TIFFÁN ZSOLT HALÁLÁRA.

Kedves Zsolt, én ezt nem értem. Hová sietsz? Alig hatvan esztendeje, hogy megszülettél. Először a magyar kultúra napján találkoztunk - több mint két évtizeddel ezelőtt. Én verset mondtam, te a borokról beszéltél hitellel, izgatottan, magnetikus lelkesedéssel. A találkozásból közös álmodozás lett, aztán egy közös erdélyi utazást követően megalapítottuk az Andante Borpatikát. Másfél évtizedes anyagi bukdácsolás mellett sok-sok kulturális programnak, világmegváltó beszélgetésnek, leánykérésnek adtunk otthont - a hely, a légkör, a mosoly uralta vendégkör máig hiányzik.

És most már te is.

Nem felejtem a bolondériáidat, a bor iránti elkötelezettségedet, a zene és a gitározás iránti lelkesedésedet, félelmedet a repüléstől, a szeretetéhségedet, ahogy engem próbáltál védeni az igaztalan vádaktól, vagy azt, ahogyan Gál Tibor elhunytakor mindenkit - olyanokat is, akik nem is ismerték - megríkattál az emlékezéseddel.

A lélek él. Találkozunk.

Isten veled!