Ákos 2023.
Az év története röviden - és hosszabban...
Az év története röviden (türelmetlenebb olvasónknak...):
Ákos szólópályája ebben az esztendőben lett harmincéves. Megjelent a KARCOLATOK és a 2084 jubileumi újrakiadása, az EMBER MARADJ című új dal és műsorfüzet, valamint az ÁRADÁS-koncertfilm a 2022. decemberi Aréna-koncert anyagával. Ákos a MAGUNK MARADTUNK című film vetítéseivel járta az országot, tartott Krúdy-estet és tárlatvezetést, emellett két különböző, átfogó jellegű, nagy műsort hozott tető alá a zenekarral: egy 60 ezres látogatottságú rockturnét és a HARMINC ÉV jubileumi akusztikus műsort szimfonikusokkal és kórussal. Ebben az évben játszhatott először az Operaházban.
Az év története hosszabban:
Január 1-jén a TÖBB NEM IS KELL című koncertfilmünk ismétlésével indult az év az M2 Petőfi TV-n, közvetlenül a Himnusz és a köztársasági elnök köszöntője után, 0:09-kor.
A 2022. novemberi milánói győzelem után a MAGUNK MARADTUNK újabb olasz fesztiválon került be a versenyfilmek közé: Abruzzóban válogatták be, hogy indulhasson a legjobb rövidfilm, a legjobb rendező, a legjobb forgatókönyv és a legjobb fényképezés díjáért.
A TÖBB NEM IS KELL koncertfilm DVD-kiadása január közepére aranylemez lett. A kiadvány ekkor – a megjelenésétől fogva! – vezette a Mahasz Top40 eladási listát, a 2. helyen pedig a MAGUNK MARADTUNK filmzenealbum állt.
Január közepén Ákos csapatépítő programot szervezett a zenekarnak és a szűkebb stábnak: az Arad-hegyaljai borvidéken fantasztikus hangulatú hétvége zajlott kulináris élmények, borkóstolók, valamint disznótor rituális eseményeivel.
Az első 2023-as videónapló-epizódért KATT IDE!
Január 19-én a MAHASZ-albumeladási lista első három helyén Ákos kiadványa állt! Első helyezett a több mint 20 esztendős ÚJ TÖRVÉNY album újrakiadása, második helyen a TÖBB NEM IS KELL DVD, a harmadik pedig a MAGUNK MARADTUNK filmzenealbum!
Január 22-én a Magyar Zene Házában magyar rocktörténeti kiállítás nyílt. Ennek megnyitóján Ákos is megjelent, a nyilvános beszélgetés felvételéért KATT IDE!
A torontói BLACK & WHITE Film Festival-on elnyert LEGJOBB RENDEZÉS-díj kapcsán készített Ákossal interjút a főszervezők honlapja. A cikkért KATT IDE! A kanadai nézők benyomásait a filmről egy visszajelzés-videó osszegzi, KATT IDE!
A Cinema City három termében (Veszprém, Győr és Székesfehérvár) is szerveztünk vetítést a többszörös díjnyertes MAGUNK MARADTUNK kisjátékfilmből, a helyszíneken beszélgetés és dedikálás is volt.. A többszörösen díjnyertes alkotást február 23-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban is levetítettük a werkfilmmel és egy nyilvános beszélgetéssel együtt.
Elkészült a MAHASZ 2022-es összesített listája az év legsikeresebb kiadványairól. Az eladási darabszámok alapján AZ ÉV ALBUMA lett a MAGUNK MARADTUNK filmzenealbum! Ezenkívül még további négy kiadvány is felkerült az éves listára: a 2. helyen a TÖBB NEM IS KELL DVD, a 11. helyen AZ UTOLSÓ BÉKEÉV EP, a 35. helyen az IDŐSZIGET album, 64. helyen pedig a MÉG KÖZELEBB album szerepel. A vonatkozó videóért KATT IDE!
Február végén Ákos a Terror Háza Múzeumban tartott tárlatvezetést az intézmény zeneszerzőjeként.
A Karcolatok megjelenésének jubileuma előtt Ákos harminc napon át napi rendszerességgel publikált az elmúlt harminc esztendő legfontosabb eseményeiről a Facebook-oldalán és a honlapján.
A kisjátékfim Szingapúrban, a 38. World Film Carnival fesztiválján elnyerte az OUTSTANDING ACHIEVEMENT díjat.
