Ákos


1992
1993
1994
1995
1996
1997
1998
1999
2000
2001
2002
2003
2004
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2011
2012
2013
2014
2015
2016
2017
2018
2019
2020
2021
2022

2022

Az év története röviden:

Januárban telt házas Aréna, utána író-olvasó találkozók és filmvetítések sorozata, aztán 17 nagyszabású koncert a turné során: több mint 120 ezer érdeklődőnek zenéltünk, a két Aréna-koncerttel együtt pedig elértük a 145 ezer nézőt. Közben elkészült a MAGUNK MARADTUNK című kisjátékfilm, a zenéje kijött CD-n és LP-n, leforgattunk két klipet és tizenkét werkfilmet, a stúdióban elkészült a januári koncert anyaga, és megjelent DVD-n, emellett gyártásba adtuk az Új törvény és a 2084 LP-változatát. A munkás kis esztendő fergeteges decemberi Aréna-koncerttel zárult.

Idén vesztettük el Sellyei Tamás hangmérnököt, dr. Farkas Attila atyát, aki lelki vezetőm volt két évtizeden át, és elment Fábián Tibor is, a Bonanza egykori menedzsere. Emléküket megőrzöm.

Komoly elismeréseket is kaptunk: 2022. januárjában a Mahasz albumeladási listájának élén három Ákos-lemez állt. Aztán ősszel is hasonló helyzet állt elő, amikor a TÖBB NEM IS KELL DVD szorította a második helyre a MAGUNK MARADTUNK filmzenekiadványt a listán. A miénk lett az év kislemeze, a FEL A SZÍVEKKEL. Az EZT NEM LEHET MEGÚSZNI novelláskötet megérte a negyedik utánnyomást is. A MAGUNK MARADTUNK kisjátékfilm bekerült a veszprémi Mozgókép fesztivál,  Toronto és a globális Lift-Off hálózat versenyfilmjei közé, operatőri díjat kapott a Cinematographer Award rendezvényén Budapesten, négy díjat nyert Sanghajban (a legjobb filmzene, a legjobb fényképezés, a forgatókönyv- és kisjátékfilm kategória különdíjasa), GOLD díjat kapott Milánóban, valamint a legjobb fényképezés és a legjobb vágás díját nyerte meg a bukaresti SHORT To The Point fesztiválon.

Az év története kicsit hosszabban…:

Január 1
-jén az Akváriumban rögzített 2020-as Idősziget-klubkoncert felvételével indult az év az M2 Petőfi TV-n. Ugyanitt január 14-én Ákos a „Magas és mély” című műsorban Koltay Anna vendége volt.

Január 22-én nagyszabású idényindító koncertet adtunk a Papp László Sportarénában: a hányattatott sorsú előadást először 2020. decemberére, másodszor 2021. végére hirdettük meg, végül 2022. januárjában kerülhetett rá sor brutális telt házzal, elképesztő, emlékezetes pillanatokkal. Menczel Gabi 18 év után először lépett nagyszínpadra, Ákos lánya, Anna a Felemelben remekelt. A dallistát, a pazar látványvilágot, a rengeteg munkát közönség szűnni nem akaró vastapssal honorálta. A Papp László Budapest Aréna tájékoztatása szerint a kovid-járvány óta ez volt a legnagyobb nézőszámú előadás a helyszínen.

MAHASZ Top40 lemezeladási lista élén január közepén három Ákos lemez állt. A 2021 októberében megjelent platinalemezes Az utolsó békeév EP ekkor még mindig vezette az eladási listát, de visszakerült mellé - a bakeliteladásoknak köszönhetően - a Még közelebb és az Idősziget album is.  A letöltések és eladási adatok alapján az év kislemeze Ákos FEL A SZÍVEKKEL című kiadványa lett. Emellett a MAHASZ 2021-es összesített album- és válogatáslemez-listáján három (!) Ákos-kiadvány is szerepel: Az utolsó békeév EP alig két hónap alatt a 3. legsikeresebb hazai lemez lett, az egy évvel korábban megjelent Idősziget koncert / Dupla Aréna 2019 DVD pedig a 22. helyre került. A bakeliteladásoknak köszönhetően a legnépszerűbb 2021-es albumok között a 31. helyen bukkant fel a 15 esztendős Még közelebb album.

