RAJTUNK IS MÚLIK.

Vasárnap este óta özönlenek a üzenetek:

döbbent vagy diadalittas emberek, az egyik aggódik, a másik ünnepel, itt szóhoz sem jutnak, ott már kajánul fenyegetőznek. Gyerekes népi játék ez, aminek sok értelme nincs: a szavazók túlnyomó többsége döntött, az új kormány történelmi léptékű felhatalmazással láthat munkához. Teljesen mindegy, hogy tetszik-e, vagy nem, ez a helyzet. Ebből is kitűnik, hogy itt nincs diktatúra, hála az Égnek, és reméljük, soha nem is lesz. Mindig érthetetlen volt számomra a "nekemőnemminiszterelnököm"-jellegű morgolódás, jöjjön bármelyik irányból. Ez eldőlt. Ettől senki nem vált világnézetet, nem cserél hazát - aki pedig mégis, annak sok szerencsét. Hétköznapok jönnek, munka lesz sok, érdemes erre koncentrálni. Természetesen nekünk, magyaroknak sok féltenivalónk van, és sok hibát, bűnt is helyre kell hozni. Reméljük, nem adnak el újra mindent, nem szűnik meg a családközpontú politika, nem engedik ránk a migránsokat. Reméljük: reménykedni szabad. És kell is. Valamint számonkérni a mesés ígéreteket.
Csak azt mondhatom, amit már korábban is sokszor, magánbeszélgetésekben, interjúk és nyilvános megszólalások alkalmával egyaránt: egy hazában élünk, egy anyanyelvet beszélünk. Nem fogunk eltűnni, megdögleni senki kedvéért, és nem köpdösünk le másokat. A szakács ételt készít mindenkinek, a buszsofőr pártállástól függetlenül szállít utasokat, a doki világnézetre való tekintet nélkül a legjobbat akarja a betegének. Úgy mint eddig, én is mindenkihez szeretnék szólni, aki meghallgat - adni pedig csak azt tudom, amit gondolok, amit hiszek. "Hagyjuk meg egymásnak a jogot, hogy szabadon gondolkodhassunk Magyarország sorsáról! És fogadjuk el, hogy bármi történik is, továbbra is egy hazában fogunk élni. Jó lenne, ha emberhez méltón tudnánk egymással szót érteni" - ahogy a legutóbbi nagyinterjúban is mondtam.
Hogy az új vezetés hol helyezkedik majd el a nemzethalál-kánaán tengelyen, az egyértelműen ki fog derülni.
Rajtunk is múlik.
Fel a szívekkel!