Alföld Televízióban hallható egy beszélgetés, amelyet Ákossal rögzítettek a hamarosan letöthető ajándékdal és a Krúdy-DUPLA CD kapcsán. (Telefoninterjú a tévében, Pirx kapitány kalandjai.) A hallgatva nézés Debrecen kábelhálózatán vagy az www.alfoldtv.hu oldalon ejthető meg, a műsor címe: Hang-ár VIP. Adás: 21.05-kor.

]]>
hu
<![CDATA[Friss! (2008-03-24)]]> A locsolkodás, tojáskeresés és egyéb, magas maligánfokú népi pajkosságok közepette tudatjuk, hogy a debreceni Friss Rádió faggatta Ákost a negyven és a Krúdy-hangoskönyv kapcsán. A telefoninterjú holnap, 2008. március 25-én kedden reggel 8.05-kor hallható Debrecenben és 25 km-es vonzáskörzetében az FM 90 MHz-es frekvencián, vagy online a www.frissradio.hu oldalon. A műsor címe: Start reggeli magazin.

]]>
hu
<![CDATA[Negyven, Krúdy, Válasz. (2008-03-24)]]> Holnapután, 2008. március 27-én, csütörökön jelenik meg a Heti Válasz ünnepi száma, címlapján Ákossal. A beszélgetésben szó esik a közelgő negyvenről (életkor, dal és koncertsorozat), a költészet napján, április 11-én megjelenő Krúdy-hangoskönyvről és közéleti kérdésekről. Ajánljuk, szívből, mint régen. (Az interjú során készült képek Béres Attila fotográfus és a Heti Válasz jóvoltából megtekinthetők ITT.)

]]>
hu
<![CDATA[HÚSVÉT. (2008-03-23)]]> Boldog húsvéti ünnepet kívánunk mindenkinek!]]> hu <![CDATA[Megemlékezés Kaszás Attiláról. (2008-03-17)]]> Kaszás Attila, a tavaly tragikus hirtelenséggel elhunyt színész 48. születésnapján művész barátai emlékestet rendeztek a Nemzeti Színházban. Példátlan összefogásnak lehetett szemtanuja, aki a csordultig telt házba bejutott. Zenészek, színészek, táncosok együtt emlékeztek. A három órán át tartó estet Ákos produkciója zárta, A lepkegyűjtő című dalt adta elő a Még közelebb albumról, a turnéelőadásokról ismert kivetítéssel. Ákost Balásy Szabolcs zongorán, Samu elektromos bőgőn, Bánfalvi Sanya dobon kísérte. A dal alatt a Nemzeti Színház összes színésze a színpadon állt. A szűnni nem akaró taps közepette végül az Adjon Isten... is megszólalt Ákos előadásban. A főpróbán és a megemlékezésen Gyuris Bütyök László színpadmester fotózott, a képek megtekinthetők ITT, de Petró Adritól is kaptunk fotókat Ákos produkciójáról, ezek ITT láthatók.

A Nemzeti Színház honlapja cikkel és képgalériával is tudósít a csodálatos estéről. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Kaszapróba. (2008-03-15)]]> Kaszás Attila-emlékesten Ákos is fellép a Nemzeti Színházban. A mai próbán Ákos stúdiójában fotózott Gyuris Bütyök László színpadmester. Katt IDE!]]> hu <![CDATA[Kamera. Hungária. Krúdy Real. (2008-03-10)]]> A Dob + Basszus Ákosról szóló epizódja bekerült az éves, nagy televíziós seregszemle, a Kamera Hungária Fesztivál díjra jelölt alkotásai közé. Az "'Életrajzi, portréfilm" kategóriában több mint 40 alkotást neveztek, ebből a mezőnyből került Lévai Balázs filmje a díjra felterjesztett hat alkotás közé. A végső győztest az április 9-i díjátadó gálaesten hírdetik ki.

A RadioReal híre az április 11-én megjelenő Krúdy-hangoskönyvről ITT olvasható.

]]>
hu
<![CDATA[KAMPÁNYCSENDES (2008-03-07)]]>
Tisztelt Olvasó!

Kovács Ákos vagyok, negyvenesztendős, magyar állampolgár.
Eddigi életem során írtam néhány dalt, énekeltem koncerteken.
Építettem házat, ültettem fát, három gyermeket nevelek, családban, szeretetben.
(Kata lányom éppen ma három éves.)
Ennyi a sorsfedezet a döntésem mögött, nem több.

Most vasárnap szavazni fogok. Három igennel.
Mert a bőrünkre megy a játék, meg a gyerekeinkére.
Ebben a nagy demokráciában sokat nem tehet az ember.
De ennyit igen. Háromszor. Mint Lúdas Matyi.

Minden külön értesítés helyett.

Üdv,

]]>
hu
<![CDATA[Maviva. Megakirály. Kaland. (2008-03-06)]]> Ma, 2008. március 6-án, csütörtökön Ákos a VIVA TV adásában Kisónak ad élő telefoninterjút az aktuális fennforgásokról 15.40-kor.

A Kaland a régi királlyal című Krúdy-hangoskönyv - amelyen Ákos válogatásában és előadásban hallhatók novellák - 2008. április 11-én, a költészet napján jelenik meg. A különlegesen szép, exkluzív kiadvány mától előrendelhető az Ákos-webáruházban. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[ÁKOS 40 - Kaland a régi királlyal (2008-03-03)]]> Ákos alig egy hónap múlva, 2008. április 6-án tölti be negyvenedik életévét. Ebből az alkalomból - várhatóan április második hetében - megjelenik a Krúdy Gyula novelláiból összeállított hangoskönyve, amelyre már évek óta készül: az írásokat maga válogatta és olvassa fel. A különlegesen szép, századfordulós táncrendet idéző borítóval megjelenő dupla CD címe: Kaland a régi királlyal. Közel 150 percnyi felvételt tartalmaz, a novellák között hallható rövid zenei közjátékokat Ákos komponálta és játszotta fel az Andante Borpatika 75 éves pianínóján. A felvétel rendezője Szigethy Gábor irodalomtörténész volt, aki többek között Latinovits Zoltánról, Ruttkai Éváról és más legendás színészekről szóló könyvek szerzője, de írt tanulmányt a reformkorról és Madách Imre drámaíróról is. A hangstúdióban zajló munkáról az a Százados Miklós készíti a dokumentumfilmet, aki a tavalyi Minden most kezdődik el-remixpályázatra videós munkával nevezett és különdíjat nyert. A Krúdy-hangoskönyv dzsentrijelmezes fotózásáról Gyuris Bütyök László színpadmester képsorozata tudósít a Galériában.
A kiadvány hamarosan rendelhető lesz a Webáruházban!

A kerek évforduló alkalmából Ákos új dalt is írt, a címe: Negyven. Az önironikus nóta ingyen lesz letölthető a honlapról április 6-tól, majd később remixekkel együtt maxi CD-n is tervezik kiadni.

Közben szerveződnek a jubileumi exkluzív turné őszi koncertjei is: várhatóan szeptember 20. körül lesz az első előadás. Az első biztossá váló helyszínről-dátumról itt adunk hírt, a honlapon.

]]>
hu
<![CDATA[fontos (2008-02-20)]]>

Videóbejegyzések a 2010-es
új stúdióalbum munkálatairól,
a TURNÉ 2010 előadásairól,
az új klip és maxi születéséről
az AkoxVlog oldalon!
- Vlog 01: Kedves Naplóm!
- 02: A selyem és a méz
- 03: Marshall, hólapát
- 04: Szimbi az Akadémián
- 05: Külföldi szó: attitűd
- 06: Nóbel-díj, satöbbi
07: Polgári rock!
-
08: FOROG!
- 08 és fél: Schwarze zehn
- 09: FelBÉLázás, turnéstart
- 10: A kis gömböc
- 11: Paksi atom
- 12: Sztárjárás
- 13: Csinálj meg, bébi
- 14: Gitárpárbaj
- 15: Püspökön egy pápa
- 16: A kisdobos
- 17: Zűrzavar, harmónia

Operatőr, vágó, rendező:
Juhász Viktor
Streba Zoltán



 

 

 


Ákos • SZINDBÁD DALA
DualDisc MAXI
(Single lista első hely, platina)
Rendelés: KATT IDE!
A klipért KATT IDE!
Élő változat ITT!

CD-oldal:
1. Albumverzió
2. Delta Mix
3. Nyolcvanas Mix
4. Dilimozi Remix

DVD-oldal:
- DD5.1, DTS és sztereó hang
- Videóklip
- 8 videónapló
-bejegyzés

]]>
hu
<![CDATA[Bacchus, Krúdy (2008-02-19)]]> Hosszas előkészítő munka és hónapokig tartó felvételek után elkészült a Vivat Bacchus énekegyüttes önálló albuma, a Boriginal. A lemez az mTon gondozásában jelenik meg, várhatóan még idén februában. A felvétel producere Ákos, ajánlót is írt a kiadványhoz, és az egyik dalban szólót énekel a fiúkkal.

Közben elkezdődtek a Krúdy-hangoskönyv felvételei is. A novellákat Ákos hosszú évekig válogatta és maga olvassa fel saját stúdiójában. A szerkesztésben Szigethy Gábor irodalomtörténész a tanácsadója. Őt felesége és asszisztense, Gábor Júlia is elkísérte, aki Gábor Miklós és Ruttkai Éva leánya, számos könyv szerkesztője, sok tanáccsal szolgált a felvételek során is. Gyuris Bütyök László színpadmester fotói a stúdiómunkáról megtekinthetők a Galériában.

]]>
hu
<![CDATA[koncerthírek (2008-01-30)]]>

SZINDBÁD TURNÉ 2010:

- Május 22., SZEGED, Dóm tér
  8.000 néző

- Május 29.,
  MOSONMAGYARÓVÁR
  10.000 néző

- Június 5., BUDAPEST,
  StarGarden
  5.000 néző

-
Június 18., PAKS
  7.000 néző

- Június 19., BÉKÉSCSABA
  1.500 néző

- Június 21.MISKOLC
  1.500 néző

- Június 26., PÁPA
  2.000 néző

- Július 2., SOPRON, VOLT
  22.000 néző

- Július 3., BALATONFÜRED
  4.000 néző
 
- Július 14., ORFŰ, EFOTT
 
11.000 néző

- Július 17., TOKAJ-RAKAMAZ,
  Hegyalja Fesztivál
  20.000 néző

- Szept. 11., szombat, 21 óra:
  SZÉKESFEHÉRVÁR - FEZEN

- Szept. 25., szombat, 20.30:
  DUNASZERDAHELY
  (Felvidék, Szlovákia)

* * *

ÁKOS 40 és 40+1
TURNÉ 2008-2009

- 65.000 néző
- 8.898 megtett kilométer

Ízelítő:
- Gumicukor
Persze hajnal van megint 
Nem ér semmit a dal 
- turné-kisfilm ITT!

]]>
hu
<![CDATA[KÖSZÖNJÜK! (2008-01-24)]]> Ákos három produkció kapcsán volt érdekelt a 2008-as Fonogram – Magyar Zenei Díj gálaesten, és mindhárom jelölésből díj született: az Adj hitet a telefonos közönségszavazatoknak köszönhetően lett az év dala; a MÉG KÖZELEBB-koncertfilm tripla DVD a szakmai szavazatok alapján lett az év hazai zenei DVD-je; Ákos legjobban mégis a Kaszás-CD sikerének örült: ez lett az év gyermeklemeze. (A kiadványon a 2007. márciusában fiatalon elhunyt színész utolsó felvételei hallhatók, emellett Pápai Erika, Nagy-Kálózy Eszter, Rátóti Zoltán, Rudolf Péter, Szarvas József, Stohl András és Ákos is mesél, a kísérőzenét Samu és a Ghymes együttes komponálta.)
Az elegáns díjátadót élőben közvetítette a Magyar Televízió, ahol a győztesek átvehették a Fonogram-díjakat (művészi kivitelezésű aranyozott mikrofonokat), valamint a UPC ajándékát, a díjazottanként 500 ezer forintot. Ezt az összeget - csakúgy, mint egy évvel korábban az év magyar rock albumáért járó jutalmat - Ákos a dévai ferences gyermekmentő alapítványnak ajánlotta fel, és köszönőbeszédében szeretettel adakozásra hívta azokat a díjazottakat, akik egyetértenek a céllal és úgy érzik, megengedhetik maguknak ezt a gesztust. (A Galériában már megtekinthető egy rövid fotósorozat az eseményről Petró Adrienn jóvoltából. Katt IDE! Az origo.hu beszámolója az eseményről ITT olvasható.)

KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK, AKI SZAVAZOTT!

]]>
hu
<![CDATA[MjuzikTévé, meg a szavazás. (2008-01-19)]]> A Music Television Magyarország ma, 2008. január 19-én, szombaton 17 órakor és holnap 20 órai kezdettel sugározza a MÉG KÖZELEBB koncert közel egyórás, televíziós változatát. A teljes koncertfilm a MÉG KÖZELEBB tripla DVD-n jelent meg, ez a kiadvány dupla platina lett, versenyben van az év hazai zenei DVD-je címért is a jövő szerdán megrendezésre kerülő FONOGRAM 2008 díjátadón is. Az előadást a Hajrá, magyarok! adásának hallgatói az év koncertjének szavazták meg a Danubius Rádióban.

Ugyancsak a Danubius Rádió hallgatói dönthetik el, melyik szerzemény legyen 2007 legjobb hazai dala! A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége idén is megrendezi a magyar zeneipar legnagyobb ünnepét, a Fonogram – Magyar Zenei Díj gálaestet. Az elegáns díjátadónak ebben az évben is a Millenáris Teátrum ad otthont; az eseményt élőben közvetíti a Magyar Televízió. 2008. január 23-án, szerdán, 20 órai kezdettel kiderül, kik bizonyultak a legkülönbözőbb műfajok (rock, pop, jazz, világzene, stb.) legjobbjainak az elmúlt esztendőben. (Az egyes kategóriák listája ITT megtekinthető.) A különböző kategóriák jelöltjei közül – egy kivétellel – a kilenc tagú Fonogram Bizottság választja meg a nyerteseket, akik átvehetik az idei Fonogram díjakat, a művészi kivitelezésű aranyozott mikrofonokat, valamint a UPC ajándékát, a díjazottanként 500 ezer forintot. (Tavaly a MÉG KÖZELEBB lett az év magyar rock albuma, az ezzel járó pénzdíjat Ákos a dévai ferences gyermekmentő alapítványnak utalta át.) 
Az egyetlen kivétel az év hazai dala kategória, amelyet a korábbi évek jól bevált gyakorlatának megfelelően a Danubius Rádió hallgatói szavazhatnak meg! Melyik legyen 2007 legjobb magyar dala? A döntéshez a kedvenchez tartozó kulcsszót kell elküldeni a 1797-es emelt díjas telefonszámra. Az SMS díja bruttó 240 forint. A szavazók között január 22-én tíz darab, kétszemélyes VIP-belépőt sorsolnak ki a díjátadó gálára és az azt követő zártkörű partira!

A jelöltek:

Ákos – Adj hitet; SMS kód: ÁKOS
Magashegyi Underground – Szeplős váll; SMS kód: MAGASHEGYI
Magna Cum Laude – Színezd újra; SMS kód: MAGNA
Rúzsa Magdi – Aprócska Blues; SMS kód: RÚZSA
Szekeres Adrien – Olyan, mint Te; SMS kód: SZEKERES

]]>
hu
<![CDATA[2007 hazai dala - SZAVAZÁS (2008-01-16)]]> Ezúttal is a Danubius Rádió hallgatói dönthetik el, melyik szerzemény legyen 2007 legjobb hazai dala! A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége idén is megrendezi a magyar zeneipar legnagyobb ünnepét, a Fonogram – Magyar Zenei Díj gálaestet. Az elegáns díjátadónak ebben az évben is a Millenáris Teátrum ad otthont; az eseményt élőben közvetíti a Magyar Televízió. 2008. január 23-án, szerdán, 20 órai kezdettel kiderül, kik bizonyultak a legkülönbözőbb műfajok (rock, pop, jazz, világzene, stb.) legjobbjainak az elmúlt esztendőben. (Az egyes kategóriák listája ITT megtekinthető.) A különböző kategóriák jelöltjei közül – egy kivétellel – a kilenc tagú Fonogram Bizottság választja meg a nyerteseket, akik átvehetik az idei Fonogram díjakat, a művészi kivitelezésű aranyozott mikrofonokat, valamint a UPC ajándékát, a díjazottanként 500 ezer forintot. (Tavaly a MÉG KÖZELEBB lett az év magyar rock albuma, az ezzel járó pénzdíjat Ákos a dévai ferences gyermekmentő alapítványnak utalta át.) 
Az egyetlen kivétel az év hazai dala kategória, amelyet a korábbi évek jól bevált gyakorlatának megfelelően a Danubius Rádió hallgatói szavazhatnak meg! Melyik legyen 2007 legjobb magyar dala? A döntéshez a kedvenchez tartozó kulcsszót kell elküldeni a 1797-es emelt díjas telefonszámra. Az SMS díja bruttó 240 forint. A szavazók között január 22-én tíz darab, kétszemélyes VIP-belépőt sorsolnak ki a díjátadó gálára és az azt követő zártkörű partira!

A jelöltek:

Ákos – Adj hitet; SMS kód: ÁKOS
Magashegyi Underground – Szeplős váll; SMS kód: MAGASHEGYI
Magna Cum Laude – Színezd újra; SMS kód: MAGNA
Rúzsa Magdi – Aprócska Blues; SMS kód: RÚZSA
Szekeres Adrien – Olyan, mint Te; SMS kód: SZEKERES

Ügyfélszolgálat: (1) 422 3490

]]>
hu
<![CDATA[FONOGRAM (2008-01-15)]]> A FONOGRAM Magyar Zenei Díj átadó ünnepségét idén is megrendezik. A jelöltek között Ákos két kategóriában is szerepel, az egyik az év dala (némi meglepetésre az Adj hitet került jelölésre a kislemezsiker Minden most kezdődik el helyett), a másik az év hazai zenei DVD-je, ahol a dupla platina minősítésű MÉG KÖZELEBB tripla DVD került a legjobb öt közé. Ákos még egy harmadik jelölés kapcsán is érdekelt: a karácsonyra megjelent Kit ringat a bölcső, Janikát... című lemezen neves színészek mellett mond verseket, ezt az albumot az év hazai gyermek album díjára jelölték. A kategóriák és jelöltek részletes listája ITT olvasható.

A Danubius Rádió szavazásán elért elsöprő siker kapcsán Ákos exkluzív interjút adott a rádió honlapjának. (Az interjúban az év dala díjra jelölt Adj hitet klipjéből is láthatók részletek.) Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Dalolva tarol. Tarolva dalol. (2008-01-09)]]> "Ákos tarolt a Danubius Rádióban" címmel jelent meg cikk a rádió honlapján annak kapcsán, hogy idén rekordszámú szavazat érkezett Abaházi Csaba elektronikus postaládájába. "A 2007-es év egyértelműen Ákosé lett, aki valósággal tarolt, hiszen nyolcból négy kategóriában is ő vitte el a pálmát." KATT!

Az eredményről a Hajrá, magyarok! adásában nyilatkozott múlt vasárnap, és a Danubius Online stábja is erről kérdezte az Andante Borpatikában. A videóriport ITT tekinthető meg. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Frissít a nyolcból négy! (2008-01-06)]]> Mint arról korábban hírt adtunk, a Danubius Rádió honlapja szavazást hirdetett a 2007-es év legjobb előadóiról. Nyolc kategóriában lehetett szavazni, az erről szóló információ ITT olvasható. Abaházi Csaba tájékoztatása szerint a nyolc kategóriából négyben Ákos nyert! Döbbenet. Nem ő lett az év énekesnője, a "csalódás", a "zenekar" és a "reménység" kategória is másokra maradt, így csupán az év énekese, az év dala, az év albuma és az év koncertje díjjal jutalmazták a Danubius hallgatói a korosodó művészt, aki - az omertát megtörve - ma este 8 után élő telefoninterjúban kommentálja az eredményt a Hajrá, magyarok! műsorában. Köszönjük mindenkinek, aki szavazott!

]]>
hu
<![CDATA[ÉV ELEJI MEGLEPETÉS! (2008-01-03)]]> Nosztalgiázni és/vagy emlékezni vágyóknak év eleji szörprájz: retrófotóalbum-ajándékcsomag! A Galériában mostantól újra felidézhetők a 2005-ös és 2004-es esztendő eseményei, Az utolsó hangos dal- és a ráadásturné előadásai, de elkészült az Andante-fotóalbum és a 2002-es év fényképes krónikája is! KATT!

]]>
hu
<![CDATA[BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT! (2007-12-31)]]> Ákos számára a 2007-es esztendő igazi sikertörténet:
   - legutóbbi lemeze, a Még közelebb platina lett és elnyerte az év rock albuma címet is
   - platina lett a tavasszal megjelentetett Minden most kezdődik el című maxi
   - az év legjobb férfi előadójának választották (VIVA Comet)
   - Magyarországon elsőként megkapta a Music Television díját (European Music Awards)
   - a Még közelebb dalaira épülő koncertturné csaknem 140.000 érdeklődőt vonzott
   - a Még közelebb koncertfilmjét tartalmazó tripla DVD elérte a dupla platina státuszt

Emellett volt egy kis jótékonykodás, aztán fábrisóder, gyorsulás, dobmegbasszus, megaparty,
Kaszás-emlékvers és -emléklemez, remixpályázat, Heti Válasz-, Playboy- és Képmás-nagyinterjú,
komplett stúdióátépítés, 12 órás dedika, kilenc Swung-adás, Marosvásárhely, Brüsszel és Parajd.
(A részletes 2007-es történésekért katt IDE.)

Mindenkinek köszönjük a figyelmet és a szeretetet!

Hamarosan a honlap is megújul, hírt adunk a Krúdy-hangoskönyv felvételeiről és a 2008-as jubileumi koncerttervekről.

MINDENKINEK BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNK!

]]>
hu
<![CDATA[Az én hazám. (2007-12-30)]]> A Szóvilág kiadásában most jelent meg Az én hazám című egykori rádiós műsorfolyam hangoskönyves változata. A Perjés Klára indította sorozat a Magyar Rádió reggeli műsorában volt hallható, később könyvalakban is megjelent. A most kiadott CD-n Ákos olyan személyiségek mellett szólal meg, mint Kaszás Attila színész, Berecz András ének- és mesemondó, Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa, Bodrogi Gyula színész, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát és sokan mások. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[DunaKoncert. (2007-12-27)]]> A Duna Televízió MA, 2007. december 27-én, csütörtökön tűzi músorára a Még közelebb koncertfilmet, 19 órakor. Az ötvenperces anyag a tripla DVD-re került felvétel zanzásított változata.
(A Még közelebb tripla DVD közben elérte a dupla platina státuszt. Köszönjük!)

]]>
hu
<![CDATA[Holnap még közelebb. (2007-12-26)]]> A Duna Televízió holnap, 2007. december 27-én, csütörtökön tűzi músorára a Még közelebb koncertfilmet, 19 órakor. Az ötvenperces anyag a tripla DVD-re került felvétel zanzásított változata.
(A Még közelebb tripla DVD közben elérte a dupla platina státuszt. Köszönjük!)
Hamarosan a honlap is megújul, hírt adunk a Krúdy-hangoskönyv felvételeiről és a 2008-as jubileumi koncerttervekről.

]]>
hu
<![CDATA[BOLDOG KARÁCSONYT! (2007-12-23)]]> A ma esti élő interjú a Danubius Rádióban várhatóan az idei utolsó Ákos-megszólalás. A Főhős a tervek szerint tavaszig nem nyilatkozik, a nyilvánosságtól elzárva szeretne dolgozni.
Ennek ellenére látható lesz a képernyőn az ünnepi időszakban is: a Duna Televízió 2007. december 27-én, csütörtökön tűzi músorára a Még közelebb koncertfilmet, 19 órakor. Az ötvenperces anyag a tripla DVD-re került felvétel zanzásított változata. (A Még közelebb tripla DVD közben elérte a dupla platina státuszt. Köszönjük!)
2008. januárjában pedig a Music Television adja le azt a korábban készült Swung-felvételt, amelyen a három műsorvezető beszélget egymással.
Hamarosan a honlap is megújul, hírt adunk a Krúdy-hangoskönyv felvételeiről és a 2008-as jubileumi koncerttervekről.

MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK BOLDOG, SZERETETTELJES KARÁCSONYT KÍVÁNUNK!

]]>
hu
<![CDATA[Tripla. (2007-12-21)]]> A karácsonyi őrületben sok üzletből elfogytak az Ákos-kiadványok! A tripla DVD még egész biztosan fellelhető az ELEKTRO WORLD áruházaiban, ez a cég komoly Még közelebb koncertfilm-készletet halmozott fel az ünnepekre.

]]>
hu
<![CDATA[Különkiadás, hajrámagyarok, dobozolás. (2007-12-20)]]> Holnapután, 2007. december 22-én, szombaton a HírTV-ben Ókovács Szilveszter vendége lesz Ákos, a Különkiadás ünnepi számában. Délelőtt 9.50-kor kezdődik a beszélgetés az erdélyi útról, a Kaszás Attila emléklemezről és a karácsonyról.

Másnap, a vasárnap esti Hajrá, magyarok! élő adásába Abaházy Csaba hívta meg Ákost, hogy évértékelő beszédet tartson, összegezve az idei tevékenységét. A Danubius Rádió műsora vasárnap, december 23-án 20 órakor kezdődik.

A Galériában már megtekinthető egy fotósorozat Ákosék erdélyi útjáról, ahol a dévai gyermekmentő alapítvány ajándékosztó rendezvényén énekeltek a Vivat Bacchus tagjaival, meglátogatták a Csaba testvér alapította szovátai gyermekotthont és a Mózsi bácsi kínálta kokojzapálinkából is fogyasztottak. A képekért köszönet Lukács Csabának, aki az utolsó ákosos SWUNG vendége volt. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Cipősdoboz. (2007-12-17)]]> "Célba ért a cipősdoboznyi szeretet" címmel Lukács Csaba - a mai SWUNG vendége - írt cikket a Magyar Nemzet 4. oldalán. Ajánljuk!]]> hu <![CDATA[Erdélyi SWUNG. (2007-12-15)]]> Hétfőn, 2007. december 17-én 22 órától Ákos idén UTOLJÁRA vezeti a Music Television Magyarország élő, betelefonálós adását, a SWUNG-ot. Az aktuális téma a korábban jelzett "karácsony / harácsony" problematika HELYETT / MELLETT Erdély ügye lesz, valamint a humanitárius katasztrófák. (Ákos most is Parajdon tartózkodik, a "cipősdoboz" ajándékakció keretében Böjte Csaba ferences szerzetes árváinak karácsonyi ünnepségén szerepel, a teljes Vivat Bacchus tagsággal együtt. És Mózsi bácsinál lakik.) Az utolsó adás tervezett vendége Lukács Csaba újságíró, katasztrófaszakértő, aki Erdélyben született, és elsőként, segélyszervezetek és más tudósítók előtt szokott a cunamik, szökőárak, háborúk helyszínére érkezni és onnan tudósítani. Elképesztő emberi sorsok, sztorik, sohasem látott fotók.

Természetesen a vendégtől és Ákostól is lehet kérdezni, nekik üzenni, akár ELŐRE is, e-mail-ben
: swung@mtvne.com

Az adás telefonszáma csak az élő műsor idején hívható: (1) 877-1545.

Biztonság kedvéért megadjuk az Országos Rádió- és Televízióizé Testület számait is, hogy a felháborodott nézőknek is legyen hova telefonálni (amíg meg nem szűnik): (1) 411 5081, 82, 83 (hátha foglalt).

]]>
hu
<![CDATA[Dunabajusz. Karácsonyos-ajándékos. (2007-12-13)]]> A Danubius Rádió honlapja szavazást hirdetett a 2007-es év legjobb előadóiról. Nyolc kategóriában lehet szavazni, az erről szóló információ ITT olvasható. (A döntést egy Tankcsapda-  és egy Gáspár Laci-fotóval igyekeznek segíteni.) A szavazatokat az abahazi@danubius.hu e-mail címre várják, a tárgymezőbe be kell írni: 2007 szavazás!

Kérjük, hogy a karácsonyi ajándéknak szánt relikviákat legkésőbb az alábbi időpontig rendeljék meg a Webáruházból: 2007. december 15., szombat, déli 12 óra
Kizárólag az eddig beérkezett rendelések esetében tudjuk biztosítani a karácsony előtti kiszállítást. Köszönjük!

A webáruházban elérkeztünk az utolsó 20 db X + I díszdobozhoz!!! Ez tényleg az utolsó alkalom! HAJRÁ!

]]>
hu
<![CDATA[Kit ringat a bölcső? (2007-12-12)]]> Megjelent a Kaszás Attila-emléklemez! A "Kit ringat a bölcső, Janikát..." - Verses mesék gyerekeknek és felnőtteknek című kiadvány majdnem napra pontosan Tádé második gyermeke, Luca megszületésével egyidőben lát napvilágot. A korongon a márciusban elhunyt színész utolsó felvételei mellett pályatársai és barátai előadásában hallhatóak verses mesék. A lemezen Pápai Erika, Nagy-Kálózy Eszter, Rátóti Zoltán, Rudolf Péter, Szarvas József, Stohl András és Ákos is szerepel, a kísérőzenéről Samu és a Ghymes együttes gondoskodik. A felvételek idén tavasszal készültek a Magyar Katolikus Rádióban. A CD-n közreműködő valamennyi színész, muzsikus, grafikus, hangmérnök, fotós, a kiadó, a nyomda és a rádió ingyen vállalta a munkát. A kiadványról szóló cikk, a tegnapi sajtótájékoztatóról szóló beszámoló és képgaléria már megtekinthető a Nemzeti Színház honlapján.

]]>
hu
<![CDATA[Tank's Not Dead. (2007-12-09)]]> Hétfőn, 2007. december 10-én 22 órától ismét Ákos vezeti a Music Television Magyarország élő, betelefonálós adását, a SWUNG-ot. Az aktuális téma a Tankcsapda nevű rockbanda, abból a különleges alkalomból, hogy aznap TCS-nap lesz az MTV-n. Mitől punk az, ami rock, kell-e ejtőernyőzni énekeseknek, mitől megy a villamos, miért nyúlták le klipháttérnek az 1984-kisfilm helyszínét. Tehát közérdeklődésre számot tartó, nagy horderejű kérdések, atom klipekkel, mint mindig. Tervezett vendég: Lukács Laci énekes és Fejes Tamás dobos.

A bandától és Ákostól is lehet kérdezni, nekik üzenni, róluk sztorizni, akár ELŐRE is e-mail-ben
: swung@mtvne.com

Az adás telefonszáma csak az élő műsor idején hívható: (1) 877-1545.

Biztonság kedvéért megadjuk az Országos Rádió- és Televízióizé Testület számait is, hogy a felháborodott nézőknek is legyen hova telefonálni (amíg meg nem szűnik): (1) 411 5081, 82, 83 (hátha foglalt)

]]>
hu
<![CDATA[Stúdiókiárusítás - kezdődik a végjáték! (2007-12-06)]]> Ákos átépíti házistúdióját. Az ebből az alkalomból indított kiárusítás során néhány nap alatt csaknem az összes cuuc elkelt, csak néhány klasszikus darab maradt a karácsonyi hajrára: a két szintire már többen is licitálnak (bennük Ákos saját sound-jai!!!), a csöves AKG mikrofon és a TC FireWorx multieffekt azonnal vihető, a professzionális Mackie digitkeverővel (Komplettt mit tölgyfabútor - Dizány báj Ákos!) egyetemben. A legtutibb magyar stúdióblog ITT tudósít a helyzetről.

]]>
hu
<![CDATA[Százados úr, Favorit! (2007-12-05)]]> A remixpályázat nyerteseiről, illetve Ákos terveiről készített beszámolót Ujvári Barbara. Az anyag ma, szerdán, december 5-én kerül adásba a TV2 Favorit című műsorában 18 órától.

Már megtekinthető a különdíjas videómix, dr. Százados Miklós, alias MikeDude alkotása. KATT IDE! (Vigyázat, 72 mega!)

]]>
hu
<![CDATA[VIVA TV 2 (2007-12-04)]]> Ma, kedden, 2007. december 4-én Ákos és a remixpályázat díjazottjai a VIVA TV délutáni adásában Kisó vendégei lesznek pontban 16 órakor.

A remixpályázat nyerteseiről, illetve Ákos terveiről készített beszámolót Ujvári Barbara. Az anyag holnap, szerdán, december 5-én kerül adásba a TV2 Favorit című műsorában 18 órától.

]]>
hu
<![CDATA[Swung, remiksz. (2007-12-02)]]> Most szombaton ismét halk tivornya zajlott az Andante Borpatikában: ezúttal a platinalemezes Minden most kezdődik el DualDisc maxin meghirdetett remixverseny győztesei vehették át méltó jutalmukat... Kékkői Zalán gitáros, Szakos Krisztián billentyűs és Ákos adta át a verseny fődíját, egy MC-808-as Roland GrooveBoxot Váradi Tamásnak és Viski Tamásnak, akik Basic Power elnevezésű remixükkel győztek. A legjobbnak ítélt pályamű meghallgatható ITT! Mellettük dr. Százados Miklós kapta a különdíjat, aki videóremixet készített a dalhoz. (Később ezt is bemutatjuk!) Az eseményről néhány fotó látható Gyuris Bütyök László színpadmester jóvoltából a Galériában: KATT IDE! A rövid és igen vicces hangulatú sajtótájékoztatón az érdemdús zsűri és a nyertesek is nyilatkoztak a sajtó jelen levő képviselőinek, ezután pedig még órákig dumálgattak hangszerekről, stúdiókütyükről és a világ problémáiról napjainkban. Az eseményről az első tudósítás most hétfőn, december 3-án látható, 15 órakor a POParazziban, a VIVA TV-n. (Ismétlés másnap, ezekben az időpontokban: 6.50, 7.50, 8.50, 9.50. 11.50, 12.50) Kedden pedig, december 4-én Ákos és a díjazottak a VIVA TV délutáni adásában Kisó vendégei lesznek pontban 16 órakor. Akit a részletek is érdekelnek, az letöltheti a remixverseny teljes értékelőlapját ITT. A rövid megjegyzéseknek nem kell nagyobb jelentőséget tulajdonítani, ez csak néhány sommás vélemény, érdek  nélkül. Gratulálunk a győzteseknek! Mindenkinek köszönjük a részvételt! (Ha minden az eddigi tempó szerint halad, legközelebb 2014-ben lesz Ákos-remixverseny. Amennyiben megérjük...)