Február végén Ákos az egerszalóki St. Andrea pincészet nagytermében Lőrincz György borász vendége volt: Juhász Anna irodalmárral az EZT NEM LEHET MEGÚSZNI című novelláskötet kapcsán beszélgettek, Ákos írásokat olvasott fel a könyvből. A remek hangulatú, telt házas esemény dedikálással zárult. A kiadvány a 2021. szeptemberi megjelenés óta már négy utánnyomást (!) ért meg.

Március közepén elkészült Ákos első kisjátékfilmje, a MAGUNK MARADTUNK, amellyel forgatókönyvíróként, filmzeneszerzőként és rendezőként is debütált. Az EZT NEM LEHET MEGÚSZNI című novelláskötet két írása (A taxisMagunk maradtunk) adta az alapot a forgatókönyvhöz, a főszereplő Papp János, a producer Hábermann Jenő volt. Elképesztő színészgárda – Piros Ildikó, Nagy Mari, ifj. Vidnyánszky Attila, Trill Zsolt, Pápai Erika, Sári Éva, Szász Júlia, Sára Bernadette, Cseke Péter, Vecsei H. Miklós, Eperjes Károly, Hábermann Lívia, Pindroch Csaba, Méhes László és Kubik Anna – szavazott bizalmat a filmnek. Az alkotást Juhász Viktor fényképezte.

Márciusban író-olvasó találkozókkal és felolvasóestekkel járta az országot Ákos: Székesfehérvárott, Veszprémben, Győrött, Debrecenben és Miskolcon találkozott a közönséggel az EZT NEM LEHET MEGÚSZNI című kötete kapcsán, minden helyszínen hosszan beszélt a könyvről, és dedikálást is tartott.

A MAGUNK MARADTUNK kisjátékfilm premierjére április 5-én került sor az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Ugyanezen a napon debütált a Petőfi Rádió hullámhosszán a TÖBB NEM IS KELL című dal, és vele együtt a szöveges klip is megjelent. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott sajtótájékoztató során mutatta be a filmet, de aznap a díszelőadáson kívül még két további telt házas eseményen tekinthették meg az érdeklődők az alkotást.

Ákos már korábban is részt vett a TV2 jótékonysági gálaműsorában: április 10-én a gitárját ajánlotta fel árverésre a NEKED ÉNEKELEK című műsorban, amely a Híd Kárpátaljáért program keretében az ukrajnai konfliktus elől menekülök megsegítését tűzte ki célul. A hangszer végül 10 millió (!) forintért kelt el, ezzel az est teljes jótékony célú bevételének több mint 13%-át generálta. 

Április 11-én, a költészet napján egy exkluzív esemény felvételét osztotta meg: Ákos Juhász Anna irodalmi szalonjának vendége volt a Várkert Bazárban 2021. novemberében. A hosszú, tartalmas műsor egy József Attila-verssel indul, szó esik benne az irodalmi előképekről, betekintést nyerhetünk az akkor még csak készülő filmbe, és megszólal Papp János színművész is. 

A budapesti premier után Szolnokra, Debrecenbe, Szegedre, Sárospatakra és Székesfehérvárra is elkísérte Ákos a kisjátékfilmmet. Emellett a MAGYAR FILM NAPJA alkalmából rendezett ünnepi hétvégén (április 30-án és május 1-jén) a Cinema City országos mozihálózatában, 13 város 18 vetítőtermében két nap alatt összesen 72 vetítésen volt látható a MAGUNK MARADTUNK: ez volt a hétvége legnézettebb filmje. Magyar Film Napjának előestéjén a filmes szakma kiemelkedő teljesítményeit díjazták: a Kovács László-Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Fesztivál zsűrije Juhász Viktornak ítélte a kisjátékfilm kategória díját a MAGUNK MARADTUNK című filmben nyújtott operatőri teljesítményének elismeréséül. Mindeközben a Magyar Mozgókép Fesztivál zsűrije az öt legjobb közé válogatta a kisjátékfilmet.

Május 14-én ökumenikus istentiszteletet tartottak Magyarország első női köztársasági elnökének, Novák Katalinnak beiktatása alkalmából. A könyörgések megfogalmazására felkérést kapott Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke, Ádám Veronika Széchenyi-díjas orvos, Skrabski Fruzsina újságíró, Gryllus Dániel kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző és Schäffer Erzsébet Pulitzer-emlékdíjas újságíró mellett Ákos is. (Ákos a 45. perc vége felé szólal meg a szertartáson.) 

