Ákos kép

KÖLTÉSZETNAPI ZÁRLAT.

Két évvel ezelőtt egyedülálló programsorozat indult a Kertész Imre Intézetben Kovács Ákos énekes, dalszerző és lánya, Anna közreműködésével.

Az első alkalommal az irodalomról beszélgetett a frissen diplomázott bölcsész és a Kossuth-díjas alkotó. Az énekes életében fiatal kora óta fontos szerepet tölt be az irodalom. Sikerdalai mellett öt verseskötetet publikált, készített hangoskönyvet Krúdy Gyula novelláiból, Arany János verseiből szerkesztett estjét a Nemzeti Színház mutatta be, nagy színészeink között szerepelt a Babits Mihály emlékét idéző hangfelvételen. 2021-ben jelent meg első novelláskötete, az Ezt nem lehet megúszni. A HARMINC ÉV című jubileumi koncertjén sok ezren hallhatták Radnóti és Weöres Sándor versét Ákos tolmácsolásában. A beszélgetésből egyebek között kiderül, milyen írók, költők hatottak Ákosra, kik a legkedvesebb szerzői, miért fontos számára a versmondás, az olvasás. A legkedvesebb szerzőitől egy-egy verset, szövegrészletet is hallhat az ő előadásában a közönség.
 
A beszélgetésért KATT IDE!
 
A beszélgetéssorozat további darabjai elérhetők ITT:
- Hit

Version 0.9.1.