Hétfőn, 2007. december 3-án 22 órától ismét Ákos vezeti a Music Television Magyarország élő, betelefonálós adását, a SWUNG-ot. Az aktuális téma a blog, a blogozás mint jelenség. Tervezett vendég: Gerényi Gábor, az Index egyik alapítója és a MIDI- és stúdiótechnikai szakblog gazdája, valamint Dévényi István, a Heti Válasz On-Line főszerkesztője, plusz a hallgatók, akik nézők, adott esetben betelefonálók. Az adás telefonszáma: (1) 877-1545. E-mail: swung@mtvne.com (Ide akár már most, előre meg lehet írni, hogy milyen volt az adás!) Biztonság kedvéért megadjuk az Országos Rádió- és Televízióizé Testület számait is, hogy a felháborodott nézőknek is legyen hova telefonálni (amíg meg nem szűnik): (1) 411 5081, 82, 83 (hátha foglalt)

]]>
hu
<![CDATA[Webkarácsony! (2007-11-29)]]> Kedves érdeklődők!
Kérjük, hogy a karácsonyi ajándéknak szánt relikviákat legkésőbb az alábbi időpontig rendeljék meg:
- 2007. december 15., szombat, déli 12 óra
Kizárólag az eddig beérkezett rendelések esetében tudjuk biztosítani a karácsony előtti kiszállítást.
Köszönjük!

Tekintve, hogy a webáruházban elfogyott az X + I díszdoboz, az érdeklődés pedig óriási,
áruba bocsátjuk a repikészletből megmaradt 50 db, sorszám nélküli díszdobozt is.
Ez tényleg az utolsó alkalom! HAJRÁ!

]]>
hu
<![CDATA[Magyar rémmese. (2007-11-27)]]> Ma, 2007. november 27-én, kedden,  19 órai kezdettel Ákos mutatja be Czakó Gábor új kötetét az Andante Borpatikában. A 99 magyar rémmese a helyszínen meg is vásárolható!

Karácsonyi őrület: a sorszámozott X + I díszdoboz elfogyott a Webáruházból!

Az átépítés előtt álló Ákos-stúdióból szép tempóban vásárolják a felszereléseket az érdeklődők. Aki hamar mozdul, még a karácsonyfa alá betolhatja a motyót. Egyszeri alkalom! Megnézem!

]]>
hu
<![CDATA[Swungban a környezet. Stúdiócuccok. (2007-11-26)]]> Ma, hétfőn, 2007. november 26-án 22 órától ismét Ákos vezeti a Music Television Magyarország élő, betelefonálós adását, a SWUNG-ot. Az aktuális téma: környezetpusztítás, környezetvédelem. Génmanipuláció, zöldbéke-mozgalom, ez már tényleg a 24. óra? Tervezett vendég: Mózes Szabina, a Greenpeace szóvivője és Andrasev Szonja önkéntes, plusz a hallgatók, akik nézők, adott esetben betelefonálók. Az adás ÚJ telefonszáma: (1) 877-1545. E-mail: swung@mtvne.com (Ide akár már most, előre meg lehet írni, hogy milyen volt az adás!) Biztonság kedvéért megadjuk az Országos Rádió- és Televízióizé Testület számait is, hogy a felháborodott nézőknek is legyen hova telefonálni (amíg meg nem szűnik): (1) 411 5081, 82, 83 (hátha foglalt)

Profi zenészek, félprofik, amatőrök, figyelem!

Ákos átépíti professzionális hangstúdióját.
Ebből az alkalomból olyan hangszereket, stúdióeszközöket lehet most megvásárolni, amelyekkel maga dolgozott az 1998-as Ikon lemez felvételeitől egészen 2007 végéig. Alacsony árak, megkímélt, profi eszközök. Már az első napon gazdára talált több holmi, ráadásul a sok érdeklődő egymásra licitált! Aki hamar mozdul, még a karácsonyfa alá betolhatja a motyót. Egyszeri alkalom! Megnézem!

A stúdiókiárusítással több cikk is foglalkozik a neten:
- Gerényi Gábor midi- és stúdióguru blogján is vezető hír. KATT IDE!
- Az origo.hu is tudósít róla, Fiák Kriszta jóvoltából ITT.
- A music.hu egyenesen arra buzdít, hogy vidd haza Ákos stúdiócuccait. KATT!

Ugyanitt egy hosszabb írásban Balajti Péter beszélget Ákossal. Szívből ajánljuk! KATT IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Rádió GéGé. (2007-11-24)]]> Gerényi Gábor midi- és stúdióguru blogján is vezető hír Ákos stúdiókiárusítása. KATT IDE!
A kezdő és profi zenészeknek egyaránt  érdemes megnézni az eladó stúdióeszközök listáját: már az első napon gazdára talált több holmi, ráadásul a sok érdeklődő egymásra licitált! Megnézem!]]>
hu
<![CDATA[Mjúzik. Origo. Stúdiókiárusítás. (2007-11-23)]]> A music.hu oldalán Balajti Péter beszélget Ákossal. Szívből ajánljuk! KATT IDE!

Az origo.hu tudósítása az Ákos-stúdió kiárusításáról, Fiák Kriszta jóvoltából ITT.

]]>
hu
<![CDATA[Stúdióátépítési kiárusítás. (2007-11-22)]]> Profi zenészek, félprofik, amatőrök, figyelem! 

Ákos átépíti professzionális hangstúdióját. Ebből az alkalomból olyan hangszereket, stúdióeszközöket lehet most megvásárolni, amelyekkel maga dolgozott az 1998-as Ikon lemez felvételeitől egészen 2007 végéig. Alacsony árak, megkímélt, profi eszközök. Aki hamar mozdul, még a karácsonyfa alá betolhatja a motyót. Egyszeri alkalom! KATT IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Díszdoboz karácsonyi hajrá, Lánchíd, zene.hu (2007-11-20)]]> Az Ákos webáruházban a karácsonyi akciónak köszönhetően megkezdődött az utolsó 100 db díszdoboz értékesítése. HAJRÁ!
(A két és fél évvel ezelőtt megjelent X + I díszdobozos albumgyűjtemény már a 17. helyen áll a Mahasz Top40 albumeladási listáján...)

Holnapután, 2007. november 22-én, csütörtökön Ákos a Lánchíd Rádió élő adásának vendége lesz 15.15-kor, az FM 100.3 hullámhosszon, Budapest és környéke vételkörzetében.

A zene.hu oldalon Balázs András tollából hosszas, négyoldalas beszélgetés olvasható Ákossal.
"Nekem jutalom a munka, akkor is ha néha bele kell dögleni. A DVD zártkörű bemutatóján a stábtagok közül néhányan könnyes szemmel nézték a felvételt: akkor jöttek rá, hogy véget ért a közös feladat. Turné közben mindig nyakig érnek a tennivalók, nem is érted, nem is tudod, hogy mit csinálsz. Közben csak azon imádkozik az ember, nehogy ránk omoljon a díszlet, minden jól működjön, tetsszen az embereknek, most pedig azt mondjuk, te jó ég, vége van..."  KATT IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Remikszes. Iroda, lom: Swung. (2007-11-16)]]> A 2007. júniusában lezárult Minden most kezdődik el - remixpályázat beküldött pályamunkáinak meghallgatása hónapok óta zajlik Ákos stúdiójában. Az utolsó adagot ma közösen értékelte Kékkői Zalán gitáros, Szakos Krisztián billentyűs-hangszerelő és Ákos, valamint döntés született a végső sorrendről is: megvan a győztes! A legjobb remix készítője egy Roland MC-808 GrooveBoxot kap ajándékba, a nevét a későbbiekben hozzák nyilvánosságra. Ákos és Zalán amatőrfotói ITT tekinthetők meg az eseményről.

Hétfőn, 2007. november 19-én 22 órától ismét Ákos vezeti a Music Television Magyarország élő, betelefonálós adását, a SWUNG-ot. Az aktuális téma az irodalom helyzete lesz. Olvasunk-e még egyáltalán? Kik írnak kinek? Irodalmi klikkek, rezervátumok, utálkozás és rajongás. Tervezett vendég: Varga Klára költő, kulturális újságíró és Szigethy Gábor irodalomtörténész, az 1956 árnyéka című kötet szerzője, plusz a hallgatók, akik nézők, adott esetben betelefonálók.

Az adás ÚJ telefonszáma: (1) 877-1545
E-mail: swung@mtvne.com
(Ide akár már most, előre meg lehet írni, hogy milyen volt az adás!)
A műsor a betelefonálók aktivitásán múlik. Tessék aktívkodni!

Biztonság kedvéért megadjuk az Országos Rádió- és Televízióizé Testület számait is, hogy a felháborodott nézőknek is legyen hova telefonálni (amíg meg nem szűnik):
(1) 411 5081, 82, 83 (hátha foglalt)

]]>
hu
<![CDATA[MoziSwung. (2007-11-11)]]> Hétfőn, 2007. november 12-én 22 órától ismét Ákos vezeti a Music Television Magyarország élő, betelefonálós adását, a SWUNG-ot. Kiss Tibi sajnos nem ér rá folytatni a múlt héten elkezdett beszélgetést, pedig az igazán érdekes rész most jöhetett volna. Az aktuális téma a mozi lesz. Művész- vagy közönségfilm? Esetleg: és? Hogyan változott meg a film szerepe az életünkben gyerekkorunktól mostanáig? Art-mozik, multiplexek, miből áll össze egy mozijegy ára, dévédézés, letöltés, a világ jelentősebb problémái napjainkban. Tervezett vendég: Dudás Viktor filmes újságíró, aki nem mellesleg zenész is, valamint a VOX magazin főszerkesztője, plusz a hallgatók, akik nézők, adott esetben betelefonálók.

Az adás ÚJ telefonszáma: (1) 877-1545
E-mail: swung@mtvne.com
(Ide akár már most, előre meg lehet írni, hogy milyen volt az adás!)
A műsor a betelefonálók aktivitásán múlik. Tessék aktívkodni!

Biztonság kedvéért megadjuk az Országos Rádió- és Televízióizé Testület számait is, hogy a felháborodott nézőknek is legyen hova telefonálni (amíg meg nem szűnik):
(1) 411 5081, 82, 83 (hátha foglalt)

]]>
hu
<![CDATA[Vasárnap reggel. Listamánia. (2007-11-08)]]> Most vasárnap, 2007. november 11-én, Márton napján, az Andante Borpatika második születésnapján a Vasárnap Reggel című hetilap kultúra rovata közöl interjút Ákossal, Hegedűs Rita tollából. A cikkhez készült fotósorozat már megtekinthető a Galériában Kallus György fotós és az újság jóvoltából.

Megkezdődött a karácsonyi bevásárlás: méla döbbenettel konstatáltuk, hogy a több mint egy éve megjelent, platinalemezes Még közelebb album (az év rockalbuma) a 2007. októberi értékesítési adatok alapján újra belépett a MAHASZ Top40 albumeladási listájára, a 35. helyen. Ugyanitt a MediaMarkt és az Ákos-webáruház akciójának köszönhetően a 22. helyen áll a két éve megjelent X + I című albumgyűjtemény!!! A kislemezeladási listát rendíthetetlenül, 32 hete egyfolytában (!!!)  vezeti a tavasszal megjelent Minden most kezdődik el című, DualDisc-formátumú Ákos-maxi (szintén platina), a Még közelebb tripla koncert-DVD pedig négy heti listavezetés után a második helyen áll, és már ez is elérte a platina minősítést! Köszönjük!

]]>
hu
<![CDATA[Haláli Swung (2007-11-03)]]> Hétfőn, 2007. november 5-én 22 órától ismét Ákos vezeti a Music Television Magyarország élő, betelefonálós adását, a SWUNG-ot. A téma - Mindenszentek, Halottak napja és a november 4-i nemzeti gyásznap kapcsán - a halál. Tudunk-e meghalni, képesek vagyunk-e szembenézni a halállal? Híres rockhalálok, önpusztító művészek. A tervezett vendégek: Czakó Gábor író, a Titkos könyv és a Beavatás-sorozat szerzője, valamint Kiss Tibor énekes-gitáros a Quimby zenekarból.

Az adás ÚJ telefonszáma: (1) 877-1545
E-mail: swung@mtvne.com
(Ide akár már most, előre meg lehet írni, hogy milyen volt az adás!)
A műsor a betelefonálók aktivitásán múlik. Tessék aktívkodni!

Biztonság kedvéért megadjuk az Országos Rádió- és Televízióizé Testület számait is, hogy a felháborodott nézőknek is legyen hova telefonálni (amíg meg nem szűnik):
(1) 411 5081, 82, 83 (hátha foglalt)

]]>
hu
<![CDATA[Előtted nem titok. (2007-11-01)]]> A Music Television történetének első magyar díjazottja Ákos! A közönségszavazatok alapján Ákos nyerte a European Music Awards regionális elismerését. Köszönjük mindenkinek, aki szavazott! Hurrá! Vivát! Pezsgőőőőt!

Az origo.hu cikke az eseményről ITT olvasható.

Rómában a Vatikáni Rádió magyar adásának nyilatkozott Ákos. Az adás 2007. november 4-én, vasárnap, a nemzeti gyásznapon hangzik el a Rádió műsorában, 19.10-kor. Az anyag ugyanebben az időben letölthetővé válik a Rádió honlapjáról is másnap 19 óráig. A magyarországi Mária Rádió ugyenezt az adást átveszi, és 23 órakor sugározza a hazánkban is fogható FM 94,2 hullámhosszon. Ismétlés hétfőn, november 5-én 13 órakor. Real Playerrel meghallgatható egy rövid ízelítő a műsorból ITT. Frekvenciák, valamint további információ az internetes hallgatási lehetőségről ITT.

]]>
hu
<![CDATA[EMA (2007-11-01)]]> Ma, 2007. november 1-jén, csütörtökön közvetíti élőben a Music Television Magyarország az EMA (European Music Awards) díjátadót, 21 órától. A versenyben Ákos is érdekelt, mert a szakmai újságírók 5 produkciót jelöltek a regionális díjra, ezek közül a közönség szavazza meg a győztest. Izgi!]]> hu <![CDATA[Júrópien Mjúzikevórdsz. (2007-10-31)]]> Holnap, 2007. november 1-jén, csütörtökön közvetíti élőben a Music Television Magyarország az EMA (European Music Awards) díjátadót, 21 órától. A versenyben Ákos is érdekelt, mert a szakmai újságírók által kiválasztott 5 jelölt között szerepel, ezek közül a közönség szavazza meg a győztest. Izgi!

]]>
hu
<![CDATA[Nóswung (2007-10-29)]]> Music Television Magyarország műsorának, a Swungnak a mai napon, 2007. október 29-én, hétfőNEM Ákos lesz a műsorvezetője. Legközelebb november 5-én, hétfőn vezeti az adást. ]]> hu <![CDATA[Halló, taxi! Nemzetes. (2007-10-25)]]> A Magyar Televízió műsora, a TV Taxi a 12 órán és 12 percen át tartó dedikálás előtti reggelen forgatott hosszabb interjút Ákossal. Az eredmény holnap, 2007. október 26-án, pénteken 16.30-kor kerül adásba az m1 műsorán.

A mai Magyar Nemzet 14. oldalán, a Kultúra rovatban Ókovács Szilveszter igen elismerő, szép kritikája olvasható a MÉG KÖZELEBB tripla koncert-DVD kapcsán. "E színeváltozásokat, távolodó-közeledő koncerteket a rejtelmes rajongói szeretet gyúrja szerves egységbe." Vigyázat! A cikk semmilyen színezőanyagot vagy korszerűnek tekintett fikázást nem tartalmaz!

]]>
hu
<![CDATA[Bréking Nyúz - Ákosnak jobban áll a saját ruhája! (2007-10-23)]]> Fénysugár a ködben, sziget a végtelen tengeren, havasi gyopár a nagyvárosi élet forgatagában: egy blog, amelyik nem gyúr reflexből zöld gömböcskéket bármire, ami mozog. Hihetetlen, de igaz: létezik ilyen. ITT.

]]>
hu
<![CDATA[Ma este adás. (2007-10-22)]]> A mai adás (Music Television Magyarország, SWUNG, 2007. október 22., hétfő, 22 óra) témája: a szerep. Miért játszunk szerepeket az életben? Hazugság-e, vagy csak védekezés, esetleg mindkettő? Igaz lenne, hogy felülíródtak a hagyományos férfi- és női szerepek? Örülünk ennek a fejlődésnek? Esetleg szenvedünk tőle? Kérünk mindenkit, akinek van a témáról véleménye, hogy telefonáljon nekünk vagy írjon e-mailt. Az adásban Ákos vendége lesz (felvételről) dr. Csernus, aki a pszichiátert alakítja, Albert Györgyi, aki élete férfiszereplőiről írt könyvet, valamint Pindroch Csaba színész, mert színész.

Az adás száma: (1) 877 15 50
E-mail: swung@mtvne.com
(Ide akár már most, előre meg lehet írni, hogy milyen volt az adás!)

Biztonság kedvéért megadjuk az Országos Rádió- és Televízióizé Testület számait is, hogy a felháborodott nézőknek (főleg, akik polgári kör megalapításának szándékát vízionálják poltech gyűlöletalapon) is legyen hova telefonálni (amíg meg nem szűnik):
(1) 411 5081, 82, 83 (hátha foglalt)

]]>
hu
<![CDATA[KÖZÉRDEKŰ TELEFONSZÁMOK (2007-10-15)]]> A mai adással kapcsolatos telefonszámok (Music Television Magyarország, SWUNG, 2007. október 15., hétfő, 22 óra - a témák: 1. Külföldi munkavállalás, 2. Miért nézünk pornót?)

Az adás száma: (1) 877 15 50
E-mail: swung@mtvne.com
(Ide akár már most, előre meg lehet írni, hogy milyen volt az adás!)
A műsor a betelefonálók aktivitásán múlik. Tessék aktívkodni!

Biztonság kedvéért megadjuk az Országos Rádió- és Televízióizé Testület számait is, hogy a felháborodott nézőknek is legyen hova telefonálni (amíg meg nem szűnik):
(1) 411 5081, 82, 83 (hátha foglalt)

]]>
hu
<![CDATA["Ákos megosztó személyiség... (2007-10-14)]]> ...ez abból is látszik, hogy új tripla DVD-jének dedikálásakor a karon ülőtől az aggastyánig képviseltették magukat az aláírásra vágyók." A Magyar Nemzet Képeslap ma megjelent (és egy héten át kapható) aktuális száma a maratoni dedikálásról közöl képes beszámolót 12.12 címmel.

A Music Television Magyarország saját gyártású SWUNG című élő műsora Ákos műsorvezetésével startol most hétfőn, 2007. október 15-én, este 10-kor. A SWUNG hétfőn, szerdán és pénteken jelentkezik, egyórás, szórakoztató, szókimondó műsor, közéleti és társadalmi témákat is érint, a műsorvezető a meghívott vendégekkel és a betelefonálókkal tárgyalja ki az aktuális témát. Meg persze lesznek klipek. Sikerült az utolsó percig titokban tartani, hogy hétfőnként Ákos lesz a műsorvezető. A műsor a betelefonálók aktivitásán múlik, Ákos első témája a külföldi munkavállalás lesz, "el lehet innen menni"-jeligére, örömök, bánatok, pozitív és keserű tapasztalatok, pultosként az élet császára lettem, bébisintérként a pincébe zártak, satöbbi, satöbbi. A műsor publikus telefonszámát hamarosan közzétesszük!

A magyar MTV átadja első zenei díját! A müncheni MTV European Music Awards-on a világhírességeket jelölő kategóriák mellett a LEGJOBB EURÓPAI ELŐADÓKnak járó díjak is gazdára találnak. E kategória jelöltjeit hagyományosan azok az országok állítják össze, ahol van helyi Music Television. Idén először az október elsején indult hazai zenecsatorna is kihirdette a legjobb öt hazai előadót. A jelöltek listáját egy hazai újságírókból, rádiósokból és egyéb zenei szakértőkből álló szakmai zsűri szavazatai alapján írta össze a magyar MTV. Az öt legjobb MTV-s eladó vagy csapat: Ákos, Heaven Street Seven, The Idoru, The Moog és a Neo lettek! A szavazatatokat már most várják a jelöltek a 1793-as telefonszámra küldött SMS formájában, ahová a kedvenc kódját kell eljuttatni. Aki Ákost választja, ezt írja be: MTV01. További kódok:  HS7: MTV02, The Idoru: MTV03, The Moog: MTV04, Neo: MTV05.

]]>
hu
<![CDATA[origo.hu kétszer - új világcsúcs (2007-10-13)]]> Az eladási lista élén debütált MÉG KÖZELEBB - KONCERTFILM tripla DVD-ről közöl cikket az origo.hu, itt a DVD egyes részletei is megtekinthetők. Katt IDE! Ajánljuk!

Ugyancsak az origo.hu stábja járt a magyar MTV sajtótájékoztatóján, tudósításuk rövid videóanyagában Ákos is megszólal, ahol is a SWUNG című műsor kapcsán kérdezik. (A SWUNG most hétfőn látható először a Music Television magyar adásában, Ákos műsorvezetésével.) Érdemes a tudósításhoz fűzött olvasói kommentárokat is elolvasni, ugyanis új hülyeségi világrekord-kísérletnek lehetünk tanui: egy hozzászóló arról értesíti a közvéleményt, hogy Ákos "barom" és "duce" (mondjuk, ezt már korábban is tudtuk), de az nóvum, hogy "pofája" "szarrá botoxolt" (bármit is jelentsen ez). A korábbi csúcstartók ("Ákos ordítva káromkodott a színpadon", "Ákos parókát hord", stb.) most nyilván szomorúan néznek maguk elé, és még önsanyargatóbb edzéstervvel készülnek a következő idényre.

]]>
hu
<![CDATA[A favorit! A sláger! (2007-10-12)]]> Ma, pénteken, 2007. október 12-én, 18.05-kor a Sláger Rádióban az Adj hitet című dalának születési körülményeiről beszél Ákos. (Farfekvéses volt, de megúszta a császárt...) Ugyanez most vasárnap 13.45-kor megismétlődik. Ajánljuk!

Az MTV Magyarország partyjáról tudósít a TV2, Ákos is megszólal a Favorit című műsorban ma20:30-as kezdettel. A héten ez már a második alkalom!!! Őrület!!!

]]>
hu
<![CDATA[DVD TOP, SWUNG és SZAVAZÁS, Privát rock. (2007-10-11)]]> A MÉG KÖZELEBB - KONCERTFILM tripla DVD a Mahasz eladási lista első helyén nyitott. (A maxik listáján a DualDisc formátumú Minden most kezdődik el tavasz óta tartja első helyét.)

A Music Television Magyarország, amely magyarul először Ákos dalával szólalt meg, a mai napon sajtótájékoztatón mutatkozott be. Az eseményen beszédet mondott Bill Roedy, az MTV Networks International elnöke, Bhavneet Singh, az MTV Networks International Feltörekvő Piacok csoport senior elnökhelyettese és ügyvezető igazgatója, valamint Málnay B. Levente, az MTV Networks Magyarország vezérigazgatója. (Képek az eseményről ITT.) Itt beszéltek először bővebben a saját gyártású SWUNG című élő műsorról is, amelynek műsorvezetői közül eddig csak Winkler Róbert neve volt ismert. A SWUNG hétfőn, szerdán és pénteken este tíz órakor jelentkező egyórás szórakoztató, szókimondó műsor, közéleti és társadalmi témákat is érintő, de mindenképpen izgalmas kérdésekről fejti ki véleményét, illetve meg is vitatja azokat a műsorvezető a meghívott vendégekkel és a betelefonálókkal. Meg persze lesznek klipek. Sikerült az utolsó percig titokban tartani, hogy hétfőnként Ákos lesz a műsorvezető. A SWUNG először jövő héten hétfőn, október 15-én 22 órától látható az MTV Magyarország műsorán, Ákossal. A műsor kerüli majd a nyíltan politikai témákat, még ha egyes társadalmi kérdésekről nagyon nehezen lehet is világnézettől függetlenül beszélni. Az adás egy órájában a vitán lesz a hangsúly, de zenét is sugároz majd a csatorna az érvek mellett. A műsor a betelefonálók aktivitásán múlik, az első téma a külföldi munkavállalás lesz, "el lehet innen menni"-jeligére, örömök, bánatok, pozitív és keserű tapasztalatok, pultosként az élet császára lettem, bébisintérként a pincébe zártak, satöbbi, satöbbi. A műsor publikus telefonszámát hamarosan közzétesszük!

A magyar MTV átadja első zenei díját! A müncheni MTV European Music Awards-on a világhírességeket jelölő kategóriák mellett a LEGJOBB EURÓPAI ELŐADÓKnak járó díjak is gazdára találnak. E kategória jelöltjeit hagyományosan azok az országok állítják össze, ahol van helyi Music Television. Idén először az október elsején indult hazai zenecsatorna is kihirdette a legjobb öt hazai előadót. A jelöltek listáját egy hazai újságírókból, rádiósokból és egyéb zenei szakértőkből álló szakmai zsűri szavazatai alapján írta össze a magyar MTV. Az öt legjobb MTV-s eladó vagy csapat: Ákos, Heaven Street Seven, The Idoru, The Moog és a Neo lettek! A szavazatatokat már most várják a jelöltek a 1793-as telefonszámra küldött SMS formájában, ahová a kedvenc kódját kell eljuttatni. Aki Ákost választja, ezt írja be: MTV01. További kódok:  HS7: MTV02, The Idoru: MTV03, The Moog: MTV04, Neo: MTV05.

Ma, 2007. október 11-én, csütörtökön este 21.20-kor a Filmmúzeumon a Privát rocktörténet című dokumentumfilm-sorozat 24. része látható, Ákosról és a Bonanza Banzai-ról. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Maraton. (2007-10-08)]]> A 12 órán és 12 percen át tartó szombati dedikamaratonról és a MÉG KÖZELEBB tripla koncert-DVD-ről tudósít a TV2 műsora, a Favorit. Az adás ma, 2007. október 8-án, hétfőn 20:30-kor kezdődik, az Ákos-tudósítás lesz az első anyag! Holnaptól a www.tv2.hu oldalon lesz elérhető a felvétel.

A www.zene.hu is a dedikáról tudósít ITT.

]]>
hu
<![CDATA[DedikaRekord. Meg a fotók! (2007-10-06)]]> Ez agyrém! A tripla DVD megjelenése kapcsán Ákos 2007. október 5-én pénteken - egy laza sajtótájékoztató után - 15 órakor kezdte osztani az aláírásokat az Andante Borpatikában. Az utolsó érdeklődő szombaton hajnalban 03.12-kor került sorra, azaz Ákos összesen 12 órán és 12 percen át dedikált (bruttó, egyetlen pisiszünettel), ezalatt csaknem 2000 aláírást adott. Ez eddig a rekord. Pedig közben időnként még szakadt is az eső. Nahát.

Juhász Viktor fotói már elérhetők a Galériában. Katt IDE és IDE!

Érdemes elolvasni az index/velvet tudósítását is az eseményről. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[DEDICATIVO (2007-10-04)]]> tripla MÉG KÖZELEBB - koncertfilm DVD országos megjelenésének napján, holnap, pénteken, 2007. október 5-én Ákos dedikál Budapesten, az Andante Borpatikában 15 órától. ( I.ker, Bem rkp. 2.) Itt természetesen kapható lesz az új DVDkorábbi kiadványokkal, Ákos-relikviákkal együtt. A későbbiekben a kiadvány egyaránt megtalálható lesz a www.akos.hu webáruházában, a Borpatikában és az Electro World üzleteiben is. 

A magyar adását Ákos klipjével indító Music Television máris díjra jelölte a Főhőst. A Local Hero nevezéséről elsőként az origo.hu számol be. KATT IDE!

]]>
hu
<![CDATA[PRIMŐR (2007-10-02)]]> Ma, 2007. október 2-án, kedden Ákos a VIVA TV vendége lesz 16.15-től! Kisó a most pénteki tripla DVD megjelenéséől és a dedikálásról kérdezi, a kiadványt be is mutatják a műsorban. Ez lesz az első alkalom, hogy a koncertfilmből részlet látható, valamint az is kiderül, hogy a koncert melyik dalát játssza majd klipszerűen a VIVA: KLIPPREMIER! (A tegnap indult Music Television Magyarország is Ákos klipjével, a Minden most kezdődik el című dallal kezdte meg sugárzását.)

]]>
hu
<![CDATA[NÉGYALVÓ. Csengő hang! (2007-10-01)]]> Már csak négyet kell aludni a dedikálásig: a tripla MÉG KÖZELEBB - koncertfilm DVD országos megjelenésének napján, most pénteken, 2007. október 5-én Ákos dedikál Budapesten, az Andante Borpatikában 15 órától. ( I.ker, Bem rkp. 2.)! Itt természetesen kapható lesz az új DVDkorábbi kiadványokkal, Ákos-relikviákkal együtt. Az előrendelés minden korábbi DVD-rekordot megdöntött a webáruházban: a kiszállítás megjelenés előtt, ezen a héten szerdán-csütötökön zajlik majd a telefonon egyeztetett időpontokban.

Ákos legutóbbi albuma, a Még közelebb platinalemez lett, elnyerte az év rockalbuma címet a Fonogram díjkiosztóján, Ákost pedig az év legjobb férfi énekesének választotta a VIVA TV közönsége. Az albumról kimásolt Minden most kezdődik el című, DualDisc formátumú maxi is platina lett. A Még közelebb dalaira épülő koncertturné 2006. decemberétől 2007. szeptemberéig tartott, 19 állomáson csaknem 140.000 érdeklődőt vonzott. Az országjáró turnét tripla (!) DVD-kiadvány örökíti meg, amely világviszonylatban is egyedülálló anyagot tartalmaz. Az első korongon a 2007. májusi, budapesti, fergeteges hangulatú koncert felvétele szerepel, összesen 29 szerzemény, sztereó, Dolby 5.1 és DTS hanggal. 19 (!) dalnál találunk alternatív képsávot: itt tekinthető meg önállóan az a képanyag, amelyet a koncerteken háromosztatú kivetítőn láthattak a nézők. A második korong az extra tartalomé: itt a 2006. decemberében és 2007. nyarán játszott extra turnédalok kaptak helyet, összesen hat szerzemény, mindegyik három hangnormával és alternatív képsávval. Megtekinthetők a Még közelebb album klipjei is a korongon, négy dal, szintén sztereó, DD 5.1 és DTS hanggal. Emellett öt (!) dokumentumfilm is szerepel az extra lemezen: így készült a Még közelebb-album, az Adj hitet klip forgatása, turné-werkfilm, három akusztikus dal az Andante Borpatikában, valamint A hét parancsszó című verslemez készítésének dokumentumfilmje 2001-ből, Kaszás Attila emlékére. A harmadik lemez pedig igazi különlegesség: az éppen tízesztendős, 1997-es Beavatás-koncert felvétele most jelenik meg először DVD-n!

Új szolgáltatással bővült a www.akos.hu oldala! A MOBIL menüpont alatt hivatalos polifónikus és valósághű Ákos-csengőhangok valamint egyéb mobil tartalmak, háttérképek tölthetők le mobiltelefonra. Elsőként a platinalemezes Még közelebb album dalai és a legismertebb Ákos-slágerek kerültek fel, de folyamatosan bővül a csengőhangok száma, ezért érdemes rendszeresen visszanézni. A csengőhangok mellett hivatalos háttérképek is megtalálhatók itt: koncert- és sajtófotók, az Ákos-logo vagy borítóképek tölthetők le mobiltelefonra. A vásárlás – mint minden más webalapú csengőhang-értékesítőnél –, itt is emelt díjas SMS formájában működik. Aki ilyen szolgáltatást még nem vett igénybe, az vásárlás előtt mindenképpen fussa át a használati útmutatót Az esetlegesen felmerülő problémákkal kapcsolatban a mobil@akos.hu  címen állnak rendelkezésre munkatársaink. A szolgáltatást a Média Park Kft. biztosítja.

]]>
hu
<![CDATA[Pléh Boj. (2007-09-28)]]> Jogos volt a bulváraggodalom Ákos lelki üdvéért by naPIÁSz: tényleg nyilatkozott a nyuszis magazinnak! Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.* A Playboy aktuális száma ma, 2007. szeptember 28-án, pénteken jelenik meg, itt olvasható a veszélyes interjú. Kaszás, Krúdy, kupleráj. És akkor még csak a k betűs címszavakat emeltük ki! Szívből ajánljuk! (A magazin jóvoltából a cikkhez készült fotósorozat néhány darabja megtekinthető ITT.)

* In: Arany János: Ágnes asszony (ballada)

]]>
hu
<![CDATA[Mobilizmo. (2007-09-26)]]> A mai nappal új szolgáltatással bővült a www.akos.hu oldala! A Mobil menüpont alatt hivatalos polifónikus és valósághű Ákos-csengőhangok valamint egyéb mobil tartalmak, háttérképek tölthetők le mobiltelefonra. Elsőként a platinalemezes Még közelebb album dalai és a legismertebb Ákos-slágerek kerültek fel, de folyamatosan bővülni fog a csengőhangok száma, ezért érdemes rendszeresen visszanézni. A csengőhangok mellett hivatalos háttérképeket is kínál a Mobil menüpont: koncert- és sajtófotók, az Ákos-logo vagy borítóképek tölthetők le mobiltelefonra. A vásárlás – mint minden más webalapú csengőhang-értékesítőnél –, itt is emelt díjas SMS formájában működik. Aki ilyen szolgáltatást még nem vett igénybe, az vásárlás előtt mindenképpen fussa át a használati útmutatót. Az esetlegesen felmerülő problémákkal kapcsolatban a mobil@akos.hu  címen állnak rendelkezésre munkatársaink. A szolgáltatást a Média Park Kft. biztosítja.