Május 28-án a Budapest Parkban kezdetét vette az TURNÉ 2022 koncertsorozat. Az elképesztő turnényitány után június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján Ákos élete első koncertjét adta Délvidéken: a 600 lakosú Tóthfaluban több mint tízezren látták az előadást. A koncert előestéjén Óbecsén zártkörű vetítésen mutatták be Ákos kisfilmjét. A NyárOnSzereda fesztivál keretén belül Csíkszeredán folytatódott a koncertsorozat, ahol szintén zártkörű filmvetítést tartottak. A turné közben a Magyar Mozgókép Fesztiválon is bemutatásra került a film, a legjobb kisjátékfilm kategória jelöltjeként. A turné Székesfehérváron, Villányban, valamint Nagyváradon, a Szent László Napokon folytatódott, az utóbbi helyszínen ismét zártkörű vetítést tartottak a filmből Cseke Péter nagyváradi születésű színművész részvételével. A továbbiakban a siófoki Plázson, Kunfehértón és a felvidéki Gombaszög Fesztiválon lépett fel a produkció. 25 év után először Keszthelyen is megdörrent a banda, majd Ráckevén mutatták be az aktuális műsort.

Rövid nyári szünet után augusztusban újraindult a turné: a Marosvásárhelyi Forgatag rendezvényén 25 ezres tömeg előtt lépett színpadra Ákos és zenekara. A Komáromi Erőd és a Tokaji Fesztiválkatlan telt házas előadásai között szeptember 2-án a Várkert Bazár szabadterén, a Szárazárok színpadon vetítették a kisjátékfilmet, ahol Juhász Anna irodalmár beszélgetett Ákossal, valamint Papp János főszereplővel, Juhász Viktor operatőrrel, Hábermann Jenő producerrel és Eperjes Károly színművésszel. A Katolikus Társadalmi Napok keretében a szegedi Dóm téren adott ingyenes nagykoncert következett. Az előadás előestéjén a kisfilm újból megtekinthető volt a helyi Belvárosi Moziban.

Szeptember 29-én jelent meg Ákos első filmzenealbuma, a tavasszal bemutatott MAGUNK MARADTUNK című kisjátékfilmhez írott zenéjével. A 27 perces filmetűdben megszólaló összes tétel szerepel a középlemezen, kiegészülve egy új szerzemény három verziójával: a filmmel azonos című dal, a MAGUNK MARADTUNK a végefőcím zenéjének továbbgondolásaként jött létre. A szerzemény eredeti verziója mellett a pécsi VoiSingers kórus közreműködésével rögzített, izgalmas kórusátirat és egy intimebb, akusztikus gitáros változat is helyet kapott a középlemezen, amely CD-n, valamint limitált példányszámú, 45-ös fordulatú, nagyalakú LP-n is megjelent. Mindkét kiadvány melléklete egy 18 oldalas füzet a film legemlékezetesebb pillanataival és monológjaival. A kiadvánnyal egyidőben a dalhoz készült videóklip is debütált. A megjelenés napján délelőtt Ákos sajtótájékoztatón mutatta be a sajtó képviselőinek a kiadványt, este pedig újból alkalmi vetítéseken tekinthették meg a kisfilmet az érdeklődők.

Ugyenezen a napon érkezett meg a Youtube hivatalos értesítése, hogy Ákos videócsatornája elérte a százezer feliratkozót, ezzel ezüst fokozatú tartalomelőállítónak minősül.

A hivatalos albumeladási lista 1. helyén debütált a MAGUNK MARADTUNK filmzenealbum. A kiadvány heteken át az eladási lista dobogósai között szerepelt.

Október 15-én Győrött zárult a koncertsorozat: tizenhét állomáson több mint 120 ezren tekintették meg 2022-es műsort.

Október 23-án tűzte adására a Duna Televízió a kisjátékfilmet, ugyanezen a napon az M5 csatornán volt látható a filmforgatás werkfilmje.