Az Artisjus cikke 2022 legkelendőbb albumairól tudósít: az összesítés szerint a MAGUNK MARADTUNK filmzenealbum a lista ELSŐ helyén szerepel - annak ellenére, hogy csak szeptember végén jelent meg! Nemcsak a legnagyobb példányszámban értékesített magyar lemez volt 2022-ben (mindössze három hónap eladásai alapján!), hanem aranylemez is lett, valamint a Sanghaji Rövidfilmfesztiválon (SHISW) elnyerte AZ ÉV FILMZENÉJÉért járó díjat.
A második hely is Ákosé a TÖBB NEM IS KELL koncertfilmmel, és a Top20-ban egy harmadik Ákos-kiadvány is helyet kapott: a 2021-es középlemez, Az utolsó békeév. A nyolcadik helyen szereplő Mandoki Soulmates-albumra is írt Ákos dalszöveget, és énekel is rajta (Ez már az élet), a Feró75-re is készített egy feldolgozást (Jerikó), ez a két évvel korábban megjelent lemez a 32. helyre került. A 2022 legkelendőbb lemezeinek százas listájában a négy esztendővel korábbi IDŐSZIGET és a jubileumi újrakiadásként dupla LP-n megjelent 2006-os MÉG KÖZELEBB is helyet kapott.
"Ákos öt kiadványát is bejutatták a Top 100-ba, ebből hármat a Top 20-ba. Ákos volt az egyetlen, aki egy 2022-ben megjelent lemezzel meg tudta szerezni az aranylemez minősítést..."
A teljes cikkért KATT IDE!
A MAHASZ 2022-es toplistájáért KATT IDE!
A jubileumi LP-újrakiadások sorozata folytatódott a nagy sikerű 2084 albummal. Annak idején ez volt Ákos tizenhetedik magyar nyelvű szólóalbuma, amely eredetileg 2012. október 3-án került a boltokba. A két év munkáját összegző, szintipopos hangzású albumon a hangtervezéstől a komponáláson-feljátszáson-feléneklésen át a hangszerelésig minden Ákos munkája. A lemezen az azóta elhunyt dr. Bőzsöny Ferenc legendás bemondó narrációja is hallható. A 2084 az eredeti megjelenésekor az iTunes lista első helyén debütált, és rögtön meghódította az albumeladási lista csúcsát is, ahol heteken át tartotta a pozícióját, és alig két hét leforgása alatt aranylemez lett.
Az eredeti megjelenés 10. évfordulóján limitált példányszámú DUPLA LP jelent meg a kiadványból, amelyen olyan dalok kaptak helyet, mint a TIPIKUS SZTEREÓ, az ELŐKELŐ IDEGEN, a TENGERMORAJ vagy a RÉGI JÖVŐ. Az exkluzív, újramaszterelt LP a korabeli album teljes anyagát tartalmazza, valamint a D oldalon extra remixek szerepelnek, amelyek korábban csak korlátozottan elérhető maxikon kaptak helyet.
Ákos egy hétvégére Szentgotthárdra költözött: március 18-án Kaland a régi királlyal címmel Szigethy Gábor irodalomtörténésszel tartott Krúdy-estet a szentgotthárdi színházban. Másnap a MAGUNK MARADTUNK című kisjátékfilmet vetítette le, és nyilvános beszélgetésen vett részt a Csákányi László Filmszínházban.
Ákos első szólólemeze, a KARCOLATOK megjelenésének 30. évfordulóján, március 23-án jelentik be, hogy december 16-án nagyszabású jubileumi előadás lesz a Papp László Budapest Arénában, ahol még soha korábban nem rendeztünk ültetett, akusztikus jellegű, több műfajt is felvonultató, három évtized munkáját átfogó produkciót.
Ákossal és feleségével, Krisztával készített virágvasárnapi interjút Rómában a Vatikáni Rádió magyar műsorában Vértesaljai László atya. A beszélgetésért KATT IDE!
A SopronFest programjában április 30-án az Elit Moziban mutatták be a MAGUNK MARADTUNK című filmet, utána az író-rendező Ákos és Hábermann Jenő producer mesélt az alkotás folyamatáról és a film kulisszatitkairól.
"Az Ákos-szöveg metafizika." - "Korszerű hazafiasság." Békés Márton történész átfogó cikket közölt Ákos dalszövegeiről. Ilyen igénnyel még soha senki nem nyúlt ezekhez a szövegekhez. Az eredeti cikkért KATT IDE!
Június 3-án nagy sikkerrel, telt házzal startolt el a 2023-as rockturné a veszprémi Gyárkertben. Aztán Ákos elutazott Rómába, hogy a Palazzo delle Esposizioni vetítőtermében mutassa be a MAGUNK MARADTUNK című kisjátékfilmje olasz változatát RIMASTI SOLI címmel a helyi közönségnek. (Előző nap Ákos olvasta az olvasmányt is a Szent Péter bazilika grottájában, a magyar kápolnában tartott szentmisén.) Alig ért haza, máris Siófokon találta magát, ahol a közönség jóvoltából ismét tüzes hangulatú kis koncerteste kerekedett. A turné első szakaszáról szóló videótudósításért KATT IDE!