Jövő pénteken, 2007. október 5-én jelenik meg Ákos legújabb kiadványa, a MÉG KÖZELEBB TRIPLA DVD !  Az országos megjelenés napján 15 órától  dedikálás is lesz Budapesten, az Andante Borpatikában ( I.ker, Bem rkp. 2.)! Itt természetesen kapható lesz az új DVD, korábbi kiadványokkal, Ákos-relikviákkal együtt. A webáruházas előrendelés már csak két napig, szeptember 28-án pénteken 16.00-ig tart. Aki eddig az időpontig megrendeli a tripla DVD-t, az megkapja még az országos megjelenés előtt! KATT IDE!

Ákos legutóbbi albuma, a Még közelebb platinalemez lett, elnyerte az év rockalbuma címet a Fonogram díjkiosztóján, Ákost pedig az év legjobb férfi énekesének választotta a VIVA TV közönsége. Az albumról kimásolt Minden most kezdődik el című, DualDisc formátumú maxi is platina lett. A Még közelebb dalaira épülő koncertturné 2006. decemberétől 2007. szeptemberéig tartott, 19 állomáson csaknem 140.000 érdeklődőt vonzott. Az országjáró turnét tripla (!) DVD-kiadvány örökíti meg, amely világviszonylatban is egyedülálló anyagot tartalmaz. Az első korongon a 2007. májusi, budapesti, fergeteges hangulatú koncert felvétele szerepel, összesen 29 szerzemény, sztereó, Dolby 5.1 és DTS hanggal. 19 (!) dalnál találunk alternatív képsávot: itt tekinthető meg önállóan az a képanyag, amelyet a koncerteken háromosztatú kivetítőn láthattak a nézők. A második korong az extra tartalmaké: itt a 2006. decemberében és 2007. nyarán játszott extra turnédalok kaptak helyet, összesen hat szerzemény, mindegyik három hangnormával és esetenként alternatív képsávval. Megtekinthetők a Még közelebb album klipjei is a korongon, négy dal, szintén sztereó, DD 5.1 és DTS hanggal. Emellett öt (!) dokumentumfilm is szerepel az extra lemezen: így készült a Még közelebb-album, az Adj hitet klip forgatása, turné-werkfilm, három akusztikus dal az Andante Borpatikában, valamint A hét parancsszó című verslemez készítésének dokumentumfilmje 2001-ből, Kaszás Attila emlékére. A harmadik lemez pedig igazi különlegesség: az éppen tízesztendős, 1997-es Beavatás-koncert felvétele most jelenik meg először DVD-n!

ÁKOS – MÉG KÖZELEBB
TRIPLA DVD
!

Koncertfilm
2007. május 19., Budapest,
SYMA Sport- és Rendezvényközpont

valamint

az 1997-es BEAVATÁS-koncert
a Budapest Sportcsarnokban

Extrák:
- Interaktív menük
- Alternatív képsáv
- Három hangnorma: sztereó, Dolby Digital 5.1, DTS
- Dalszövegek
- A 2006-2007-es extra turnédalok (6 dal)
- A MÉG KÖZELEBB album klipjei (4 dal)
- Dokumentumfilmek a lemezkészítésről, a klipforgatásról és a turnéról
- Három akusztikus dal az Andante Borpatikában
- A hét parancsszó – Kaszás Attila emlékére

]]>
hu
<![CDATA[MÉG KÖZELEBB: KONCERTFILM TRIPLA DVD-N! (2007-09-05)]]> ÁKOS – MÉG KÖZELEBB: TRIPLA DVD !

Ákos legutóbbi albuma, a Még közelebb platinalemez lett, elnyerte az év rockalbuma címet a Fonogram díjkiosztóján, Ákost pedig az év legjobb férfi énekesének választotta a VIVA TV közönsége. Az albumról kimásolt Minden most kezdődik el című, DualDisc formátumú maxi is platina lett. A Még közelebb dalaira épülő koncertturné 2006. decemberétől 2007. szeptemberéig tartott, 19 állomáson csaknem 140.000 érdeklődőt vonzott. Az országjáró turnét tripla (!) DVD-kiadvány örökíti meg, amely világviszonylatban is egyedülálló anyagot tartalmaz. Az első korongon a 2007. májusi, budapesti, fergeteges hangulatú koncert felvétele szerepel, összesen 29 szerzemény, sztereó, Dolby 5.1 és DTS hanggal. 19 (!) dalnál találunk alternatív képsávot: itt tekinthető meg önállóan az a képanyag, amelyet a koncerteken háromosztatú kivetítőn láthattak a nézők. A második korong az extra tartalmaké: itt a 2006. decemberében és 2007. nyarán játszott extra turnédalok kaptak helyet, összesen hat szerzemény, mindegyik három hangnormával és esetenként alternatív képsávval. Megtekinthetők a Még közelebb album klipjei is a korongon, négy dal, szintén sztereó, DD 5.1 és DTS hanggal. Emellett öt (!) dokumentumfilm is szerepel az extra lemezen: így készült a Még közelebb-album, az Adj hitet klip forgatása, turné-werkfilm, három akusztikus dal az Andante Borpatikában, valamint A hét parancsszó című verslemez készítésének dokumentumfilmje 2001-ből, Kaszás Attila emlékére. A harmadik lemez pedig igazi különlegesség: az éppen tízesztendős, 1997-es Beavatás-koncert felvétele most jelenik meg először DVD-n!

A háromlemezes kiadvány különlegesen szép digipack csomagolásban lát napvilágot. Az előrendelés 2007. szeptember 28-ig tart. KATT IDE!
Tervezett országos megjelenés: 2007. október 5., aznap dedikálás is lesz!

ÁKOS – MÉG KÖZELEBB
TRIPLA DVD
!

Koncertfilm
2007. május 19., Budapest,
SYMA Sport- és Rendezvényközpont

valamint

az 1997-es BEAVATÁS-koncert
a Budapest Sportcsarnokban

Extrák:
- Interaktív menük
- Alternatív képsáv
- Három hangnorma: sztereó, Dolby Digital 5.1, DTS
- Dalszövegek
- A 2006-2007-es extra turnédalok (6 dal)
- A MÉG KÖZELEBB album klipjei (4 dal)
- Dokumentumfilmek a lemezkészítésről, a klipforgatásról és a turnéról
- Három akusztikus dal az Andante Borpatikában
- A hét parancsszó – Kaszás Attila emlékére

Részletes tartalom:

DVD 1: MÉG KÖZELEBB - KONCERTFILM 2007

NYITÁNY – RAGYOGTASD FEL ARCOD
GÉPSZABADSÁG
ANGYALI SZERETŐ
MINDEN MOST KEZDŐDIK EL*
ALIG HITTED*
ISMERJ FEL
A LEPKEGYŰJTŐ*
VÉGRE*
ENNYI NEM ELÉG*
ADJ HITET*
 MENEKÜLJ*
ÖRÖK ÁPRILIS
MÉG KÖZELEBB*
MAJOM A KETRECBEN*
IDEÁLIS POPSZTÁR*
ŐSZI TÁJKÉP*
ÖLELJ MEG ÚJRA
ÚJ TÖRVÉNY*
HŰSÉG
ÉJJEL A VÁROSBAN*
TŰ A VÉNÁN*
IDELENN IDEGEN*
MINDENKI TÁNCOL
A 101-ES SZOBA*
1956*
ILYENEK VOLTUNK*
IKON*
MONDJ IGENT
ADJON ISTEN...

* alternatív képsáv!

A felvétel 2007. május 19-én készült
a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban, Budapesten
Rendező: Papanikolaou Nikolaos


DVD 2: EXTRÁK

01   AZ EXTRA TURNÉDALOK
        2006
                Csak te vagy
                Ébredj*
                Méreg*
                Egyetlen hívó szó elég* 
        2007
                Ne fájjon többé
                Az utolsó hangos dal

* alternatív képsáv!

02   A MÉG KÖZELEBB ALBUM KLIPJEI
        Adj hitet
        Minden most kezdődik el
        A lepkegyűjtő
        1956

03   Így készült a MÉG KÖZELEBB album

04   Adj hitet – klipforgatás

05   MÉG KÖZELEBB turné dokumentumfilm

06   Három akusztikus dal az Andante Borpatikában

07  A hét parancsszó – Kaszás Attila emlékére


DVD 3: BEAVATÁS – 1997

BEAVATÁS
ERŐ ÉS ALÁZAT
MINDEN NAP
NEM
GET DOWN
A SZEM
ELMONDATOTT
TITOK
VALAMI VÉGET ÉRT
TÁNCOLJ A TŰZÖN ÁT
MINDEN, AMI SZÉP VOLT
ILYENEK VOLTUNK
HELLO
INDIÁNTÁNC
ADJON ISTEN…

A felvétel 1997. május 24-én készült a Budapest Sportcsarnokban
Rendező: Papanikolaou Nikolaos

]]>
hu
<![CDATA[Mobilkor (2007-09-04)]]> Ma, 2007. szeptember 4-én, kedden jelenik meg a Mobilkor című magazin, a címlapon Ákossal, az újságban Bokor-Fekete Krisztina nagyinterjújával Ákos mobilozási szokásairól. Ajánljuk!

Holnap pedig, szeptember 5-én, szerdán 16 órakor Ákos Kisó vendége lesz a VIVA TV Interaktív adásában. Jeee!

]]>
hu
<![CDATA[MEGAGIGA! (2007-09-02)]]> A Sláger Rádió rendezvényén, a Megapartyn játszott turné utáni jutalomkoncertet Ákos és zenekara. A szervezők közlése szerint csaknem 80.000 érdeklődő lepte el a Műjégpályát és környékét: minden korábbinál több vendéget vonzott a rendezvény! A totális teltház Ákos koncertjére állt be, a banda a MÉG KÖZELEBB TURNÉ 2006-2007 nyári repertoárjából játszott másfél órát. Őrületes hangulat, csúcsformát mutató zenekar, ledöbbent laikusok. A törzsközönség olyan hangulatot csinált, amilyet ritkán látni ingyenes tömegrendezvényeken...
Tyuki fotói az eseményről már megtekinthetők három részletben a Galériában. Zenészbarátkozás, Figaro ollója csattog, Ákos és a női túlerő: az előkészületek képei ITT! A köménymag élettani hatásai, tisztelgés a hősöknek, Gábriel arkangyal a tér fölött: a koncertképek első fele ITT! Integető jégpálya, párás, szép szemek, a Pantokrator megáldja a felaprított dobverők halmait: a koncert második fele és az utórezgések ITT!
A turné méltó lezárása volt ez az ünnepi este! Köszönjük!

És hamarosan itt a MÉG KÖZELEBB tripla DVD! Tervezett országos megjelenés: 2007. október 5.
Már előrendelhető a Webáruházban. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[SLÁGER! (2007-08-31)]]> A turnézárást követő jutalomkoncertre készül a banda. A Sláger Rádió ingyenes rendezvényén, a Megapartyn, számos hazai elődó koncertje után Ákos és zenekara lesz az utolsó fellépő szombaton, 2007. szeptember 1-jén, pontban 21 órakor a városligeti Műjégpályán. Másfél óráig bitorolhatják a színpadot, ahol a 100.000 érdeklődőt vonzó MÉG KÖZELEBB TURNÉ 2006-2007 dalait játsszák. A mai előkészületeket Juhász Viktor örökítette meg, a képekért katt IDEMindenkit szeretettel várunk!

]]>
hu
<![CDATA[A tisztaság színpadán (2007-08-29)]]> A mai, 2007. augusztus 29-i, szerdai Magyar Nemzet a 15. oldalon, a Kultúra rovatban beszámolót közöl Ákos szegedi koncertjéről, Molnár Györgyi tollából. Szívből ajánljuk!

A Sláger Rádió stábja szintén a szegedi koncert kapcsán készített kis útifilmet Ákosékról. Katt IDE!
És esetleg IDE is.

]]>
hu
<![CDATA[MÉG KÖZELEBB - A KONCERTFILM TRIPLA DVD-n!!! Előrendelés. (2007-08-28)]]> ÁKOS – MÉG KÖZELEBB
TRIPLA DVD!

Ákos legutóbbi albuma, a Még közelebb platinalemez lett, elnyerte az év rockalbuma címet a Fonogram díjkiosztóján, Ákost pedig az év legjobb férfi énekesének választotta a VIVA TV közönsége. Az albumról kimásolt Minden most kezdődik el című, DualDisc formátumú maxi is platina lett. A Még közelebb dalaira épülő koncertturné 2006. decemberétől 2007. szeptemberéig tartott, 19 állomáson csaknem 140.000 érdeklődőt vonzott. Az országjáró turnét tripla (!) DVD-kiadvány örökíti meg, amely világviszonylatban is egyedülálló anyagot tartalmaz. Az első korongon a 2007. májusi, budapesti, fergeteges hangulatú koncert felvétele szerepel, összesen 29 szerzemény, sztereó, Dolby 5.1 és DTS hanggal. 19 (!) dalnál találunk alternatív képsávot: itt tekinthető meg önállóan az a képanyag, amelyet a koncerteken háromosztatú kivetítőn láthattak a nézők. A második korong az extra tartalmaké: itt a 2006. decemberében és 2007. nyarán játszott extra turnédalok kaptak helyet, összesen hat szerzemény, mindegyik három hangnormával és esetenként alternatív képsávval. Megtekinthetők a Még közelebb album klipjei is a korongon, négy dal, szintén sztereó, DD 5.1 és DTS hanggal. Emellett öt (!) dokumentumfilm is szerepel az extra lemezen: így készült a Még közelebb-album, az Adj hitet klip forgatása, turné-werkfilm, három akusztikus dal az Andante Borpatikában, valamint A hét parancsszó című verslemez készítésének dokumentumfilmje 2001-ből, Kaszás Attila emlékére. A harmadik lemez pedig igazi különlegesség: az éppen tízesztendős, 1997-es Beavatás-koncert felvétele most jelenik meg először DVD-n!

A háromlemezes kiadvány különlegesen szép digipack csomagolásban lát napvilágot. Az előrendelés mostantól pontosan egy hónapon át, 2007. augusztus 28-tól szeptember 28-ig tart. KATT IDE!
Tervezett országos megjelenés: 2007. október 5., aznap dedikálás is lesz!

ÁKOS – MÉG KÖZELEBB
TRIPLA DVD
!

Koncertfilm
2007. május 19., Budapest,
SYMA Sport- és Rendezvényközpont

valamint

az 1997-es BEAVATÁS-koncert
a Budapest Sportcsarnokban

Extrák:
- Interaktív menük
- Három hangnorma: sztereó, Dolby Digital 5.1, DTS
- Dalszövegek
- A 2006-2007-es extra turnédalok (6 dal)
- A MÉG KÖZELEBB album klipjei (4 dal)
- Dokumentumfilmek a lemezkészítésről, a klipforgatásról és a turnéról
- Három akusztikus dal az Andante Borpatikában
- A hét parancsszó – Kaszás Attila emlékére

Részletes tartalom:

DVD 1: MÉG KÖZELEBB - KONCERTFILM 2007

NYITÁNY – RAGYOGTASD FEL ARCOD
GÉPSZABADSÁG
ANGYALI SZERETŐ
MINDEN MOST KEZDŐDIK EL*
ALIG HITTED*
ISMERJ FEL*
A LEPKEGYŰJTŐ*
VÉGRE*
ENNYI NEM ELÉG*
ADJ HITET*
 MENEKÜLJ*
ÖRÖK ÁPRILIS*
MÉG KÖZELEBB*
MAJOM A KETRECBEN*
IDEÁLIS POPSZTÁR*
ŐSZI TÁJKÉP*
ÖLELJ MEG ÚJRA*
ÚJ TÖRVÉNY*
HŰSÉG*
ÉJJEL A VÁROSBAN*
TŰ A VÉNÁN*
IDELENN IDEGEN*
MINDENKI TÁNCOL*
A 101-ES SZOBA*
1956*
ILYENEK VOLTUNK*
IKON*
MONDJ IGENT*
ADJON ISTEN...*

* alternatív képsáv!

A felvétel 2007. május 19-én készült
a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban, Budapesten
Rendező: Papanikolaou Nikolaos


DVD 2: EXTRÁK

01   AZ EXTRA TURNÉDALOK
        2006
                Csak te vagy
                Ébredj*
                Méreg*
                Egyetlen hívó szó elég* 
        2007
                Ne fájjon többé
                Az utolsó hangos dal

* alternatív képsáv!

02   A MÉG KÖZELEBB ALBUM KLIPJEI
        Adj hitet
        Minden most kezdődik el
        A lepkegyűjtő
        1956

03   Így készült a MÉG KÖZELEBB album

04   Adj hitet – klipforgatás

05   MÉG KÖZELEBB turné dokumentumfilm

06   Három akusztikus dal az Andante Borpatikában

07  A hét parancsszó – Kaszás Attila emlékére


DVD 3: BEAVATÁS – 1997

BEAVATÁS
ERŐ ÉS ALÁZAT
MINDEN NAP
NEM
GET DOWN
A SZEM
ELMONDATOTT
TITOK
VALAMI VÉGET ÉRT
TÁNCOLJ A TŰZÖN ÁT
MINDEN, AMI SZÉP VOLT
ILYENEK VOLTUNK
HELLO
INDIÁNTÁNC
ADJON ISTEN…

A felvétel 1997. május 24-én készült a Budapest Sportcsarnokban
Rendező: Papanikolaou Nikolaos

]]>
hu
<![CDATA[Nemzeti sport! Turnézár. Slágeros. (2007-08-27)]]> Somogyi Zsolt, a Nemzeti Sport újságírója a hazai labdarúgás sorsát elemző cikkében Ákos-hivatkozással indít. A cikk elolvasható ITT! Ajánljuk! (Köszönjük Lakatnak, hogy az írásra felhívta a figyelmet!)

Fiák Kriszta cikke a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2006-2007 záróeseményéről és a készülő DVD-ről a music.hu oldalán olvasható. Ajánljuk!

A Sláger Rádió a kalandos szegedi előadás előtt készített exkluzív interjút Ákosssal a most szombati Megaparty-fellépés apropóján. Az anyag ITT megtekinthető. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[SITKE SÜT! Meg a party! (2007-08-26)]]> A tegnapi turnézáró Sitkén méltó befejezése volt a 18 előadásból álló MÉG KÖZELEBB-koncertsorozatnak: fantasztikus hangulat, csúcsformát mutató zenekar, igazi, ünnepi este! A sitkei bulival együtt több mint 100.000 érdeklődő látta a 2006. decemberétől 2007. augusztusáig tartó turnét!!! Köszönjük mindenkinek, aki eljött! Tyukodi Villám László jóvoltából már láthatóak a sitkei előadás képei három részletben, ITT meg ITT meg ITT!

A banda idén a Sláger Rádió INGYENES rendezvényén, szeptember 1-jén, szombaton, pontban 21 órakor  játszik utoljára: a Megaparty utolsó fellépője lesz Ákos és zenekara, de itt nem lesz idő a teljes dallistára, körülbelül másfél órát játszhatnak. Turné utáni ráadásnak ez sem lesz rossz... A Sláger jóvoltából néhány Front Pass karszalagot kisorsolhatunk itt, a honlapon, a webáruház törzsvásárlói között! A nyereteseket e-mailen és telefonon értesítjük.

És hamarosan itt a tripla MÉG KÖZELEBB koncert-DVD a teljes tavaszi repertoárral, az összes extra dallal 2006-2007-ből, alternatív képsávval, dokumentumfilmekkel, több tonna extrával. Várható megjelenés: 2007. szeptember vége-október eleje. És a napokban indul az előrendelés is!!! Lákenlól!!!

]]>
hu
<![CDATA[SITKEI TURNÉZÁRÓ (2007-08-24)]]> Ma, 2007. augusztus 24-én, pénteken a Kossuth Rádió délutáni műsora, a Közelről telefoninterjút készített Ákossal a holnapi turnézáró koncert kapcsán. A beszélgetés a 16 órától 17.30-ig tartó műsorban hallható. Ajánljuk!

Hihetetlen, de igaz: holnap, 2007. augusztus 25-én, szombaton a sitkei Kápolna fesztiválon zárul a MÉG KÖZELEBB TURNÉ 2006-2007!!! Itt az alkalom a bulizásra!

A banda idén a Sláger Rádió rendezvényén, szeptember 1-jén, szombaton  játszik utoljára: a Megaparty utolsó fellépője lesz Ákos és zenekara, de itt nem lesz idő a teljes dallistára, körülbelül másfél órát játszhatnak. Turné utáni ráadásnak ez sem lesz rossz... A Sláger jóvoltából néhány Front Pass karszalagot kisorsolhatunk itt, a honlapon, a webáruház törzsvásárlói között!

És hamarosan itt a tripla MÉG KÖZELEBB koncert-DVD a teljes tavaszi repertoárral, az összes extra dallal 2006-2007-ből, alternatív képsávval, dokumentumfilmekkel, több tonna extrával. Várható megjelenés: 2007. szeptember vége-október eleje. És a napokban indul az előrendelés is!!! Lákenlól!!!

]]>
hu
<![CDATA[SZÖGEDET ÖSSZEGEZD: Singing In The Rain (2007-08-23)]]> Viharos-gyönyörű Szeged! (© Sági) Ezt egy jódarabig nem felejtjük el... Először is: a SZINes érdeklődés minden korábbi szegedi rekordot megdöntött. Ritka a fesztivál, ahol a legtöbb napijegyet a szerdai nulladik napra adják el... A gárda nagy izgalommal készül a közönséggel való találkozásra. A buli előtt arról érkeznek hírek, hogy tök bénán zajlik a beengedés, sokezer ember vár kint órák óta, és nem fogy a sor, hanem nő. Az előre megadott időpontnál ezért később robban a Nyitány. Szépen gurul a műsor,  de az Angyali szeretőnél egyszerűen elhallgatnak a hangfalak. Műszaki hiba, sebaj, volt már ilyen: újrakezdik a nótát. Gyakorlatilag ugyanannál a sornál megint elhallgat a cucc. Belecsapnak harmadszor is: megint csend. Ilyen nincs és mégis van: új keverőre kell átdugni az egész bandát hegedűstől, énekegyüttesestől, mindenestül. Ez körülbelül olyasmi, mintha a Forma1-ben menet közben kéne kereket cserélni... Hogy ezt hogyan oldották meg tizenöt perc alatt a technikusok, egyszerűen rejtély: innen küldünk nagy köszönetet Snoopynak, valamint Dudás Bélának és segítőkész műszaki embereinek! A banda úgy dönt, hogy elölről kezdi a bulit. Tehát a műsornak kétszer, az Angyali szeretőnek öszesen négyszer ugrott neki a zenekar Szegeden! És amikor negyedszer is belecsapnak az Angyali szeretőbe, akkor mi történik? Na mi?! Esőkirály lecsap: 65 km/ó-s szél és zuhog... A közönség tombol (a lehető legjobb értelemben), kitart, szeret, és akkora bulit kanyarít az Adáshiba együttes produkciója köré, hogy leszakad az égbolt. Szó szerint: gigantikus villámok cikáznak Szeged felett. Na, ez volt a nem semmi, az egész turné talán legemlékezetesebb bulija. (Bár nem tudjuk mi várja a zenekart Sitkén, most szombaton, a turnézáró előadáson...) Egyszóval: KÖSZÖNJÜK, ilyen közönsége nincs senkinek, se Magyarországon, se külföldön. Ez egészen biztos!

Tyuki mester képes beszámolója három részletben megtekinthető ITT meg ITT meg  ITT!

És most szombaton, 2007. augusztus 25-én Sitkén zárul a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2006-2007!!! Mindenkit szeretettel várunk!

]]>
hu
<![CDATA[SZÖGEDI RETTENÖT - SZINES, KÉPES, HANGOS (2007-08-22)]]> MA, 2007. augusztus 22-én, szerdán színes élmények várnak mireánk: a MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007 utolsó előtti előadása Szegeden lesz a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) keretében. Dörrenet, valamint a köznyugalom megzavarására alkalmas kép- és hanghatások, az ajtók mellett, kérjük, vigyázzanak!

Ugyancsak ma, szerdán jelenik meg a Képes Sport nevű hetilap, amelyben a szerkesztőség felkérése nyomán Ákos és Marci fia állított össze kedvenc focistáiból álomcsapatot. Olasz túltengés, aranycsapat-nosztalgia, szakértetlenség. Ajánljuk!

A Kolozsvári Rádió nagyinterjúját Csatári Melinda készítette Ákossal a Félszigeten, a koncert előtt. Szívből ajánljuk, letölthető INNEN! 

]]>
hu
<![CDATA[SIÓFOKI SZAKADATLAN KATLAN (2007-08-19)]]> Már megint a szokásos, unalomig ismert koreográfia: Siófokon is csordultig telt ház, örömünnep, őrület. Zalán a hangerőpedál segítségével többször is elszabotálja Ákos virtuóz gitárjátékát; Szabolcs állva zongorál, mint Jerry Lee Lewis; a Vivat Bacchus tagsága végképp ledobja a láncot. Mindeközben a vonósok Németországban aprítják Bartókot. Nem tudják, miből maradtak ki...
Az álmatag tombolásba némi színt hoz, hogy – mivel „ROCKBULI!!!”-t hirdettek a plakátok – egyetlen dal erejéig sztárvendégként színpadra áll egy igazi supergroup, amely az endéká hard rock legszebb napjait idézi. A Schattenreiter (Árnyéklovas) nevű formáció Snaßdorfból érkezett, vezetőjük a detoxból frissen kiengedett, túlsúlyos Joey Terpeszt (ex-Júrop), aki énekel  és gitározik. A basszusgitárnál az energikus, örökifjú Ninja Hagen, leánykori nevén Nina Rägenkurt, a.k.a Pumukli. A gitáros Jürgen Köpke (ex-Blaustein) a lovagmetál híres fenegyereke. A billentyűknél egy igazi meglepetés: maga Nane (ex-luftballon, bizony, egy híján 100!) domborít és homorít. A dobokat pedig nem más csépeli halálfejes fejkendőben, mint Alex Bonham (ex-Motorostalálkozó), a híres Led Zep-dobos törvénytelen fiának névrokona. Valószínűleg Joey hatására a Final Countdown sajátos magyar verziójaként Az utolsó hangos dalt dörrentik a nagy magyar éjszakába. (Lapzárta után kaptuk a hírt, hogy a Schattenreiter már készíti az Irígy Mirigyeket durván parodizáló műsorát is.)
Óriási buli volt! Köszönjük minden jelenlevőnek! Ha azt mondjuk, hogy diliház volt Siófokon, egyszeri és tényleg megismételhetetlen, akkor jelentősen alulfogalmaztuk a beszámolót. Nem, nem rögzítettük, nem kerül a DVD-re, DIREKT, hogy aki ilyen borzalmat akar látni, annak el kelljen jönni személyesen. Na jó, fotók azért vannak: félelem és reszketés a Plattensee fővárosában! Tekintse meg Tyukodi László képeit az eseményről ITT és ITT és ITT! Gyenge idegzetűeknek nem ajánlott!

Szeged meg reszkethet ezerrel! (Szöged mög röszkethet ezerrel!) Most szerdán, augusztus 22-én Ákos és bandája a Szegedi Ifjúsági Napok keretében zavarja meg a köznyugalmat. Ez lesz a MÉG KÖZELEBB – NYÁRI TURNÉ 2007 és az egész koncertsorozat utolsó előtti előadása: aki ebből kimarad, csak magára vethet!

A turnézáró pedig szombaton, augusztus 25-én lesz Sitkén. A 21. Sitkei Rockfesztivál információs honlapja már megtalálható a www.sitkeirockfesztival.hu címen.

]]>
hu
<![CDATA[AMIT MA MEGTEHETSZ (2007-08-18)]]> A MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007 utolsó saját szervezésű koncertje MA, szombaton, augusztus 18-án dörren a Siófoki Szabadtéri Színpadon. A vonósok ma Németországban játszanak Bartókot és Dohnányit, így nélkülük áll színpadra a gárda: a turné legegyedibb előadásának ígérkezik a siófoki. Figyelem: ugyanaz az unalmas  dalsorrend lesz, mint a turné más helyszínein! Mindenkit szeretettel várunk!

]]>
hu
<![CDATA[HOLNAP DALNAP! (2007-08-17)]]> A MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007 utolsó saját szervezésű koncertje holnap, a hosszú hétvége szombatján, augusztus 18-án lesz a Siófoki Szabadtéri Színpadon. A vonósok ugyanekkor Németországban játszanak Bartókot és Dohnányit, így nélkülük áll színpadra a gárda: a turné legegyedibb előadásának ígérkezik a siófoki. Figyelem: ugyanaz az unalmas  dalsorrend lesz, mint a turné más helyszínein! Mindenkit szeretettel várunk!

]]>
hu
<![CDATA[Mégis, kinek a szigete? (2007-08-16)]]> A VIVA TV stábja a Szigeten forgatott Ákossal: Kisó riportja MA, csütörtökön, augusztus 16-án látható 19.30-kor, Az én szigetem címmmel. Ajánljuk!

A MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007 utolsó saját szervezésű koncertje holnapután, szombaton, augusztus 18-án lesz a Siófoki Szabadtéri Színpadon. A vonósok aznap Németországban játszanak Bartókot és Dohnányit, így nélkülük áll színpadra a gárda: a turné legegyedibb előadásának ígérkezik a siófoki. Figyelem: ugyanaz az unalmas  dalsorrend lesz, mint a turné más helyszínein! Mindenkit szeretettel várunk!

Az Origó programajánlója a szombati, siófoki Ákos-koncertről ITT olvasható. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Volt terasz, kis o-val (2007-08-15)]]> A VIVA TV stábja a Szigeten forgatott Ákossal: Kisó riportja holnap, csütörtökön, augusztus 16-án látható 19.30-kor, Az én szigetem címmmel. Ajánljuk!

A MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007 utolsó saját szervezésű koncertje most szombaton, augusztus 18-án lesz a Siófoki Szabadtéri Színpadon. A vonósok aznap Németországban játszanak Bartókot és Dohnányit, így nélkülük áll színpadra a gárda: a turné legegyedibb előadásának ígérkezik a siófoki. Figyelem: ugyanaz az unalmas  dalsorrend lesz, mint a turné más helyszínein! Mindenkit szeretettel várunk!

]]>
hu
<![CDATA[SIÓFOKI RITUÁLÉ (2007-08-14)]]> A MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007 utolsó saját szervezésű koncertje most szombaton, augusztus 18-án lesz a Siófoki Szabadtéri Színpadon. A vonósok aznap Németországban játszanak Bartókot és Dohnányit, így nélkülük áll színpadra a gárda: a turné legegyedibb előadásának ígérkezik a siófoki. Figyelem: ugyanaz az unalmas  dalsorrend lesz, mint a turné más helyszínein! Mindenkit szeretettel várunk!

]]>
hu
<![CDATA[Kincses Kolozsvár + VOLT a Sziget (2007-08-12)]]> A Félszigeten több erdélyi riporter készített interjút Ákossal, köztük Csatári Melinda is, a Kolozsvári Rádiótól. A világhálón a www.radiocluj.ro címen érhetők el, valamint helyben a 95,6 FM frekvencián, és a 909 HHz-es és 1593 MHz-es középhullámon. Holnap, 2007. augusztus 13-án, hétfőn, magyar idő szerint 15.15-kor hallható a beszélgetés teljes egészében. Ajánljuk!

A Szigeten megdőlt a sárban fetrengés világcsúcsa. A zuhogó eső ellenére zsúfolásig megtelt a VOLT fesztivál terasza, ahol tegnap Ákos beszélgetett Lobenwein Norbi főszervezővel és az érdeklődőkkel. Kiss Kriszta képriportja ITT látható. Az esemény kapcsán a VIVA TV stábja is forgatott Ákossal: Kisó riportja jövő csütörtökön, augusztus 16-án látható 19.30-kor, Az én szigetem címmmel. Ajánljuk!

A MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007 utolsó saját szervezésű koncertje most szombaton, augusztus 18-án lesz a Siófoki Szabadtéri Színpadon. A vonósok aznap Németországban játszanak Bartókot és Dohnányit, így nélkülük áll színpadra a gárda: a turné legegyedibb előadásának ígérkezik a siófoki. Figyelem: ugyanaz az unalmas  dalsorrend lesz, mint a turné más helyszínein! Mindenkit szeretettel várunk!

]]>
hu
<![CDATA[Szigeti veszedelem. (2007-08-10)]]> Holnap, 2007. augusztus 11-én, szombaton 16 órától a Szigeten a VOLT fesztivál terasz vendége lesz Ákos. A soproni esemény szervezőivel Ákos régóta jó barátságban van, a VOLT az egyetlen hazai fesztivál, ahol már háromszor is színpadra lépett. A VOLT fesztivál teraszán minden nap 16-18 óra között "VOLT RÁDIÓ" címmel beszélgetések zajlanak, a "rádióműsor" egyszeri és megismételhetetlen: csak a helyszínen, csak a Terasz közönsége láthatja és hallhatja. Az se véletlen, hogy Ákos éppen a NIN napon látogat ki a fesztiválra. Ajánljuk!

A MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007 utolsó saját szervezésű koncertje jövő szombaton, augusztus 18-án lesz a Siófoki Szabadtéri Színpadon. A vonósok külföldön turnéznak, így nélkülük áll színpadra a gárda: a turné legegyedibb előadásának ígérkezik a siófoki. Figyelem: ugyanaz az unalmas  dalsorrend lesz, mint a turné más helyszínein!

]]>
hu
<![CDATA[Poparazzi (2007-08-09)]]> Ma, 2007. augusztus 9-én, csütörtökön 16 órakor Ákos telefoninterjúban értekezik Kisóval a VIVA TV-n a most szombati szigetes közönségtalálkozóról a VOLT fesztivál sátrának teraszán, a készülő tripla (!!!) DVD-ről és a jövő szombati siófoki zúzdáról. Ismétlés holnap, augusztus 10-én, pénteken, ezekben az időpontokban: 6.50, 7.50, 8.50, 9.50, 12.50, 13 óra. A VOLT terasznál hosszabb interjút is tervez Ákossal a VIVA, amelyet várhatóan jövő csütörtökön adnak le.