MAGUNK MARADTUNK című kisjátékfilm nyomán született dal két változatához is készült klip. Az október 23-án bemutatott akusztikus verzió képei a forradalom ifjúságának, a pesti srácoknak is emléket állítanak. Az anyagban a filmből kimaradt jelenetek is szerepelnek.

November 29-én jelent meg a januári telt házas Aréna-koncert DVD-változata TÖBB NEM IS KELL címmel, exkluzív digipack csomagolásban, rengeteg fotót tartalmazó kísérőfüzettel.

Az interjúk, próbák és egyéb feladatok közt a Mandoki Soulmates legújabb magyar nyelvű lemezének sajtótájékoztatóján is részt vett Ákos: kiadvány egyik dalának szövegét ő jegyzi, és a világsztárok által játszott szerzemény felvételén énekel.

MAHASZ Top40 eladási listáján az 1. helyen debütált a TÖBB NEM IS KELL DVD, a 2. helyre utasítva a MAGUNK MARADTUNK filmzenealbumot.

December 17-én a Papp László Arénában zárta az évet Ákos és zenekara. Ünnepi este volt ez: hatalmas előkészítő munka, tervezés, ötletelés és öt hét intenzív próba után totális telt ház előtt állt színpadra a produkció: dalritkaságok (Áradás, Virrasztó, Csillagok alatt), Bonanza-nóták (Elmondatott, Kihalt minden, Calypso) és nemzedéki himnuszok (Minden, ami szép volt, Ilyenek voltunk, Alig hitted) egyaránt szerepeltek a dallistában. A 33 éves Calypso című daltól a 2022-es Magunk maradtunk filmdalig ívelt a dramaturgia. A háromszámos akusztikus blokkot Ákos egy szál gitárral játszotta az Aréna közepén. Az Ilyenek voltunk háttérvetítésével végigtekinthette az elmúlt 30-35 évet a néző, ez sok emléket felkavart, és felidézte, hogy sokak életének meghatározó pillanatainál voltak jelen ezek a dalok. A MAGUNK MARADTUNK kisjátékfilm emblematikus arcközelijei át- meg átszőtték az előadás kivetítéseit. Fantasztikus hangulatú, megható, emlékezetes és meghatározó koncert volt.

Az M5 csatorna ünnepi adásában december 23-án Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Szalóki Ági Liszt Ferenc-díjas előadóművész társaságában Ákos is a stúdió vendége volt, ahol a karácsony jelentőségéről beszélgettek.

December 24-én, Szenteste tűzte műsorára az M2 Petőfi TV a legfrissebb koncertfilmünket, a 2022. januári, Aréna-beli nagyszabású előadásunk felvételét TÖBB NEM IS KELL címmel.

MAGUNK MARADTUNK filmzenealbum a karácsony előtti napokban aranylemez lett, a TÖBB NEM IS KELL DVD az év utolsó hetén is vezette az albumeladási listát. Az év utolsó napjaiban érkezett a hír, hogy a kisjátékfilm a Cinematographer Award budapesti operatőrdíja, a négy Sanghajban nyert elismerés (a legjobb filmzene, a legjobb fényképezés, a forgatókönyv- és kisjátékfilm kategória különdíja), a milánói GOLD AWARD után a legjobb fényképezés és a legjobb vágás díját is elnyerte a bukaresti SHORT To The Point fesztiválon.

A 2023-as esztendő pedig a legfrissebb, TÖBB NEM IS KELL című koncertfilmünk ismétlésével kezdődik az M2 Petőfi TV-n, közvetlenül a Himnusz és a köztársasági elnök köszöntője után, 0:09-kor!

* * *

- "az Ákos-koncertre járók Magyarország legcivilizáltabb emberei"
- "54 évesen sem lett a decens nyugdíjasok konyhakerti nosztalgiazenésze"
- "szemébe kacag a műfajhatároknak"
- "ez a Kossuth-díj nem a fiókba ment"
mandiner.hu

* * *

Az esztendő fotóiért KATT IDE!
Az év összes videónaplója ITT ÉRHETŐ EL.

* * *

A legemlékezetesebb 2022-es interjúk:

- Sláger FM, Sándor András
- dehir.hu
- Hajógyár / ÉLETÚT
- A kulisszák mögött – Kossuth Lajos
- Retro Rádió – Abaházy Csaba
- Kultúra.hu – Seress Gerda
- Mandiner-címlapinterjú