Ákos kép

HARMINC ÉV - 25: 2017

Erre az esztendőre koncertszünetet hirdettem, de három új kiadvány és negyven színházi előadás (!!!) azért így is belefért 2017 történetébe.
HARMINC ÉV - 25: 2017
Januárban a decemberi DUPLA ARÉNA 2016 koncert után elkészült az előadás werkfilmje. A MAHASZ 2016-os összesített kimutatása szerint kislemez kategóriában az UGYANÚGY lett az év legsikeresebb kiadványa, az eladási adatok és sikerlista pozíció alapján is első: az év során 37 héten át vezetett! A Top 40-es albumlistában pedig az előző ősszel kiadott VELETEK VAGYUNK DVD7. helyet szerezte meg.
Folytatódott a már 8 éve tartó Krúdy-estek sorozata: Szigethy Gábor tanár úrral ezúttal Szentgotthárdon, Győrött és a nagykövet meghívására Madridban, a Thyssen Múzeumban léptünk fel.
Arany János születésének 200. évfordulóján, március 2-án videóüzenetben jelentettem be a készülő hangoskönyvet, valamint a színházi verses est terveit.
Április 6-án jött ki a SZABADON című maxi és a hozzá készült szöveges videó: heteken át vezette a slágerlistát és rövid idő alatt platinalemez lett.
A Budavári Önkormányzat felkérésére a költészet napja alkalmából szervezett megemlékezésén mondtam ünnepi beszédet Márai Sándor egykori lakóházánál.
Április 26-án megkezdődött a jegyárusítás a csaknem egy évvel későbbi jubileumi, akusztikus Ákos50-koncertre: az előadásra minden eddigi rekodot megdöntve 16 perc alatt (!!!) minden jegy elkelt. Egy évre előre! Őrület. (A nagy érdeklődésre való tekintettel újabb Ákos50-állomásokat jelenttünk be.)
Meghívást kaptam Zsigárdra, a Kaszás Attila színész emlékére rendezett estre, itt olyan művészek mellett mondhattam verset, mint Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter, Hirtling István, Kállóy-Molnár Péter és sokan mások.
A Petőfi Irodalmi Múzeum felkérésére a Múzeumok Éjszakáján két telt házas Arany János-tárlatvezetést tartottam.
Az 1956-os emlékév zárásaként megjelenő, Bergendy Péter rendezte kisfilm zenéjét írtam.
Szigethy Gábor író, színháztörténész könyvtárszobájában zajlott az elemző munka egész tavasszal, aztán július első napjaiban megkezdődtek az Arany János verseiből összeállított hangoskönyv munkálatai a stúdiómban. Életem egyik legnagyobb feladatát és legszebb sikerét köszönhetem ennek a kis kamaradarabnak: rengeteget tanultam, elképesztő távolságokat jártam be átvitt értelemben és fizikailag is. Olyan emberektől kaptam visszajelzést, akikkel másképp talán soha nem találkoztam volna: említhetem Mécs Károly gratulációját, amellyel színésszé avatott, Karinthy Márton, Kubik Anna vagy Szakonyi Károly csendes elismerését. Ha hiúság, hogy ez melengeti a szívemet, akkor vállalom. Köszönöm nekik és a kitartó közönségnek, hogy elfogadtak ebben a szerepben is. A verseket magam válogattam és adtam elő, illusztrációnak zongoradarabokat írtam hozzájuk, Blaskó Pétert kértem fel Arany János hangjának. Szigethy Gábor szerkesztette és rendezte az anyagot, a felvétel hangmérnöke Lepés Gábor volt. A tanár úr megpróbálta velem elhitetni, hogy az eszköztelen, vallomásszerű megközelítés fogja hozni a legjobb eredményt. Igaza volt. Nagyon hálás vagyok neki ezért.
Édesapámat ezen a nyáron vesztettük el. A hétvégéket, ünnepeket évtizedek óta együtt töltöttük, sok helyre utaztunk együtt. Megvárta, hogy befejezzem a stúdiómunkát a versekkel, és csöndesen, fájdalommal és derűvel távozott - éppen úgy, ahogyan élt. Nagyon hiányzik. 
Augusztus végén a STRAND Fesztivál felkérésére Arany Jánosról szóló nyilvános beszélgetésen vettem részt.
Szeptember első napjaiban Vidnyánszky Attila színházigazgató meghívására megkezdődtek a próbák a Nemzeti Színházban, a Kaszás Attiláról elnevezett teremben az ARANY című verses esthez. Éppen Szent Mihály napján, valamint Szigethy tanár úr 75. születésnapján, szeptember 29-én jelent meg az Arany-hangoskönyv és ugyanezen a napon tartottuk a színpadi változat telt házas bemutatóját: ezt követően még számos alkalommal játszhattam a Kaszás Attila-teremben. Időközben sorra érkeztek a felkérések vidéki színházaktól, gimnáziumoktól, határon túli helyszínekről, így az év végéig 40 alkalommal kerül színre az ARANY. A Kecsekeméti Katona József Színház, a veszprémi Latinovits-játékszín többször is otthont ad az előadásnak. Októberben Kanadába kaptam meghívást: Toronto, Windsor, Hamilton, Cambridge, Ottawa városaiban léptem fel az Arany-esttel. A verses műsor jószolgálatként jut el a budapesti Ciszterci Szent Imre Gimnáziumba, a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnáziumba és a váci piaristákhoz is.
November 16-án napvilágot látott a 2016-os DUPLA ARÉNA előadás koncertfelvétele DVD-n, SZINTIROCK címmel: ezen a napon zártkörű koncertfilm-vetítéssel ünnepeltünk az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A kiadvány pár napon belül platinalemez lett, és ekkorra már az  Arany-hangoskönyv is platina volt
Novemberben és decemberben tovább folytatódtak az Arany-estek a Nemzetiben és számos vidéki helyszínen (Nagykanizsa, Széphalom, Zalaegerszeg, Győr, Debrecen). December elején Partiumba és Erdélybe is eljutott az előadás: Nagyvárad, Nagykároly, Nagyszalonta és Szászrégen városaiban szólaltak meg az Arany-versek. Nagyszalontán, a költő szülőhelyén, a református templomban közel ezer fős közönség előtt léptem fel, ahol az előadáshoz a helyi múzeumból kihozták Arany János személyes karszékét. (Nem mertem ráülni!) Az MTVA stábja a Nemzetiben rögzítette az előadást: a színházi közvetítés és a werkfilm először december 24-én, Szenteste került adásba az M5 csatornán, majd december 29-én a Duna World-ön is.
Demjén Ferenc felkérésére vendégként szerepeltem a veterán szerző-előadó Budapest Aréna-beli nagykoncertjén. Az esemény előtt meglepetésként színpadra léptem vele december 21-én, a 71. születésnapján is Debrecenben, a Főnix Csarnokban, valamint december 27-én Győrött, az Audi Arénában is. A koncerteken két duett hangzott el (az akkor 40 éves Csak fújom a dalt című albumról a Sohase félj  és a korábban általam már feldolgozott Vigyázz a madárra című szerzemény), emellett két saját szám (Hello, Ilyenek voltunk).

- '56! Padlás (Zene: Ákos)
Hangoskönyv-werk

Version 0.9.1.