Most szombaton, 2007. augusztus 11-én 16 órától a Szigeten a VOLT fesztivál terasz vendége lesz Ákos. A soproni esemény szervezőivel Ákos régóta jó barátságban van, a VOLT az egyetlen hazai fesztivál, ahol már háromszor is színpadra lépett. A VOLT fesztivál teraszán minden nap 16-18 óra között VOLT RÁDIÓ címmel beszélgetések zajlanak, a "rádióműsor" egyszeri és megismételhetetlen: csak a helyszínen, csak a Terasz közönsége láthatja és hallhatja. Az se véletlen, hogy Ákos éppen a NIN napon látogat ki a fesztiválra. Ajánljuk!

A MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007 utolsó saját szervezésű koncertje jövő szombaton, augusztus 18-án lesz a Siófoki Szabadtéri Színpadon. A vonósok külföldön turnéznak, így nélkülük áll színpadra a gárda: a turné legegyedibb előadásának ígérkezik a siófoki. Figyelem: ugyanaz az unalmas  dalsorrend lesz, mint a turné más helyszínein!

]]>
hu
<![CDATA[No man is an island. (2007-08-08)]]> Most szombaton, 2007. augusztus 11-én 16 órától a Szigeten a VOLT fesztivál terasz vendége lesz Ákos. A soproni esemény szervezőivel Ákos régóta jó barátságban van, a VOLT az egyetlen hazai fesztivál, ahol már háromszor is színpadra lépett. A VOLT fesztivál teraszán minden nap 16-18 óra között VOLT RÁDIÓ címmel beszélgetések zajlanak, a "rádióműsor" egyszeri és megismételhetetlen: csak a helyszínen, csak a Terasz közönsége láthatja és hallhatja. Az se véletlen, hogy Ákos éppen a NIN napon látogat ki a fesztiválra. Ajánljuk!

A MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007 utolsó saját szervezésű koncertje jövő szombaton, augusztus 18-án lesz a Siófoki Szabadtéri Színpadon. A vonósok külföldön turnéznak, így nélkülük áll színpadra a gárda: a turné legegyedibb előadásának ígérkezik a siófoki. Figyelem: ugyanaz az unalmas  dalsorrend lesz, mint a turné más helyszínein!

]]>
hu
<![CDATA[ALMÁD NEM PITE! (2007-08-05)]]> Tyukodi mester korán kelt: máris láthatók a tegnapi almádi fergeteg képei a honlapon. Ákos egyhetes borostával és több hetes alváshiánnyal, egyenesen a készülő koncertfilm vágószobájából érkezik a balatonalmádi strandra. Az előkészületek képei és a koncertfotók első adagja ITT. Jókedvű, hömpölygő tömeg a parton, döbbenetes hangulat, széthullott konferanszok és igazi ünneplés. Sanyi orrvérzésig püföli a dobokat, Zalán és Samu húrokat kínoz, Szakos és Szabolcs billentyűket sanyargat, a lányok reszelnek, hogy hullik a lószőr, Ákos az utolsó hangokat préseli a torkából. Világpremier: az előadáson a teljes Kovács família felvonul, Zalán krisztusi korba ér és Eperjes Szamóca is tiszteletét teszi Raszkolnyikov maszkjában. A képsorozat második fele ITT látható. Köszönjük, ünnepi este volt!!!

A MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007 keretében a banda legközelebb többszörös visszaesőként Siófokon koncertezik , a Szabadtéri Színpadon, augusztus 18-án, szombaton. IDÉN EZ AZ UTOLSÓ SAJÁT SZERVEZÉSŰ BULI!!! Itt a zenekar az Andante Strings nélkül lép színpadra, mert a lányok Németországban játszanak Bartókot és Dohnányit aznap. Izgalomra semmi ok, a műsor a szokásos uncsi program lesz.

]]>
hu
<![CDATA[Édesanyám főztje. Almád. (2007-08-04)]]> Ma, 2007. augusztus 4-én, szombaton a MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007 utazó cirkusza Balatonalmádiba érkezik. A Wesselényi strandon dörren a banda 21 órakor. Mindenkit szeretettel várunk!

Holnap, augusztus 5-én, Krisztina napján, vasárnap 12:40-kor kerül adásba a Magyar Katolikus Rádió hullámhosszán  az Édesanyám főztje című műsorban az Ákossal még májusban készített beszélgetés. Ismétlése augusztus 10-én, pénteken lesz ugyancsak 12:40-kor. Budapesten és környékén a középhullámon, 810 KHz-en, vidéken és a Kárpát-medencében az 1341 KHz középhullámon hallható a rádió, ezenkívül műholdon, interneten és UPC-n keresztül. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Visszaszámlálás: BALATONI RIADÓ! (2007-08-03)]]> MEGKEZDŐDÖTT A VISSZASZÁMLÁLÁS: a turné utolsó négy előadása következik...
Holnap,
2007. augusztus 4-én, szombaton a MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007 utazó cirkusza Balatonalmádiba érkezik. A Wesselényi strandon dörren a banda 21 órakor. Mindenkit szeretettel várunk!

]]>
hu
<![CDATA[Füred Camping (2007-08-01)]]>  A Füred Kemping várja a most szombati, augusztus 4-i balatonalmádi Ákos-koncertre érkezőket! A koncertjegytulajdonosok augusztus 3-án péntektől egészen augusztus 6-án hétfőig 70% kedvezménnyel (2000 Ft / 2 fő / éj) sátrazhatnak Balatonfüreden, az ország egyik legszebb üdülőfalujában. Akinek már van szállása, viszont szívesen időzne a méltán híres kemping strandján, az koncertjegyével féláron válthat akár strandbelépőt is! Üdülési csekket is elfogadnak! Bővebb információ ITT, valamint a (30) 327 2575-ös számon. A koncert után ajánljuk a szombaton kezdődő Balatonfüredi Borhetek kiváló borait is!

]]>
hu
<![CDATA[THE FINAL COUNTDOWN (2007-07-31)]]> MEGKEZDŐDÖTT A VISSZASZÁMLÁLÁS: a turné utolsó négy előadása következik...

Most szombaton, 2007. augusztus 4-én a MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007 utazó cirkusza Balatonalmádiba érkezik. A Wesselényi strandon dörren a banda 21 órakor. Mindenkit szeretettel várunk!

]]>
hu
<![CDATA[MAROSVÁSÁR, HEJJ! (2007-07-27)]]> Tyukodi mester nagyon kitett magáért: a marosvásárhelyi eseményekről készült 230 (!) fotó három menübe rendezve már megtekinthető a Galériában.
Amivel egy turné során a legtöbb idő telik: pakolás, utazás, várakozás. Nyilvános hangbeállás-matiné, rajongás és fotózkodás, Ákos látogatást tesz a Kultúrpalotában (esetleges jövőbeli koncerthelyszín?), majd megrohanja a helyi média. Smink és csatakiáltás: az előkészületek képei ITT.
Az erdélyi magyarság kulturális autonómiája két órára megvalósul a Félszigeten: felszabadult, jókedvű, bő tízezres tömeg hullámzik, tapsol és egy emberként ünnepli Ákosékat. A koncertképek első fele ITT.
Integetés, lelkesedés, arcok a tömegben, előkerül egy-két Ákos-zászló, a tigrises póló, egy gyertya és amiről beszélni sem szabad. Ünnepi hangulat, szeretetteli közönség, elsöprő siker. Juli, Ákos asszisztense kerek születésnapot ünnepel. A koncertképek és a szülinapi köszöntés képei ITT.

A Félsziget fesztivál honlapja ITT tudósít a szerdai Ákos-koncert sikeréről.

A banda legközelebb a Wesselényi strandot támadja be a MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007 keretében: jövő szombaton, augusztus 4-én irány Balatonalmádi! Mindenkit szeretettel várunk!

]]>
hu
<![CDATA[FÉLSZIGET, EGÉSZ SIKER! (2007-07-26)]]> Nyilvános hangbeállás-matiné, Ákost megrohanja az erdélyi média, látogatás a Kultúrpalotában, a lesántult Zalán ezúttal a fogát üti ki a színpadon a mikrofon segítségével. A jókedvű, bő tízezres tömeg hullámzik, tapsol és egy emberként ünnepli Ákosékat. Tyukodi doktor képes beszámolója az erdélyi diadalról hamarosan a honlapon!

]]>
hu
<![CDATA[Címlapsztori (2007-07-25)]]> Ma, 2007. július 25-én, szerdáErdélyben dörren a MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007 a marosvásárhelyi Félsziget fesztiválon!

Holnap, csütörtökön pedig megjelenik a Heti Válasz aktuális száma, benne Ákos címlapinterjú! Frei Tamás díszzsebkendője, liberós függetlenek, 1956 lényege, miért pont Félsziget, mindennapi megtérés, Krúdy és nagyterpesz, minden, ami szem-szájnak ingere.
Alig várjuk az elfogulatlan visszhangokat...

]]>
hu
<![CDATA[Félsziget egész szívvel (2007-07-24)]]> Holnap, 2007. július 25-én, szerdáErdélyben dörren a MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007 a marosvásárhelyi Félsziget fesztiválon! Mindenkit szeretettel várunk!
]]>
hu
<![CDATA[AGÁRDI KÁRFELMÉRŐ (2007-07-22)]]> Agárd véres skalpja már Kovács Winettou övén fityeg. A Zikon és csapata odacsördített a 30. születésnapját ünneplő Popstrandnak: akkora tombolda volt, hogy egy kis idő biztosan eltelik, amíg a hely teljesen összeszedi magát. Bogárinvázió, teltház, őrület. Zalán mezítláb és fásliban, Ákos inge alá bogarak költöznek, Sanyinak lassan lehet új szerkót venni, mert gyakorlatilag lebontotta. A rémület, a borzalom és a kéj képekben Tyukodi mestertől három részletben ITT! Nagyon nagy buli volt, soha rosszabbat!!! Köszönjük!

A rettenet folytatódik: a MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007 most szerdán, július 25-én Erdélyben játszik a marosvásárhelyi Félszigeten. A koncert másnapján Heti Válasz címlapinterjú Ákossal, aztán mindenki a Balatonra: augusztus 4-én, szombaton a Wesselényi Strandot amortizáljuk le a közönség hathatós közreműködésével Balatonalmádiban! Rákenról!

]]>
hu
<![CDATA[MAGÁRD! (2007-07-21)]]> A Velencei-tó lángokban áll: a MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007 ma az Agárdi Popstrandra érkezik!!! Fürdőruha, törölköző, füldugó és csáp legyen mindenkinél! Az előrejelzések szerint a jövő hétre erdélyi Ákos-koncert és Heti Válasz-címlapinterjú is várható. A vágány mellett, kérjük, vigyázzanak!

]]>
hu
<![CDATA[INDUL A GÁRDA AGÁRDRA! (2007-07-18)]]> Nincs kegyelem! Ákos és Lepe hét közben a stúdióban hűsöl: a MÉG KÖZELEBB koncertfilmjének hangját keverik, a munka a befejező fázisba érkezett. A sok extrát tartalmazó koncert-DVD anyaga várhatóan szeptemberre készül el. Addig is élőben élvezhető a MÉG KÖZELEBB- NYÁRI TURNÉ 2007: most szombaton, 2007. július 21-én Agárdon, a Popstrandon dörren a banda. Ez a Budapesthez legközelebb eső helyszín, ennél többet nem mondhatunk...

]]>
hu
<![CDATA[Saláta Sára. (2007-07-16)]]> Holnap, 2007. július 17-én, kedden a Katolikus Rádióban Ákos mesél a Varázsdoboz című adásban. A Saláta Sára 18.40 körül kezdődik.  Budapesten és környékén a középhullámon, 810 KHz-en, vidéken és a Kárpát-medencében az 1341 KHz középhullámon hallható a rádió, ezenkívül műholdon, interneten és UPC-n keresztül. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[ABÁDSZALÓKI BÁL (2007-07-15)]]> Aki ott volt, tudja: ÓRIÁSI HANGULAT VOLT ABÁDSZALÓKON!!! Konferanszírói pályázat, Vivát Bacchus-éltetés a Queen modorában, Ákos spontán metál improvizációja nyomán megszületik az Áramszünet című szerzemény. Tyuki képsorozatának első része ITT. Zalán csengő hangja mindenkit megtáncoltat, cseszkoláb import dallamok a zongorán, zenészek rövid szónoklatai Abádszalók népének. Hogy Sanyi mit művelt a dobokkal, azt inkább hagyjuk, mert ki kéne tenni a 18-as karikát. A képriport második része ITT.

A rémület folytatódik: jövő szombaton, július 21-én a MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007 csapást mér az Agárdi Popstrandra. Ez a budapesthez legközelebb eső nyári buli, jó időt ígérnek, sörözni a Velencei-tóban ülve is lehet. Mondtam én, hogy jól fogunk szórakozni!

]]>
hu
<![CDATA[Abádra ütök. (2007-07-13)]]> Holnap, 2007. július 14-én, szombaton Abádszalókon, a strandon felépített színpadon dörren a MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007 !!! Mindenkit szeretettel várunk!!!]]> hu <![CDATA[Szóljon hangosana zének! (2007-07-10)]]> Dörrenet! Ezen a héten szombaton, 2007. július 14-én a Tisza-tónál, Abádszalókon lép fel Ákos és 19 tagú zenekara a MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007 keretében. Az előadáskapcsán Ákost kérdezte a szoljon.hu weboldal. Katt IDE!

A VOLT Fesztiválon a TV TAXI interjút készített Ákossal. Az anyag ma, 2007. július 10-én, kedden 16:40-kor kerül adásba az m1-en, később az m1 weboldaláról, a www.mtv.hu -ról is letölthető lesz. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Tévétakszi. (2007-07-09)]]> TV TAXI interjút készített Ákossal. Az anyag holnap, 2007. július 10-én, kedden 16:40-kor kerül adásba az m1-en, később az m1 weboldaláról, a www.mtv.hu -ról is letölthető lesz. Ajánljuk!]]> hu <![CDATA[Az első állomás Sopron VOLT. (2007-07-06)]]> A MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007 tegnapi nyitóelőadására 12 ezer néző volt kíváncsi Sopronban, a VOLT fesztiválon. Ezúttal az eső elmaradt, viszont cserébe jó hideg volt és nem kicsit fújt a szél. És széllel szemben énekelni sem könnyű... A banda jó formában nyomta, a függöny halkan elszállt a széllel, öt kivetítő és két tévéstáb működött az előadáson, a lelkes tömegben megvillant az Ákosista Kömény Mag is. Tyukodi László képriportja az odaútról és a tájfunjellegű hangpróbáról ITT, az előadás fotói pedigi ITT láthatók. Ajánljuk!

A metro.hu beszámolója a nagyszerű hangulatú turnényitó előadásról ITT olvasható.

A legközelebb jövő szombaton, 2007. július 14-én Abádszalókon, a strandon felépített színpadon dörren a MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007 !!! Mindenkit szeretettel várunk!!!

]]>
hu
<![CDATA[MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007 (2007-07-05)]]> MA, 2007. július 5-én, csütörtökön Sopronban dörren a MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007!!!

Ugyancsak ma hallható az Aktív Rádió Szolnok hullámhosszán egy Ákos-interjú: a 92.2 MHz-en, Szolnokon és 80 km-es körzetében, 14 és 15 óra között. A rádió az abádszalóki koncertre július 9-től sorsol jegyeket. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[HOLNAP TURNÉSTART!!! (2007-07-04)]]> Holnap, 2007. július 5-én, csütörtökön Sopronban, a VOLT fesztiválon dörren a MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007!!! A próbák már zajlanak, a lázas előkészületekről Juhász Viktor fotósorozata tudósít. Katt IDE!

Ugyancsak holnap hallható az Aktív Rádió Szolnok hullámhosszán egy Ákos-interjú: a 92.2 MHz-en, Szolnokon és 80 km-es körzetében, 14 és 15 óra között. A rádió az abádszalóki koncertre július 9-től sorsol jegyeket. www.aktivradio.hu 

MA, szerdán, július 4-én az abádszalóki Parti Rádióban hallható beszélgetés Ákossal a július 14-i, szombati, abádszalóki koncert kapcsán. (Abádszalók, FM 89.2, www.partiradio.hu ) Vételkörzet: 40 km a Tisza-tó körül, bármely oldaláról. Az anyag a Magyar órák című műsorban előreláthatólag 19 órától hallható. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[ABÁDSZALÓKI PARTI (2007-07-03)]]> Holnapután, 2007. július 5-én, csütörtökön Sopronban dörren a MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007!!!

Holnap, szerdán, július 4-én az abádszalóki Parti Rádióban hallható beszélgetés Ákossal a július 14-i, szombati, abádszalóki koncert kapcsán. (Abádszalók, FM 89.2, www.partiradio.hu ) Vételkörzet: 40 km a Tisza-tó körül, bármely oldaláról. Az anyag a Magyar órák című műsorban előreláthatólag 19 órától hallható. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[NYÁRI TURNÉSTART!!! (2007-07-02)]]> Ezen a héten csütörtökön, július 5-én indul a MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007 !!!
(vastaggal szedve a saját szervezésű koncertek, ezekre árulunk jegyet a Webáruházban):

- Július 5., csütörtök: SOPRON, VOLT Fesztivál, 23 óra
- Július 14., szombat: ABÁDSZALÓK, Strand, 20.30
- Július 21., szombat: AGÁRD, Popstrand, 20 óra
- Július 25., szerda: MAROSVÁSÁRHELY (Erdély), Félsziget Fesztivál

- Augusztus 4., szombat: BALATONALMÁDI, Wesselényi strand, 21 óra
- Augusztus 18., szombat: SIÓFOK, Szabadtéri Színpad, 20 óra
(ROCKBULI vonósok nélkül!!!)
-
Augusztus 22., szerda: SZEGED, Szegedi Ifjúsági Napok, 20 óra
- Augusztus 25., szombat: SITKE, Kápolna fesztivál, 20 óra

Webáruház mellett már jegyirodákban is kaphatók a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007 nyári koncertjegyei:

ABÁDSZALÓK
Abádszalók
; Művelődési Ház, Mikszáth u. 3., tel.: (59) 535-363
Debrecen; Rockness; Vár u. 10/c., tel.: (20) 950-5438
Eger; Modellcentrum; Almagyar u. 7., tel.: (70) 336-8000
Kisköre; Tourinform; Kossuth L. u. 8., tel.: (36) 358-023
Miskolc; TNS Plusz; Széchenyi u. 8., tel.: (30) 943-0806
Nyíregyháza; Ticketline jegyiroda; Szarvas u. 1-3., tel.: (70) 289-29-13
Szolnok; Avantgarde Könyvesbolt; Baross G. u. 24., tel.: (56) 414-834
Tiszafüred; Tourinform; Fürdő út 21., tel.: (59) 511-123
Törökszentmiklós; Városi Műv. Központ; Kossuth út 135., tel.: (56) 390-013

AGÁRD
Agárd
; Popstrand; tel.: (22) 579-999
Dunaújváros; Tourinform; Vasmű u. 10/a., tel.: (25) 500-148
Érd; Tiffany Jegyiroda; Emma u. 2., tel.: (23) 367-434
Gárdony; Tourinform; Szabadság út 16., tel.: (22) 570-078
Székesfehérvár; Ákos Jegyiroda; Kossuth u. 11., tel.: (22) 502 425

SIÓFOK
Siófok; Music Box; Hock János köz 2., tel.: (84) 319-913
Siófok; Tourinform; Víztorony; tel.: (84) 315-355
Balatonboglár; Sümegi Travel; Dózsa Gy. u. 1., tel.: (85) 550-178
Balatonföldvár; Közösségi Ház; Kőrőshegyi u. 1., tel.: (84) 340-916
Balatonföldvár; Tourinform pavilon; Széchényi út 2., tel.: (84) 540-220
Zamárdi; Viva Balaton Utazási Iroda; Petőfi u. 1., tel.: (84) 348-772

BALATONALMÁDI
Balatonalmádi; Balatontourist, Petőfi u. 6., tel.: (88) 584-106
Balatonalmádi; Wesselényi strand, Luther u., tel.: (88) 432-065
Balatonalmádi; Káptalanfüredi strand, Kócsag u., tel.: (88) 438-870
Balatonalmádi;  Budatava strand, Lóczy tér  1., tel.: (88) 438-820
Balatonfüred; Tourinform; Kisfaludi u. 1., tel.: (87) 580-480
Tihany; Tourinform; Kossuth L. u. 20., tel.: (87) 448-804
Várpalota; Színbád; Honvéd u. 1., tel.: (88) 472-305
Veszprém; Zenesziget; Cserhát ltp. 6., tel.: (88) 427-489

Budapest
Szabadtér Színház Jegyiroda; Hollán Ernő u. 10., tel.: 340-4883
Interticket; Interticket.hu, tel.: 266-0000
Lemezkuckó; Király u. 67., tel.: 351-1218

]]>
hu
<![CDATA[Nyelvédesanyánk (2007-07-01)]]> Ákos a Katolikus Rádió nyelvőrző műsorának nyilatkozott. Az anyag ma, 2007. július 1-jén, vasárnap 15 órától kerül adásba a Nyelvédesanyánk című műsorban. Ismétlés: július 4-én 23 órától.

A Magyar Katolikus Rádió vételi lehetőségei:
- középhullám: Siófok 1341 Khz, Budapest 810 Khz, Szolnok 1341 Khz
- kábeltévé: UPC
- műhold: AMOS-1, 4 fok nyugat, 11303 Mhz
- internet: http://www.katolikusradio.hu

]]>
hu
<![CDATA[Római kaotikus (2007-06-29)]]> Ákos a Katolikus Rádió nyelvőrző műsorának nyilatkozott. Az anyag most vasárnap, 2007.július 1-jén, 15 órától kerül adásba a Nyelvédesanyánk című műsorban. Ismétlés: július 4-én 23 órától.

A Magyar Katolikus Rádió vételi lehetőségei:
- középhullám: Siófok 1341 Khz, Budapest 810 Khz, Szolnok 1341 Khz
- kábeltévé: UPC
- műhold: AMOS-1, 4 fok nyugat, 11303 Mhz
- internet: http://www.katolikusradio.hu

]]>
hu
<![CDATA[MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007 (2007-06-26)]]> MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007
(vastaggal szedve a saját szervezésű koncertek):

- Július 5., csütörtök: SOPRON, VOLT Fesztivál, 23 óra
- Július 14., szombat: ABÁDSZALÓK, Strand, 20.30
- Július 21., szombat: AGÁRD, Popstrand, 20 óra
- Július 25., szerda: MAROSVÁSÁRHELY (Erdély), Félsziget Fesztivál

- Augusztus 4., szombat: BALATONALMÁDI, Wesselényi strand, 21 óra
- Augusztus 18., szombat: SIÓFOK, Szabadtéri Színpad, 20 óra
(ROCKBULI vonósok nélkül!!!)
-
Augusztus 22., szerda: SZEGED, Szegedi Ifjúsági Napok, 20 óra
- Augusztus 25., szombat: SITKE, Kápolna fesztivál, 20 óra

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!!!

A Webáruház mellett már jegyirodákban is kaphatók a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007 nyári koncertjegyei:

ABÁDSZALÓK
Abádszalók; Művelődési Ház, Mikszáth u. 3., tel.: (59) 535-363
Debrecen; Rockness; Vár u. 10/c., tel.: (20) 950-5438
Eger; Modellcentrum; Almagyar u. 7., tel.: (70) 336-8000
Kisköre; Tourinform; Kossuth L. u. 8., tel.: (36) 358-023
Miskolc; TNS Plusz; Széchenyi u. 8., tel.: (30) 943-0806
Nyíregyháza; Ticketline jegyiroda; Szarvas u. 1-3., tel.: (70) 289-29-13
Szolnok; Avantgarde Könyvesbolt; Baross G. u. 24., tel.: (56) 414-834
Tiszafüred; Tourinform; Fürdő út 21., tel.: (59) 511-123
Törökszentmiklós; Városi Műv. Központ; Kossuth út 135., tel.: (56) 390-013

AGÁRD
Agárd
; Popstrand; tel.: (22) 579-999
Dunaújváros; Tourinform; Vasmű u. 10/a., tel.: (25) 500-148
Érd; Tiffany Jegyiroda; Emma u. 2., tel.: (23) 367-434
Gárdony; Tourinform; Szabadság út 16., tel.: (22) 570-078
Székesfehérvár; Ákos Jegyiroda; Kossuth u. 11., tel.: (22) 502 425

SIÓFOK
Siófok
; Music Box; Hock János köz 2., tel.: (84) 319-913
Siófok; Tourinform; Víztorony; tel.: (84) 315-355
Balatonboglár; Sümegi Travel; Dózsa Gy. u. 1., tel.: (85) 550-178
Balatonföldvár; Közösségi Ház; Kőrőshegyi u. 1., tel.: (84) 340-916
Balatonföldvár; Tourinform pavilon; Széchényi út 2., tel.: (84) 540-220
Zamárdi; Viva Balaton Utazási Iroda; Petőfi u. 1., tel.: (84) 348-772

BALATONALMÁDI
Balatonalmádi
; Balatontourist, Petőfi u. 6., tel.: (88) 584-106
Balatonfüred; Tourinform; Kisfaludi u. 1., tel.: (87) 580-480
Tihany; Tourinform; Kossuth L. u. 20., tel.: (87) 448-804
Várpalota; Színbád; Honvéd u. 1., tel.: (88) 472-305
Veszprém; Zenesziget; Cserhát ltp. 6., tel.: (88) 427-489

Budapest
Szabadtér Színház Jegyiroda; Hollán Ernő u. 10., tel.: 340-4883
Interticket; Interticket.hu, tel.: 266-0000
Lemezkuckó; Király u. 67., tel.: 351-1218

]]>
hu
<![CDATA[AZ ÉV FÉRFI ÉNEKESE (2007-06-22)]]> Van igazság a Földön! Néha. Részben. 39. esztendősen, kerek húsz évvel első nyilvános színrelépése után (Csillag születik, 1987), Ákos ismét elnyerte az év férfi énekese díjat a közönségszavazatok alapján. KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK, AKI SZAVAZOTT!!! A VIVA Comet nevű jeles médiaeseményről tudósít Tyukodi László fotósorozata, amely két részletben tekinthető meg a Galériában. Hangbeállás, Ákos új Ibanez gitárerősítője megérkezik, trendi rózsaszín póló, cuki kis bézbólsatyival, kamerapróba: az előkészületek képei ITT. Lelkes Ákosista Kömény Mag (a csapat nagyon kitett magáért: érett hörgésével többször hathatósan verte vissza a tokioklónokra* ájuldozó tízéves öngyilkosjelöltek sikolyrohamait), elegáns duett, meghatott Magdi. Ákos meglepődik, Kisó beszőkül:  az üstökösgála második része ITT. Ajánljuk!

Az origo.hu híre a dííjátadóról és Ákos harmadik Comet-gömbjéről ITT olvasható.

- - -
*tokioklónok - © by www.akos.hu :-)

]]>
hu
<![CDATA[Soproni turnéstart. Ma COMET! (2007-06-21)]]> A soproni VOLT fesztiválon induló MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007 kapcsán a rekkenő hőségben Ákos sajtót tájékoztatott a hűség városában. Az eseményről Gyuris Bütyök László színpadmester fotói már megtekinthetők a Galériában! Ugyanitt rögzített egy rövid videóajánlót a soproniak.hu weboldal. Katt IDE!

A VOLT honlapján a korábbi Ákos-programajánló mellett egy frissebb interjú is olvasható Ákossal. Katt IDE!

Ákos is fellép MA a Comet-gálán! A VIVA Comet, hazánk egyik legrangosabb és legnagyobb zenei díjátadója ma, 2007. június 21-én este kerül megrendezésre Budapesten. Ákost két kategóriában is jelölték a Comet-díjra: a legjobb férfi előadó megtisztelő címért és a legjobb klip díjáért versenyez. A legjobb férfi előadóról a közönség szavazatai döntenek, a klipkategória győzteséről szakmai zsűri határoz.

Emlékeztetőül a nyári turnéelőadások: (vastaggal szedve a saját szervezésű koncertek):

- Július 5., csütörtök: SOPRON, VOLT Fesztivál, 23 óra
- Július 14., szombat: ABÁDSZALÓK, Strand, 20.30
- Július 21., szombat: AGÁRD, Popstrand, 20 óra
- Július 25., szerda: MAROSVÁSÁRHELY (Erdély), Félsziget Fesztivál

- Augusztus 4., szombat: BALATONALMÁDI, Wesselényi strand, 21 óra
- Augusztus 18., szombat: SIÓFOK, Szabadtéri Színpad, 20 óra
(ROCKBULI vonósok nélkül!!!)
-
Augusztus 22., szerda: SZEGED, Szegedi Ifjúsági Napok, 20 óra
- Augusztus 25., szombat: SITKE, Kápolna fesztivál, 20 óra

]]>
hu
<![CDATA[TURNÉJEGYEK (2007-06-20)]]> Holnap, 2007. június 21-én, csütörtökön Ákos is fellép a Comet-gálán! A VIVA Comet, hazánk egyik legrangosabb és legnagyobb zenei díjátadója. A rangos esményre  belépőket ajándékozunk azoknak, akik a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007 első saját szervezésű koncertjére jegyet rendelnek a Webáruházban 2007. június 21-én délig (amíg a készlet tart!!!). A nyári turné első saját előadása a Tisza-tónál lesz, ABÁDSZALÓKon, július 14-én, szombaton!

A Webáruház mellett már jegyirodákban is kaphatók a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007 nyári koncertjegyei:

ABÁDSZALÓK
Abádszalók; Művelődési Ház, Mikszáth u. 3., tel.: (59) 535-363
Berekfürdő; Tourinform; Berek tér 11., tel.: (59) 319-408
Debrecen; Rockness; Vár u. 10/c., tel.: (20) 950-5438
Eger; Modellcentrum; Almagyar u. 7., tel.: (70) 336-8000
Kisköre; Tourinform; Kossuth L. u. 8., tel.: (36) 358-023
Miskolc; TNS Plusz; Széchenyi u. 8., tel.: (30) 943-0806
Nyíregyháza; Ticketline jegyiroda; Szarvas u. 1-3., tel.: (70) 289-29-13
Szolnok; Avantgarde Könyvesbolt; Baross G. u. 24., tel.: (56) 414-834
Tiszafüred; Tourinform; Fürdő út 21., tel.: (59) 511-123
Törökszentmiklós; Városi Műv. Központ; Kossuth út 135., tel.: (56) 390-013

AGÁRD
Agárd
; Popstrand; tel.: (22) 579-999
Dunaújváros; Tourinform; Vasmű u. 10/a., tel.: (25) 500-148
Érd; Tiffany Jegyiroda; Emma u. 2., tel.: (23) 367-434
Gárdony; Tourinform; Szabadság út 16., tel.: (22) 570-078
Székesfehérvár; Ákos Jegyiroda; Kossuth u. 11., tel.: (22) 502 425

SIÓFOK
Siófok
; Music Box; Hock János köz 2., tel.: (84) 319-913
Siófok; Tourinform; Víztorony; tel.: (84) 315-355
Balatonboglár; Sümegi Travel; Dózsa Gy. u. 1., tel.: (85) 550-178
Balatonföldvár; Közösségi Ház; Kőrőshegyi u. 1., tel.: (84) 340-916
Balatonföldvár; Tourinform pavilon; Széchényi út 2., tel.: (84) 540-220
Zamárdi; Viva Balaton Utazási Iroda; Petőfi u. 1., tel.: (84) 348-772

BALATONALMÁDI
Balatonalmádi
; Balatontourist, Petőfi u. 6., tel.: (88) 584-106
Balatonfüred; Tourinform; Kisfaludi u. 1., tel.: (87) 580-480
Tihany; Tourinform; Kossuth L. u. 20., tel.: (87) 448-804
Várpalota; Színbád; Honvéd u. 1., tel.: (88) 472-305
Veszprém; Zenesziget; Cserhát ltp. 6., tel.: (88) 427-489

Budapest
Szabadtér Színház Jegyiroda; Hollán Ernő u. 10., tel.: 340-4883
Interticket; Interticket.hu, tel.: 266-0000
Lemezkuckó; Király u. 67., tel.: 351-1218

Emlékeztetőül a nyári előadások: (vastaggal szedve a saját szervezésű koncertek):

- Július 5., csütörtök: SOPRON, VOLT Fesztivál, 23 óra
- Július 14., szombat: ABÁDSZALÓK, Strand, 20.30
- Július 21., szombat: AGÁRD, Popstrand, 20 óra
- Július 25., szerda: MAROSVÁSÁRHELY (Erdély), Félsziget Fesztivál

- Augusztus 4., szombat: BALATONALMÁDI, Wesselényi strand, 21 óra
- Augusztus 18., szombat: SIÓFOK, Szabadtéri Színpad, 20 óra
(ROCKBULI vonósok nélkül!!!)
-
Augusztus 22., szerda: SZEGED, Szegedi Ifjúsági Napok, 20 óra
- Augusztus 25., szombat: SITKE, Kápolna fesztivál, 20 óra
]]>
hu
<![CDATA[Comet: AJÁNDÉK JEGYEK!!! (2007-06-18)]]> Ákos is fellép a Comet-gálán! A VIVA Comet, hazánk egyik legrangosabb és legnagyobb zenei díjátadója most csütörtökön, 2007. június 21-én este kerül megrendezésre Budapesten. A rangos esményre  belépőket ajándékozunk azoknak, akik a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007 első saját szervezésű koncertjére jegyet rendelnek a Webáruházban 2007. június 21-én délig (amíg a készlet tart!!!). A nyári turné első saját előadása a Tisza-tónál lesz, ABÁDSZALÓKon, július 14-én, szombaton!

