Ákos kép

ÜNNEPI VETÍTÉS!

Ma van a magyar mozgókép napja:

125 éve ezen a napon vetítették le az első magyar filmalkotást, amely dramatizált jeleneteket tartalmazott. A táncz című filmet az Uránia Nemzeti Filmszínház (akkori nevén Uránia Tudományos Színház) mutatta be. Megtiszteltetés, hogy az ünnepnap műsorába az Uránia ma is beválogatta az Ember Maradj. Az Ákos-sztori. Eddig című portréfilmet!
VETÍTÉS MA:
- április 30., csütörtök: 19:00 - Uránia, Törőcsik Mari terem
A Hábermann Jenő producer ötletéből megvalósult, Kriskó László rendezte produkció eddig több mint 25 ezer nézőt ért el a moziban, televízióban több mint 300 ezren látták, ezzel az utóbbi évek egyik legnézettebb NFI-dokumentumfilmje lett.
A három évig tartó forgatás és utómunka kulisszatitkait, életképeit mutatja be az a werkfilm, amelyet nemrégiben tűzött műsorára a televízió. Izgalmas háttérinformációk - a rendező, a producer, a szerkesztő, a vágó, az operatőr és még számos alkotó élményeivel, személyes kommentárjaival fűszerezve.

Version 0.9.1.