Ezután sikerült néhány kilométert magunk alá gyűrni a kétszer 13 órás buszúttal, de megérte: fantasztikus hangulatú koncerten találkozhattunk a közönséggel Csíkszentsimonban, az idei egyetlen erdélyi előadásunkon. Itt ünnepeltük meg MenczelDzsí 25. születésnapját is. Innen Keszthelyre robogtunk, ahol műszaki horroroktól sem mentes, emlékezetes közös éneklésekkel tarkított, forró hangulatú buli zajlott a Viviera rivieráján. A 2022-es délvidéki bemutatkozás után újra sikerült eljutni ide, ezúttal Palicsra, ahol fantasztikus volt a hangulat. A fergeteges koncerttel egyidőben született meg Toto biztonsági főnökünk kisfia, a banda pedig hosszú idő után először újra eljátszotta a Felemel című dalt egy évforduló kapcsán. A 2023-as rockturné közepéről szóló videónaplóért KATT IDE!
14 év után újra Fertőrákoson koncertezhettünk, ráadásul két napon át, teljes telt ház előtt a Barlangszínház színpadán.
Bejelentésre került, hogy a három évtizedes szólópályát ünneplő HARMINC ÉV című, összefoglaló, akusztikus előadásunk 2023. október 28-án és 29-én a budapesti Operaházban is megtekinthető lesz. Óriási roham indult a jegyekért, a szerver összeomlott, de így is 16 perc alatt gazdára találtak a belépők.
Július utolsó hétvégéjén az MCC Feszt vendégeként játszhattunk Esztergomban, ahol fergeteges, ünnepi hangulatú koncert kerekedett. A szervezők közlése szerint új nézőcsúcsot állítottunk be a fesztiválon. Még a koncert előtt a Babits-villába látogattunk, ahol a Poeta Doctus mellett Arany János, Kosztolányi, Szabó Lőrinc és Tóth Árpád szellemét idéztük. Végül Szerencs városában búcsúztattuk el az idei rockturné műsorát és Menczel Gabi vendégszereplését. Méltó záróakkord volt – a szervezők közlése szerint a fesztivál addigi történetének leglátogatottabb napján. A koncertsorozat befejező előadásairól szóló videónapló-epizódért KATT IDE!
Alig fejeződött be a hatvanezres látogatottságú miniturné, Ákos újra beköltözött a stúdióba: egyrészt Lepével és Juhász Viktorral dolgoztak a 2022. decemberi Aréna kép- és hangfelvételén, másrészt Balásy Szabolccsal a HARMINC ÉV című jubileumi, akusztikus előadások hangszerelésén. Emellett születtek új dalok is. A KARCOLATOK dupla LP jubileumi újrakiadása is ekkorra érkezett meg a gyárból: az exkluzív, újramaszterelt LP a korabeli album teljes anyagát tartalmazza, emellett a ritka, szintén ’93-as So Much Larger című, angol EP dalait, valamint a D oldalon az album anyagából készült, modernebb átiratok szerepelnek.
"Teljességgel eredeti audiovizuális utazás egy ember gondolatai között. Csaknem minden elemében kifinomult. Lenyűgöző képi világ" - ezt írta a Thessaloniki Free Short Festival zsűrije a MAGUNK MARADTUNK kisjátékfilmről, amely megnyerte a 2023 legjobb fényképezésért járó díját az elsőfilmesek kategóriájában! Az eseményeket megörökítő videónapló-epizódért KATT IDE!
Az V. Demográfiai Csúcs 2023 rendezvényének programjában Balásy Szabolccsal és a VoiSingers kórussal lépett fel Ákos a Szépművészeti múzeumban – olyan művésztársak mellett, mint a Cantemus gyermekkar, a Pro Musica leánykar, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a kárpátaljai Református Gyermekkórus, Miklósa Erika operaénekesnő, a Bolyki Brothers, valamint a Romengro együttes. Két tételt adtak elő, az egyik a Tengermoraj / Őszi tájkép egyveleg, a másik a Felemel kórusátírata. Az eseményen számos előadó beszélt a családok és a családpolitika fontosságáról: például Jordan B. Peterson klinikai szakpszichológus Kanadából, Novák Katalin köztársasági elnök, GiorgiaMeloni, Olaszország miniszterelnöke, Orbán Viktor magyar miniszterelnök. A teljes adás megtekinthető ITT!