Ákost két kategóriában is jelölték a VIVA TV díjára, a Cometre: a legjobb férfi előadó megtisztelő címért és a legjobb klip díjáért versenyez. A legjobb férfi előadóról a közönség szavazatai döntenek, a klipkategória győzteséről szakmai zsűri határoz.

Emlékeztetőül a nyári turnéelőadások: (vastaggal szedve a saját szervezésű koncertek):

- Július 5., csütörtök: SOPRON, VOLT Fesztivál, 23 óra
- Július 14., szombat: ABÁDSZALÓK, Strand, 20.30
- Július 21., szombat: AGÁRD, Popstrand, 20 óra
- Július 25., szerda: MAROSVÁSÁRHELY (Erdély), Félsziget Fesztivál

- Augusztus 4., szombat: BALATONALMÁDI, Wesselényi strand, 21 óra
- Augusztus 18., szombat: SIÓFOK, Szabadtéri Színpad, 20 óra
(ROCKBULI vonósok nélkül!!!)
-
Augusztus 22., szerda: SZEGED, Szegedi Ifjúsági Napok, 20 óra
- Augusztus 25., szombat: SITKE, Kápolna fesztivál, 20 óra
]]>
hu
<![CDATA[Csabaház. (2007-06-17)]]> Ákos ma, 2007. június 17-én, vasárnap a Danubius Rádió vendége lesz 21 órától. Az élő adásban Abaházy Csaba műsorvezető  a Comet díjátadó kapcsán kérdezi. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Hajrá, magyarok! REMIKSZES. (2007-06-15)]]> Ákos most vasárnap, 2007. június 17-én a Danubius Rádió vendége lesz 21 órától. Az élő adásban Abaházy Csaba műsorvezető  a Comet díjátadó kapcsán kérdezi. Ajánljuk!

A mai napon zárul a platinalemezes MINDEN MOST KEZDŐDIK EL - DualDisc MAXI megjelenésével egyidőben meghirdetett REMIXPÁLYÁZAT!!!

Az elkészült remixeket ma éjfélig két módon lehet a versenybe juttatni:

1. CD:
A produkció hivatalos postacímére (Ákos, Budapest, Pf.: 374, H-1537) kizárólag CD-audio formátumban várjuk a küldeményeket. A csomagon szerepeljen a „REMIXVERSENY”-felirat, a csatolt dokumentáción és magán a korongon is fel kell tüntetni a készítő nevét, címét, telefonszámát, elektronikus postacímét.

2. Feltöltés:
Feltöltési tárhelyet igényelhetett minden pályázó a remix@akos.hu  címen 2007. június 1-jén éjfélig. A pályázati anyag saját, mások által nem látható könyvtárba történő feltöltésére ma, 2007. június 15-én éjfélig van mód, a hozzáférési jogosultság ezután megszűnik. Csak wav vagy mp3 formátummal lehet pályázni. A remix(ek)hez csatolni kell egy txt vagy doc formátumú dokumentumot, amelynek a neve megegyezik a hangfájl nevével. Ebben a dokumentumban fel kell tüntetni a készítő nevét, címét, telefonszámát, elektronikus postacímét.

• Azok a pályaművek, amelyek a fenti feltételeknek bármilyen okból nem felelnek meg, automatikusan kiesnek a versenyből.
• A pályaműveket nem őrizzük meg és nem küldjük vissza.
• Beküldési határidő: MA, 2007. június 15. éjfél

]]>
hu
<![CDATA[Comet. Már csak három napig lehet szavazni!!! (2007-06-14)]]> Ákost két kategóriában is jelölték a VIVA TV díjára, a Cometre: a legjobb férfi előadó megtisztelő címért és a legjobb klip díjáért versenyez. A legjobb férfi előadóról a közönség szavazatai döntenek, a klipkategória győzteséről szakmai zsűri határoz.

Ákos maga is fellép a gálán! A VIVA Comet rendezvényére belépőket sorsolunk ki azok között, akik a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007 első saját szervezésű koncertjére, a JÚLIUS 14-i, szombati előadásra, Abádszalókra jegyet rendelnek a Webáruházban!

Legjobb férfi előadó
Szavazás módja: közönségszavazat
A jelöltek: Ákos, Gáspár Laci, Mester Tamás, Puskás Peti, Rácz Gergő.

Szavazás: SMS küldésével a 1794-es számra, a következőket kell megírni: COMET szóköz JELÖLT NEVE! Az  SMS küldés díja: 288 Ft + Áfa. Egy SMS-sel egy jelöltre lehet szavazni. A szavazás 2007. június 17-ig tart. Minden szavazó ajándékba megkapja a jelölt slágerének csengőhangját!

]]>
hu
<![CDATA[Danubius gyorshírek (2007-06-13)]]> Ma, 2007. június 13-án, szerdán, 15.55-kor kerül adásba az Ákossal rögzített beszélgetés a Danubius Rádióban. Rákóczi Ferenc a Comet-gáláról és a tervezett duettről kérdezte Ákost. Ajánljuk!
]]>
hu
<![CDATA[Aktívan. (2007-06-11)]]> Holnap, 2007. június 12-én, kedden Ákos az Interaktív vendége lesz a VIVA TV-n. Kisó pontban 16 órára várja Ákost az élő adás stúdiójába. Ajánljuk!]]> hu <![CDATA[Rúzs. Comet. Turné!!! (2007-06-08)]]> Ákos és Rúzsa Magdi duettjéről tudósít az origo.hu ITT: a tervek szerint együtt lépnek fel a VIVA Comet díjátadóján, június 21-én.

Hetedik éve kerül megrendezésre hazánk egyik legrangosabb és legnagyobb zenei díjátadója, a VIVA COMET. Idén minden eddiginél színesebb a mezőny, nem lesz könnyű a választás a jelöltek között... Ákost két kategóriában is jelölték a díjra: a legjobb férfi előadó megtisztelő címért és a legjobb klip díjáért versenyez. A legjobb férfi előadóról a közönség szavazatai döntenek, a klipkategória győzteséről szakmai zsűri határoz.

Legjobb férfi előadó
Szavazás módja: közönségszavazat
A jelöltek: Ákos, Gáspár Laci, Mester Tamás, Puskás Peti, Rácz Gergő.

Szavazás: SMS küldésével a 1794-es számra, a következőket kell megírni: COMET szóköz JELÖLT NEVE! Az  SMS küldés díja: 288 Ft + Áfa. Egy SMS-sel egy jelöltre lehet szavazni. A szavazás 2007. június 17-ig tart. Minden szavazó ajándékba megkapja a jelölt slágerének csengőhangját!

***A webáruházban már rendelhetők a MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007 saját szervezésű előadásainak jegyei!!! Katt IDE! (A fesztiválok belépőit nem forgalmazzuk.)

A részletes turnéterv (vastaggal szedve a saját szervezésű koncertek):

- Július 5., csütörtök: SOPRON, VOLT Fesztivál, 23 óra
- Július 14., szombat: ABÁDSZALÓK, Strand, 20.30
- Július 21., szombat:
AGÁRD, Popstrand, 20 óra
- Július 25., szerda: MAROSVÁSÁRHELY (Erdély), Félsziget Fesztivál

-Augusztus 4., szombat: BALATONALMÁDI, Wesselényi strand, 21 óra
- Augusztus 18., szombat: SIÓFOK, Szabadtéri Színpad, 20 óra
(ROCKBULI vonósok nélkül!!!)
- Augusztus 22., szerda: SZEGED, Szegedi Ifjúsági Napok, 20 óra
- Augusztus 25., szombat: SITKE, Kápolna fesztivál, 20 óra

]]>
hu
<![CDATA[Gyorsuló idő. (2007-06-07)]]> Ákost gyorsulási versenyre invitálta a VIVA TV a Hungaroringre. A legjobb férfi előadó kategória 2007-es jelöltjeinek gyorsulási versenyén Ákos öt induló közül az előkelő negyedik helyet szerezte meg. (Az ötödik versenyző kerékpárral indult.) A szellemes médiaeseményről Juhász Viktor fotósorozata tudósít, katt IDE! (Ákos az esős rendezvényen - jó férfimanöken módjára - a nyári turnéra készült új esődzsekit viselte.)

Ma, 2007. június 7-én, csütörtökön jelenik meg a Képmás családmagazin aktuális havi száma, benne Ákos-interjú, Nincs új út címmel. Férfiprincípium, jó válasz, Latinovits, csodavárás. A beszélgetés helyszíne az Andante Borpatika volt még áprilisban, az erről készült fotósorozat megtekinthető a Galériában, ITT. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Egy más kép. (2007-06-06)]]> Holnap, 2007. június 7-én, csütörtökön jelenik meg a Képmás családmagazin aktuális havi száma, benne Ákos-interjú, Nincs új út címmel. Férfiprincípium, jó válasz, Latinovits, csodavárás. A beszélgetés helyszíne az Andante Borpatika volt még áprilisban, az erről készült fotósorozat megtekinthető a Galériában, ITT. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Turnéstart és Vivaszavazás. (2007-06-05)]]> Ákos 2007-es nyári turnéja július 5-én indul a VOLT-fesztiválon Sopronban, majd Abádszalókon folytatódik egy saját koncerttel július 14-én, szombaton. A turnéstart alkalmából a VOLT-szervezők kérdezték Ákost, mit ajánl a fesztivál programjából. Az eredmény ITT olvasható.

A webáruházban már rendelhetők a MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007 saját szervezésű előadásainak jegyei!!! Katt IDE! (A fesztiválok belépőit nem forgalmazzuk.)

A részletes turnéterv (vastaggal szedve a saját szervezésű koncertek):

- Július 5., csütörtök: SOPRON, VOLT Fesztivál, 23 óra
- Július 14., szombat: ABÁDSZALÓK, Strand, 20.30
- Július 21., szombat: AGÁRD, Popstrand, 20 óra
- Július 25., szerda: MAROSVÁSÁRHELY (Erdély), Félsziget Fesztivál

- Augusztus 4., szombat: BALATONALMÁDI, Wesselényi strand, 21 óra
- Augusztus 18., szombat: SIÓFOK, Szabadtéri Színpad, 20 óra (ROCKBULI vonósok nélkül!!!)
- Augusztus 22., szerda: SZEGED, Szegedi Ifjúsági Napok, 20 óra
- Augusztus 25., szombat: SITKE, Fesztivál, 20 óra

***

A 2007. június 21-i Comet-gálán Ákos is fellép!!! Hetedik éve kerül megrendezésre hazánk egyik legrangosabb és legnagyobb zenei díjátadója, a VIVA COMET. Idén minden eddiginél színesebb a mezőny, nem lesz könnyű a választás a jelöltek között... Ákost két kategóriában is jelölték a díjra: a legjobb férfi előadó megtisztelő címért és a legjobb klip díjáért versenyez. A legjobb férfi előadóról a közönség szavazatai döntenek, a klipkategória győzteséről szakmai zsűri határoz.

Legjobb férfi előadó
Szavazás módja: közönségszavazat
A jelöltek: Ákos, Gáspár Laci, Mester Tamás, Puskás Peti, Rácz Gergő.

Szavazás: SMS küldésével a 1794-es számra, a következőket kell megírni: COMET szóköz JELÖLT NEVE! Az  SMS küldés díja: 288 Ft + Áfa. Egy SMS-sel egy jelöltre lehet szavazni. A szavazás 2007. június 17-ig tart. Minden szavazó ajándékba megkapja a jelölt slágerének csengőhangját!

Legjobb videóklip
Szavazás módja: a legjobb videóklip kategóriában jelölt 5 kisfilm közül egy szakmai zsűri fogja kiválasztani a nyertest. A szakmai zsűri tagjai: Kolosi Péter (az RTL Klub programigazgatója), Lilu (műsorvezető), Klinszky Gábor (reklám és divatfotós), Zsidró Tamás (mesterfodrász), M. Tóth Géza (animációs filmrendező).
A jelöltek: Rúzsa Magdi: Aprócska blues, Ákos: Adj hitet, Frenk: 1formaság kora, Varga Zsuzsa: Be Infected, Majka: Csak méreg

]]>
hu
<![CDATA[ÜSTÖKÖSÖS. (2007-05-29)]]> A 2007. június 21-i Comet-gálán Ákos is fellép!!! Hetedik éve kerül megrendezésre hazánk egyik legrangosabb és legnagyobb zenei díjátadója, a VIVA COMET. Idén minden eddiginél színesebb a mezőny, nem lesz könnyű a választás a jelöltek között... Ákost két kategóriában is jelölték a díjra: a legjobb férfi előadó megtisztelő címért és a legjobb klip díjáért versenyez. A legjobb férfi előadóról a közönség szavazatai döntenek, a klipkategória győzteséről szakmai zsűri határoz.

Legjobb férfi előadó
Szavazás módja: közönségszavazat
A jelöltek: Ákos, Gáspár Laci, Mester Tamás, Puskás Peti, Rácz Gergő.

Szavazás: SMS küldésével a 1794-es számra, a következőket kell megírni: COMET szóköz JELÖLT NEVE! Az  SMS küldés díja: 288 Ft + Áfa. Egy SMS-sel egy jelöltre lehet szavazni. A szavazás 2007. június 17-ig tart. Minden szavazó ajándékba megkapja a jelölt slágerének csengőhangját!

Legjobb videóklip
Szavazás módja: a legjobb videóklip kategóriában jelölt 5 kisfilm közül egy szakmai zsűri fogja kiválasztani a nyertest. A szakmai zsűri tagjai: Kolosi Péter (az RTL Klub programigazgatója), Lilu (műsorvezető), Klinszky Gábor (reklám és divatfotós), Zsidró Tamás (mesterfodrász), M. Tóth Géza (animációs filmrendező).
A jelöltek: Rúzsa Magdi: Aprócska blues, Ákos: Adj hitet, Frenk: 1formaság kora, Varga Zsuzsa: Be Infected, Majka: Csak méreg

]]>
hu
<![CDATA[Pünkösdös. (2007-05-28)]]> Ma, 2007. május 28-án, Pünkösdhétfőn Ákos a Kossuth Rádió vendége lesz: 16 és 17 óra között Gadácsi Jánossal beszélget a Magyarországról jövök című adásban. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Magyarországról jövök (2007-05-27)]]>

Holnap, 2007. május 28-án, Pünkösdhétfőn Ákos a Kossuth Rádió vendége lesz: 16 és 17 óra között Gadácsi Jánossal beszélget a Magyarországról jövök című adásban. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Vasárnap is újság. (2007-05-26)]]> Holnap, 2007. május 27-én, vasárnap reggel 8 órakor, a hírek után a Kossuth Rádió beszélgetést sugároz Ákossal, a Vasárnapi Újság műsorában. Perjés Klára az Andante Borpatikában, Czakó Gábor könyvbemutatóján rögzítette a beszélgetést, ahol Ákos volt a házigazda. Ajánljuk!]]> hu <![CDATA[Zene és pont! (2007-05-25)]]> Holnapután, 2007. május 27-én, vasárnap reggel 8 órakor, a hírek után a Kossuth Rádió beszélgetést sugároz Ákossal, a Vasárnapi Újság műsorában. Perjés Klára az Andante Borpatikában, Czakó Gábor könyvbemutatóján rögzítette a beszélgetést, ahol Ákos volt a házigazda. Ajánljuk!

A zene.hu beszámolója a fergeteges hangulatú SYMA-buliról ITT olvasható. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Félszig et. (2007-05-23)]]> A Félsziget fesztivál honlapján interjú olvasható Ákossal a júliusi marosvásárhelyi koncert kapcsán. Miért nem balos és mennyit keres a Főhős? Nagy kérdések, kis válaszok. Katt IDE! (Ugyanez a cikk ITT is olvasható, hozzászólási lehetőséggel.) 

]]>
hu
<![CDATA[Razzia. ÉS A TYURNÉ SZÁGULD TOVÁBB!!! (2007-05-22)]]> Ma, 2007. május 22-én, kedden a VIVA TV vetíti az Ákossal közvetlenül a budapesti koncert előtt, a SYMA csarnokban készült beszélgetést. A POParazzi adásában 16 órakor kerül műsorra az anyag. Ajánljuk!

A webáruházban már rendelhetők a MÉG KÖZELEBB - NYÁRI TURNÉ 2007 saját szervezésű előadásainak jegyei!!! Katt IDE! (A fesztiválok belépőit nem forgalmazzuk.)

A részletes turnéterv (vastaggal szedve a saját szervezésű koncertek):

- Július 5., csütörtök: SOPRON, VOLT Fesztivál, 23 óra
- Július 14., szombat: ABÁDSZALÓK, Strand, 20.30
- Július 21., szombat: AGÁRD, Popstrand, 20 óra
- Július 25., szerda: MAROSVÁSÁRHELY (Erdély), Félsziget Fesztivál

- Augusztus 4., szombat: BALATONALMÁDI, Wesselényi strand, 21 óra
- Augusztus 18., szombat: SIÓFOK, Szabadtéri Színpad, 20 óra (ROCKBULI vonósok nélkül!!!)
- Augusztus 22., szerda: SZEGED, Szegedi Ifjúsági Napok, 20 óra
- Augusztus 25., szombat: SITKE, Fesztivál, 20 óra

]]>
hu
<![CDATA[A KÖSZÖNET ÉS A HÁLA. (2007-05-20)]]> A KÖZÖNSÉG TEGNAP ESTE FERGETEGES HANGULATOT VARÁZSOLT A CSORDULTIG TELT, TÍZEZRES SYMA CSARNOKBA!!! Köszönjük! Ezt elmesélni úgyse lehet, de megmutatjuk:  Tyukodi pajtás gyorsaságának köszönhetően máris több mint 200 kép látható a műszaki és egészségügyi izgalmakkal fűszerezett, ünnepi hangulatú esti előadásról! Mindenki készül: kicentizett mélynyomók, gyülekező rajongók, fodrászat, beéneklés, imádság: a koncert előtti feszült várakozás percről percre ITT. Brutál fényparádé, csordultig telt ház, Ákos kameráz. Katt IDE! Gyönyörű nők az első sorban, Sanyi a dob mészárosa, Zalán zúz, Szabolcs művészkedik, a Bacchus integet. De persze dalolnak is! Ákos, a piromán zongorista. És siker!!! Katt IDE! És az utórezgések: Péter, a szemen lőtt gitártechnikus az orvosok karjaiban, drámai hajvágatás, családegyesítő össznépi fogadás, koncert a koncert után. Hogy ezeknek mikre van energiájuk...! Képek ITT!

Éljen Snoopy, a műszaki főnök, éljen Bütyök színpadmester, éljen VillanyZoli, a fővilágosító, háromszoros hurrá a zenekarnak és az összes segítőnek, közreműködőnek! Le a kalappal a zsűri előtt!!! Éljen és virágozzék a közönség és Ákos megbonthatatlan barátsága!

]]>
hu
<![CDATA[Mosolyalbum. MA NÓ MÖRSZI A SZIMÁBAN, ééérted...! (2007-05-19)]]> Tegnap, a budapesti nagykoncert előestéjén jelmezes főpróbát tartott a banda, teljes hang- és fényözönnel, ahogy azt kell. Az esetről Tyukodi László képriportja tudósít, ITT és ITT! Ajánljuk!

Mert MAszombaton, május 19-én a 2007-es turné utolsó tavaszi nagykoncertjét adja Ákos és a zenekar Budapesten, a SYMA Sport- és Rendezvénycsarnok tízezres arénájában. DÖRRR!!!  MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!

A maradék belépők a mai napon délelőtt még megvásárolhatók itt:
- NSI jegypénztár, Körcsarnok, XIV. ker., Stefánia u. 3-5., tel.: 471-4321
- Lemezkuckó, VII.ker., Király u. 67., tel.: 351-1218

Déli 12 órától pedig a SYMA csarnok előtt az Ákos-relikviákkal együtt.

]]>
hu
<![CDATA[Holnapi bugivugi. (2007-05-18)]]> A holnapi dörrenethez már tegnap felépült a színpad. A munkálatokba Juhász Viktor fotói engednek betekintést. Katt IDE!

Mert holnapszombaton, május 19-én a 2007-es turné utolsó tavaszi nagykoncertjét adja Ákos és a zenekar Budapesten, a SYMA Sport- és Rendezvénycsarnok tízezres arénájában. DÖRRR!!!  MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!

Szolgálati közlemény:  a jegyterjesztők kibontották az utolsó jegytömböt. Érdemes sietni. Az utolsó jegyek a mai napon itt lelhetők fel:
- Broadway Tickets
: Szabadtér Színház Jegyiroda, XIII. ker., Hollán Ernő u. 10., tel.: 340-4883
- NSI jegypénztár, Körcsarnok, XIV. ker., Stefánia u. 3-5., tel.: 471-4321
- Lemezkuckó, VII.ker., Király u. 67., tel.: 351-1218

A maradék belépők az előadás napján, holnap, május 19-én szombaton délelőtt még megvásárolhatók az NSI-ben és a Lemezkuckóban, holnap déli 12 órától pedig a SYMA csarnok előtt az Ákos-relikviákkal együtt.

]]>
hu
<![CDATA[Holnapután ne nézz bután! (2007-05-17)]]> Holnapután, most szombaton, május 19-én a 2007-es turné utolsó tavaszi nagykoncertjét adja Ákos és a zenekar Budapesten, a SYMA Sport- és Rendezvénycsarnok tízezres arénájában. DÖRRR!!! Az utolsó jegyek lelőhelyeinek listája az alábbi hírünkben olvasható. MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!

]]>
hu
<![CDATA[VIVA Comet: TART A SZAVAZÁS! (2007-05-16)]]> MÁR CSAK HÁRMAT KELL ALUDNI A BUDAPESTI DÖRRENETIG!!! Most szombaton, május 19-én a 2007-es turné utolsó tavaszi nagykoncertjét adja Ákos és a zenekar Budapesten, a SYMA Sport- és Rendezvénycsarnok tízezres arénájában. Jegyek még kaphatók az alábbi fővárosi jegyterjesztő helyeken:

Broadway Tickets jegyirodák:
- Rózsakert Bevásárlóközpont; II. ker Gábor Áron u. 78., tel.: 391-5923
- Szabadtér Színház Jegyiroda; XIII. ker., Hollán Ernő u. 10., tel.: 340-4883

Concert & Média jegyirodái:
- Központi iroda: XIV. ker., Torontál utca 30. tel.: 222-1313
- IX. ker., Üllői út 11-13,  tel.: 455-9000
- Libri könyváruház,  X. ker., Árkád  bevásárlóközpont, tel.: 434-8243
- Libri könyváruház; II. ker., Mammut II. bevásárlóközpont , tel.: 345-8583

Kulturinfó Jegyiroda, XIV.ker.  Rákosi út 110., tel.: 402-0063
Nagymező utcai Jegyiroda, VI. ker., Nagymező u. 19., tel.: 302-3841
NSI jegypénztár Körcsarnok, XIV. ker., Stefánia u. 3-5., tel.: 471-4321
Lemezkuckó, VII.ker., Király u. 67., tel.: 351-1218
Kristóf Jegyiroda, Europark, Üllői u. 201., tel.: 347-1711

*** 

Hetedik éve kerül megrendezésre hazánk egyik legrangosabb és legnagyobb zenei díjátadója, a VIVA COMET. Idén minden eddiginél színesebb a mezőny, nem lesz könnyű a választás a jelöltek között... Ákost két kategóriában is jelölték a díjra: a legjobb férfi előadó megtisztelő címért és a legjobb klip díjáért versenyez. A legjobb férfi előadóról a közönség szavazatai döntenek, a klipkategória győzteséről szakmai zsűri határoz.

Legjobb férfi előadó
Szavazás módja: közönségszavazat
A jelöltek: Ákos, Gáspár Laci, Mester Tamás, Puskás Peti, Rácz Gergő.

Szavazás: SMS küldésével a 1794-es számra, a következőket kell megírni: COMET szóköz JELÖLT NEVE! Az  SMS küldés díja: 288 Ft + Áfa. Egy SMS-sel egy jelöltre lehet szavazni. A szavazás időtartama: 2007. május 14-től június 17-ig. Minden szavazó ajándékba megkapja a jelölt slágerének csengőhangját!

Legjobb videóklip
Szavazás módja: a legjobb videóklip kategóriában jelölt 5 kisfilm közül egy szakmai zsűri fogja kiválasztani a nyertest. A szakmai zsűri tagjai: Kolosi Péter (az RTL Klub programigazgatója), Lilu (műsorvezető), Klinszky Gábor (reklám és divatfotós), Zsidró Tamás (mesterfodrász), M. Tóth Géza (animációs filmrendező).
A jelöltek: Rúzsa Magdi: Aprócska blues, Ákos: Adj hitet, Frenk: 1formaság kora, Varga Zsuzsa: Be Infected, Majka: Csak méreg

]]>
hu
<![CDATA[SYMA VITÁL. (2007-05-15)]]> MÁR CSAK NÉGYET KELL ALUDNI A BUDAPESTI DÖRRENETIG!!! Most szombaton, május 19-én a 2007-es turné utolsó tavaszi nagykoncertjét adja Ákos és a zenekar Budapesten, a SYMA Sport- és Rendezvénycsarnok tízezres arénájában. Jegyek még kaphatók az alábbi fővárosi jegyterjesztő helyeken:

Broadway Tickets Jegyirodák:
- Rózsakert Bevásárlóközpont; II. ker Gábor Áron u. 78., tel.: 391-5923
- Szabadtér Színház Jegyiroda; XIII. ker., Hollán Ernő u. 10., tel.: 340-4883

Concert & Média jegyirodái:
- Központi iroda: XIV. ker., Torontál utca 30. tel.: 222-1313
- IX. ker., Üllői út 11-13,  tel.: 455-9000
- Libri könyváruház,  X. ker., Árkád  bevásárlóközpont, tel.: 434-8243
- Libri könyváruház; II. ker., Mammut II. bevásárlóközpont , tel.: 345-8583

Kulturinfó Jegyiroda, XIV.ker.  Rákosi út 110., tel.: 402-0063
Nagymező utcai Jegyiroda, VI. ker., Nagymező u. 19., tel.: 302-3841
NSI jegypénztár Körcsarnok, XIV. ker., Stefánia u. 3-5., tel.: 471-4321
Lemezkuckó, VII.ker., Király u. 67., tel.: 351-1218
Kristóf Jegyiroda, Europark, Üllői u. 201., tel.: 347-1711 

Ákos a vital.hu egészségportálnak nyilatkozott. A kétoldalas interjú ITT kezdődik. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Fotó Villám. ZEGERSZEGI DIADAL - A mosoly országa (2007-05-12)]]> A villámnál is gyorsabb Bütyök és Tyukodi urak jóvoltából már megtekinthetők a tegnapi zalaegerszegi diadal képei a Galériában, négy (4!) képtárba rendezve. Gyuris Bütyök László színpadmester a közönség által ritkán vagy sohasem látott területeken kattintott néhány fotót, ezek megtekinthetők ITT. Tyuki ezúttal sem spórolt a nyersanyaggal, több mint kétszáz képén a zalaegerszegi koncert előzményei, a koncert első és második része, valamint az utórezgések is megtekinthetők. Katt IDE és IDE és IDE! Nagyon ajánljuk!

És most már nincs más hátra, mint: ELŐRE!
Irány a SYMA csarnok, egy hét múlva, 2007. május 19-én, szombaton!!!

]]>
hu
<![CDATA[PALATINA. ZEGERSZEGES. (2007-05-10)]]>

A frissen megjelent Minden most kezdődik el című DualDisc MAXI elérte a platinalemez minősítést! Hurrá! Köszönjük!

Itt az utolsó lehetőség, hogy a nagy budapesti turnézárás előtt leszakadjon a plafon: MA, 2007. május 11-én, pénteken Zalaegerszeg városában dörren a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007!!! Nem szabad kihagyni!!!

A jövő héten, május 19-én, szombaton pedig itt a tavaszi turné budapesti záróelőadása, élő kép- és hangfelvétellel a SYMA csarnok legújabb és legnagyobb, tízezer főt befogadni képes termében. MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!!!


Ákos a héten két tévéműsor vendége volt, mindkét adás megtekinthető az Ákos Rajongói Társaság honlapjának jóvoltából. A VIVA TV-n Kisó beszélgetett vele az Interaktív adásában, letölthető ITT. Szerdán a HírTV stúdiójába kapott meghívást a Reggeli járat műsorába, megtekinthető ITT.
Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Holnap robban a sportcsarnokban! Zegerszeg. (2007-05-10)]]> holnap, 2007. május 11-én, pénteken Zalaegerszeg városában dörren a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007!!! Nem szabad kihagyni!!!]]> hu <![CDATA[Zegerszeg reszkethet ezerrel! (2007-05-09)]]> Holnapután, 2007. május 11-én, pénteken Zalaegerszegen tekinthető meg a MÉG KÖZELEBB tavaszi országjáró turnéjának utolsó vidéki nagykoncertje a zalaegerszegi Városi Sportcsarnokban. Az eddigi koncertek tapasztalatából kiindulva itt sem lesz kímélet. Atomvillanás jobbról! Nagyon ajánljuk! ]]> hu <![CDATA[Tévébemondó. (2007-05-07)]]> Ákos holnap, 2007. május 8-án, kedden a VIVA TV-ben Kisó vendége lesz az Interaktív adásában, várhatóan 16.30 körül. Holnapután, szerdán a HírTV stúdiójába kapott meghívást a Reggeli járat műsorába, ahol 8.45-kor kezdődik vele a beszélgetés. Mindkettőt ajánljuk! 

Fazekas István fotós jóvoltából már megtekinthetők az elképesztő hangulatú kecskeméti koncert fotói a Galériában. Jégverés, vicsor és mosoly, Figaro munkában: az előkészületek képei ITT láthatók. Fényparádé, zongorán tükröződő angyalszárnyak (amelyek eredetileg indián fejdíszek lennének), a közönség akcióban: a koncert, az előadást követő fogadás és a hazaút képei ITT! Nagyon ajánljuk!

A három lezajlott, frenetikus hangulatú koncert is bizonyítja, hogy a MÉG KÖZELEBB-turnét nem szabad kihagyni! A tavaszi menet  utolsó vidéki nagykoncertje most pénteken, 2007. május 11-én lesz Zalaegerszegen, a városi sportcsarnokban. A rákövetkező héten, május 19-én, szombaton pedig itt a budapesti záróelőadás, élő kép- és hangfelvétellel, remélhetőleg őrülettel a SYMA csarnok legújabb és legnagyobb, tízezer főt befogadni képes termében. MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!!!

A Magyar Nemzet Képeslap című heti újság most vasárnap megjelent száma csütörtökig kapható, benne Még közelebb címmel képes tudósítás olvasható a veszprémi turnéelőadásról. "Az elkent vidéki hakni fogalma Ákosnál ismeretlen." Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[A kecskeméti banzáj. KÉPESLAP. (2007-05-06)]]> Fazekas István fotós jóvoltából már megtekinthetők az elképesztő hangulatú kecskeméti koncert fotói a Galériában. Jégverés, vicsor és mosoly, Figaro munkában: az előkészületek képei ITT láthatók. Fényparádé, zongorán tükröződő angyalszárnyak (amelyek eredetileg indián fejdíszek lennének), a közönség akcióban: a koncert, az előadást követő fogadás és a hazaút képei ITT! Nagyon ajánljuk!

A három lezajlott, frenetikus hangulatú koncert is bizonyítja, hogy a MÉG KÖZELEBB-turnét nem szabad kihagyni! A tavaszi menet  utolsó vidéki nagykoncertje most pénteken, 2007. május 11-én lesz Zalaegerszegen, a városi sportcsarnokban. A rákövetkező héten, május 19-én, szombaton pedig itt a budapesti záróelőadás, élő kép- és hangfelvétellel, remélhetőleg őrülettel a SYMA csarnok legújabb és legnagyobb, tízezer főt befogadni képes termében. MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!!!

A Magyar Nemzet Képeslap című heti újság most vasárnap megjelent száma csütörtökig kapható, benne Még közelebb címmel képes tudósítás olvasható a veszprémi turnéelőadásról. "Az elkent vidéki hakni fogalma Ákosnál ismeretlen." Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[ Kecsói atomvillanás. (2007-05-06)]]> Atom buli volt Kecskeméten! A fiatal, feltörekvő Ákos-zenekar elsöprő sikerrel debütált a városban. A közönség hihetetlen hangulatot izzított a sportcsarnokban, ezzel a bandát is jobb teljesítményre ösztökélve. Jégeső, természetes stroboszkóp és megrázó erejű dörrenet. Aki nem hiszi, utánajárhat (meg az is, aki igen): a Tyukit helyettesítő Fazekas István fotói nemsokára a Galériában. Köszönjük, Kecskemét!!!

Gyuris Bütyök László színpadmester néhány, a színfalak mögé is bepillantást engedő fotója a fergeteges kecskeméti előadásról megtekinthető ITT.

]]>
hu
<![CDATA[MA: Reszkess, Kecske! (2007-05-05)]]> A MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007 következő előadása MA, szombaton, május 5-én dörren Kecskeméten, a Városi Sportcsarnokban, 19.30-kor. Ez az utolsó előtti vidéki nagybuli. Mindenkit szeretettel várunk!

]]>
hu
<![CDATA[Kecskeméti boogie! Rajongás, platina. (2007-05-04)]]> A MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007 következő előadása HOLNAP, szombaton, május 5-én lesz Kecskeméten, a Városi Sportcsarnokban, 19.30-kor. Ákos még soha korábban nem adott önálló koncertet ebben a városban. Mindenkit szeretettel várunk!

Az Ákos Rajongói Társaság honlapja interjút készített Ákos-rajongókkal. Az eredmény ITT olvasható. Ajánljuk!

A frissen megjelent Minden most kezdődik el című DualDisc MAXI elérte a platinalemez minősítést! Hurrá! Köszönjük!

]]>
hu
<![CDATA[Kecskeméti riadó!!! (2007-05-01)]]> A MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007 következő előadása most szombaton, május 5-én lesz Kecskeméten, a Városi Sportcsarnokban, 19.30-kor. Ákos még soha korábban nem adott önálló koncertet ebben a városban. Mindenkit szeretettel várunk!

]]>
hu
<![CDATA[Vesprem Radicals (2007-04-29)]]> A veszprémi dörrenetet nem kell magyarázni senkinek, aki ott volt. Az év legjobb bulija! (Eddig.) Nincs mentség, a MÉG KÖZELEBB idei koncertjeit mindenkinek látni kell! A szombati előadásról több tonna fotó látható a Galériában Tyuki jóvoltából. Szomorú, kiégett rákenról-arcok, drámai hajvágatás, többen nyalnak: a kezdés előtti pillanatok, ahogyan soha még, ITT! Durva fényparádé, elcserélt verzék és bitangul megdörrenő hangcucc: a koncertfotók első része ITT látható. De van második rész is, valamint az utórezgések képei. Az eseményen tiszteletét tette Göme az Eddából és Hegyi Zoli az ős-Sexepilből. Intim fürdőszobai jelenetek, Béla, a dobtechnikus születésnapját ünneplik, halk tivornya. Katt IDE!

És legközelebb május 5-én, szombaton Kecskemét városában sem lesz kímélet. Ajánljuk, de nagyon! 

]]>
hu
<![CDATA[Vessz, Prém! (Központi nevelés!) (2007-04-28)]]> A MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007 országjáró koncertsorozat MA, 2007. április 28-án, szombaton dörren Veszprém városában, a Középfokú Nevelési Központban. Szívből ajánljuk! RÁKENRÓÓÓL!

Nemcsák Károly színművész, a Színészválogatott csapatkapitánya labdarúgó emléktornát szervez Kaszás Attila emlékére. Az esemény holnap, 2007. április 29-én, vasárnap lesz 14 órától az Elektromos Sportcsarnokban (1138 Budapest, Népfürdő utca 18-20., az Árpád-híd pesti hídfőjénél). A megemlékezésen Ákos is elszavalja versét és játszik a színészek csapatában. A színészválogatott a felvidéki papokkal (!) és a Magyar Labdarúgó Szövetség válogatottjával mérkőzik meg. Belépés a helyszínen vásárolható adományjeggyel, a legkisebb címlet 1.000 Ft. Az esemény bevételeit a család megsegítésére fordítják.

]]>
hu
<![CDATA[Dörr. Nevelés! (2007-04-27)]]> A MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007 országjáró koncertsorozat holnap, 2007. április 28-án, szombaton dörren Veszprém városában, a Középfokú Nevelési Központban. Szívből ajánljuk! RÁKENRÓÓÓL!

A Heti Válasz tegnap megjelent számában Dévényi István honlapkritikája olvasható az akos.hu oldalról. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Négynapos ünnep: Veszprém (2007-04-25)]]> A MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007 következő előadása most szombaton, a négynapos ünnep első estéjénáprilis 28-án lesz Veszprémben, a Középfokú Nevelési Központban, 19.30-kor. Ákos még soha korábban nem játszott ebben a városban. Mindenkit szeretettel várunk!

]]>
hu
<![CDATA[Helyben a Téma (2007-04-24)]]> Holnap, 2007. április 25-én, szerdán jelenik meg a Helyi Théma című ingyenes hetilap, benne Ákos-interjú olvasható. Ajánljuk!]]> hu <![CDATA[Képesség. IRÁNY VESZPRÉM! (2007-04-23)]]> A tegnap megjelent és csütörtökig kapható Magyar Nemzet Képeslap című hetilap képriportot közöl Kaszás Attila búcsúztatásáról. A képek mellett Ákos verse az egyetlen szöveg. Köszönjük!

partyzoo.hu fotói a tavasz első Ákos-koncertjéről megtekinthetők ITT.

A MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007 következő előadása most szombaton, a négynapos ünnep első estéjén, április 28-án lesz Veszprémben, a Középfokú Nevelési Központban, 19.30-kor. Ákos még soha korábban nem játszott ebben a városban. Mindenkit szeretettel várunk!

]]>
hu
<![CDATA[A turnényitány képekben (2007-04-21)]]> A pécsi termonukleáris turnényitány képei már megtekinthetők a Galériában! Óriási buli volt, az előadásra többen voltak kíváncsiak, mint eddig bármelyik pécsi Ákos-koncertre. Tyukodi László képein megfigyelhető a fanyalgók által is megénekelt szegényes látványvilág, valamint a tömegesen csalódott rajongók, akik természetesen kevesen is voltak. Kár, hogy a képeken nem hallatszik, milyen torzan szólt az egész. Katt IDE és IDE!

A fotók 18.30-kor kerültek fel a mai napon, azóta nehéz elérni az akos.hu-t: a szerver nem bírja a terhelést, annyian akarják megtekinteni a fotókat. Kis türelmet kérünk! Köszönjük.

]]>
hu
<![CDATA[MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007 - BEST (2007-04-20)]]> A MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007 országjáró koncertsorozat MA, 2007. április 20-án, pénteken indul Pécs városában. A Lauber Dezső Sportcsarnokban 19.30-kor dörren meg a banda: itt debütál az új díszlet és az új dalsorrend is. Szívből ajánljuk! RÁKENRÓÓÓL!

Az Ákos Rajongói Társaság honlapjáról már letölthető a két tegnapi tévészereplés Tomio jóvoltából. Köszönjük! Katt IDE!

Nyilván a turnényitány tiszteletére éppen ma jelenik meg a BEST magazin, benne kétoldalas, képes beszámoló Ákosról, családilag is. Szívszorító anyag: sztár papucsban, kicsiny gyermekek virággal, bólogató őzikék, macskákkal játszó gombolyagok. Ami szép, az szép, nem szabad kihagyni!

Ugyancsak a turnéstarttal egyidőben jelenik meg a Marie Claire magazin, benne hosszas, képes interjú Ákossal, valamint koncertajánló.

A jövő szombati, veszprémi Ákos-koncert kapcsán telefonos interjút sugároz ma 16:40-kor a Radio Angel. Frekvencia: FM 101.8 MHz, vételkörzet: Tapolca és 30 km-es körzete. Online hallgatás: http://www.radioangel.hu/

Az utolsó tavaszi főpróbán készültek Juhász Viktor fotói. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Ma sóder, holnap beton! Termonukleáris tévéterror! (2007-04-19)]]> Ma, 2007. április 19-én, csütörtökön 14.30-kor ismétli az m1 a Dob+basszus című műsort Ákosról. Hatásvadászati elemzés és alapfokú gitárskálák, oknyomozás és leleplezés. Ez egy baromi jó mozi, de tényleg! Aki nem tud az ismétlésre várni, az Ákos Rajongói Társaság honlapjáról letöltheti az adást Tomio jóvoltából. Köszönjük! Katt IDE!

Hihetetlen, de igaz: a comment.com oldalon jót írtak a Dob+basszus Ákosról készített műsorával kapcsolatban! Így kell jó műsort csinálni, ez a cikk címe, és az írásból az is kiderül, hogy a szerző nem szereti Ákost, de az adást egész este nézte volna. Mert jó a szerkesztő. Nahát.
(A jelenséget egyébként a pszichológia kognitív disszonancia redukciónak hívja.
Tézis: Nem bírom Ákost.
Tény I.: Végignéztem egy róla szóló műsort.
Tény II.: Ráadásul tetszett.
Disszonancia redukció: Azért tetszett, mert a szerkesztő tök jól végezte a dolgát, csak neki köszönhető, hogy tetszett. Így tézisemet nem kell felülvizsgálni, Ákost továbbra sem bírom.)

Az Aktív stábja a TURNÉ 2007 főpróbáján járt, az eredmény a ma 19 órakor kezdődő műsorban lesz látható a TV2-n.

Aztán Ákos az RTL Klub adón 21.05-kor kezdődő Fábry Showder vendége lesz: a műsor záró mozzanataként a Minden most kezdődik el kislemezdalát értelmezi újra a bandával.

Holnap pedig, április 20-án termonukleáris dörrenéssel indul a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007 Pécsett. Itt látható először az új díszlet, és itt hallható először a megújult koncertprogram. Ez a nem mindegy! Ezt mindenkinek látni kell!

]]>
hu
<![CDATA[Showder. Basszusdob. Ákostévé, nincs menekvés. (2007-04-18)]]> Holnap, 2007. április 19-én, csütörtökön 14.30-kor ismétli az m1 a Dob+basszus című műsort Ákosról. Aki nem hallott még gitárost énekelni, vagy nem látott még költőnőt propellerrel a hajában, annak kötelező! És mindenki másnak is persze, mert tök jó! Aki nem tud holnapig várni, az Ákos Rajongói Társaság honlapjáról letöltheti az adást Tomio jóvoltából. Köszönjük! Katt IDE!

Hihetetlen, de igaz: a comment.com oldalon jót írtak a Dob+basszus Ákosról készített műsorával kapcsolatban! Így kell jó műsort csinálni, ez a cikk címe, és az írásból az is kiderül, hogy a szerző nem szereti Ákost, de az adás jó lett. Nahát.

Ugyancsak holnap, a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007 nyitókoncertjének előestéjén Ákos az RTL Klub adón 21.05-kor kezdődő Fábry Showder vendége lesz: a műsor záró mozzanataként a Minden most kezdődik el kislemezdalának egy új változatát adja elő a zenekarral. Szívből ajánljuk! És holnapután, április 20-án, pénteken dörren a banda Pécsett!

Kedvcsináló az induló TURNÉ 2007-hez: új képek a Galériában! Sajtótájékoztató és dedikálás Zalaegerszegen, a Fábry Showder kamerapróbája és a héten lezajlott első turnéfőpróba képei megtekinthetők ITT!

]]>
hu
<![CDATA[Stílus, életmód, hamu, gyémánt. TURNÉSTART! (2007-04-17)]]> Ákost a mobilozási szokásairól kérdezte a mobilport.hu. Katt IDE!

A Stílus és Életmód internetes oldal Ákos-interjúja ITT olvasható!

A Hamu & Gyémánt című exkluzív menedzsermagazin az aktuális évszak kapcsán szólaltat meg hírességeket a 2007. tavaszi számban, amely már kapható az újságárusoknál. Az anyagban egy reklámgrafikus, egy divatguru, egy világhírű konyhafőnök és egy kétszeres olimpiai bajnok mellett Ákos is nyilatkozik a 4. oldalon. A sors különös szeszélye folytán ugyanebben a lapszámban egy fotó látható Karafiáth Orsolya versművészről is, úgyhogy az ő rajongóinak is kötelező! És a hatás nem marad el!

Most pénteken, 2007. április 20-án indul a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007!!! Aznap Pécs városában dörren a megújult dalsorrend. Nem szabad kihagyni!!!

]]>
hu
<![CDATA[TURNÉSTART!!! Visszaszámlálás indul! (2007-04-16)]]> Most pénteken, 2007. április 20-án indul a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007!!! Aznap Pécs városában dörren a megújult dalsorrend. Nem szabad kihagyni!!!

Az mno.hu híre a turnéstartról ITT olvasható!

Így turnézik a magyar címmel az origo.hu a főoldalon ad hírt a hazai produkciók országjárási szokásairól, a sanyarú honi koncertkörülményekről. A most pénteken induló Még közelebb-turnéról hosszan lehet olvasni Fiák Kriszta cikkében, ahol Ákos is megszólal és ultrabrutál sztárallűrjeire is fény derül. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[A dob, meg a basszus. Meg a Zegerszeg! (2007-04-13)]]> Alig egy héttel a pécsi turnéindító koncert előtt holnap, 2007. április 14-én, szombaton az m1-en 21.15-kor kezdődik Lévai Balázs műsora, a Dob+basszus. A félórás adás egésze Ákosról, az Ilyenek voltunk című dalról, mint "nemzedéki himnuszról", valamint egyéb nagy horderejű kérdésekről szól. Műhelytitkok és civil fórum, díszletelés, rajongók és magasművészeti megmondóemberek, akiktől ismét megtudhatjuk, hogy Ákos szövegei bizony vadásszák a hatást. Lelepleződik néhány urbánus legenda és a "szaksajtó" által táplált műszörnyűlködés is ("Ákos imádkozni kényszeríti zenésztársait", stb.) Kentaur, Madi, Samu, Dorozsmai, Besnyő is megszólal, a "mennyire borzalmas Ákossal dolgozni?" témakörben. (Nem kicsit. Nagyon.) Ez egy televíziótörténeti esemény lesz, megéri!

A tegnapi, remek hangulatú zalaegerszegi dedikálás este fél 8 után ért véget. Az első fotók a partyzoo.hu oldalán láthatók, katt IDE! Ákos május 11-i zalaegerszegi koncertjéről a Zalai Hirlap is tudósít, katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[DEDIKAMA!!! (2007-04-12)]]> Ákos MA, csütörtökön, 2007. április 12-én sajtótájékoztatót tart és dedikálás is lesz Zalaegerszegen, 16 órától, a Zala Plázában, az Alexandra Könyváruházban. Rákenróóól!

]]>
hu
<![CDATA[ZALAEGERSZEGI DEDIKA - kislemezsiker!!! (2007-04-11)]]>

Ákos holnap, csütörtökön, 2007. április 12-én sajtótájékoztatót tart és dedikálás is lesz Zalaegerszegen, 16 órától, a Zala Plázában, az Alexandra Könyváruházban. Rákenróóól!

Zalaegerszeg város honlapján interjú olvasható Ákossal annak alkalmából, hogy a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007 állomásai között Zalaegerszeg is szerepel: május 11-én, pénteken a Városi Sportcsarnokban dördül meg a banda. Ez lesz a XII. Egerszeg Fesztivál nyitókoncertje! Katt IDE!

A Zalai Hírlap internetes kiadása a dedikálásról és a koncertről is tudósít, katt IDE!

A Minden most kezdődik el - DualDisc MAXI egy kicsit megbolygatta a nem létező magyar kislemezpiacot: az első napon csaknem négyezer példányt szálítottak ki a boltokba, Ausztriában már zajlik a harmadik utángyártás, a kiadvány a megjelenéskor a hazai kislemezlista első helyén nyitott. A fél évvel ezelőtt megjelent, platinalemezes Még közelebb még mindig kilencedik a MAHASZ albumlistáján! Köszönjük!

]]>
hu
<![CDATA[Holnapután Zegerszeg (2007-04-10)]]> Ákos holnapután, csütörtökön, 2007. április 12-én sajtótájékoztatót tart és dedikálás is lesz Zalaegerszegen, 16 órától, a Zala Plázában, az Alexandra Könyváruházban. Rákenróóól!

Zalaegerszeg város honlapján interjú olvasható Ákossal annak alkalmából, hogy a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007 állomásai között Zalaegerszeg is szerepel: május 11-én, pénteken a Városi Sportcsarnokban dördül meg a banda. Ez lesz a XII. Egerszeg Fesztivál nyitókoncertje! Katt IDE!

A Zalai Hírlap internetes kiadása a dedikálásról és a koncertről is tudósít, katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[UnivPécs (2007-04-09)]]> Holnap, 2007. április 10-én, kedden jelenik meg az ingyenes UnivPécs aktuális számának 17. oldalán az Ákossal készült interjú. A 12.000 példányban kiadott egyetemi lap megtalálható a Pécsi Tudományegyetem összes karán, beleértve a szekszárdi Illyés Gyula Főiskolai Kart is, továbbá az összes egyetemi kollégiumban, Pécs forgalmasabb kulturális intézményeiben is, pl. Művészetek Háza, Apollo Artmozi, Uránia Mozi, stb. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Cobra 911 (2007-04-06)]]> Lánchíd Rádióban Kovács Kokó István vendége volt Ákos az Esti Mesék című műsorban. A felvétel kétszer hallható: holnap, 2007. április 7-én, szombaton 10:05-kor és holnapután, április 8-án, vasárnap 18:05-kor. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[S.O.S. gyorshírek (2007-04-04)]]> A holnap reggel (2007. április 5., csütörtök) hallható Bumerángban a Sláger Rádió hullámhosszán élő telefoninterjú lesz Ákossal a nyolcórás hírek után a Minden most kezdődik el - DualDisc MAXI, a TURNÉ 2007 és még ki tudja, mi kapcsán...

A szintén holnap megjelenő Magyar Demokrata című hetilap 50. oldalán Megrázni a beteget címmel Bándy Péter interjúja olvasható Ákossal.

]]>
hu
<![CDATA[Pécsi napilap, zegerszegi feszkó, DEDIKA! (2007-04-04)]]> A Pécsi Napilap interjút készített Ákossal a dedikálás és a pécsi sajtótájékoztató alkalmával. Germer András kitűnő cikke ITT olvasható. A cikknél hozzászólási lehetőség is van és elérhető a Napilapcsoport minden területi számában. Ajánljuk!

Zalaegerszeg város honlapján interjú olvasható Ákossal annak alkalmából, hogy a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007 állomásai között Zalaegerszeg is szerepel: május 11-én, pénteken a Városi Sportcsarnokban dördül meg a banda. Ez lesz a XII. Egerszeg Fesztivál nyitókoncertje! Katt IDE!

Ákos a jövő héten, csütörtökön, 2007. április 12-én sajtótájékoztatót tart és dedikálás is lesz Zalaegerszegen, 16 órától, a Zala Plázában, az Alexandra Könyváruházban. Rákenróóól!

]]>
hu
<![CDATA[In memoriam Kaszás Attila (2007-04-03)]]> Kaszás Attila halála kapcsán szólaltatta meg Ákost az Info Rádió. Sárközi Lóránt riporter jóvoltából a felvétel meghallgatható ITT.


DRÓTOK ÉS CSÖVEK
Kaszás Attilának, későn

a telefont letetted:
edzeni megyek
legbelül repedt meg
a közömbös szöveg
szilánkot szóró vadvirág
lett a szád

a kaszás te vagy
a biztos tudat
erődből futja
a halál is tudja
mielőtt levág
hogy ne lehess öreg

hogy drótok és csövek?
az a hang nem jelzett semmit

előtted nem talány
nyugodni mégse hagy
a koponyában lüktető
vér s velő
hogyan lesz hittel érvelő
magány
aztán megint csak holt anyag

a sorsunk mostoha
de mindig jön csoda
és az határoz itt
ha jól imádkozik
remél az ostoba

aztán csodálkozik
hogy milyen intenzíven fekszel
ilyen ez a rendszer:
ha mennél sem ereszt el

hogy drótok és csövek?
az a hang nem jelzett semmit

tombolni kész a hold
kissé most kivagy
de felülsz mindjárt te jó gyerek
tudom
egy kávét kérsz hamar
és visszahívsz a nyaralás miatt
az orvos hírt hadar:
felült a tótmagyar!
szétrebben majd a gyászsereg
visítanak a műszerek

otromba tréfa volt

de nem haragszom ám
titokban jó dohány
és bor kibontva vár az asztalon
a fiad fölnevet
örül neked

hogy drótok és csövek?
az a hang nem jelzett semmit

2007. március 25.

]]>
hu
<![CDATA[14:50 - három napon át. És a dedikafotók. (2007-04-02)]]> Kiss Bea, a Petőfi Rádió munkatársa hosszabb beszélgetést rögzített Ákossal az Andante Borpatikában. A felvétel több részletben, tematikus adásokban hallható a Petőfin. Az első részlet holnap, 2007. április 3-án, kedden 14.50-től 15 óráig hangzik el a Terepjáró című műsorban. Másnap, április 4-én a Zeneszerda adása közli a zenéről szóló beszélgetést 14.50-kor, majd ugyanebben az időpontban április 6-án, Nagypénteken hallható Ákos kulturális ajánlója a Péntektől péntekig műsorában. Szívből ajánljuk!

A pécsi maratoni dedikálásról már megtekinthetők Tyukodi László fotói a Galériában. Katt IDE! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[EGYETEMES, dedikarekord, megaPÉCS (2007-03-31)]]> Ákos minden korábbi vidéki dedikálási rekordja megdőlt: Pécsett délután háromtól este nyolcig, öt órán keresztül osztotta az aláírásokat az Alexandra boltjában most pénteken, a MINDEN MOST KEZDŐDIK EL - DualDisc MAXI megjelenése alkalmából. Az eseményről az első fotók a PartyZoo honlapján láthatók, de hamarosan Tyuki képriportja is elérhető lesz a Galériában.

A bama.hu honlap a pécsi sajtótájékoztatóról, valamint a maxi megjelenéséről és a TURNÉ 2007 pécsi nyitókoncertjéről számol be ITT. Ugyanitt Ákos-koncertjegyeket lehet nyerni a 2007. április 20-i MÉG KÖZELEBB bulira.

Az UnivPécs egyetemi hírlap holnapután, 2007. április 2-án, hétfőn megjelenő számának keresztrejtvény-játékában jegyeket lehet nyerni a pécsi turnéindító előadásra.

Ugyancsak hétfőn, 18 óra után a pécsi Mediterrán Rádióban hallható egy beszélgetés Ákossal. Frekvencia: (Pécs) 101.2 MHz, online hallgatás: http://www.mediterranradio.hu:10120/listen.pls

Ugyanezen a napon jelenik meg a Fiatalok Magazinja, amelyet Pécsett az egyetemeken és még nagyjából 300 helyen a városban, valamint Baranya megye középiskoláiban lehet megkaparintani. Ebben hosszas, koncertképekkel illusztrált Ákos-interjú olvasható és itt is lehet jegyet nyerni a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007 pécsi nyitókoncertjére, április 20-ra!

]]>
hu
<![CDATA[MA (2007-03-28)]]> MA, 2007. március 30-án, pénteken jelenik meg a MINDEN MOST KEZDŐDIK EL című, DualDisc formátumú MAXI! A kiadvány már megrendelhető a webáruházban, KATT IDE! Ma 15 órától dedikálás is lesz . Helyszín: PÉCS, Alexandra Könyváruház, Széchenyi tér 1.

]]>
hu
<![CDATA[Dedikatív (2007-03-28)]]> Holnap, 2007. március 30-án, pénteken jelenik meg a MINDEN MOST KEZDŐDIK EL című, DualDisc formátumú MAXI! A kiadvány már megrendelhető a webáruházban, KATT IDE! Az országos megjelenés napján 15 órától dedikálás is lesz . Helyszín: PÉCS, Alexandra Könyváruház, Széchenyi tér 1.

A Minden most kezdődik el eredeti verziója a platinalemezes MÉG KÖZELEBB albumon szerepel, amely elnyerte a Fonogram 2007 díját is az év rockalbuma kategóriában. Ákos legutóbb 5 éve (!) adott ki kereskedelmi forgalomba kerülő kislemezt. (Emlékeztetőül néhány szám: a magyar kislemez-piac legsikeresebb kiadványa volt 2000-ben a Keresem az utam, amelynek két verziója összesen csaknem húszezer példányban kelt el. A 2001-es Mindenki táncol-maxi és a 2002-es Alig hitted is meghaladta a hatezres példányszámot.)

A kiadvány DualDisc formátumban lát napvilágot: a Sony DADC ausztriai gyárában készülő kétoldalas korong egyik fele CD, a másik fele DVD-formátumú. A DualDisc formátumról bővebben ITT lehet olvasni. A különleges, DuraCase csomagolású „kislemez” tekintélyes anyagot tartalmaz: a Minden most kezdődik el című dal hat (!) változata hallható a CD-oldalon, nem csak remixek, hanem új, korábban sehol máshol meg nem jelent átiratok is. A DVD-oldalon a térhatású, 5.1-es és DTS hang mellett három kisfilm kapott helyet: a dal akusztikus gitáros verziója, a koncertklip és a vonósfelvételekről készült dokumentumfilmecske. A korong további különlegessége, hogy tartalmazza a dal összes hangsávját is, így bárki kedvére újrakeverheti a szerzeményt! A remixversenyre beküldött pályaműveket az Ákos-zenekar tagjai bírálják el: a fődíj egy értékes hangszer, a Roland East Europe által felajánlott MC-808 Sampling Groovebox modul!

Dedikálás az országos megjelenés napján, 2007. március 30-án, pénteken, 15 órától.
Helyszín: PÉCSAlexandra Könyvesbolt, Széchenyi tér 1.

A maxi és a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007 jegyei már rendelhetők a jegyek a webáruházban!

Április 20., péntek: PÉCS,  Lauber Dezső Sportcsarnok (Veres Endre u. 10.)
Április 28., szombat: VESZPRÉM, Középfokú Nevelési Központ (Március 15. utca 5.)
Május 5., szombat: KECSKEMÉT, Városi Sportcsarnok (Olimpia u. 1/a)
Május 11., péntek: ZALAEGERSZEG, Városi Sportcsarnok (Stadion u. 3.) (A XII. Egerszegi Fesztivál nyitókoncertje)
Május 19., szombat: BUDAPEST, ÚJ SYMA Sport- és Rendezvényközpont (Dózsa Gyögy út 1.)

A vidéki előadások 19.30-kor, a budapesti koncert 20 órakor kezdődik.
MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!!!

A jegyek a webáruházon kívül az alábbi jegyárusító helyeken kaphatók:

Pécs 
- City Club, Megye u. 20., tel.: (72) 510-410, (20) 510-7777
- Lauber Dezső Sportcsarnok,  Veres Endre u. 10., tel.: (72) 312-111
- KÖSZI Diákiroda, Szántó Kovács János u. 1/b, tel.: (72) 501 500 / 2085

- Kaposvár, CD Boksz, Fő u. 8., tel.: (82) 511-780
- Dombóvár,  Művház, Hunyadi tér 25., tel.: (74) 466-256
- Komló, Popsarock, Városház tér 20., tel.: (72) 485-824
- Szekszárd, Polip Ifjúsági Iroda, Szent István tér 10., tel.: (74) 411-475

Veszprém
- Zenesziget, Cserhát ltp 6., tel.: (88) 427-489

- Várpalota, Szindbád (Várpalotai Művelődési Ház), Honvéd u. 1., tel:: (88) 472-305
- Ajka, Balatontourist, Szabadság tér 19., tel.: (88) 500-111
- Székesfehérvár, Káosz Underground, Budai út 27., tel.: (22) 339-363
- Zirc, Tourinform Iroda, József Attila u. 1., tel.: (88) 416-816

Zalaegerszeg  
- Boris Tatoo, Eötvös u. 3., tel.: (92) 347-889
- Keresztury D. Könyvesbolt, Kovács Károly tér 5. (Centrum Üzletház), tel.: (92) 596-696
- Városi Sportcsarnok, Stadion utca 3. , tel.: (92) 599-954

- Szombathely, KO könyv-zene-filmáruház, Kossuth u. 8/3., tel.: (94) 505-855
- Keszthely, Tourinform Kossuth u. 28., tel.: (83) 314-144
- Körmend, Művelődési Ház, Berzsenyi u. 11., tel.: (94) 410-132
- Nagykanizsa, Tourinform, Csengery u. 1-3. , tel.: (93) 313-285

Budapest
- Broadway Tickets Jegyirodák:

     - Rózsakert Bevásárlóközpont; II. ker Gábor Áron u. 78., tel.: 391-5923
     - Szabadtér Színház Jegyiroda; XIII. ker., Hollán Ernő u. 10., tel.: 340-4883
- Concert & Média jegyirodái:
     - Központi iroda: XIV. ker., Torontál utca 30. tel.: 222-1313
     - IX. ker., Üllői út 11-13,  tel.: 455-9000
      - Libri könyáruház,  X. ker., Árkád  bevásárlóközpont, tel.: 434-8243
     - Libri könyáruház; II. ker., Mammut II. bevásárlóközpont , tel.: 345-8583
- Kulturinfó Jegyiroda, XIV.ker.  Rákosi út 110., tel.: 402-0063
- Nagymező utcai Jegyiroda, VI. ker., Nagymező u. 19., tel.: 302-3841
- NSI jegypénztár, Körcsarnok, XIV. ker., Stefánia u. 3-5., tel.: 471-4321
- Lemezkuckó, VII.ker., Király u. 67., tel.: 351-1218
- Kristóf Jegyiroda, Europark, Üllői u. 201., tel.: 347-1711

A vidéki koncertekre Budapesten a Nagymező utcai jegyiroda árusít jegyeket.
(VI. ker., Nagymező u. 19., tel.: 302-3841)

]]>
hu
<![CDATA[Gyöngyöm, meg a Dunabajusz (2007-03-26)]]> Holnap, 2007. március 27-én, kedden jelenik meg a Gyöngy magazin, benne háromoldalas, képes Ákos-interjú. Ajánljuk!

Soós Levente videóriportja Ákossal a MINDEN MOST KEZDŐDIK EL DualDisc MAXI kapcsán a Danubius Rádió honlapján látható. Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Kaszás Attila, magyar színész - élt 47 évet (2007-03-23)]]> Nyugodjék békében!

]]>
hu
<![CDATA[Ó, te rigó! (2007-03-21)]]> Az Origo portál zenei hírei között elsőként szerepel a turnéról és a MINDEN MOST KEZDŐDIK EL maxiról szóló híradás. Katt IDE! A portál Zeneáruházában a TURNÉ 2007 alkalmából napok óta  INGYEN letölthető a platinalemezes Még közelebb album sikerdala, az Adj hitet. Ajánljuk!

Holnap, csütörtökön, március 22-én 13 órakor az ECHO TV-n ismétlik az Ellenfényben című műsort, amelyben Csutka István szerkesztő-műsorvezető vendége volt Ákos. Az egyórás portréműsorban Ákos barátai is megszólalnak. A MINDEN MOST KEZDŐDIK EL hangulatos koncertklipjét a héten mutatta be a VIVA TV. Az Á.R.T. honlap és Tomio jóvoltából az adás megtekinthető ITT. Köszönjük!

Hamarosan megjelenik a MINDEN MOST KEZDŐDIK EL című, DualDisc formátumú MAXI! A kiadvány már megrendelhető a webáruházban, KATT IDE! Az országos megjelenés napján, 2007. március 30-án, pénteken dedikálás is lesz 15 órától. Helyszín: PÉCS, Alexandra Könyváruház, Széchenyi tér 1.

A Minden most kezdődik el eredeti verziója a platinalemezes MÉG KÖZELEBB albumon szerepel, amely elnyerte a Fonogram 2007 díját is az év rockalbuma kategóriában. Ákos legutóbb 5 éve (!) adott ki kereskedelmi forgalomba kerülő kislemezt. (Emlékeztetőül néhány szám: a magyar kislemez-piac legsikeresebb kiadványa volt 2000-ben a Keresem az utam, amelynek két verziója összesen csaknem húszezer példányban kelt el. A 2001-es Mindenki táncol-maxi és a 2002-es Alig hitted is meghaladta a hatezres példányszámot.)

A kiadvány DualDisc formátumban lát napvilágot: a Sony DADC ausztriai gyárában készülő kétoldalas korong egyik fele CD, a másik fele DVD-formátumú. A DualDisc formátumról bővebben ITT lehet olvasni. A különleges, DuraCase csomagolású „kislemez” tekintélyes anyagot tartalmaz: a Minden most kezdődik el című dal hat (!) változata hallható a CD-oldalon, nem csak remixek, hanem új, korábban sehol máshol meg nem jelent átiratok is. A DVD-oldalon a térhatású, 5.1-es és DTS hang mellett három kisfilm kapott helyet: a dal akusztikus gitáros verziója, a koncertklip és a vonósfelvételekről készült dokumentumfilmecske. A korong további különlegessége, hogy tartalmazza a dal összes hangsávját is, így bárki kedvére újrakeverheti a szerzeményt! A remixversenyre beküldött pályaműveket az Ákos-zenekar tagjai bírálják el: a fődíj egy értékes hangszer, a Roland East Europe által felajánlott MC-808 Sampling Groovebox modul!

Dedikálás az országos megjelenés napján, 2007. március 30-án, pénteken, 15 órától.
Helyszín: PÉCSAlexandra Könyvesbolt, Széchenyi tér 1.

A maxi és a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007 jegyei már rendelhetők a jegyek a webáruházban!

Április 20., péntek: PÉCS,  Lauber Dezső Sportcsarnok (Veres Endre u. 10.)
Április 28., szombat: VESZPRÉM, Középfokú Nevelési Központ (Március 15. utca 5.)
Május 5., szombat: KECSKEMÉT, Városi Sportcsarnok (Olimpia u. 1/a)
Május 11., péntek: ZALAEGERSZEG, Városi Sportcsarnok (Stadion u. 3.) (A XII. Egerszegi Fesztivál nyitókoncertje)
Május 19., szombat: BUDAPEST, ÚJ SYMA Sport- és Rendezvényközpont (Dózsa Gyögy út 1.)

A vidéki előadások 19.30-kor, a budapesti koncert 20 órakor kezdődik.
MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!!!