Október 22-én egy új Ákos-dalt mutattak be EMBER MARADJ címmel: a szöveges videó a 17. helyig jutott a legfelkapottabb videók között, ami a mezőnyt tekintve kisebbfajta csoda.
Október 23-án a Duna Televízióban az ünnepi műsorfolyam részeként mutatták be a MAGUNK MARADTUNK című kisjátékfilmet, amelyet Ákos írt és rendezett, valamint ő szerezte a film zenéjét is. A filmben két jelenet is szorosan kapcsolódik október 23-hoz.
A HARMINC ÉV műsorának Operaház-beli bemutatója előtt nyivános főpróbát tartott a produkció a győri Richter teremben, elsöprő sikerrel.
A MAHASZ lemezeladási lista első helyén végzett a frissen megjelent KARCOLATOK album jubileumi újrakiadása!
Minden várakozást felülmúlt a jubileumi, telt házas koncerthétvége az Operában.
„Elképesztő élmény és hatalmas munka volt! Köszönöm mindenkinek, aki eljött! A közönségnek és a zenésztársaknak egyaránt hálás vagyok a harmincéves szólópályáért” – írta Ákos.
November 29-én jelent meg Ákos újabb DVD-kiadványa, az ÁRADÁS-koncertfilm a 2022 decemberében megrendezett Aréna-koncert anyagával és a hozzá tartozó werkfilmmel. Ezen a napon a Cinema City Aréna moziban vetítették le a koncertfilmet, valamint december 2-án több helyszínen is műsorra tűzték: Budapesten az Aréna Pláza, az Allee és a Westend moziban, vidéken pedig Székesfehérváron, Győrött, Pécsett, Szegeden, Debrecenben és Miskolcon.
A SzerencseSzombat adásában három dalt játszott a zenekar a HARMINC ÉV című jubileumi akusztikus koncert anyagából.
Az adásért KATT IDE! 21:27-től jön Ákos és a zenekar három dallal (Magunk maradtunk, Érintő, Ember maradj).
Ákos 2023-ban is részt vett a Jónak lenni jó című jótékonysági akcióban, a bakelit-újrakiadások speciális tesztlemezeit ajánlva fel jótékony célra.
December 16-án telt házas, emelkedett hangulatú, ünnepi előadással zárta az évet a Papp László Budapest Arénában Ákos és a nagy létszámú zenekar. A második felvonásban több mint 100 zenész muzsikált a színpadon: a rockbanda mellett a Győri Filharmonikus Zenekar és a pécsi VoiSingers kórus is szerepelt. "Ez a koncert végigrepített engem is harminc esztendőn: megrázó, szép, maradandó élmény marad számomra. Az ilyen pillanatokban érzi az ember, hogy érdemes odaadóan tennie a dolgát. Köszönöm a fantasztikus, katartikus hangulatot a közönségnek, a közös munka örömét a zenésztársaknak, a pazar látványt és hangzást az összetartó műszaki gárdának. Köszönöm mindenkinek, aki eljött! Nem fogom elfelejteni."
A DVD-n frissen megjelent ÁRADÁS című koncertfilm tévés változatát karácsonyi ajándékként tűzte műsorára az M2 Petőfi TV december 25-én.
A 2024-es esztendő pedig az ÁRADÁS ismétlésével kezdődik az M2 Petőfi TV-n, nem sokkal a Himnusz és a köztársasági elnök köszöntője után, 01:15-kor!
* * *
- Lenyűgöző látványvilág - Ákosnak ismét sikerült maradandót alkotnia - mandiner.hu
- Nem csupán megismételhetetlen, de felejthetetlen is volt - Shockmagazin
- Egyszerre lenyűgöző, megrendítő és rendületlenül szórakoztató - Demokrata
- Csodálatos összkép - ikonikus hang - ismét világszínvonalú koncert - PremiumLap
- Elképesztő - ezt a szót ismételgettem nagyjából hárompercenként - Rics & Green
- Ákos újra varázsolt az Arénában - elképesztő koncert - Ripost
* * *
Az esztendő fotóiért KATT IDE!
Az év összes videónaplója ITT ÉRHETŐ EL.
* * *
A legemlékezetesebb 2023-as interjúk:
- Vatikáni Rádió, Vértesaljai László
- 061.hu, MM
- Toronto, Matthew Toffolo
- Magyar Nemzet, Bényei Adrienn
- Abaházy Presszó
- Origo.hu, Szilléry Éva
- InfoRádió, Kocsonya Zoltán
- Magyar Nemzet, Ménes Márta