A jegyek a webáruházon kívül az alábbi jegyárusító helyeken kaphatók:

Pécs 
- City Club, Megye u. 20., tel.: (72) 510-410, (20) 510-7777
- Lauber Dezső Sportcsarnok,  Veres Endre u. 10., tel.: (72) 312-111
- KÖSZI Diákiroda, Szántó Kovács János u. 1/b, tel.: (72) 501 500 / 2085

- Kaposvár, CD Boksz, Fő u. 8., tel.: (82) 511-780
- Dombóvár,  Művház, Hunyadi tér 25., tel.: (74) 466-256
- Komló, Popsarock, Városház tér 20., tel.: (72) 485-824
- Szekszárd, Polip Ifjúsági Iroda, Szent István tér 10., tel.: (74) 411-475

Veszprém
- Zenesziget, Cserhát ltp 6., tel.: (88) 427-489

- Várpalota, Szindbád (Várpalotai Művelődési Ház), Honvéd u. 1., tel:: (88) 472-305
- Ajka, Balatontourist, Szabadság tér 19., tel.: (88) 500-111
- Székesfehérvár, Káosz Underground, Budai út 27., tel.: (22) 339-363
- Zirc, Tourinform Iroda, József Attila u. 1., tel.: (88) 416-816

Zalaegerszeg  
- Boris Tatoo, Eötvös u. 3., tel.: (92) 347-889
- Keresztury D. Könyvesbolt, Kovács Károly tér 5. (Centrum Üzletház), tel.: (92) 596-696
- Városi Sportcsarnok, Stadion utca 3. , tel.: (92) 599-954

- Szombathely, KO könyv-zene-filmáruház, Kossuth u. 8/3., tel.: (94) 505-855
- Keszthely, Tourinform Kossuth u. 28., tel.: (83) 314-144
- Körmend, Művelődési Ház, Berzsenyi u. 11., tel.: (94) 410-132
- Nagykanizsa, Tourinform, Csengery u. 1-3. , tel.: (93) 313-285

Budapest
- Broadway Tickets Jegyirodák:

     - Rózsakert Bevásárlóközpont; II. ker Gábor Áron u. 78., tel.: 391-5923
     - Szabadtér Színház Jegyiroda; XIII. ker., Hollán Ernő u. 10., tel.: 340-4883
- Concert & Média jegyirodái:
     - Központi iroda: XIV. ker., Torontál utca 30. tel.: 222-1313
     - IX. ker., Üllői út 11-13,  tel.: 455-9000
      - Libri könyáruház,  X. ker., Árkád  bevásárlóközpont, tel.: 434-8243
     - Libri könyáruház; II. ker., Mammut II. bevásárlóközpont , tel.: 345-8583
- Kulturinfó Jegyiroda, XIV.ker.  Rákosi út 110., tel.: 402-0063
- Nagymező utcai Jegyiroda, VI. ker., Nagymező u. 19., tel.: 302-3841
- NSI jegypénztár, Körcsarnok, XIV. ker., Stefánia u. 3-5., tel.: 471-4321
- Lemezkuckó, VII.ker., Király u. 67., tel.: 351-1218
- Kristóf Jegyiroda, Europark, Üllői u. 201., tel.: 347-1711

A vidéki koncertekre Budapesten a Nagymező utcai jegyiroda árusít jegyeket.
(VI. ker., Nagymező u. 19., tel.: 302-3841)

]]>
hu
<![CDATA[Vivát, Echo, Origo - MINDEN MOST KEZDŐDIK EL - például a turné is! (2007-03-14)]]> Kedves olvasónk! Kérjük, készítsen ki egy pohár jó bort a számítógép mellé, lazuljon el, dőljön hátra: hosszú hírhömpöly következik. Sűrűsödik az élet, durvul a tempó az Ákos-produkció háza táján: jön az új maxi, indul a turné. De először a televíziós megjelenéseket soroljuk: az ECHO TV-n az Ellenfényben című műsor keretében Csutka István szerkesztő-műsorvezető vendége lesz Ákos. Az egyórás portréműsorban Ákos barátai is megszólalnak. Az adás most szombaton, 2007. március 17-én látható először, 20 órai kezdettel. Ismétlés másnap, vasárnap reggel 9-kor és jövő csütörtökön, március 22-én 13 órakor.

A MINDEN MOST KEZDŐDIK EL hangulatos koncertklipjét hétfőn, 2007. március 19-én mutatja be a VIVA TV. Ákos az élő Interaktív adásának vendége lesz 16.30-tól.

Hamarosan megjelenik a MINDEN MOST KEZDŐDIK EL című, DualDisc formátumú MAXI! A kiadvány már megrendelhető a webáruházban, KATT IDE! Az országos megjelenés napján, 2007. március 30-án, pénteken dedikálás is lesz 15 órától. Helyszín: PÉCS, Alexandra Könyváruház, Széchenyi tér 1.

A Minden most kezdődik el eredeti verziója a platinalemezes MÉG KÖZELEBB albumon szerepel, amely elnyerte a Fonogram 2007 díját is az év rockalbuma kategóriában. Ákos legutóbb 5 éve (!) adott ki kereskedelmi forgalomba kerülő kislemezt. (Emlékeztetőül néhány szám: a magyar kislemez-piac legsikeresebb kiadványa volt 2000-ben a Keresem az utam, amelynek két verziója összesen csaknem húszezer példányban kelt el. A 2001-es Mindenki táncol-maxi és a 2002-es Alig hitted is meghaladta a hatezres példányszámot.)

A kiadvány DualDisc formátumban lát napvilágot: a Sony DADC ausztriai gyárában készülő kétoldalas korong egyik fele CD, a másik fele DVD-formátumú. A DualDisc formátumról bővebben ITT lehet olvasni. A különleges, DuraCase csomagolású „kislemez” tekintélyes anyagot tartalmaz: a Minden most kezdődik el című dal hat (!) változata hallható a CD-oldalon, nem csak remixek, hanem új, korábban sehol máshol meg nem jelent átiratok is. A DVD-oldalon a térhatású, 5.1-es és DTS hang mellett három kisfilm kapott helyet: a dal akusztikus gitáros verziója, a koncertklip és a vonósfelvételekről készült dokumentumfilmecske. A korong további különlegessége, hogy tartalmazza a dal összes hangsávját is, így bárki kedvére újrakeverheti a szerzeményt! A remixversenyre beküldött pályaműveket az Ákos-zenekar tagjai bírálják el: a fődíj egy értékes hangszer, a Roland East Europe által felajánlott MC-808 Sampling Groovebox modul!

Dedikálás az országos megjelenés napján, 2007. március 30-án, pénteken, 15 órától.
Helyszín: PÉCSAlexandra Könyvesbolt, Széchenyi tér 1.

A maxi és a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007 jegyei már rendelhetők a jegyek a webáruházban!

Április 20., péntek: PÉCS,  Lauber Dezső Sportcsarnok (Veres Endre u. 10.)
Április 28., szombat: VESZPRÉM, Középfokú Nevelési Központ (Március 15. utca 5.)
Május 5., szombat: KECSKEMÉT, Városi Sportcsarnok (Olimpia u. 1/a)
Május 11., péntek: ZALAEGERSZEG, Városi Sportcsarnok (Stadion u. 3.) (A XII. Egerszegi Fesztivál nyitókoncertje)
Május 19., szombat: BUDAPEST, ÚJ SYMA Sport- és Rendezvényközpont (Dózsa Gyögy út 1.)

A vidéki előadások 19.30-kor, a budapesti koncert 20 órakor kezdődik.
MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!!!

A koncertsorozat alkalmából az Origo portál Zeneáruházában INGYEN letölthető az album sikerdala, az Adj hitet!

A jegyek a webáruházon kívül az alábbi jegyárusító helyeken kaphatók:

Pécs 
- City Club, Megye u. 20., tel.: (72) 510-410, (20) 510-7777
- Lauber Dezső Sportcsarnok,  Veres Endre u. 10., tel.: (72) 312-111
- KÖSZI Diákiroda, Szántó Kovács János u. 1/b, tel.: (72) 501 500 / 2085

- Kaposvár, CD Boksz, Fő u. 8., tel.: (82) 511-780
- Dombóvár, Varsay Művház, Hunyadi tér 25., tel.: (74) 466-256
- Komló, Popsarock, Városház tér 20., tel.: (72) 485-824
- Szekszárd, Polip Ifjúsági Iroda, Szent István tér 10., tel.: (74) 411-475

Veszprém
- Zenesziget, Cserhát ltp 6., tel.: (88) 427-489

- Várpalota, Szindbád (Várpalotai Művelődési Ház), Honvéd u. 1., tel:: (88) 472-305
- Ajka, Balatontourist, Szabadság tér 19., tel.: (88) 500-111
- Székesfehérvár, Káosz Underground, Budai út 27., tel.: (22) 339-363
- Zirc, Tourinform Iroda, József Attila u. 1., tel.: (88) 416-816

Zalaegerszeg  
- Boris Tatoo, Eötvös u. 3., tel.: (92) 347-889
- Keresztury D. Könyvesbolt, Kovács Károly tér 5. (Centrum Üzletház), tel.: (92) 596-696
- Városi Sportcsarnok, Stadion utca 3. , tel.: (92) 599-954

- Szombathely, KO könyv-zene-filmáruház, Kossuth u. 8/3., tel.: (94) 505-855
- Keszthely, Tourinform Kossuth u. 28., tel.: (83) 314-144
- Körmend, Művelődési Ház, Berzsenyi u. 11., tel.: (94) 410-132
- Nagykanizsa, Tourinform, Csengery u. 1-3. , tel.: (93) 313-285

Budapest
- Broadway Tickets Jegyirodák:

     - Rózsakert Bevásárlóközpont; II. ker Gábor Áron u. 78., tel.: 391-5923
     - Szabadtér Színház Jegyiroda; XIII. ker., Hollán Ernő u. 10., tel.: 340-4883
- Concert & Média jegyirodái:
     - Központi iroda: XIV. ker., Torontál utca 30. tel.: 222-1313
     - IX. ker., Üllői út 11-13,  tel.: 455-9000
      - Libri könyáruház,  X. ker., Árkád  bevásárlóközpont, tel.: 434-8243
     - Libri könyáruház; II. ker., Mammut II. bevásárlóközpont , tel.: 345-8583
- Kulturinfó Jegyiroda, XIV.ker.  Rákosi út 110., tel.: 402-0063
- Nagymező utcai Jegyiroda, VI. ker., Nagymező u. 19., tel.: 302-3841
- NSI jegypénztár, Körcsarnok, XIV. ker., Stefánia u. 3-5., tel.: 471-4321
- Lemezkuckó, VII.ker., Király u. 67., tel.: 351-1218
- Kristóf Jegyiroda, Europark, Üllői u. 201., tel.: 347-1711

A vidéki koncertekre Budapesten a Nagymező utcai jegyiroda árusít jegyeket.
(VI. ker., Nagymező u. 19., tel.: 302-3841)

]]>
hu
<![CDATA[A jegyek. A JEGYEK! (Forradalmi hírek.) (2007-03-13)]]> A MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007 állomásaira már rendelhetők a jegyek a webáruházban!

Április 20., péntek: PÉCS,  Lauber Dezső Sportcsarnok (Veres Endre u. 10.)
Április 28., szombat: VESZPRÉM, Középfokú Nevelési Központ (Március 15. utca 5.)
Május 5., szombat: KECSKEMÉT, Városi Sportcsarnok (Olimpia u. 1/a)
Május 11., péntek: ZALAEGERSZEG, Városi Sportcsarnok (Stadion u. 3.) (A XII. Egerszegi Fesztivál nyitókoncertje)
Május 19., szombat: BUDAPEST, ÚJ SYMA Sport- és Rendezvényközpont (Dózsa Gyögy út 1.)

A vidéki előadások 19.30-kor, a budapesti koncert 20 órakor kezdődik.
MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!!!

A jegyek 2007. március 14-én, szerdától kaphatók az alábbi jegyárusító helyeken:

Pécs 
- City Club, Megye u. 20., tel.: (72) 510-410, (20) 510-7777
- Lauber Dezső Sportcsarnok,  Veres Endre u. 10., tel.: (72) 312-111
- KÖSZI Diákiroda, Szántó Kovács János u. 1/b, tel.: (72) 501 500 / 2085

- Kaposvár, CD Boksz, Fő u. 8., tel.: (82) 511-780
- Dombóvár,  Művház, Hunyadi tér 25., tel.: (74) 466-256
- Komló, Popsarock, Városház tér 20., tel.: (72) 485-824
- Szekszárd, Polip Ifjúsági Iroda, Szent István tér 10., tel.: (74) 411-475

Veszprém
- Zenesziget, Cserhát ltp 6., tel.: (88) 427-489

- Várpalota, Szindbád (Várpalotai Művelődési Ház), Honvéd u. 1., tel:: (88) 472-305
- Ajka, Balatontourist, Szabadság tér 19., tel.: (88) 500-111
- Székesfehérvár, Káosz Underground, Budai út 27., tel.: (22) 339-363
- Zirc, Tourinform Iroda, József Attila u. 1., tel.: (88) 416-816

Zalaegerszeg  
- Boris Tatoo, Eötvös u. 3., tel.: (92) 347-889
- Keresztury D. Könyvesbolt, Kovács Károly tér 5. (Centrum Üzletház), tel.: (92) 596-696
- Városi Sportcsarnok, Stadion utca 3. , tel.: (92) 599-954

- Szombathely, KO könyv-zene-filmáruház, Kossuth u. 8/3., tel.: (94) 505-855
- Keszthely, Tourinform Kossuth u. 28., tel.: (83) 314-144
- Körmend, Művelődési Ház, Berzsenyi u. 11., tel.: (94) 410-132
- Nagykanizsa, Tourinform, Csengery u. 1-3. , tel.: (93) 313-285

Budapest
- Broadway Tickets Jegyirodák:

     - Rózsakert Bevásárlóközpont; II. ker Gábor Áron u. 78., tel.: 391-5923
     - Szabadtér Színház Jegyiroda; XIII. ker., Hollán Ernő u. 10., tel.: 340-4883
- Concert & Média jegyirodái:
     - Központi iroda: XIV. ker., Torontál utca 30. tel.: 222-1313
     - IX. ker., Üllői út 11-13,  tel.: 455-9000
      - Libri könyáruház,  X. ker., Árkád  bevásárlóközpont, tel.: 434-8243
     - Libri könyáruház; II. ker., Mammut II. bevásárlóközpont , tel.: 345-8583
- Kulturinfó Jegyiroda, XIV.ker.  Rákosi út 110., tel.: 402-0063
- Nagymező utcai Jegyiroda, VI. ker., Nagymező u. 19., tel.: 302-3841
- NSI jegypénztár, Körcsarnok, XIV. ker., Stefánia u. 3-5., tel.: 471-4321
- Lemezkuckó, VII.ker., Király u. 67., tel.: 351-1218
- Kristóf Jegyiroda, Europark, Üllői u. 201., tel.: 347-1711

A vidéki koncertekre Budapesten a Nagymező utcai jegyiroda árusít jegyeket.
(VI. ker., Nagymező u. 19., tel.: 302-3841)

]]>
hu
<![CDATA[HATÁROK NÉLKÜL (2007-03-07)]]> Ma, 2007. március 7-én, szerdán Ákost kérdezi Gadácsi János a Kossuth Rádió 19 órakor kezdődő, Szülõföldünk - Határok nélkül című műsorban az év rockalbumáért járó pénzjutalom jótékony felajánlásáról. Szívből ajánljuk!]]> hu <![CDATA[Dévai gyerekek - MINDEN MOST KEZDŐDIK EL - Remixverseny 2007 (2007-03-06)]]> Idén Ákos MÉG KÖZELEBB című platinlemezes kiadványa nyerte a FONOGRAM 2007 díjat az év rocklemeze kategóriában. Az elismeréssel járó félmillió forintos pénzösszeget Ákos a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak ajánlotta fel. Mint ismeretes, a Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehívott szervezet gyermekvédelmi központokat, árvaházakat és óvodákat működtet. Csaba testvér 2005-ben a Magyar Hírlaptól megkapta az év embere díjat, a HírTV 2006 karácsonyán sugározta a róla és gyermekmentő munkájáról készült riportfilmet, a vele készült interjúkötetet a Miért hiszek? sorozatból pedig mindenkinek szívből ajánljuk! Az alapítványról bővebben ITT lehet olvasni.

Egyre közeledik az országjáró turné, egyre sűrűsödnek a teendők. A MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007 a Kentaur tervezte új díszlettel, megújult látványvilággal alig másfél hónap múlvaáprilis 20-án, Pécsett indul. Ákos elfoglaltságai miatt az új klip forgatását a turné utánra halasztotta a stáb, de ez azt is jelenti, hogy a MINDEN MOST KEZDŐDIK EL című maxi hamarabb megjelenhet! Az anyag DualDisc formátumban lát napvilágot: a CD-oldalon a dal 6 (!) különböző változata szerepel majd (az albumverzión kívül egy rádiós és egy klubmix, egy koncertfelvétel és két átdolgozott, újrahangszerelt, korábban meg nem jelent verzió), a DVD-rész pedig több meglepetést is tartogat: koncertklip térhatású hanggal, werkfilm a Minden most kezdődik el vonósfelvételeiről, valamint az Andante Borpatikában készült akusztikus gitáros változat. A dalhoz remixverseny is kapcsolódik majd: a szerzemény minden részlete, hangsávja helyet kap a korongon. Hamarosan a kiadvány előrendelése is indul. Várható megjelenés: 2007. március 30.

A MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007 állomásaira már rendelhetők a jegyek a webáruházban!

Április 20., péntek: PÉCS,  Lauber Dezső Sportcsarnok (Veres Endre u. 10.)
Április 28., szombat: VESZPRÉM, Középfokú Nevelési Központ (Március 15. utca 5.)
Május 5., szombat: KECSKEMÉT, Városi Sportcsarnok (Olimpia u. 1/a)
Május 11., péntek: ZALAEGERSZEG, Városi Sportcsarnok (Stadion u. 3.) (A XII. Egerszegi Fesztivál nyitókoncertje)
Május 19., szombat: BUDAPEST, ÚJ SYMA Sport- és Rendezvényközpont (Dózsa Gyögy út 1.)

A vidéki előadások 19.30-kor, a budapesti koncert 20 órakor kezdődik.
MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!!!

]]>
hu
<![CDATA[Vivat elevízió! (2007-02-26)]]> Holnap, 2007. február 27-én, kedden Ákos a VIVA TV vendége lesz az Interaktív adásában 16.15 körül. A téma: TURNÉ 2007, új maxi, új klip valamint a világ problémai napjainkban. Ajánljuk!]]> hu <![CDATA[FONOGRAM 2007 - MegaDob (2007-02-25)]]> Ákos platinalemezes MÉG KÖZELEBB című albuma nyerte a FONOGRAM 2007 díját az év rockalbuma kategóriában a Magyar Hanglemezgyártók Szövetsége gáláján! Köszönjük minden rajongónak, érdeklődőnek és szakmabelinek a támogatást! Valamint: JEEE!!! (A Tanksapka is az év rocklemezét adta ki, úgyhogy legyen holtverseny!) Képek ITT!

A MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007 állomásaira már rendelhetők a jegyek a webáruházban!

Április 20., péntek: PÉCS,  Lauber Dezső Sportcsarnok (Veres Endre u. 10.)
Április 28., szombat: VESZPRÉM, Középfokú Nevelési Központ (Március 15. utca 5.)
Május 5., szombat: KECSKEMÉT, Városi Sportcsarnok (Olimpia u. 1/a)
Május 11., péntek: ZALAEGERSZEG, Városi Sportcsarnok (Stadion u. 3.) (A XII. Egerszegi Fesztivál nyitókoncertje)
Május 19., szombat: BUDAPEST, ÚJ SYMA Sport- és Rendezvényközpont (Dózsa Gyögy út 1.)

A vidéki előadások 19.30-kor, a budapesti koncert 20 órakor kezdődik.
MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!!!

A turnéra megjelenik a Minden most kezdődik el című maxi is DualDisc-formátumban! A CD-oldalon a dal 6 (!) különböző változata szerepel majd (az albumverzión kívül két remix, koncertfelvétel és átdolgozott, újrahangszerelt verziók), a DVD-rész pedig több meglepetést is tartogat: koncertklip térhatású hanggal, werkfilm a Minden most kezdődik el vonósfelvételeiről, valamint az addigra remélhetőleg elkészülő új klip is helyet kap a korongon. Hamarosan a kiadvány előrendelése is indul. Várható megjelenés: 2007. április 12.

Egy kis kedvcsináló a tavaszi új előadásokhoz: Sanyi új dobszerkója a 2006-os MÉG KÖZELEBB-turné előadásain mutatkozott be. A TAMA StarClassic cucc újabb elemekkel válik teljessé a TURNÉ 2007 állomásaira: a Szörny arzenálja vadiúj állványokkal, Zildjan cinekkel és Iron Cobra lábgépekkel gyarapodott. Ákos azt rögzítette videóra, hogyan lövi be Sanya az új cuccot. Hát jól! Az anyag letölthető INNEN. Bütyök színpadmester képriportja szintén a próbahelyi beszerelésen készült, katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Tévészombat (2007-02-24)]]> Ma, 2007. február 24-én, szombaton 17.30-kor a POParazzi Extrában exkluzív telefoninterjút ad Ákos a VIVA TV-n. Ajánljuk!

Ugyancsak ma közvetíti az m1 élőben a Fonogram gála rendezvényét 20.10-kor. A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége tizenhat kategóriában hirdet győztest. Ákos az év hazai rock albuma kategóriában jelölt a Még közelebb című, platinalemezes kiadvánnyal. Magas színvonalú, kulturált jó estét kívánunk!

]]>
hu
<![CDATA[TURNÉ 2007 - MINDEN MOST KEZDŐDIK EL (2007-02-22)]]> A MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007 állomásaira mától rendelhetők a jegyek a webáruházban!

Április 20., péntek: PÉCS,  Lauber Dezső Sportcsarnok (Veres Endre u. 10.)
Április 28., szombat: VESZPRÉM, Középfokú Nevelési Központ (Március 15. utca 5.)
Május 5., szombat: KECSKEMÉT, Városi Sportcsarnok (Olimpia u. 1/a)
Május 11., péntek: ZALAEGERSZEG, Városi Sportcsarnok (Stadion u. 3.) (A XII. Egerszegi Fesztivál nyitókoncertje)
Május 19., szombat: BUDAPEST, ÚJ SYMA Sport- és Rendezvényközpont (Dózsa Gyögy út 1.)

A vidéki előadások 19.30-kor, a budapesti koncert 20 órakor kezdődik.
MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!!!

És a turnéra megjelenik a Minden most kezdődik el című maxi is DualDisc-formátumban! A CD-oldalon a dal 6 (!) különböző változata szerepel majd (az albumverzión kívül két remix, koncertfelvétel és átdolgozott, újrahangszerelt verziók), a DVD-rész pedig több meglepetést is tartogat: koncertklip térhatású hanggal, werkfilm a Minden most kezdődik el vonósfelvételeiről, valamint az addigra remélhetőleg elkészülő új klip is helyet kap a korongon. Hamarosan a kiadvány előrendelése is indul. Várható megjelenés: 2007. április 12.

]]>
hu
<![CDATA[MI VAGYUNK A ROCK (2007-02-06)]]>

Holnap, 2007. február 7-én, szerdán jelenik meg a Rockinform című újság, benne képes Ákos-interjú a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2007 és a platinalemezes új album kapcsán, Oravecz Kristóf tollából. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[TURNÉ 2007 (2007-02-05)]]> A 2007-es esztendőben folytatódik a nagysikerű MÉG KÖZELEBB-TURNÉ!!!
Az idei országjárás április 20-án kezdődik Pécsett, a tavaszi turnézáró nagykoncert pedig Budapesten lesz, 2007. május 19-én, szombaton, a SYMA Sport- és Rendezvényközpont vadonatúj, tízezer fős "A" csarnokában. (Képek a helyszínről ITT.) ERRE AZ ELŐADÁSRA MÁR RENDELHETŐK A JEGYEK A WEBÁRUHÁZBAN!
A tavaly decemberben rendezett 5 koncertet 30.000 érdeklődő látta. A Galéria turnéhangulat-gerjesztő képei a decemberi előadásokról ITT tekinthetők meg. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Tervek 2007 ! (2007-01-17)]]> 2007-es tervei:

- márciusra új maxi várható,
- egy új klip is szerepel a tervekben,
- április-május során tovább gördül a MÉG KÖZELEBB-turné is!

Május 19-én, szombaton nagyszabású budapesti előadással zárul a tavaszi koncertszezon. HURRÁ! ]]>
hu
<![CDATA[DUNABAJUSZ (2007-01-08)]]> A Danubius Rádió honlapján Soós Levente lemezajánlója olvasható a Még közelebb albumról. Katt IDE!  A kiadvány túl van a 20.000 eladott példányon és karácsonykor valóságos hiánycikké vált. Ezen a héten a téli álmát alvó kereskedelem is felébred és újra kapható lesz a Még közelebb. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Maximális boldog új esztendőt! (2007-01-01)]]> BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK!

Holnap, 2007. január 2-án, kedden jelenik meg a Maxima magazin aktuális száma, benne hosszas, képes Ákos-interjú. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Berecz-előszilveszter (2006-12-29)]]>

Egy csoport jegyvisszamondása miatt 15 jegy szabadult fel a 2006-os esztendő utolsó programjára az Andante Borpatikában. Berecz András 2006. december 30-án, szombaton, egy előszilveszteri hangulatú esten lép színpadra. (A Berecz-programokra rendszerint több hónapos várólista után lehet bejutni.)

Kedvcsinálónak megtekinthető két kis filmecske:
- ITT (Az anyagot Berecz András fergeteges hangulatú estjén, 2006. január 4-én rögzítettük az Andante Borpatika pódiumán.)
- ITT (Elephantus) (A felvétel telefonnal készült 2006. április 5-én)

A belépő 2.000.- Ft, amelyben egy pohár Tiffán-bor is benne foglaltatik.

További részletek az Andante Borpatika honlapján. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[BOLDOG KARÁCSONYT! (2006-12-24)]]> MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK BOLDOG, SZERETETTELJES KARÁCSONYT KÍVÁNUNK!

]]>
hu
<![CDATA[VillámTyúk! (2006-12-22)]]> A tegnapi évadzáró budapesti koncerttel a turné látogatottsága 30.000 fölé emelkedett! Az eseményen ismét Tyuki fotózott, a képek három fejezetbe rendezve tekinthetők meg a Galériában.

- Koncertelőkészületek ITT.

- Az előadás képei ITT.

- A szeizmikus utórezgések ITT.

Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Fergeteges koncertkarácsony! (2006-12-22)]]> A tegnapi, fergeteges koncertet senkinek nem kell magyarázni, aki ott volt. Köszönjük a MOL-nak, hogy a zártkörű rendezvényre beengedett sokezer rajongót, akik egyszerűen hihtetlen hangulatot csináltak! A jólértesülteket ezúton tájékoztatjuk, hogy abszolút telt ház volt: az Aréna vezetősége "tűzoltóilag" 12.500 jegy kibocsátását engedélyezte, a kapuknál több mint 12 ezren léptek be. A MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2006 ezzel öt koncert során elérte a harmincezres látogatottságot! Köszönjük! A koncertről az első élménybeszámoló ITT olvasható, az első képek pedig ITT láthatók. Nagyon várjuk, hogy Tyuki felébredjen és elküldje a tegnapi, ünnepi hangulatú este minden fotóját!

Ákos holnap, 2006. december 23-án, szombaton éjféltől a Kossuth Rádió éjszakai műsorának vendége lesz egészen december 24-én a hajnali órákig. A lassan hagyománnyá váló, ajándékcsomagolás mellett hallgatható beszélgetés házigazdája Gadácsi János. Szívből ajánljuk!

MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK BOLDOG, SZERETETTELJES KARÁCSONYT KÍVÁNUNK!

]]>
hu
<![CDATA[ADVENTI KONCERT (2006-12-21)]]> MA, 2006. december 21-én, csütörtökön Ákos és zenekara idén utoljára adja elő a MÉG KÖZELEBB című koncertprogramot a MOL ünnepi, zártkörű rendezvényén a budapesti Papp László Arénában, Magyarország legnagyobb fedett koncerttermében. Az eseményre 12.500 db jegyet ajándékozott el Ákos főtámogatója: a cég dolgozói mellett csaknem 8.000 rajongó kapott lehetőséget, hogy jelen legyen a zártkörű eseményen. Minden szerencsés jegytulajdonost szeretettel várunk!

A kétnapos műszaki előkészítés második napján, tegnap este Ákos és zenekara hangpróbát tartott az Arénában. A nagykoncert előestéjéről Tyuki fotói már megtekinthetők ITT.
Juhász Viktor kisfilmje az irgalmatlan méretű technika beszereléséről letölthető ITT. Ajánljuk!

A deol.hu portál MÉG KÖZELEBB-lemezkritikájaja ITT olvasható. Ajánljuk!

A Nők Lapja on-line változata "sztárokat" kérdezett a karácsonyi szokásaikról. Ákos is megszólal a sajátos mezőnyben, ahol író, csegevára-rajongó, énekesnő, pornószínésznő és számunkra teljességgel beazonosíthatalan (valószínűleg tévé-) sztárok nyilatkoznak a témában. Hátizé, ajánljuk. Katt IDE.

]]>
hu
<![CDATA[Arénázás. (2006-12-20)]]> Holnap, 2006. december 21-én, csütörtökön Ákos és zenekara idén utoljára adja elő a MÉG KÖZELEBB című koncertprogramot a MOL ünnepi, zártkörű rendezvényén a budapesti Papp László Arénában. Ez ma Magyarország legnagyobb fedett koncertterme. Az eseményre 12.500 db jegyet ajándékozott el Ákos főtámogatója: a cég dolgozói mellett csaknem 8.000 rajongó kapott lehetőséget, hogy jelen legyen a csütörtöki, december 21-i zártkörű eseményen. Minden szerencsés jegytulajdonost szeretettel várunk!

A kétnapos műszaki előkészítés első képei Tyuki jóvoltából már megtekinthetők a Galériában. Katt IDE! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Fókuszáljunk az új emberre! (2006-12-19)]]> Ma, 2006. december 19-én, kedden jelenik meg az Új ember című katolikus hetilap, benne adventi interjú Ákossal. Szívből ajánljuk!

Ákost a turné előkészületei és az előadások folyamán elkísérte az RTLklub stábja. A forgatás eredménye egy kisfilm, amely szintén ma kerül adásba a Fókusz című műsorban, 20 órától. És Ákos után jönnek a világhódító szteppelő pingvinek! :-)

A MOL jegyes akciója Ákos idei utolsó koncertjére befejeződött, a kutaknál minden jegy gazdára talált. Az eseményre 12.500 db jegyet ajándékozott el Ákos főtámogatója: a cég dolgozói mellett csaknem 8.000 rajongó kapott lehetőséget, hogy jelen legyen a csütörtöki, december 21-i zártkörű eseményen. Minden szerencsés jegytulajdonost szeretettel várunk!

]]>
hu
<![CDATA[KARÁCSONYI KONCERT (2006-12-18)]]> Az utolsó jegyek még elvihetők Ákos utolsó idei koncertjére, 2006. december 21-re, csütörtökre!!! Csak 30 liter BÁRMILYEN üzemanyagot kell tankolni a kijelölt MOL töltőállomásokon, regisztrálni és a MOL két jegyet ad ajándékba az ünnepi előadásra! Itt az utolsó lehetőség, amíg a készlet tart, nincs sorsolás! A részletekért katt IDE!

Ákos idei műsorát, a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2006 eddigi négy előadását eddig csaknem 18 ezer érdeklődő látta! Az ünnepi koncertre 12.500 jegyet adtak ki, ezek közül az utolsó kétszáz darab vár gazdára, így valószínűsíthető, hogy a 2006-os turné öt előadásának össznézőszáma eléri a harmincezret! Az érdeklődést ezúton is köszönjük!

]]>
hu
<![CDATA[Nem siVár! (2006-12-17)]]> totál teltházas fehérvári koncert képei Tyuki jóvoltából már megtekinthetők a Galériában. Katt IDE! Gyuris Bütyök László színpadmester néhány egyéni látásmódú képe a székesfehérvári őrületről ITT található meg. Szívből ajánljuk!]]> hu <![CDATA[Az eskü fehér. Vár. (2006-12-16)]]> Ma Székesfehérvárra érkezik a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2006! Az előadásra egy hónapja elfogyott minden belépő. Az idén utoljára jövő csütörtökön, december 21-én kerül bemutatásra a program a MOL karácsonyi ajándékkoncertjén, a budapesti Papp László Arénában. Az utolsó jegyek a ma 0 óra óta tartó akcióban találhatnak gazdára. A KÉSZLET EREJÉIG MINDENKI NYER!!! Katt IDE!

A tegnapelőtti fegeteges szegedi koncertről élménybeszámoló olvasható a hódmezővásárhelyi www.promenad.hu oldalon, Martonosy Edit tollából, ITT. A Délmagyarország korábban is jelzett online cikke ITT érhető el, de a nyomtatott lapban egy másik koncertbeszámoló is megjelent, ITT letölthető, valamint megtekinthető ITT. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Szegedi tombolda (2006-12-15)]]> Ákos és zenekara tegnap a Délmagyarország és a Délvilág című lapok meghívására Szegeden koncertezett. Ismét totális teltház fogadta. A hihetetlenül lelkes szegedi közönség nagyon kitett magáért! A Délmagyarország élménybeszámolója az előadásról ITT olvasható, Tyuki villámfotós majdnem 200 képe ITT tekinthető meg a tegnapi eseményről. Szívből ajánljuk!

Holnap 2006. december 16-án, szombaton pedig Székesfehérvárott játszik a csapat. Ide egy hónappal az előadás előtt minden jegy elkelt!

]]>
hu
<![CDATA[Az én hazám. (2006-12-14)]]> Ma, 2006. december 14-én, csütörtökön koncert lesz Szegeden: a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2006 a városba érkezik! Mindenkit szeretettel várunk, aki jegyhez jutott! (A szervezőktől kapott információk szerint ismét teltház előtt játszik majd Ákos és csapata.)

Amint azt már korábban hírül adtuk, megjelent a Magyar Rádió gondozásában egy riportkötet, Az én hazám címmel. A gyönyörű kiadvány igen szép karácsonyi ajándék lehet: Ákos mellett olyan személyiségek beszélnek a hazaszeretetről, mint Dr. Finta József építész, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, Oberfrank Pál színművész, Jelenits István piarista szerzetes-tanár, Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester, Fábry Sándor humorista, Nagy Feró zenész, Berecz András ének- és mesemondó és még sokan mások. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[SZÖGEDI CSÍPŐS - Nők, zenészek, Ibanez. És Rádió 7! (2006-12-13)]]> Holnap, 2006. december 14-én, csütörtökön koncert lesz Szegeden: a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2006 a városba érkezik! Mindenkit szeretettel várunk, aki jegyhez jutott! (A szervezőktől kapott információk szerint ismét teltház előtt játszik majd Ákos és csapata.)

A hódmezővásárhelyi Rádió 7 műsorában ma,  december 13-án szerdán, 16.30-kor hangzik el az Ákos-interjú, amely a holnapi szegedi koncert előzeteseként készült. FM 97,6  és 107,0  MHz és http://www.promenad.hu/. Ajánljuk!

Megjelent a korábban jelzett BlikkNők és a Zenész magazin is, mindkettőben érdekes, képes Ákos-interjú olvasható. A MetalHammer aktuális számában Ibanez-reklám Ákossal. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[S.O.S. GYORSHÍR (2006-12-12)]]> A MOL-tól kapott információk szerint annak, aki lemaradt a töltőállomásokon lezárult akcióról, lesz még módja jegyhez jutni Ákos december 21-i budapesti nagykoncertjére. A feltételeket most dolgozzák ki, amint tudósítanak róla, mi is közzétesszük itt a honlapon. Hurrá!

Az előzetes információk szerint az akció 2006. december 16-án, szombaton 0 órától a készlet erejéig tart. Nem lesz sorsolás, az első ezer ember, aki minimum 30 liter bármilyen üzemanyagot tankol az akcióban résztvevő budapesti MOL-kutakon és regisztrál, NYER. A tankolást követően kell kérni a pénztárnál az ajándékkupont és hívni a rajta található számot a regisztrációért! Ehhez szükség lesz a tankolást igazoló nyugtán lévő adatokra is. Aki sikeresen regisztrál, az az ajándékjegyeket a Papp László Sportaréna jegypénztárában veheti át a vásárlást igazoló nyugta vagy számla ellenében, december 18-19-én, 10-től-18 óráig. Az akcióban 1000 szerencsés regisztráló juthat 2-2 db jegyhez, azaz összesen 2000 db jegyet osztanak ki. MINDEZ CSAK ELŐZETES, NEM HIVATALOS INFORMÁCIÓ, ha megkapjuk a végleges feltételeket, közzétesszük. A jó hírt gyorsan meg akartuk osztani minden érdeklődővel!

]]>
hu
<![CDATA[Mindig csak a nők. Meg a zenészek. (2006-12-12)]]> Most kaptuk a megtisztelő értesítést, hogy idén Ákos kapja a Polgári Magyarországért Alapítvány díját. A díjátadó a hírek szerint éppen december 21-én lesz, ezen Ákos "másirányú elfoglaltságai miatt" nem tud jelen lenni. (Ezen a napon a budapesti Papp László Arénában ad ünnepi ajándékkoncertet a MOL karácsonyi rendezvényén.) Az elismerést ezúton is köszönjük!

Holnap, 2006. december 13-án, szerdán jelenik meg a BlikkNők című újság, benne kétoldalas, képes Ákos-interjú a Karácsony kapcsán. Ajánljuk!

Szintén holnap lát napvilágot a Zenész magazin decemberi száma, a Műhely rovatban Ákos beszél a Még közelebb komponálási-felvételi munkáiról. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Webkarácsony (2006-12-11)]]> Az Ákos webáruház kéri vásárlóit, hogy a karácsonyi ajándéknak szánt termékeket mihamarabb rendeljék meg.

Csak a 2006. december 15-én délig beérkezett rendelések esetében tudjuk vállalni, hogy a rendelés még karácsony előtt megérkezik.

Természetesen a december 15. után beérkezett rendeléseket is teljesítjük, de ezek esetében már nem valószínű a karácsony előtti érkezés, s ezen termékek esetében (az ünnepek miatt) a vásárlói tájékoztatóban foglalt kiszállítási határidő sem garantált.

Köszönjük megértésüket! Boldog Karácsonyt mindenkinek!

]]>
hu
<![CDATA[Képesség. (2006-12-10)]]> Képeslap című heti újság kétoldalas, képes írást jelentetett meg a debreceni turnényitó kapcsán. Szívből ajánljuk!]]> hu <![CDATA[Gyorsasági rekord (2006-12-09)]]> A Kisalföld internetes oldalán máris olvasható a tegnap esti, fergeteges győri buliról szó élménybeszámoló. Katt IDE! Ajánljuk!

A stáb hajnalra ért haza, de már kinn is vannak Tyuki fotói az előadásról! Katt IDE!

]]>
hu
<![CDATA[Győrvilág. (2006-12-08)]]> Megjelent a Hölgyvilág című magazin, benne képes nagyinterjú Ákossal a 72. oldalon. Ajánljuk!

Ma a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2006 Győr városába érkezik. A szervezőktől kapott információ szerint dugig lesz az Egyetemi Csarnok: MINDEN JEGY ELKELT! Ezek szerint a turnéállomások közül már csak a jövő csütörtöki (2006. december 14.), szegedi előadásra van jegy, arre se sok, valamint a MOL karácsonyi koncertjére, december 21-ére a budapesti Papp László Arénába, ahova egy akció keretében sorsolják a belépőket. Részletek ITT. Mindenkit szeretettel várunk!

]]>
hu
<![CDATA[GYŐRÜLET (2006-12-07)]]> Holnap a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2006 Győr városába érkezik. A szervezőktől kapott információ szerint dugig lesz az Egyetemi Csarnok: MINDEN JEGY ELKELT! Ezek szerint a turnéállomások közül már csak a jövő csütörtöki (2006. december 14.), szegedi előadásra van jegy, arre se sok, valamint a MOL karácsonyi koncertjére, december 21-ére a budapesti Papp László Arénába, ahova egy akció keretében sorsolják a belépőket. Részletek ITT. Mindenkit szeretettel várunk!

Megjelent a PUNCH magazin aktuális száma, címlapon Ákossal. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Zene(szerda).hu (2006-12-06)]]> A Petőfi Rádió vendége MA, 2006. december 6-án, a 14:04-kor kezdődő ZENESZERDA című adásban Ákos. Ajánljuk!

A zene.hu beszámolója a debreceni turnényitóról ITT olvasható. Ákost is elkapták egy villáminterjúra, katt IDE! És holnapután Győr, juhéjj!

]]>
hu
<![CDATA[DEOL (2006-12-05)]]> A deol.hu élménybeszámolót közöl a debreceni turnényitó előadásról! Katt IDE! Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[MJÚZIK (2006-12-05)]]> A music.hu oldalon Ákos-interjú olvasható az új album és a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2006 debreceni nyitóelőadása kapcsán. Katt IDEAjánljuk!

Ma 16 óra után néhány perccel Ákos a VIVA TV élő adásában Kisó vendége lesz. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[PALATINUS - meg a VIVA (2006-12-04)]]> A nagy debreceni turnényitó örvendezésben egy elég fontos dolgot elfelejtettünk:
a MÉG KÖZELEBB című album öt hét alatt PLATINALEMEZ lett! Ezt Ákos jelentette be a debreceni koncerten.
Köszönjük!

Megjelent a mai Magyar Nemzet, Varga Klára koncertbeszámolója Debrecenből, 15.oldal, Kultúra rovat. Szívből ajánljuk!

HOLNAP, december 5-én, kedden, 16 óra után Ákos Kisó vendége lesz a VIVA TV stúdiójában, ahol a debreceni turnéindításról beszélgetnek majd. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Debreceni fergeteg (2006-12-03)]]> ELINDULT A MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2006!!!

bő ötezres nézősereg elképesztő hangulatot varázsolt a Főnix Csarnokba tegnap! A merész dalsorrendet, a megújult látványvilágot és az új hangszereléseket egyaránt kitörő lelkesedéssel fogadta a közönség. Ákos 28 dalt énekelt, a gitározás mellett zongorázott is, Samu basszusgitáron és elektromos bőgőn játszott, Zalán megeresztett néhány orbitális gitárszólót, Sanyi felavatta új dobszerkóját (TAMA StarClassic), Krisztián a szintik mellett akusztikus gitáron is bemutatkozott, új zenekari tagként debütált Balásy Szabolcs zongorista, a közönség pedig nagy szeretettel buzdította a Vivat Bacchus tagjait és az Andante Strings csapatát is. A turnényitó előadás eseményeit - a vadiúj dobcucc összeszerelésétől a koncertet megelőző zenekari pókerpartin át a koncertig és az azt követő ünneplésig - Tyukodi László képei örökítik meg ITT!

Az országos napilapok közül egyedül a Magyar Nemzet tudósítója, Varga Klára vett részt a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2006 első koncertjén, tudósítása a holnapi, 2006. december 4-i, hétfői lapszámban olvasható.  Ajánljuk!

A MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2006 következő állomása most pénteken, december 8-án lesz Győrben, az Egyetemi Sportcsarnokban. Mindenkit szeretettel várunk!

]]>
hu
<![CDATA[A LEHETŐ LEGKÖZELEBB (2006-12-01)]]> INDUL A MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2006 !!!  Már csak egyet kell aludni. Annak, aki tud...
Szombaton, december 2-án turnényitó előadás Debrecenben, a Főnix Csarnokban!
Ezt mindenkinek látni kell! ]]>
hu
<![CDATA[NO MERCY (2006-11-30)]]> Nincs kegyelem! Holnapután, december 2-án szombaton indul a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2006!!! Az első állomás Debrecenben lesz, a Főnix Csarnokban. A legutóbbi napok nagypróbáiról Juhász Viktor és Tyukodi László jóvoltából rengeteg fotó látható ITT. Ajánljuk!

A TV2-ben holnap, 2006. december 1-jén, pénteken az Aktív című adásban tudósítás látható a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2006 hangárpróbáiról. Az adás 19 órakor kezdődik és körülbelül a felénél lesz az Ákos-anyag. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Még közelebb - SORSOLÁS! (2006-11-27)]]>

A MÉG KÖZELEBB - Turné 2006 most szombaton indul!!! 

2006. december 2., szombat: Debrecen, Főnix Csarnok
2006. december 8., péntek: Győr, Egyetemi Csarnok
2006. december 14., csütörtök: Szeged, Városi Sportcsarnok
2006. december 16., szombat: Székesfehérvár - MINDEN JEGY ELKELT!

Ákos turnéjának első állomása Debrecen, ahol most szombaton, december 2-án mutatja be új, Még közelebb című albumát. Ezt követi a győri, szegedi, majd a székesfehérvári előadás. A gőzerővel zajló próbákról új fotók tekinthetők meg ITT.

Két éve Ákos főtámogatójának, a MOL-nak köszönhetően rajongók ezrei vehettek részt a Budapest Sportarénában azon a zártkörű koncerten, amelyre egy akció keretében lehetett jegyekhez jutni. Az akkori hatalmas siker és a budapesti koncert iránti igényt megfogalmazó rengeteg visszajelzés hatására a MOL 2006-ban is karácsonyi Ákos-koncerttel kedveskedik vásárlóinak:

azok között, akik november 27. és december 6. között 30 liter EVO vagy EVO Diesel üzemanyagot tankolnak bármely magyarországi MOL töltőállomáson, 4.000 db kétszemélyes belépőjegy kerül kisorsolásra Ákos zártkörű koncertjére a budapesti Papp László Sportarénába, 2006. december 21-re! 300 szerencsés MOL Törzsvásárlói kártyás résztvevő még egy exkluzív Ákos maxi CD-vel is gazdagabb lesz. Az akcióban való részvétel lehetséges telefonos visszajelzéssel (06-1-470-9400, 0-24 órás telefonos szolgálat), valamint a http://www.mol.hu/akos/ oldalon is! A kisorsolt nyeremények postai úton kerülnek kiküldésre december 11-től folyamatosan.

FONTOS! A MOL döntése alapján a két évvel ezelőtti gyakorlattól eltérően az adott időszakban a megadott mennyiségű és típusú üzemanyagot vásárlók NEM AUTOMATIKUSAN jutnak jegyekhez, hanem SORSOLÁSBAN VESZNEK RÉSZT! A kijelölt MOL töltőállomások listája ITT olvasható.

]]>
hu
<![CDATA[DEOL (2006-11-22)]]> Debrecen Online nyitólapjáról elérhető egy friss Ákos-interjú, amely a Még közelebb - Turné 2006 apropóján született. A turné december 2-án, jövő héten szombaton indul Debrecenben, a Főnix Csarnokban. Ajánljuk!]]> hu <![CDATA[A puding próbája. Hajrá, magyarok! Kis-nagy alföld. DVD. (2006-11-21)]]> Képek a tegnapi cipő- és hangpróbáról ITT! Ajánljuk!

A Danubius Rádióban Ákos a Hajrá, magyarok! adásában Abaházy Csaba vendége volt, nem sokkal a Még közelebb megjelenése után. Közkívánatra megszereztük a felvételt, meghallgatható ITT. Köszönet Abaházy Csabának és Hamvas Viktornak.

A Kisalföld jóvoltából közzétehetjük a múlt szombaton a győri koncertállomás kapcsán náluk megjelent cikket. Katt IDE!

Ma, 2006. november 21-én kedden jelenik meg a A DVD Center magazin novemberi száma, benne másfél oldalas Ákos-interjú és lemezkritika. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[End of story. (2006-11-19)]]> Ákos az RTLklub Fókusz Portré című műsorának vendége lesz ma éjszaka, éjfél után 35 perccel. Csaknem félórás beszélgetés! Ajánljuk!

MOL novemberi rendezvényére Ákos is meghívást kapott, de az itt rögzített beszélgetést a Story TV - a korábbi tájékoztatástól eltérően - nem ma, hanem csak egy hét múlva, 2006. november 26-án, vasárnap tűzi műsorra a  Party TV című program részeként.

]]>
hu
<![CDATA[Kisalföld. Á.R.T. (2006-11-18)]]> Az Ákos Rajongói Társaság honlapján Tomio jóvoltából letölthető a csütörtökön lezajlott Ákos-VIVA Interaktív anyaga. Bütyök színpadmester fotói a sajtótörténeti jelentőségű televízióadásról ITT. Köszönjük és ajánljuk!

A Kisalföld című térségi napilap meghívására Ákos Győrben koncertezik majd 2006. december 8-án, pénteken az Egyetemi Sportcsarnokban. (A Még közelebb - Turné 2006 PONTOSAN KÉT HÉT MÚLVA! - 2006. december 2-án, szombaton indul Debrecenben, a Főnix csarnokban.) A Kisalföld mai száma hosszas beszélgetést közöl Ákossal. Szívből ajánljuk!

A turné jegyeire óriási az érdeklődés. Az időben legtávolabb levő székesfehérvári előadásra már MINDEN JEGY ELKELT. A fent említett győri koncertre a Kisalföldtől kapott tájékoztatás szerint rohamosan fogynak a jegyek. Szegedről is igen nagy érdeklődést jeleztek. Azoknak, akik az  idei turnéelőadásokon részt kívánnak venni, javasoljuk, hogy a debreceni turnéindító koncertet vegyék célba, mert ide lehet a legjobb eséllyel jegyet vásárolni.

MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2006:

2006. december 2., szombat: Debrecen, Főnix Csarnok
2006. december 8., péntek: Győr, Egyetemi Csarnok
2006. december 14., csütörtök: Szeged, Városi Sportcsarnok
2006. december 16., szombat: Székesfehérvár, Videoton Oktatási Központ -  MINDEN JEGY ELKELT!

]]>
hu
<![CDATA[A portré fókusza. Party inform. Torrente. (2006-11-17)]]> Ákos az RTLklub Fókusz Portré című műsorának vendége lesz most vasárnap, 2006. november 19-ről 20-ra, hétfőre virradó éjszaka, éjfél után 35 perccel. Csaknem félórás beszélgetés! Ajánljuk!

MOL novemberi rendezvényére Ákos is meghívást kapott, itt rögzített vele beszélgetést a a Story TV. Az anyag 2006. november 19-én, vasárnap kerül adásba a  Party TV című program részeként. Az adást hétfőn, november 20-án ismétleik 23 órakor, valamint november 25-én reggel 7:30-kor. Ajánljuk!

Már megjelent a Rockinform magazin aktuális száma, amelyben Ákos-interjú olvasható a Még közelebb album megjelenése kapcsán. Ajánljuk!

A tegnap megjelent Heti Válasz a jogosítatlan másolás/letöltés problémakörét járja körül, a cikkben Ákos is megszólal. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[PestiViva. (2006-11-16)]]> A ma, 2006. novermber 16-án, csütörtökön megjelenő Pesti Est és az országos Est-lapok Ákossal készült interjút közölnek. Ajánljuk!

Ugyancsak ma, csütörtökön Ákos a VIVA Interaktív élő adásának vendége lesz, soha korábban nem vetített Még közelebb-werkfilmmel és zenésztársakkal súlyosbítva, átfogó Ákos-délután keretében, 15 órai kezdettel, 120 percen át. Műsorvezető: Kisó. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Galeri. (2006-11-15)]]> A 2006-os fotók újra megtekinthetők a Galériában, köztük több olyan is, ami korábban nem volt elérhető. A legfrisebb képsorozat Tyuki jóvoltából került fel, ő a hetek óta tartó próbák egyikén járt: a Még közelebb - Turné 2006 alig több mint két hét múlva indul, december 2-án, szombaton Debrecenben, a Főnix csarnokban. A képtár teljes szerkezete átalakítás alatt van, hamarosan a korábbi évek képei is hiánytalanul megjelennek benne, és reméljük, sikerül kezelhetőbbé is tenni.

Az Andante Borpatika honlapn a Fotógaléria menüpont alatt szintén sok új fotó látható, például Karátson Gábor író-festő beszélgetős estjéről, vagy a Patika egyéves születésnapján rendezett zártkörű ünnepségről. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Pestiesti VIVA (2006-11-15)]]> A holnap, 2006. novermber 16-án, csütörtökön megjelenő Pesti Est és az országos Est-lapok Ákossal készült interjút közölnek. Ajánljuk!

Ugyancsak holnap, csütörtökön Ákos a VIVA Interaktív élő adásának vendége lesz, soha korábban nem vetített Még közelebb-werkfilmmel és zenésztársakkal súlyosbítva, átfogó Ákos-délután keretében, 15 órai kezdettel, 120 percen át. Műsorvezető: Kisó. Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[ForróHúsz. EstPontHú. (2006-11-14)]]> A Danubius Rádió kívánságműsora, a Jáksó HOT 20 gyűjti a jelölt dalokra a szavazatokat ITT. A ma kérhető dalok mezőnyében az Adj hitet is szerepel. Ajánljuk!

A zene.hu slágerlistáján első az Adj hitet, szavazni e-mailben lehet, további információ ITT. Ajánljuk!

Az est.hu újabb cikke Ákos magángyűjteménye címmel közöl beszélgetést Ákos DVD-nézési szokásairól.
(Aki még nem látta sárgarépával szivarozni az énekest, annak kötelező...)
(A Még közelebb című új album kapcsán készített interjújuk ITT olvasható.) Szívből ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Visszaszámlálás. (2006-11-13)]]> székesfehérvári előadásra a webáruházban MINDEN JEGY ELKELT.
(A maradék, összesen kb. 200 db fehérvári jegy a pesti és fehérvári jegyirodákban szétszórva lelhető fel.)

A turnéindító debreceni előadásra még kapható jegy a WEBÁRUHÁZban!
Szeretettel várunk mindenkit 2006. decemeber 2-án, szombaton a Főnix Csarnokban!]]>
hu
<![CDATA[Zenepont. (2006-11-09)]]> A zene.hu főoldalán vezető hír az Ákossal készült beszélgetés. KATT IDE! Ajánljuk!

Zsiráfék is feltették a főoldalra az anyagot. KATT IDE! Ajánljuk! 

 

]]>
hu
<![CDATA[Hát tventi. Hosszú nyak. Volvo. (2006-11-08)]]> Ma, 2006. november 8-án, szerdán és holnap, november 9-én, csütörtökön a Danubius Rádióban a Jáksó HOT 20 című műsor vendége lesz Ákos. A vele készült beszélgetés két részletben, mindkét napon a 18 és 20 óra között sugárzott adásban hallható majd. Ajánljuk!

Holnap, 2006. november 9-én, csütörtökön jelenik meg a Zsiráf című, középiskolásoknak szóló újság, benne szintén Ákos-interjú. A hírek szerint a teljes anyag olvasható lesz a http://www.zsiraf.hu/ portálon is. Ajánljuk!

Szintén holnap, csütörtökön jelenik meg a Pesti Est aktuális száma, amelynek Elmondó című rovatában Ákos gondolatai olvashatók a borról. Ajánljuk!

Ezen a héten jelent meg a Volvo-tulajdonosoknak szóló magazin, a LIV, amelynek Ákos még nyáron, a Még közelebb stúdiómunkái közepette nyilatkozott. Ajánljuk!

A jövő héten pedig szintén a Pesti Estben és az országos Est-kiadványokban olvasható egy beszélgetés Ákossal, az est.hu oldalon megjelent anyag nyomán, valamint a VIVA TV egy egész Interaktív-délutánt szentel a Még közelebb és a decemberi országjáró turné kapcsán Ákosnak, élő stúdióbeszélgetések formájában. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Különkiadás (2006-11-04)]]> Ma, 2006. november 4-én, szombaton Ákos a HírTV adásában Ókovács Szilveszter vendége lesz. A Különkiadás című műsor reggel 9-kor kezdődik és két órán át tart, Ákos a műsor utolsó harmadában érkezik az élő adás stúdiójába. Ajánljuk!]]> hu <![CDATA[KÁVÉHÁZ (2006-11-02)]]> A ma megjelent (2006. november 2., csütörtök) Heti Válasz aktuális számának 44. oldalán, a Kultúra rovatban méltató kritika olvasható a Még közelebb című albumról. Köszönjük! Ajánljuk!

Ákos holnap, 2006. november 3-án, pénteken reggel 8 órakor a TV2-ben Jakupcsek Gabriella vendége lesz a Mokka című műsorban. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[TURNÉSTART (2006-11-02)]]> PONTOSAN EGY HÓNAP MÚLVA,
2006. december 2-án, szombaton startol
a MÉG KÖZELEBB - TURNÉ 2006!!!
Az első előadás aznap lesz Debrecenben, a Főnix Csarnokban.

 

A MÉG KÖZELEBB-turné állomásai:
2006. december 2., szombat: Debrecen, Főnix Csarnok
2006. december 8., péntek: Győr, Egyetemi Csarnok
2006. december 14., csütörtök: Szeged, Városi Sportcsarnok
2006. december 16., szombat: Székesfehérvár, Videoton Oktatási Központ
Jegyek már rendelhetők a webáruházban! KATT IDE!
A hagyományos jegyterjesztők listája ITT olvasható.
]]>
hu
<![CDATA[ÉLJEN! - Elektromos világ (2006-10-31)]]> Lezárult a VIVA TV honlapján indított klipszavazás. A szavazáson, ahol pl. Justin Timberlake is a mezőnyt erősítette, Ákos klipje, az Adj hitet toronymagasan nyert. A szerkesztőségtől kapott információ szerint az első helyezett  Adj hitet csaknem kétszer annyi szavaztot kapott, mint a második helyen befutott klip, és csaknem másfélszer annyian szavaztak Ákos dalára, mint a többi versenyzőre összesen. Köszönjük!

Sok visszajelzést kapunk, hogy bizonyos boltokban egyszerűen hiánycikk a Még közelebb, Ákos legújabb albuma. A kiadvány a MAHASZ Top 40 albumlista első helyén nyitott és egy hét alatt aranylemez lett. A budaőrsi ELECTROWORLD igazgatójának közlése szerint az áruházlánc boltjaiban biztosan megtalálható a kiadvány, annak ellenére, hogy CD-ket egyébként nem szoktak forgalmazni... Köszönjük!

]]>
hu
<![CDATA[NUMERO UNO (2006-10-30)]]> A Juventus Rádió legnépszerűbb műsorát, a Kívánságműsort már eddig is a hallgatók szerkesztették, mostantól pedig már az internetezőknek is van lehetőségük kedvenceiket adásba juttatni. Kéthetente feltesznek a "Szavazoldalra" 11-11 dalt, amelyre várják a közönség voksait, ezek közül minden pénteken az első három helyezett lejátszásra kerül a Juventus Kívánságműsorban. Mindenki szavazzon, aki tényleg a kedvenceit akarja hallani a zene rádióján: KATT IDE! Most az Adj hitet is a nevezettek között szerepel! Aki pedig nem tudná kivárni a szavazás végeredményét, annak nincs más dolga, mint tárcsázni a rádió 06-30-9-895-895-ös üzenetrögzítős telefonszámát.

A honlapunk Galéria menüpontja feltöltés alatt áll, hamarosan elkészülünk a munkákkal, nézhetőek lesznek a régi fotók és felkerülnek az új képek is. Az Andante Borpatika honlapján hét (!) új képgyűjtemény látható, köztük a dedikálás fotói is. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[FANNY (2006-10-29)]]> Ma, vasárnap, október 29-én 20 órától Ákos a Danubius Rádió hullámhosszán a Hajrá, magyarok! műsorában Abaházy Csaba vendége lesz. Ajánljuk!

Holnap, 2006. október 30-án, hétfőn jelenik meg a Fanny című közkedvelt női hetilap, benne Ákos-inerjú. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[Pesti srácok, '56 angyala: Szabad Föld (2006-10-27)]]> A tegnap megjelent, aktuális PestiEst 128. oldalán Ákos-játék indult a Még közelebb - Turné 2006 nyitóelőadására szóló jegyekért. Ajánljuk!

 A mai Magyar Nemzet című napilapban Czakó Gábor író beszél ötvenhat angyaláról. Igen tanulságos, egyenes beszéd. Szívből ajánljuk! A szerkesztőségtől kapott információ szerint holnap, október 28-án a lap szombati számában recenzió olvasható a Még közelebb albumról. Izgatottan várjuk!

Még egy hete sem jelent meg a Még közelebb, máris aranylemez-várományos és a MAHASZ Top 40-es albumlista első helyén nyitott! Köszönjük! 

A VIVA TV honlapján szavazás indult arról, hogy a nézőknek melyik tetszik legjobban a héten adásba kerülő öt klip közül. Az erős mezőnyben Ákos új, saját rendezése, az Adj hitet is szerepel. Szavazni bárkinek szabad ITT

Vasárnap, október 29-én 20 órától Ákos a Danubius Rádió hullámhosszán a Hajrá, magyarok! műsorában Abaházy Csaba vendége lesz. Ajánljuk!

Ma jelent meg a Szabad Föld című hetilap, benne Ákos-interjú Pethes József tollából. A cikk a lap on-line verziójában is olvasható: KATT IDE.

]]>
hu
<![CDATA[Hamar Mahasz (2006-10-26)]]> Még egy hete sem jelent meg a Még közelebb, máris aranylemez-várományos és a MAHASZ Top 40-es albumlista első helyén nyitott! Köszönjük! 

A VIVA TV honlapján szavazás indult arról, hogy a nézőknek melyik tetszik legjobban a héten adásba kerülő öt klip közül. Az erős mezőnyben Ákos új, saját rendezése, az Adj hitet is szerepel. Szavazni bárkinek szabad ITT

Vasárnap, október 29-én 20 órától Ákos a Danubius Rádió hullámhosszán a Hajrá, magyarok! műsorában Abaházy Csaba vendége lesz. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[A DÉMOSZ URALMA - Hírhegyek - VIVA TV klipszavazás (2006-10-25)]]> Holnap, 2006. október 26-án, csütörtökön jelenik meg a Magyar Demokrata című hetilap aktuális száma, benne Ákos-interjú a frissen megjelent Még közelebb című album kapcsán. Ajánljuk!

A VIVA TV kicsit késve tájékoztatott minket, hogy a mai élő POParazziban 16 órakor lement a múlt pénteki, maratoni dedikálás előtt készült Ákos-riport. Ismétlés: holnap, október 26-án, csütörtökön a következő időpontokban: 06.50, 07.50, 08.50, 09.50, 11.50, 12.50.

A VIVA TV honlapján szavazás indult arról, hogy a nézőknek melyik tetszik legjobban e héten adásba kerülő öt klip közül. Az erős mezőnyben Ákos új, saját rendezése, az Adj hitet is szerepel. Szavazni bárkinek szabad ITT

Megjelent a CKM magazin aktuális száma, benne szintén Ákos-anyag, a Még közelebb kapcsán. Az interjú bővebb változata elvileg a magazin honlapján olvasható, mi sajnos nem találtuk meg.Aki megleli, minket is értesítsen! Köszönjük!

Vasárnap, október 29-én 20 órától Ákos a Danubius Rádió hullámhosszán a Hajrá, magyarok! műsorában Abaházy Csaba vendége lesz. Ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[STORY (2006-10-24)]]> Ma, 2006. október 24-én, kedden 18 órakor a Story TV leadja a dedikáláson készített Ákos-interjúját a VIP című műsorban. Ezt megismétlik ma 22 órakor, holnap délben és 15 órakor. Ajánljuk!

A VIVA TV-től kapott információ szerint az Adj hitet című szerzemény klipjét tegnaptól a legmagasabb kategóriában játsszák a magyar zenetévén! Köszönjük!

]]>
hu
<![CDATA[ÁRADÁS (2006-10-21)]]> Az Ákos Rajongói Társaság honlapjának jóvoltából már elérhető jónéhány anyag a Még közelebb című új stúdióalbum kapcsán adott Ákos-interjúkból. A tegnapi  Péntektõl péntekig című mûsor (Petõfi Rádió) Ákos-interjúja elérhető ITT. A nyíregyházi Campus Rádió tegnapi, majdnem egyórás esti adása meghallgatható ITT. A mai Magyar Nemzet Ákos-interjúját szívből ajánljuk mindenkinek ITT. A Képeslap című hetilap Még közelebb kritikája Hegyi Zoltán tollából ITT olvasható. Köszönjük az Á.R.T.-honlapnak és Tomio-nak az anyagokat és a lelkesedést!

]]>
hu
<![CDATA[DEDIKATÚRA (2006-10-21)]]> A tegnap délután háromkor elkezdődött dedikálás ma hajnalban, negyed három előtt néhány perccel ért véget: Ákos 11 órán és 11 percen keresztül bírta a strapát. Az esemény során több mint 1800 db aláírást adott.

A est.hu oldalon hosszas Ákos-interjú olvasható a Még közelebb megjelenése kapcsán Paksi Erzsi tollából. Katt IDE! ajánljuk!

]]>
hu
<![CDATA[A Gépház jelenti (2006-10-20)]]> Új album, új honlap. Reméljük mindenki örömére! A honlap nagy változásokon ment keresztül. Számos újdonság került be, kicserélődött a vendégkönyv, megújult a webáruház! Az új funkciók egy részével mi is csak most ismerkedünk, ezért ha furcsán működő dolgokkal észlel valaki, azt kérjük, jelezze a Gépház fórumában!

A regisztrált felhasználóknak érdemes lesz egy pillantást vetni az "ADATAIM SZERKESZTÉSE" menüpontra, ahol új kitöltendő mezők jelentek meg, valamint a "KÉPEM FRISSÍTÉSE" menüpontra, ahol mindenki tölthet fel képet magáról, ami megjelenik a fórumbejegyzéseknél!

Mivel a felhasználói adatbázis az évek során több tízezresre (!!!)  bővült, itt az ideje, hogy az inaktív, elfeledett regisztrációkat kiszűrjük a rendszerből. Egy hónap elteltével csak azok a felhasználók maradnak bent a rendszerben, akik vagy frissen regisztrálták magukat, vagy legalább egyszer beléptek ez idő alatt! (1 e-mail címmel csak egyszer lehet regisztrálni!)

]]>
hu
<![CDATA[Ennél már nincs is közelebb! - HÍRDÖMPING MA ÉS HOLNAP (2006-10-20)]]> A Még közelebb című új Ákos-stúdióalbum ma, 2006. október 20-án, pénteken jelenik meg. 15 órától dedikálás is lesz az Andante Borpatikában, Budapesten, az I.ker., Bem rkp. 2. szám alatt. Mindenkit szeretettel várunk!

Ugyancsak ma, az új album megjelenése napján Ákos nyilatkozata hallható az Info Rádióban, várhatóan 10.50 és 11.30 között. A Petőfi Rádió 15 órakor kezdődő Péntektől péntekig című adásának első vendége szintén Ákos lesz. Mindkettőt ajánljuk!

Ugyancsak ma, az új album megjelenése napján lát napvilágot az rtv tipp címû mûsorújság, amely négy dunántúli megyei napilap (Fejér, Veszprém, Vas, Zala megye) pénteki mellékleteként 250 ezer példányban jut el az olvasókhoz. Ebben is érdekes Ákos-interjú olvasható. Ajánljuk!

Ugyancsak ma, a nyíregyházi Campus Rádióban hallható a Zenedoboz eXtra. A mûsorban beszélgetés hallható Ákossal, aki telefonon állt a szerkesztõ-mûsorvezetõ Pócsi István rendelkezésére. A közel egyórás mûsor zenei gerincét a Még közelebb dalai képezik. Kezdés 19 óra. A Campus Rádió Nyíregyházán fogható a 97.9 MhZ-en, illetve on-line a www.campusradio.hu címen.

A holnap, 2006. október 21-én szombaton megjelenő Magyar Nemzet interjút közöl Ákossal a nemzeti ünnep és az új album  kapcsán. A Képeslap című hetilapban képes Még közelebb kritika olvasható majd. Mindkettőt szívből ajánljuk! 

]]>
hu
<![CDATA[Egyértelmű. (2006-10-18)]]> Holnap, 2006. október 19-én jelenik meg a Heti Válasz ünnepi száma, benne különleges CD-mellékletként Ákos dala a Még közelebb címû lemezrõl, a címe: 1956. Szívbõl ajánljuk!

A Még közelebb címû új Ákos-album holnapután, 2006. október 20-án, pénteken jelenik meg, aznap 15 órától dedikálás is lesz az Andante Borpatikában, Budapesten, az I.ker., Bem rkp. 2. szám alatt. Mindenkit szeretettel várunk!

]]>
hu
<![CDATA[Privát klippremier (2006-10-16)]]> Kedves emberek! A VIVA TV-n ma lezajlott klippremier közben egyszerûen leállt a www.akos.hu szervere, vélhetõen túlterheltség miatt: túl sokan akartak egyszerre felcsatlakozni az oldalra. Ráadásul a zenecsatorna az elõzetesen kiadott idõpontnál korábban adta le az Adj hitet klipjét, ezért sokan lemaradtak róla. A VIVA TV-tõl kapott információ szerint a klip rendszeres játszása csak a jövõ héttõl várható, de ezen a héten minden délutáni Interaktívban szerepelni fog, legközelebb holnap, kedden, 2006. október 17-én: az Adj hitet lesz a 15 órakor kezdõdõ adás elsõ klipje. Hurrá!

Eljött az ideje, hogy az akos.hu is megtartsa elsõ privát klippremierjét. Mostantól mindenki megnézheti az Adj hitet klipjét ITT. (Újabb terhelési teszt a szervernek...) Szívbõl ajánljuk!

]]>
hu